Magyar Nemzet, 1997. július (60. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

HÉTFŐ, 1997. július 21. Transelektro tenisztorna Vissza a kezdetekhez (Munkatársunktól) Sporthistóriai kvízkérdések között a nehezen megfejthető ka­tegóriába sorolható az a felad­vány, amely arról tudakozódik, hogy mikor jutott döntőbe profi tenisztornát Noszály Sándor (25 éves). Idestova egy évtizede, amikor 1988 szeptemberében a Feneketlen-tó mentén, az MTK- pályán sok száz néző előtt látvá­nyos döntőt vívott a különös stí­lusban teniszező Roland Stad­­lerrel. A 25 ezer dolláros Chal­­lenger-viadal első díját akkor a svájci Davis Kupa-játékos sze­rezte meg, míg a 16 esztendős magyar fiatalnak a második hely jutott. Akárcsak most... A helyszín ugyanaz, az egyik főszereplő szintén, hiszen Noszály mérkőzik a torna harmadik helyén jegyzett izraeli Hadad ellen. A pénzdíj most negyedannyit, mint egyko­ron, hiszen 6250 dollárt osztanak szét a négyhetes sorozat minden egyes tornáján. Noszály számára - reménykedjünk - az újrakez­dést jelenti a szatellitmezőnyben való részvétel. A világranglistán nem is olyan régen még a Top 100 mezőnyéhez tartozó, egykori Davis Kupa-éljátékosunk az el­múlt két esztendőben folyamato­san zuhant hátra a ranglistán - je­lenlegi 508. helye a kezdő profik osztályába sorolja. Oda, ahonnan irtózatos keservek árán lehet csak feljebb kúszni. E kínok megteste­sítője a körverseny, divatos ne­vén szatellit, ahol feledve a nagy viadalok minden pompáját, mos­toha körülmények között, feltö­rekvő ifjak tömege ellen kell helytállni. Világranglista-ponthoz pedig csak úgy lehet jutni, ha négy héten át szorgosan szerepel az ember - akkor jó esetben egy hónap alatt kasszírozhat annyit, mint egy kisebb Challenger hét­napos tornájának megnyeréséért jár, vagy amennyit Wimbledon­ban a legjobb 32 között kieső te­niszező kap. Az 1990-es magyar szatellit­sorozatát egy Noszály nevű fia­talember nyerte, s lépdelt aztán folyamatosan előre, egészen az 1995-ös bukaresti milliós tor­náig, ahol A. Costa és Bruguera legyőzése után selejtezősként elődöntőig jutott, s csak a későb­bi nyertes Muster tudta megál­lítani. A napjainkban zajló Trans­­elektro-szatellit első heti verse­nyének fináléjában a negyedik helyen kiemelt Noszály 1 óra 34 perc alatt, két játszmában szen­vedett vereséget (4:6, 5:7) a fia­tal izraeli vetélytársától. A torna­győztes Hadadról (a héten látot­tak alapján aligha tévedünk na­gyot, ha megjósoljuk) egy-két éven belül már az ATP-viadalok főszereplői között olvashatunk. Bizakodjunk, hogy Noszálynak is ilyen tervei vannak... A körverseny második heti tornájának hétfői játéknapján (10 órától) folytatódik a szombat óta tartó selejtezősorozat, s a délutáni zárómeccsekkel egy időben - a hét végi esőzések miatt - egy va­sárnapról elmaradt párosdöntőt is láthat a közönség (15 órától), mi­vel Noszály és Lukács az elődön­tőben kikapott, a cseh Hanak, Krupa, valamint az izraeli Ha­dad, Okun duó részvételével. Totóeredmények 1. Vasas-Bremen 1 2. Istanbulspor-Öster 1 3. Polonia-Duisburg X 4. Heerenveen-Aalborg 1 5. Bastia-Graz 2 6. Antwerp-Lausanne X 7. Köln-Standard Liége X 8. Stabaek-D. Moszkva X 9. Genk-Panahaiki 1 10. Hamburg-Samsunspor 1­­ 11. Lommel-Hajduk Radics 1 12. Halmstad-Turku 1 13. Rapid Bucuresti-Lyon 2 , 14. Montpellier-Groningen 1 A CIB CIB ÉRTÉKPAPÍR RT. A CIB Értékpapír Rt. közleménye Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1997. július 21-től a KINCSEM KÖTVÉNY kamatai az alábbiak szerint változnak: IV. sorozat 3 hónapos futamidőre a kamat: 17,75%/év V. sorozat 6 hónapos futamidőre a kamat: 17,75%/év VI. sorozat 12 hónapos futamidőre a kamat: 17,0%/év A kamatváltozás csak az új kibocsátású kötvényekre vonatkozik. A már kibocsátott kötvények kamata - mivel a kötvény fix kamatozású - nem változik. Értesítjük a Kincsem kötvény IV. sorozat tulajdonosait, hogy - tekintettel a kötvénysorozat várhatóan 1997. júliusi kifutására - annak az automatikus újrabefektetési lehetősége 1997. július 24-től megszűnik. Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a lejáró kötvényekről ennek megfelelően rendelkezni szíveskedjenek. " Sport Telefonjelentésünk a vívó-világbajnokságról Íjra aranyérmes a női párbajtőrcsapat! Fokváros, július 20. A női párbajtőrt, ötödik fegy­vernemként, 1989-ben Denverben vették fel a vívó-világbajnokságok versenyprogramjába, s a magyar válogatott mindjárt bemutatkozás­képpen megnyerte a vébé. Párbaj­ra mindig kész harcos amazon­jaink ezt követően győztek 1991- ben Budapesten, 1992-ben Ha­vannában, 1993-ban Essenben, 1995-ben Hágában - s most Fok­városban is, így a magyar együt­tes hatodszor lett aranyérmes. Hölgyeink nyolc vébé közül tehát hatan az élen végeztek, kétszer másodikok lettek (1990: Lyon; 1994: Athén), s pechükre éppen az elmúlt évi olimpiát szúrták el, csu­pán a negyedik hely jutott nekik. A Szalay Gyöngyi, Nagy Tí­mea, Hormay Adrien (tartalék Ki­rály Hajnalka) összeállítású csapat 45:27-re verte Puerto Ricót, kicsit ránk ijesztve csak 45:43-ra Kínát, 45:35-re Svájcot, az elődöntőben leiskolázta az észteket (45:24), a fináléban pedig nagy csatában 45:40 arányban diadalmaskodott Németország, a Bokel, Nass, Duplitzer trió ellen. A Ferjancsik Domonkos, Kö­ves Csaba, Navarrete József, Bo­ros György összetételű kardkvar­tett bronzérmet szerzett. A gárda a nyolc közé jutásért 45:21-re nyert Kazahsztán ellen, az elődöntőbeli fellépés jogáért pedig 45:41 arányban bizonyult jobbnak a len­gyeleknél. A döntőbe kerülésre nem volt esély, a franciák az új csillag, Damien Touya vezérleté­vel simán tusoltak bennünket (37:45), a harmadik helyért azon­ban kardozóink kitettek magukért, s váratlanul jó vívással 45:34-re legyőzték a Caserta, Teremzi, Tarantino alkotta olasz társulatot. (A döntőben nem kis meglepetés­re: Franciaország-Oroszország 45:42, a sportág történetében elő­ször legfényesebb a gall kard.­ - Elégedett vagyok verseny­zőink szereplésével, három érmet szereztek, közte egy aranyat, s 22 olimpiai pontot gyűjtöttek - érté­kelte a mieink szereplését Kovács Tamás technikai igazgató. - Az elindulás előtt három-négy érmet és 25 pontot terveztem, a sporto­lók ezt kishíján teljesítették. S én fontosnak érzem, precíz értékmé­rőnek, hogy a Nemzetek Nagy­díjá­ban a franciák és az olaszok mö­gött a harmadik helyen végeztünk. - Miként vélekedik az egyes fegyvernemekben nyújtott teljesít­ményekről? - Férfi tőrben azt kaptuk, amit vártunk, ennél többet nem re­mélhettünk. A húzóember, Érsek Zsolt és Marsi Márk egyaránt öt­öt hónapig sérült volt az olimpia után, de a fiatal Juhász Attila jól vívott a csapatverseny során. A női tőrözők közül egyéniben Mo­hamed Aida és Jánosi Zsuzsa nyolc közé kerülése jó eredmény, a csapat viszont várakozáson alul szerepelt, a franciáktól és az ame­rikaiaktól elszenvedett vereség kritikán aluli produkció következ­ménye. A kardozók közül nagyon kellemes meglepetést szerzett az újonc Ferjancsik, aki technikás és látványos vívással hetedik lett. Köves és Navarrete csalódást oko­zott, a csapat ellenben jól helytállt. A férfi párbajtőrözők egyik fron­ton sem hozták magukat, többször is csak tudásuk töredékét nyújtot­ták, a női párbajtőrözők sikere ön­magáért beszél. Ezért hát joggal ünnepelték önmagukat a szombat esti arany­csata után. - Vasárnap hajnali ötkor ke­rültem ágyba - mondta az ének­léstől kissé berekedt Szalay Gyön­gyi, a jelenlegi legeredményesebb aktív magyar vívó. - A döntő után visszamentünk a Royal Atlantic Hotelba, a szállodában volt egy kis ünnepség, Kovács Tamás mondott rövid pohárköszöntőt, koccintottunk, ittunk néhány korty pezsgőt, utána egy görög étterem­ben vacsoráztunk. Ezután vissza­mentünk a hivatalos bankettre, éj­fél után pedig egy belvárosi disz­kóban szórakoztunk tovább. Szalay éremgyűjteménye egyébként roppant gazdag. Mind a hat alkalommal tagja volt a vébégyőztes válogatottnak, ezen­kívül őriz a vitrinjében két csa­patezüstöt, egyéniben pedig egy világbajnoki ezüst- és bronz­éremmel büszkélkedhet, továbbá tavaly Atlantában is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Azaz már csak az egyéni diadal hiány­zik pályafutásából. S hogy med­dig óhajtja folytatni a 29 éves vi­lágklasszis? - Ameddig bírom - vágta rá az Eitner Kinga edző által vezetett tapolcai vívóműhely neveltje. - Imádom a vívást, amíg ki nem rúgnak vagy a nálam jobbak ki nem szorítanak, csinálom, azután pedig edzősködni szeretnék, a profi sportolás mellett ugyanis nem jutna rá időm. Már megvan a sportmenedzseri diplomám, a kö­zépfokú edzői végzettségem, s amint lehet, beiratkozom a szak­edzőire. Különben kozmetikus va­gyok, s éppen azért nem dolgo­zom, mert most még a páston ér­zem jól magam. Egyelőre legfeljebb az ellenfe­lek vívóruháját „kozmetikázhatja ki” ügyesen forgatott párbajtőré­vel, s erre vébén legközelebb jövő ősszel lesz módja a svájci Chaux des Fonds-ban. Molnár László Atlétikai országos bajnokság Ha a szorgalmat díjaznák... „Nyugodtan álljon be a parko­­lba, amúgy sincsenek sokan” - mondja a csepeli stadion bejáratá­ul szolgálatot teljesítő, és a kezé­­ben jegytömböket szorongató úr. A valóban, meglepően kevesen oltak kíváncsiak a hét végén megrendezett 102. országos atléti­­kai bajnokságra. Pedig a belépő igazán nem volt drága, ráadásul, aki kifizette érte a száz forintot, az egy pár virslire, egy italra és egy tombolajegyre tarthatott igényt. Elképzelhető, hogy már a sör és a virsli sem jelent vonzóerőt? Bár az is lehet, hogy Schulek Ágostonnak van igaza, a szövetség elnöke úgy vélte, kizárólag a rossz idő felelős a szurkolók távolmaradásáért. Hogy ez tényleg így van-e, ar­ra most szombaton választ kapha­tunk, ugyanis akkor rendezik meg - szintén a csepeli pályán - az év legrangosabb nemzetközi viada­lát, amely egyben az augusztus elején sorra kerülő athéni világ­­bajnokság főpróbája is lesz. A verseny menedzsere, az angol Andy Norman gépe szombaton szállt le, és ha már itt volt, megte­kintette az ob-t is. Nos, az felső né­hány mondata nem volt túlságo­san hízelgő számunkra. - Teljesen más légkör veszi körül az önök bajnokságát, mint, mondjuk, Angliában vagy Német­országban - kezdte beszélgeté­sünket a menedzser. - Kevés a né­ző, kevés az induló, és a média sem érdeklődik túlzottan az ese­mény iránt. - A hét végi viadalon más lesz a helyzet? - Remélem, hiszen kifejezet­ten erős versenyt hoztunk össze. Itt lesz például a teljes ausztrál, az új-zélandi és a dél-afrikai váloga­tott, Angliából is tízen érkeznek. Egyéni indulók révén pedig olyan nagyhatalmak is képviseltetik ma­gukat, mint Kenya, Jamaica vagy Oroszország. - Nehéz Magyarországra csá­bítani a sztárokat? - Egy héttel a vébé előtt nem. Hozzá kell tenni, a versenyzési le­hetőség miatt jönnek Budapestre, és nem az anyagiak miatt. Ugyan­is nincs pénz... Sajnos a sportág egyik fontos meghatározójává vált a pénz. Csak nézze majd meg, Kipketer (800 m) nyugodtan fut­hatna világcsúcsot Athénban, mégsem fog ez bekövetkezni, mert a vébén ezt nem honorálják megfelelően. - Mennyire járatos a magyar atlétikában. -Néhány sportolójukat elég jól ismerem, például az olimpiai bajnok kalapácsvetőnek, Kiss Ba­lázsnak már most átadnám az egyik világbajnoki érmet. Ha a szorgalmat díjaznák, ak­kor Vaszi Tünde és Bálint Zita is különjutalmat érdemelt volna hét végi teljesítményéért. A „mester­ségét” tekintve távolugró Vaszit több számban is benevezték, nem csoda, hogy kissé morgolódott emiatt. Még érdekesebb volt Bá­lint esete, a Csepel sportolója be­mutatta miként lehetséges egy időpontban két verseny­számban is elindulni. Kívülről csak annyit le­hetett látni, hogy a hármasugrás Pietsch Tibor közben fogta magát, és a 100 mé­teres gátfutás előfutamát is abszol­válta. Végül mindkét számban dia­dalmaskodott. Képzeljék csak el mi lett volna, ha a szintén egy időben zajló női diszkoszvetésbe is beszáll... Az országos bajnokság győztesei. Férfiak, 200 m: Gyulai Miklós (Honvéd) 21.19 mp, hármas: Czingler Zsolt (UTE) 16,79 m, 800 m: Tölgyesi Balázs (ARAK) 1:48.34 p, 110 m gát: Csillag Levente (UTE) 13,66 mp, 400 m gát: Kovács Dusán (Royal Sped ZAC) 49,38 mp, távolugrás: Uzsoki János (UTE) 778 cm, diszkoszvetés: Horváth Attila (Hala­dás VSE), 61,48 m, gerely: Bélák József (UTE) 73,48 m, 5000 m: Kliszek Tamás (UTE) 13:59.09 p, 4x400 m váltó: Royal Sped ZAC 3:13.67 p. Nők, 200 m: Barati Éva (Honvéd) 23.79 mp, 800 m: Varga Judit (Haladás) 2:04.63 p, 5000 m: Dóczi Éva (VEDAC) 16:03.43 p, 100 m,gát: Bálint Zita (Csepel) 13,65 mp, 400 m gát: Szekeres Judit (Szolnok) 56,65 mp, hármasugrás: Bálint Zita (Csepel) 13,79 m, rúdugrás: Szemerédi Eszter (UTE) 400 cm, diszkoszvetés: Tóthné Csőke Katalin (Erőmű SE) 53 m, magas: György Dóra (REAC) 1,93 m - ifjúsági csúcs, gerely: Szabó Nikolett (FTC) 61,60 m - új ifjúsági csúcs, 4x400 m vál­tó: Royal Sped ZAC 3:49.11 p. Csillag Levente 13,66 másodperc alatt, elsőként ért célba a 110 méteres gátfutásban Schiller Zsuzsa felvétele Ma®ar Nemzet 11 OLDALSZÉL A STRANDRÖPLABDÁZÓK O’Neill országos bajnokságának harmadik, balatonfüredi fordulójá­ban a nők mezőnyében a Nyári Vi­rág, Sztankó Éva páros győzött, a férfiaknál a Mészáros Péter, Karmos Zoltán duó szerezte meg az első he­lyet. Az összetett pontversenyben a Nyári, Sztankó, illetve a Rácz Lász­ló, Buday Balázs kettős áll az élen. A LIBERTÉ nevű vitorlás nyerte a Kék Szalag tókerülő versenyt a Ba­latonon. Az osztrák Cristoph Wieser hajója 15 óra 29 perc 20 másodperc alatt ért célba. A NIKE-OTP BANK rövid távú országos triatlonbajnokságot a nők­nél Molnár Erika, a férfiaknál Leh­­mann Tibor nyerte. VERESÉGEKKEL KEZDTE ja­pán túráját a magyar női röplabda­válogatott. Formán József csapata Japán egyetemi válogatottjától ka­pott ki 3:0-ra, majd 3:1-re. A MŰUGRÓK országos bajnoksá­gán az egyméteres vetélkedés győz­tese, Lengyel Imre diadalmaskodott három méteren is. A hölgyeknél Pintér Orsolya nem tudott duplázni, a toronyugrás Kiss Andrea sikerével zárult. A sevillai Eb-re Pintér és Lengyel utazhat. SCOTTY BOWMAN marad a Detroit Red Wings jégkorongcsapa­tának vezető­edzője. A szakember a következő két évre kétmillió dollárt kap az NHL bajnokától. Bowman az észak-amerikai profi liga legtöbb győzelmet elért edzője, eddig 1013- szor vezette diadalra csapatait. A TOUR DE FRANCE profi ke­rékpáros körverseny 14. szakasza a francia Richard Virenque sikerével ért véget. Az összetettben továbbra a német Jan Ullrich áll az élen. CSOPORTELSŐ LETT a havan­nai junior vízilabdavébén a magyar válogatott. Kemény Ferenc csapata ötödik meccsét is megnyerte, ezúttal Új-Zélandot verte 18-5-re. JAVÍTOTT MÉRLEGÉN a sop­roni női kadét kosárlabda Európa­­bajnokságon a magyar válogatott, mert előbb 58-57-re verte Franciaor­szágot, majd 58-56-ra nyert Hor­vátország ellen. VILÁGCSÚCCSAL ért célba a hiechteli atlétikai viadalon a kétmér­­földes számban Dániel Komén. A kenyai futónak elsőként sikerült át­törnie a nyolcperces álomhatárt, ide­je 7:58.61 perc volt. ORSZÁGOS FELNŐTT CSÚC­CSAL ért célba a székesfehérvári serdülő országos úszóbajnokságon Jakab Dóra az 50 méteres gyors­úszásban. Ideje: 26.62 másodperc.

Next