Magyar Nemzet, 1995. július (58. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-06 / 156. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. július 6. rp •• i •• lukor Magyar Nemzet 9 Akik meghallgatják a gyereket Ügyeletről ügyeletre a Kék Vonalnál A Kék Vonal, a gyerekeknek lelki segélyt nyújtó telefonszolgálat ügyeleti szobája. A telefonnál ülő szemüveges fiatal lány éppen búcsúzik. „Nagyon okos voltál, csak így tovább.” Mielőtt megkérdezhettem volna, kit dicsért, buzdított, csönget a telefon, a következő segélykérő jelentkezik. Csak a kérdéseket hallom, a válaszokat kitalálom. - Kinek árul be a nevelőapád? - Ki az a mindenki? - És mit szólt a tanító néni? - Az osztály előtt szidott meg? - Téged meg se kérdezett? - Tévedsz, ha azt gondolod, hogy a gyerekeknek nem hisznek. Már nagyfiú vagy, negyedikes, meg tudod magyarázni, hogy nem is voltál otthon, amikor a nevelőapádat telefonon keresték. Ezért át sem adhattad az üzenetet. - Ha mindenfélét kitalál és árulkodik az anyukádnak, ő nem véd meg? - Azért sír az anyukád, mert te rossz vagy? - Ne haragudj, nem vagy rossz, én hiszek neked. *** Az ügyeletes arca elborul. - Még nem mondott el mindent. Valaki bejött a szobába és rákiáltott, erre letette a kagylót. A helyzet már kirajzolódott. A gyerek édesanyja másodszor (?) ment férjhez. Nevelőapja nem szereti a fiút, örökkön gyanúsítja, rossz hírét kelti.. Elvárja, hogy a felesége minden szíve-szóra megbüntesse. Az anya őrlődik a férje és a fia között. Tudom, hogy a gyerek ismét telefonál majd, mert elhangzott a varázsmondat: „Én hiszek neked”. Ki miért vállalta? A Kék Vonal tanácskozóterme. Itt tartják az esetmegbeszéléseket s itt folyt le az a tanfolyam, amelyen a telefonszolgálatosokat négy hónapig pszichológiára, magatartástudományra, kapcsolatfejlesztésre, kérdezési technikára és a kötetlen beszélgetés módjára tanították, és szituációs játékokban a lehetséges megoldásokhoz elvezették. A napokban vizsgáztak a tanfolyam hallgatói, s engedélyt kaptak rá, hogy ezentúl felvehetik a telefont. Ügyelhetnek. Önkéntesek mindahányan. A motivációjuk érdekel. Mi indította őket arra, hogy a telefonszolgálatot vállalják. B. T. harmincnyolc éves férfi. Bizalomkeltő arca van. Biztosítási bróker és dzsúdóedző. - Rengeteget foglalkozom gyerekekkel. A lélektan kora ifjúságom óta érdekel. A József Attila szabadegyetemen el is végeztem egy pszichológiai kurzust. Édesanyámtól tanultam: „ha jót tehetsz, meg kell tenned". Egyedül nevelt. Boldog gyerekkorom volt. Jól éreztem magam a bőrömben. Családos vagyok, két gyerekem van. Egy külvárosi lakótelepen élünk. Az ottani gyereki kék bandába tömörültek. Megismerkedtem velük. Az a fő bajuk, hogy otthon nem állnak szóba velük. Ha rokonszenvet és bizalmat látnak, megnyílnak. Jól kezelhetők. Dzsúdózni tanítom őket, és megpróbálok válaszolni nekik. Sok kérdésük van. D. K. 21 éves, mutatós, jó fellépésű elegáns hölgy. Az idegenforgalomban dolgozik, vezető állásban, afféle menedzser. . - Hogy miért végeztem el a tanfolyamot és vállaltam az ügyeletet? Annyi feszültséget látok. Idegesek, akik elutaznak, idegesek, akik hozzánk jönnek. Idegesek a magyarok, amikor megérkeznek, idegesek a külföldiek, amikor elhagyják az országot. Sokan nem tudnak kikapcsolódni, felengedni. Azt gondoltam, a felnőttekkel már nem tudok mit kezdeni. A gyerekekkel még lehet. Gyakran elgondolkodom: másként kellene élniük az embereknek. Nehogy a gyerekek ennyi feszültségben nőjenek fel. Nekem jó volt otthon, én mindent megbeszélhettem az anyámmal. A barátnőim irigyeltek is érte. Szigorúan titkos Beszélgetőtársaim telkemre kötötték: úgy írtak az esetekről, hogy egyetlen gyerekre se lehessen ráismerni. Ez érthető. A bróker és a menedzser egyaránt azt kérte, hogy ne nevezzem meg őket. Ha közlöm a nevüket, az sem nekik, sem az üzletnek nem használna. Vajon miért? T. G. másodéves geofizikus, húsz esztendős, komoly arcú ifjú. - Segíteni akarok az embereknek. A szándékot otthonról hoztam. Anyám orvos, arra tanított, hogy elfogadjak másokat, hogy nyitott legyek. Választott pályám nem emberközeli. Másutt kell a humanizmust keresnem. Az egyetem mellett dolgozom is. Korrepetálok. S. A. harmadéves medika. Bájos arcú. Van valami megnyugtató a lényében. Ezt nem most tanulta. - Orvospszichológus leszek. * Most egy pszichiátriai osztályon vagyok éjszakás nővér - és telefonügyeletes. A hazaadott betegek ugyanis kinyomozzák, hogy melyik napon vagyok szolgálatban, és éjszaka felhívnak egy kis beszélgetésre. Ez is kell a gyógyuláshoz. A személyes kapcsolatokra van a mi betegeinknek a legnagyobb szükségük. Nekem szép gyerekkorom volt. Egy családi házas telepen nőttem fel. Körülöttem sok volt a gyerek, s van egy csodálatos öcsém is. Már rég szerettem volna segíteni azoknak, akiknek ennyi jó nem jutott, mint nekem. - Egyetem, munka, tanfolyam, majd telefonszolgálat. Nem sok ez egy kicsit? - Nem. Ez mind összetartozik és kiegészíti egymást. Együtt jóban-rosszban és a telefonnál G. H. és G. B. házastársak. Az asszony, G. B. már egy éve telefonszolgálatos, a férje most végezte el a tanfolyamot. Az asszony tininek látszik, holott, mint mondja, főállású anya. Két tízéves ikerlánya és egy négyéves fia van. Élénk arcú, szapora beszédű, lelkes, afféle örökégő. Az egész világot meg akarja érteni. - Mentőorvos akartam lenni, de családom széthullott, és tudtam, hogy csak magamra számíthatok. Anyám szenvedélybeteg, én a válás után az apámhoz kerültem. De ő új családot alapított, ahonnan kilógtam. Az orvosegyetemet nem engedhettem meg magamnak. Főiskolára iratkoztam. Kitanultam a ruhaipari szakmát. Ügyes vagyok, afféle kézművestehetség. Ma is géemkázom otthon. Szabni-vajmi lehet a gyerekek mellett is. Csak volt egy időszak, amikor ebbe belerogytam. Fiam másfél éves volt, amikor meghalt a nagynéném, akire számítottam, hogy törődni fog az anyámmal, ha egyszer végleg lerobban. Azért is gyötrődtem, hogy amire mindig vágytam - egy harmonikus családi életre -, megkaptam, most miért érzem úgy mégis, hogy ez nekem kevés. Depressziós lettem. Orvostól orvosig küldtek, és mindegyik talált valami elváltozást. Rengeteg gyógyszert szedtem. Az az orvos, aki semmi lényegeset nem állapított meg, az is felírt valamilyen orvosságot Csak nem gyógyultam. Végül a körzeti orvosom úgy ítélte meg: a lelkemmel van a baj. Egy pszichiáterhez küldött, nagyszerű ember. Volt türelme hozzám. Négy hónapig kezelt. Életvezetésre tanított. Sokat beszélgetett velem. Én pedig megfigyeltem őt, milyen módszereket alkalmaz. Élveztem, ahogy csinálta. Beleszerettem a pszichológiába. Sokat olvastam e tárgyban. És közben gyógyultam. Visszatért az életkedvem. Ezalatt a férjemre szakadt minden, a gyerekek, a háztartás, a gmk. És ő szó nélkül tartotta a frontot. Akkoriban hallottam a rádióban, hogy a Kék Vonal tanfolyamot hirdet. Ez megelőzte a mostanit, amely a minap fejeződött be. Jelentkeztem. Nagyszerű volt újra iskolába járni és azt tanulni, ami érdekelt. Egy éve már ügyelek is. Közben beiratkoztam egy három és fél éves szocio-terapeuta tanfolyamra a Tündér-hegyen. A férjhez, G. H.-hoz fordulok. - Maga miért követte a feleségét a telefonhoz? - Mérnök vagyok, több cég műszaki ügyeit intézem. Mellesleg szabászként tagja vagyok annak a gmk-nak, amelynek a feleségem is. Az irodám és a műhely is a lakásunkon van. Én most végeztem el a tanfolyamot, eddig még nem ügyeltem. Azért jelentkeztem, mert nekem háborítatlan gyerekkorom volt. Ez éppen úgy motivál erre a munkára, mint a rossz családi körülmények. A másik, ami idevonzott, az a feleségem öröme volt. Amikor még tanult, minden előadás után feldobva tért haza. Csakúgy, mint most az ügyeletet követően, ha úgy érzi, hogy tudott segíteni. Ha nem tudott, akkor napokig azon töpreng, hogy mit csinált rosszul. Amikor ő még a tanfolyamra járt, beléptem egy iskolaegyesületbe. Az volt a feladatunk, hogy az igazgatónak segítsünk az iskola karbantartásában, fenntartásában. Miközben technikai ügyekkel foglalkoztam, pedagógiai problémákba ütköztem. Legfőképp abba, hogy a gyerekeket sem otthon, sem az iskolában nem hallgatják meg. Mi azon ritka családokhoz tartozunk, akik együtt ebédelnek. Mikor megkérdezzük a gyerekeket, hogy mi volt az iskolában, az óvodában, rendre azt válaszolják: „semmi”. Kisvártatva azonban rákezdik, és mesélnek, mesélnek. Nekünk van időnk arra, hogy meghallgassuk őket. Üzenet a tolószékből Visszatérek a feleséghez. - Mi volt a legizgalmasabb esete? - Tizenhat éves fiú hívott. Béna, tolókocsiban ül reggeltől napestig és családi házuk ablakából figyeli az életet. Amióta kijárta az általánost, nem volt az utcán. Húga szellemi fogyatékos és teljesen lefoglalja a szüleit őt magára hagyják. Azt kéri, vegyek rá egy kislányt - akibe beleszeretett —, hogy látogassa meg őt. Az iskolából ismeri, de az ablakon keresztül nem lehet beszélgetni. Csak köszönnek egymásnak Elmagyaráztam, ezt nem tehetem. Gördüljön ki a házból, amikor a szerelme arra jár, és váltson szót vele. Ha már többször találkoztak, meghívhatja. Tiltakozásom hallatán dühbe gurult, leszidott és lecsapta a kagylót. Néhány nap múlva ismét telefonált, hogy van egy fiú, akivel a szerelme mindennap együtt érkezik haza vonaton a városból. Ha akkor, amikor ő kért, beszéljek a lány lelkére, megteszem ezt, akkor bizonyára elutasítja a kíséretet. De talán még nem késő. Még megtehetem. Feltettem neki néhány kérdést, hogy maga eszméljen rá a valós helyzetre, a lehetőségekre. Immel-ámmal válaszolt, majd megelégelte, és köszönés nélkül kilépett a vonalból. - Ismét telefonált, de ezúttal nem jelölte meg a kódszámomat, egy kollégámmal beszélt Kesergett hogy mindenkinek van barátnője, neki miért nem lehet A következő alkalommal már azt követelte, hogy akadályozzák meg imádottja házasságát, ugyanis eljegyezte magát Kolléganőm vigasztalta, mondván, vannak más lányok is. Megtalálhatná az igazit ha emberek közé tenne. A templomba, a művelődési házba. Most már valamivel türelmesebben hallgatja meg a véleményünket a tanácsunkat, bár a beszélgetést mindig ő szakítja meg. Ráeszméltem: lényegében megfogadta a szavunkat, kommunikál a külvilággal. Velünk. - Elsősegélyt nem nyújtanak? - Dehogynem. Egy júniusi reggel egy lány telefonált Érettségi bankett után nem ment haza. A barátjánál aludt Ma reggel már volt a lakásuk előtt de nem mert becsengetni. Anyukája egyedül neveli, haladó szellemben. Ismeri a barátját is. Tudja, hogy ez egy komoly kapcsolat „Hát akkor mi a baj?” - kérdeztem. „Az, hogy megkívánja, mindig mondjam meg, hová megyek és mikor jövök haza. De a barátomnak nincs telefonja. Az anyám nagyon félt engem. Kisgyerekkoromban súlyos beteg voltam, majdnem meghaltam. Most már biztos felhívta a mentőket és mozgósította a rendőrséget” Az ifjú lány kérése: Én mondtam meg az édesanyjának, hogy nincs semmi baj, és utána ő hazamegy. Rávezettem, hogy neki kell az édesanyjával beszélnie. Végül elismerte. Másnap ideszólt .Amikor anyukám meglátott, zokogni kezdett. Én is sírva fakadtam. Jól kibőgtük magunkat. Megbocsátott.” Adolf a patkány Eltelt a nap, az ügyeleti szobában már nem a szemüveges fiatal lány teljesít szolgálatot hanem egy szép arcú nő. N. L harminckilenc éves. Kár, hogy a telefonáló nem látja a szemét Hamarabb megnyílna és jobban bízna az emberekben. Hogy miért vállalta ezt a munkát? - Pedagógus vagyok, nevelési tanácsadóban dolgozom. A Kék Vonat az egy másfajta találkozás. Most értem el oda életemben, hogy azt csinálok, amit szeretek. Fiam lassan kirepül a fészekből. Olyan élethelyzetben vagyok, hogy van szabad segítőkapacitásom. - Amikor beléptem, éppen letette a kagylót és egy nagyot sóhajtott. Elmondhatja, amit hallott? -Igen. Egy fiatal lány sírta el, hogy egy rokon fiút élete első munkanapján ütötte el egy autó. Most végezte el az egyetemet, azonnal állást kapott. Mindenki irigyelte. Holnap lesz a temetése. A kislánynak ez volt első találkozása a halállal. Szülei nem akarnak vele beszélni róla. A barátnője sincs kéznél, külföldön van nyelvtanfolyamon. Mesélt a halott fiúról, hogy amikor kiskorukban együtt nyaraltak és a Tiszában fürödtek, a fiú azt játszotta, hogy nem tud úszni. „Megfulladok!” - kiáltotta, s a víz alá merült. Tréfálkozott a halállal,, és most... Mindig ugratta őt, hogy kövér. „Ne egyél annyi kenyeret, különben nem veszlek feleségül.” Olyan volt, amilyennek mindig elképzeltem a férjemet. Nem derült ki, a halott fiú a barátja, a szerelme volt-e vagy lehetett volna. Sorra elevenítette fel az emlékeit. Én pedig azzal foglalkoztam, hogy segítséget adjak neki gyásza feldolgozásához. - Meséljen egy érdekes esetéről! -Egy kiskamasz, mert másnak nem tudta elmondani, elpanaszolta, hogy megölték a patkányait. Kivált a legkedvesebbet fájlalta, az Adolfot Patkány és Adolf - adódott a képzettársítás. De amit elmondott, az elhessegette az előítéleteimet A fiú egy lakótelepi társasághoz tartozott amely egy diktátort és alattvalókat termelt ki. Ő fellázadt a parancsuralom ellen, az agresszivitás ellen, mert szórakozásul állatokat kínoztak. Lázadásból fordult a lakótelep patkányaihoz, saját pénzén vett nekik élelmet játszott velük. Bebizonyította, hogy a patkányok szelídíthettük, nevelhetők. Beszélgetni lehet velük. Az ember szeretheti őket És most nincsenek. Megkérdeztem: „Újakat szerzel vagy ezentúl más állatokkal foglalkozol?” „Előbb el kell felejteni Adolfot Olyat mint ő, úgysem találok.” Kovács Judit Palack a fa tetején 1968 tavaszán egy Veszprém megyei kisváros Sümeg - diákotthonának ifjú lakóit súlyos gond gyötörte. Az enyhe, friss szélben tekintetüket az ég felé szalasztották, de már ötméternyire a föld felett elakadt az amúgy féktelen délelőtti öröm. Okkal. Mert az amúgy csinosan felékesített májusfa tetejéről hiányzott valami. Mint karácsonyfáról a csúcsdísz, királyról a korona, i betűről a pont Állítsuk meg képzeletünkben azt a jól ismertnek vélt képet, ahogy egy Balaton-felvidéki udvaron felvilágosult, materializmusban gyakorlatoztatott gimnazisták hódolnak egy folklórban gyökerező termékenységi kultusznak. Kivágnak egy fát, éltető gyökereitől elmetszik (áldozat), hogy azután pogány rítus keretében egy új, kvázi, de szenvedélyesebbnek ható életet adjanak neki. Valódi rügyek és bimbók helyett papírgyári kreppcsíkok színes lengedezése animálja az élet megújulását. De mi legyen a tetején? Mi lehet a kollektív vágy (hatvanas évek) csúcspontja, netovábbja? A válasz ezúttal is kíméletlenül individualista volt. Valamelyik fölsős fiú rejtekéből előhozott egy kis coca-colás üveget és áhítat, irigység, üdvrivalgás (ezt nekik!), mámoros szabadságvágy, „pusztuljatok bilincses iskolák!” és dac közepette megkoronáztatott a fiúk büszkesége, a májusfa. És a lányok boldogan pirultak. Kevélyen csillogott, közelebb a mennyhez, mint a földhöz az üres üvegbetét. Mintha az Óperencián túlról hozta volna az éteri tisztaságú szabadság üzenetét a kicsiny palack. Milyen rengeteg vágy, ábránd és remény elfért benne, hogy valahol igenis lehetséges. Úgy élni. Amit nem is lehet megfogalmazni igazán, csak sejteni, hogy talán mégis van. Ha ezerszer is tagadják. Hiszen jöttek jelek. Egy-egy darabkája annak a távoli világnak. Például egy farmernadrág leszakadt zsebe. Bőrcímkével! Rajta az elképzelt abszolút szabadság hieroglifái. Rejtélyes angol feliratok. .Authentic used look - high qualit workwear.” Igen, annak idején a megszállt városokban érezhették így az ellenállók, mikor Londont hallgatták. „Be gentle wirt yourself.” Légy nyájas önmagaddal. Mint egy rossz álom, elillant az a rabság, bár Csehovval szólva: „egy egész élet kevés ahhoz, hogy kiizzadjuk magunkból azt a rabszolgát, amivé az iskola tesz”. Mármost hogy küzdjünk az élet értelméért, hogyan védekezzünk a ránk szakadó nyomorúság ellen? Vége a régi szereposztásnak, hogy ők a rosszak, mi a jók. Hogy itt vagyunk, elnyomva, de valahol „a falon túl” ott egy fénylő világ, csodálatos ragyogás. Japán video, svájci csoki. „Légy nyájas önmagaddal!” És mellesleg (by the way) gebedj meg a stressztől. Valamit valamiért. Pillanatnyilag mintha ott tartanánk, hogy próbáljuk fölröppenteni magunkat a „kor fordulatszámára”. Még jobb autó, még jobb zsebtelefon, még thaiföldibb nyaralás, még elegánsabb élet. A jelszó: jól járni és még jobban járni. Minden valamirevaló gatyagyárnak tradíciója, legendája és filozófiája van. „Mindenre figyelünk és mindent egyre jobban csinálunk - és mindezt régóta. Ha éppen nem is mi készítettük a világ gyémánttengelyét, száz százalék tiszta lenből készült porzsákja a mi termékünk.” Ne kerülgessük a néven nevezést, a fogyasztói társadalom aranyborjúja körül forog a tánc. Ez a mítosz célt ad, identitást, jogging ruhát. Önszervező kereskedői láncolatok nem kevesebbet ígérnek, mint a boldogságot magát. Cserébe éjjelnappal másra sem szabad gondolni, mint a sikeres üzletre. ... történelem, társadalom? Be gentle with yourself. Légy nyájas önmagaddal. Teljesítsd ki önmagad. ..Ez a termék csak természetes anyagokat tartalmaz. Sugárzó hőtől óvjuk, felnyitni, ütögetni üres állapotban sem szabad.” Amerikai kutyaételreklám: „ha a kutyád ezt eszi - kiteljesíti önmagát”. Milyen gyanútlanul került az az üresnek látszó palack több mint három évtizede a májusfa csúcsára s a termékenységi kultusz mivé lett alatta... Mindent akartunk - Ady és a Queen együttes egybehangzik -, s megillet minket a ... mi is? A huszadik század működése alatt a világ mindenesetre tovább forrja önmagát. Beváltható és beválthatatlan üvegbetétjei csillognak a fényben. Szerényi Gábor