Magyar Nemzet, 1995. szeptember (58. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-18 / 219. szám

6 MaffiarN­et Kétszereplős hatpárti A pénteki hatpárti(nak induló) tárgyalásoknak két igazi győztese volt: Horn Gyula és Torgyán József. Igaz, egy tárgyalás általában nem verseny, amelynek győztesei és vesztesei vannak, hanem egyenrangú felek eszme- és információcseréje. A politikában azonban nem egészen ez a helyzet Magas rangú politikusok találkozójának legalább két szintje van. Létezik egy praktikus szintje - amennyiben a tárgyaló felek valóban vitatkoznak és megállapodnak bizonyos dolgokról —, másrészt van egy reprezentatív szint: a találkozó politikai eseménnyé, a médiában szto­rivá, „drámává" válik a közönség számára, jó és rossz szereplőkkel. A pénteki ötpárti tanácskozás praktikus szintjén meglehetősen sovány eredmények születtek. Valójában az volt az egyetlen igazán említésre méltó megállapodás, amely szerint a médiatörvényről a parlament kulturális bizott­ságának keretein belül fel kell újítani a hatpárti tárgyalásokat, és október 16-ig le kell zárni az előkészítésnek ezt a szakaszát. Ennek a megállapodásnak a ko­molyságát sem a pénteki találkozó adja, hanem inkább az, hogy—mint azt Vi­­tányi Iván a pénteki Magyar Nemzetben elmondta — a kormánykoalíció párt­jai között körvonalazódott bizonyos egyetértés arról, hogy lehetséges a vissza­térés a korábbi hatpárti konszenzus lényegi pontjaihoz. A pénteki egyeztetés másik — már csak felemás — eredménye annak deklarálása, hogy az összefér­hetetlenségi törvénnyel kapcsolatos egyeztetéseket október 30-ig le kell zárni. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy ugyan mitől lehetne az elkövetkező hetekben egyetértésre jutni egy olyan kérdésben, amiről az elmúlt években nem sikerült, s éppen most, amikor a megegyezést az ellenérdekeltségeken és az elvi különbségeken kívül néhány napja a koalíciós pártok közötti újabb presztízsvita (Pál László-ügy) is nehezíti. Ami a pénteki megbeszélés többi té­máját illeti: a személyi számmal és a pártingatlankáosz rendezésének szüksé­gességével kapcsolatos álláspontok korábban is elhangzottak már. Az olyas­féle megállapítások pedig, amelyek szerint elsőbbséget kell biztosítani a gaz­dasági törvényeknek, és hogy javítani kell a törvényelőkészítés színvonalát, nyugodtan bekerülhetnek egy bármely kormány által használható közhelyszó­­tárba. Ezért igazán kár hatpárti tárgyalásokat tartani - gondolhatnánk, ha nem lenne az ilyen típusú eseményeknek egy másik, reprezentatív szintje is. Miért mondhatjuk azt, hogy Horn Gyula miniszterelnök a tárgyalások győztese volt? Éppen azért, mert újra kifejezésre juttathatta széles nyilvá­nosság előtt, hogy ő előnyben részesíti a gazdasági törvényeket, hogy a tör­vény-előkészítési munka javításán fáradozik, olyannyira, hogy mindennek érdekében még az ellenzékkel is hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni, így sikerült ismét a pragmatikus, nyitott, kompromisszumra kész politikus ké­pét erősítenie magáról. A törvény-előkészítés fogyatékosságaira való uta­lás egyben arra is alkalmas, hogy a kormányzás eddig elkövetett hibáit mi­nisztereire s a minisztériumi apparátusokra hárítsa. A másik egyértelmű nyertes a kisgazda elnök, Torgyán József. Pusztán azzal győzött, hogy pártja képviselői kivonultak a tárgyalásokról, és így anélkül sikerült feltűnést kelteniük, hogy bármiről is érdemi véleményt nyil­vánítottak volna. Azzal a kifogással vonultak ki, hogy nem foglalkozik ve­lük a média, és ezzel éppen a média túldimenzionált figyelmét irányították magukra. Élesen támadták a televízió szerkesztőit, akik ezután aligha tehet­tek mást, mint hogy a híradóban ismét helyet adtak az „agyonhallgatott" pártelnök sokszor hallott vádjainak. A pénteki események többi szereplője ehhez képest vesztes volt, ponto­­­sabban csapdába került: nem tehettek mást, mint hogy assziggrál­j­­a,régi főszereplő műsorához. Az SZDSZ érezhetően megsértődött azon, hogy a kormányfő ismét elmulasztotta megtenni azt az udvariassági gesztust, hogy a­ koalíciós partnerrel előre egyeztet, ha nem is a tárgyalások tényéről, de legalább témáiról. Ezért volt a nyilvánosságra hozott Pető Iván-javaslat az összeférhetetlenségi ügyek napirendre vételére, s ugyancsak ezért maradt távol maga a pártelnök-frakcióvezető a­ tanácskozástól. A polgári ellenzék pártjai, az MDF, a KDNP és a Fidesz - Magyar Pol­gári Párt ugyancsak kedvezőtlen helyzetbe kerültek. Ha elmennek a tárgya­lásokra, a kisgazdákhoz képest megalkuvóknak látszanak, ha nem mennek el, Hornhoz képest destruktívnak tűnnek. Mint tudjuk, a részvétel mellett döntöttek, bár pártelnökeiket ők is távol tartották. Kaptak is az együttmű­ködésért dicséretet: „örvendetes volt látni a három párt fogadókészségét a miniszterelnök javaslataira” - szúrta beléjük a tűt Magyar Bálint, nyilván saját pártjának kényelmetlen lelkiállapotán könnyítendő. A pénteki események egyébként mintha egy általánosabb tendencia je­lei lennének. Úgy tűnik, az egykori rendszerváltoztató pártoknak nehezük­re esik, egyszerűen ízlésük ellen való a politikai kommunikációnak az a reprezentatív szintje, amelyen a Kisgazdapárt elnöke és az MSZP vezetői otthonosan mozognak. Holott - vegyük észre - egyre inkább ezen a szinten zajlanak a csaták. A politikával szemben még igényeket támasztó, intellek­­tuálisabb beállítottságú közönségnek pedig szinte már nosztalgiája lehet a kilencvenes évek eleje iránt. Egy Antall József-Kis János színvonalú szel­lemi összecsapásra persze a realisták ma már nem számítanak. Egy Kó­­nya-Pető vitával is megelégednének. Bethlenfalvy Gábor Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, FÖLDES PÉTER, TÓBIÁS ÁRON Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettes: SZÉNYI GÁBOR Szerkesztők: FEHÉR BÉLA, MARAFKÓ LÁSZLÓ, WINTERMANTEL ISTVÁN Vezető publicista: KRISTÓF ATTILA Rovatvezetők: SZENDREI LŐRINC (belpolitikai)­ HORVÁTH L ISTVÁN (gazdaság) LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), LAMBERT GÁBOR (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), ÁRVAY SÁNDOR (sport) •­ ______Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Kiadja a Hírlapkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó: DR. DAJKA JÓZSEF Szerkesztőség: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2399; 118-7192 Telefax: 138-4200 Hirdetési ügyekben telefax: 200-8907 Postacímünk: 1392 Budapest Pf. 276. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel u. 10/A.; levélcím: Helir, Budapest 1900), ezenkívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága Kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat H-1389 Budapest, postafiók 149. Előfizetési díj egy hónapra 566 forint, negyedévre 1698 forint, fél évre 3396 forint, egy évre 6792 forint. Eladási ár hétfőn, k kedden, csütörtökön és pénteken 19,50 forint, szerdán és szombaton 25 forint. A Magyar Nemzet a P­iatesz (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) tagja Nyomás: QP Athenaeum Nyomda Rt., Budapest Felelős vezető: Vida József vezérigazgató HU ISSN 0133-185X HU ISSN 0237-3793 Nézőpont HÉTFŐ, 1995. szeptember 18. Kis magyar történelem... Mi legyen az új híd neve? Lassacskán elkészül a déli vasú­ti összekötő híd mentén az új, lágy­mányosiként emlegetett közúti Du­­na-híd. Jó ideje napirendre került a végleges elnevezés kérdése. Az új­ságokhoz olvasói levelek érkeznek, s szó van pályázatról is. Volt, aki az ideiglenes Lágymányosi híd nevet tartaná meg. Ez olyan volna, mintha az építés előtt Eskü téri és Fővám téri néven emlegetett hidakat ma is így hívnánk, nem pedig Erzsébet és Szabadság (Ferenc József) hídnak. A további ismertté vált névjavasla­tok pedig többnyire nem veszik fi­gyelembe az eddigi elnevezések lo­gikáját, nem stílusosak. Nyilvánva­ló, hogy a meglevő hidak nevéhez is illeszkednie kellene az újnak. A végső döntéshez szeretnék megfon­tolandó szempontokat elősorolni. Régi korokban gyakorlatias okok vezérelték a névadást. A patro­­cinium, azaz a templomok védő­szentjének neve városokra, falvakra, utcákra is átruházódon. Jellegzetes tárgyak, cégérek, geológiai képződ­mények is lehettek a névadás alap­jai. A személyekről való névadás azonban inkább spontán módon ala­kult ki, mint rendelkezésre. A dunai hidak közül az első, a XV. századtól kezdve megszakításokkal fennálló hajóhíd neve a technikai megoldásra utalt. Az 1849-ben átadott Lánchíd közkeletű neve is ezt a kézenfekvő megoldást követte, hiszen az a híd­szerkezet lényegi elemére a lánc­kapcsokra utalt. A második állandó Duna-híd, a Margit híd, amely 1876-ban készült el, Gyulai Pál javaslatára kapta ne­vét. Ahogy Arany János a Híd-ava­­tás című versében írja: Nyere „Szűz- Szent-Margit" nevet. Az elnevezés a Margit-sziget és a híd kapcsolódá­sa miatt stílusosnak mondható. Va­lójában ez a névválasztás jelentette a kiindulópontot arra, hogy a későb­bi hidakat is valakiről elkeresztel­jék. A Fővám téri híd, amely 1896- ban készült el, az uralkodóról, Fe­renc Józsefről nyerte a nevét. .Az elnevezésekben való szem­­■Héiet-változását­ az­ is mutatja,­hogy ■ 1899-től a Lánchíd hivatalos neve, létrehozójáról, Széchenyi lánchíd lett. Talán azért bővítették ki a ne­vét, mert egy új láncszerkezetű híd is épülőben volt már akkor, az 1903-ban átadott Eskü téri híd. Ez lett az Erzsébet híd, amelynek elne­vezése az építés idején, 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné iránt érzett általános szeretetből fakadt. Az ötödik közúti híd 1937-ben ké­szült el a Boráros térnél. Követve azt a gyakorlatot, hogy az uralkodó­ról életében is el lehet nevezni bár­mit, a király nélküli Magyar Király­ságban a kormányzóról, Horthy Miklósról kapta nevét ez a híd. A Margit-sziget északi csúcsánál 1939-ben elkezdett és 1950-ben részben, majd 1984-ben teljesen ki­épült Árpád híd elnevezésére az A szerző egyetemi adjunktus (ELTE). adott okot, hogy Anonymus Gestája szerint Árpád fejedelem sírja Óbu­da területén, az egykori Fehéregy­háza közelében volt. A névválasztás indoka éppúgy a történelmi múlt tisztelete volt, mint a sziget déli vé­gén lévő Margit hídnál, ráadásul mindkét név az Árpád-házzal kap­csolatos. Érdekes módon a budapesti hi­dakon alig található az elnevezé­sükhöz kapcsolható jelkép. A Lánc­hidat a kapuzatok íve fölött és a hídfőkben lévő oroszlánfők és oroszlánszobrok jellemzik, Széche­nyi Istvánra bronzba öntött családi címere utal a budai hídfőben. A Margit híd pillérein romantikusan antikizáló, nőalakos hajóorrok me­­redeznek, IV. Béla király leányára, a szigeti apácára semmi nem utal. A Szabadság híd pesti oldalán az egyik vámszedőházon ugyan még most is ott virít Ferenc József neve, de magán a hídon a négy-négy ko­ronás magyar nagy címernél és kis címernél dominánsabb látvány a négy turulmadár. A régi Erzsébet hídon nem volt és az úton sincs a névadóra utaló ábrázolás, ám a par­ton melléje helyezett szép ülőszo­bor felidézi a királyné alakját. A Pe­tőfi híd ma teljességgel jelképtelen, pedig egykor Horthy Miklós Zlid­ként járult hozzá szimbólum is: a budai végénél felállított tengerésze­ti emlékművel kapcsolták a kor­mányzó személyéhez. Az Árpád hídnál csak a hajdani római hídépí­tőkre emlékeztet tábla, a honfoglaló vezérnek semmi nem jutott. (Buda­pestre jellemző, hogy azok szobrai, akikről teret, utat vagy hidat nevez­tek el, általában másutt állnak.) Az 1937-ig kialakult hídnevek belső logikáját a II. világháború vé­gén felrobbantott hidak újjáépítését követő két átkeresztelés és az 1946- tól 1960-ig fennálló Kossuth híd törték meg. A régi korokban sem volt ismeretlen dolog, hogy a temp­lomok át- vagy újjáépítésükkor új védszentet kapjanak. A történelem alakulása folytán természetes volt, hogy 1945 után két híd nevét meg kellett változtatni. Ám a változtatás nem volt egyik esetben sem szeren­csés. A Ferenc József híd 1946-os átnevezése Szabadság híddá egy el­vont fogalmat vitt a konkrét sze­mélynevek közé. A rajta lévő turul­madarak kapcsán stílusosan Emese hídnak lehetett volna elnevezni, hi­szen Álmos vezér mondabéli anyja. Emese, amikor várandós volt, álmá­ban egy turulmadarat látott keblére szállani, majd úgy érezte, hogy mé­­héből folyammá duzzadó forrás fa­kad. Az álom - a krónikaírók szerint - az Árpád-házi királyokat jöven­dölte meg. Az 1952-re újjáépített Horthy Miklós híd nevét, az akkor még használatban lévő Kossuth híd­hoz párosítva, Petőfi hídra változtat­ták. A költő nagysága önmagában nem lehet elég indítóok egy ilyen el­nevezésnél. A Kossuth híd lebontá­sa óta e híd neve éppúgy kilóg a sor­ból, mint a Szabadság hídé. Talán ezért érezték néhányan úgy, hogy a lágymányosi hidat Kossuthról kelle­ne elnevezni, vagy a forradalmi vo­nal folytatásaként Nagy Imréről. Ám ha a Petőfi névhez kellene iga­zodni, úgy tréfásan felvethető lenne az is, hogy az új híd neve Szerelem híd legyen, hiszen ekkor a költő óhaja: „Szabadság, szerelem! E ket­tő kell nekem.” Ily módon is telje­sülne, s nem állna magában egy el­vont fogalmat jelentő elnevezés. Pe­tőfi neve mellé Arany Jánosé illene, ám Arany hídként mindenki a csil­logó fémre és nem a költőre gondol­na. Az Erzsébet híd megkésett, az eredetitől eltérő, kábelhídként való újjáépítésekor is felmerült az átke­resztelés lehetősége. Ám arra 1964- ben gondolni sem lehetett, hogy úgy legyen ismét Erzsébet híd, hogy az a továbbiakban Árpád-házi Szent Er­zsébetre utaljon. Ez esetben pedig a mai Petőfi híd akár Szent István, Szent Imre, Szent László vagy akár Boldogasszony híd is lehetett volna. Nagyon meg kell tehát fontolni a névadást a lágymányosi hídnál. (Ha a jelenlegi magyar névadási di­vatot néznénk, akkor valamilyen hangzatos angol nevet kellene ke­resni e hídnak avagy bridge-nek.) Igazán jó megoldás az említett két híd átgondolás nélkül adott új neve miatt ma már nem lehetséges. A lágymányosi híd látványában szembeötlő a pilléreken nyugvó, s a pályasík fölé emelkedő öt tartószer­kezet. Ezek formája leginkább egy fejtetőre állított görög­­ betűre, a p­szíre emlékeztet. Ez a Betű,­ mivel háromágú szigonyra hasonlít, Nep­­tunusnak, a tengeristennek és a róla elnevezett nyolcadik bolygónak a jelképe. Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet a névadás alapja.. A külső megjelenés helyett ezúttal is más el­gondolásból kellene kiindulni. Le­hetne a Szabadság hídnál elszalasz­tott Emese híd elnevezést erre a híd­ra is alkalmazni. Az Árpád-ház mi­tikus ősanyjának álmában szereplő nagy folyó olyan jelkép, mint maga az új híd lábainál hömpölygő Duna. Ám egy mai hídnak nemcsak a­­ múltból lehet nevet keresni. A rend­szerváltozásnak, történelmünk meghatározó eseményének mara­dandó emlékeztetője is lehetne ez a híd, ha olyasvalakiről neveznék el, akinek személye az új korszak kez­detét szimbolizálja. Szentmártoni Szabó Géza Névre vár a lágyulási híd Havran Zol­tán felvétele /•-"^"pontosan készülök november elsejére. Tartalékaim addigra kimerülnek. Inf­­láció, adók, áremelések. Államunk zümmögő méhecskéi szorgosan hordják a mézet a nagy, nagy kaptárba. Számolnom kell, össze kell szednem lehetőségeimet. A négy alapműve­letre még emlékszem, a magasabb matematikára nincsen szükségem. Dohányos vagyok. Cigarettázom. Az ostrom alatt szoktam rá, volt egy doboz Honvédőm, se­gített, néha órákra elverte az éhséget. A cigaret­tának erre a tulajdonságára valószínűleg most is szükségem lesz. Tudom, hogy mérsékelnem kell, de teljesen leszokni nem akarok. Lássuk csak, számoljunk. Tíz darab olcsó ci­garetta negyven-ötven forintba fog kerülni no­vemberben. Naponta negyven, az egy hónapra ezerkétszáz forint. Ennyi pénzem erre a célra biztosan nem lesz. Gyűjtögetéssel legfeljebb át­menetileg oldhatom meg a problémát. Komo­lyabb elgondolásra van szükség. Nézzük csak. Annak idején megtanultam a sodrást, ez most is segíthet. A sodráshoz négy dolog kell: papír, dohány, tűz és nyál. Nyálam valószínűleg lesz. A rágyújtást megoldom a háborúból maradt, töltényhüvelyből fabrikált, benzines öngyújtóval. De ahhoz benzin kell és tűzkő. Benzint a Shell-kutasoktól kérek. Szá­mítok a jóságukra, kéthetenként tíz cseppet biztosan adnak. Nem tudom még, hogy hol és hogyan szerzek díjmentesen tűzkövet. Ennek még alaposan utánanézek. Kell megoldásnak lennie. Következik a papír. Végszükségben újság­ amfá/á-­ papír is jó lenne, eldobott lapot mindig találhat az ember, de ez erősen rongálja a tüdőt, inkább elkerülöm. Egyetlen írógéppapírból (A/4) har­minckét cigarettát sodorhat az ember. És vannak azok a finom, vékony másolathoz való papírok. Talán tudok szerezni belőlük. Végső esetben ki­­könyörgök néhány ívet a polgármesteri hivatal valamelyik engedékenyebb gépírónőjétől. Azt mondom majd, hogy szeretném kifejezni elis­merésemet a polgármester úrnak, de otthon fe­lejtettem a papírt. Ugyanezt megtehetem más hi­vataloknál, akár minisztériumokban is. Ha been­gednek. Eddig jó, de mi lesz a legfontosabb alkat­résszel, a dohánnyal? Megtehetném természe­tesen, hogy kitépem a virágokat az erkély cse­repeiből, és dohányt nevelek a helyükön. Szép is lenne. Zöldellnének, növekednének, erősöd­nének. Széltől is óvnám őket, nézegetném szépségüket. Ősszel leszedném, madzagra fűz­ném a leveleket, megvárnám sárgulásukat, bar­­nulásukat. Élvezet lenne meglocsolni, össze­hajtogatni, megvágni, morzsolgatni az ered­ményt. Régi, üres cipősdobozban tarthatnám, elégedetten szagolgathatnám az egészet. Talán át kéne térnem a pipázásra? Nem, nem. Mara­dok a cigarettánál. Nem ismerem a dohányter­mesztéssel kapcsolatos törvényeket, de remé­lem, hogy nem bukkannának fel fináncok az ablakom előtt. És ha addigra szabad lesz mari­huánát termeszteni, akkor kinek lehetne kifo­gása az én dohányom ellen? Csak az a baj, hogy palántákat kellene szereznem. Egyetlen gányót sem ismerek. Dohánytermesztő vidékre kellene utaznom, hál’Istennek, mehetnék in­gyen, és kereshetnék valakit, aki megajándé­kozna néhány palántával, de ez túlságosan fá­rasztó. Mi lenne, ha elmennék valamelyik dohány­gyárba, s ötven év fogyasztására s ezzel nyeresé­gük gyarapítására hivatkozva adakozásra kér­ném őket? Kirúgnának, biztosan kirúgnának. Nem ismerik a hálát. Jó megoldás lehetne a csikkszedés. Nem kényszerülnék megalázkodásra. Rendszeresen járnám a fontosabb villamos- és buszmegálló­kat, kis zacskóba szedném az eldobott csikke­ket. Itthon kiszedném belőlük a dohányt, meg­mosnám, megszárítanám. A háború alatt ügyes fickók egyiptomi cigarettákat csináltak belő­­l­­ük. Én is megtehetném. Ha árusítanám az így megtisztított dohányt, még pénzhez is jutnék. A szükséges cigarettaadagom mindenesetre meg­lenne. Nem is kell több. Csak az a tíz szál na­ponta. Annyi mindenről kell leszoknom. Ez az utol­só. Nem akarok leszokni róla. Ez olyan emberi. STiftol/str­­rfy/fir

Next