Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

HÉTFŐ, 1993. március 1. Kultúra Rendszerváltozás a muzeológiában Néprajz - romantika nélkül Az elmúlt év november elsejétől új fő­igazgatója van a Néprajzi Múzeumnak, Hofer Tamás. (Elődje Hoffman Tamás több mint két évtizedig vezette az intézményt.) A múze­umban több mint huszonöt évet töltött el munkatársként, azt követően pedig tíz eszten­deig az MTA Néprajzi Kutatócsoportjában dolgozott. Vajon változást jelent-e a múzeum életében, hogy ennyi év után új vezetőt ka­pott? S vajon mi, a látogatók észre fogjuk-e venni ezt a váltást? Kopjafa történet - Felmerült, hogy a Néprajzi Múzeumnak, amely kétségkívül előkelő helyen, a Parlament terén van, vissza kell adnia az épületet egykori tulajdonosának, a Legfelső Bíróságnak. Esik szó mostanában a költözködésről? Alkalmas ez az épület múzeumnak? - Hogy visszakerül-e, eredeti tulajdonosá­hoz, ez mindenekelőtt anyagi kérdés - vála­szolja Hofer Tamás. - Mostanában ugyan van ilyenről szó, de gyakorlati terv nincs. Hogy al­kalmas-e múzeumnak? Valóban nem erre a cél­ra épült. De Európában van annak hagyomá­nya, hogy közigazgatási reprezentációs épület­ből múzeum lesz. Kétségtelen, hogy az épület pompás aulája nem vonható be a kiállítási terü­letbe, de rendezvényeinknek keretet ad, alapo­san megválogatott alkalmi célra bérbe is adha­tó, és ez a jövedelem a múzeum tudományos munkáját támogatja.­­ Milyen célokat, szándékokat fogalma­zott meg a pályázatában most, amikor a „népi", a „nemzeti" talán túlságosan is gyakran használt és gyorsan kopó fogalmak lettek?­­ A kérdés amelyet feltettem, az: mivel kell megszólítania a múzeumnak ma a társadalmat? Melyek az időszerű, a sokakat foglalkoztató gondolatok? Úgy vélem, hogy a kisebbségek­kel, a mással kapcsolatos helyes magatartások, ismeretek terjesztése mellett a reális nemzeti azonosságtudat építése, a saját magyarságunk megbecsülése a fontos. Ez szemben áll a kö­zömbösséggel, de a romantikusan túlbecsült hungarocentrizmussal, a népi hagyományok túlértékelésével is. A néprajzkutatóknak az a hivatásuk, hogy a népi kultúra értékeit hozzá­férhetővé tegyék, megbecsüléssel bemutassák, és belehelyezzék azok fejlődését a történeti fo­lyamatokba. - Tudna erre mondani megvilágosító példát is? - Itt van példának a kopjafa. Ma a 301-es parcellában ez emlékeztet az áldozatokra. A kopjafa az 1956-os forradalom szimbólumává lett. Ki gondol arra, hogy eredetileg ez a fejfa nem volt több református sírjelnél? A kopjafa szó első szótári említése 1832-ből való. Nem világos, hogyan kapta e fejfa éppen a kopjafa nevet. De az, hogy a kopja harcosokkal kapcso­latos, s hogy föltételezték, a honfoglaló magya­rok és a hunok, sőt maga Attila is kopjával te­metkeztek, különleges ősi képzeteket kapcsolt e fejfához. Ma el kell magyarázni az emberek­nek, hogy ezeket az elképzeléseket adott törté­nelmi helyzetben társították a tárggyal. A kop­jafa 1989-ben az '56-os forradalom szimbólu­mává vált Nagy Imre és társai temetése révén, és ma már a magyar történelem része. Gyulán az aradi vértanúk emlékét tizenhárom kopjafa őrzi, ezek a mártíromságnak, a hősies helyt­állásnak is szimbólumai egyben. A jelképző fo­lyamatok működnek a társadalomban, és eze­ket mint történelmi folyamatokat bemutatni a néprajz feladata. Cigány kiállítás - Hogyan jelenik meg majd ez a szemlélet­­mód a kiállításon? Pályázatomban elképzeltem egy erdélyi népművészeti kiállítást, amelyen a magyar anyag mellett megjelenne a szász, a román, a cigány folklór is. Ez valójában ugyanazt a po­litikát, szemléletet mutatná, amelyet a Népraj­zi Múzeum Ferenc József korában, sőt még a két világháború között is követett. A magya­rokat együtt mutatta be a mellettük, velük együtt élő, nem magyar népekkel. A tudomá­nyos munkásságot mindig az összehasonlító, a történeti szemlélet jellemezte, amely a sajátos mellett a közös vonásokat is kereste, s távolt állt tőle a romantikus etnocentrikus gondolko­dásmód. Példaként hozhatom azt a tervezett kiállításunkat is, amely a magyarországi cigá­nyok XX. századi történetét mutatja majd be július elejétől. Nagyon kényes téma. Célja e kiállításnak az, hogy a látogató számára átél­­hetővé tegye, mit jelent ma benne lenni a ci­gány egzisztenciában? Milyen az a világ? S ezt a képet szembesíteni kell azzal, amit a tár­sadalom alkot róluk. Tervünk szerint helye lesz majd a cigány holokaust képeinek épp­úgy, mint a cigányellenes graffitiknek. Kap­csolatban állunk a különféle cigány szerveze­tekkel. Úgy gondolom, hogy olyan kiállítást kell készíteni, amelyik tájékoztat és nem bánt meg senkit, bár ez nem lesz könnyű. A cigá­nyok között az utóbbi időben egységesülési folyamat zajlik, és ez párosul egy vetélkedés­sel, hogy ki is az igazi cigány, kit illet a veze­tő szerep.­­ Ha már kiürültek a padlások, összegyűlt minden fontos emlék, és a népi iparművészek piaci megrendelésre dolgoznak, milyen felada­ta lehet a néprajzkutatásnak? - Most, a műholdas televízió korában a kul­túrák helyhez, embercsoportokhoz való kötöt­­t­sége megszűnik. Homogenizálódik a világ, legalábbis annak fejlettebb fele, de éppen ez fel is értékeli a sajátos vonásokat. A kis családi vi­lágokba beépülnek a népi kultúra elemei, a ha­gyományokat tovább viszik. A néprajzi és a kulturális vagy társadalmi antropológia felada­ta, hogy kézhez adja a már lezárt történelmi örökséget, és tovább vizsgálja a mai világot. A hétköznapi életvitel első ránézésre szürke és ér­dektelen, túl közel van hozzánk, hogy felismer­jük benne a mélyreható mozgásokat - a néprajz épp ezekre tudja felhívni a figyelmet. Megújuló szolgáltatások - Mit gyűjt ma az etnográfus? - A fényképezőgép, a videofelvevő és a magnetofon anyaggyűjtő eszköz. A tárgyak is dokumentumok, de szerepük a fogyasztói tár­sadalomban megváltozott. -Jut-e elegendő pénz a múzeum fenntartá­sára, kiállításokra, kutatásra? - Nem vagyunk könnyű anyagi helyzet­ben, a költségvetési támogatásból fejleszté­sekre nemigen jut. Vannak azonban még ki­használatlan pénzszerzési lehetőségeink. Te­temes összeget jelent a kasszánkban a belépő­jegyekből keletkező bevétel, tehát érdekeltek vagyunk abban, hogy vonzó, népszerű kiállí­tásokat készítsünk. Át kell szervezni a boltun­kat, hiszen pénzt is hozhat a kiadói tevékeny­ségünk. És fontos az aula, a díszterem kiadá­sából származó bevétel. A múzeum átszerve­zése folyik, szerencsére nemhogy elbocsátá­sokon kellene gondolkodnunk, inkább új mun­katársakat szeretnénk idehozni, mert vannak betöltetlen helyeink. Lesz egy szervezési igaz­gatónk, aki majd a múzeum menedzselését in­tézi. Ha többféle tevékenységet végzünk, és több emberhez eljutunk, akkor jobban teljesít­jük művelődési hivatásunkat, és talán jobban meg is élünk. Honthy Kinga ZENEI JEGYZETEK Tízéves kamarazenekarok SZÁMOS KÖZÖS VONÁS ro­­konította a Concerto Armonico február 19-i és a Budapesti Vonósok február 23-i hangversenyét. Mindkét kamara­­együttes tízesztendős, a Budapesti Vo­nósok épp az évforduló jegyében szer­veztek négyrészes sorozatot, amelynek immár harmadik estjére került sor ked­den, a Zeneakadémia nagytermében. A két esemény abban is hasonlít egymás­ra, hogy a megszólaltatott művek az 1760-70-es években keletkeztek, és ahhoz a stíluskörhöz tartoznak, ame­lyet - pontosabb terminus híján - pre­­klasszikának szokás nevezni. Ennek az érdekes, átmeneti korszaknak a zenei terméséből mindkét koncert verseny­­műveket áhított a középpontba: Carl Philipp Emanuel Bach szonatináját, il­letve Boccherini csellóversenyeit Ter­mészetesen a Concerto és a Vonósok intrepretációjában a párhuzamoknál sokkal lényegesebbek a különbségek, hiszen Szűts Péter és Spányi Miklós együttese a historikus előadásmód ös­vényén jár, Bánfalvi Béla és Botvay Károly zenekara pedig hagyományos megközelítésben játssza a régi zenét Lássuk, milyen eredménnyel! A CONCERTO ARMONICO hosszú sorozat nyitányának szánja négyrészes hangversenyciklusát, amelyen - február és július között - a „hamburgi Bach” billentyűs verseny­művei közül hét hangzik el. A végső cél még nagyobb: a zenekar - mely számos koncertjével és lemezfelvéte­lével már eddig is tanújelét adta a leg­tehetségesebb Bach fiú művészete iránti szeretetének - most arra készül, hogy Philipp Emanul összes (mintegy hatvan!) csembalóversenyét eljátssza. Aki közelebbi ismeretséget köt e da­rabokkal, hamarosan belátja, hogy a monumentális vállalkozásnak meg­van a létjogosultsága, mert a csembaló­versenyek pompás kompozíciók. A február 19-i koncert zenetörté­neti összefüggésekre rámutató, oko­san összeállított műsorral jelentkezett. Az est legfőbb érdekességét, Philipp Emanuel C-dúr szonatináját legfiata­labb öccsének, Johann Christian Bachnak a szimfóniái keretezték, és mindez egy korai Mozart-szimfónia (A-dúr, K. 201) egészítette ki. (A nyolc-kilenc esztendős Mozart épp Johann Christiantól leste el a szimfó­niakomponálás titkait, amikor a „lon­doni Bach” barátjává fogadta a zseniá­lis kisfiút.) A hangversenyen Philipp Emanuel Bach szonatinája szerzett a legtöbb örömet hallgatójának. Ebben a különös, kísérleti műfajban a csem­baló nem egyeduralkodó, csupán „el­ső az egyenlők között”, és a darabok léptéke jóval szerényebb, mint az „igazi” csembalóversenyeké. A diver­­timentószerű C-dúr szonatina derűs kedélyével, puha fuvola- és kürthang­zásokból születő pasztorális hangula­tával, bájos naivitásával lopta be ma­gát a szívünkbe. Az előadás maradék­talanul megmutatta a mű erényeit. A BUDAPESTI VONÓSOK hangversenye határozottan kedve­zőbb benyomást keltett bennem, mint az általam hallott (ugyancsak Perényi Miklós szólójával ékes) tavaly áprilisi koncertjük. Boccherini csellóverse­nyeit Haydn korai, a napszak-szimfó­niái közül a Reggel és A dél keretezte. A szimfóniákban a vonóskar gazdag karakterkészletet felvonultatva, kidol­­gozottan és meggyőzően zenélt. A vendégként meghívott fúvós szólisták viszont - jóllehet kiváló muzsikusok - ezúttal nem illeszkedtek harmoniku­san a produkcióba. Talán az össz­­próbák száma bizonyult kevésnek, vagy a karmestert pótló, határozot­tabb irányítás hiánya okolható a fú­vósok belépésének pontatlanságáért. A „hevenyészett” pontosságú fúvós akkordok különösen a Dél-szimfónia lassú tételében hatottak kedvezőtle­nül, ám az első hegedű recitativói, amelyeket Bárfalvi Béla nemes reto­rikával szólaltatott meg, kárpótoltak valamelyest a fogyatékosságért. Perényi Miklós fellépése a két Boccherini-ve­rsenyműben az est gyöngyszeme volt, ezúttal méltó fog­lalatban, hiszen a zenekarra is ihletes­en hatott a kivételes művész jelenlé­te. A D-dúr csellóverseny lassú téte­lének csodálatos érzékenységű elő­adása, a gyöngéden lekerekített frá­zisok és a dallamok megénekeltetése méltán vonul be a koncertévad nagy pillanatainak sorába. Farkas Zoltán Bárka, Polisz és mások A lapindítási, újraindítási kedv, miként e hónap is mu­tatja, nem csitul sem a fővárosban, sem vidéken. Az olva­sók, akik már rég lemondtak arról, hogy napra, helyeseb­ben hónapra készen tájékozottak legyenek, időnként ked­vesen vagy ingerülten tudtára adják a szemlézőnek, a megszokott folyóiratokban sem találnak elég olvasmányt, kár tiszavirág-életű lapokra pazarolni az időt. Csakhogy az első számokból még nem derül ki, búja-e hosszú távon szellemi energiával a munkát egy-egy újonnan szervező­dött szerkesztőség, és ha igen, lesz-e szponzor, aki az erő­feszítést díjazza. A Bárka egy éven belül a második bé­késcsabai szépirodalmi lap. A nagyhírű Tevan Kiadó égi­sze alatt, a kitűnő költő, Kántor Zsolt főszerkesztésében, Cs. Tóth János kiadói és társszer­kesztői közreműködésével bemutatkozó folyóirat első számának tetszetős központi témája a mítosz. Olyan neves személyiségek szólalnak meg e tárgyban, akik­nek élete, munkássága része lett közelmúltunk mitoló­giájának: Tandori Dezső, Obersovszky Gyula, Ladik Katalin, ám egyedül Sebeők János gondolja végig a XX. századi mitológiadivat mibenlétét. „Aki fél a tisz­ta transzcendenciától, aki fél nevén nevezni Istent, aki fél vallásos lenni, annak ott a kiskapu, s rajta felirat: mítosz... a mítosz menthetetlenül elegánssá és szalon­képessé vált a XX. században, mi több, szalonszerűvé, afféle társasági csemegévé... Freud és Jung volt az a két orákulum, akik hiperintellektuális sarlatánok Pal­las Athéné-i fegyverzetében tündökölve kiemelték a mí­toszt a pogányság sorából és a primitívség tetszhalott porából, s beemelték a tudományosság - ha nem is a tudomány - panteonjába." Meghökkentően meggyőző Sebeők eszmefuttatása arról is, miért tart igényt a poli­tika a mítoszra. Elismerésre méltó a lap hazai irodalmi kínálata, de nagy neveket vonultat fel a világirodalomból is. Norman Mailer Amerikai álom című memoárjának első fejezete kevésbé fogja meg az olvasót, mint Francoise Giroud Jenny Marx, avagy az ördög asszo­nya című műve. Milyen jó lenne végre egy hiteles Alaric-életrajz! Elsőrangú a Kitekintés rovat három interjúja (Schéner Mihállyal, Gyenes Mihály főesperessel, aki a Radnótit te­mető három pap egyike volt, valamint Tóth Ernő festőmű­vésszel). A Bárka elindult, reméljük, sokáig követhetjük jelen­kori, ingatag vizeinken. A Politika-Líra-Széppróza hármasából alkották meg a József Attila Kör tagjai a rendszerváltozás előtt folyó­iratuk címét. A Polisz a hőskorban zászlója alá vont soka­kat, akik változást akartak, olyan költőket, írókat, gondol­kodókat, publicistákat, akiket ma már aligha lehetne egy asztalhoz ültetni. A hőskor elmúltával veszélybe került a lap, de most, másfél év kihagyás után újra jelentkezik, há­la a kezdettől fogva jelenlévő Turcsány Péter munkájának Hogy milyen most a Polisz? Küllemében változatlanul szép, illetve érdekes, ami pedig a belbecset illeti, tény, mi tény, kissé megöregedett, lehiggadt, noha kritikus hangját nem adta fel. „Mire a tilalom, majd az undor áldásából békességet hozott ránk a fáradt közöm­bösség, a Nagy Kirekesztők hada már rég megdicsőült, továbbmentett érdemekből tornyosodnak új eszmevárak. Béreszméik szolgáivá most avatják az imént még tőlünk védett népet? - írja Gosztola Gábor keserűen. Zsille Zol­tán az „amerikanizált lágerré visszazüllesztett, tovább­­züllesztett Budapest" sorsán borong Dem-Szkiaó-Ping? című eszmefuttatásában. A Polisz valamennyi rovata azt demonstrálja, hogy a hagyomány és modernség, a régi és új jól megfér egy­mással. Elmer István, Erdei János vagy Isztray Botond és Parcsami Gábor teljesen más úton jár, egészen kü­lönböző prózát írnak. A költőkről ne is beszéljünk! Nemcsak irodalomtörténet Gulyás Pál két verse vagy Nadányi Zoltán Szürkület című költeménye, de talán irodalomtörténet lesz Ludvigh Károly vagy Zöldy Pál költészete. Hasonlóan színes a Világbeszéd rovat. Hogy mi miért került bele, nem tudjuk, ám ami bekerült, olvasói figye­lemre érdemes (Hlebnyikov, Kunze, Nabokov, Sesztov, Saramago, Stoica). Az új és újrainduló lapok mellett kiváló februári pub­likációkra találtunk régi, megszokott folyóiratainkban. A Kortárs igazi Lázár Ervin -novellát hoz. Ilyen katartikus erejű, modern népballadát, amelyben a kínkeserves történelem a maga tökéletes bonyo­lultságában jelenik meg, nemigen olvashattunk mostanában! A Hitelben Molnár Ákos Elnyom az állam? címmel közöl izgalmas tanulmányt. Az írástudók látszólag érthe­tetlen, folyamatos árulásának gyökereit kutatva a szerző pontosan rávilágít a baloldaliság vállalása mögött megbú­vó, önérdekérvényesítő szándékra. Molnár írásából érteni véljük a kortárs értelmiség rossz közérzetének, a puha diktatúra utáni nosztalgiájának okait A Nagyvilág legszórakoztatóbb és legtanulságosabb közleménye, a kitűnő angol író, Anthony Burgess ön­életrajzi írásaiból készült válogatás. Az örökifjú Burgess nemcsak fergeteges humorral és öniróniával mesél első háborús teléről, szovjet és amerikai élményeiről, hanem példát ad szellemi függetlenségből is. Minar nemzet 11 NAPLÓ CATHERINE DENEUVE filmjeiből indít mától sorozatot a budapesti Francia In­tézet. Egy hónap alatt tizenkét Deneuve­­filmet láthatnak az érdeklődők. Az elő­adások este hét órakor kezdődnek. Ma este A nap szépe (rendező Bunuel), szerdán a Benjamin, avagy egy szűz fiú (Deville), pénteken a Tristana (Bunu­el) című filmet vetítik. A jövő hét minden munkanapján tartanak vetítéseket, ame­lyeken Demy Szamárbőr, Trintianant Ez csak másokkal esik meg, Melvine Egy zsaru, de Chalonge A mások pénze, Robert Bátorság, meneküljünk című film­jét láthatják a Deneuve rajongók. MOLNÁR ÉVA 1958-tól Ausztráliá­ban élő festőművész kiállítását nyitot­ták meg a napokban Miskolcon, a Kossuth utcai Mini Galériában. A mű­vésznő képeinek témáit utazásai köz­ben szerzett élményei adják. A tárlat március 18-ig látogatható. A NEMZETKÖZI ANGOL KÖZPONTOT remélhetőleg már az idén ősszel fel­avathatják Pécsett - jelentette be a le­endő intézmény működését felügyelő nemzetközi tanácsadó testület első ülésén Szépe György professzor, a központ létrehozására tavaly ősszel életre hívott alapítvány főigazgatója. A pécsi városházán megtartott tanács­kozáson a testület angol, amerikai és magyar tagjai megvitatták a Pécsi In­­ternational English Center - rövidített nevén PINTEC - terveit és a működé­sére vonatkozó elképzeléseket. A SALZBURGI TAVASZI FESZTIVÁL művészeti vezetője 1994-től - a most lemondott Solti György helyett - Cla­udio Abbado - erősítette meg a hí­resztelést a fesztivál igazgatója. A nyolcvanéves Solti György azért kérte szerződésének felbontását, hogy már csak az alkotóművészeti munkának szentelje életét. A NEMZETI SZÍNI AKADÉMIA felvételt hirdet az 1993-94-es évadban induló hároméves, nappali tagozatos színész­­képzésre idén érettségiző, illetve érett­ségizett fiatalok számára 21 éves ko­rig. Jelentkezni kizárólag írásban le­het, részletes, kézzel írt önéletrajzzal, valamint egy megcímzett, bélyeggel el­látott válaszborítékkal a Nemzeti Szín­ház Titkársága címén (1077 Buda­pest, Hevesi Sándor tér 4.) 1993. már­cius 20-ig. A felvételi vizsgák időpont­ja: 1993. június. A vizsgák minimális követelménye: tizenöt vers, valamint ötöt klaszikus magyar, illetve világiro­dalmi, öt XX. századi magyar, illetve világirodalmi próza, ezenkívül öt drá­marészlet, monológ Shakespeare-től, Moliére-től, egy huszadik századi világ­­irodalmi szerzőtől, Madách Imre Az ember tragédiájából és egy XX. szá­zadi magyar szerzőtől, valamint öt kü­lönböző hangulatú magyar népdal. KISOROSZIBAN a határon túl élő ma­gyar fiatalok számára szervez képző­­művész­eti alkotótábort a Protestáns Ifjúsági Művészeti Misszió Alapít­vány. A Szentendrei-sziget csúcsán fekvő község önkormányzata a refor­mátus egyháznak ajánlotta fel a haj­dani egyházi tulajdonban lévő iskola­­épületet, itt rendezik be az alkotótá­bor központját. A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET képviseletében Péterfi László nyitotta meg szombaton az Egyetemi Színpa­don az amatőr felnőtt, gyerek- és di­­ákszínjátszók, bábosok, versmondók és drámapedagógusok II. országos tanácskozását. A nyitónapon Kis László, a Nemhivatásos Színházak Szövetségének vezetője tartott elő­adást. Fodor Tamás­­ egykori amatőr­színházas - képviselő a Nemzeti Kul­turális Alappal kapcsolatban felvető­dő kérdésekről szólt. BUDAPESTEN, AZ ÉPÍTŐK SZAKSZERVEZETE SZÉKHÁZÁBAN (Dózsa Gy. út 84/A) ÓRIÁSI SZOBANÖVÉNY­VÁSÁR J­­o­n KÖZEL 200-FÉLE CSEREPES VIRÁG 30-50% KEDVEZMÉNNYEL Páfrány 300 Ft helyett 180 Ft, yucca, szobafenyő 800 Ft helyett 450 Ft Március 1-2-3-4-5. (H-K-Szks-P) 9* 1­8 óráig.

Next