Magyar Nemzet, 1996. március (59. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-13 / 62. szám
SZERDA, 1996. március 13. Az egészségügyi ellátás reformja megköveteli a szakítást a hagyományos felfogással. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint ugyanis az egészségi állapotot elsősorban az emberi magatartás, a genetikai adottságok és a környezeti hatások határozzák meg. És nem az intézményes , egészségügy. Egy településen valamilyen környezeti ártalom megszüntetésével nagyobb eredmény érhető el, mintha a rendelőintézetben egy új szakrendelést honosítanának meg. Arra egyelőre nincs kilátás, hogy az egészségbiztosító környezetvédő programot pénzeljen, de az már ma is elvárható tőle, hogy az életmódból következő kockázati tényezők ismeretében - amelyek ma a halálozási listát vezető krónikus betegségeket okozzák - az egészséget megőrző, s megelőzési szolgáltatásokat támogassa. Mint ezt oly gyakran elmondották, az eredményesebb és olcsóbb, mint a nemegyszer elhanyagolt esetek, visszafordíthatatlan szervi elváltozások gyógyítása. De nem csak a megváltozott betegségszerkezettel - lásd világjárványok megszelídítése és új epidémiák - kell az egészségbiztosítónak számolnia, hanem a népesség elöregedéséből és az elszegényedéséből következő szükségletekkel is. Elengedhetetlen tehát egy, a lakosság egészségi állapotát nyomon követő információs rendszer, amely a döntéseket megalapozza. Az ellátási szükségleteket a lakosság valós egészségügyi állapotából (s nem az intézmények jelentéséből) kiindulva Kopp Mária orvos-pszichológus professzor és Skrabski Árpád szociológus egy országos reprezentatív vizsgálatban mérte föl - Önök már '83-ban, '88-ban és '94-ben is kutattak ebben a tárgykörben. Eredményeikről a Magyar Nemzet is hírt adott. A korábban elemzett adatok összehasonlíthatók-e azokkal, amelyeket 1995-ben tártak fel? ■ - Igen - válaszolja kérdésemre Kopp Mária. - A mostani országos vizsgálatban több mint 12 500 tizenhat éven felüli embert kérdeztünk meg. Ezúttal nagyobb hangsúlyt kaptak a szükségletek. " Fájdalmas igények ■ - Mit tekintenek szükségletnek? - Az egészségügyi szükséglet sajátos. Azt a hiányt tekintjük annak, amelynek kielégítetlensége szenvedést okoz, és panaszként jelenik meg. Ma az igényeket gyakran nem a beteg fogalmazza meg végső formában, hanem egy „tolmács” - az orvos vagy országgyűlési képviselő - értelmezi azokat, mint különböző szolgáltatások iránti keresletet. Egy kitalált példa: Az orvos körzetében sok a magányos öregember. Ezért ő a rendelőintézetbe egy geriátriai szakorvost ajánl, holott egy civil szervezet tagjai is rányithatnák az ajtót azokra, akiknek hiányzik a társaság vagy gyámolításra szorulnak. A mi vizsgálatunk célja az volt, hogy „tolmács” mellőzésével szerezzünk tudomást a valós szükségletekről. A mai torz egészségügyi szerkezet nem a betegek meghallgatásával jött létre, azt intézményi és lobbyérdekek alakították. A szükségletek parttalanok lehetnek, az egészségbiztosító költségvetésének azonban korlátai vannak. Ez vitathatatlan. A szükségletek rangsorolhatók, de nem a fizetőképesség, hanem a méltányosság és a társadalmi hatékonyság alapján. - Köztudomású, hogy a megelőzés a legjobb befektetés. De tulunk megvárják a megbetegedést, a betegség elharapózását, és csak akkor avatkoznak be. Ez pedig ellenkezik a biztosítási filozófiával. - Ezt példázza a pánikbetegség „elfajulása” is. Ez egy szorongásos megbetegedés. Ha kezdetén nem ismerte fel az orvos, és nem részesíti a megfelelő kezelésben, a pánikbetegség elharapózik, és más formát ölt. Egy statisztika szerint a pánikbetegek hétszer annyian kísérelnek meg öngyilkosságot, mint az átlagnépesség. Sokat vannak táppénzen, segélyekből élnek. Jóval többször, mint mások. Tizenhatszor gyakrabban veszik igénybe az egészségügyi ellátást, jobbára a sürgősségit, magánéleti konfliktusaikról nem is szólva. Az átlagos embernél hétszer gyakrabban nem jönnek ki a partnerükkel. Egy 1995-ös kalkulációnk szerint az alapellátásba bevezetett szűrőprogram és a már bevált terápia pánikbetegenként 450 ezer forint nettó megtakarítást tenne lehetővé, az esetleges halálozási kockázatot nem is számítva. Ha javítható az életminőség - térjünk át a kielégítetlen szükségletekre. Mit várnak el az emberek az egészségügyi ellátástól? - Az első helyen olcsóbb gyógyszereket, a másodikon kevesebb várakozást és küldözgetést a rendelőkben. Az utóbbi visszatérő igény, előző vizsgálatainkban is az időpazarlást kifogásolták. A gyógyszer drágaságát értelemszerűen azonban csak ’95-ben panaszolták. A kifogások között a harmadik helyen szerepelt, hogy az egészségügyi dolgozók kikényszerítik a hálapénzt, a negyediken pedig az, hogy az ellátás embertelen, a beteg nem kap felvilágosítást - Megszívlelendők ezek a panaszok is. De amikor a kielégítendő szükségletekről szólt, azt mondta, hogy azok szenvedést okoznak. Én a panaszokon például az álmatlanságot vagy a gyakori fejfájást értettem. Természetesen az ilyenfajta panaszokat is felmértük, amikor az egészségi állapottal kapcsolatos életminőséget vizsgáltuk. Jelesül, hogy mi rontja azt. Milyen fizikai és lelki szenvedés csökkenti a munkaképességet 1988-ban már megnéztük ugyanezt, így a változásokról is képünk van. A munkaképességet gátló panaszok közül a mellkasi fájdalom és szorítás a leggyakoribb, ami jobbára szorongásos eredetű. A szorongás, a súlyos lehangoltság közvetlenül is jelentkezik. A mellkasi fájdalom, de a többi szorongásos panasz is hosszú távon szív- és érrendszeri megbetegedéssé válhat A korábbihoz képest gyakoribbak lettek a menstruációs görcsök , minden harmadik nőnél jelentkeznek - mintegy jelezve, hogy egyre kevésbé bírják a túlterhelést A kudarc érzete - Önök már előzőleg is kimutatták, hogy a depresszió, a neurózis megannyi betegség kockázatát hordozza. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szegénység önmagában nem rizikófaktor, hanem a depresszió közvetítésével válik azzá. Mi változott az 1988-as vizsgálatokhoz képest? — A depresszió terjed. Súlyos esetei katasztrofálisan növekednek, kivált egyes rétegekben. 1988-ban még a segédmunkások között volt a leggyakoribb, most a diplomás munkanélküliek járnak az élen. Fűzzük hozzá, ’88-ban még nem volt munkanélküliség. A korábbi kutatás óta növekedett a depressziós nők aránya. Ez is jelzi, hogy közelednek a tűréshatárhoz. A depresszió pszichológiai háttértényezői is változatlanok, az életcélok hiánya és az ellenséges beállítódás, az az érzet, hogy „mindenki ellenem dolgozik”. Az USA-ban a szívinfarktuson átesett emberek ellenséges beállítódását különböző tréningekkel gyógyítják. Japán pedig, ahol viszonylag kevés a szív- és érrendszeri halálozás, ezt az ellenséges beállítottság hiányának tudják be. A depresszió előretöréséhez hozzájárultak a növekvő jövedelmi különbségek is. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az irigység, hanem az önértékelés okán. A teljesítményközpontú gondolkodás azt közvetíti: nem vagyok képes arra, hogy érvényesüljek, sok pénzt keressek. - Ez önleértékelés. Amit sugallnak is. Nyugati filmekben a nagyvágyó feleség gyakran szidja, élhetetlennek csődöt mondanak, kudarcot vallanak a férjét. A jövedelmi különbségekhez még hozzá kell szokni, ha a mai túlzások megszűnnek is. De ez még nemigen megy. S ezért sokan alkohollal, droggal, gyógyszerekkel, nagy evésekkel, dohányzással vigasztalják, nyugtatják magukat. Hiába papolunk állandóan az egészséges életmódról. Van ennél jobb ellenszer is. El kell sajátítani a nehéz helyzetekkel való megbirkózás készségét. Vizsgálataink szerint a fejlett személyiség erre képes. A megbirkózási készséget mérve azt négy feltételhez kötöttük: 1. Van életcélja. 2. Van befolyása a munkahelyi eseményekre. 3. Nem ellenséges. 4. Problémaorientált megoldási stratégiákat alkalmaz. Azt tapasztaltuk, hogy olyan, aki meg tud birkózni a problémákkal, nemigen található a depressziósok vagy a munkaképességükben gátoltak között. A megbirkózási készség leginkább a jól képzett embereket jellemezte, és a fiatalok körében volt gyakoribb,mint az időseknél. Összességében népességünk fele úrrá tud lenni súlyos konfliktusokon is. - Ebből következik, hogy nem minden magyar borúlátó. De miként terjeszthető a megbirkózási készség? - Kizárólag tanulással. Kivált ott, ahol a szülői ház nem a helytállásra szocializál. Azt tapasztaltuk, hogy rövid tanfolyamokon is, amelyen például a munkanélküli fiatalokat készítették fel arra, hogy el tudják adni magukat, vagy egy szakmai átképzés folyamán is az emberek változtatni tudnak a magatartásukon. Önök azokat a szükségleteket mérték fel, amelyeket az egészségbiztosítónak kell kielégítenie. A közoktatás azonban nem ide tartozik. Készségfejlesztő tréningekre a civil szervezetek is igen alkalmasak. És ha vannak olyan programok, amelyek bizonyíthatóan a megbetegedések megelőzését szolgálják, azokat a biztosító akár támogathatja is. Mi azt is megkérdeztük, hogy milyen szükségletek kielégítését fizetnék meg. Elsőként pénzt áldoznának akkor, ha életük forog kockán. De előkelő helyen említették meg azt is, hogy fizetnének készségfejlesztő tanfolyamokon való részvétel esetén is. Kovács Judit Pánikbetegek, depressziósok, élhetetlenek Az egészségügy piackutatása Szilvásy Nándor rajza ni •• •• lukorMártír Nemzet 7 „Csak az a nép maradhat meg, amelyik tud tenni szeretteiért”. Egy régi március tizenötödike New 1988 januárjának valamelyik utolsó napján váratlan üzenet érkezett telefonon: éjfélkor feltétlenül tartózkodtam otthon, mivel Washingtonból fognak hívni... Ébren vártam az éjfélt. A telefonhívás pontosan érkezett Máris egy távoli hang szólt Washingtonból, az Amerikai Magyar Szövetség külügyi titkárának kicsit szapora, magas fekvésű beszéde. A vonal olyan tiszta volt, mint ha csupán a szomszéd szobából szólt volna át valaki... A beszélgetés kérdéssel kezdődött: elvállalnám-e New Yorkban, március 15-én, a szabadságünnepen az ünnepi szónok szerepét? Kiegészítésül: hagyomány ez néhány esztendeje, hogy a „civil Magyarország” képviseletében is meghívnak valakit. Mindezeket gyors tempóban mondotta el, sürgetően várta a választ: - Vállalod? Válaszolhattam-e mást, mint egyetlen szót, pillanatnyi, tétova töprenkedés után: - Vállalom... 1. Erre számítottam - szólt vissza a washingtoni hang, majd ugyanazzal a lendülettel folytatta: - A részleteket holnap, pontban éjfélkor New Yorkból, Kálmán Lászlótól. Éjfélkor újra megszólalt a telefon. A hang ezúttal bársonyos baritonba hajló volt - Kálmán László vagyok. Máris ráírtuk a plakátra a neved, hogy időben kinyomtathassuk. A meghívólevelet, repülőjegyet elindítottuk a címedre. - Mi lenne a teendőm a március tizenötödikéi beszéddel? - tettem fel a kérdést az akkor még ismeretlen Kálmán Lászónak. - Mondasz, amit akarsz. Ehhez tudni kell az idei amerikai magyar szabadságünnepünk programját Négy évfordulóra emlékezünk: Szent István király halálának 950., az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 140., Erdély elvesztésének 70., Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 40. évfordulójára. Egy héttel korábban érkezz, a New York-i magyar rádióban beszélned kell. Fel kell vezetni, meg kell ismertetni hallgatóközönségünkkel. Ahogy itt, Amerikában minden érzelmesség nélkül mondják: el kell adnunk, akár egy szappant... Még a tengerentúli utazás előtt, szintén egy meghívásnak eleget téve, megjártam Erdélyt. Amerikába érkezésem napján, Kálmán László bemutató szavai után vallomásomat közvetítette New York második legmagasabb épülete, az Empire State Building tetejére szerelt antennatoronyból a magyar nyelvű rádió. - Amikor felszállt velünk Amszterdamban a holland légitársaság gépe, csodálatos átváltozásnak lehettünk tanúi, legalábbis magamnak. Miközben nyugat felé száll a gép, szinte állt a nap. Soha nem akart lemenni, még New Yorkban is alig. Közben kelet felé szálltam gondolatban időn és téren át. Erdélybe, a történelembe és Budapestre, a jelenlegi időbe... Néhány nappal ezelőtt még ott álltam Nagyvárad főterén, a székesegyház mellett, amely Szent László emlékeit őrzi. Vagy Kolozsvárott a Mátyás szobornál. Vagy Csíkban, a székelyek szent földjén. És mindenütt éreztem Erdély szívdobogását... De kicsoda Kálmán László, akinek nevét, személyét és tetteit akkor már évek óta ismerte New York a tízmilliós metropolis? Pécsi joghallgató volt 1956-ban, amikor a forradalom vihara a dunántúli várost is megrengette. A születésnapja is október 23-ára esett, 1934- ben... Az ifjú jogász, akiben színészi álmok szunnyadoztak, nemcsak ott volt, lobogott minden tömeggyűlésen és tüntetésen, a pécsi ’48-as téren, a Petőfi- meg a Kossuth-szobornál, de maga is szavalt, a frissiben megjelent forradalmi újságba írt. Menekülnie kellett. Jugoszláv tábor. Majd Párizs, Sorbonne, színházrendezői tanulmányok. Onnan tovább, New York. A praktikus szemléletű Amerikában kereső foglalkozás után nézett. Felhőkarcoló-menedzser lett a 30-40-50 emeletes magasházakat, azok mindennapi szolgáltatásait irányító, megszervező főnök. 1971-ben Kálmán László megalapította a rádiót, amelyik táplálta a tüzet a magyarságért, híddá vált az óhaza és a 150 kilométeres, a rövidhullámú adó vételi körzetében élő honfitársak között. A szombaton és vasárnap jelentkező, félórás magyar nyelvű rádióadás New York város nemzetiségi programjának része, amelyik reggeltől estig, 32 nyelven sugározza a legkülönfélébb műsorokat. 2. New York lakossága előtt mégsem ezzel vált híressé Kálmán László. Hanem amit honfitársaival együtt, az erdélyi magyarságért tett Azokkal a tüntetésekkel, amelyek 1980 óta március 15-én és október 23-án, New York legfőbb sugárútjain, fekete koporsóval, végigvonulva rendeztek, jelképezve: „Nincs az a koporsó, amelyik Erdélyt eltemeti!" . , Még nagyobb feltűnést keltett az a tüntetés, amit a Waldorf Astoria Szálló előtt rendeztek, amikor Ceausescu New Yorkba érkezett Meg kellett torpannia a tüntető tömeg előtt. Ahogyan az emigrációt választó kémfőnök, Ion Mihai Pacepa magyarul is megjelent könyvében (Vörös horizontok) olvasható, Ceausescu dühöngő rohamot kapott: Meg kell ölni a vezetőiket. Hivatásos bűnözők végezzenek velük! Kálmán Lászlót nem sokkal később, elütötte egy nagy sebességű autó. Ám a gondviselés angyalai megóvták a magyar forradalmár életét. Az autó orrán átbukfencezve csupán kisebb horzsolásokat szenvedett. Az eseményekről a New York-i sajtó címoldalon, fényképes riportban számolt be. A március 15-i ünnepséget - amerikai szokás szerint - szombat délután rendezték. Kibérelték a Park Avenue és az 51. utca sarkán lévő Szent Berthemotew katedrálist, amelynek szomszédja egy felhőkarcoló, a Waldorf Astoria Szálló. Az Amerikai Magyar Szövetség, az Erdélyi Világszövetség és a Szabad Magyar Jogászok Világszövetsége szervezésében megrendezett szabadságünnepre zsúfolásig megtelt a Szent Berthomoten katedrális. A „helybeli” magyarok, meg a közeli New Jersey államból külön autóbuszokkal odaszállított 1500 főnyi lelkes sereglet meghatottan nézte az élőképet. Évezredes az áldozat jelképpel vonultak fel a díszruhás résztvevők, mintegy félszáznyian, emlékeztetve a meghívottakat országalapító királyunk, Szent István halálának 950. évfordulójára. Történelmi időket elevenített fel a templom külső bejáratától, a padsorok között a szószékig vonuló sereg. Korabeli ruhákban hozták a magyar koronázás kegytárgyait: a koronát, a palástot, az országalmát, Attila kardját... Ezután hatalmas, kibontott zászlók, ezer év történetét megszemélyesítő, oly sok viharban megtépett lobogók (eredetiek, különböző múzeumokból összeszedve), az Árpád-kortól az 1848/49-es szabadságharc oly sok véráztatta zászlajáig. A végén, a leghatalmasabb, egy középen kilyukasztott 1956-ból, a zászlórudon fekete gyászszalaggal... Az amerikai szónok, egy nyugalmazott altábornagy, a Reagen-Bush kormányzat egyik legbelsőbb tagja, aki a „Csillagháborús” előkészületeket támogató országos társadalmi egyesület elnöke, a Szabad Afganisztánért küzdő mozgalom vezetője, az USA nyugalmazott katonatisztjei szervezetének reprezentánsa, második világháborús hős, főhadnagyként 1945 tavaszán a buchenwaldi haláltábor felszabadítója beszélt. Biztosította a március 15-i ünnepre összegyűlteket: a szabadság napja hamarosan elkövetkezik Kelet- és Közép-Európa még most (1988-at írunk...) elnyomás és megszállás alatt élő népei számára. Végül a „civil” Magyarországról érkezett szónokként következtem több, mint félórás időtartammal. Felidéztem az 1848/49-es szabadságharcba kisdobosként bevonuló dédapám élettörténetét. Nyújtó Pál: Aki 1878-ban, emberöltönyi idővel később egyik vezetője volt a „ceglédi százak” küldöttségének, amelyik Turinban felkereste a száműzetésben élő Kossuth Lajost. A jelen időről így szóltam 1988 márciusában: - Magyarország, mint tudjuk, az elkerülhetetlen változások korszaka előtt áll. Nemcsak gazdaságilag vagy politikailag kell megújulnia, hanem - ahogyan az értelmiségi cso portban pártok dörömbölve a nem is olyan lassan elkövetkező XX. század kapujának fennhangon hirdetik - erkölcsileg is... Újra kell rendezni jelenünket, hogy ne maradjunk a jövőtlen jelen állapotában. Egy öreg tiszántúli parasztember mintha jóslatot mondott volna az új év 1988 első napján: - Nem számít, mit teszel addig, amíg meg nem ijeszted a lovakat... 3. Majd Erdély örökségével példálóztam: - Üzen Erdély... Üzen egy székelyföldi tanító, aki így gondolkodik: olyan siratófal kellene nekünk is, erdélyi magyaroknak, mint a Biblia népének van a mai Jeruzsálemben... Olyan siratófal, amire elírhatnánk minden szenvedésünket, minden megszüntetett magyar iskolának alapító évét, növendékeinek számát. Magyarok, itt az Atlanti-óceánon partján, figyeljetek a túlsó part, a messzi kis országnyi Erdély üzeneteire. Azt üzeni Erdély: számít rátok, messzeszakadt véreire... Segítsetek, segítsetek, segítsetek! Segítsétek Erdély népét - minden erőtökkel! A történelem azt tanítja: csak az a nép maradhat meg, amelyik tud is, akar is tenni bajbajutott szeretteiért. 1988 márciusa óta több, ott megismert New York-i magyarral találkoztam. Itthon, hazalátogatóként, az elmúlt nyolc esztendő alatt. Megkérdezték: — Ugye a mi amerikai szabadságünnepünk nagy élmény volt? - Csak a diadalmas kezdet volt - válaszoltam többüknek. Utána jött a ’89-es március 15-e. Amikor a felvonulók a nálunk is szabaddá vált évfordulón kézbe vehették a kétszázezres példányban kinyomtatott In memóriám Nagy Imre címmel megjelent dokumentumkötetemet. Majd egy újabb márciusi diadal: ’90-ben e napon rehabilitált több mint harminc év után a rádió, megszüntetve kitiltásomat és vett fel újra munkatársai közé... Nekem ez a három, egymás után következő március történelmi mementónak tekinthető „hármast” jelent Nem felejthetek, amíg élek. Tóbiás Áron