Magyar Nemzet, 1995. június (58. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám

IV Magyar Nemzet ÖN ÉS A SZÓRAKOZÁS 1995. JÚNIUS 17. Művészszoba Farkas Rózsa, a „cimbalomátirat” -Rovatunknak vendége volt már néhány kiemelkedő cimbalomművész: Fábián Márta, Szakály Ágnes és Sze­­verényi Ilona. A tanítványnemzedéket képviselő Farkas Rózsának más volt-e, nehezebb-e a pályakezdés, mint az egy­kori úttörőknek? - Nehezebb annyi­ban, hogy egyre több cimbalmos között osz­lanak meg a koncertle­hetőségek. Ugyanakkor könnyebbség volt, hogy mi már az ő általuk épí­tett alapokra állhattunk. Szerencsém volt, hogy Szakály Ágnes tanítvá­nya lehettem, aki már korán partneréül foga­dott. Ezzel szereplési lehetőségeket is terem­tett számomra, ahol olyanok hallhattak, akik később darabokat írtak nekem, segítet­ték pályámat. -A klasszikus repertoárból mit ját­szol legszívesebben? - Bachot meg Paganinit. Az utób­bit inkább a közönség miatt, amely cimbalmon is megcsodálja a virtuóz hegedűdarabokat. - Mindent át lehet írni cimbalom­ra? - Szakály Ágnessel még azt is meg­kíséreltük, hogy Händel Vízi zenéjét két cimbalmon adjuk elő, noha nem a zene­kari partitúra, hanem egy csembalóvál­tozat nyomán. A bécsi klasszikusok kö­zül Beethovenhez eddig nemigen me­részkedtünk, de most eljátszották a Vi­har szonátát, s az szakembereket is meggyőzött ennek jogosultságáról. -Billentyűs darabnál az eredeti csembaló, klavikord vagy kalapács­zongora hangzását tartjátok modell­nek, vagy cimbalomra adaptáljátok a műveket? — Csembalódaraboknál sikerrel cé­lozhatjuk meg a hasonlóságot. Szok­tunk próbálkozni orgonaművek három cimbalmon való megszólaltatásával is, ám itt már nem reális a hasonlóság megteremtése. - Tudom, szereted Bachban a ro­mantikát. Rokonságot érzel tehát a his­torikus előadásmód szenvedélyességé­vel? Nem áll élesen szemben a történe­ti hitelességgel az, hogy cimbalmon játszod, amit Bach nem arra kompo­nált? - Sajnos nem arra!.. Irigylem a historikus ze­nészeket, hogy eredeti hangzású hangszerek áll­nak rendelkezésükre. De nem mindig értek egyet ezekkel az előadásokkal. Lehet, hogy ha Bach az eredetinél nagyobb együttesen hallhatta vol­na mondjuk a h-moll mi­sét, jobban tetszett volna neki, mint azon a kiseb­ben, amely a rendelkezé­sére állt. - A cimbalom népi hangszer. Ezt a műfajt kikerülöd? - Nem, sőt nagy hasznomra volt a népi zenekari játék, különösen a balká­ni népzene fejlesztette a technikámat. -Gyerekkorodban rögtön cimbal­­mozni kezdtél tanulni? -Nem. Zongorista voltam, kacér­kodtam a hárfával és a fuvolával, s csak a véletlen hozott össze a cimba­lommal. Már az első óra előtt ismertem a hangok különös elhelyezkedését a hangszeren, édesapámnak köszönhető­en, aki a cimbalomiskolából kimásolva kis cédulákon a húrok alá tette a han­gok nevét. - Édesapád muzsikus? - Nem válhatott azzá. Nagyapám a húes Rácz Laci bőgőse volt. Az ő fia, nagybátyám pedig rendkívüli tehetsé­gű hegedűs, akit azonban 14 évesen elvitt a szívbetegség. Édesapámról, aki akkor még csak négyéves volt, úgy hír­lett, még nagyobb tehetség, de a báty halála után nagyapám kiverte kezéből a hegedűt, mondván, abban a házban nem szólhat többé zene. -így lett hát a családi vonós ha­gyomány „cimbalomátirata" Farkas Rózsa... . Hollós Máté Hűtött nézőtér, nyári bemutató A kölyök Feszült légkör, csak azért is hangulat jellemezte az egykori Arizona Színház utolsó premierjét. Akkor Mikó István és társulata va­lahol még reménykedett a megváltoztathatatlannak látszó helyzetben. Talán mégsem söpri el őket on­nan, a valamikori Tháliából a majdani Művész Színház szele. Mint tudjuk, a Nagy­mező utcai társulat szétszé­ledt, illetve a művészek többsége Sopronba került. A musical természete­sen nem merült a feledés homályába. Akik látták, emlékeznek a két gyerek szereplőre Kreisz Rudira és Vass Gáborra, Keresztes Il­dikó és nem utolsósorban Mikó István alakítására. A darab most új életre kel a József Attila Színház szín­padán. A teárum légkondi­cionált lett, így nyáron,is alkalmas a nézők fogadásá­ra. A lehetőséget ki kell használni, ezzel is új ját­szóhelyet teremtve az amúgy háttérbe szoruló kultúrának. Léner Péter direktor vá­lasztása Nagy Tibor-Pozs­­gai Zsolt-Bradányi Iván musicaljére esett. A játék rendezésére Hegedűs D. Gézát kérte fel. -Az Arizona Színház utolsó premierjét magam sem tudom, mi okból, való­színű, idő hiányában nem láttam. Annyit tudtam róla, hogy a darabot Gaál Gábor vállalkozó úr vitte oda s tet­te a színidirektor asztalára. Most is ő hozta ide az igaz­gató úrhoz azzal, hogy anyagilag támogatni kíván­ja a produkciót. Örvendetes kezdeményezés, boldog lennék, ha többen követnék őt. Öntörvényű, újrafogal­mazott előadást láthat majd a közönség. A bemutató dá­tuma június 30. lesz, azt kö­vetően júliusban egész hó­napban a hétvégeken látha­tó A kölyök a József Attila Színházban. - A musical műfaji meg­határozása az író szándéka szerint édes-bús történet Chaplin emlékére. -Nem változtattunk az eredeti elképzelésen. A da­rab a századelő egyik jel­legzetes amerikai városá­ban játszódik: egy parkban kitett gyermeket talál egy koszos kis csavargó. Meg­próbálja eladni, de nem si­kerül, így aztán úgy dönt, megtartja a fiút. Kettejük kapcsolata sok kacagtató vagy megható eset forrása. A másik szál egy kis revü­táncosnőből ismertté lett énekesnőről szól. A hölgy szinte mindent elért már, amit lehet, de van az életé­ben egy pont, amely nem hagyja nyugodni: valami­kor egy parkba kitette gyer­mekét. Vajon hol és hogyan találkozik a cselekmény két szála? Erről szól a darab. -Kik alakítják a főbb szerepeket? - A világhírű zseniális művészt Józsa Imre alakít­ja, Madame Foyer figuráját Galambos Erzsi kelti életre, Mary Pickford Hegyi Bar­bara, Lucy a még főiskolás Ulmann Mónika és Betty Szabó Éva, a címszerepben kettőzve Kazi Balázst és Körösi Gábort hallhatja a publikum. Négy fiatal férfi színész jut még remek sze­replehetőséghez, Háda Já­nos, Vizy Görgy, Juhász György és a szintén még fő­iskolás Gieler Csaba. Az ér­dekesség kedvéért említem, hogy alkalmam volt megis­merni a korábbi előadás két igen tehetséges fiúszereplő­jét. Bizony elmúltak az évek, csinos kamaszok let­tek, kinőttek a szerepből. A játék színpadképét beleért­ve a jelmezeket is Kónya András tervezi. A koreográ­fus Gesler György - vele már a harmadik zenés produkcióban dolgozunk együtt -, a zenei vezető pe­dig Fekete Mária. A színpadon Hegyi Bar­bara és a kölyök, azaz Kazi Balázs próbál. Először, mint a nagyok, összemond­ják a szöveget. Aztán mind­ketten játékkal töltik meg azt, és készségesen ismétlik a jelenetet a rendező inst­rukciói szerint. Kinn nyári meleg, a nézőtéren kelleme­sen hűvös a levegő. Fel­csendülnek a rövidesen közismert dallamok, és Ba­lázs játékát a díszítőktől a kellékesig mindenki teljes elismeréssel hallgatja. A tizenegy éves sztár korához illő módon fogadja a gratulációt. Feltűnt már a Fővárosi Operett Színház­ban, ahol a Valahol Európá­ban Kuksiját alakítja. - Az Erkel Ferenc Zenei Általános Iskola és Gimnázi­um IV. D. osztályába jártam. Ősztől már felső tagozatos leszek - hallom a próba szü­netében. - Hatéves voltam, amikor megnéztem a Diótö­­rőt. Azóta szeretem a balettet meg a színházat. Énekeltem többször az Operában és az Erkel Szín­ház gyermekkóru­sában. Nagyon örültem, ami­kor kiválasztottak Kuksi sze­repére. Ide is én akartam jön­ni, és nagyon örülök annak, hogy a Géza bácsi engem szemelt ki a főszerepre. Egyébként egész nyáron ját­szom, mert a Valahol Euró­pában Szegeden a szabadtéri színpadon lesz látható. Hogy nyaralok-e az idén? Persze augusztusban biztosan elme­gyünk a szüleimmel meg a tizenhat éves bátyámmal, Robival a tengerpartra. . . HM 21­1 íj Várhegyi Andrea Próba közben, a színen Hegyi Barbara és Kazi Balázs Kazi Balázs a rendező, Hegedűs D. Géza tanácsait hallgatja Havran Zoltán felvétele Színház a Vidám Parkban Idén nyáron ismét lesz színházi előadás a Városliget kedvelt szórakozóhelyén. A Szféra Kulturális Szolgálta­tó Vállalat és a Budapesti Vidám Park új vállalkozásba kezdett: a parkba az óriáskerék mellett a szabadtéri szín­padon megkezdi működését a Tchibo Színház. Június 24- től augusztus 9-ig, hétfő kivételével (esőnap) minden es­te 20.30 órakor Ujjé, a Ligetben címmel pesti vidám ka­baré kerül színre. Az előadás szereplői: Sztankay István, Schütz Ila, Balázs Péter, Szombathy Gyula, Vásári Móni­ka, Kőszegi Ákos. Zeneszerő: Gyarmati István, rendező: Sztankay István. A színház címe: Budapest XIV., Állat­kerti körút 14-16; telefon: 343-1025. W* TV A. S X WT A M* A Mindennapi apró bosszúságainkA­ z ember azt hinné, ha egyszer­­ beütött a kapitalizmus, a pi­acgazdaságra épülő és kínála­ti helyzetben lévő kereskedelem, fogja a vevőt, keresi kegyeit és igyekszik minél jobban kiszolgálni, hogy évekre megtartsa. Ez az elmé­let, ám - tisztelet a kivételnek -, a gyakorlat olykor egészen mást mutat. Nem érdekli az eladót (aki onnan kapja a fizetését), ha a vevő úgy megy ki az üzletből, hogy be se teszi a lábát többé, s az sem zavarja egyes cégek vezetőit, hogy a rájuk kötelező, rendeleteknek, előírásoknak éppen­­séggel nem tesznek eleget. Pedig, milyen furcsa, ősidők óta a kereske­delem volt mindig az első számú fo­gyasztóvédő, ő képviselte az érdeke­ket a gyártókkal szemben, az ő elége­dettségétől függött a termelés, hiszen az eladhatatlan, rossz minőségű árura a magára valamit is adó kereskedő többé nem tartott igényt. Most úgy tűnik, ez a helyzet a fe­je tetejére állt. Itt a dresszing, hol a dresszing? Az ember bemegy a magát min­den reklámban dicsérő élelmiszer­­áruház-lánc talán legnagyobb üzleté­be. A vevő néhány lépés után meg­pillantja a magát kellető salátáspul­­tot, telve rengeteg finomsággal. Em­­berünk leemel egy műanyag doboz­kát a polcról és boldogan rakja a cék­lát, a zöldbabot, a vékony csíkokra szeletelt piros és fehér káposztát. Agya közben szüntelenül jár, kigon­dolja, milyen felvágottat ad majd a gyerekeknek a saláta mellé. Az összeállítás elkészült, emberünk megfogja a pult oldalán található dresszingflakont - ám az üres. Meg­rázza a másikat, az is kong. Ekkor körülnéz, hátha talál egy szolgálatkész eladót, aki kisegítené. Ám eladó­­ sehol. Majd csak jön va­laki, akinek a flakonfeltöltés a dolga. A percek telnek, a flakonok sehol. Emberünk odamegy a felvágottakat kínáló pulthoz, s megkéri a májasok, párizsik, sonkák tündérkéit, ugyan termenek valamit az érdekében, hi­szen már vagy tíz perce álldogál itt türelmesen. A hölgyek azonban ügyet sem vetnek a kellemetlenkedő vevőre, bár éppen sziesztáznak, mert nincs kit ki­szolgálni. A vásárló még téblábol egy ideig, majd megpillantja a tejes­pultnál szorgoskodó középkorú fér­fit, támad egy ötlete. Odamegy hoz­zá, s kéri szépen, szóljon a salátafele­lősnek, hozzon önteteket, mert neki mennie kell és máris elég sok időt töltött üresjáratban. A férfiú előzé­keny, ígéri, azonnal szól, csak még berakja azt a néhány liter zacskós te­jet a tárolóba. Közben a salátáspult körül gyüle­keznek az emberek, ők is rakják a zöldeket, ám akkor lepődnek meg, amikor rájönnek: nincs öntet. Tün­dérke feltűnik­­ két flakonnal, azokat a magasból odacsapja a tartóba, érző­dik rajta, hogy sértődött, mint később kiderül, a szemtelen vevői üzenettől. A vásárlók fellélegeznek, majd ar­cukra fagy a mosoly: a flakonokban csak paradicsomos dresszing van. Miért? - kérdezik, amikor háromféle jár a salátához? - Csak, hangzott a la­­konikus válasz, majd az ifjú hölgy sarkon fordulva távozott, még csak jelét sem adva annak, hogy valaha hoz még ki valamit. A vevők egymás kezébe adták az egyszínű flakont, meglocsolták a sa­látát, majd némi csalódással távoz­tak. Persze, a pénztárnál a háromön­­tetes árat fizették. Ma nem lesz ízek kavalkádja, sóhajtott fel emberünk, s talán eszébe jutott a másik szlogen fordított változata is, nevezetesen, hogy jobb innen­­ kimenni... (Zoltán Gábor budapesti olva­sónk levele nyomán.) A becsapás diszkrét bája Emlékszem - írja Weszelovszky Zoltán budapesti olvasónk -, hogy tavaly, amikor megvettem a szegély­­nyírót a jó nevű Rákóczi úti mező­­gazdasági üzletben, az eladó meg­nyugtatott: amikor elfogy a vastag vágódamis, azonnal vehetek másikat, mert van utánpótlás bőven. A napokban felkerestem az omi­nózus üzletet és előadtam kívánságo­mat: vágódamilt szeretnék vásárolni a szegélynyírómhoz. Az eladó — aki nem ismert meg­­, mosolyogva kö­zölte, az bizony nincs. Miért, kérdez­tem naivan, hiszen a garancialevél­ben azt írták, az utánpótlás folyama­tos lesz. Uram­­ szólott az eladó, és mélyen a szemembe nézett az az igazság, hogy ilyenkor leltár előtt már lecsökkentjü­k a készletet. Értem, bólintottam, de akkor mi­ért a filléres cikkeket vonják ki a for­galomból, amikor a sok tízezer forin­tos kisgépek garmadája sorakozik itt, gazdára várva? Ekkor meglepetésemre a férfiú karonfogott és elvezetett az üzlet má­sik végébe, s ott megmutatott egy vitrint. Nézze csak, mondta sokat sejtetően, adok magának valamit, de azt nem fogja megvenni. Miért, kér­deztem, hiszen szükségem van rá? Mert 1250 forint az ára. Nos? Most rajtam volt a csodálkozás sora, hi­szen tavaly a fele sem volt Nézze, uram, az állam mindennek megemel­te az árát, ezért. Bocsánat - mond­tam, az árkalkulációba az állam nem szól bele, az a kereskedelmi vállala­tok dolga. Na és az áfa? — vágott vissza diadalmasan. Az teljesen más­, mondtam, az az árra jön, amit önök szabtak meg. Majd váratlan fordulat­tal ismét az eladó vette át a szót, kü­lönben is, minek jött ide, hogy en­gem idegesítsen? Megmondtam, nem fogja megvenni a damilt, akkor meg miért akadékoskodik? Már csak azt vártam, galléron ra­gad és kipenderít az üzletből. Hiszen írás ide, írás oda, hol van már a tava­lyi hó, azaz a hangzatos ígéret a tar­tozékok folyamatosságáról? Csupán egyetlen kérdésem maradt, amit nem tudtam feltenni a vehemens eladó­nak: vajon mit szól mindehhez a jó nevű német cég, hogy a termékeit árusító magyar üzlet csak elad és megfeledkezik törvényben megsza­bott kötelezettségeiről, miközben alaposan rontja az említett német gyártó egyébként jó hírnevét? Cseles csomagküldés Fáy Sándor nyugalmazott mező­gazdász Lengyeltótiban. Olvasónk kétoldalas panaszos levele arról ta­núskodik, nem zárult le véglegesen az a botránysorozat, amely évekkel ezelőtt napirenden volt a sajtóban. Akkor a Versenyhivatal 100 millió forintra büntette a kétes emlékű Home Shopping nevű szélhámos csomagküldő céget, amely időköz­ben megszűnt. Igaz, a károsult embe­rek a mai napig nem kaptak vissza egy fillért sem a pénzükből. Íme, az eset: Olvasónk a Nők Lapjában talált egy hirdetést, amely kézirat­ógépet kínált a vásárlóknak. Fáy úr úgy gon­dolta, jól jönne ez a kis szerkentyű, mert felesége rosszul lát, így neki kell időnként varrnia. Fáy Sándor a kézivarrógépet megrendelte, és janu­ár 30-án meg is hozta a postás. Most idézem a levelet: „Még aznap kipró­báltam, azaz csak akartam, mert se­hogyan sem működött. A következő két napon ismét megkíséreltem, ala­posan betartva a használati utasítást, ám kísérleteimet nem koronázta si­ker, a gép moccanatlan maradt.” Fáy Sándor február 10-én postára adta a hasznavehetetlen portékát, és levélben kérte, térítsék vissza az 1250 forint vételárat, valamint a pos­taköltséget. Talán leírnom sem kell, Fáy úr nem kapott se pénzt, se vá­laszt a csomagküldőtől. Levél a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség pa­naszirodájához - ahol úgyszintén nem méltatták válaszra a becsapott vásárlót. Fáy úr hasonlóképpen járt a Nők Lapjával is, bár megírta, 23 éve szor­galmas olvasója a lapnak, levele el­sikkadt a nagy forgatagban. „Most már csak azt szeretném tudni, van-e olyan szerv, intézmény, amely az ilyen ügyben tud valamit tenni” - ír­ja elkeseredve Fáy Sándor. Először is furcsa, hogy a csomag­küldő cég csak a postafiókcímét adta meg. A botrányok után ugyanis jogszabály született, amely kötele­zően előírja valamennyi ilyen keres­kedőnek, hogy a teljes címét és min­taboltjának helyét is feltüntesse az ajánlatában. A hirdetésért, reklámért, amely félrevezető, egyaránt felel a megren­delő és a közzétevő. Itt pedig azt a kézi varrógépet hirdették, amely már évekkel ezelőtt „becsődölt”, kiderült róla, hogy teljesen használhatatlan arra a célra, amire kínálták. Fáy Sándor panaszára­­ van, leg­alábbis úgy hiszem, található megol­dás. Én megküldöm a megjelent cik­ket a csomagküldő kereskedőnek, valamint az Árküldő Országos Egye­sületnek. Az előbbinek azért, hogy intézkedjen, míg a másiknak azért, hogy odafigyeljen az esetre. Talán az sem árt, ha a Versenyhivatal újból tu­domást szerez a fű alatt folyó ismé­telt manőverről, mert úgy látszik, a nagy viharok elültével a nyakukon maradt készletektől kívántak meg­szabadulni, így újból jóhiszemű em­bereket keresünk a fabatkát sem érő „kézivarrógép” elsózásához. Az eredményről beszámolok ol­vasóinknak. (k. e.) Kiss Emil továbbra is várja az Önök leveleit. Címünk a következő: Magyar Nemzet szerkesztősége, Budapest, 1392 Pf. 276. Ön és... melléklet

Next