Magyar Nemzet, 1993. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

Nemzetközi élet SZERDA, 1993. január 6. 2 Magyar Nemzet A libanoni határon a helyzet változatlan Az orosz parlament elnöke elítélte az iszlám szélsőségeseket JERUZSÁLEM - A 400 kiutasí­tott Hammasz-tag változatlanul sorsá­ra vár az izraeli-libanoni határon, a li­banoni oldalon. Kedden délelőtt a li­banoni miniszterelnök kijelentette, kormánya nem hajlandó hozzájárulni, hogy a térségben állomásozó ENSZ- megfigyelők lássák el a palesztinokat, de még a síiták libanoni sejkje is azt nyilatkozta: sértené Libanon méltósá­gát, ha engedélyezné a Hammasz-ta­­gok letelepedését vagy akár segély­­szállítmányok célba juttatását Az izraeli kormány már koráb­ban leszögezte, hogy területéről nem kaphatnak támogatást a kiutasítottak. Egyetlen feltételt kivéve, ha a Ham­masz lemond az erőszakról egész Iz­rael területén. Válaszként a Ham­masz még szabadlábon lévő tagjai üzenetükben dzsihádra, azaz szent háborúra szólítottak fel az izraeli hadsereg és a biztonsági szolgálat emberei ellen, és közölték, hogy nemcsak nem mondanak le az erő­szakról, hanem még keményebb el­lenállást fognak tanúsítani. Az Izraelben tartózkodó Haszbu­­latov, az orosz parlament elnöke ked­den délelőtt látogatást tett a jeruzsále­­mi Templom-hegyen található két nagy mecsetben, az Omár és az Al Ak­­sza mecsetekben. Mint ismeretes, a parlament elnöke muzulmán vallású, és mint izraeli hírmagyarázók elme­sélték, gyermekeit Omárnak és Szoli­mának hívják. Ő maga azonban nem sokat tud a vallásról, olyannyira, hogy még azt is meglepetéssel vette tudo­másul, hogy a két mecsetbe nem lehet cipőben belépni. Az izraeli rádió kér­désére, hogy mi a véleménye az isz­lám fundamentalistákról, a parlament elnöke elmondta, hogy minden szélső­séget elítél, mert a szabad világban nem engedhető meg az ilyen funda­mentalizmus, lett lényeg az az iszlám vagy bármely más vallási fanatizmus. Egyébként keddre virradó éjszaka sem csillapodtak a kedélyek Jeruzsá­lem ultraortodox negyedeiben, sőt a rendzavarások átterjedtek Tel-Aviv egyik hasonló körzetébe is, ahol égő kukákkal zárták le a negyedbe vezető utakat, még mindig a zsidó temetők feltárása miatt tiltakozva. A rendőr­ség csak nagy nehezen tudott úrrá lenni a helyzeten, több mint egy tucat tüntetőt letartóztattak. Mint a rendőr­ség szóvivője elmondta, rájuk tízna­pos háziőrizet vár. Beck Anna Szomáliai megegyezés Addisz-Abebából jelenti az MTI. A Szomáliai fegyveres csoportok ve­zetői az etióp fővárosban rendezett békekonferencián megállapodtak, hogy idén márciusban „nemzeti megbékélési értekezletet” tartanak, és egyesített bizottságot hoznak lét­re, amely figyelemmel kíséri a fegy­verszüneti megállapodás teljesítését. A létrehozandó bizottság feladata lesz az átmeneti kormány megalakí­tása és Szomália újjáépítéséhez kül­földi segítség keresése. A megbéké­lési konferencia színhelyét még nem jelölték ki, a dpa tudomása szerint szóba jött Washington, Abu Dzabi, Addisz-Abeba és Mogadishu is. Eközben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szomáliai éhínség ugyan némileg enyhült az ENSZ-se­­gélyakciójának köszönhetően, de to­vábbi 19 afrikai országnak rendkívü­li élelmiszerhiánnyal kell majd szembenéznie az idén. A hétfőn megnyílt értekezletre sötét árnyékot vetett a diáktüntetők­kel történt kíméletlen rendőrségi le­számolás. A biztonsági erők a tár­gyalás színhelyétől mindössze hét ki­lométerre csaptak össze a diákokkal, akik a tervezett eritreai függetlenségi népszavazásban vállalt ENSZ-szerep ellen tiltakoztak. A kormány közlése szerint egy tüntető vesztette életét, a diákok viszont 17 halottról és több mint 200 sebesültről beszélnek. A KÜLPOLITIKAI HELYZET • A GENFI TÁRGYALÁSOK ELNAPOLÁSA után a nemzet­közi közvélemény erős nyomást gyakorol a boszniai konf­liktusban szemben álló valamennyi félre annak érdekében, hogy azok ne szalasszák el a békés megoldás esélyét. En­­nek részeként értékelhető, hogy a Kennedy repülőgép­­anyahajó kifutásáról szóló hírek után Londonban azt közöl­ték, hogy 600 brit katonát riadóztattak s helyeztek rendel­kezési állományba egy esetleges boszniai bevetésre. Kato­nai szakértők mindezek ellenére sem tartják valószínűnek a közeli balkáni beavatkozást. Ezzel összhangban áll, hogy a Európai Közösség tagállamai úgy döntöttek, újabb 72 órával késleltetik a Biztonsági Tanácsban a Bosznia feletti repülési tilalom katonai érvényesítését célzó lépése­ket. Amennyiben a genfi béketervet kizárólag csak a bosz­niai szerb vezetők utasítják el, az akciót újra napirendre tű­zik, ám ha a másik két félnek is fenntartásai lesznek, akkor a BT mindaddig felfüggeszti a válsággal kapcsolatos mun­káját, amíg nem válnak ismeretessé a vasárnap Genfben kezdődő megbeszélések eredményei. Karadzsics ezzel kapcsolatban a BBC-nek elmondta, hogy a boszniai szer­­bek nem akarnak teljes függetlenséget, de nem is eléged­nek meg kevesebbel, mint konföderációval a svájci kanto­nok szövetségének mintájára. A vezető utalt arra is, hogy egy rugalmasabb döntéshez a boszniai szerbek nemzet­gyűlésének felhatalmazása szükséges. ■ A GENFI TÁRGYALÁSOK kudarccal egyenértékű fel­függesztése után közben újabb intervenciós tervek láttak napvilágot. A Bushsal folytatott tárgyalása után Mitter­rand három szakaszban látja - szükség esetén - megva­lósíthatónak Boszniában a „humanitárius célzatú kato­­nai intervenciót", amelyben az ENSZ-erők nem töreked­­nének egyik fél alakulatainak megsemmisítésére, lefegy­verzésére vagy területeinek elfoglalására. A terv első szakaszában még csak a légtérre elrendelt berepülési ti­lalom ellenőrzését valósítanák meg, de ezt is csak legfel­jebb 15 nappal a BT határozatának elfogadása után. Eközben a térségben lévő ENSZ-alakulatokat megfelelő védelmi körzetekbe összpontosítanák, s nehézfegyverek­kel is ellátnák. A második szakaszban e csapatok utat nyitnának a fogolytáborokhoz s a nagyvárosokhoz. Ez­úton alakítanák ki a legfőbb városok, mindenekelőtt Szarajevó körül a biztonsági övezetet, amelyből minden katonai erőt ki kéne vonni. Mind a második, mind a har­madik szakaszban az ENSZ-alakulatok, illetve az őket támogató amerikai légierő gépei csak akkor avatkozná­nak be, ha fegyveres ellenállással kerülnének szembe. ■ BARÁTSÁGOSNAK ÉS KULTURÁLTNAK értékelik a vi­láglapok Csehszlovákia megszűnését. A Komszomolsz­­kaja Pravda egyenesen szívélyesnek nevezte a válást. A lap értékelése szerint a FÁK-beli „félig együttműködés, félig szétválás" állapotával ellentétben Csehország és Szlovákia felégette a hidat a közös állami szervek mö­gött. A kommentárok ugyanakkor figyelmet szentelnek a szétválással kapcsolatos kételyeknek is. A tegnapi bará­tok és szomszédok egy pillanat alatt idegenek lettek - ír­ják. Felhívják a figyelmet a gazdasági nehézségekre is, s arra, hogy a helyzet súlyosbodásával az emberek be­csapva érezhetik magukat. Utalnak arra is, hogy sokan már most Meciar szemére vetik, hogy hatalomvágya mi­att erőszakolta ki a válást. Az SM lengyel lap Szlovákia gazdasági problémáinál is jelentősebbnek minősítette a magyar kisebbség ügyét, s azt, hogy Budapest és Po­zsony viszonyát tovább feszíti a dunai vízlépcső körül ki­alakult ellentét. A lap hangot ad annak a lengyel féle­lemnek is, hogy a magyarokkal való szüntelen konfliktus és a pozsonyi vezetés iránt táplált nyugati ellenszenv közepette a szlovákok esetleg szláv szomszédaiknál, az ukránoknál próbálnak támogatást keresni. (S. G.) Sevardnadze ENSZ-erőket kér Abháziéba New Yorkból jelenti az MTI. Békefenntartó ENSZ-erők Abházi­éba való sürgős kiküldését kérte Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárhoz in­tézett levelében Eduard Sevardna­dze grúz államfő. A világszervezet székhelyén hétfőn nyilvánosságra hozott levelet ismertetve az AFP beszámolt arról, hogy Sevardnadze az abház térségben kialakult súlyos, polgárháborús helyzettel és állam­közi konfliktus kirobbanásának ve­szélyével is indokolta kérését. A grúz vezető emellett kitért arra, hogy „külföldi zsoldosok szivárog­nak be grúz területre, akik az abház katonai egységek oldalán Grúzia el­len harcolnak”. Sevardnadze figyel­meztetett arra, hogy a konfliktus térségébe, Abháziába csak úgy özönlik a fegyver és a lőszer, s Oroszország egyáltalában nem aka­dályozza e szállításokat. Emellett azzal vádolta a köztársaság terüle­tén állomásozó orosz csapatokat, hogy az abház szélsőségesek olda­lán beavatkoznak a konfliktusba, orosz felségjelű repülőgépek pedig „polgári célpontokat bombáznak”. Szakember kerestetik Möllemann helyére Német kormányátalakítási tárgyalások BONN - Folynak a Jürgen Möl­lemann gazdasági miniszter utódlá­sáról és a kormány átalakításáról fo­lyó tárgyalások. Vogel kormányszó­vivő ma azt nyilatkozta, hogy a kan­cellár még ebben a hónapban meg­hozza döntését, miután tanácskozott a koalíciós pártok vezetőivel. Idő­pontot azonban nem közölt. Kijózanítólag hatott viszont az a közlés, hogy Helmut Kohl nem en­ged a mind erősebb nyomásnak és nem szándékozik gyökeres változta­tásokat végrehajtani. Jelenleg üres a gazdasági és a postaügyi miniszteri poszt, valamint néhány régen rebes­getett személycsere is elkerülhetet­len. Távozni kíván a kabinet alapító tagja, a keresztényszociális Ignatz Kied­le mezőgazdasági miniszter. Az ő helyére egy CDU-jelölt pályá­zik, míg Wolfgang Bötsch, a CSU parlamenti csoportvezetője a keresz­ténydemokrata Christian Schwartz- Schilling postaügyi miniszter helyé­be lépne. Mindez azonban édeske­vés, mondják Bonnban, néhány na­gyon sápatag ember távozása sem ár­tana. Ilyen a súlyos alkoholproblé­mával küszködő Reiner Ortleb okta­tási miniszter és Günther Krause, a közlekedési tárca gazdája, aki soro­zatosan Möllemann-típusú ügyekbe bonyolódik. Csakhogy mindketten keletnémetek, sőt Krause még az új tartományok önjelölt szószólójának szerepében is tetszeleg, különleges bánásmódra szorulnak tehát. Ortlek ráadásul az FDP tagja, és pártja alig­ha kívánja, hogy még egy embere ki­penderüljön. Az egész kérdés ugyan­is a koalíciós pártok alkudozásának tárgya. Marad tehát minden minisz­térium az azt birtokló párt hitbizomá­­nya, akár akad rátermett embere, akár nem. A gazdasági tárcához ra­gaszkodik is az FDP, jelöltjei azon­ban enyhén szólva nem rendelkeznek Ludwig Erhard vagy Karl Schiller tekintélyével. És ez egy ideje már így van. Nem Möllemann volt az első ember, aki nem tűnt ki mással e posz­ton, csupán szabaddemokrata párt­tagságával. Miként a szociáldemok­raták gazdasági szóvivője, az éles nyelvéről ismert Ingrid Matthäus- Maier fogalmazott: volt már e posz­ton egy Bangemann, aztán egy Haus­mann, végül egy Möllemann. Aki kellene, az egy Fachmann, azaz szakember. (Józsa) Súlyos vízhiány Bukarestben BUKAREST - Először úgy né­zett ki, csak a téli ünnepek hangulatát rontják azok a vészjelzések, melyek hibás távfűtésről, időszakos vízhi­ányról érkeztek az ország és a fővá­ros különböző részéből. Most, hogy a családok élete a hétköznapi kerék­vágásba döccent, kiderült: a helyzet sokkal komolyabb, mint gondolták volna. A Bukarestet ellátó vízgyűj­tők, amelyek legtöbbje a sose túl ma­gas vízállású Argesből táplálkozik, a karácsony óta tartó fagy miatt szinte teljesen kifogytak. A vízművek szak­emberei bevallották: az Arges folyó vízmennyiségének 80 százaléka nem egyéb jégtörmeléknél, így a derítőál­lomások szivattyúi gyakorlatilag oly kevés vizet képesek biztosítani, hogy a polgármesteri hivatal kénytelen volt elrendelni a szükséghelyzetet: a fővárosban reggel 6-9 és este 18-20 között adagolják a vezetékes vizet. Egyes szakértők véleménye az, hogy a bukaresti vízhálózat olyan el­hanyagolt állapotban van, hogy felújí­tása, a tetemes elfolyások kiiktatása csak csillagászati összegek beruházá­sával érhető el, amihez egyelőre nincs jelentkező. De ha volna is, a pillanat­nyi vízgondokon az sem enyhítene: amennyiben ugyanis nem köszönt be váratlan felmelegedés, a bukarestiek szabályosan szomjan vesznek, annyira hiányzanak a tartalékok. A bukaresti közhangulat és sajtó most egyértelmű­en a polgármesteri hivatal ellen hango­lódott, s a liberális főpolgármester, Crin Halaicu pozíciója veszélyben fo­rog. Egyre többször emlegetik ugyan­akkor a Ion Iliescu államelnök szil­veszteri televíziós üdvözlőbeszédének fordulatát, amelyben a politikus „a vi­har előtti csend”-ről beszélt a román politika jellemzőjeként A kemény tél okozta nehézségek miatti elégedetlen­ség a viharfelhők gyülekezésére utal. Cseke Gábor Klestil felhívása „Véget kell vetni a vitának Mock egészségéről” HÍRÖSSZEFOGLALÓNK „Mindenkit felszólítok arra, hogy haladékalanul ves­senek véget ennek a vitának.” Ezzel a több mint nyomaté­kos felhívással kapcsolódott be Thomas Klestil osztrák ál­lamfő abba a sajtópolémiába, amely az elmúlt napokban bontakozott ki Ausztriában a külügyminiszter, Alois Mock egészségi állapota körül. Az otthon és külföldön egyaránt nagy tekintélynek ör­vendő külügyminiszter állítólag megrendült egészségi álla­potával kapcsolatos spekulációk az elmúlt héten kezdődtek, amikor a „Ganze Woche” című hetilap Alois Mocken „a gyógyíthatatlan Parlinson-kór csalhatatlan jeleit" vélte fel­fedezni, és ennek kapcsán olvasóit azzal a szenzációval lep­te meg, hogy a külügyminiszter ezért februárban lemond. A Win Mock pártja, az Osztrák Néppárt több vezető politikusa, köztük Eiu­ard Busek pártelnök és Ferdinand Maier főtitkár egyaránt cáfolta. Busek egy sajtókonferencián nyomatéko­san hangoztatta: a külügyminiszter személyesen biztosította őt arról, hogy „teljes mértékben munkaképes". Klestil államfő felettébb éles formában ítélte el a vitát, rámutatva: „épp egy olyan időszakban, amikor Ausztria fontos EK-csatlakozási tárgyalások előtt áll, továbbá te­kintettel arra a nagyon fontos nemzetközi szerepre, amelyet Mock külügyminiszter a tragikus délszláv válság megoldási módozatainak kutatásában vállalt, mindenfajta spekuláció a külügyminiszter teljesítőképességéről rend­kívül sokat árt az országnak." (P.L) Szerbia és a délszláv válság A nemzeti eszme bűvkörében Milosevics maradt, az ellenzék erősödött, a radikálisok előretörtek - fogalmazta meg röviden a belgrádi Politika a szerb köztársasági és a ju­goszláv szövetségi választások ered­ményét. Ezen már a hét végi második forduló sem változtathatott. A követ­keztetés egyértelmű: a nyugati remé­nyek odavesztek, illúzió volt a mély­reható változásokban hinni, s folytató­dik Milosevics háborús politikája. Bár a szavazás során apró visszaélések történtek, az eredmények a jelenlegi reális erőviszonyokat tükrözik, azt, hogy Panics a legjobb esetben sem tu­dott volna győzni. Mindennek megér­téséhez ismerni kell a szerbek törté­nelmük során annyit bizonyított nya­­kasságát A választók többsége ismét azt mondta:, Jobb a hálák mint a rab­­­!” Az első nyugati kommentárok ezt leegyszerűsítve a szerbek öngyil­kos választásaként értékelték. Valójá­ban a lakosság a Jugoszlávia körül ki­alakult helyzetet úgy fogta fel, hogy az fenyegeti Szerbiát, a szerb nemzeti eszmét, a függetlenséget Minthogy a szerbek jelentős része a nacionaliz­mus foglya, természetes volt a válasz­tás. Szerbia tehát lépett, s a világ most ennek a boszniai válságra gyakorolt hatását s a lehetséges nyugati ellenlé­péseket egy esetleges katonai inter­venció esélyét mérlegeli. Összeszűkült játéktér Ha Milosevics győzelme nem is, a szélsőjobb jelentős előretörése, Seselj radikális pártjának - amelyet alig két évvel ezelőtt még nyíltan szélsőséges nacionalista nézetei miatt be sem je­gyeztek hivatalosan - a térnyerése meglepte még a belgrádi elemzőket is. Egyes vélemények szerint ezzel került igazán távolra a kompromisszum lehe­tősége. Az elemzők egy része ugyanis úgy véli, Nagy-Szerbia eszményéből csak az engedhet aki azt kitalálta­­ Mi­losevics. A nemzeti eszme bűvköréből élő Szerbia egyelőre nem képes elfo­gadni semmiféle más megoldást A boszniai és horvátországi szerbek sor­sát szívén viseli a szocialistáktól az el­lenzékig mindenki Belgrádban. Panics­­tól a „nemzet elárulásaként” értékelték volna, ha például a krajinai szerbek le­fegyverzésére tett volna lépést bár igencsak kétséges, hogy szándékában állt-e ez. Valamiféle engedmény meg­tételére csak Milosevicsnek, aki már bizonyított”, van meg a megfelelő hát­tere. Illetve csak volt hisz a radikálisok előretörésével a játéktere összeszűkült Seselj, akit már a leendő szövetségi bel­ügyminiszterként emlegetnek, s aki nyíltan hirdeti az etnikai tisztogatások szükségszerűségét a kompromisszum első felére azonnal lecsapna. Ennek kapcsán felmerül a kor­mányalakítás kérdése is. Kézenfekvő lenne a szocialisták és a radikálisok koalíciója, ám a pártok gazdasági programjait még a választások előtt összehasonlító belgrádi gazdasági kutatóintézet tanulmánya azt igen­csak megkérdőjelezi. Milosevicsék még a Micsunovics-féle demokraták együttműködésére számítanak, ám a visszajelzések alapján hiába. Kényszerpályán Ennek jelentősége azonban eltör­pül, ha abból a szempontból vizsgál­juk mindezt, a kabinet befolyással le­het-e a szabadcsapatokra, a legszél­sőségesebben nacionalista elemekre. Többen úgy vélik, aligha. Ezekre legfeljebb Seselj tud hatni, abból pe­dig aligha kér a világ. Felvetődik hát az, mennyire mozognak kényszerpá­lyán az Eagleburger amerikai kül­ügyminiszter által háborús bűnösnek kikiáltott, míg lord Owen által tár­gyalópartnernek tekintett politiku­sok. Nem veszítené-e el legitimitását, s nem állítanák-e félre - nemcsak a legszélsőségesebbek - Karadzsicsot, ha az engedne a boszniai szerbek el­képzeléseiből Genfben. S ezzel már a boszniai vérfürdő­nél vagyunk, amely eddig 130 ezer halálos áldozatot követelt, s a válság kiszélesedésének lehetőségénél. Ed­digi cselekedeteiből ítélve ez utóbbi eshetőség még a szarajevói halottak­nál is jobban érdekli a Nyugatot. Nem utolsósorban azért, mert ez esetben szövetségesei, Görögország és Tö­rökország is belekeveredhetnek a konfliktusba. A nyugati politikusok a továbbterjedés fő veszélyét Koszovó­ban látják, ezért Bush megfenyegette Szerbiát, a nyugati hatalmak megtá­madják, ha fellép az albán kisebbség ellen. Megfigyelők, köztük a The Times szakírója azonban figyelmez­tetnek, Belgrád elleni támadással fe­nyegetni egy koszovói szerb mozgó­sítás esetén elhamarkodott és elhibá­zott lépés. A Nyugat bárhol meghúz­hatja Szerbia határát - így legjobb lenne Macedóniában -, csak nem Ko­szovóban, amelyet a szerbek kultúrá­juk bölcsőjének tartják. Bush ez eset­ben figyelmen kívül hagyta azt is, hogy nemcsak a szerb vezetés hajla­mos válsághelyzetet teremteni csak azért, hogy megtarthassa hatalmát, a robbanásveszély fenntartása a pristi­­nai albánoknak is érdeke. A helyzet félreismerésére jellemző, hogy míg a Nyugat arra ösztönözte az albánokat, legalább az elnökre szavazzanak, a szerb ellenzék örült a távolmaradás­nak, mondván, Koszovó az instabili­tás fenntartása érdekében úgyis Milo­­sevicsre adta volna voksát. Valamit tenni kell Bosznia, mint független állam, ha­lálra van ítélve. Ez most már nemcsak a szerb politika eltökéltsége alapján mondható. A genfi tárgyalásokon a horvát fél is egyetértett az etnikai alapú konföderációval, amely előbb-utóbb a szerbek és horvátok elszakadásához vezet A konferencia társelnökeinek a szerb hódítások mintegy harmadát szentesítő javaslata pedig azt sugallja, még mindig jobb egy igazságtalan bé­ke, mint egy még igazságtalanabb há­ború. Ezzel kapcsolatban Belgrádban megjegyzik, szabad akaratából min­denki úgy dönt, ahogy akar, s ők kü­lönben is csak a mesterséges szocialis­ta belső határokat akarják megváltoz­tatni. No persze ez Koszovóra nem vo­natkozik, hisz az Szerbia része. Az erőpolitikával szemben azon­ban már hatástalanok a nemzetközi konferenciákon elhangzott szavak, így a Nyugat lépéskényszerbe került. A katonai beavatkozás ugyanakkor több akadályba ütközik. Szakértők szerint át kellene fogalmazni az ame­rikai biztonságpolitikát, kétséges a ki­menetel, az akció nagy veszteségek­kel járhat, s nem látható, hogyan lehet abbahagyni, mivel Belgrád világosan tudomásra hozta, fegyverrel is meg­védi a szerb területeket s lakosságot. Nem egységesek a szövetségesek sem, s nem egyértelmű a cél sem. A sajtó szerbellenes, fekete-fehér beál­lítása ellenére ugyanis egyre kiterjed­tebb az a vélemény, a jelenlegi hely­zet kialakulásáért, ha nem is egyenlő mértékben, mindegyik felet terheli felelősség. A legnagyobb probléma azonban az, végső megoldást a kato­nai akció sem hozhat, hisz a kivonu­lás után a térség újra „Libanonná” változhat. Lehet, hogy igaza van a boszniai születésű szerb Ivo Andric­­nak, aki az Omer pasában azt írja, „Szarajevóból nincs kiút, vannak utak, de azok szűkek, sárosak, mások víz alattiak, veszélyesek, s nem tu­dod, hova vezetnek”, de valamit azért mégis tenni kell. Stier Gábor

Next