Magyar Nemzet, 1996. március (59. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-13 / 62. szám

6 Magyar Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük...” Közpénzek nyomában Na végre, talán történik valami - sóhajtott fel a tisztes honpolgár, midőn­­ miniszterelnök a múlt héten, a feketegazdaság elleni küzdelemről tartott- s lé­nyegében az eddigi fiaskót a kormány fejére olvasó - parlamenti vitanapon bejelentette: záros határidőn belül központi nyomozóhivatalt állít fel a nagy gazdasági bűnügyek, az adócsalások, korrupciós és egyéb ügyletek kivizsgá­lására. Régen volt már a miniszterelnöknek olyan javaslata, amellyel ennyire belek­alált volna az ország népének általános hangulatába. A közvélemény számára ma már ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a feketegazdaság hálóján csak a kishalak akadnak fenn. Azok, akik százmilliókat, milliárdokat síbolnak el, a háttérbe húzódva mozgatják a szálakat, megfoghatatlanok maradnak. Mert bár ekkora vagyonokat egyszerűen nem lehet törvényesen szerezni, amit ma egyesek Magyarországon „produkálnak”, senki nem teszi fel nekik a kér­­dést: vajon hogyan csinálták? Az ország nagyobb és tisztességesebb része joggal várja, szűnjék meg végre a nyílt és gátlástalan törvénytiprás, a köz szeme előtt zajló szabadrablás, a korrupció. A kérdés csak az, hogy az új hivatal vajon valóban képes lesz-e szembeszállni a láthatatlan erőseken Mert a feketegazdaság „elitjét” koránt­sem a kamionparkolókban, a cigaretta- és szeszcsempészek között kell keres­ni. A közvélemény mindenekelőtt azoknak az ügyeknek a tisztázását várja, amelyek valóban a „nagyok”. Olyanokét, ahol a közpénzekkel nem tudnak el­számolni, ahol állami milliárdok „kúsznak” követhetetlenül egyik kasszából a másikba, s előbb-utóbb valamilyen magán- vagy pártzsebet dagasztanak. Olyanokét, mint például az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egyik főosz­tályvezetőjének most nyilvánosságra került ügye az orosz államadósság tör­lesztésével kapcsolatban, vagy a Budapest Bank 12 mi­lliárdja, vagy a pártpén­zek, pártingatlanok kezelése, amit az ÁSZ sem talált rendben lévőnek. Központi nyomozóhivatal felállítása nem magyar sajátosság. Külföldön is működnek hasonló célra létrehozott szervezetek. Csakhogy ott - lásd az olasz kormányok korrupciós botrányait - a nyomozást nem a kormány egyik hiva­tala, hanem attól teljesen független tekintélyes szervezet végzi. Nálunk - a kor­mányfő szándékai szerint - a központi nyomozóhivatal a miniszterelnökség keretében működne. Eszerint viszont aligha várható, hogy a kormány - jó pél­dát mutatva - először a saját háza táján söpörjön. Osváth Sarolta Vita, vesztesekkel Az óvatlanság következményei néha semmivel sem enyhébbek, mint a szándékosságé. A Fideszről sem lehet azt feltételezni, hogy akarattal idézett volna elő belső konfliktust az RMDSZ-ben, amikor lényegében konzultáció nélkül javasolta Szőcs Gézát a Duna televízió ellenőrző tes­tületébe. Kétségtelen, a belső pluralizmus megvalósításáért példaként emlege­tett RMDSZ-ben a törésvonalak ed­­digg is megvoltak, legfeljebb a nyílt vitákat kerülték el - talán óvatosság­ból, az egység látszatának fenntartá­sáért, talán azért, mert valamely ol­dal gyengébbnek érezte önmagát,­­esetleg lehetséges támogatóit Mér­sékeltek és radikálisok közötti ellen­tét ez, a kisebbségi politizálás örök dilemmájából fakadóan: tárgyalni kell-e a hatalommal, vagy minden eszközzel támadni azt; kis lépések­kel célszerű-e megközelíteni a célt avagy jobb ragaszkodni a maximális célhoz. A mostani vita azonban a ha­táron túli magyarok másik alapprob­lémáját is előtérbe hozta, tudniillik, hogy miként viszonyuljanak az anya­ország pártjaihoz. S fordítva, miként kezeljék a hazai politikai élet szerep­lői a kisebbségi magyar politikai szervezetek belső feszültségeit A Fidesz kisebbségi szakértői­nek tudniuk kellett arról, hogy Szőcs megítélésében megoszlik az erdélyi magyar közvélemény, ráadásul ja­vaslatukról csak az RMDSZ tiszte­letbeli elnökével, Tőkés Lászlóval egyeztettek, kihagyva Markó Bélát Ezzel mintegy letették voksukat Tőkés nagyobb jogköre mellett A szelektív budapesti támogatások ta­nulsága levonható a vajdasági eset­ből, ahol a magyar pártok két évvel a szétválás után sem tudnak közös ne­vezőre jutni, s egyelőre kizártnak tű­nik választási koalíciójuk is. Ami pe­dig azt is jelentheti, hogy egyikük sem éri el a parlamenti képviselethez szükséges küszöböt Romániában 1996 a választások éve, s az RMDSZ nehezebb helyzet­be került, alig három hónappal az ön­­kormányzati erőpróba előtt Még ak­kor is, ha nem fenyegeti a szakítás közvetlen veszélye. Eddigi sikeres­nek mondható választási eredmé­nyeiben mindig közrejátszottak a ro­mán nacionalista szélsőségesek — részben a hatalom­­ részéről érkező durva, nemtelen támadások. Most azonban belső viszályról és „homá­lyos pénzügyekről” szóló híreket kell elfelejtetni a szavazókkal. Ilyen körülmények között alighanem nyu­godtan állítható, hogy a mostani vitá­nak egyetlen egy magyar győztese sincs, sem Erdélyben, sem idehaza. Nagy Iván Zsolt Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVIcS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MAKOVECZ IMRE, MARTONYI JÁNOS, MÁDL FERENC, POMOGÁTS BÉLA Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztőhelyettes: SZÉNYI GÁBOR, WINTERMANTEL ISTVÁN Szerkesztők: FEHÉR BÉLA, MARAFKÓ LÁSZLÓ Vezető publicista: KRISTÓF ATTILA Rovatvezetők: SZENDREI LŐRINC (belpolitika), HORVÁTH­­ ISTVÁN (gazdaság), G lőcsei Gabriella (kultúra), Lambert Gábor (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), BOROS ISTVÁN (riport), ÁRVAY SÁNDOR (sport) ___________________Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Kiadja a Scriptum Sajtó Portfóliókezelő Rt. Felelős kiadó az rt. vezérigazgatója Szerkesztőség: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2399, 118-7­92 telefax: 138-4206 Hirdetési ügyekben telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4420 telefax: 1384150, 1382539 Postacímünk: 1392 Budapest Pf. 276. Árusításban megvásárolható, a postai területi hírlapkereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodában (Budapest XIII., lehel u. 10/A; levélcím: Helír, Budapest 19001, ezenkívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat H-1389 Budapest, postafiók 149. Előfizetési díj egy hónapra 566 forint, negyedévre 1698 forint, fél évre 3396 forint, egy évre 6792 forint. Eladási ár hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 19,50 forint, szerdán 39 forint, szombaton 25 forint. Nyomás: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest Felelős vezető: Vida József vezérigazgató HU ISSN 0133-185 X HU ISSN 0237-3793 Nézőpont SZERDA, 1996. március 13 A Horn-kormány családpolitikája feléli a jövőt Esélyt Kronosz gyermekeinek A Magyar Köztársaság Alkotmá­nya kimondja: a köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Vagyis a Magyar Köztársaság közin­tézményeinek, testületeinek, bírósága­inak, parlamentjének védenie kell a család intézményét Mindez alkotmá­nyos kötelezettség. „A nemzet létének alapja nem a föld, nem az ipar vagy a kereskedelem, nem a jó törvények, s nem is a közokta­tás vagy a hadsereg, hanem a család. A család az a fundamentum, amelyre mindezek épülnek. A pusztuló egykés magyarságban az történt, hogy az ér­tékeknek ez a rendje - amely fenntar­totta, ezer veszedelemmel szemben megóvta, sőt növekedését biztosította -fölbillent, megbomlott. Megváltozott benne a család, a munka, a szellemi javak és a nemzeti elhivatottság érté­kelése az anyagi és a hedonisztikus ja­vak értékével kapcsolatban. Most már minden a legridegebb elvadult önzést szolgálja, egészen az öngyilkosságig és a nemzetirtásig.” Ezeket a sorokat Fülep Lajos mű­vészettörténész írta 1929-ben. A zen­­gővárkonyi református lelkész tanul­mányának, „A magyarság pusztulá­sa" című cikksorozatnak a Pesti Nap­ló adott méltó helyet akkoriban. Fülep Lajos sorai nemcsak arra világítanak rá, hogy milyen jelentősége van a csa­ládnak a nemzet életében, hanem arra is, hogy a család válsága régóta ott van a legfontosabb kérdéseink sorában. Elég, ha Kodolányi János írásaira uta­lunk, aki talán elsőként írta le a dél-ba­ranyai falvak lakóinak egykézését, vagy a „Cifra nyomorúság"-ra, Szabó Zoltán szociológiai alapművére, vagy akár Illyés Gyula 1936-os tanulmá­nyára, a „Magyarok" -ra. Nehéz a múltunk ezen a területen, ezt a mai helyzetről szólva nem szabad szem elől téveszteni. Tudva azt, hogy a család valóban a társadalmi, a nem­zeti lét alapja, és ismerve az alkot­mányba foglalt, a család védelmére vonatkozó parancsot, fel sem tehető a kérdés: van-e joga, morális alapja a magyar parlamentnek, a magyar kor­mánynak, hogy a család intézményé­nek védelmétől eltekintsen? A min­denkori magyar kormánnyal szemben feltehető kérdés így hangzik: képes-e a közismerten rossz gazdasági körülmé­nyek közepette olyan kormánypoliti­kát megvalósítani, mely védi és támo­gatja a családokat, növeli,nem pedig csökkenti­­ a gyerekek életesélyeit, megteremti és nem feléli a következő generációk alapjait? Valamennyien ismerjük a Horn­­kormány úgynevezett családpolitikai intézkedéseit, a Bokros-csomagként elnyesült többszöri kísérletet a gyed megszüntetésére, a gyes és a családi A szerző a Fidesz országgyűlési képviselője pótlék rendkívüli korlátozására, a vá­randóssági pótlék egyszeri segéllyé zsugorítására, vagy akár a felsőokta­­tásban a 2000 plusz 8000 forintos tan­díj bevezetési kísérletére. Nem szük­séges ezek káros hatását bővebben be­mutatni, valamennyien tanúi vagyunk. Ugyanakkor nem árt emlékeztetni a Horn-kormány első pénzügyminiszte­­rének intézkedéseire sem. .Hiszen a gyermekek után járó adókedvezményt még Békesi László szüntette meg, igaz, azzal az ígérettel, h­ogy e plusz­bevételekből majd az állampolgári jo­gon járó gyes reálértékét fogják garan­tálni. Kár, hogy kedén az is meg­szűnt De ő alakította ki az áfa-vissza­­igénylés megszüntetése mellett a több­ség által soha igénybe nem vehető la­kástámogatási rendszert is. Az ő idejé­ben vált gyakorlattá, hogy a gyógysze­rek ártámogatásáról hozott döntések során kiugróan nagy mértékben növe­kedett a gyermekgyógyászatban hasz­nálatos eszközök ára. A negatív ten­denciát tekintve nincs különbség a Horn-kormány különböző szakaszai között. Amiként ezt a megszorító­elvonó logikát követi az is, hogy ’96 nyarától a pályakezdő munkanélküli­ek segélye megszűnik - anélkül, hogy bármi más működőképes rendszer lép­ne a helyébe. Nem az a baj, hogy ezeket a zöm­mel elavult, rossz struktúrájú, a pater­nalista pártállam alacsony hatékonysá­gú mechanizmusait továbbörökítő, a hátrányokat gyakorta nem kisebbítő, hanem konzerváló ellátási rendszere­ket bárki reformálni kívánja, hanem az, hogy a Horn-kormány csak a le­bontás fázisát valósította meg eddig, és nem tudott létrehozni egy, a polgári társadalomnak megfelelő, a személyes döntési szabadságra, felelősségre és az egyéni, családi rászorultságra egy­aránt figyelemmel levő új rendszert. A kabinet lassan kétéves működé­se azt mutatja, hogy a jelenlegi koalíció csak rombolni tudott, de épí­teni nem. A feltett kérdésre, mely sze­rint megtett-e minden lehetőt a Horn­­kormány a családok védelme és a fel­növekvő generációk érdekében, azt kell válaszolnunk, hogy nem. Nem tett eleget ennek az alkotmányos és morá­lis kötelezettségnek, sőt ezzel ellenté­tes gyakorlatot folytatott. Mindezek hátterében azonban egy igen súlyos kérdés áll, s ez a követke­ző: felmérték-e a magyar politikai élet szereplői a kormányzati magatartás súlyát, jelentőségét? Tisztában va­gyunk-e felelősségünk nagyságával? A mindenkori családpolitika jelzi, hogy akar-e a kormányzat a termé­kenységet növelő, a születéseket ösz­tönző népesedéspolitikát folytatni vagy sem. Felismeri és elismeri-e en­nek szükségességét? Hajlandó-e e fel­ismerésnek megfeleltetni az adózási, a családtámogatási, az oktatási politiká­ját, vagy a közszellem alakításában ki­fejthető befolyását? Ha valahol, akkor Magyarországon szükség van erre. A sokat emlegetett civilizációs betegség, a jövő felélésének sajátos és különösen drámai megnyilvánulása nálunk 1957 óta tapasztalható: kevesebb gyerek születik, mint amennyi a szülő korosz­tály utánpótlásához szükséges volna. Ez a folyamat 1981-ig nem veze­tett a népesség csökkenéséhez, mert a születések csökkenését kiegyenlítette az átlagos életkor kitolódása. 1981 óta azonban már folyamatos a népesség­­fogyás. Mára elértük, hogy e tekintet­ben Európában a legrosszabbul állunk. 1981-ben 10 millió 713 ezer polgára volt az országnak, ’96 januárjában majdnem félmillióval kevesebb, a be­vándorlókat nem számítva 10 millió 215 ezer. A következmény a társada­lom folyamatos elöregedése, amely te­hát már hosszabb ideje tart, és 1981 óta a népesség fogyásával tetézve zaj­lik, napjainkban is! Egyre nagyobb nyugdíjaskorú réteget kellene megfe­lelő nyugdíjhoz juttatnia a csökkenő létszámú munkaképes nemzedéknek. Ha a mai kormányzat felelősségét vizsgáljuk, megengedem: a miniszter urak és a koalíciós képviselők­ nem tu­datosan kívánják az elmúlt másfél­­ évben hozott döntéseik, megszorító intézkedéseik tragikus következmé­nyeit, hanem csupán tudomásul veszik azokat, mintegy amortizációs költség­ként leírják a családot a pénzügyi sta­bilizáció folyamatában. Nyilván nem kívánják a családok, a gyermekek ká­rát, hanem egyszerűen nem látják őket a pénzügyminiszteriek) által eléjük terjesztett főkönyvi számoszlopok mögött. Ez a gond: nem látják a szá­mok mögött azokat, akikről szó van. Mit kell, s mit lehet megtenni a Fidesz - Magyar Polgári Párt szerint a mai körülmények között? Hét pontban foglaltuk össze azon javaslatainkat, amelyeket a Horn-kormány is meg tud valósítani anélkül, hogy alapvető szemléleti változásra kényszerülne. 1. Nem halogatható a családi típu­sú jövedelemadó kialakítása, mely el­ismeri a gyermeknevelés költségeinek egy részét. Azaz, lehetővé kell tenni, hogy a személyi jövedelemadó-rend­szer keretein belül azok, akiknek ez kedvezőbb, a gyermekek számát is fi­gyelembe vevő adórendszerben adóz­hassanak. Ennek érdekében ki kell dolgozni a gyermekek számához kö­tött, növekvő adólevonási lehetőséget, vagy a gyermekek számától függően választható különböző adótáblák rendszerét. 2. A gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély egységesí­tése után állampolgári jogon kell ga­rantálni az anyasági ellátást. 3. A családi pótlék alapösszegét már az első gyermek után is biztosíta­ni szükséges mindenkinek, ám az alap­összeg felett - a rászorultság elve alap­ján - erősen differenciált összegeket indokolt megállapítani. 4. A bölcsődei ellátás érdekében önálló bölcsődei normatívát célszerű elkülöníteni az önkormányzatok fi­nanszírozási rendszerében. Az óvodá­kat változatlanul a közoktatási rend­szer szerves részének tekintve elfogad­hatatlan minden olyan elképzelés, amely - az államháztartási reform ör­­ve alatt - az óvodákban folyó munkát kettészakítaná (még ha csak a finan­szírozás szempontjából is) egy iskola­előkészítő évre és az azt megelőző két évre, melyeket a szociálisfeladat-ellá­­tás részeként nem oktatási normatvá­­val támogatnának. 5. Az önkormányzati és a­ magán­erős lakásépítés támogatása, halaszt­hatatlan. Jelenleg évente csupán 10- 12 ezer lakás épül, s ez a lakásállo­mány amortizációját sem ellensú­lyozza. A ma rendelkezésre álló tá­mogatási keretek jelentős része fel­használatlan marad, mert az építtetők nem tudják igénybe venni. Elenged­hetetlen a lakásépítés esetében az áfa­visszaigénylés rendszerének újragon­dolása. 6. A családgondozással, a gyer­­mekvédelemmel elkülönülten foglalko­zó intézményhálózat megerősítése el­képzelhetetlen azok szakmai integrá­ciója, összehangolása, az önkormány­zatok szociális­ normatíváinak lega­lább reálértéken tartása nélkül. 7. A fiatalok körében az átlagosnál mintegy ötven százalékkal magasabb a munkanélküliség. A munkanélküli segélyből élők majdnem 40 százaléka 29 év alatti. Ebben a helyzetben elfo­gadhatatlan a pályakezdő fiatalok munkanélküli segélyének megszünte­tése - oly módon, hogy a valóban ela­vult, konzerváló hatású segélyezés he­lyébe nem lép azonnal egy másik rendszer, a pályakezdők képzési támo­­gatása, a munkahelyteremtést is ösz­tönző speciális adókedvezmények rendszere. Pokorni Zoltán /I mocsárra nyálkás köd -ig l­ ereszkedett, de olyan­­­ sűrű, hogy Pöstyén már az elüszkösödött lábfejét se látta tisztán. Persze mióta a fájdalmai megszűntek, nem is szerette néze­getni. Nem láb volt az már, hanem csak egy megkékült püffedék, amely reggeltől estig nedvedzett és minden szomorú pórusából sava­nyú levet pumpált. Pöstyén most nagy erőfeszítéssel felkönyökölt egy zsombékra és visszatartott lé­legzettel fülelni kezdett. Az előbb mintha beszédfoszlányok úsztak volna át a ködön. Megpróbált felül­ni, de az oldalába beletört nyílhegy megmozdult, és a felharsanó fájda­lom a földre nyomta a testét. Pedig életjelet kell adnom, gondolta Pös­tyén, mert alighanem megkezdték bejárni a csatamezőt, hogy össze­szedjék a sebesülteket Nagy erőfe­szítéssel lehúzta a fejéről a rászorult sisakot kezébe vette a tőrkését és üt­ni kezdte a rögtönzött kis harangot Tán meghallják azok a kutyaháziak! (Ez a bekezdés a Lux Magic Jelzőpisztoly Rt. támogatásával ké­szült. Az életmentő kis fegyverekhez egyébként háromféle színben kap­hatók a robbanótöltetek.) ’ Abistemius herceg migrénje a déli órákra annyira elhatalmasodott, hogy tehetetlen dühében letépte magáról a vendéghajat és a kandal­lóba vágta. Reggel óta csak a rossz hírek érkeznek, a futárok egymás­nak adják a kilincset és friss sebek­ből vérezve tesznek jelentést a veszteségekről. Csak Pöstyénről nincsen hír. Pöstyént senki nem lát­ta, se élve, se halva. A herceg az ab­lakhoz lépett és kitekintett a franciakertbe. Úgy elmerült gyötrő gondolataiban, hogy nem vette ész­re fiatal feleségét, aki mint egy ke­cses kísértet, a dolgozószoba rejtek­­ajtaján lépett be. Pöstyénről semmi hír? — kérdezte Scarlatina mintegy mellékesen. Abstemiusnak furcsa volt a hercegné hanghordozása. Mi­ért van az, hogy ebben a kavargó végpusztulásban, ezt a fejedelmi asszonyt éppen az a tuskó Pöstyén sorsa aggasztja? Abstemius meg­próbált valami szellemes válasszal visszavágni, de a migrén újabb ro­hama söpört végig a koponyája eresztékeiben. A fájdalomtól szű­kölve a tenyerébe temette az arcát. (Köszönet illeti a Zachanassian Priznic AG magyarországi képvi­seletét, amelynek támogatásával a fenti bekezdés íródott. Ez a cég a fájdalomcsillapítók legnagyobb hazai beszállítója. Gyógyszereik könyörtelenül üldözőbe veszik a száguldó kor minden népbetegsé­gét. Zachanassian tabletta nélkül egy lépést se tegyen!) Amikor Milfajt rátalált Pöstyén sebektől cafatos testére, alig akart hinni a szemének. Ez a sebhelyek­től borított, mosdatlan martalóc gyermek módjára sírni kezdett örö­mében, hogy ilyen nagy szerencse érte. Scarlatina hercegné harminc titkos megbízottja napok óta járta a vidéket, hogy a tíz arany reményé­ben rátaláljon Pöstyénre, és most íme, ő a kiválasztott. Uram isten, tíz fürge arany! Milfajt szemügyre vette Pöstyén üszkösödő lábát, vér­től iszamós ingét, aztán nekigyür­­kőzött és a vállára kapta a testet, amelyben immár alig pislákolt az élet. A kastély innen kereken ötórai járásra volt. Éppen alkonyodott, s a nap búcsúsugarai vörösre festették a mocsár piócás vizét. Ez a tetves még így kivérezve is m­egvan egy mázsa, bosszankodott Milfart, és imbolyogva nekivágott az úrnak. (A Super Verda autókölcsönző önzetlen segítsége nélkül ezt a tör­ténelmi regényt nem tudtuk volna tovább folytatni. Mindenhová előbb ér oda, ha a Super Verádtól kölcsönöz kocsit. Tele tankkal ad­juk, üresen kérjük vissza! Ne felejt­se: gyalogolni rossz!) Scarlatina reggel arról értesült, hogy a herceg és kísérete kilovagolt vadászni. Csipkétől roskadozó ágya mellé térdepelt és könyörgő imát mondott azért, hogy ó, bárcsak gyomron nyársalná a férjét egy fel­bőszült szarvasbika, hogy lelné ha­lálát kiontott belei gőzölgő halmán ott, az erdei avarban, aztán ha fekete özvegyen is, de harcba indulhatna egy új boldogságért. Pöstyén, te lel­kem bíbora, rebegte. Eszébe jutott az a nap, amikor először látta meg a gyönyörű bajnokot Hófehér se­lyeminget viselt dagadó mellkasán, s a vérpiros magyar nadrág valósá­gos istenné emelte alakját. De nem. Nem is ing volt rajta, hanem dol­mány. Igen, posztódolmány, még­pedig­­örökös kivarrással. Vagy azt nem akkor viselte? Mindenről elfe­­iedkezve rákönyökölt az ágyra, és megpróbált visszaemlékezni Pös­tyén öltözékére. Csinos arcán felhők vonultak át, ahogy egyre jobban el­kezdett gondolkodni. : (Ez a folytatás bizony nem íród­hatott volna meg a Hungarian Fizi­miska Fotóstúdió támogatása nél­kül. Tudja ön, hogy a fénykép nem más, mint a megkövült pillanat? Ne törje a fejét a múlton! Máris ke­resse fel stúdióinkat!) Milfajt nem akart hinni a sze­mének, amikor végre megpillantot­ta a kastély komor tömbjét. Zihálva lerogyott a fűbe és maga mellé dob­ta Pöstyén viharvert testét. Ebben a pillanatban vadászkürt harsant a háta mögött... (Erre a bekezdésre a szerző saj­nos nem talált támogatót, így a mű ezen a ponton fájdalmas torzóvá kénytelen merevedni...) De akkor is! Éljen és virágoz­zék a magyar irodalom!

Next