Magyar Nemzet, 1995. április (58. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-29 / 100. szám

Művészszoba Szabó Tibor, a diákok első karmestere­ ­ Szabó Tibor, a Bartók Béla Zene­­művészeti Szakközépiskola és Gimná­zium igazgatója karmesterként különös szerepet vállal: növendékeinek zeneka­rát vezényli, akiknek még nincs vagy ke­vés a tapasztalatuk az ilyen együttes já­tékban. Milyen sajátos nehézséget jelent ez a helyzet? - Az iskolai együt­tes jellegéből fakad, hogy folyamatosan vál­tozik. Tizennégy év so­rán tizenkétféle zeneka­ri együttes fordult meg a kezem alatt. Ennyi­szer kellett elkezdenem a munkát: mindig új vo­­nósszólam-vezetőkkel, új fúvósokkal, holott a jó zenekar ismérve épp az összeszokottság. Koncertről koncertre, sőt darabról darabra kellett vállalnom annak kockázatát, hogy „mel­léválasztok”, túl nehéz játszanivalót adok a gyerekeknek. Ugyanakkor sok itt a tehetség, s ők nem elégszenek meg a pedagógiai célú mű­vekkel. Esetenként olyan szintű zeneka­ri kompozíciókra vágynak, mint amilyen szólistafeladatokat már meg tudnak ol­dani hangversenyeiken: a zeneirodalom csúcsait ostromló darabokra. Tavaly jú­niusban jó évfolyam végzett nálunk, s ennek szinte minden, a Zeneakadémiára felvett tagját ott találtam októberben a Liszt Faust-szimfóniáját a Naxos kiadó számára CD-re rögzítő együttesben. Te­hát nyomban az érettségi után érettnek bizonyultak egy ilyen óriási feladat tel­jesítésére. A minap pedig a Zeneakadé­mia zenekarában Ligeti András vezény­letével Stravinsky Tavaszi áldozatának előadásával tudtak megbirkózni. - Van-e olyan veszély a zenekari re­pertoár megválasztásában, mint a szólis­tatanulmányok során, hogy valaki jóval a tudásszintje fölötti feladatot vállal, s ez nemcsak sikertelenségre ítéli, de még kárt is okozhat ezzel magának? - Van ilyen veszély. Önkritikusan el­­ kell ismernem, megesett, hogy istehtífe­ f lasztottam”. Ugyanakkor lehet nehéz da­rabokkal próbálkozni: februári koncer­tünkön eljátszottuk A nürnbergi mester­­dalnokok nyitányát. Hosszú felkészülési időnk volt, ami alatt sokat és lelkesen próbáltunk. Szétszedtük a zenekart, ren­geteg szólampróbát tartottunk. - A szólampróbákat is te vezeted, vagy hangszeres taná­roknak adod ki? - Hangszeres taná­roknak. Az iskola ren­delkezésére első vonal­beli kollégák állnak. - Mondanál példát a „túlválasztásra”? Ha a * Mesterdalnokokat győ­zik a gyerekek, mi minő­sül átugorhatatlan léc­nek? Liszt Esztergomi miséjének egyes részle­tei az egyik évben meg­haladták az akkori tanu­lók felkészültségét, nem tudtak eléggé „lisztül”. - S a kortárs zene, amit rendszere­sen játszotok, nem jelent „túlválasz­­tást”? Hiszen ebben nincsenek még ott­hon a diákok. Vannak-e különleges esz­közeid ennek betanítására? - Bemutattuk például Soproni Jó­zsef Missa choralisát. Abban a szerző mintegy elébe ment az együttes képessé­geinek, kalkulált ezzel. Lehetett fiatalo­san, lendületesen énekelni, játszani, s ez lelkesítette a gyerekeket a többszöri elő­adás, sőt a CD-felvétel alkalmával is.­­ Soproni mintegy „háziszerződ”, a minap a rádióénekkarral és a Zeneművé­szeti Főiskola Tanárképző Intézetének zenekarával Mindenszentek litániája cí­mű művét mutattad be. Mi köt zenéjé­hez? - A személyes barátságon túl - ami a zenetörténetben mindig is szerepet ját­szott - az, hogy Soproni stílusa az utób­bi időben megújult, a kísérletezőbb he­lyét leszűrtebb hang foglalta el. Vonz, hogy a kóruséneklés tradícióihoz fordul, s ez eredeti szakmám, a karvezetés gya­korlására is alkalmat ad. ITiF­­.c­o­m .­­Hollós Máté 1995. ÁPRILIS 29. ÖN ÉS A SZÓRAKOZÁS Piliilky Janó, a Fradi örökös tagja A Nemzeti Színháztól a Nemzeti Színházig Erdőalján, a budai hegyekben a kanyargós út mentén csinos családi ház áll. Kertjében zöldell a fű, ágról ágra repülnek a rigók. A kapucsengő hangjára a nappali ablaküvege mö­gül kedves pofájú kutyus ugatja meg az idegent. Ő a ház őrzője, a művelt, több nyelven értő Pataky Pacsi Pe­digrés Korcskutya. Az alliteráló ne­vet a gazditól, vendéglátómtól, Pa­taky Jenő színművésztől kapta. A világot járt, nyolcvanas esz­tendeibe lépett művész füstölögve fogad. Ez azonban kizárólag a kezé­ben égő cigarettára vonatkozik. Amúgy jókedvében van, hiszen este játszik a Várszínházban. Szakonyi Károly neki írta a szerepet, ön­­agát alakítva párizsi éveit eleveníti fel, kalandos életének egy-egy fontos epizódját. A Vidám finálé az évad bemutatója volt, s az ő újabb vissza­térése a Nemzeti Színházba. A nappaliban minden emlék­tárgyról, olajképről, vitrinbe helye­zett érméről és kitüntetésről vissza­köszön a múlt. Az élete regénybe il­lő, a történetei filmre valók, teljes át­éléssel meséli pályájának említésre méltó állomásait.Tízesztendős korá­ban fertőződött meg a teátrum leve­gőjével. Akkor vitte el az édesanyja először a Nemzeti Színház előadásá­ra. Abban az időben a Péterfy Sán­dor utcában laktak, és a szomszéd néni páholyos volt a Városi Színház­ban. Magával vitte az érdeklődő gyereket, aki igen fogékony volt a zenére. Már akkor döntött: irány a színiakadémia. Addig viszont érett­ségizni is kellett a Barcsay utcai Ma­dách gimnáziumban. A felvételi vizsga kiválóan sikerült. A színiaka­démián olyan osztálytársakat adott a sors, mint Szendrő József, Újlaky László, Lukács Margit, Sennyei Vera és Szeleczky Zita. A berlini olimpia évében, 1936- ban Németh Antal színidirektor szerződtette a Nemzetibe. Havi nyolcvan pengő volt az ösztöndíja, és tíz pengőt kapott minden produk­cióért. Előfordult, hogy 380 pengőt is hazavitt, ami akkoriban nem kis összeg volt. Forgatott már utolsó éves növendékként némafilmben, Zilahy Lajos Halálos tavaszában. Aztán a Szomorú csütörtök, vidám vasárnap című moziban már na­gyobb szerephez jutott. Fedák Sári­val a Mámi című filmben már fősze­repet játszott. Volt Karády Katalin partnere a Valahol Oroszországban című játékban, és előfordult, hogy annyi pénzt kapott egy filmszere­pért, hogy három Opelt vehetett vol­na belőle. Rajongtak érte a nők a színfalak mögött és a művészbejá­rók környékén. Nem meglepő - kel­lemes orgánuma, charme-os lénye, remek alakításai együttesen indokolták a sikereit. A háborúban katonatiszt volt, azután disszidálási kísérletéért bör­tönlakó. A büntetés letöltése után beváltotta Szendrő József ígéretét, az ő igazgatása idején került Pécsre. Játszott, majd néhány „apróság” miatt később szenet lapátolt. Vissza­került a színpadra, hogy vagy négy­­százszor alakítsa Baradlay Richár­­dot A kőszívű ember fiaiban, az If­júsági Színházban. A József Attilá­ban, Magyar Bálint igazgatása ide­jén Petrucchio a Makrancos Katá­ban, majd ’56-ban ismét a Nemzeti Színház tagja, hogy a forradalom után Párizsban leljen új otthont. Lu­gosi György kollégája vezette be a francia színházi életbe. A nyelvet igen hamar megtanulta, énekelt és prózai szerepet játszott, emlékezetes alakítása volt az Eve de Paris revüjé­­ben Michel Strogoff figurája, 1480- szor lépett ebben a közönség elé. A tényről egy szépen csiszolt pohár ta­núskodik a vitrinben. A kiállított dí­szek között ott az Érdemes Művész kitüntetés és a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje, valamint az ’56-os Hűségérem a tengerentúlról. A nap­pali faláról indonéziai képek, álar­cok néznek a vendégre. Kedves apró csecsebecsék és értékes műkincsek a világ minden tájáról. Pataky Jenő korát meghazudto­­lóan éli az életét újra itthon, mióta édesanyja halála után a nővére meg­segítésére hazatért Párizsból. Autót vezet és szerepet tanul, néha segéd­kezik a feleségének a konyhában, önálló estre készül, a Nemzeti Szín­háztól a Nemzeti Színházig címmel. Zongorakísérője Gyarmati István lesz, a műsorban versek és megzené­sített poémák hangzanak el. Hűsége­sen drukkol a Fradi csapatának — odakinn a St. Etienne csapatát vá­lasztotta, mert ők is zöld-fehérben játszanak­­, így lett az FTC örökös tagja. A nemzet színházáé csak lé­lekben az... Várhegyi Andrea MŰKINCSEK - ÁRVERÉSEK 9 GALÉRIÁK Tehetségesek, de drágák a magyar művészek A Kordax Galéria a budapesti Belvárosban fél éve nyitt meg, de máris sikeresnek mondja vezetője. A galéria a nevét az ingatlan főbér­­lőjéről, a Kordex Rt.-ről kapta, s együttműködési szerződés is köti a két felet egymáshoz.­­ Kortárs kisplasztikát, grafi­kát, festményt, valamint iparművé­szeti tárgyakat, kerámiát, üvegárut, ékszert, textilt és a modern bútor­­gyártás remekeit - a bauhaustól napjainkig - kínáljuk. Közöttük a Le Corbusier 1927-ben tervezett csikóbőr huzatú székét, Van der Rohe ugyanabban az évben tervezett gyékény és fém kombinációjú szé­két Az eredeti, 1953-ben készült Heny Bertola-szék galériánk egyik legszebb darabja, és emellett bútor­történeti érdekesség is. Pierre Cha­­teau-tól lámpánk van, Ereen Gray­­től pedig asztalunk. A Machintosh­­modellek és René Herbst székei so­kakat becsalogatnak. - Magyar művészek közül ki­knek a munkáival találkozhatunk? - A hattagú Deforma csoport és a Cheramica Stúdió kerámiái­val, az üvegesek közül Smetana Ágnes, Borkovics Péter, Cserba László finom mívű darabjaival. Üzleti és szakmai szempontból is kiemelkedőek néhány magyar bú­tortervező nálunk fellelhető mun­kái, így Somlai Tiboré, Böjti And­rásé, Lehr Ritáé, Jakab Csaba elő­szobafala nívódíjas lett a Furniture 2000 kiállításon, Pácser László Sir Edward-széke a Formica-pályáza­­ton lett díjnyertes. Pálmai Balázs igazán extrém Üvegasztalára meg­rendelésünk van. A hazai iparmű­vészek színvonala európai mércé­vel mérhető, sajnos áraik sokszor ennél magasabbak. - A festők közül kik tartoznak a galéria érdekköréhez? - Konok Tamás, Birkás Ist­ván, Bartl József, Szikora Tamás, Tzortzoglou Georgios, Magyar Gábor, Borgo és Szabó Tamás már régi ismerősök, ők alkotják a bá­zist Minden jelentkezőt szívesen fogadok, gyakran keresnek meg olyan művészek, akik nem tagjai semmlyen alkotóközösségnek, de szeretnének valahova tartozni, így huszonöt-harminc festővel, szob­rásszal és körülbelül ugyanennyi iparművésszel dolgozom. - Milyen a műkereskedelem helyzete ma ön szerint? - Leginkább az egyedi ipar­művészeti munkákat tudom eladni. Az üveg újra reneszánszát éli, ele­gáns poharakat, lámpákat vázákat vesznek tőlünk minden mennyi­ségben. Bútor is mindig kell, új irodába, nyaralóba, lakásba, s ke­resett a kisplasztika is. Az egyedi képek iránt nálam visszaesett a ke­reslet. A magyar vásárlók a pár ezer forintos sokszorosított, beke­retezett grafikákat keresik. A drá­gább festmények gyakran külföldi vásárlókhoz, amerikai, svájci, francia, német és holland ottho­nokba kerülnek. Befektetési céllal kortárs képzőművészeti alkotáso­kat ma még nemigen keres a ma­gyar vásárló. A név a fontos, így a két világháború előtti és közötti al­kotók, a „klasszikusok” iránt nő a kereslet. - Mit tesz, hogy megismerjék galériáját? - Minden hónapra tervezek valami akciót. Márciusban, a tava­szi fesztivál idején huszonnégy, Franciaországban élő vagy élt mű­vész grafikai anyagát mutattuk be, áprilisban a frissen végzett, illetve mesterképzős bútortervező ipar­művészek mutatkozhattak be. Egyébként az Iparművészeti Fő­iskola gyakorlógalériájaként a művészetimenedzser-hallgatókkal együtt szervezzük a kiállításokat mint vizsgafeladatokat. - Vásárlás esetén visszacseréli a műtárgyakat a vevők kérésére? - Természetesen. Bár ilyen még csak egyszer történt meg, ak­kor egy férfinak nem tetszett a fe­lesége által vásárolt kép. Kicserél­tük egy olyanra, amit már együtt választottak ki. - Részletre is lehet önnél vá­sárolni? - Már nem, mert a társgalé­riákban sokan visszaéltek ezzel a lehetőséggel. Akadt például olyan jó nevű ügyvéd, aki csak az első részleteket fizette ki, mert jól tud­ta, ha pereskedünk is, a pénzünket nem látjuk viszont egyhamar. Nagy Sarolta Konzta József: Virágcsendélet, kikiáltási ára 160 000 Ft, leütési ára 440 000 Ft volt Mennyiért kelt el? A Blitz Galéria árverése 1995. április 14-én Scheiber Hugó: Fának támaszkodó férfi (tempera, papír 44x37) kikiáltási ár leütési ár Diener Dénes Rudolf: Párizsi utca (vegy, tech, vászon) 22 000 36 000 Iványi-Grünwald Béla: Három nővér (olaj, vászon 68x55) 150 000 300 000 Csók István: Leányka (olaj, fa 40,5x30,5) 350 000 550 000 110 000 190 000 Szőnyi István: Tájkép boglyákkal, lóval (olaj, vászon) 500 000­­ 400 000 Koszta József: Virágcsendélet (olaj, vászon 50x40) 160 000 440 000 Berény Róbert: Anya gyermekkel (olaj, karton 49x61), védett 180 000 280 000 Perlmutter Izsák: Táj szélmalommal (olaj, vászon 56x67) 200 000 750 000 Lotz Károly: Alvó bacchánsnő (olaj, karton 42x36) 500 000 1 100 000 John Lennon: Bed­in for Peace (litográfia 55,5x49) 650 000— Szinyei Merse Pál: Tavaszi mező (olaj, vászon 26x40) 350 000 1 300 000 Giovanni Domenico Tiepolo: Mária (olaj, vászon 39,5x31), védett 4000 000 4700 000 Marc Chagall: Gratulation (litográfia 29x26) 65 000 120 000 Bélyeggyűjtés Népművészet, János vitéz . Áprilisban „Magyar nép­művészet” elnevezéssel 88 Ft össznévértékű forgalmi posta­­bélyeg-sorozatot bocsátott for­galomba a Magyar Posta Rész­vénytársaság, Dudás László grafikusművész terve alapján. Többszínű ofszetnyomással, részben a Pénzjegynyomda Rt.­­ben, részben az Állami Nyom­da Rt.-ben, a forgalmi igények­nek megfelelő példányszám­ban, száz bélyeget tartalmazó ívekben készültek. Álló tégla­lap alakúak, fogazási méretük 26x33 mm. Az egyes bélyegeken az alábbi híres népművészeti motí­vumok láthatók: a 2 Ft névértékű bélyegen Buzsák, a 3 Ft névérté­kűn Vas megye, a 9 Ft névérté­kűn a Felföld, a 14 Ft névértékűn a Sárköz, a 22 Ft névértékűn He­ves, a 38 Ft névértékűn pedig Orosháza népművészeti motívu­mai nyújtanak esztétikai örömöt Ugyancsak áprilisban há­romféle postabélyeget is forga­lomba hoztak. „Az Ifjúságért ’95 (150 éves a János vitéz)” elnevezésű, 22+10 Ft névérté­kű, feláras postabélyeget Maj­­sai Mária grafikusművész ter­ve alapján, 250 000 példányban bocsátották ki. A bélyegkép ábrája Petőfi Sándor János vi­téz című nevezetes elbeszélő költeményének állít filatéliai emléket. „125 éves az Országos Me­teorológiai Szolgálat” elneve­zéssel Varga Pál grafikusmű­vész terve alapján 600000 pél­dányban, 50 bélyeget tartalma­zó ívekben 22 Ft névértékű postabélyeg készült. Az „50 éves a FAO” elne­vezésű, 22 Ft­ névértékű posta­bélyeg Csizmadia Zoltán gra­fikusművész terve alapján, 500000 példányban került ki­bocsátásra. A bekeretezett bé­lyegképen a FAO emblémájá­nak kiterített előképe látható. . M­.B. Mindörökre tenisz A Christie’s cég júniusban árverést szervez Londonban te­niszütőkből, teniszlabdákból és a teniszjátékkal kapcsolatos könyvekből, poszterekből, ki­festőkből és minden más, ezzel a játékkal kapcsolatos emlék­ből. Ez lesz az első olyan auk­ció, amelyet teljes egészében a tenisznek szentelnek. A tenisz eredetét a XI. sz.-i Franciaországba vezethetjük vissza, ahol egy , jeu de pau­­me” nevű játékot játszottak a kolostorok udvarain, a falakat és a tetőt használván a pálya ré­szeként. A játék kezdeti idő­szakában a labdát a tenyerük­kel ütötték, később kesztyűt húztak, majd hogy a labda job­ban pattanjon el, húrokat feszí­tettek a hüvelykujj és a többi ujjak közé. De a kézben érzett fizikai fájdalom miatt hamaro­san kifejlesztették az ütőkere­tet, majd annak nyelét is. Először a XV. században hasz­náltak a maihoz hasonló tenisz­ütőt. A labda kezdetben gumi­ból készült, majd hosszas huza­vona után elfogadták egy vete­rán teniszjátékos javaslatát, és flanellal borították be a labdát, hogy keményebb legyen. A já­tékot mindig nagy figyelem kí­sérte, bár inkább a gazdagok sportja volt, mint a kisembere­ké. VIII. Henrik angol király is szívesen játszotta, a királyi pá­lyát Hampton Courtban ma is használják. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak a sportrajongók ér­deklődnek a tenisz iránt, ha­nem a gyűjtők is. A tenisznek régebbi irodalma van, mint a golfnak vagy a futballnak, a könyvgyűjtők mindig is nagy érdeklődést mutattak szak­könyvei iránt. A könyvekkel ellentétben a régi teniszütőket nem értékelték túl sokra, ha öregnek, használtnak tűntek, egyszerűen eldobták azokat. Azért maradt ránk néhány ritkaság, s természetesen akad egy réteg, aki gyűjti ezeket. A Christie’s-aukció sztárja az a jó állapotban lévő Jefferies-fé­­le Royal Lawn Tennis készlet, ami körülbelül 1875-ből szár­mazik, s minden részlete túlél­te az idők viharát. Eredeti do­bozában ott az aszimmetrikus teniszütőfej a báránybőrbe te­kert nyéllel, a háló a támaszté­kokkal és a játékszabályok könyve. A készlet kikáltási ára: 7000-10000 angol font. Árvereznek még 1870 és 1930 között használt ütőket is. A második világháborúig szám­talan formájú és tervezésű te­niszütőt használtak, a mai ütők szabványmérete mintegy het­ven év alatt forrott ki. Vevőt várnak egy 1870-es évekből való, eredeti macskabél húro­­zású ütőre is, de olyan rakettet is kínálnak, amellyel megsza­kítás nélkül tizenkét éven át nyertek bajnokságot. Az aukció érdekessége még az az Edward korabeli író­készlet, amelynek , tenisz for­mája van, illetve az a hat arany kávéskanál, amelynek nyele a Davis-kupát formázza (800- 1200 font). A tenisz korai tör­ténetével foglalkozó, 1767-ben megjelent francia könyv kikiál­tási ára (első kiadás) 2000- 3000 font. A katalógusban sze­repel olyan festmény is, amely teniszező kisfiút ábrázol. (n. s.) Egy megkerült Turner-festmény Egy londoni árverésen 78 500 angol fon­tért kelt el William Turnernek, a tájképfesté­szet kiemelkedő mesterének egy elveszett­nek hitt alkotása. A Köln városát ábrázoló akvarellt, amelyet a századforduló óta el­veszettként tartottak nyilván, tavaly 600 fon­tért vásárolta meg egy ismeretlen vevő egy új-zélandi árverésen. Most egy Londonban élő német műértő, Hans-Jürgen Mosesch vette meg egy londoni aukción - írja a Reuter. A műkincsrovatot szerkeszti: Hajdú Éva

Next