Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
12 Magyar Nemzet Nincs olyan ember Apátfalván, aki ne ismerné a Károlyi család tragédiáját. Károlyi János egy év alatt vesztette el feleségét, lányát és öccsét. A 49 éves férfi történetét megismerve arra gondol a riporter, mi mindent kibír egy ember. Károlyi János valamennyi vesztesége egyenként is rendkívül fájdalmas. Ám ami lányával, Ilonával történt, az felülmúlja a legkegyetlenebb változatot is. Szülni ment a szegedi női klinikára, ahol császármetszés segítségével hármas ikrek jöttek a világra. Csongrád megye apraja-nagyja néhány napig együtt örült a család boldogságának. Aztán hetek múlva a műtét után Károlyi Ilona elhunyt vérmérgezésben. Mert nem volt férje, az árvák gyámja Hona édesapja lett. Ettől a pillanattól kezdve Károlyi János nemcsak a sorscsapások, hanem a szegedi orvostudományi egyetemeken is harcolni kezdett. Polgári peres úton kártérítést indított, de a perrel az is célja volt, hogy tisztázza lánya halálának pontos körülményeit. Leúhatatlan szegénységbe zuhant a Károlyi család. A szomorú történet első fejezete napjainkban ért véget egy jobb folytatás reményével. Tüzelő hitelbe Apátfalván hosszú, kanyargós út vezet a Károlyi-házhoz. A falu aprajanagyja segít az útbaigazításban, talán mindenki arra gondol, ajándékot hoz az idegen. Csendes a Károlyi-lakó, csak egy bozontos kutya csahol veszetten, éber őre a háznak. Rövid várakozás után fiatal lány nyit ajtót - Károlyi János a temetőben van, mindennap kimegy lánya és felesége sírjához - mondja kedvesen, aztán bemutat egy másik fiatal nőnek. Ő Judit, Hana húga, akit három éve láttam utoljára, amikor először írtam riportot a sorscsapásról. Régi ismerősként üdvözöl Judit, és mielőtt hellyel kínálna a konyhában, bevezet az egyik szobába. Három ágy sorakozik egymás melett, ott alszik a hároméves Andrea, Zoltán és Gábor. Visszamegyünk a konyhába, ahol Judit unokatestvére, a 19 éves Angéla papírlapokat tesz elém. - Amikor három éve megírta a riportot a Magyar Nemzetben, az ország minden tájáról küldtek ajándékot. Olvassa csak el a listát, nézze, milyen nagylelkű volt néhány ember, aki tehette. Ruhát, élelmiszercsomagot kaptak leginkább az árvák. Egy svájci és német házaspár pénzt is postázott Judit másféle leveleket is mutat Sokan akarták örökbe fogadni az ikreket. Miután végigolvastam a sorokat, Judit indulatosan csattant fel - Apa fejében egy percre sem fordult meg, hogy nevelőszülőkhöz adja a kicsiket. Az egész família apám mellé áll. Angéla és én félbehagyták iskolai tanulmányainkat és első perctől kezdve segítünk apának. Szerencsére nagy a rokonság. Minden nap valamelyik unokatestvér küld ennivalót. -Éheznek? Ennél a kérdésnél lépett be Károlyi János. Kabátját sem vetette le, gyorsan lehuppant a székre, és az asztalra készített orvosságokhoz kapott. Különböző színű bogyókból bevett néhány darabot, aztán letörölte izzadtságát hiszen csatakos lett az arca. Hosszasan vett mély lélegzetet s miután kifújta magát, mentegetőzve mondta: - Nem éheztek az árvák, de mi nélkülözünk. Havonta 10 mázsa szenet tüzelünk el. Februárban már nem volt tüzelőanyagra pénzünk, így hitelbe kaptuk. Ne vegye ezt panaszkodásnak. -Úgy hallottam, elvesztette az állását. Károlyi János szótlanul maga elé nézett El akarta titkolni előttem, hogy könnyes lett a szeme, fejét elfordította, és röstellkedve törölte le a cseppeket - Az egészségemet vesztettem el. Egy éve rokkantnyugdíjas vagyok. Egy esztendő alatt két infarktust vészeltem át csoda, hogy még élek. Szörnyen megviselt a sok haláleset lányom elvesztésén még ma sem tudok napirendre, térni. Aztán tönkretett az egyetemmel való pereskedés is. Az is megviselte az egészségemet Jó, hogy a végére értünk, jó, hogy nyertünk. Elmulasztott gondosság Megszakítom a gyám elbeszélését hiszen lánya halálának körülményeit éveken keresztül vizsgálták az igazságügyi orvosszakértők, bírók, ügyvédek. Három éven keresztül a közvélemény is érdeklődve figyelte a Károlyi- ügyet. A szomorú történet a makói kórházban kezdődött 1992. október 6- án, ahol Károlyi Honán méhszájzáró műtétet végeztek el. December 7-én a szegedi szülészeti klinikára utalták be. Ott először bőrviszketésre panaszkodott, majd mindkét lábszárán a bőre gennyesedve kezdett E tünetek 1993. január 19-én megszűntek. Február 3- án megszülettek a hármas ikrek, de már aznap az anya fulladásról és hátfájásról panaszkodott. Két nap múlva átviszik a belgyógyászati klinikára, majd ismét a női klinikán vizsgálják. Megnyitják a hasüregét petefészkét eltávolítják, aztán hashártyagyuladás miatt február 9-én újabb hasi műtétet végeznek. Többször is arra kényszerülnek a sebészek, hogy megoperálják az anyát. A sokszoros tályogképződés miatt hét műtétet végeztek el az anyán, aki március 6-án meghalt. A kártérítési per, amely két éve kezdődött a Szegedi Bíróságon és az idén fejeződött be jogerős ítélettel a Csongrád Megyei Bíróságon, többmenetes volt. Tele drámával, meglepő fordulatokkal. Végül is egy-egy millió forintos kártérítést kapnak fejenként az apátfalvi árvák. A Károlyi családnak jól jön a pénz, de a per lezártával leginkább az nyugtatja némileg a felháborodott lelkeket, hogy kiderült, miképp halt meg a 22 éves anya. Hosszasan lehetne sorolni a bíróság megállapításait. Kimutatta a peres eljárás, hogy a szegedi klinika orvosai elmulasztották a legnagyobb gondosságot a hármas ikrek világrajövetelénél a császármetszést követően. Hiányosak voltak azok a dokumentumok, amelyeknek Károlyi Ilona nőgyógyászati és egészségügyi állapotát fel kellett volna tárniuk, így alakulhatott ki a méhbelhártya-gyulladás, amely hashártyagyulladáshoz és tályogosodáshoz vezetett. E betegség következtében hunyt el az anya. Arra is fény derült az igazságügyi orvosszakértők segítségével, ha kellő időben felfedezik a méhbelhártyagyulladást, és eltávolítják az anya méhét, akkor Károlyi Ilona ma is élne. Egyértelműen mondta ki a bíróság a klinika felelősségét. Károlyi János hitetlenkedve forgatja előttem a peres iratokat Elárulja, néha úgy érzi, mintha az egész csak egy rossz álom volna. Arcvonásai azonban állandó szenvedésről árulkodnak, és tekintetében olyan szomorúságot fedezek fel, ami még akkor sem változik, amikor a nyertes perről beszélgetünk. Nem lesz időm... - Elégedett a bíróság döntésével? - A lányomat nem támasztja fel senki sem a sírból. De azért jólesik, hogy az igazságszolgáltatás mellénk állt. - Most biztosan jól jön a pénz is... - Olyan szépen mondta a bíró az ítélet kihirdetésénél a mi fájdalmunkat, hogy azt a mondatot soha nem tudom elfelejteni. Arról szólt, hogy az ikrek elvesztették azt az egyetlen szülőt, aki képes lett volna biztosítani a kiegyensúlyozott gyermekkort. -Haragot érez? - Most már nem. Közvetlen a lányom halála után talán még meggondolatlanságra is képes lettem volna. Az a baj, hogy sokszor érzem, nem lesz időm felnevelni az árvákat -Fiatal még, miért gondol rosszra? - Azt mondta a kezelőorvosom, hogy még egy infarktust már nem élek túl. És az ikrek még csak háromévesek. - Ne foglalkozzon a halállal! - Könnyű ezt mondani, de amikor nem kapok levegőt, amikor a görcs markolássra a szívemet csak az jut eszembe, mennyi lehet még hátra. Olyan vagyok, mint egy mániákus. -Hogy érti ezt? -Csak egyre gondolok. Biztosítsam az árvák jövőjét. Persze, hogy jól jön a pénz. - Mire költi? -Házra! - Házra, hiszen itt a ház! - Ne vicceljen. Károlyi János megfogja a kezemet és körülvezet a lakásban. Egy percig tart a látogatás. A két kicsi szobában nyolcan laknak. Az egyikben a gyerekekkel együtt van Angéla és Judit, a másik otthona Jánosnak és Hona első gyerekének, a kilencéves Erzsébetnek, valamint a 71 éves nagytatának. Az épület rossz álapotban van. Legalább olyan rossz, mint Károlyi János egészsége. - Elég lesz a pénz a házépítéshez? - Ötmillió forintból már akkorára telik, hogy mindegyik gyerek családostól öreg korában is elfér a falak között. - Hárommillióról szól az ítélet, honnan lesz ötmilliója? - A kamatokkal együtt hat és fél millió forintot kapunk. Ebből még arra is jut, hogy mindegyik gyereknek félmilliót betegyek a takarékba. Az a szomorú, hogy máris vannak irigyeim, de próbálnák átélni, ami velem történt. Felébredtek az ikrek, szemüket dörzsölve jönnek ki egymás után a konyhába. Adrea az első, akinek az a jó tulajdonsága, hogy jószívű és testvérszerető. Zolinak az erénye, hogy nyugodt, és Gábor a legelevenebb. Sokszor keresik édesanyjukat. . Halász Miklós Családi ház épül a kártérítésből Ikrek anya nélkül Tükör SZOMBAT, 1996. február 24. A millennium sajtótükörben (1896. február) „Legyen virágoskert az ország” Millecentenáriumi cikksorozatunk első részében -január 27-i számunkban — a Magyarország című napilap tudósításai, írásai alapján tekintettük át a millennium első hónapjának fővárosi történetét. Ezúttal a Rákosi Jenő által 1881-ben alapított, konzervatív Budapesti Hírlapban tallóztunk. Noha Magyarország történet kronológiájának 1983-ban kiadott harmadik kötete egyetlen eseményt sem tartott feljegyzésre érdemesnek 1896 februárjából - egy s más ,mégiscsak megesett ebben a hónapban is dédanyáinkkal és dédapáinkkal, ha történelmünk menete ként is vett új, korszakalkotó fordulatot. Nopcsa után Pulszky Már február elsején vihar készült a parlamentben, jóllehet semmi jel nem utalt erre: „Szinte tavaszias derűs nap ragyogott le az utcákra. Olvadt a hó, és olvadtak a szívek. Mosolygó arcok jelentek meg a házban, csak egyetlen ember lépett a terembe kemény elhatározással a szívében: összetöröm Nopcsa Eleket Ez az ember Fenyvessy Ferenc volt a kormánypártból.” Tudnunk kell, hogy nevezett Nopcsa Elek, a Bánffy-kormány színházi intendánsa nem örvendett túlzott közszeretetnek a honatyák körében, beleértve a kormánypártiakat is. Gyakran támadták, hozzá nem értéssel, avatatlansággal vádolták. A millennium első két hónapjában kivált azt olvasták a fejére, hogy nem készít elő rangos ezredévi műsort a Nemzetiben és az Operában, s háttérbe szorítja a magyar dalművészetet és a magyar drámát. Hibáztatták a két színház gyér látogatottságáért, alacsony bevételeiért is. Pázmándy Dénes egyenesen azt javasolta, hogy zárják be az Operát, mert a Nem-,zetivel együtt hatmillió-nyolcszázezer forint szubvenciót emésztett fel tíz év alatt. Nincs olyan állam Európában - érvelt az ellenzéki képviselő -, amely ekkora összeget áldozna hasonló célra. De Nopcsa tehetett bármit - szerződtethetett tehetségtelen, ám bárdús külföldi énekesnőket, pazarolhatta a pénzt számolatlanul - a helyén maradt, nem mozdították el. És hamarosan annál inkább is fellélegezhetett, mert az ellenzéki honatyák a minisztériumi költségvetések hosszan elhúzódó tárgyalását megszakítva, újabb zsákmányra vetették magukat. Pulszky Károlyra, a Nemzeti Képtár igazgatójára. Kossuth egykori pénzügyi államtitkárának, Pulszky Ferencnek a fiát azért fogták kereszttűz alá, s azért írtak róla a lapok s foglalkozott vele a parlament hetekig, mert sikkasztás gyanújába keveredett. A kormány megbízásából festményeket, műtárgyakat vásárolt a létesítendő Szépművészeti Múzeum számára, s a rábízott pénzből hétezer-háromszáz forinttal nem tudott elszámolni. Az átélt izgalmak olyannyira megviselték, hogy elmegyógyintézetbe kellett szállítani, az ügyészség azonban nem hitt betegségében, s letartóztatta. Vesszőfutása egy év múlva zárult le: a hiányzó pénzt visszatérítette, s a bíróság felmentette. Halász Zoltán a Pulszky családról szóló könyvében úgy vélekedik, hogy az ügyet mesterségesen, politikai célzattal felfújták: a fiú személyében a szabadkőműves, deista apát akarták kikezdeni, aki régóta szálka volt sokak szemében, mert síkraszállt a polgári házasságért s más társadalmi reformokért És bár Pulszky Károly bizonyos mérvű könnyelműségét kiegyensúlyozatlanságát a szerző sem tagadja, a vád megalapozottságát nem ismeri el. A kortársak közül sem mindenki hitte el ezt Pulszky mégis megbélyegzettnek érezte magát kivándorolt Ausztráliába, s ott 1899-ben, negyvenhat éves korában öngyilkosságot követett el. Felhő az ezredéven A parlament mellett a főváros törvényhatóságát is többször összehívták a hónapban, de rendkívüli fontosságú kérdéseket nem tárgyaltak. Mindazonáltal civil kurázsijukat ki-kimutathatták a városatyák. Február 5-én például nem vették tudomásul Perczel Dezső belügyminiszternek a "csonttal és ronggyal való házalást megtiltó rendeletét Az ifjú Vázsonyi Vilmos a polgári szabadságjogok megsértésének minősítette a tilalmat s élesen kikelt ellene. Nemrég egy másik miniszter kezelte le így a fővárost - emlékeztetett rá -, „s hová lett azóta? Megették a disznók”. Ráth Károly főpolgármester, noha egyetértett vele, figyelmeztette, hogy „szebb trópusokat is használhatna”. Hosszú órákat töltöttek el a közgyűlés tagjai annak megvitatásával is, hogy a kávéházak, a vendéglők két vagy három métert foglalhassanak el a járdákból. A végén dr. Morzsányi Károly, az ismert irodalompártoló ügyvéd indítványára három méter mellett döntöttek. A február 18-i tanácskozáson viszont egy nagy összegű adományt jelentett be a főpolgármester Luczenbacher Pál pesti polgár, házassága ötvenedik évfordulója alkalmából, ötvenezer forintot ajánlott fel a fővárosnak. A pénzt az adományozó árvaházépítésre szánta. A millenniumi előkészületekről is rendszeresen tudósított a Budapesti Hírlap - igaz, jobbára csak pár pár sorban. Hitül adta egyebek közt, hogy Ferenc József másfél órán át modellt ül Ferraris Artúrnak, az arisztokrácia felkapott arcképfestőjének. A művész életnagyságban s álló helyzetben, magyar tábornoki egyenruhában örökítette meg az uralkodót a millenniumi kiállításra. A király meg volt elégedve munkájával, s elismerése jeléül fogadta Ferraris családját is. A lap publicistája viszont nem érte be azzal, hogy láthatja majd a kiállításon a festményt Felhő az ezredéven című vezércikkében amiatt háborgott, hogy Ferenc József nem óhajtott jelen lenni minden ünnepi rendezvényen. „A legutolsó magyar ember, a nyomorék, a koldus a könyvét sírja a fekete földre, hogy ott nem lehet fénybe nem öltözhetik, az ujjongókkal nem ujjonghat részét ki nem veheti a nemzet öröméből. És a legelső magyar emberről azt kelljen kérdeznünk, hogy milyen mértékben fog részt venni? Hát nem teljes mértékben? Hát nem mindenben? Hát nem ő fog elüljárni, nem ő tartja a zászlót előttünk?” Vigasztalhatta talán a publicistát az, hogy a királyi család felnőtt tagjai ellenben valamennyien, népes kíséretükkel egyetemben jelezték részvételi szándékukat az ünnepen. „Ez egy jelentős momentum, mert ezzel avatjuk a Habsburg házat magyar nemzeti dinasztiává -örvendezett a lap tudósítója. „ így fogjuk fel és ekként üdvözöljük belépésüket s kérjük őket, hogy velünk maradjanak, magyarul megtanuljanak, magyarokul a nemzettel együtt élezzenek.” A millennium jegyében tartotta meg az Akadémia dísztermében február 10-én évi ,,közülését” a Kisfaludy Akadémia is, elnökségében Apponyi Alberttel és Görgei Artúrral. Gyulai Pál megemlékezett Kemény Zsigmondról, majd Jakab Ödön, Ágai Adolf és Kozma Andor felolvastak új műveikből. Az ülésen ismertették a honfoglalás kori mondák feldolgozására kint pályázat eredményét is. Az első díjat Sebestyén Gyula, ,a Nemzeti Múzeum tisztviselője nyerte el, aki a bírálóbizottság szerint az Anonymus-rejtélyt is megfejtette, Adorján érsekkel azonosítván a krónikaírót. A millenniummal kapcsolatos más nemes kezdeményezésekből sem volt hiány ebben a hónapban. A fővárosi tanárok és tanítók értekezletén például felhívták az ország tanítóit, hogy mindegyikük ültessen ezer gyümölcsfát szolgálati helyén, s a selyemgubó-termesztésre is fordítson gondot Nemkülönben pártolták a fővárosi tanerők azt a gondolatot, hogy a tanulóifjúság egységes ezredévi öltözete fekete szövetből szabott atillából és magyar nadrágból, rámás csizmából és pörge kalapból álljon. ÁU, a bál A legfőbb társas szórakozás februárban is természetesen a farsang volt. Minden hét végén megteltek a báltermek, kivilágos kivirradatig tartottak a vigalmak. A táncok közül különösen a szupécsárdást ropták legfelszabadultabban a bálozók, amelyről hiba lenne azt gondolnunk, hogy példásan illedelmes, erényes kar- és lábmozgatás volt Ha hihetünk a lapnak, az atléták vitték el a pálmát a bálozásban. „A régente híres jogász, orvos, technikus és egyéb bálok megszűntek, táncestékké törpültek - kesergett a tudósító -, a turisták már az idén adták be a kulcsot gyengén sikerült báljukkal, csak az atléták tudták fenntartani báljuk régi jó hírnevét, fényét és látogatottságát.” A fénye ennek a Vigadóban megrendezett mulatságnak mindenekelőtt a hölgyek ruházatában mutatkozott meg. Közülük is legrészletesebben az egyik lady patronese, Andrássy Gézáné grófilé öltözetéről olvashatunk, aki pontban tíz órakor jelent mega bálban. Nehéz fehér selyemruhát viselt, kerek vágású aljjal, melynek szélét nyusztprém díszítette. Elöl sötétpiros bársonyrózsa ékesítette az előkelő dámát, „amelyből egy diónyi nagyságú gyémánt a szó szoros értelmében vakító sugarakkal lövellt szerte szét”. Az arisztokrácia és a polgárság mellett az úgynevezett alsóbb néposztályokhoz tartozók sem feledkeztek meg a farsangról. A Szociáldemokrata Párt is akart néhány kellemes órát szerezni tagjainak s azok családjainak. „Munkások! Elvtársak! Itt a farsang! A burzsoá társadalom selyembe, bársonyba bújtatja velőtlen csontjait, arany és gyémánt ékszereket akasztanak magukra, hogy egymást elvakítsák a mások munkája után szerzett vagyonukkal” - kezdte felhívását osztályöntudatos hévvel a szervezőbizottság, majd tudatta, hogy a nyomorgók báljának elnevezett rendezvény a Károly körút és a Királyutca sarkán levő Wassermann teremben lesz. A belépőjegy árát harminc koronában szabták meg, s a bevételt a Népszava támogatására szándékozták felajánlani. A bált azonban a rendőrség betiltotta. Azok, akik kerülték a bálokat s más zajos mulatságokat, több színházi premier közül is választhattak. A Népszínház Berczik Árpád A parasztkisasszony című vígjátékát vitte színre, az Opera a Sába királynőjét új millenniumi kosztümökben és díszletekkel. A Nemzetiben Herczeg Ferenc háromfelvonásos darabját, a Honthy Házát mutatták be, amelyről elragadtatott hangon számolt be a lap. Jászai Mariról is írt február 5-i számában a Budapesti Hírlap, de nem valamely szerepe, hanem egy bírósági ügye kapcsán. A per tárgyául szolgáló történet szálai az előző évre nyúltak vissza. A Bánk bán előadásán valaki a szereplők közül elnevette magát, s ez ugyancsak kihozta sodrából a heves vérmérsékletéről is ismert tragiká. Azt hitte, hogy az apródját alakító Szohner Olga volt a vétkes, ezért a jelenet után a színfalak mögött összeszidta s „istenesen megrázta”. A fiatal színésznő becsületsértésért és könnyű sértésért beperelte Jászait. Ötven forint pénzbüntetésre ítélték, de a fellebbviteli bíróság új tárgyalást rendelt el annak megállapítására, hogy „a művésznő az affér alkalmával beszámítható állapotban volt-e vagy sem”. A Szohner kontra Jászai pernél kisebb közönséget vonzott egy hétköznapi szerelmi dráma tárgyalása a bíróságon. Benedek Gusztáv szabólegény állt a budapesti királyi büntetőtörvényszék előtt, mert féltékenységből végezni akart kedvesével, Tóth Anna varróleánnyal. A tudósítás szerint „a Dohány utcában rálesett a lányra, s revolverrel el akarta emészteni a hűtelent”. Háromszor lőtt rá, de egyszer sem találta el. Az ügyész szándékos emberölésért szigorú büntetést kért rá, de Wellisz Vilmos doktor kitűnő védőbeszéde után csak nyolchavi börtönre ítélték. A boldogtalan szabósegédnél nagyobb figyelmet keltett, főleg felsőbb körökben, bizonyos Cseh Enok, aki a Nemzeti Kaszinó komornyikjaként elsikkasztotta a rábízotthatezer-hatszáz forint szivarpénzt. Pontosabban: az utolsó krajcárig elkártyázta, mert „ugyanolyan nagy tételben szeretett játszani, mint az urak”. * E havi lapszemlénk záróakkordjául az Akadémia Szabó Károly emléküléséről tudósító hír kínálkozik. Az ünnepi rendezvényen Szilágyi Sándor idézte fel a tudós történetíró alakját, aki először vetette fel a millennium megünneplésének gondolatát. „Ha magam leszek is - mondogatta már 1866-ban barátainak -, fehér lóra ülök s elmegyek Munkácsra, ahol a hét vezér megpihent.” Ábrán László A táncok közül különösen a szupécsárdást ropták Weber Lajos felvétele