Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-08 / 32. szám
HÉTFŐ, 1993. február 8. Sport A horvátok nyerték a Magyar Nemzet Kupa jégkorongtornát Bukás a főpróbán, vita a főszereplőkről „Jó lenne, ha valaki a mi sorunkból nyerhetné a Magyar Nemzet Kupa különdíját, de ehhez most már illene eljutnunk az ellenfél kapujáig" - fejtegette önkritikusan ötösének nyitónapi teljesítményét Hudák Gábor a székesfehérvári Alba Regia Hotel negyedik emeleti folyosóján. A Ferencváros csatáránál csak a zöld-fehérek bekkje, Paraizs Ernő volt bosszúsabb, lévén elemi hibája előzte meg a románok meccseldöntő gólját. Pedig, s ebben valamennyi magyar egyetértett, Anton Krisan kizárólag a Steaua Bukarestre, meg a magyar klubokból meghívott erdélyi származású játékosokra épített csapata nemigen idézte a hajdan a világbajnokság A-csoportjába is fölkapaszkodott gárdát (melyből ma már csupán Halauca tagja a keretnek), ritkán kínálkozó alkalmat szalasztott el ekként a magyar együttes az utóbbi három hétben régen egyáltalán nem gyakorló szomszédok elpáholására. A legcsöndesebb a szállodafolyosón a 12. Magyar Nemzet Kupa pénteki történéseit felelevenítő hokisok közül mégis Ancsin László volt, akit nemcsak az elpuskázott lehetőség keserített, hanem fivére súlyos sérülése is. Az UTE centere, Ancsin János egy ütközés nyomán a székesfehérvári pálya palánkjának zuhant, s már az első orvosi vizsgálat megállapította: a kizárólag műtéttel gyógyítható vállsérülés legalább féléves pihenőre kényszeríti a válogatott egyik kulcsemberét. Az idősebbik Ancsin elvesztése - aki természetesen nem utazhat a márciusi, C-csoportos világbajnokságra sem - előrevetítette: sok jóra nemigen számíthat a publikum Szeles Dezső csapatától a Ljubljana főpróbájának szánt Magyar Nemzet Kupán. A szombati folytatás első összecsapására a vb-házigazda és majdani csoportellenfél szlovének ellen felforgatott összeállításban korcsolyázott a jégre az amúgy is tartalékos magyar együttes. Kangyal 5. percben ütött gólja után tíz percet még álmodozhatott a félezres publikum, ám amikor Rojsek és Sodja jóvoltából 1:58 perc alatt fordított Rudolf Hill csapata, már csak a legoptimistábbak bizakodtak a meccsnyerésben. Az Újpest bekkjének ugyan még két tiszta gólszerzési alkalma adódott - amiket azonban bántóan el is vacakolt, ám egy pillanatig sem lehetett vitás: Szlovénia hokisai klasszissal jobbak a világon lassan egyedülállóan sanyarú körülmények között jégkorongozó magyaroknál. Próbálkozott Szeles Dezső, cserélgette a sorokat és a játékosokat, az eredmény azonban maradt 1-2 (1-2, 0-0,0-0). S mivel az esti összecsapáson a románok 3-3 (1-0,2-2,0-1)-as döntetlent játszottak a kétszer is kétgólos hátrányból talpra álló horvátokkal, eldőlt a magyar gárda, függetlenül a zárónap eseményeitől - másodszor a torna történetében - sereghajtóként zárja a Magyar Nemzet Kupát. Keserű meglepetéssel azonban ezen túl is szolgált még a kapitánynak az este: a mérkőzés után egy személyautó áthajtott Kondráth lábán, s noha a fiatal bekk a törést megúszta, vasárnapi játékáról persze szó sem lehetett... A Magyar Nemzet Kupa zárónapján izgalmat így elsősorban az okozott: tárgyal-e egymással a kínálkozó alkalmat kihasználva a ma esti elnökségi ülés előtt a felnőtt világbajnokságra meg a B-csoportos ifjúsági Európa-bajnokságra küldendő játékosok személyéről vitázva egymásnak a lapok hasábjain üzengető szövetségi elnök és szakvezető. A jégkorongszövetséget irányító dr. Sárközy Tamás azt mondja: a felnőtt C-csoportos jogosultság megvédése megéri az ifi kontinensbajnokság aranyesélyének feláldozását is. A tekintélyes jogászprofesszorral szemben Kereső Árpád, a fiatalok mestere, aki gyakorlatilag saját klubjára, a Dunaferre építi csapatát, konokul ragaszkodik kulcsembereihez. Abba jobb híján már beleegyezett, hogy az Alba Volánból beválogatott Palkovics, Ocskay és Zalavári a felnőttekkel tartson, hallani sem akar azonban a Romániában született tréner arról, hogy Bukarestben dunaújvárosiak is hiányozzanak együtteséből. Úgy tűnik, engedni egyik fél sem óhajt, s e polémia - melynek feloldását talán megkönnyítette volna, ha Kercsót meghívják az elnökségi ülésre - aligha segít majd a romos magyar hokin... Márpedig az összefogás, ezt a horvátok elleni csúfos kudarc bizonyítja, létfontosságú lenne. A románok a 43 másodperccel a befejezés előtt begyűjtött góllal 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)-ra elbuktak Szlovénia ellen, a záró hatvan percre bízva ezzel a Magyar Nemzet Kupa sorsát. A mezőny leggyengébbjének hitt, honosított orosz hokisokkal megerősített horvátokat felvillanyozta a végső győzelem esélye, s kíméletlenül legázolták a 15. percben, 0-0-ás állásnál húzódás miatt a kispadra kényszerülő Juhász kapus kiválásával legjobbját vesztő magyar válogatottat (nagyszerű védéseit jutalmazva az újságírók az FTC játékosát választották a torna legjobb magyar hokisává, aki az eredményhirdetéskor különdíjként egy 160 ezer forint értékű, Philips videokamerát vehetett át Gruber Lászlótól, a Magyar Nemzet Rt. vezérigazgatójától). S noha a felnőttek között ez alkalommal debütáló dunaújvárosi fiatalok összességében nem okoztak csalódást - a horvátok góljaik egyikét sem a Dunaferrben amúgy csak második ötösnek számító sornak ütötték -, a jobbára ifjúsági korú hokisokból álló magyar csapat kapitulált Vlado Kucera gárdája előtt. A 8-0 (1-0,4-0,3-0)-ás vereség igazolta: a legkülönfélébb okok miatt mellőzött rutinos öregek nélkül ma még versenyképtelen Szeles kapitány legénysége. Úgy hírlik, a vészhelyzetre tekintettel máris megvan a szándék néhány, a nemzeti együttesben az utóbbi időben számításba nem vett hokis rehabilitálására, akiknek harcba küldésétől talán remélhető a magyar válogatott megkapaszkodása a sportág harmadik vonalához tartozók társaságában... Az 1993. évi Magyar Nemzet Kupa végeredménye: 1. Horvátország 5 pont, 2. Szlovénia 4, 3. Románia 3, 4. Magyarország 0. S. Tóth János Kangyal (jobbról a második) a román védőkkel harcol, a súlyos vállsérülést szenvedett Ancsin János (a kép bal szélén) itt még a jégről figyeli klubtársa csatározását Fotó: Rabáczy Szilárd Maffiar Nemzet 13 Gólrekord a hokisok sztárparádéján Kitömték koronggal a kaput (Washingtoni tudósítónktól) Vigasztalhatatlan volt az első harmad lefújása után Ed Belfour, az évadban legkevesebb gólt kapott Chicago Blackhawks kapusa, aki a szurkolók szavazatával került be a Campbell Conference válogatottjába, s alig 13 perc alatt beszedett egy hatost, amennyit máskor jó két bajnoki meccsen. S abból az egyiket aggastyán koráig szégyellni fogja: bár, kapuját elhagyva, ő érte el a Wales-csatár előtt a korongot, az leperdült ütőjéről, s a lába között csúszott át, hogy aztán a mellette elhúzó Gartner könnyedén bevágja. A második harmadban a második Campbell-kapusnak, Vernonnak is bevágtak egy hatost... Casey az utolsóban megúszta néggyel. Demokratikus is lett volna a végeredmény: harmadonként, kapusonként hat gól, ha a Wales Jaromir Jagr ja nem annyira önzetlenül adogatja, mint szokta a Pittsburgh Penguinsben Mario Lemieux-nak. A rákkezelés alatt álló Szuper Mario azonban most sajnos családjával csak a páholyból nézhette a szokásos évi sztárparádét, a két „konferencia” válogatottjának összecsapását. Miként a Wales másik nagyágyúja, Mark Messier is sérült volt. Ám hiába voltak ők távol, s szerepelt az utóbbi két februárban fölényesen (10:6, 11:5 arányban) győztes Campbellben Wayne Gretzky és Brett Hull, a Wales alaposan törlesztett az idén: a 16:6 nem is tükrözi híven fölényét, hiszen csak a kilencedik bevágása után kapta az első gólt, s volt 14:2 is, ha a végén az orosz import és Vancouver-sztár, Pavel Bure nem kanyarít be (a gólvonalon túlról visszanyúlva) egyet, majd rögvest utána nem bizonyítja mindenkit lekorcsolyázva a még Moszkában szerzett ,frakéta” becenevet, 16:4 maradt volna. Igazi jéghoki-csúcstalálkozóra került sor a montreali csarnokban, persze a Fehér Házból sietve hazarepült (és Clintontól a focikupát nyerő Dallas Cowboy mezét kapó) Mulroney kanadai kormányfővel a nézőtéren. Ám a pénteki öregfiúk mérkőzései és a szombati sztártalálkozó névlistájának egybevetése is elárulja, hogy az NHL-ben vége a kanadai játékosok monopóliumának: ha két évtizede még 97 százalékban ők adták a hokiklubok legénységét (két százalék amerikai, egy százalék európai kiegészítéssel), ma már elvesztették kétharmados többségüket: az ő 66 százalékuk mellett már 17-17 százalék a határ déli oldalán születtek, illetve az európai importhokisok aránya a ligában. S ezen a sztárparádén könnyen előfordulhatott volna, hogy az utóbbiak egyike vezetheti haza a mezőny legjobbjának járó autót, hiszen Bure-n kívül gólt ütött itt Jagr, Mogilnyij is, s nemcsak ők hárman, de passzaival még a Wales Petre Hondra-ja is elhomályosította a Nagy Gretzky-t. Végül aztán a New York Rangers Mike Gartnere vállalhatta az alig ötórás hazavezetést: annyiszor hozták őt helyzetbe a társak. S vetélkedtek velük a pittsburghi fiúk, Jagr, Stevens, Touchet, kik Lemieux nélkül is tartják a pingvineket a liga élén, 34 nyert meccsel. Gartner végül négy gólt ütött a Wales tizenhatjából, s volt még egy besegítése is, így öt pontjával ő lett a legeredményesebb. A legnagyobb boldogság a Wales padsoraiban azonban akkor volt, amikor az újonc NHL-klub, az Ottawa Senators veterán védője, Marsh is képes volt gólt ütni (Stevens jóvoltából). S volt még egy rekord a (vasárnapi menedzserértekezlettel befejeződött) hokis csúcstalálkozón: a Washington Capitals védője, Allafrate pénteken 168 kilométeres sebességgel vágta kapura a korongot. A célbalövési vetélkedőt a Boston Bruins Ray Bourque-je nyerte, miként esztendeje is. Ahogyan ismételt a korcsolyagyorsasági küzdelemben Gartner is. S természetesen csak azért nem született NHL-csúcs a meccsenkénti legkevesebb verekedésben, mert e sztárparádéban ez hagyományosan nem szokás (ezért is játszottak annyian sisak nélkül). Ezekben az évi februári „csatákban” csak a kapusok szoktak elvérezni, s őket ezért már eleve vigasztalva küldik a jégre. De ennyi gólra a Campbell-kapusok igazán nem számíthattak rémálmukban sem. ÁJ. Arthur Ashe, akiért a Garden harangja szólt Egy fekete úr a teniszpályáról OTP Bank Világ Kupa és Dreher-BEK Azt mondta a „kis Bence”: Gyerünk, Bence! A hét végi vívóevangélium, azaz örömhír: az olimpiai bajnok Szabó Bence nyerte a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett szombati kardvívó Világ Kupa-versenyt. Persze azért a végeredményig történt egy s más. Nos, szombaton kora délután Mónika, a feleség a pást végében szorított férjéért, dr. Abay Péter ügyvéd úrért. A vigaszágra került Abaynak ugyanis lehetősége kínálkozott, hogy ha nehézségek árán is, de beverekedje magát a döntőbe. Igaz, ehhez le kellett volna győznie a romániai Szabó Vilmost, ám ez nem sikerült. A vendég versenyző két cserében 6-4-re és 5-0-ra győzött és ő jutott a fináléba. Pedig ott szurkolt Abay mellett a csapattárs, a jó barát, Szabó Bence, s az ő felesége, Imola is. Sőt, Bence - aki már páholyban érezhette magát - az első elvesztett asszó után még jó tanácsokkal, taktikai utasításokkal is ellátta a sérült Abayt, aki ugyan foggal-körömmel, no és fegyverrel küzdött az OTP Bank kardvívó Világ Kupa-viadalon, de a hosszú kihagyás után a fájdalom és a fáradtság ellen már nem tudta felvenni a harcot, a döntő kapujában elbukott. De vívjunk tovább: Szabó Bence mellett a tehetséges Boros György, az olasz Marco Marin és nem kis meglepetésre - az éppen az 1991-es budapesti világbajnokságon aranyérmet szerzett orosz Kirijenko ágán - a német Stefan Wiesinger jutott egyenes ágon a döntőbe. A vigaszágról a már említett Szabó Vilmoson kívül Köves Csaba, a francia Pierre Guichot és egy másik német meglepetésember, Uli Eifler - aki egyébként 1990-ben is finalista volt a Világ Kupa-versenyek között a talán legnagyobb hagyományú Hungária Kupán került a legjobb nyolc közé. Óriási verseny volt szombaton! A kupa 1962 óta íródó történetében még soha ennyien nem indultak: ezúttal 22 országból 156-an léptek pástra, köztük 30 magyar pengeforgató is csatasorba állt. Jellemző a létszámra: pénteken külön előselejtezőt rendeztek a Nemzeti Sportcsarnokban a magyarok számára, amikor is 47-en küzdöttek 19 helyért. (10 kardozót kiemelt a szövetség, plusz egy tartalék is lehetőséget kapott). Újabb adalék a verseny rangjához és színvonalához: Bujdosó Imre már a 128-as mezőnyben elvérzett. Igaz, Bujdosónak tavaly műtötték a könyökét, és mint mondta, azóta bizony nem az igazi. Elvesztette az önbizalmát, nem érzi a megfelelő távolságot, amit korábban könnyűszerrel meg tudott oldani, azt most legtöbbször elhibázza. Nem került a harminckettes táblára Sirsov, Pogoszov, és Becker sem (őt éppen a mi Borosunk ütötte el a továbbjutástól). Aki élt és mozgott, valamit is számít ebben a fegyvernemben, az most itt volt és nevezett. Szabó Bencétől még a finálé előtt kérdeztem, hogy ennyire gyengék-e az ellenfelek, vagy olyannyira jó formában van, hogy mindenkit könnyedén kardélre hány... - Tényleg jól megy a vívás és eddig még nem vesztettem egyetlen csörtét sem, de szerintem ez az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb VK-verseny a világon. - Azt azért ugye nehéz cáfolni, hogy ezúttal rosszul vívnak az oroszok és a volt Szovjetunió utódállamaiból érkezett kardozók? - Valóban nem jók, nem koncentrálnak eléggé. Úgy látszik, mintha sejttúrára jöttek volna, és fontosabb szegényeknek, hogy eladják a magukkal hozott kevés vagy éppen sok kaviárt és a pengéiket. Egyébként Bence annyit azért még hozzáfűzött: reggel még nem villogott túlságosan, délutánra már viszont egyre jobban belelendült, jobban tudott összpontosítani, no és szúrni. Viccelődött is, mondván, a formája nyílegyenesen ível fölfelé. Igaza lett. Nos, ennek megfelelően el is intézett minden útjába kerülőt: a francia Guichot ellen 5-3, 5-3-ra nyert, Kövest 5-3,1-5,5-2-re verte, majd az aranycsatában Eifler felett is diadalmaskodott: a vége 5-3, 1-5, 5-3 ide. A kisfiú, azaz Szabó ,Jóiss Bence a nagyokat utánozva buzdította a papát: „Gyerünk, Bence!”. A sorrendben harmadszor a finalista Szabó Bence így aztán másodszor hódította el a rangos trófeát. A legjobb nyolc tusakodása előtt búcsúztatták el a válogatottól viszszavonult olimpiai bajnok, kétszeres egyéni világbajnok dr. Nébald Györgyöt. Még leírni is tiszteletet parancsoló: Nébald dr. negyedszázadig szolgálta legjobb tudása szerint a magyar vívást. Köszönjük, ügyvéd úr! S itt álljunk meg egy-két szóra. A magyar sport első számú irányítója, Schmitt Pál szavait idézve: „Figyelem! Nébald nemcsak nagy bajnok, hanem doktor!” Nos, éppen ez az. Bárcsak minél több magyar sportemberről mondhatnánk el ugyanezt. Az ezerszer elcsépelt közhelyet előcitálva, Nébald György pályafutása során példát mutatott, hogyan is kell a sportot és a tanulást a nehézségek, a magánélet... de nem, be sem fejezem, hiszen mindannyian jól tudjuk, miről szól a mese. Vasárnap Gödöllő volt a vívás fővárosa, ugyanis a kardozók Budapestről a vidéki város egyetemi sportcsarnokába tették át a székhelyüket, ahol a Bajnokcsapatok Európa Kupájáért csatáztak. Az UTE Szabó, Abay, Köves, Navarette összeállításban megvédte nemzetközi címét, a késő délutáni fináléban ugyanis 9-5-re verte a Pogoszov, Gutcejt fémjelezte Dinamo Kijevet. A harmadik helyet a Honvéd csípte el a Bonn 9-7-es legyőzésével. Érdekesség, hogy a magyar bajnoki címet korábban a Honvéd szerezte meg, éppen az újpestiek előtt. A lila-fehérek a derékbántalmakkal küszködő Abay vezérletével - aki különben a csapatból a legtöbb asszót, szám szerint hármat nyerte - a nemzetközi páston, az elődöntőben vágtak vissza nagy hazai ellenfelüknek. Egyébként hamarosan újfent Gödöllőn randevúzik a nemzetközi kardelit. Tudniillik a pénteken a magyar fővárosban ülésezett Nemzetközi Vívószövetség (FIE) vezérkara a Pest melletti településnek ítélte - a korábbi botrányos moszkvai verseny helyett - a március 14-én sorra kerülő egyéni A kategóriás kardvívó Világ Kupa rendezési jogát, amelyet a helyiek Benkő Tibor emlékének szentelnek majdan. Benkő Tibor egyébiránt a gödöllői vívás szülőatyja volt. Döntött arról is a FIE, hogy a háromtagú csapatok részvételét és ezzel párhuzamosan a női párbajtőr szakág felvételét javasolja a NOB- nak az 1996-os atlantai olimpiára. Molnár László Az olaszországi Comóban rendezett junior férfi tőr VK-viadalon Juhász Bence az első helyen végzett, Marsi Márk bronzérmes lett. A göppingeni felnőtt női tőr VK- viadalon Lantos Gabriella az ötödik helyen zárta a küzdelmeket A VK-győztes Szabó Bence (Washingtoni tudósítónktól) Meghalt, s tragikusan fiatalon, 49 éves korában egy élő legenda, a „fehér sport" fekete bőrű gentlemanje. Mert elsőnek mindenkinek ez jutott eszébe Arthur Ashe-ről, ki az életben is egy angol lord hűvös eleganciájával viselkedett, miként a teniszpályán is ő idézte fel régi korok magatartási normáit, amelyekről a mai sztárok már mit sem tudnak. Ashe nemhogy ütőt nem vágóa oda, tört szét dühében, de még bírót szidni sem látta soha senki. Nála a tévékamerákat vonzó mozdulat mindössze olyan érzelemkitörést jelentett, hogy első és azóta is egyetlen négerként nyerve - a wimbledoni döntő után magasba emelte karját. Levegőbe bökdösés, közönségnek mutogatás nem szerepelt Arthur kelléktárában, ő nem igyekezett minden áron legalább a külsőségekben „lejátszani" ellenfelét. Hallatlanul rokonszenves, mindig halk szavú és ugyanakkor határozott ember volt, a jó ügyeknek ugyanolyan elszánt bajnoka, mint a tenisznek. Szombat este a Madison Square Gardenben, a profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki döntő előtt tízszer kongatták meg Arthur Ashe emlékéért a „ harangot". Amerika elvesztett egy példaképóriást - mondta barátja, Virginia állam első fekete kormányzója, Douglas Wilder. Ashe a virginiai székváros, Richmond akkor még fajilag elkülönített teniszpályáin kezdte kergetni a labdát. S lett hamarosan a „fehér sport” rangelső feketéje: 1963-ban az első néger az amerikai Davis Kupa-csapatban, öt év múlva ugyancsak úttörő az US Open férfi egyesének megnyerésével, majd 1975-ben a wimbledoni győzelemmel, miután a döntőben négy játszmában megveri Jimmy Connorst. De már esztendővel előtte Ashe-t választják meg a profi teniszezők szövetségek elnökévé, s marad is az első tragikus fordulatig: 1979-ben infarktust kap, négyszeres bypass-műtétet hajtanak végre szívén. Még fogadkozik, hogy folytatja, ám pár hónap múlva kénytelen bejelenteni visszavonulását a tenisztől. Mármint az aktív játéktól, hiszen rögvest kinevezik, megintcsak első feketeként, a Davis Kupa-csapat kapitányának (akkor köszön le, 1985-ben, amikor túl lazának, vagyis nem eléggé „gentleman”-elvűnek tartja a bevezetett viselkedési szabályokat). De közben 1983- ban újabb szívműtéten esik át - az orvosok szerint majdnem biztos, hogy ekkor fertőződött meg a vérátömlesztés során az AIDS-szel. Ő maga ezt csak 1988-ban tudja meg, a nyilvánosság pedig alig esztendeje, amikor egy bulvárlap kétes értékű szenzációját megelőzendő Ashe sajtókonferencián közhírré teszi. Higgadtan, másokat bátorítva, ahogyan gentlemanhez illik. Szombaton a betegségből származó tüdőgyulladás végzett vele. Arthur Ashe azonban nemcsak nagy sportember volt, hanem a társadalom megannyi jó ügyének is kimagasló bajnoka. Valóban legendába illő, hogy valaki világklasszis teniszező, kiváló, sikeres üzletember, rendszeres cikkíró és háromkötetes mű közzétevője a fekete sportolók történetéről. Rengeteget járta Amerikát, okítani a fekete fiatalokat. S legfőképpen: haláláig élharcos a faji megkülönböztetés elleni küzdelemben. Szombat este Jesse Jackson, a vezető néger politikus elmesélte: Ashe a halálos ágyán megszorította kezét: „ Ugye, felszabadítjuk Haitit?!" A tökéletes gentlemant ugyanis gyakran tartóztatták le: tüntetett a haiti diktatúra ellen, és a dél-afrikai apartheid megszüntetésért a nagykövetségek előtt (évtizede amerikai liberálisok hetekig csukatták le magukat látványosan Pretoria washingtoni képviselete előtt). Kiharcolja Dél-Afrika Davis Kupa-bojkottját, majd egy enyhültebb pillanatban odamegy, döntőbe jutni - persze, első feketeként - a nyílt bajnokságon. A szintén AIDS- fertőzött Magic Johnson mondta Ashe halála után, hogy „nemzedéke egyik legnagyobbja volt". (avar)