Magyar Nemzet, 1994. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-12 / 110. szám
CSÜTÖRTÖK, 1994. május 12. Nemzetközi kitekintő Magyar Nemzet 19 Határon túli magyar szervezetek A több milliós határon túli magyarság sorsa elválaszthatatlan a magyar nép sorsától. Épp ezért a kisebbségek helyzetének javítása a még hivatalban lévő kormány egyik legfőbb célkitűzése volt, és hasonlóan fontos külpolitikai célkitűzés marad az új kormány megalakulása után is. A parlamenti pártok között ebben mindig teljes volt a konszenzus, csupán a megvalósítás eszközeiben voltak nézetkülönbségek. A határon túli magyarság szervezetei mindig is a fő összekötő kapcsot jelentették az adott ország kormányzata és az anyaország között. A szóban forgó szervezetek legtöbbször nem rejtették véka alá az egyes magyar pártokhoz való kötődésüket, mint ahogy azok is igyekeztek politikai tőkét kovácsolni a kisebbségi szervezetekkel fenntartott kapcsolataikból. Az üdvözítő azonban egyedül az lenne, ha ezt az együttműködést valóban függetleníteni lehetne a hatalomtól, a mindenkori kormány összetételétől, és a kapcsolat az általános európai normáknak megfelelően ténylegesen politikamentes lehetne. A nemzeti kisebbségek ügyét leginkább ezzel lehetne szolgálni. Szervezeteiket alábbi összeállításunkban igyekszünk bemutatni. * Egyesült Államok A hazai állapotok tükörképe (Washingtoni tudósítónktól) Az amerikai magyar szervezetek, társaságok, egyletek, egyesületek száma legalább háromszázra tehető, ám többségük inkább kulturális, vallási, szakmai alapon szerveződött, s csupán a kisebbség tekinthető politikai célokat megvalósítani szándékozó szövetségnek. Az Egyesült Államokban élő magyar származásúak száma 1,7 millió az 1990-es népszámlálás adatai szerint, ám ebben mindazok benne vannak, akik az őseik között magyarokat számon tartanak. Aktív magyarnak hozzávetőlegesen negyedmillió ember tekinthető, ám közülük csak néhány ezer az, aki az otthoni politika iránt élénken érdeklődik, s tevékenyen részt vesz az amerikai magyarság politikai akcióiban. Ez a viszonylag kis politikai közösség az otthoni állapotokat visszatükrözve nagyon megosztott, széttöredezett, s önnön irányultságának megfelelően szeretné befolyásolni a magyarországi eseményeket. Ebben az értelemben pénzt és segítséget valószínűleg minden fontosabb politikai erő kaphat odahaza, kivéve talán a kommunistákat. A szocialistákra azonban ez a megállapítás alighanem kevésbé vonatkozik. A szétzilált viszonyok közepette természetesen senki sem beszélhet az amerikai magyarság nevében, ezt mondták egyébként az elmúlt hónapokban lapunknak adott interjúikban azok is, akik jó ismerik az itteni állapotokat. Új kezdeményezés a Magyar-Amerikai Koalíció, amely megpróbálja egyesíteni az erőket, s olyan valóban tekintélyes egyesületek is csatlakoztak hozzá, mint az Emberi Jogi Alapítvány, a Bessenyei Kör, tagjai is tiszteletbeli konzulok. A cél a magyar demokratikus átmenet segítése, magyar célok - például a NATO-tagság - képviselete amerikai politikai tényezők előtt. Miután az igazán sohasem egységes magyarság sok részre szakadt, a politikailag aktívak közül sokan maradtak továbbra is emigránsok, akiknek a hazai változások nem elegendőek, hiszen nem hozzák eléggé vissza a régi világot, jórészt a Horthyrendszert. A kormányzat ezért a koalíciónak, illetve a Magyarok Világszövetsége nemrégiben létrehozott amerikai tagozatának segítségét kérte. Blahó Miklós Szlovákia Legnépszerűbb az Együttélés POZSONY — Egyesek a szlovákiai magyarság politikai érettségével, mások éppen fordítva, rövid, hetvenöt éves „önálló” történelmi múltjával, a régió jellegtelenségével és évszázados Budapest-centrikusságával magyarázzák, hogy röviddel a pártállam megbukása után három pártot hoztak létre. Azóta immár négy működik. Vannak persze olyan vélemények is, amelyek leegyszerűsítik a problémát, s a kialakult helyzetet a politizáló magyar személyiségek személyes konfliktusaira vezetik vissza. Időrendi sorrendben elsőként a Magyar Polgári Párt lépett a politika színpadára Független Magyar Kezdeményezés néven, s kezdettől fogva a Fidesz és az SZDSZ politikusaival tartott fenn szoros kapcsolatokat, a liberális politika mellett kötelezve el magát. A Magyar Polgári Párt az első szabad választások után kormányzati tényező lett szlovák pártokkal indulva közös listán. Elvi alapon vallotta az egyéni polgári jogokat, s populizmussal vádolta azokat a magyar politikusokat, akik a kisebbségek számára az egyre erősödő nacionalista közhangulatban kollektív jogokat követelték. Ez utóbbi politikusok az első szabad választás idejére az Együttélés Politikai Mozgalomba tömörültek, amely felvállalta a lengyel, az ukrán, a ruszin, a német és más kisebbségek védelmét is parlamenti képviselethez juttatva őket. Megalakították továbbá a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, s ez a két politikai erő koalíciós szerződést kötve önálló listán szólította meg a választópolgárokat Sikerrel, hiszen közel háromszázezer szavazatot szereztek, a szlovákiai magyar választópolgárok közel 80 százaléka szavazott rájuk. Ez az arány lényegében a mai napig megmaradt, annak ellenére, hogy az 1992-es választások előtt megalakult a negyedik szlovákiai magyar párt is, a Magyar Néppárt. A párt alapítóinak szándéka az volt, hogy integráló erőként lépjenek fel, amit a választási törvény módosítása is indokolt. A párt azonban csak annyit ért el, hogy az MKDM-Együttélés koalíció -, amely MDF-KDNP orientált - őt vette be harmadikként a „magyar tömbbe”, míg a Magyar Polgári Párt önállóan indult. A sors azonban úgy hozta, hogy e párt nem jutott parlamenti képviselethez. így alakult ki a mai helyzet, mely szerint a szlovák parlamentben az Együttélésnek kilenc, az MKDM-nek öt képviselője van, míg az MDP és az MNP parlamenten kívüli pártként működik. Az utóbbi kettő közül egyértelműen nevesebb és sikeresebb a Magyar Polgári Párt, amelynek jól kiépített szervezeti rendszere van, s jelen van a köztudatban. Munkájának nagyobb visszhangja azonban - érdekes - a szlovákok körében van, ami talán azzal magyarázható, hogy elvi politikát folytatva továbbra is az egyéni jogokat preferálja politizálásában, a kollektív jogok közül legfeljebb a kulturális és oktatásügyi autonómia bizonyos formáit támogatja. Nézeteiket ezért gyakran használják a szlovákok érvként az Együttélés-MKDM koalíció politikusainak bírálatára. Azok ugyanis - emlékezetesek a révkomáromi találkozó januári dokumentumai úgy vélik, a második szintű önkormányzati egységek, régiók kialakításakor figyelembe kell venni az etnikai szempontokat is. Más szóval: a regionális önkormányzat kialakításának a lehetőségét követelik a magyarok számára. Ritkábban fordul elő az, hogy külön vizsgálnák a közvéleménykutatók a magyar választópolgárok nézeteit. Legutóbb az év elején született ilyen felmérés, s ott sem szerepelt a Magyar Néppárt, a többi három párt eredménye szerint a legerősebb az Együttélés Politikai Mozgalom, amely alapszabályzata szerint konzervatív liberális politikai erő - több mint 40 százalékos támogatottsággal; az MKDM-nek közel 30 százalékos a népszerűsége, míg az MPP 7 százalékos támogatottságnak örvendhet.. Neezméri Sándor Léphafi Pál rajza Ukrajna Két tábor a KMKSZ-ben UNGVÁR - Februárban volt öt esztendeje annak, hogy megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, amely - minden túlzás nélkül állíthatjuk - már megjelenésének tényével is új korszakot nyitott a Kárpátok alatt élő mintegy kétszázezres magyarság történetében. Általa ugyanis először jelent meg a kárpátaljai magyarság - sok évtized elzártsága és megszenvedett gyötrelmei után - szervezett erőként. S bár a szövetség alapvető céljaként a kultúra, az anyanyelv, a hagyományok megmaradását és ápolását tűzte zászlajára, ám kezdettől fogva politikai erőként is jelen volt a társadalmi élet színpadán, hiszen az indulást követően a magyarság létezésének minden apró pillanatáért meg kellett küzdenie. A későbbiek során pedig a rendszerváltás bizonytalanságai és a gazdasági válság növekvő megpróbáltatásai közepette - azért, mert olyan társadalmi közeg jött létre, amelyben egyszerűen nem létezik olyan kérdés, amelynek ne lenne politikai színezete. Öt év mérlege a bizonyíték, hogy megannyi kudarc ellenére a KMKSZ nem sáfárkodott rosszul erejével és a lehetőségeivel, hiszen a szövetség jelenleg Kárpátalja legnépesebb, legkiépítettebb társadalmi szervezete. Nélküle ma egyszerűen nem születhet olyan döntés egyetlen kérdésben sem, amely közvetve vagy közvetlenül az általa képviselt magyarságot is érinti. A mögötte lévő fél évtized ugyanis sokkal több naptárnyi önmagánál, hiszen az valóban történelemfordító időszak volt a szövetség és a magyarság szempontjából egyaránt, ám a KMKSZ minden nehézség és megpróbáltatás ellenére is képes volt a fennmaradásra. Ám nem lehet nem észrevenni azt sem, hogy mára már elmúlt e kezdeti nagy lelkesedés, a hirtelen jött szabadság eufóriája, az összetartozásnak az a nagy demonstrációja, amikor ünnep volt minden olyan alkalom, amely a magyarságot összehozta. S ezzel együtt kialakult a szervezetben a másképpen gondolkodók tábora is, amelynek tagjai a jelenlegi vezetés nép-nemzeti és keresztény politikai irányvonalával szemben egy nyíltabb és tágabb, liberálisabb szemléletmódot képviselnek. S bár a két tábor, illetve a két gondolkodásmód megjelenítői között feszülő ellentétek egyelőre még nem kerültek nyíltan a felszínre, de az már egyáltalán nem jelent titkot, hiszen az utóbbi időben mind többet lehet róla hallani, hogy az egyik oldal a „kizárósdi" gyakorlására készül, míg a másik a kilépés lehetőségét fontolgatja. Csupán az idő és a kedvező alkalom kérdése, állítják többen, köztük maguk az érdekeltek is, hogy felszínre kerüljenek az ellentétek, amelyeket a közelmúltban tartott ukrán parlamenti választások méginkább kiéleztek Székely Gergely Románia A forradalom gyermeke BUKAREST - A román politikai elemzők máig sem értik meg, nem tudják felfogni, hogyan születhet a semmiből, különösebb előzmények és hagyományok nélkül egy akkora, gyakorlatilag Románia egész magyar lakosságát közvetlenül vagy közvetve felölelő és képviselő szervezet, mint az RMDSZ, amelynek első csírái még azelőtt kisarjadtak,hogy a diktátor elszállt volna helikopterével az RKP KB épületének tetejéről. Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen, de más városokban is a szabadság szelének első érintésére csaknem egyszerre dugták össze fejüket a romániai magyar értelmiség legjobbjai, fogalmaztak kiáltványt, szövegeztek alapszabályzatot, építettek ki helyi szervezeteket, hogy már az első pillanatoktól országos méretekben gondolkozzanak. Gyakorlatilag a spontán mozgalomra tette fel a koronát az a kiáltvány, amely 1989 karácsonyára látott napvilágot, és amelyet az RMDSZ születési bizonyítványának tekinthetünk. Miért léptek tehát hamarabb, nagyobb lendülettel a magyarok? Hogy van az, hogy a román társadalom még nem pártban, legfeljebb csak frontban gondolkozott, amikor az RMDSZ már "rég" nemcsak a politikai élet színpadára lépett, de világos, máig is érvényes programmal hozakodott elő. A romániai magyarság nemcsak azért volt elégedetlen Ceausescu és gárdájának politikájával, mert nyomorba süllyesztette az országot, mert megalomániás őrültséggel próbálta „saját képére” formálni szellemileg és fizikailag is Romániát, hanem azért is, mert létében érezte magát fenyegetve, mert a legnehezebb időszakban is és minden eszközzel ellenállt a homogenizáló, egyneműsítő, a nemzetállami rémálmokat kergető társadalmi, gazdasági és nem utolsósorban politikai nyomásnak. És éppen ez a fenyegetettségérzés volt az, ami robbanásszerűen hatott oda, hogy a magyarság létrehozza érdekvédelmi és az első perctől autonóm szervezetét, az elsőt fél évszázados szomorú története során, amelyet nem mások kényszerítettek rá, hanem önakaratából teremtett meg. S az, hogy születése után több mint négy évvel is az ország egyik legnagyobb, legszervezettebb és egyben egyik leghatékonyabb politikai formációja, azt mindezen túl annak is köszönheti, hogy az erdélyi-romániai magyarság méltán elvárt jogait máig sem kapta meg, miközben az RMDSZ szüntelenül a támadások kereszttüzében állt és áll. Igaznak biznyul tehát az a még 1990 első napjaiban elhangzott jóslat, hogy a magyarság etnikai alapon létrejött szervezete mindaddig életképes, mindaddig nem bomlik, bomolhat fel ideológiai alapon szervezett pártokra, míg a nemzetiségi kérdés nem rendeződik megnyugtatóan Romániában, azaz egészen addig, amíg a közel kétmilliós népcsoport megmaradása tét. Az RMDSZ tehát az első percektől komoly politikai erőként jelentkezett a román politikai küzdőtéren. Az első szabad választásokon az akkor még egységes Nemzeti Megmentési Front mögött a második helyet szerezte meg, 41 képviselőt és szenátort küldhetett a román parlamentbe. Ha az 1992 szeptemberi választásokon ezt az előkelő helyet el is vesztette, főleg annak köszönhetően, hogy a román ellenzéki pártok megerősödtek, korábbi teljesítményét lényegében megismételte, így a kisebb létszámú parlamentben 39 képviselői és szenátori mandátummal rendelkezik. Ebből fakadóan bizonyos helyzetekben, nyilván együtt szövetségeseivel, a Demokratikus Konvenció pártjaival, akár döntő szerepet is játszhat a törvények elfogadásában. Nem gondtalan az RMDSZ viszonya a magyar politikai pártokkal sem, elvégre ostobaság lenne azt tagadni, hogy a szövetségen belül léteznek olyan erők, amelyek az egyik vagy a másik pártnak az ideológiáját vállalnák fel szívesebben, hogy vannak olyan csoportosulások, amelyek az MDF-ben, az SZDSZ-ben, a Fideszben,vagy a szocialistákban látnák a szövetségest, azok mellett tennék le voksukat. A közös érdek és a szervezeten belül egyeztetett álláspont végül is a józan érvek szerint alakult. Az RMDSZ-nek, pontosabban az erdélyi magyarságnak az anyaországi méltán elvárt támogatást nem egyik vagy másik párttól kell megkapnia, hanem a mindenkori magyar kormánytól, ami egyben azt is jelenti, hogy kész minden politikai alakzattal a kapcsolatot tartani, tárgyalni, egyeztetni, de soha másnak a rovására. Így talán érthető az is, hogy az RMDSZ miért kerülte és kerüli azt, hogy valamiféle módon bevonják a magyarországi választási csatározásokba. Ennél sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy bármilyen színű kormány is alakul Magyarországon a közeljövőben, az vállalja fel a határon túli magyarság gondjait, támogassa annak jogos és méltányos követeléseit, vonja be azokba a tárgyalásokba, amelyeken az erdélyi-romániai magyarság sorsáról is döntenek. Gyarmati János Szerbia Fő cél az autonómia ÚJVIDÉK - A vajdasági magyarság alapérdekei jó ideig elég széles platformnak bizonyultak ahhoz, hogy egységet biztosítsanak a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségében (amit még a külső veszélyeztetettség erősített is.) Ez az egység azonban egy hallgatólagos békés kompromisszumon, „érdekszövetségen” alapult, mert a közösségben nem egy világnézeti irányzat élt, s a szervezet bármikor pártokra hullhatott volna szét. Lényegében ez vezetett a zentai tisztújító közgyűlésen történt töréshez, majd bizonyos beszűküléshez, amikor is a kevésbé feszes érdekvédelmi vagy a sokszínűségnek helyt adó keretszervezet koncepciója helyett a küldöttek töbsége az „egypártrendszerre” adta a voksát, elvetve még a szervezeten belüli platformok létrehozásának lehetőségét is. A VMDK tulajdonképpen mindig is pártszerűen működött (a „vesztes” szárny véleménye szerint kommunista pártként). Egyrészt ez, másrészt az, hogy milyen irányzat került túlsúlyba a szervezetben, meghatározta a politikai harc módját, de azt is, hogy melyik pártokkal keresi a szövetséget. A szerbiai politikai színté r'**..'’*· i * ren a VMDK-nak nincsen szövetségese. A magukat demokratikusnak valló ellenzéki pártok közül ugyanis egyik sem támogatja a hármas autonómiakoncepciót (ebben alig különböznek a nacionalista pártoktól), az autonómia pedig a szervezet alapvető politikai célja, amiből semmi szín alatt sem akar engedni. Ebből következően a választásokon nem fogott össze az ellenzéki pártokkal, még csak nem is tárgyal velük, csak a szocialista hatalommal, amely ugyancsak ellenzi az autonómiát, kiváltképpen a területit. De tárgyalni kell, s ez a készség a dialógusra a hatalommal még a szervezeten belül sem talált osztatlan támogatásra. A VMDK elzárkózását a szerbiai ellenzéki pártoktól, beleértve a vajdasági reformerőket is, komoly bírálatok érték, s már-már azzal vádolták meg a szervezetet, hogy a szocialisták szekerét tolja. A vajdasági magyarság egy - nem jelentős - része ugyanis úgy véli, hogy a demokratikus ellenzéknek együttesen kell felvenni a harcot a Milosevics-féle hatalommal. Az ellentétek nemcsak a célok elérésének taktikájában, a politikai harc módszereiben voltak nagyok, hanem - a fentiekből világosan következik - még a cél meghatározásában is. A VMDK-ban nincs olyan politikai erő, amely az autonómián alul adná. Ezt tekintik minimumnak. A VMDK-n kívül azonban sokan vélik úgy, hogy ez a cél elérhetetlen, tehát egy jó kisebbségi törvényért kellene harcolni, s az energiát nem szabad egy utópiára pazarolni. Egy másik irányzat - szintén a VMDK-n kívül — a Vajdaságért, mint soknemzetiségű régióért aggódik, amely a magyar autonómia létrejöttével megbomlana, s nagyon fontos gazdasági szempontként vetik fel a vajdasági - tehát nem magyar - autonómia kérdését. Még mások veszélyesnek tartják az autonómia-követelést, mert összetűzést provokálhat a szerbek és a magyarok között. A szervezet újból megválasztott vezetői a zentai közgyűlésen a függetlenség megőrzését hangoztatták, s a kiszorított vezetőségi tagoknak felrótták, hogy „külső politikai befolyást közvetítettek” a szervezetbe. A választások közeldtével a VMDK igyekezett elkerülni azt, hogy a kampány éreztesse hatását a vajdasági magyarság politikai szervezetében. Sebestyén Imre Az oldalt szerkesztette: Pietsch Lajos