Magyar Nemzet, 1994. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-12 / 110. szám

Tisztelt Szerkesztőség! CSÜTÖRTÖK, 1994. május 12. Dokumentum 1944-ből agyar nagykövetek tiltakozása a deportálások ellen Rövid budapesti látogatá­som véletlenül egybeesett a holocaust ötvenedik évfordu­lójának megemlékezésével. Bár sokan elismerték, hogy Magyarország 1944. március 19-i német elfoglalásáig az országban aránylag kímélt vi­szonyok között élt a zsidóság, senki sem említette meg a Magyar Követi Komité tilta­kozását a német nyomás alatt elkezdett zsidódeportálások ellen. A Magyar Követi Komité március 19. után alakult a semleges országokban, ahol a magyar diplomaták nem vol­tak hajlandók elismerni a né­metek által sugalmazott Szló­jay-kormányt. A komité angol és amerikai rádióadásokon til­takozott a zsidódeportálások ellen. Ezt a híradást azután közölte az 1944. július 18-i Journal de Geneve és a Neue Zürcher Zeitung. Az iratok eredetije apám­nak, báró Bakách-Bessenyey György követnek egy hajólá­­dányi diplomáciai irataival együtt egy év óta a Magyar Országos Levéltárban van, és azzal a kikötéssel adtam át, hogy kutatóknak és más ér­deklődőknek hozzáférhetőek legyenek. Azt újságokban közölt til­takozás szövege: ,ßarcza György volt londoni magyar követ, báró Apor Gábor vati­káni magyar követ, báró Bes­­senyey György volt berni ma­gyar követ, Velics László volt athéni magyar követ, Ambró Ferenc volt madridi magyar követ, Wodianer Andor volt lisszaboni magyar követ, Ghi­­ka György volt washingtoni magyar követ, Ullein-Re­­viczky Antal volt stockholmi magyar követ, Szabó György volt helsinki magyar követ a következő közös nyilatkozatot tették közzé a Magyarorszá­gon rendszeresen megszerve­zett üldözésekről, melyek az ország lakóit sújtják, szárma­zásuk, politikai véleményük vagy vallásos meggyőződésük miatt. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy a magyar nép túlnyomó többsége borzalommal és utá­lattal ítéli el a magyar Quis­­lingek, illetve alárendeltjeik által a zsidók és más szemé­lyek ellen Magyarországon el­követett irtózatos bűntetteket. Hangsúlyozzuk, hogy e bűntetteket az igaz magyarok j keresztény, emberies és sza­badságszerető hagyományai­nak szörnyű megcsúfolásával követik el. Ennélfogva kötelessé­günknek éreztük, hogy ünne­pélyesen figyelmeztessük az egész magyarságot, a legfel­sőbb rendűtől a legalacso­nyabb rendűig. Ezennel emlé­keztetünk tehát minden egyes magyart, aki elkövetőjévé vagy részesésé vált e bűncse­lekményeknek, hogy teljes fe­lelősséget kell majd vállalnia tetteiért; mert nem engedhet­jük meg, hogy enyhítő körül­ményként hozza fel azt az ér­vet, miszerint csupán felsőbb hatóság parancsait hajtotta végre. Szólunk minden igaz ma­gyarhoz, aki elítéli ez aljas ke­gyetlenségeket, és felkérjük, támogassa, ahogy csak lehet üldözött és megkínzott honfi­társait”. B. Bessenyey Ferenc New York MRR8JRSSí888RWSS$ót S£R38SSí8»^8S^SSS8aRe8!38SS£SRSSS888SSS83S8SSS8SS9 Keleti irányban kevés a határátkelő Úgy tűnik, politikus nagy­jaink. mint egykoron portyázó őseink, inkább napnyugat felé utazgatnak szívesebben már jó néhány éve, így nincs ide­jük észrevenni a nyugati hatá­rátkelőhelyek sűrűségéhez képest a keletiek meglehetős gyérségét. A tőlünk délre dúló háború óta az országúti forga­lom hazánkon keresztül fo­lyik át, ennek fő iránya a Bal­kán. és a forgalom nagy része Nagylakon keresztül bonyo­lódik le. No nem tizenhét sá­von! A teher- és személyfor­galmat, amely a déli irányba tart, Kübekházán keresztül Beba Vechen át Nagyszent­­miklós-Temesvár irányába, , már közvetlenül Szeged után alaposan meg lehetne csapol­ni. Ezzel tehermentesíthetnék a két Maros-hidat Makón, Aradon, és jelentősen meg le­hetne rövidíteni, kb. ötven ki­lométerrel az utat is. Ugyan­ilyen az átkelő létesülhetne Kiszomboron keresztül is, ha nem találnák túl. terhesnek a kilométeres kamionsort a helybeli polgárok. Felfelé haladva a határon, félúton Nagylak és Gyula kö­zött van Battonya és Domb­egyház. ahol a történelmi kap­csolatok is indokolnák a ha­tárátkelők megnyitását. Ami­kor Battonya szülötte volt a fő külügyérünk, már akkor szó­ba került (erőltették) az első „felszabadult" városnál a ha­Kisvarjas-Dombegyház átke­lőn vezetne fel Budapestre. Ezt 1956-ban a szovjet tanko­sok is tudták. Most, ismerve a szomszédos ország szerény költségvetési lehetőségeit, le­hetett volna egy olyan megol­dást találni, amely azóta már üzemelne is. Mi sem bizonyít­ne egy határátkelőnek Kever­­mes és Kisiratos térségében, lévén szoros rokoni kapcso­lat a két község lakosai kö­zött. Mi sem indokolná jobban az itt jelzett határátkelőhelyek kialakításának szükségessé­gét, mint a harminc-ötven liü mfM mm tárátkelő. Ám a románok már ekkor is az egyszerűbb válto­zatot támogatták volna, azaz az Arad város szélétől tizen­négy kilométerre lévő kisvar­­jasi átkelőt. A legrövidebb és legegye­­nesebb út Aradról valóban a ja jobban, minthogy a múlt évi néhány ideiglenes határ-nyit­­va tartás alkalmából hányán vették igénybe: a múlt évben április 18-19-én 2387 fő, szeptember 4-5-én 2933 fő, október 31.-november 1-jén 3580 fő. Ugyancsak helye len-Fáhry János rajza' százalékos munkanélküliség a határ menti falvakban. Gon­doljunk csak arra, hogy az osztrákok is igen jól megéltek és megélnek a határ mentén az átutazók pénzéből. Schuller Aladár Dombegyház WMHMMtlMMMMtSWiMttl tsmsmssBam i llalkáni állapotok Vidékről érkezik az álhajléktalanok serege ságolással jár. Nincsen vi­szont feltüntetve, melyik hi­vatal, hatóság adta ki ezt a szi­gorú szövegű rendelkezést. Naponta visz át az utam a Moszkva téren, de rendőrt ezen a tájon heteken keresztül nem láttam. S hol vannak az elegáns ruhában grasszáló ifjú közrendészek? Továbbá: a metróvonala­ink várócsarnokai is gyászos képet mutatnak. Az ott elhe-Érthetetlen, miért és ho­gyan lett Buda Moszkva tere fővárosunk szégyenfoltja. Je­lenleg a téren külföldi és ma­gyar feketézők mint üvöltő dervisek árulják Isten tudja, honnan származó áruikat. Pe­dig a tér metróépülctének homlokzati részén díszeleg magyar, lengyel és román I nyelven az a tiltó rendelkezés, mely .szerint az engedély nél­küli üzletelés ötezer forint bír­lyezett ülőhelyek nappali és éjjeli hálóhelyül szolgálnak a hajléktalanoknak, a csöve­­zőknek. Hiszen közel találha­tó a Teréz Anya leányai által fenntartott ingyenkonyha. Ezt látva eszembe jutott a kiváló író, Bertha Bulcsu egyik cikke, amelyben azt írja: „Nem csoda, hogy olyan em­berek is a pesti kukákban ko­torásznak és a pályaudvarok betonján alszanak, akiknek otthon a faluban háza van, de legalább egy ágya a szülői, ro­koni épületben. A kertet, ahonnan eljöttek, gaz veri fel”. Valóban érdemes elgondol­kodni azon: vajon nem álkol­dusok, álhajléktalanok seregé­ről van szó? A munkakerülő­ket a vidéki környezetük nem tűri, így ezek feljönnek az or­szág fővárosába. Itt in­gyenkonyha, ingyenszállás várja őket. Szerintem úgy kel­lene módosítani a rendelkezé­seket, hogy*kzociális támoga­tásban csakis helybeli illetősé­gű személyek részesüljenek. Nyakunkon a felvállalt vi­lágkiállítás minden gondja-ba­­ja! Amennyiben továbbra is elnézőek leszünk az utcáinkon kolduló, lebzselő, magukat hajléktalannak színlelt szemé­lyekkel szemben, elgondol­kodtató, hogyan tekint fővá­rosunk balkáni képére a hoz­zánk látogató külföldi vendég! Petik Zoltán Budapest Kettős állampolgárság? Javíthatná az erdélyi magyarok közérzetét ■Csutak István, a Nagyvá­radon megjelenő Erdélyi Napíó újságírója fölöttébb sajátos témát fejteget lapja egyik számában. Mint írja: a beutazó illegális munkavál­lalókat és egyéb törvénybe utkö/δ cselekedeteket foly­tató románokat a vízum­­kényszer bevezetésével Ma­gyarország eredményesen kiszűrhetné. S hogy mi len­ne a két és fél milliós erdélyi magyarsággal? A nagyvára­di újságíró szerint „Magyar­­ország nyugodtan választ­hatná a valamikori Nyugat- Némctország példáját: Ke­­let-Németország beleegye­zése nélkül, minden kelet­német állampolgár nyugat­német állampolgárnak is számított" Természetesen a kettős állampolgárság ügyét nem lehetne egyik napról a má­sikra megvalósítani, de mint a nagyváradi újságíró írja: „ideje lenne végre felvetni a témát". Hisz ma még szép számban élnek Erdélyben olyan magyarok, akik ra­gaszkodnak szűkebb pátriá­jukhoz, s ezt respektálni kell. Csutak István úgy véli, a ket­tős állampolgárság nem vál­toztatna Románia helyzetén, de az erdélyi magyarság kö­zérzetén igen. Én ma csupán egyetlen dolgot nem látok tisztán: ha a kettős állampolgárság kér­dése valóban előtérbe kerül­ne, vajon az a bukaresti vagy a budapesti parlamentben okozna nagyobb vihart? Magyart Barna Gyula Hírünk Ausztráliában „Több információt kérünk” Sokszor kérdezik tőlem otthoni barátaim: milyen a hí­rünk Ausztráliában? Hírünk sajnos alig van. Egy magyar szótárt kapni csaknem lehetet­len. Hivatalos közlemények tíz-tizenkét nyelven jelennek meg, a magyar nem szerepel közöttük. Ha szóba kerülünk, a volt keleti tömb egy állama vagyunk, mely kissé jobban szervezett, mint a többi, de nem olyan szinten, mint Len­gyelország. Történelmünkről mit sem tudnak, még azt sem, hogy a két világháborúban az ellenkező oldalon voltunk. Több nyelvet beszélek és sok tengerentúli emberrel ta­lálkozom. A németek tájéko­zottak felőlünk, a japánok is eléggé. A lengyelek rajonga­nak értünk, a románok mo­rogva válaszolnak vagy hall­gatnak. A belgák, a franciák alig tudnak rólunk, a dánok többet, a svédek szeretnek, a svájciak tisztelnek minket. Találkoztam olyan ameri­kaiakkal is, akik meglepően sokat és pozitív dolgokat is tudnak rólunk. Működik egy soknemze­tiségű tv. Ez híreket közöl és filmeket hoz különböző or­szágokból. Ha százalékban fejezem ki, a magyar tízezer az egyhez. Évenként egy-két magyar film késő éjjeli órák­ban helyet kap. Színvonaluk többnyire gyenge, témájuk érdektelen. Több minőségi kulturális anyag kellene ott­honról. Több híranyag, több film, több zene az SBS és az ABC állomások számára. Olyan filmek, mint a Körhin­ta, a Feltámadott a tenger - de még a régi operettfilmek is állnak olyan szinten, mint más nemzetek küldeményei. Az avantgárd kísérletek itt a múlté. Kálmán, Huszka, Le­hár stb. műveit hallottam né­metül, oroszul, olaszul, ango­lul, görögül - még Kodályt is -, de egyszer sem magyarul. Ami a politikát illeti, ott­hon lehet közép-, jobb- vagy baloldali kormány. A Nyugatot az érdekli, hogy állandó stabil és bizalmat élvező legyen. A tőke hasznot akar látni. André Horváth Ausztrália Montreali levél Miért vagyunk tájékozatlanok? *Aprily, a tanár Olvastam a Magyar I Nemzet május 2-i számá­ban a választási és egyéb információ között Baróti Szabolcsnak .Jelentés a völgyből” című cikkét. Örömmel tölt el, hogy van még író, aki szeretet­tel gondol a felejthetetlen költőre, Aprily Lajosra. A harmincas években ma­gyartanárom volt a buda­pesti Református Gimná­­zimban. Neki és több ki­váló tanáromnak köszön­hetem, hogy egy gonosz és embertelen évszázad felében is meg tudtam őrizni magamban a jót, a szépet és az emberséget, mely - sajnos - mint a to­vábbiakban a szerző írja, ma is ismeretlen fogalom hazánkban. Végtelenül boldog vagyok, hogy a szerző a „Hinta” négysorosát I idézte! Zaka István nyug. MÁV- főfelügyelő Budapest Lapjuk április 21-i szá­mában olvastam egy cik­ket, amelynek egyik mon­data így hangzott: a Nyu­gaton élő magyarok „nem tájékozottak a magyar köz­állapotokban”, s emiatt nem vehetnek részt a soron következő választásokon! Ami a gyenge tájékozott­ságunkat illeti, abban nem­csak mi vagyunk a hibá­sak. Nálunk, Montrealban és környékén működik egy úgynevezett etnikai kábel­­televízió, ahol is a nézett­ség arányában kapják az adásidőt a különböző nem­zetiségek. A műsorról ter­mészetesen nekünk kell gondoskodni. A magya­­. roknak heti ötször egy-egy óra jut, és nem is rossz adásidőben. Mondhatom, abban az „átkosnak” titu­lált rendszerben rendre jöt­tek az ismertető és szóra­koztató kazetták a Magyar Televíziótól, mint például a Családi Magazin, Itthon történt stb. Két éve viszont kapott egy „szívhez szóló” levelet Neumüller úr - aki a CFCF kábelnél dolgozik és ingyen vezeti a magyar adásokat -, hogy a továbbiakban a Ma­gyar Televíziónak nem áll módjában számunkra anya­got küldeni! Ezen levéllel foglalkozott az itteni kultu; rális attasé is, de semmi eredmény. A műsor anyagi kiadásait mi, itteni magyar üzletemberek adjuk össze, azaz szponzoráljuk. Cso­dálkozunk, hogy most, ami­kor az expóra készül az or­szág, egy ilyen lehetőséget nem használ ki, nem kap két kézzel utána. Nem kell az ingyenreklám? Nem be­szélve arról, talán mi is tá­jékozottabbak lennénk egy cseppet, ha kapnánk ilyen anyagokat. Bencze Vera Montreal Gyermekvállalás Oly vonzó lenne a családi pótlék? „Családsegítők - Gyer­mekvállalás segélyek remé­nyében” címen megjelent cikkük lapjuk eddigi attitűd­jétől élesen eltérő üzenetet hordoz. Olyasmit sugall, hogy a gyermekes „családok a segé­lyek megszerzésére rendezik be egész életüket”. Tudjuk, hogy aki munkaköréből kifo­lyólag túlnyomórészt kilátás­talan helyzetű segélyezendő családokkal találkozik, szak­mai tájékozatlansága ■ okán nem tudja a jelenséget helyé­nek, arányának megfelelően kezelni. Az is közismert, hogy a tizennégy éven aluli gyermekek (és fiatal szüleik) körében kétszer annyian él­nek a létminimum alatt és környékén, mint a hetven éven felüliek körében, akiket pedig senki sem irigyel. Mindebből azonban nem az következik, hogy akár azok a családok is elítélendőek len­nének - amit pedig a cikk és főképpen a kiemelt címe su­gall -, amelyeknek már min­den reményük elveszett kere­sethez jutni, s ezért - tehát a családi pótlék, mint egyetlen pénzbevételi lehetőség remé­nyében - vállalkoznak követ­kező, sokadik gyermekre. Minden elfogulatlan ember tudja ugyanis, hogy a gyer­mekeknek juttatott pénzbeni és természetbeni ellátások, a I rájuk tekintettel a családnak nyújtott kedvezmények, szol­gáltatások, juttatások nem jó­tékonykodást jelentenek, ha­nem az államnak azon kötele­zettségét, hogy maga is - bár jelenleg egyre csökkenő ­­részt vállaljon a leendő adó- és járulékfizető „beruházási” költségeiből. Az pedig már végképp nem is igaz, hogy ä cikkben említett szegény szülők szá­mára legalább időskori ellátá­sukhoz a több gyermek bizto­sítékot jelenthetne majd. Hi­szen akár csak a résznyugdíj­hoz szükséges szolgálati idő is a duplája annak, mint amennyit pusztán a gyerme­kekre tekintettel az anyák megszerezhetnek (már ha a gyermekek egyáltalán 1968 előtt születtek, nem pedig az­óta). A felnevelt gyerme­kektől viszont minden más idős ember nyugdíjának biz­tosítására veszik el a kötelező nyugdíjjárulékot, így szüleik önerős eltartására csak igen nagy. nehézségekkel lehetnek képesek. A Magyar Családsegítők Országos Kamarájának előző napi sajtótájékoztatóján el­hangzottak tartalmáért termé­szetesen a nyilatkozó Takács Imre elnök a felelős, azonban az, hogy e nyilatkozatból mit emel ki, továbbá mi lesz a vastag betűs cím egy, az új­ságolvasó számára igencsak szembetűnő helyen, már ki­zárólag az újságíró, az újság felelőssége. Valójában arról van szó, hogy a jövőjét éli fel az a tár­memtmx&MemammmmamsimmmJSSMam sadalom, amelyben az állam a kényszerűen kisebb darab kenyérből elsősorban a gyer­mekekre jutó szeletet véko­nyítja el, s amelyben minden második családban eggyel kevesebb gyermek születik ahhoz, hogy akár csak a nyugdíjrendszer ne omoljon össze. Morvayné Bajai Zsuzsanna a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökségi tagja * Nem hinném, hogy ez a tudósítás lapunk „eddigi atti­tűdjétől élesen eltérő üzene­tet" hordozna. Takács Imre, a Magyar Családsegítők Or­szágos Kamarájának elnöke ugyanis nem gyermek- vagy nagycsalád-ellenes kijelen­tést tett, hanem arra mutatott rá: a passzív segélyezés ah­hoz vezethet, hogy a rászoru­ló családok egy része nem is akar változtatni helyzetén, hanem éppen ellenkezőleg, arra törekszik, miként felel­hetne meg annak a képnek, ami a segélyeket osztogató hivatalban a szegénységről él. Morvayné Bajai Zsuzsan­na nyilván nem vitatja, hogy a segélyek osztásánál azonos jövedelmű rászorulók esetén a nagycsaládosok előnyben vannak. A családév kereté­ben megtartott sajtótájékoz­tatón éppen arra figyelmez­tettek a családsegítők, hogy kóros helyzeteket teremthet, ha gyermekeket segélyekért, és nem azon értékek tisztelete miatt vállalnak egyes csalá­dok, amelyeket a nagycsalá­dosok egyesülete és a Ma-, gyár Nemzet egyaránt magá­énak vall. Elő Anita SSKMtSÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék