Magyar Nemzet, 1994. március (57. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-14 / 61. szám
HÉTFŐ, 1994. március 14. NAGY A SÜRGÉSFORGÁS a törökszentmiklósi határban, megérkeznek és máris tovább vonulnak a honvédcsapatok az ideiglenes katonai táborból. 1849. március II. délutánján, az egyik beszállásolásra kijelölt parasztházban negyvenhét éves, homlokán már erősen kopaszodó, barázdált arcú férfi kezében szántja a toll az árkos papírost. „Kedves Angyalom! - szólítja meg feleségét, jóban, rosszban válhatatlan társát Kossuth Lajos, aki kerek egy esztendővel korábban a kezében tartotta a Habsburg-dinasztia és a birodalom Sorsát. - Ti ma mártius 15-ét ünneplitek, mi pedig - értem Seregeink - mennek a német ellen. Hogy tulajdonképpen mit ünnepelnek mártius 15-én, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, mellyel a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom. Pedig megmenti okvetlenül, megverik ám a németet bizonyosan, lehetetlen, hogy meg ne verjék." ■ Annak a hadseregnek a közkatonáiról, amelyről itt a diadalmas tavaszi hadjáratra készülődő Magyarország vezetője beszél, maradéktalanul egybecsengett Kossuth Lajos és Petőfi Sándor véleménye. „Névtelen félistenek", mondta róluk az államférfi, amiként a költő tette hozzá: „nagyobbak ők, mint a hadvezérek". Az sem okozhatott vitát köztük, hogy valóban a honvédseregek legvégső nagy győzelme lehetett volna a polgári átalakulását és nemzeti önrendelkezését megvalósító Magyarország legfényesebb nemzeti ünnepe. Petőfi „legszebb versének" ugyanezért tartotta azt, ha majd villogó kardjával száz szívbe írhatja a halált, miközben I.Bécscsel hazám bosszúja szembe száll". Ám Kossuth idézett levele arról tanúskodik, hogy egy igencsak nevezetes kérdésben, március II. megítélésében - legalábbis a forradalom első évfordulóján - élesen eltért a véleményük. „E hős ifjúság vezére voltam e nagy tetteknél" - foglalta versbe a maga szerepét is a márciusi ifjak legjelesebbike, megénekelve a nagy napot, amely a nemzet „félholt tetemének” szívében újraindította a vér keringését. Úgy látta, az apák és nagyapák nemzedéke száz esztendeig nem tett annyit, mint ő és barátai huszonnégy óra alatt. Mi több, jól odamondott a pozsonyi diétának is, mert az szerinte „mint szokása volt régóta, csak beszélt nagy sikertelen”, miközben Pesten már „megkondult az óra". Ez a romantikus költőzseni radikalizmusának füzével megfogalmazott politikai álláspont megkérdőjelezhetetlen evidenciának tekintette, hogy ha a nép kitódul az utcára és cselekedni kezd, akkor abban tévedhetetlenül az egész nemzet spontán akarata nyilvánul meg. A liberális centrum derékhadából azonban - ez a reformkori Kossuth politikai pátriája - másképp látszik a nagyvilág. Ezért felelhette a következőket a radikális fiatalok küldöttségének, amikor azok - sikeresen megvívott forradalmukat követően - nyomatékkal kérték a pozsonyi országgyűléstől a 12 pont követeléseinek teljesítését és a törvényhozás Pestre költöztetését: „én Buda-Pest város lakosságát e hazában kimondhatatlan nyomatékosnak, s minden tagja szabad akar lenni, és e szót »nemzet«, valamint semmi casta, úgy semmi város magának nem arrogálhatja: a 15 millió magyar teszi egészben a hazát és nemzetet". Vagyis bármilyen tiszteletre méltó dolgokat cselekszik is a pesti ifjúság, ők mégiscsak Magyarország egyetlen városát képviselik csupán, tehát kizárólag utólag, kellő távlat birtokában derül majd ki, ha tetteikben valóban a nemzeti közakarat nyilatkozott meg. A cselekvéssel egyidejű garancia csupán a választott szervezetekben lehet Kossuthnak a hatalmi mechanizmusok mindenkori kontrolljára különösen érzékeny értékrendjében épp ezért a legtökéletlenebb országgyűlés is hitelesebb képviselője a népszuverenitásnak, mint az utcára tóduló, ott spontán módon cselekvő tömeg. A szavak mögött feszülő elvi vita egyébként nem volt pusztán teoretikus jellegű. A pozsonyi alsó tábla véleményét tolmácsoló politikus ugyanis nyomatékosan figyelmeztette a pesti küldöttség hangadóit, hogy mivel a fentiek szerint is „csak a nemzet az, akit illet a nemzet sorsának eldöntése”, ezért ha ezt bárki elvitatná, a „nemzet jogainak, hivatásának s rendeltetésének érzetében oly erős, miszerint mindenkit, kinek olyan gondolat jönne eszébe, letiporni tudna”. AZ ELLENTÉT tehát egészen nyilvánvaló - ezért is lesz azután különösen érdekes, hogy nem bontakozik ki körülötte nyílt vita. A magyar politikai tradícióban ugyanis sajnálatosan ritka módon, de a valóságban a pesti utca és a pozsonyi ülésterem legjobbjai éppenhogy nem ellenfelek, hanem szoros szövetségesek lettek a kibontakozó küzdelemben! Hiszen maga a 12 pont is úgy keletkezett, hogy a fővárosi radikálisok azon népgyűlés számára szedték lajjstromba Kossuth nevezetes március 3-i felirati javaslatának főbb követeléseit, amelyet a pozsonyi ellenzékkel való konkrét megegyezés alapján, az átalakulás támogatására kezdtek el szervezni pár nappal március II. előtt. Sőt mi több, ugyanarra a döntő külső impulzusra - a bécsi forradalom kitörésének hírére — egymástól teljesen függetlenül mozdult alapjában ugyanabba az irányba Pozsony is, és Pest is: miközben Vasvárak, Petőfiék tettleg megteremtik a szabad, cenzúrázásán sajtót, az ugyanaznap reggel Bécsbe induló országgyűlési küldöttség már az átalakulást szimbolizáló, majd vezénylő polgári kulcsintézmény, a felelős minisztérium kinevezését fogja kérni-követelni az alkotmányos engedményekre kényszerülő dinasztiától. Kossuth soha nem tagadta, hogy a forradalommal való fenyegetést tudatosan használta politikai fegyvertárában a visszahúzók ösztökélésére, a jóra restek serkentésére. Az országgyűlési követelések bécsi elfogadtatásakor is tapasztalhatta, milyen lényeges szerepet játszott az udvar meghátrálásában a pesti események legendásra gyarapodó híre. Emigrációs politikájának egyik saroktételévé emelte, hogy a lehetséges legrosszabbként ugyan, de egy nemzetnek a forradalomtól sem szabad visszariadnia, ha csupán ezen az úton nyerheti vissza jogait, önrendelkezését. Ám ugyanilyen következetesen hangsúlyozta mindvégig életének még hátralévő majd újabb fél évszázadában, hogy szerinte 1848 tavaszán nem a forradalmi vívmányokat, hanem a korábbi két évtized aggályosan kiérlelt, régóta kérvényezett nemzeti igényeit hagyták végre jóvá Bécsben. 1848 tavaszának döntő lépése Pozsonyban történt tehát, és csak annak hátterében hangzott fel az a bizonyos „pesti lárma”. MIND a POLITIKAI mozgások, mind az eszmetörténet szempontjából ez a nézetkülönbség igen fontos és közelebbi elemzésre érdemes. Másfelől azonban világosan látnunk kell, hogy a nemzet történelmi emlékezete számára a radikális és a liberális gondolkodásmódnak a forradalmi cselekvés érvényességével kapcsolatban felmerülő mindezen különbségei végső soron érdektelennek bizonyultak. A március 15-i pesti események ugyanis éppen olyan típusú lokális tömegakciónak minősültek, amelyről hihetetlenül rövid idő alatt nyilatkoztatta ki egyértelműen a közvélemény, hogy abban valóban, a leghitelesebb módon a nemzeti közakarat nyilvánult meg! Már az önkényuralom korában ez a nap nem csupán a pesti radikálisok emlékünnepévé, hanem az egész átalakulás, az 1848/49-es forradalom és önvédelmi háború átfogó szimbólumává vált. Eredeti distinkcióit fenntartva ugyan, de épp ezért vállalhatta azután vele a közösséget a torinói remeteségével is az általa képviselt elveket szolgáló Kossuth Lajos. Kilencvenedik életévében válaszolta azt egy őt az ünnep alkalmából üdvözlő társaságnak, hogy „márczius 15-ét nem én teremtettem meg”, ámde a nevét azzal a „reám ruházott dicsőségek összefonják", mivelhogy éppen akkoriban „exponensévé lettem a nemzet akaratának" . A szaktudomány mindezért a történeti hitelesség szempontjából is kellőképpen megalapozottnak találja a célszerű magyar embernek azt az immár több mint évszázados szokását, hogy március 15. nemzeti tavaszát - nemhogy Petőfiékkel szemben, de velük a legteljesebb harmóniában — Kossuth Lajos ünnepének is tekinti. Csorba László Az ország szíve és ura Kossuth Lajos március 15-éről Színezett litográfia Kossuth követválasztási menetéről A történész és a hírlapíró Egy régi vita margójára „Legyünk tisztában, hogy a sajtó, amely csak a pillanatnyi behatásokra reagáló médiumokat keres, bár néha tán öntudatlanul, de alapjában véve ellenségesen áll szemben minden műveltségmélyítő tevékenységgel. Önmaga alatt vágná a fát, ha nem ezt teszi, mert hiszen minél több értelmesen gondolkodó, megfontolt ember van, annál szőkébb térre korlátozódik a hatása. De a történeti műveltség elterjesztése azt is lehetetlenné tenné, hogy a mai politikai törekvések oly módon sajátítsák ki maguknak a múltat, hogy a saját programjukat deklamáló színészt csempészik be egyegy nemzeti hősünk maszkja alá, esetleg vértanúvá avatnak olyan embereket, akik pedig a nemzet tiszteletére életükben és halálukban egyaránt méltatlanok" - Mályusz Elemér, a sokáig feledésre ítélt történész írta e sorokat a Magyar Szemle 1929. 5. számában. Nem a szakmai gőg diktálja a cikket (Milyen történelemre tanítsanak hírlapjaink?), hanem a nemzet féltése. Nemcsak Mályusz Elemér tette felelőssé a sajtót a közönség olykor aggasztó műveletlenségéért, helyesebben félműveltségéért, hanem Arany Jánostól Márai Sándorig nagyon sokan. Könnyű visszautasítani pusztán műfaji érvekkel a sajtóra zúdított vádakat, mondván: nem várható el a hírlapírótól, hogy a múltat a maga így vagy úgy, de mindig deheroizáló összetettségében láttassa. Nem is az ő feladata. Alig-alig van lehetősége, hogy a mélységes mély kútba pillantson, lekötik az idejét a napi események. És jogosan merül fel az a kérdés is, alkalmasak-e az ünnepnapok, amikor a sajtó szinte kötelességszerűen emlékezik az árnyalt elemzésekre. Vajon el kell-e mondania a sajtószabadság ünnepén, március 15- én, hogy mihelyt megszületett a szabad sajtó, máris a viták kereszttüzébe került? Hogy kormányzóként az a Kossuth Lajos, aki korábban kijelentette: „Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága felett kétségbe nem esem" -, voltaképpen kétségbeesett a sajtó sokszínű hangjától? Hogy a radikális márciusi ifjak a nemesi országgyűlés nyilvánvaló eredményeire fittyet hányva a Márczius Tizenötödike című lapjuk majdnem minden számában elharsogják: Nem akarunk táblabíró politikát. Hogy a liberális nemesi országgyűlés szinte megfizethetetlenül magas kaucióhoz köti a hírlapalapítást, mihelyt szembekerül a szabad pesti sajtó írásaival? És vajon el kell-e mondani, hogy a mindig példaként állított nemzeti összefogás, amelyet Széchenyi így érzékel 1848. március 27-én: „... minden pártviszály megszűnt, s a magyar őszintén szorítja magyarnak kezét”, korántsem volt zavartalan? Kell-e töprengeni, hogy az ünnep két legtöbbet emlegetett szereplője, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos miért nem állhatta a dicső időkben egymást? Hogy az egyéb nagy ellentéteket ne is emlegessük. Köteles-e március 15-én arra emlékeztetni a hírlapíró, hogy a nemzeti függetlenség értelmezése mennyi vitát váltott ki? Hogy a kiegyezés hívei 1848 címen indítanak lapot, és a dualista állam létrejöttét így köszöntik: „A mai nappal az 1848-ban megkezdődött forradalom befejeződött" ? El kell-e mondani, hogy a magyar szabadságharc emlékét leghívebben ápoló Jókai Mór 1871-ben a „Nem csak politikával él az ember" jelszóval indítja útjára lapját, az Üstököst? Ha 1848 utóéletét a magyar sajtóban követjük, kínosan ellentmondásos kép rajzolódik ki előttünk, s igazat kell adnunk Mályusz Elemérnek és társainak: a hírlapírók ritkán álltak a helyzet magaslatán. És mégis, az az 1848, amit a sajtó több mint másfél század folyamán megőrzött, a maga szándékos vagy akaratlan torzításaival alapvető forrása lett a nemzeti mitológiának. A sajtó nagy pillanataiban az emelkedett emlékezés józansággal társul, valódi történelmi ismeretekre épül. Valljuk be, ritkák a nagy pillanatok. De voltak. Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője már fiatal történészként arra figyelmeztetett A szabadságharc eszméi című könyvében, hogy magunkat szegényítjük, ha akár ’48 prózáját, akár költészetét elvetjük. Ha nem látjuk egyszerre Kossuth és Görgey, Petőfi és Széchenyi igazát, ha nem fedezzük fel az egymást kiegészítő eszmék és történések bonyolult kapcsolatát. Ezt a feladatot rója a hírlapíróra a történész, ehhez remél támogatást a ma történészétől a ma hírlapírója. (osztovils) Kultúra Gödöllői tavaszi napok Gazdag programkínálattal kezdődött 12-én, szombaton a budapesti rendezvényekhez kapcsolódó Gödöllői tavaszi napok eseménysorozata. Az április 10-éig tartó kulturális fesztivál képzőművészeti, színházi és zenei élmények sokaságát kínálja. A rendezvények a Magyar Keramikusok Társasága kiállításának megnyitójával kezdődött a művelődési központban. Március 18-án a veszprémi Petőfi Színház adja elő Artur Miller Az ügynök halála című színművét. Március 19-én művelődéstörténeti konferencia keretében a Grassalkovich-kastélyt látogathaják meg az érdeklődők. Ugyancsak 19-én kezdődik a szövetkezeti néptáncosok országos találkozója. Március 26-án a Gödöllői szimfonikus zenekar Oaci-műveket ad elő. Április 8-án a száztagú cigányzenekar lép fel az Agrártudományi Egyetem aulájában. Testvérvárosok képzőművészei Kaposváron A kaposvári tavaszi fesztiválhoz kapcsolódóan nyitották meg pénteken a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban a testvérvárosok és testvérmegyék kortárs képzőművészeinek grafikai tárlatát. A kiállítás első ízben ad lehetőséget arra, hogy a német, olasz, osztrák, orosz, román és svéd alkotók bemutatkozzanak Somogy megyében. Húsz művész negyvennégy alkotását állították ki, egyebek között azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is hozzájáruljanak az iskola diákjainak vizuális neveléséhez. Kitüntették Kobajasi Kenicsirót A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - a magyar zenei életben kifejtett húszéves tevékenysége elismeréseként Kobajasi Kenicsiro karnagynak, a Nemzeti Filharmónia főzeneigazgatójának a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta. A magas elismerést Göncz Árpád szombat délután, a Parlament Nándorfehérvári termében nyújtotta át. Az átadásnál jelen volt Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter. A Kossuth-emigráció fényképeskönyve Szabad György házelnök, a Kossuth-emlékbizottság elnöke mutatta be március 12-én azt a kétezer számozott példányban megjelent, bordó bársonyba kötött albumot, amellyel a Kossuth Könyvkiadó és Nyomda tiszteleg az évfordulón névadója előtt. A könyv szerzője Csorba László történész, a képeket Baji Etelka válogatta. Szabad György szerint a kötet nagy érdeme, hogy segít eloszlatni az emigrációval kapcsolatos téveszméket, rámutat arra, hogy Kossuth élete végéig kitartott a nemzeti és demokratikus eszmék szolgálata mellett. A közel száz képet bemutató könyvet a modern régészet sajátos teljesítményének mondta, s a szerzőket a kutatómunka folytatására biztatta. Csorba László elmondta, hogy Garibaldi kutatásai kapcsán találkozott először a Kossuth-emigráció tevékenységével, azóta izgatja a téma. A mostani munkában nem törekedett teljességre, de a kutatást mindenképpen folytatni kívánja. A kötethez CD-lemezt mellékelt a kiadó, amelyen Kossuth Lajos hangját is hallhatjuk. Hegyi-Füstös István a sajtótájékoztatón beszámolt arról a közel negyed évszázados munkáról, amely az 1890-es fonográfhenger felkutatására irányult. (o. á.) 99 A lemondás halál99 Lapis András Kossuth-érme A szegedi A és Érem- és Műkereskedelmi Kft. ezüst emlékéremmel tiszteleg a KossutíA-évforduló előtt. Az érem előoldalán Kossuth romantikus felfogású arcképe látható, a hátoldalon a díszes keretben a Kossuth-címer, két oldalán a monoki szülőház, illetve az a lakóház, ahol a turini remete 1894. március 20-án pályáját bevégezte. A felirat: „Nemzetnek csak lemondás a halál". Az érmet Lapis András szobrászművész tervezte. Az A és Érem- és Műkereskedelmi Kft. 2000 darab egy uncia súlyú, 999/1000 finomságú ezüstből készítette el. (nce) NAPLÓ A PETŐFI SÁNDOR nevét viselő gimnáziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképzők diákjainak országos találkozót rendeztek Kiskunfélegyházán. A hagyományokhoz híven évente más-más településen zajló rendezvénysorozat kilencedik találkozójának házigazdái, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola tanulóifjúsága március 15-éig tartó gazdag kulturális programokat szervezett a vendégiskolák diákjai számára. NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL kezdődött meg vasárnap a Komárom-Esztergom megyei Bakonyszombathelyen. A községi művelődési központ és önkormányzat meghívását csaknem félszáz zene- és tánckar, valamint énekegyüttes fogadta el. A legtávolabbi vendégek a szlovákiai Martosról érkeztek. A MAGYAR RÁDIÓ szimfonikus zenekara Kossuth Lajos halálának centenáriumáról emlékezik meg március 16-i, szerdai koncertjén. Bartók Béla - ritkán játszott - Kossuth-szimfóniája hangzik el a Pesti Vigadóban. Az est dirigense: Kovács János. A Bartók-mű ősbemutatója 1904-ben, Kossuth halálának 10. évfordulóján volt. A világpremiert Manchesterben tartották, még ugyanabban az évben, azt követően nem szerepelt hazai hangversenyen több mint fél évszázadig. A Magyar Rádió szimfonikus zenekara tűzte műsorra 1961-ben is. A harminchárom évvel ezelőtti hangversenyt Lehel György vezényelte. KELET-EURÓPA kortárs gondolkodói címmel tartottak konferenciát szombaton Pécsett a Tanulmány Kiadó szervezésében. A tanácskozás a szokásos tudományos konferenciáktól eltérően nemcsak filozófusok, hanem írók, politikusok pályáinak és műveinek elemzésével igyekszik feltárni a huszadik századi kelet-európai gondolkodás jellemzőit és eltérő sajátosságait, az értelmiségi magatartás különféle mintáit, hogy összehasonlításukkal megteremtse a régiónkról és a régiókról szóló vita lehetőségét. A KASSAI műszaki egyetemen befejeződött a Kárpátok Eurorégió egyetemi rektorainak kétnapos tanácskozása. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia 12 egyetemének rektorai emlékiratban rögzítették közös szándékaikat. Kijelentették: függetlenül attól, milyen a viszony az érintett országok kormányai között, milyen politikai változások mennek végbe az egyes országokban, helyi és regionális szinten igen szorosan kívánnak együttműködni. Szándékuk szerint kassai székhellyel létrehozzák a Kárpátok Eurorégió egyetemeinek társulását. Megállapodást írtak alá arról, hogy közös kutatócsoportokat, tudományos-technológiai munkabizottságokat hoznak létre és közös, egyetemek közti információs rendszert építenek ki. MONTEVIDEÓBA érkezett a Katona József Színház társulata. Az együttes a március 11-től 20- ig tartó színházi fesztivál keretében Alfred Jarry Übü király című darabját mutatja be. A fesztiválon, amelyen a magyar színtársulat az uruguayi színházi kritikusok szövetsége meghívásának tesz eleget, 14 ország mintegy húsz társulata szerepel. A FRANKFURTI OPERA műsorára tűzte Bartók Béla egyfelvonásosát, A kékszakállú herceg vára című operát. A kékszakállút más egyfelvonásosokkal együtt szokták játszani a világ színpadain. A magyar nyelvű frankfurti produkció érdekessége, hogy Herbert Wernicke rendező egy este két különböző rendezésében kétszer énekelteti el a Balázs Béla szövegkönyve alapján készült művet. JERUZSÁLEM ad otthont ismét az UNESCO világörökségről megrendezendő nemzetközi szimpóziumnak. A vasárnaptól péntekig tartó rendezvénysorozaton, amelynek címe Világörökség a változó világban, a nemzetközi tanácskozás résztvevőinek bemutatják Ács Irén fotóművész Hollókő című kiállítását