Magyar Nemzet, 1995. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-12 / 110. szám
PÉNTEK, 1995. május 1akor A magyar könyvkiadás egykor erős fellegvára, az aczéli kultúrpolitika meghatározó műhelye, a Magvető Könyvkiadó jó néhány éve elveszítette privilegizált helyzetét, és a fennmaradásáért küzdött. Sokan kajánul, mások részvéttel figyelték a vergődését. A privatizáció után többen a cég megszűnését jósolták, ám 1995 elején fiatal, energikus igazgatót nevezett ki a többségi tulajdonos. Morcsányi Gézát arról kérdeztük, miért mondott igent a reménytelennek látszó feladatra. Nem csak szép és jó Hét éven át dolgoztam egy profitorientált könyvkiadóban, ahol nagyon sok mindent tanultam, és nagyon sok mindent láttam abból is, hogy hogyan működik az átalakult könyvszakma. Jól tudtam, hogy az úgynevezett „értéktermelő” könyvkiadásban szinte reménytelen a helyzet, tudtam, hogy a Magvetőnek gondjai vannak. Végül egy személyes momentum döntötte el a kérdést. Két író, két jóbarát bízott bennem, és az ő szavuk elég volt, hogy igent mondjak. - Amikor kinevezése után megkerestük, azt mondta, szeretne körülnézni. Mit tapasztalt? - Bizonytalanságot, sok gondot, de semmiféle meglepetés nem ért. Nagyon kedves és szolgálatkész embereknek ismertem meg a kollégákat, akik több alkalommal is a hozzáértésüket bizonyították, hiszen itt jelent meg a tavalyi év egyik legsikeresebb könyve, Csáth Géza összegyűjtött novellái, valamint az Egy kékharisnya feljegyzéseiből, Esterházy Péter munkája. Azt hiszem, a Magvető működése semmivel sem volt rosszabb, mint a többi könyvkiadóé, de itt a munkatársak komoly terheket vonszoltak magukkal: a privatizáció bizonytalanságát, elhúzódását, és valószínűleg öröklött beidegződéseket, ami miatt nehezebben fogadták el azt a tényt, hogy manapság egy könyvkiadónak nemcsak jó és szép könyveket kell kiadni, hanem olyanokat is, amelyeket gyorsan el lehet adni a piacon. - Milyen taktikát gondolt ki, hogy életben tartsa a kiadót? - A taktika gyanús a számomra. Semmilyen más stratégiám nem volt, minthogy körülnézek, figyelek, gondolkodom, és majd meglátom, mit lehet csinálni. Hab a tortán - És mit lehet csinálni? - Csak amióta igazgató vagyok, legalább ötven százalékkal emelkedtek a papírárak, bevezették az importilletéket, megkezdődött egy nagyszabású restrikciós program, és már csak hab a tortán a honoráriumok tervezett bevonása a tébéjárulékok körébe. Ezek enyhén szólva befolyásolják a terveimet. Abban maradtunk a kiadó tulajdonosaival, hogy a Magvető hírnevéhez, múltjához méltó, de gazdaságosan működő, a piaci kényszerekhez jobban alkalmazkodó kiadót próbálok formába önteni. A budapesti könyvfesztiválon debütált igazgatóként, Gabriel Garcia Márquez sikerregényével. - Szerencsés voltam, mert sok jó dolgot örököltem, többek között egy előkészületben lévő Márquez-regényt és egy nagyszerű könyvheti listát, amelyet csak egy-két ponton módosítottam. Mivel jelentkezik a Magvető a könyvhéten? — A hagyományos Körkép és a Szép versek mellett megjelenik különleges antológiánk Válogatott Holmi címmel, amelyben a rangos folyóirat ötéves termésének legjavát adják közre a szerkesztők. Büszke vagyok arra, hogy a Magvető adja ki Esterházy Péter műveit. A könyvhétre az Egy nő című új regényét jelentetjük meg, amit, ha érthető elfogultságomat leszámítom, akkor is úgy tapasztalom, hogy komoly várakozás előz meg. Arról is büszkén számolhatok be, hogy mi jelentetjük meg Szentkuthy Miklós posztumusz regényét. Berták László Három az ötödiken című szonettgyűjteménye nagyszerű költői teljesítmény. Mohás Lívia népes olvasótábora most hosszabb idő után új regényt kap kézhez. Remélem, Tar Sándor A mi utcánk című regénye végre igazi áttörés lesz a közönség körében. Tar az irodalmi életben régóta titkos favorit, és ebben a regényben minden kellék ott van, ami a sikert biztosíthatja. Nádas Péter igazsága — Akármilyen jó költő Bertók László, akármilyen jó író Tar, nyereséggel nem lehet kiadni a műveiket. Honnan szereznek pénzt? - Szerencsére működik egy támogatási rendszer. A Nemzeti Kulturális Alaptól és a Magyar Könyv Alapítványtól jó néhány könyvünkre kapunk támogatást. Ezenkívül minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyről megpróbálok pénzt szerezni, és gőzerővel dolgozom azon, hogy olyan könyveket is ki tudjunk adni, amelyek széles körben népszerűek, és sok pénzt remélhetünk tőlük. - A Magvető az átmeneti időszakban sok szerzőjét elvesztette. - Nincs ebben semmi tragédia, sok új kiadó alakult, amelyek másmás pénzügyi helyzetben próbálták megszerezni a szerzőket. Mi nem szeretnénk több szerzőt magunk köré gyűjteni, mint amennyit viszonylag tiszteségesen meg tudunk fizetni. Nádas Péternek igaza van, amikor azt mondja, a kiadót szerzője teszi. Én is azt szeretném, ha néhány általam nagyra tartott író és költő fémjelezné a Magvetőt. Munkatársunk és szerzőnk Bodor Ádám. Esterházy Péter a Magvetőnél indult, és most is illusztris szerzője. Megegyeztem Kertész Imrével, Hernádi Gyulával, Rakovszky Zsuzsával, Tar Sándorral, Gábor Miklóssal, aki új könyvön dolgozik. Tárgyaltam Szabó Magdával. És persze árgus szemmel figyelem a fiatalokat, és tulajdonképpen mindenkit. Nem hiszem, hogy olyan korszakban élünk, amikor az életműszerződések garanciát jelentenének, másrészt hogy túl sokat engedhetnénk meg magunknak. - A világirodalommal nem foglalkoznak? - A Magvetőnek volt egy nagyszerű Világkönyvtár sorozata, amely ha összezsugorodva is, de létezik, és ha rajtam áll, létezni is fog. Ez is, mint minden pénz, ügyesség és teherbírás kérdése. Osztovits Ágnes A hírnév és a piaci kényszerek Morcsányi Géza igazgató a Magvető Könyvkiadó és a magyar könyvkiadás nehezen tervezhető jövőjéről A biztonsági területen dolgozók rendkívül kevés tapasztalattal végzik a munkájukat Börtönviszonyok Magyarországon Az országban több éve tartó átalakulásnak szükségképpen érinteni kell a büntetésvégrehajtást is. A magyar Btk. szankciórendszerében jelenleg és várhatóan a jövőben is jelentős szerepe lesz a szabadságelvonással járó büntetéseknek. A szabadságvesztésen kívül a büntetés-végrehajtási intézetekben kell végrehajtani az elmebetegek kényszergyógykezelését, az előzetes letartóztatások egy részét, a meg nem fizetett pénzbüntetést, és a szabálysértési bírság helyébe lépő szabadságvesztést illetve elzárást, továbbá bizonyos feltételek mellett az úgynevezett idegenrendészeti őrizetet is. Mivel az egyik legalapvetőbb emberi jog, a személyes szabadság elvonásáról van szó, érthető, hogy a börtönviszonyok a legapróbb részletekig jogilag behatároltak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a jogalkotás szintjén a modern jogállamiság követelményeinek megfelelő büntetés-végrehajtással rendelkezünk már 1993 óta. Utalok itt az elítéltek fogvatartásának módjára, a hozzátartozókkal való kapcsolattartásra, a lakóhelyhez lehetőleg közeli intézetben való elhelyezési jogosultságra, az úgynevezett félszabad végrehajtási rendszer elemeit tartalmazó enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazására, a jutalmazási és fegyelmi lehetőségek változására, a jogorvoslati lehetőség általánossá tételére. Az elmúlt évben például 8700 esetben engedélyeztek a bv. intézetek kimaradást, illetve rövid tartamú eltávozást és az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása során 1200 fogvatartott hagyhatta el havonta egy vagy több alkalommal 24-48 órára a börtönt. 1. A jogi háttér ellenére a helyzet mégsem megnyugtató, ugyanis az intézményrendszer, de maga a személyzet sem felel meg mindenben az elvárásoknak annak ellenére, hogy a Budapesten néhány hete történt hármas szökést leszámítva jelentősebb rendkívüli esemény az utóbbi időben nem történt. A büntetés-végrehajtásnak nemcsak az a feladata, hogy a szabadságvesztésre ítélteket izolálja a külvilágtól, hanem annak biztosítása is, hogy a börtönökből ne visszavonhatatlanul eltorzult személyiségű, a beilleszkedésre alkalmatlan emberek szabaduljanak. Milyen tehát a tényleges helyzet? Magyarországon ma állandó jelleggel körülbelül 13 000 a börtönlakók száma és körülbelül 70-30 százalék az elítéltek, illetve a letartóztatottak aránya. Ennyi emberről kell a 33 büntetés-végrehajtási intézetben a nap 24 órájában a személyzetnek gondoskodnia. A bv-nél különböző beosztásban dolgozók létszáma megközelítően 6800 fő. Ezzel a személyzettel kell gondoskodni a fogvatartottak őrzéséről, felügyeletéről, elhelyezéséről, szállításáról, élelmezéséről, ruházati ,s egészségügyi ellátásáról, a neveléshez és oktatáshoz szükséges feltételek megteremtéséről, a foglalkoztatásról, a munkavédelemről, a büntetés céljával nem ellentétes jogok gyakorlásáról. Látható tehát, hogy a büntetés-végrehajtás szinte az élet valamennyi szeletét érinti, hiszen a fogvatartottnak az intézeten belül kell minden idejét eltölteni. Nem mellékes körülmény, hogy a folyamatos mukarend miatt egy állandó szolgálati hely ellátása 5 fő alkalmazását igényli. A börtönkörleteken általánossá vált, hogy egy-egy felügyelőnek mintegy 150-200 elítélttel kell törődnie. Különösen a hivatali munkaidőt követő éjszakai szolgálatra jellemző ez a gyakorlat. Tőlünk nyugatabbra azt tartják elfogadhatónak, ha a fogvatartottak és a büntetés-végrehajtási alkalmazottak száma megközelítően azonos. Ezzel szemben nálunk 2,2 fogvatartott jut egy bv-s dolgozóra. 1994-ben csak 400 000 óra túlmunkával lehetett a működést biztosítani, s ez 200 ember évi teljes munkaidejének felel meg. Az elmúlt évben több mint 40 000 alkalommal kellett bírósági tárgyalásra vagy más helyre hivatalból előállítani fogvatartottat. A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a személyi állomány létszáma és felkészültsége nincs összhangban a büntetés-végrehajtási feladatokkal. Különösen nagy gondot okoz, hogy a testület nem képes felvenni és főleg megtartani a követelményekhez igazodó magasabb képzettségű szakembereket. 1991-től a gazdasági vezetők 70, az informatikusok 40 százaléka cserélődött ki. Az új belépők képzettsége alacsonyabb mint a távozóké. Veszélyes helyzetet teremtett, hogy a fogvatartottakkal közvetlen kapcsolatban lévő őrök, felügyelők fluktuációja felgyorsult, s tavaly meghaladta a 10 százalékot. Ennek következményeként a biztonsági területen dolgozók rendkívül kevés tapasztalattal végzik munkájukat, egyes intézeteknél az őrök és felügyelők átlagos szolgálati ideje csak 3-4 év. A személyzet szakmai képzettsége nem éri el a kívánt szintet. Az alapképzést biztosító tiszthelyettesi iskola az új felvételekből adódó 600 fős igénnyel szemben évente nagy nehézségek árán mindössze 160-200 személy képzését tudja megoldani. Középfokú képzést biztosító intézménnyel - holott erre égetően szükség lenne - a büntetés-végrehajtás nem rendelkezik. Ezt a helyzetet észlelte és kifogásolta az a nemzetközi bizottság is, amely a kínzást és embertelen bánásmódot vizsgálta hazánkban. 2.§ Az eddigiekből következik, hogy a lehető legrövidebb időn belül megoldandó a személyzet megfelelő képzése, és szükség van a létszám feladatokkal arányos növelésére is. Az európai börtönszabályokra vonatkozó ajánlás személyzetet érintő része szerint: „A fizetés legyen elegendő ahhoz, hogy vonzza és megtartsa a pályán az alkalmas férfiakat és nőket, a kiegészítő juttatások és a szolgálati feltételek - tekintettel a munka nehézségére -legyenek előnyösek.” Terméészetesen az ország gazdasági realitásai csak fokozatosan teszik lehetővé az ajánlásban megfogalmazottakat. A személyzeten kívül az intézményrendszer is lényegeskihatással van a büntetés-végrehajtásra. Börtöneink túlnyomó része a századfordulón épült és többsége meglehetősen leromlott állapotú. Van olyan intézet is, ahol a 8-12 személyes zárkákban még széntüzelésű kályhák fűtenek. Talán nem kell indokolni, hogy ez baleseti és biztonsági szempontból mennyire veszélyes. Ennél is nagyobb gond az intézetek területi elhelyezkedése. Az ország keleti részén 5 megyére kiterjedően egyetlen úgynevezett letöltő ház van Sátoraljaújhelyen, mindössze 406 férőhellyel. Ugyanakkor ez a terület bűnözési szempontból igen fertőzött. Kívánatos lenne, hogy az elítéltek lehetőleg lakóhelyükhöz közeli intézetben töltsék büntetésüket, hiszen így könnyebb (olcsóbb) a hozzátartozók látogatása és jobban alkalmazhatók olyan jogszabályi kedvezmények, mint például a 24—48 órás eltávozás a börtönből. Sopronkőhidáról vagy éppen Vácról az elítéltnek megfizethetetlenül drága Kelet-Magyarországra utazni, és a 24 óra nem is elég rá. 3. Tény, hogy a meglévő börtönökben még a ’60-as, ’70-es években is esetenként 20 000- nél több elítéltet zsúfoltak, mégis azt kell mondani, hogy a jelenlegi 13 000-es létszám már „túlbetöltésnek” számít. A jogszabályban előírt egyszemélyes zárkák rendszere jelenleg még a vágyálmok kategóriájába tartozik és ebben az évezredben szóba sem kerülhet Ugyanakkor ha betartanánk azt az előírást, amely szerint az elítélteknek legalább 3 négyzetméter (a fiatalkorúaknak és a letartóztatottaknak 3,5 illetve 4 négyzetméter) mozgásteret kell biztosítani a zárkában, börtöneink mindössze 10 500 személy befogadására lennének alkalmasak, szemben a tényleges 13 000 fővel. Talán kevesen tudják, hogy az országban 1948 és 1953 között 150 járási börtönt szüntettek meg, amelyből most néhánnyal is lényeges javulást tudnánk elérni. Az elítéltek differenciált elhelyezése ugyanis az országban arányosabban elhelyezkedő, nagyobb számú, de kisebb befogadóképességű intézeteket igényelne a jelenlegieknél. A letartóztatottakat a büntetés-végrehajtáson belül külön kategóriaként kell kezelni, hiszen eltérő szabályok vonatkoznak munkáltatásukra, elkülönítésükre, külvilággal való kapcsolatukra. Budapesten a Markó utcai börtön hivatott a letartóztatottak elhelyezésére, azonban befogadó képessége alig fele a tényleges igényeknek. A bűnözési helyzet alakulása miatt nem lehet számítani a letartóztatot létszám csökkenésére, ezért az intézményrendszer 10-15 évet átfogó reformterve mellett Budapesten szükséges kialakítani egy körülbelül 600 főt befogadó letartóztatottak elhelyezésére szolgáló intézményt. Nyilván ennek a lehető leggazdaságosabb megvalósítási formáját kell választani, például meglévő épület átalakításával. Ugyanígy nem kerülhető el a meglévő intézetek jelentős részének rekonstrukciója, hiszen több helyen kritikus a víz, a csatorna és az elektromos hálózat, valamint a fogvatartottakat ellátó konyhák állapota. Külön kell szólni az elítéltek foglalkoztatásáról, mint jogszabályban előírt állami feladatról. Az elítéltek büntetésének tartamához képest betanított munkás-, illetve szakmunkásképzésben kell részesíteni. Ezáltal segíthető elő a szabadulás utáni beilleszkedésük, szellemi és fizikai állapotuk megőrzése, fejlesztése. Sokan megütközhetnek azon, hogy amikor becsületes emberek munkanélküliek, képzésükkel szinte senki nem foglalkozik, akkor a bűncselekményt elkövetők miart részesülnek ilyen kedvezményekben. A felháborodás egyfajta nézőpontból jogos lehet, azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek jobb, ha börtönből a Szabad életre felkészült, valamint képzettséggel rendelkező emberek jönnek ki, hiszen ellenkező estben alig van más választások mint újabb bűncselekmény elkövetése, annak összes hátrányával a közbiztonságra. A büntetés-végrehajtásra fordított összegek tehát társadalmilag megtérülnek. 4. Az elítéltek foglalkoztatását szervező gazdálkodó egységeket hiába alakítottuk át kötelező jogszabályi rendelkezés következtében kft.-ékké 1993-ban, ettől még nem lettek a piacon versenyképesebbek. Az elítéltek foglalkoztatása olyan többletköltségekkel jár, amelyeket a termékek árában nem lehet érvényesíteni. Gondolok itt a biztonságos őrzés feltételrendszerére, az alkalmazható technológia korlátozottságára és arra, hogy az elítélt munkaerőt nem lehet alkalmatlanság miatt „elküldeni", teljesítményük a szabad munkavállalókéhoz képest mindössze 50-80 százalék. Ezek a korántsem kimerítően felsorolt tényezők teszik szükségess, hogy az elítéltek társadalmilag hasznos munkával való foglalkoztatását, képzésük biztosítását a költségvetés támogassa. Az lenne az ideális, ha az elítéltek utógondozása a jelenleginél hatékonyabb rendszerben működne, hiszen ma egy rab a börtönben napi 1800 forintjába kerül a társadalomnak, azaz több mint havi 50 000 Ft. Az utógondozásra fordított ennél jóval kisebb költséggel talán sok esetben megakadályozható lenne, hogy a szabadult ismét börtönbe kerüljön. Ehhez persze más társadalmi háttér és feltételrendszer szükséges. Dr. Konkoly Csaba, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára Károlyi András rajza Nemzet 7