Magyar Nemzet, 1997. október (60. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

Közelkép az időskorúak támogatásáról 7. oldal Magyar Nemzet a http://www.magyarnem­zet.hu A koalíció utat nyitott a novemberi referendumnak Adókulcskérdések a Ház előtt / Munkatársainktól­ A parlament tegnap úgy döntött, hogy a koalíció ál­tal diktált népszavazási kér­désváltozatok kerülnek a polgárok elé a NATO-tag­­ság és a földtulajdonlás ügyében. A T. Ház meg­kezdte a jövő esztendei adó­törvény vitáját, s eszmecse­rét folytatott a múlt évi költ­ségvetés zárszámadásáról. Az Országgyűlés tegnap este Eörsi Mátyás külügyi államtitkár polemikus hangvételű zárszava után, az ellenzék tiltakozása elle­nére szavazott a népszavazás el­rendeléséről szóló határozathoz benyújtott módosító javaslatok­ról. A parlament a szükséges 255- höz képest minimális többséggel - 259 igen szavazattal, 79 nem s egy tartózkodás mellett - a kor­mány által támogatott módosítá­sokat elfogadta. A NATO-csatla­­kozással, illetve a termőföld­­tulajdonlással kapcsolatos refe­rendumot elrendelő zárószava­zásra október 7-én kerül sor. A T. Ház Akar László pénz­ügyi államtitkár expozéjával meg­kezdte az adótörvények tárgyalá­sát. A kabinet szerint jövőre csökken a jövedelmek állami központosítása, nő az adójóváírás keretösszege. Változatlan adó­kulcsok mellett mérséklődhet a vállalkozások adóterhe. Az ellen­zék nem osztotta a kincstár opti­mizmusát. Hiányolták egyebek közt a gyermekes családok foko­zott támogatását, bírálták az adó­szabályok gyakori módosítását, s összességében véleményük sze­rint nem csökken az adóprés nyo­mása. Az Országgyűlés a politikai polémiákról áttért a gazdasági po­lémiákra. Erre bőséges lehetőséget kínált a napirend, a zárszámadási törvényjavaslat, a jövedéki adó, valamint az adótörvények általá­nos vitája. Kádár Béla a zárszám­adás szakmai mérlegét megvonva úgy vélte: a pénzügyi rendszer kor­szerűsítésében van némi előrelé­pés, ugyanakkor továbbra sem ke­zeli a kabinet szigorúan a benyúj­tással kapcsolatos határidőket, át­tekinthetetlen a jegybank és a pénzügyi tárca kapcsolata. Kertész István szocialista képviselő pozití­vabb kép­ét festett a zárszámadás­ról, és elsősorban az adóbevételek növekedésének jelentőségét hang­súlyozta. (Folytatás a 3. oldalon) Léphart Pál rajza Draskovicsék volt partnerük ellen fordultak Leváltották Belgrád főpolgármesterét ÚJVIDÉK - A belgrádi ön­­kormányzat leváltotta kedden Zoran Djindjics főpolgármestert, továbbá a fővárosi kormány alel­­nökét és két tagját, valamint a Stúdió B független tévéállomás igazgatóbizottságát. A leváltott tisztségviselők valamennyien a Demokrata Párt tagjai. Djindjics, a DP elnöke nem volt jelen az önkor­mányzat ülésén, s távol maradtak a demokrata tanácsnokok is. (Folytatás a 2. oldalon) 4 Éteri küzdelem Máskülönben értelmes, doktorátussal is bíró kollégám immár harmadszor szögezi ne­kem a kérdést: mint többé-ke­­vésbé hozzáértő, világosítsam már fel : akkor milyen csator­nák is fognak­­ lejönni mostan­tól a tévékészülékén? Ha ő nem érti, félő, hogy az ország nagy része hasonlóképpen van vele — akkor pedig az eddigi permanens média-ismeretter­jesztés körülbelül olyan hatás­fokkal dicsekedhet, mint an­nak idején a kötelező orosz­­nyelv-tanítás. Ám­ aki ma nent érti, mi fog történni - bolia!z­­utántól élesben tapasztalni fogja. Kedden este felé az Anten­na Hungáriánál megnyomtak egy olyan gomb­ot, amely visszavonhatatlanná tette: az MTV 2-es adása műholdra ke­rül, átadva a helyét a két pá­lyázatnyertes országos keres­­kedelmű csatornának: az MTM-SBS-féle Tv 2-nek és az RTL Klubnak. (A közszolgála­ti és a kereskedelmű „kettes” névazonossága példátlan za­vart okozhat a fejekben: ha tu­catnyi baklövése és törvény­­sértése nem is, ez a szem­­bet­­nő tény mindenképpen megkérdőjelezi az Országos Rádió- és Televíziótanács al­kalmasságát.) Révész T. Mi­hály, az ORIT elnöke min­denesetre sikertörténetként értékelte, hogy - ha egy bő éves csúszással is, de - végre létrejön a duális médiarend­szer: a földi sugárzásban eled­dig egy­eduralkodó közalapít­ványi televízió m­onop­olhely­­zete megszűnik, a versenyből­­pedig a néző profitál majd. Kétségkívül nagy — mond­hatni, történelmi­­ pillanat ez a honi televíziózás krónikájá­ban: olyan helyzet teremtődik, amilyen még soha nem volt a magyar éterijén. Nemigen vi­tathatói az sem, hogy a nézők - s no persze a hirdetők — ke­gyeiért kezdődik öldöklő küz­delem. Nem volna azonban szerencsés, ha a kincstári opti­mizmus elhomályosítaná tisz­tánlátásunkat: ez az éteri kon­kurenciaharc (noha mennyisé­gileg robbanásszerűen gazda­gítja a műsorkínálatot) nem feltétlenül hoz automatikus szívonal-emelkedést — egyes elemzők szerint inkább erőteljes nívósüllyedést ered­ményez. A virtuális sikertörté­netekkel jól ellátott néző így csak remélni tudja: a tévés forradalomb­ól az óriás cégek mellett valóban ő is profitál majd. Csontos János El kell fogadni a hágai döntést Mádl Ferenc az ítélet következményeiről, az ökológiai veszélyekről és a C variánsról (Munkatársunktól) Magyarország számára nem kudarc a hágai bíróság ítélete. A döntés után nem kell megvalósul­nia több olyan létesítménynek, il­letve szerződéses kötelezettségnek, mely bennünket rendkívül hátrá­nyosan érintett volna - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Mádl Ferenc professzor, aki Bős- Nagymaros ügyében az Antall-kormány megbí­zottjaként képviselte hazánkat a Csehszlovákiával folytatott tárgya­lásokon. A professzor kifejtette, amennyiben megépül a nagymaro­si duzzasztó, az - hozzáértők véle­ménye szerint - veszélyeztette vol­na Budapest vízellátását és iparte­lepi látvánnyá tette volna hazánk egyik legszebb táját. Magyarország mindenképp jobb helyzetben van az ítélet után, mint ha az eredeti szerződés - néhány évvel ezelőtt - megvalósult volna. (Folytatás az 5., további információk a 3. oldalon) Pozsonyi magyar igazgatót menesztettek Nincs válasz Horn emlékeztetőjére POZSONY­­ „Szlovákia nem válaszol arra az emlékeztetőre, amelyet Horn Gyula adott át Vla­dimír Meciarnak a két kormányfő legutóbbi, győri találkozóján”-je­lentette be Milán Tokár szlovák külügyi szóvivő. Tokár kedden a Szlovák Rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy a szlovák­magyar kapcsolatok feszültté válá­sában döntő szerepet játszott az a tény, hogy Horn Gyula Győrött a sajtónak „az egyoldalú magyar igényeket a két kormányfő megál­lapodásaként tálalta”, holott ilyen irányú megállapodás nem volt. Tokár szerint az elmaradt kül­ügyminiszteri találkozóra Zdenka Kramplová külügyminiszter asz­­szony úgy készült, hogy elő­terjeszti a győri kilenc ponttal kap­csolatban a szlovák fél állásfogla­lását, illetve átnyújtotta volna Ko­vács Lászlónak a pozsonyi kabinet által fontosnak tartott feladatokat tartalmazó dokumentumot. (Folytatás a 2. oldalon) Közép-európai külügyi vezetők Washingtonban A bővítés akadályai nem leküzdhetetlenek (Tudósítónktól) WASHINGTON - Az ame­rikai fővárosban tárgyaló magyar külügyminiszter kedden közép-európai kol­légái társaságában találko­zott Strobe Talbott ügy­vezető külügyminiszterrel, majd megbeszéléseket foly­tattak a szenátus külügyi bi­zottsága, továbbá a NATO megfigyelői csoport tagjai­val. A nap folyamán, lapzártánkat követően volt beütemezve az esz­mecsere Trent Lott-tal, a szenátus többségi vezetőjével és több más szenátorral. Clinton elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadója nem lát leküzdhetetlen akadályt a há­rom közép-európai ország NATO- tagsága előtt, és reméli, hogy az Egyesült Államokban az az erőteljes kétpárti támogatottság, amely a folyamatot eddig kísérte, folytatódni fog a szenátusi vita és a jövő évi szavazás idején is. Sámuel Berger azt követően nyi­latkozott így újságíróknak, hogy hétfőn, lapzártánkat követően a Fehér Házban találkozott Kovács Lászlóval és Dariusz Rosatival, a lengyel diplomácia vezetőjével, valamint Karel Kovanda cseh külügyminiszter-helyettessel. Berger szerint a három ország hozzájárul a NATO erősítéséhez, az európai stabilitás megszilárdí­tásához. Atlanti felvételük továb­bá bizonyságául szolgál annak, hogy egységesebb, békésebb és demokratikusabb Európa felé ha­ladunk. A kontinentális biztonság erősítésével összefüggésben meg­említette, hogy a közeli csatlako­zásra esélyes országok erősítik kétoldalú kapcsolataikat a szom­szédaikkal, s a pozitív példák kö­zött név szerint is megemlítette Ukrajnát és Romániát. A nemzet­­biztonsági főtanácsadó általános­ságban is méltatta a három közép­európai ország „komoly és tartal­mas" felkészülési erőfeszítéseit. (Folytatás a 3. oldalon) Összefognak a termelők a feldolgozók ellen? Drágább cukrot hozhat az árháború (Munkatársunktól) A cukor fogyasztói árának leg­alább tízszázalékos további emelé­sét szeretnék elérni az idei répater­més betakarítása után a hazai fel­dolgozók. Szándékaik érvényesíté­se azonban várhatólag komoly ne­hézségekbe ütközik majd, egyrészt a kereskedelem ellenállása, más­részt az olcsóbb, kukoricából készülő izocukor térnyerése miatt. Kemény alkukra lehet számítani a cukorrépa felvásárlási ára körül is, a termelői szövetségek vezetői vár­hatólag a most induló jövő évi szerződéskötések időleges bojkott­jára szólítják majd fel tagjaikat. Ma tartja ülését a MOSZ ipa­­rinövény-választmánya, amely­nek napirendjén a cukorrépa­termelők és -feldolgozók között kialakult feszült helyzet is szere­pel. Mint ahogy Szőke Géza, a Cukorrépa-termelők Országos­ban diktált Kedvezőtlen feltételek Szövetségének elnöke lapunknak hatására idén mintegy nyolcvan­­elmondta, a hazai iparág egészét ezer tonnával csökken a cukorter­­kitevő három multinacionális cég melés­ által, a felvásárlással kapcsolat­ (Folytatás a 9. oldalon) 1992 1993 1994 1995 1996 1997. aug. A kristálycukor fogyasztói átlagárának alakulása Magyarországon (1992-1997. augusztus) A Szipus, kokainista, diszkódrogos... Évről évre több kábítószer fogy (Munkatársunktól) Magyarországon a kábító­szer elterjedtsége már közepe­sen súlyos, a helyzet évről évre romlik. 1994 és ’96 között meg­duplázódott az opiátfogyasztók és megháromszorozódott a he­roinfüggők száma - hangzott el tegnap Budapesten a parlament eseti bizottságának ülésén. A legnagyobb arányban az am­­fetamint és származékait fo­gyasztók száma nőtt. Túladago­lás miatt csaknem háromszázan haltak meg tavaly. A kábítószerügyi tárcaközi bizottság nem hajtotta végre a kormányhatározatban előírt fel­adatait, ezért a drogfogyasztás visszaszorítása érdekében létre­hozott törvényhozói bizottság a kormányzati testület megszünte­tését javasolta tegnap. (Folytatás a 4. oldalon) ­ Takarékosságra ösztönöz a kormány Béremelési aggályok Az önkormányzati érdek­­képviseletek kétségbe von­ták a Költségvetési Intézmé­nyek Érdekegyeztető Taná­csának keddi ülésén, hogy a jövő évi költségvetési tör­vényjavaslat alapján meg­kaphatják a közalkalmazot­tak keresetének 16 százalé­kos növeléséhez szükséges forrásokat - számol be az MTI. Az idei bértábla-módosítás­hoz az önkormányzatoknak már eleve hiányzott hatmilliárd fo­rintjuk, ezt hitelfelvétellel pótol­ták. Véleményük szerint jövőre ezt ellentételeznie kell a költség­­vetésnek, mert különben a törvé­nyi kötelezettség ellenére sem tudják emelni a közalkalmazotti bértábla tételeit. Ha eltekintenek a kétszázalékos létszámcsök­kentéstől, akkor további nyolc­­milliárd forintra van szükség a 16 százalékos keresetemeléshez. Számításaik szerint ugyanis a költségvetési törvényjavaslat összességében a dologi, fejlesz­tési költségeket is figyelembe véve 61 milliárd forinttal keve­sebbet irányoz elő a szükséges­nél. A kormányzati oldal a tár­gyaláson ezzel nem értett egyet. Ők azt hangsúlyozták, hogy az állami feladatokra jövőre a ja­vaslat szerint 18,5-19,5 száza­lékkal több jut, mint idén. Az ön­­kormányzatoknál 18 százalékos a forrásnövelés. A kormány sze­rint takarékos gazdálkodással ez a mérték megfelelő fedezetet je­lent a tervezett önkormányzati kiadásokhoz. A szakszervezetek a tárgyalá­son azt kifogásolták, hogy a költ­ségvetési törvényjavaslatban nem szerepel tételesen a 16 százalékos átlagos keresetemelés ténye, for­rása. Ennek részletes bemutatását kérték a központi intézményekre, az önkormányzati körre és a tár­sadalombiztosításra vonatkozóan egyaránt. (Folytatás a 4. oldalon)

Next