Magyar Nemzet, 1994. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
HÉTFŐ, 1994. január 3. Eredeti helyén a Petőfidombormű Eredeti helyére került vissza vasárnap az a Petőfi-dombormű, amelyet nagy nemzeti költőnk születésének centenáriumán, 1923-ban helyeztek el először a fővárosban. A domborművet a székesfőváros polgárai akkor az egykori Horváth-házra tették, oda, ahol 1848-ban a Nemzeti dalt és a 12 pontot cenzúra nélkül nyomtatták ki. Ez a ház ma a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán áll. A domborművet, amelyet Búza Barna szobrászművész restaurált, a Pest-budai Petőfi Egyesület kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat és több intézmény támogatásával helyezték vissza. Wéber Antalnak, az egyesület elnökének beszéde után Gyenes József ügyvezető alelnök arról tájékoztatott, hogy az egyesület tervei között szerepel egy Petőfiemlékház létrehozása a fővárosban, valamint a költő emlékhelyeinek meglátogatása a szomszédos országokban. Petőfi Sándor 171. születésnapjáról emlékeztek meg szilveszter éjszakáján Kiskőrösön, a költő szülőháza előtt, Kiskunfélegyházán, a szülők házánál és szerte a megyében. Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Képtárban kiállítás nyílt meg az Országos Petőfi Sándor Társaság által meghirdetett pályázatra beérkezett művészeti alkotásokból. Első díjat nem adtak ki. A három második díjas Molnár Péter grafikus, Sárkány Győző grafikus, ifjabb Szlávics László ötvösművész. A harmadik díjat Benedek József szobrász, Magin István festőművész, Szegedi Csaba festőművész, Széles Judit iparművész és Széri Varga Géza szobrász kapta. A Thurzó György nádor 1610. december 29-én csejtei kastélyában - mai szóval élve - letartóztatta Báthory Erzsébetet, Nádasdy Ferenc, „az erős fekete bég” özvegyét. S bár pert soha nem folytattak ellene, így jogszerű ítélet sem születhetett, fogságából többé nem szabadult; ott halt meg a csejtei várban 1614. augusztus 21-én. Báthory Erzsébet az ellene folytatott hajsza és megbélyegzés alapján szadista gyilkosként él a köztudatban, aki fiatal lányokat kínzott és ölt meg, vérüket ontotta, és abban fürdött. A szörnyeteg csejtei vár ernő története átlépte a magyar határokat is, sokakat megihletett. A pikáns téma az írók fantáziáját is megmozgatta, így Franciaországban filmet készítettek a történetből, amiben Báthory Erzsébetet már nemcsak szadista, hanem leszbikus szörnyként ábrázolták, aki meztelen női hullák között fekszik. Amerikában egy román „történész” pedig azt fejtegette, hogy a hírhedt Drakula modellje Báthory Erzsébet volt, ezzel áttestálva e kétes dicsőséget a magyarokra. Az már csak apróság, hogy a csejtei várat „áthelyezte” a Vág folyó keleti partjára, hogy így román részre, a Drakula működési területére essen a „tetthely”, a román határt pedig kiterjesztette a Vág folyóig. Dr. Szádeczky-Kardoss Irma jogász szakszerű, évekig tartó jogtörténeti kutatás után azonban felmentő ítéletet hozott Báthory Erzsébet ügyében. Érveit, oknyomozását, megállapításait izgalmas könyvben írta le Báthory Erzsébet igazsága címmel. A szerzővel arról beszélgettünk, hogyan jutott el Báthory Erzsébet rehabilitálásáig. - Sokszor és sokan foglalkoztak már ezzel az üggyel, de jogász - alaposan - még nem. Elolvastam Péter Katalin A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet című, 1985-ben megjelent könyvét, és az abban közölt dokumentáció olyan információkat adott, amelyek jogérzékemet érintve „megfogtak”. Több mint húszéves bírói gyakorlatom van, ami az ügy vizsgálatához és megoldásához feltétlenül szükséges volt. - Milyen eredeti dokumentumok álltak a rendelkezésre? - A gyanúsított elfogatása körüli történelmi események dokumentumai, az ellene elrendelt előzetes tanúvallatás jegyzőkönyvei, az ügyben keletkezett egyéb hivatalos iratok (mandátumok, le- és feliratok), valamint bizonyos magánlevelek. Ezek alapján rekonstruáltam a tényállást, és vizsgáltam az eljárás jogszerűségét. - Mi volt a vád özvegy Nádasdy Ferencné ellen? - A mai büntetőeljárásban a vád csak a nyomozás befejező szakaszában alakul ki, így ebben az esetben inkább gyanút lehet mondani, csak nyomozati eljárás folyt egy gyanú alapján. Abban az időben a pereket rendszerint előkészítő eljárás, az úgynevezett előzetes tanúvallatás készítette elő, amely már maga a perben felhasználható bizonyítás volt, s aminek ma a büntetőügyekben a nyomozati eljárás felel meg. Ilyen „nyomozás” indult Báthory Erzsébet ellen a nádor 1610 márciusában keltezett mandátumával. A vád alapjául szolgáló tényállás az volt, hogy Báthory Erzsébet az udvarban élő szolgálókat és nemes leányokat kínozza, halomra öli, minden ok nélkül vérüket ontja. Ezeket „bizonyos” forrásból lehetett tudni, de azt nem nevezik meg, hogy ki vagy kik juttatták el ezeket a híreket Thurzó nádorhoz. Nyilván nem is volt feljelentő, hiszen a jelek arra utalnak, hogy bűncselekmény sem volt. A nyomozás elrendelése a nádortól függött, nagyon nem kellett megindokolnia ezt a lépését. Az elfogatást „tettenérés” előzte meg Csejtén. Mi történt ezen a napon? - Thurzó György tudott arról, hogy az elfogatást megelőzően mintegy hat-nyolc héttel nyolc szolgálólány halt meg rövid egy hét leforgása alatt. Valószínűleg valami járvány ütötte föl a fejét, és ebben hunytak el a szerencsétlenek. A tetemeket a csejtei kastély kertjében „rekkentették el”, ahogy a korabeli szóhasználat említi. Miután Thurzó tudott az ügyről, elhatározta, hogy a tetemekből tömeges kegyetlenség bizonyítékait konstruálja. A tanúvallató kérdésekből ki is derül, hogy őt semmi más nem is érdekelte, a „tettenérés” sem, csak az, hogy megtalálja a hullákat. Sikerült is egyet kiásatnia a kiskert fagyos földjéből, és a jól konzerválódott tetem teátrális mutogatásával nem volt nehéz az odacsődített környékbelieknek úgy tálalni az esetet, mint a legutóbbi kegyetlenség bizonyítékát. - Hogyan vallottak a tanúk? - Erre nehéz válaszolni, inkább azt tudhatjuk meg, hogyan jegyzőkönyvezték a tanúvallomásokat. Jogászi értelemben roppant silány a nyomozati anyag, és szinte minden részletében az érezhető, hogy nem akarták tisztázni a tényállást; a ködösítés az igazság elfedését jelzi. Az igazság pedig az volt, hogy Báthory Erzsébet udvarában az úgynevezett bűntársak — nem kínoztak, hanem gyógyítottak, és munkájuk kudarcából konstruálta a nádor a kínzást és emberölési vádat. - A megvádolt nem kereste a maga igazságát? - Báthory Erzsébet maga is sürgette a pert, sőt ezt még II. Mátyás is szorgalmazta, bár neki nem volt túl nagy érdeke, hogy a Báthoryakat tisztázza akár egy hamis vád alól is, hiszen Báthory Gábor fejedelem - Erzsébet unokaöccse - ellenlábasa volt. Ilyen nyomozati anyag alapján nem is lehetett volna pert indítani, ezért Thurzó mindent megtett, hogy ne jusson az ügy perig, mert akkor kiderülhetett volna a valódi tényállás és Báthory Erzsébet ártatlansága. - Ön szerint a Báthory Erzsébet ellen indított hajsza koncepciós eljárás volt? - Teljes egészében hamis, konstruált vád volt. Azért nevezem ezt „koncepciós eljárásnak”, mert a köztudatban így nevezik a XX. századi jogsértő, megalapozatlan, bűnösség nélküli pereket és ítéleteket. A jellegzetes eszközök is együtt vannak: a konstruált tényállás, az irányított bizonyítás és a manipulált bizonyítékok. A tanúk között nem volt egyetlen sértett, egyetlen túlélő vagy egyetlen tettenérő sem. Egyetlen olyan ember sem, aki bármilyen kínzási eseménynek valódi szemtanúja lett volna. - Mi lehetett az indítéka a koncepciós eljárás megindításának? - Az akkori történelmi helyzet. A királyi Magyarországnak érdeke volt, hogy Erdély önállóságát gyengítse, és ehhez járult Thurzó György nádor Báthory-gyűlölete. Ez utóbbi tényt a téma több feldolgozója már korábban is észrevette. Nagyon valószínű, hogy Thurzó a saját fia számára akarta biztosítani az erdélyi fejedelemséget, ehhez pedig az is kellett, hogy a Báthory nevet lehetetlenné tegye. Hankó Ildikó Perújrafelvétel Báthory Erzsébet ügyében csejtei várúrnő ártatlan volt A szlovákiai csejtei kastélyban őrzött festmény Báthory Erzsébetről Ki folytatja? A megszokottnál nagyobb várakozás előzte meg a szilveszteri rádiókabarét, mivel a műsor közül a közelmúltban két, ha botrányosnak nem is, de szokatlannak mindenképpen nevezhető esemény is kerekedett. Egyrészt a rádió meghallgató bizottsága előre, még a műsor sugárzása előtt egyoldalúnak, elfogultnak és a jó ízlést sértőnek minősítette, másrészt pikantériát adott a kabarénak, hogy ez a kabarékészítéstől megfosztott Farkasházy Tivadar utolsó munkája - legalábbis a jelenlegi rádiós vezetés érájában. Kérdés volt tehát, hogyan dönt Farkasházy. Megragadja az alkalmat, és búcsúzóul egy nagyot odapörköl letiltói orra alá, vagy felméri: jó magaviseletével talán a maga oldalára fordíthatja az ideiglenesnek nyilvánított döntést. Most már a műsor ismeretében elmondhatjuk, Farkasházy sem így, sem úgy nem döntött. Nem csinált elvadult kabarét, nem csapott a lovak közé, igaz azonban, hogy az elmúlt időszakban a legnagyobb felbolydulások alatt sem hülyézték le összesen annyiszor Csúcs László alelnököt és közvetlen munkatársait, mint a rádiókabaré három órájában (a jelenségen állam-e az államban a kabaré, hitbizománya-e egy-egy műsor néhányuknak vagy a Magyar Rádió része, amelyet mindenkor irányíthat az intézmény vezetése — érdemes lenne elmerengeni). Farkasházy, aki a kabaré készítésekor érezhetően csak a szervezői, összeállítói munkát vállalta magára, nem fogta vissza kollégái indulatait. Sőt ügyes gondolattal, hogy minden szerzőnek magának kellett felkonferálnia saját írását, még ha nem ő maga is volt az előadó, szinte a szerzőkre, hárította a felelősséget. Milyen volt hát ez a kabaré? Megvallom, néhány pillanatától eltekintve, némileg szelídebb, mint a korábbiak, mint legutóbbi kistestvérkéi. Okos és elgondolkoztató volt Selmeczi Tibor konferansza, fergetegesen szellemes Markos György történetgyűjteménye, érdekes és szórakoztató Kaposy Miklós interjúfüzére, jók, mint mindig a Hócipő hírei, valamint Bajor Imre és Usztics Mátyás jelenete az egyenruha varázsáról. És igazán jóízű szórakozás a kiegyensúlyozott színvonalat nyújtó Maksa Zoltán főnővér-produkciója. A nagy csalódást a nagyágyúk hozták, akik nemhogy emelték volna, inkább eldühösítették, elindulatosították a szilveszteri kabaré hangulatát. Érdekes módon majdnem mindegyikük sértetten állt a mikrofon elé, s e nagy indulat, ha humort nem is, közönségességet szült. Nagy Bandától lassan már megszokjuk, hogy ő a legdühödtebb, ha koncot talál. Bizonyára az zavarja, hogy miközben zajlanak a közéleti események, belpolitikai botrányok, róla soha nem esik szó. Verébre nem lőnek ágyúval. Ezért azután meg akarja mutatni, hogy ő is itt van. A baj csupán az, hogy miközben vadul támad, a nagy hévben ritkán jut eszébe némi eredeti. Ezért kénytelen régi, öreg vicceket sajátjaként, némi politikai mázzal bekenegetve továbbadni, azzal szórakoztatja a nagyérdeműt. Sas József, aki rendszeresen fülbemászó dallamokba csomagolja politikai petárdáit, s úgy árulja őket a dallamtól elkábuló, a szöveg iszonyatos politikai irányvonalát alig észrevevő közönségnek, ezúttal lényegesen saját színvonala alatt teljesített. Önnön sérelmének felemlegetésén, valamint a Schneider Fáni című dal ki- és beforgatásán kívül egyéb nem jutott eszébe. Az igazi nagy csalódás Verebes István volt, aki már többször bebizonyította, hogy képes a magas színvonalú kabaré művelésére. Mivel azonban Verebes legutóbbi rádiókabarébeli produkciója volt a műsor ismétlését letiltó határozat egyik érvpontja, úgy tűnik, e meg nem értettséget nem tudta megemészteni. Azt, hogy szavaiból sütött az indulat, s ez az indulat előhívta a közönségességet, még el is lehetne nézni. Ám Verebes nagy haragjában irgalmatlan maszatolásba fogott, s összekeverte Kádárt a szocializmussal. Csúcsot a demokráciával, s írása végén figyelmetlen hallgatójában esetleg az a gondolat támadhatott, hogy az elmúlt rendszer elnézőbb, toleránsabb, sőt bölcsebb volt, mint ez a mostani. S bár aki Verebest ismeri, jól tudja, valóban nem jellemző rá a kommunista nosztalgia, e produkció - pontatlan gondolatmenetével - mégiscsak ezt a tévhitet volt alkalmas kelteni. A nagy nevek közé tartozik még a szereplők sorában Moldova György, aki szerencsére most, hogy lemondott arról, hogy minősítse a köz- és a politikai életet, azt nyújtotta, amit a közönség mindig is várt tőle: nevettetett. A műsor végére helyezett nagyágyú Hofi Géza volt. Hogy valóban akkorát durrant-e, amekkorára szánták? Nos, nagy baja a magyar humornak, hogy Hofi mostanában már nem tud akkorákat lőni, mint régebben. Műsorszáma nem volt egyéb, mint szellemes rugdalózás, de a végére, akárhogy törtük is a fejünket, nem tudhattuk meg, valójában mit és kit rugdos. A műsorszám ugyanis túlságosan sok mindenről szólt, így azután szerteszét lőtt poénjai végeredményben nem bizonyultak többnek viccfüzérnél, jó kiszólások sorozatánál. Ez pedig Hofitól kevés. Folytatjuk! Ez volt az elmúlt évek búcsúztató szilveszteri rádiókabaré címe, nem kevés áthallással. Hogy ugyanis jövőre Farkasházy eltiltásával, ki kivel és milyen kabarét folytat, ma még nem tudható. Ahogyan az sem, hogy idén májusban, a választások után kiknek a reményei teljesülnek, s kiket ér majd csalódás. A közelgő választások kabarébeli örökös felemlegetésével ugyanis ott csiklandozta a hallgatót a kíváncsiság, vajon ki miféle változásban reménykedik. Hisz' aligha hihető, hogy a kabaré minden résztvevője sejtelmes célzásai mögé ugyanazokat az álmokat, vágyakat rejtette el. ( Ha a színvonalbeli, soha ki nem küszöbölhető egyenetlenségeket el is felejtjük, mindenképpen a kabarészerzők és -készítők szemére vethető egy, méghozzá elég komoly hiba. Ez pedig az, hogy a rádiókabaré -a politikai kabarét összekeverve politikai életünkkel - egyre belterjesebbé válik. Utalásait, fricskáit és célzásait lassan csak azok érthetik meg, akik mindennapi újságolvasók, akik érdeklődéssel és figyelemmel követik a napilapok belpolitikai híradásait, pedig ilyen vájtfülű kevesebb van Magyarországon, mint olyan, aki jó, szórakoztató és érthető kabaréra vágyik. Hanthy Kinga Kultúra Madjar Nemzet 9 Hápi kacsa az új haver Úgy látszik, nekünk béklyók kellenek és lakatok. Béklyó a kezünkre, lakat a szájunkra, akkor megmozdul az agyunk, sziporkázik a szellemünk, nevetni s nevettetni is tudunk önmagunkon. Ha ellenben szabad a móka, s nincs ki fékezné gyúnyolódó kedvünket, ironizálóan igazmondó hajlandóságunkat, sótlanok leszünk, bénák és savanyúak. Akár az idei szilveszteri tévéműsorok kiötlői, eljátszói, megrendezői és megtekintői. Hogy mennyivel mulatságosabbak és jellegzetesebbek voltak a hajdani szilveszteri tévébolondozások, arra ifjú I vén egyaránt ráébredhetett a TV 2 szilveszteri kabarémagazinja láttán. A párt és az állam által engedélyezett tréfák a hatvanas, hetvenes években, igaz, csak a felszínt súrolták - milyen tévéműsoroktól szenvedtünk az adott esztendőben, és milyen kisemberek tették elviselhetetlenné a napjainkat, és a nagy tréfákat — a Moszkva által fölkent vezetőink végtelen ostobaságáról, korruptságáról, kommunista úrhatnámságukról - még csak érinteni sem volt szabad. De ezekkel a megszorításokkal is csattant a móka, csípett az éle, és mindnyájan korunkra ismerhettünk. Vastyúk és társai Ma ellenben - miközben az esztendő háromszázhatvanöt napjából háromszázhatvanegyben mindenki mindenkit csíp és vág - szilveszter éjjelére elfárad s elcsendesül a világ, és csak tessék-lássék élcelődnek a hivatásos viccmesterek a politika, a közélet fonákságain. Még az ifjúság is elpilledt erre a nevezetes alkalomra, s a nemrég föltűnt, angol mintájú humorával máskor falrengető kacagásokat keltő ifjú társulat (most éppen Vart pour Vart-nak nevezi magát) is oly erőtlenül nyelvelt és handabandázott Vastyúk is talál szeget című műsorában, hogy csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehetett idegenből hazai földbe plántált humorukon kacarászni. Nem volt jobb a helyzet az Uborka politikai salátájával sem. Ez a gumimaszkok mögé bújtatott közéleti humor ugyanis annyira óvatos és pártatlan lett az utóbbi időben, hogy semmi derűt nem hagy független igyekezetében azoknak, akiknek készítői szánják. (Bár olykor nem is tudni, kiknek szánják a legfrissebb Uborkákat. A nagyközönségnek? Vagy egy nagy, demokratikus mérlegnek, amely grammra pontosan méri, melyik parlamenti párt mennyi szurkapiszkát kap egy-egy adás alatt?) Antal Imre magazinja, a Szeszélyes évszakok (amely ezúttal nem egyetlen évszakot, hanem az egész esztendőt ölelte borgőzös kebelére) soha nem volt a friss közéleti humor birodalma. Régi kabarészerzőket elevenített fel öreg tréfák és örökzöld hínrímek társaságában a Magyar Televízió fáradhatatlan mindenese. De ezzel a kedves ódonsággal együtt is szerettük e negyedévente jelentkező magazint. Mióta azonban Kudlik Júliát is maga mellé vette műsorvezetőnek a Szeszélyes évszakokba Antal Imre, a régi oldottság, könnyedség oda, s a bemondónőből műsorvezetővé előléptetett televíziós személyiség szereplései, közbekotyogásai, előnevelései jóvoltából olyan sima s gördülékeny ez a műsor, mint szögesdróton a sílesiklás. Nem jobb a helyzet a szilveszter éjjelére szuperesített Parabolával sem. Kínosan összehozott összekötő szövegével, narrátoriközjátékával, inkább idegesíti az embert, mint szórakoztatja. Pompásan öszegyűjtött külföldi és hazai geganyagát, szkeccs-sorozatát, parlamenti élőadáshalmazát mind halomra gyilkolja politikai agitációival, amelyek - éppen mert a helyhez, az időhöz alkalmatlanok - az ellenkező hatást érik el, aminek (föltehetőleg) kitalálói szánják: maradék kis közéleti humorától is megfosztják a nézőt. Nagy hibája e műsornak az is, hogy bár sűrűn hozza a kor nevezeteseit - politikusokat, híres és hírhedt közszereplőket - életünk valamiképpen mégis kimarad belőle. Aki - mondjuk - száz év múlva megtekintené az 1993- as Szuperbolát, aligha olvasná-látná ki belőle, milyen volt ez az esztendő vicces megvilágításban. Mert igaz ugyan, hogy fel-feltűnt a Szuperbola képernyőjén Horn talányos személyisége, s feltűnt Surján is az ő könnyed képzavaraival, de ettől még se derűsen, se borúsan nem jelent meg előttünk, mit végeztek ezek az emberek és kollégáik a kárunkra, mit a javunkra, így azután, ha nem csendült volna fel az év slágere a szilveszteri szuperprodukcióban (Hápi kacsa az új haver) hajnal felé, informálatlanul kapcsolhatta volna ki a tévékészülékét a néző. Köszönjük meg tehát a két önálló programján két önálló szilveszteri bulit rendező Magyar Televíziónak, hogy az óév utolsó perceiben azért mégis teljesítette feladatát: tájékoztatott bennünket a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményéről. Dowling atya nyomoz De másért is köszönet jár a televíziónak. Egy vásárolt műsorért a nagy szilveszteri hacacáréban, egy amerikai bűnügyi sorozat kedves, szórakoztató epizódjáért (Dowling atya nyomoz, Sorsdöntő gyónás). A Magyar Televízióban nemigen szokás e nevezetes napon külföldi portékával mulattatni az embereket. Pedig - bizonyíték rá a Tv 2-n bemutatott film - érdemes más tollával ékeskedni legalább az egyik programon szilveszter éjszakáján. Egyesegyedül ez a film képviseli ugyanis azt a finom derűt, csendes izgalmat, a mámoros fejeknek is megfelelő agytornát ezen az éjszakán, amire valójában szüksége van a képernyő előtt az embernek. Ráadásul Dowling atyát sokkal közelebbi hozzátartozójának érezhette az ember, mint a kabarékban fel-feltűnő figurákat. E csetlő-botló, kíváncsiskodó, füllentgető, de végtelenül jóságos plébános ugyanis emberszabásúan volt jó és gyarló. Míg a hazai mókamesterek talpig csillogásban, eleganciában, magabiztosságban - egy idegen bolygó küldötteinek tűntek inkább és nem a felebarátainknak. Lőcsei Gabriella