Magyar Nemzet, 1996. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-17 / 193. szám

18 Magyar Vnizor Igazságosabb és testvériesebb világot! A magyar katolikus püspöki kar körlevele „Krisztus követése és az evan­gélium hirdetése magába foglalja azt a feladatot is, hogy a keresz­tény közösség fáradozzon az em­berek egyéni életének jobbításán, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építésén. Ezért az egy­ház Krisztustól nyert küldetéséhez hozzátartozik, hogy az Evangéli­um szellemével áthassa és tökéle­tesítse az evilági dolgok rend­jét".. . - úja körlevelében, amelyet augusztus 18-án, vasárnap minden szentmisén felolvasnak a hívek­nek, a magyar katolikus püspöki kar.­­ Országunkért érzett felelős­ségtudattól irányítva kísérjük fi­gyelemmel a hazánkban lejátszó­dó társadalmi folyamatokat. Elér­kezettnek látjuk az időt, hogy az Evangélium fényében és az egyház szociális tanítása alapján áttekint­sük az ország jelenlegi állapotát, értékeljük a magyar társadalom helyzetét, és útmutatást adjunk a jövő építéséhez. Ezért fordulunk híveinkhez és minden jóakaratú emberhez Igazságosabb és testvé­riesett világot! címmel." (A körle­vél füzet formájában jelenik meg, és minden plébánián és templom­ban beszerezhető lesz.) A kiadványban elemzik ha­zánk szociális viszonyait, ki­emelten az egészségügy helyze­tét, a gazdaság alakulását, a poli­tikai és társadalmi életet, a kultú­ra és az oktatás kérdéseit. „Mind­ezt abban a tudatban tesszük, hogy teljesítjük a rövidesen ha­zánkba érkező II. János Pál pápa kívánságát, aki a legutóbbi szo­ciális enciklikájában ezt írta: Különösen azt kívánom, hogy azokban az országokban ismer­tessék és alkalmazzák az Egyház társadalmi tanítását, amelyekben a létező szocializmus bukása után nagy az elbizonytalanodás az újjáépítés tekintetében." A körlevél alkalmat ad arra, hogy hívek és lelkipásztorok egyénileg és együttesen is átgon­dolják most alakuló társadalmi életünket országos, helyi és csalá­di szempontok szerint. Az evan­géliumi értékek és az egyháznak erre épülő szociális tanítása szi­lárd alapot ad ehhez a vizsgálat­hoz. „Ezért buzdítjuk híveinket, hogy... keressenek alkalmat arra, hogy a konkrét feladatokat egy­mással is megbeszéljék.” A körlevél elsősorban a kato­likus hívekhez szól, ám szólni kí­vánnak általa az ország minden polgárához, hívőkhöz és nem hí­vőkhöz egyaránt, akiknek fontos Magyarország jelene és jövője, s akik jóakarattal, a köz javáért vállalt felelősségtudattal dolgoz­nak annak építésén. „Bízunk ab­ban, hogy az a közös munkálko­dás, amelyre ez a körlevél ösztö­nözhet, serkenti majd híveink fe­lelősségvállalását önmagukért és embertársainkért, és hozzásegít egy szélesebb körű társadalmi összefogáshoz az ország boldo­gabb, emberibb, az evangéliumi értékekből táplálkozó jövőjéért.” * A Kereszténydemokrata Nép­párt elnöke Giczy György elisme­réssel szólt a magyar katolikus püspöki kar körleveléről. Határkő­nek tekinti, mert abban a püspöki kar a társadalmi problémákból, er­kölcsi gondokból kiindulva szo­ciális kérdésekről is szól. Meghalt Kerekes János Kerekes János zeneszerző, az Operaház karmestere, Erkel Fe­­renc-díjas, érdemes művész éle­tének 83. esztendejében, hosszú betegség után augusztus 16-án elhunyt - tudatja az Operaház igazgatósága. Kerekes János 1913-ban szü­letett, Weiner Leó tanítványa, majd 1931-től a berlini Hochiychu­­le für Music karnagyképző intéze­tének növendéke volt. 1952-től a Honvéd Együttes zenekarának művészeti vezetője, 1957-től a televízió zenei tanácsadója, ké­sőbb rovatvezetője lett. Nyugdíja­zásáig az Operaház karmestere­ként dolgozott. Kultúra SZOMBAT, 1996. augusztus 17. Kitüntetések augusztus 20. alkalmából A Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére augusztus 20-a alkalmából kitünteté­seket adott át. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT Eckrich Béla iskolaigazgató; Mikulás Ferenc ügyvezető igazgató; dr. Nagy László középiskolai igazgató; Nemes László zenetanár; Sándor János ta­nár; Vass Lajosné dr. Kaposi Edit nyugalmazott fő­osztályvezető; Váradi Istvánné iskolaigazgató; Várkö­­vi Tamásné konduktor szakértő. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT Dénes József gondnok; dr. Gyenes József műsza­ki vezető; Hegedűs Istvánné pedagógiai tanácsadó; Horváth Ferencné osztályvezető; Horváth Imréné gazdasági igazgató; Kelemen Lajosné középiskolai igazgatóhelyettes; Kiss Bálint tanár; Marcz Mihályné iskolaigazgató; Meixner Ildikó gyógypedagógus pszi­chológus; Mondovits Mihályné iskolaigazgató; Né­meth Zsuzsanna néptáncművész; Pongó Sándorné igazgatóhelyettes; Süveges Géza iskolaigazgató; dr. Sturcz Zoltánná művészeti vezető; Toldi Gyuláné könyvtárigazgató-helyettes; Tolnai Valéria könyvtá­ros-szerkesztő; dr. Tóth Kálmán nyugalmazott tanár; dr. Vörös Ti­borné tanár. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT Kardos Edit táncművész; Török Jolán ügyveze­tő; Xantus Zoltán népművelő. A NÉPMŰVÉSZET MESTERE Buda György és Buda Györgyné néptáncos; özv. Farkas JP. Bertalanná szövő; Kocsor Imréné kosárfonó; Kovács András bútorfestő; Lukács La­jos fafaragó; Palkó Andrásné énekes; Répás János szoborfaragó. A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE Balogh Ildikó és Fantoly Gyula táncospár; Benedek Krisztina és Széphalmi Zoltán táncos­pár; Csíki Lóránt szövő; Dúdoló Együttes; Ger­gely István vasműves; ifj. Hancz Péter szalmafo­nó; Kerti Eszter ötvös; Kiszely Orsolya hímző; Kosarasné Fülöp Brigitta fazekas; Lekrinszi Má­tyás és Mucsi György fafaragó; Miskolczy Mária énekes; Polgár Lilla énekes; Prill László bőgős; Tárnoki Beatrix énekes; ifj. Vitányi Iván hang­szerkészítő. ÉLETFA DÍJ Born Miklós táncos; Simay Zsuzsa nyugalma­zott népművelő; dr. Timaffy László néprajzkuta­tó. NÉPMŰVELÉSÉRT DÍJ Dr. Ambrus Zoltán igazgató; Bagáriné Visz­ket Katalin népművelő, igazgató-helyettes; Csörsz­­né Zelenák Katalin népművelő; Dankovics Margit népművelő; dr. Egyed Ferdinánd igazgató; Fe­­renczi Anna zenepedagógus; dr. Halász Lászlóné Kovács Éva népművelő; Harangozó Attiláné nép­művelő-könyvtáros; Havas Katalin tájékoztató könyvtáros; Héra Éva népművelő; Horváth József népművelő; Krizsán Mihály nyugalmazott igazga­tó; Moldvay Győző népművelő; Patka László nép­művelő, kulturális menedzser; Skrabut Éva nép­művelő; Sülye Károlyné népművelő; Szakály Má­tyás nyugalmazott pedagógus; Tilkof Endre könyv­táros; Tóth Erzsébet népművelő; dr. Utry Attila népművelő. BESSENYEI GYÖRGY-DÍJ Kecskés József népművelő; Margittai Katalin népművelő; Móczik Erzsébet vezető népművelő; Sánta Miklós népművelő; Szabadi Mihály népmű­velő. MÓRA FERENC-DÍJ Dr. Csaplár Ferenc múzeumigazgató; dr. Né­meth Péter múzeumigazgató; dr. Petánovics Kata­lin muzeológus; dr. Sinkó Katalin főosztályvezető. PAULER GYULA-DÍJ Dr. Balogh István nyugalmazott levéltári igaz­gató; dr. Beke Margit nyugalmazott levéltári igaz­gató. SZINNYEI JÓZSEF-DÍJ Borsosné dr. Muraközy Nóra könyvtáros; Dö­mötör Lajosné dr. könyvtárigazgató; Győri Erzsé­bet igazgatóhelyettes; Ramháb Mária könytárigaz­­gató; Tőkés László nyugalmazott osztályvezető; dr. Viczián János szerkesztő. Elhunyt Hajnóczy Gyula Hajnóczy Gyula Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MTA leve­lező tagja augusztus 10-én, életé­nek 77. évében elhunyt. A neves építészt augusztus 28-án két óra­kor kísérik utolsó útjára az Óbu­dai temetőben - tudatja a Ma­gyar Tudományos Akadémia. Hajnóczy Gyula az elmúlt négy évtized építész oktatásá­nak, a hazai műemlékvédelem­nek, az építész-történettudo­mánynak kimagasló alkotó sze­mélyisége, nemzetközileg elis­mert szakértője volt. Tudomá­nyos munkássága az ókor építé­szettörténetének hazai művelő­désével kezdődött, majd a ma­gyarországi római építészeti em­lékek teljes körű feldolgozását tűzte ki célul. Haláláig tanította az egyetemen a térelméleti és tu­dománytörténeti tárgyakat. Ki­magasló munkáját Kossuth-díj­­jal, Ybl-díjjal, a Munka Érdem­rend ezüst fokozatával, a Ma­gyar Műemlékvédelemért Emlék­éremmel ismerték el. Ünnepeink gyermekraj­zokon A Budapest, VII. kerületi Barcsay Képzőművészeti Iskola diákjai nyerték a Honvédelmi Minisz­térium, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör és a Magyar Nemzet Ünnepeink című gyermek­­rajzpályázatát. A Magyar Nemzet kü­löndíját pénteken Felhő Tibor, lapunk szerkesztőbizottságá­nak elnöke adta át a Barcsay Iskola tanítványának és Dombyné Szántó Melániának igazgatónő­nek. (A pályázatról és a kiállításról bővebben szombati magazinunk első oldalán olvashatnak) A honfoglalás évezredes távlatbólA történeti események lefo­lyásának pontos felidézése még rövid távon is bi­zonytalan eredményhez vezet. Az ezer év előtt lezajlott események pontos megismerése a ma rendel­kezésünkre álló csekély írott for­rásanyagból nehezen állapítható meg. Jórészt ebből fakad a szá­mos eltérő nézet, ami a honfogla­lás történeti megközelítését jel­lemzi. A korabeli és Árpád-kori írott forrásokat száz év előtt a legkivá­lóbb történészek, élükön Pauler Gyulával összegyűjtötték, s meg­indult a régészeti leletek rendsze­res közzététele is. Az elmúlt négy évben az MTA őstörténeti bizott­sága által rendezett négy üléssza­kon megkíséreltük áttekinteni az őstörténet segédtudományai terü­letén azokat a fontos új adatokat, melyek az elmúlt száz évben fel­színre kerültek, és rövid áttekin­tést adni mai felfogásunkról. (Eredményeiket A honfoglalásról sok szemmel című könyv­soro­­zatban a Balassi kiadónál tesszük közzé. Ebből két kötet jelent meg, s kettő nyomdában van.) Ha a történeti irodalomról összképet nem is adhattunk, en­nek számos oka volt. Egyrészt az 1100 éves forduló alkalmából igen sok tudományos és népszerű írás jelent meg, hiszen történet­­írással nem csak jól iskolázott tör­ténészek foglalkoznak, hanem tollforgató írók és politikusok is, akik jobbára az olvasók várakozá­sainak a kielégítésére töreksze­nek. Az ilyen írások általában nem képzett szakemberek mun­kái, olykor politikai célzatúak, s alig tartanak igényt a szakmában járatos történészek és a társtudo­mányok művelői meggyőzésére. Ennek ellenére nem mehetünk el mellettük mindig szó nélkül, mert befolyásolják térségünk népeinek tudatát, sőt közvetve sorsát is, mint azt a XX. század tragikus eseményei megmutatták. Nem feladatom a honfoglalás történetének vázolása, annyit azonban megemlítendőnek tartok, hogy időpontja tekintetében ma sincs okunk mást mondani, mint amit az MTA által száz éve kikül­dött bizottság, élén Pauler Gyulá­val megállapított. A honfoglalás döntő mozzanata a 895. évre tehe­tő, s rendezési okok késztették a hatóságokat az ünnepeknek a 896. évre való helyezésére. Mai felfogásunk szerint az írott források valószínűvé teszik, hogy Árpád nagyfejedelem seregé­vel a 893. évi besenyő támadás után, 895 tavaszán a Vereckei-há­­gón és a gyéren lakott Felső-Tisza vidékén át nyomult be a Nagy-Al­földre, s véres csatákban verte ki onnan a IX. század elején oda be­hatolt és a Maros partvidékét meg­szállva tartó dunai bolgárokat, ki­ket elődeink az onogundur névből rövidült nádor névvel neveztek. Még ez évben a megtámadott bol­gárok segítségül hívták a Dnyeper és Don közé nyomult besenyőket, akik egy újabb támadás során az Etelközben, Ukrajna nyugati ré­szén, valamint Moldva és Havas­alföld területén maradt magyar tör­zseket Erdély területére űzték. A lábasjószágai zömét vesztett hét magyar törzs a sóbányák mellett lévő hét vámás őröket hátrahagyva költözött az Alföldre, ezzel birtok­ba véve a Keleti Kárpátok és a Du­na közötti térséget. A magyarok két fejedelme nem a Kárpátokon át történt beköl­tözés után küldött követeket Szva­­toplukhoz, a marót, azaz morva fe­jedelemhez, aki már a honfoglalás előtt, 894-ben meghalt, hanem a honfoglalás előtti évben támadt a nagymorva fejedelem felkérésére a frank fennhatóság alatt lévő Pan­nóniára. A frankok s általában a neolatin népek régi szláv neve a vlach (magyarul oláh) névből kép­zett vlaszi volt, mint ez az Orosz Évkönyvek legrégibb részéből az Angliával szemben lakó volohok­­ról szólva egyértelműen kiderül. A vlach név többes vlaszi alakjából ered a régi magyar nyelv olasz szava, mely vallont és franciát is jelentett. Arnulf, a keleti frank biroda­lom császára 899-ben felkérte a Duna vonalától keletre lakó, s a Dunánál megtelepült magyar ve­zéreket a Lombardiában uralkodó Berengár, Itália királya megtáma­dására. A magyar vezérek ötezer főből álló sereggel a Brenta folyó mellett szétverték Berengár hadát, majd 900 derekáig kalan­doztak a Pó síkságán, sőt a Lidó felől lóháton Velence megtáma­dását is megkísérelték. E hadjárat közben a magya­rokat felbérelő Arnulf császár meghalt, mire a Pannónián ke­resztül hazatérő magyarok elfog­lalták az uratlanul maradt Du­nántúlt, majd a Nyitra vidékére kiterjedő morva végeket. Ilyen módon 900 végére az egész Kár­pát-medence a magyar fejedel­mek uralma alá került. A magyar honfoglalás az írott források szerint két ütemben, a 895. és a 900. évben zajlott le. Feltehető ugyan, hogy már ko­rábban, a 894. évi pannóniai ka­landozás után is maradtak sereg­részek a Felső-Tisza-vidéken, és a 895. évi besenyő támadás után sem rögtön ürítették ki a Dnyesz­­ter felső folyása felé menekülő magyar néprészek a Kárpátokon túli völgyeket, de erre biztos tör­téneti és régészeti adatokkal nem rendelkezünk. Nyugati és bizánci források­ban már a IX. századi magyarok­ra feltűnik a szkíta és a hun elne­vezés, Attilát pedig a magyar ki­rályi udvarban már a XI. század óta az Árpádok ősének tartották. Hazai krónikáinkban Kézai nyo­mán a XIII. század óta terjedt el az a nézet, mely szerint a magya­rok első bejövetele Attila hunjai idején történt, Árpád pedig egy második beköltözés során foglal­ta el Attila örökét. Egykorú hite­les források ezt a nézetet nem tá­masztják alá, noha az feltehető, hogy a népvándorlások során ki­sebb magyar néprészek már a honfoglalás előtt sodródtak az ural és a Volga vidékéről a Kár­pát medencébe. A László Gyula által több­ször kifejtett kettős honfoglalás elméletéből annyi fogadható el, hogy az 563 után a Dontól Nyu­gatra terjedő térségbe költözött onogur-bolgárok jelentős része már az Onogur-birodalomnak a VII. században a türkök által tör­tént megdöntése nyomán a Kár­pát-medencébe, az Avar biroda­lomba menekült, s az ide települt avar népességbe olvadt. A késő avarok nyelvéről annyit mondha­tunk, hogy olyanféle bolgár-tö­rök nyelven beszéltek, mint a du­nai bolgárok és a magyarok ve­zető rétegének egy része. Ezek nyelve azonban nem azonosítha­tó a „hétmagyar” törzsben be­szélt nyelvvel, s így nincs ko­moly ok arra, hogy a magyar honfoglalás közismert időpontját megváltoztassuk. A XX. század végén jó okkal ünnepeljük a Kárpát-medencébe költözésünk 1100-ik évfordulóját. A legújabb időjárástörténeti kutatások, melyeket Nyugaton és Skandináviában botanikusok mellett régészek is művelnek, hozzájárulnak történeti ismere­teink bővítéséhez, még ha az ezer év előtti történeti földrajzi viszo­nyok időbeli megállapítására csak hozzávetőleges eredmé­nyekre vezetnek is. A magyar honfoglalás időpontjának pontos megállapítása ezekből ugyanúgy nem lehetséges, amint a régészet, nyelvészet és a néprajz eredmé­nyeiből. A honfoglalás idején itt élt népek életviszonyainak a megis­merésére azonban nem közöm­bös az a legújabb megállapítás, mely szerint az északi félgömb 42 és 48 szélességi foka között, nagyjából égövünk steppei vo­nalán 750 és 900 között a szub­trópusi klíma feltolódása révén olyan nagyarányú felmelegedés és szárazság köszöntött be, ami egyrészről az állattartó és föld­művelő népek életére döntő mó­don hatott, és népvándorlások elindítója lett, másrészt a Golf­áram felmelegedése révén Skan­dinávia és az Atlanti-óceán észa­ki nagy szigeteinek fjordjai az ott lakó normann vikingeket a hajó­zás idejének meghosszabbodásá­val tengeri útrakelésre indította, s honfoglalásunkhoz és kalandozá­sainkhoz hasonló vállalkozások­ra késztette őket. E másfél évszá­zados klímaváltozás történeti ki­értékelése még várat magára, de alig lehet véletlen, hogy Izland honfoglalása nem sokkal előzte meg a magyar honfoglalást és ezzel egy időben következett be, hogy a normannok a Szajnán fel­hajózva Párizst megostromolták és részben felégették. Az sem tagadható immár, hogy nem mendemonda az a bi­zánci és szláv szólásmondás, mely szerint az avarok eltűntek. Okát több egykorú forrás világít­ja meg: nem térve itt ki a Dado püspökhöz írt levélben elbeszélt nagy ínség okozta elvándorlásra, a térségünket ismertető Regino lotharingiai apát új hazánk síksá­gi részét elhagyott földnek, Nagy Alfréd angol király pedig a Mor­vaország és Bulgária között elte­rülő földet pusztának, végül Gar­­dízí perzsa földrajzíró ugyane tér­séget tíznapi üres járóföldnek ír­ta. Komolyan számolhatunk az­zal, hogy az avarok és alattvaló­ik, a germán gepidák zöme úgy tűnt el, hogy az említett másfél évszázados szárazság nyomán a környező csapadékosabb erdős vidékekre menekült, s nagy több­ségük az erdőlakó szlávokba ol­vadt. Időjárástörténeti eredmé­nyek szerint e korszak végére, 900 tájára csapadékosabbá vált új hazánk, a Kárpát-medence, s ez is hozzájárult népünk fennmara­dásához. Györffy György SOTHEBY’S FOUNDED 1744 A SOTHEBY’S szakértői Budapesten Karórák és zsebórák díjtalan helyszíni értékbecslése 1996. augusztus 28-án 9-14 óráig. Információ és bejelen­tkezés naponta 14-18 óráig a 352-0954 telefonon. Cím: 1075 Bp„ Madách Imre út 3. 4/4.

Next