Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-15 / 113. szám
12 Magyar Nemzet „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (Pál apostol első levele a korinthusbeliekhez, 13: 13) A minap, míg hazafelé mentem a szellőzködő langy melegben, talán a tapsikoló jázminokat helyettesítendő, három utcasarkon is pofozkodtak és rugdalták egymást a kamaszok. Mozgáskultúra semmi, a brutalitás viszont első osztályú. Ez a látvány, az egymás csépelése lassan egészen elcsépeltté válik. A sors kegyelméből egy nappal később egy filmet láthattam az Okwango dzsungel hiénakutyáinak társadalmáról, ami a tétova költői sugallatokat meglepő irányba terelte a megpendített témakörben. Egészen eredeti irányba mégpedig. A hiénakutyák szervezettsége, életstílusuk eredményessége, valljuk be, ámulatba ejtő. Ott, ahol - ha élelemről van szó - a fűnek is füle nő, ahol a náluk sokkal erősebb testű nagymacskák és hiénafalkák is űzik a vadászatot, magasan ők a legjobbak. A rejtély kulcsa egyértelműen a csapatmunka tökéletes összhangjában rejlik. És míg itt, az aszfaltdzsungelben lassan minden a feje tetejére áll, ott, a sivatag ölelésében burjánzó ősvadonban valamiféle isteni egyensúly és harmónia uralkodik. Utcáinkon gyermekfalkák cserkésznek, kihívóan, otromba pökhendiséggel, konfliktusokra éhesen, provokálva az embereket, nemet és kort nem tisztelve. A jelenség most már állandósult, és nemritkán emberölésekbe torkollik. Az sem érdemel különösebb ködösítést, ami ebből a rendőrségi és ügyészi aktákat hizlalja. Vizsgálódásom első színhelyéül egy iskolát választottam, több tucat objektum közül, speciális szempontok szerint. Angyalföldön vagyunk tehát, a Csata Utcai Általános Iskolában. Ez a kerület soha nem volt igazán az angyalok földje. Papp László mesélte a gyerekkoráról: az utcai geng akkor kezdte méltó módon emberszámba venni a kisebbeket, amikor azzal „tüntették ki” őket: nekik kell bokán rúgniuk az első arra jövő járókelőt. A bátorságpróba elől ellépni lehetetlen volt. Amikor rám került a sor - mesélte a bajnok -, egy sétáló pár ért a közelünkbe szerencsétlenségükre. Jobb csőrrel iszonyúan bokán rúgtam a férfit, mire az vadul ordítani kezdett, letaknyosozott.... és akkor jött a lényeg! Ne bántsa azt a kicsi gyereket! - visították a közben előszivárgó többiek. És szépen, ördögi módszerességgel verni kezdték őket... Aznap éjjel semmit sem aludtam. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. A jelenség ma is élő és egyre veszélyesebb... A mai Angyalföld Magyarország jelenének egyik legjellemzőbb, leghökkentőbb helyszíne. A földszintes, egyemeletes régi házak egymásba gabalyodó labirintusai közül hipermodern, arzénkék, citromsárga, jajvörös tömbök rugaszkodnak elő, s e nyugatias ragyogványokkal hatalmas, üres, szeméttel borított, rozzant kerítésekkel szegett, visszataszító telkek néznek farkasszemet. Ebből az eklektikus környezetből erőteljes végvárként emelkedik ki a Csata utcai iskola. Firing Zoltánna igazgatónő összefoglalásához semmit nem érdemes hozzátenni: - Huszonöt éve tanítok. Ebből huszonhármat itt töltöttem el a Csata utcában. Férjem is pedagógus. A képzettségem sajátosan alakult: kertészmérnök vagyok, erre rétegződtek pedagógiai aktualitások, az alsó tagozat, majd a német nyelv jogosítványai. Az ültetés, metszés szenvedélye éltet most is, ez munkál bennem, mintha csak a földdel dolgoznék. Négyszázharminc gyerekem van, akiket emberré kell cseperítenem. Ezek a gyerekek kisebb részt a középrétegből származnak, nagyobb részt viszont, ami ez alatt igyekszik boldogulni. - Hogy milyen állapotban vannak? A családi hátterükre vetett pillantás finoman szólva vérfagyasztó. Annak ellenére, hogy sok újat nem lehet mondani erről az állapotról, eléggé sűrűn ragozzák ezeket a jelenségeket a legkülönbözőbb fórumokon. Nemigen kapnak semmi értékelhető, embermeleg útravalót a gyerekek. Kapják helyette a szülők lelkében terjengő űr hidegét. Kapják a kételyeket, a szolgalelkűséget, a durva anyagiasság megnyilvánulásait, a félelmeket, az érzelmi sivárságot, a mércenélküliséget. A mai tinédzsereket több rákfene is pusztítja, és fordítja őket a lehető legkétségbeejtőbb irányokba. Kábítsd el magad! Gyúrd ki magad! Vedd Terminátorra a formát, gázold le, küldd padlóra azt, aki az utadba áll! A legsűrűbben az hangzik el az elemzések során: a televízióból ömlő agresszív, silány mocsok a fő bűnös ebben a folyamatban. A helyzet nem egészen így igaz! Az igazi okok mélyebben lapulnak. A szeretet elillanásáról, kilúgozódásáról kell beszélnünk tulajdonképpen. A konfliktusok „kezelési módszere” jó esetben a pénzzel való lekenyerezés. De ezt is egyre kevesebben tudják nyújtani. A nyomor ráül a lelkekre, az ép sejteket kóros hatások roncsolják. És a csodaszer, ami mindent feledtetni tud, a szűkösséget, a küszködést... a szeretet tovább prostituálódik, lassan elveszíti méltóságát, valódi tartalmát. Pál apostol szeretethimnuszát egyre gyakrabban idézik, igaz. A fennkölt citátumok azonban többnyire véget érnek a zengő érc és a pengő cimbalom paszszusánál. Pedig a lényeg ezután következik, az apostol szinte diagnosztikai pontosságú definíciója a szeretet mibenlétéről. „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik; a szeretet nem kérkedik, nem hivalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent, hiszen mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” Tegyünk csak egy kis próbát, tisztelt szülőtársak! A szeretet helyére illesszük oda a saját nevünket, a végére pedig rajzoljunk kérdőjelet. Tehát: X. hosszútűrő, kegyes? Nem irigykedik, nem kérkedik, nem hivalkodik felfele. Nézzünk csak bele saját életünkbe ily módon, és borzadjunk el, mert most nem tükör által homályosan fogjuk látni önmagunkat, hanem tárgyilagos fényben, éles kontúrokkal. Gyerekeink zöme szenved a szeretetéhségtől. Ezek a néha valóban „nem angyalok”, angyalként tudják meghálálni a szeretet morzsáit is. Itt kell nekünk kiiktatnunk a feszültséget, a senki által néven nem nevezett hiányérzeteket. A dolog egyre keservesebb, mert a családok terhei folyamatosan nőnek. De nem adjuk fel! Igyekszünk bevetni a szeretet melletti másik csodaszert: a sportot! Van remény! Kosárlabdában, atlétikában, vívásban jelentős utánpótlásbázisnak számítunk. És újabban, a Csanádi Árpád Központi Sportiskola kihelyezett ökölvívó-szakosztályt indított be nálunk. És itt valami egészen különleges fejezet kezdődött el az iskola életében! (Aha! Villan be az ember emlékezetébe egy sanda kis történet, amelyet Papp László mesélt el. Az egyik toborzóút után, váratlanul, rikácsoló női hang hívta fel, rátámadván, ekképpen, mit műveltek az ő kisfiával, a gyermek teljesen meg van hülyülve, mert bokszolni akar, pedig ő, ezerszer megmondta neki, mert ő tudja, hogy minden bokszoló meghülyül! Papp mester nyert egyet, majd higgadt hanghordozással így válaszolt: Tisztelt asszonyom, az ön fiacskája a bokszolástól nem lesz hülyébb, mint amilyennek megszületett...) - Az ámulat már az alapozó foglalkozásokon elfogott! Orbán Sándorban, szakosztályunk irányító edzőjében valami ösztönös pedagógiai zsenialitás működik. Tud bánni a gyerekekkel. (Ebben feltehetően szerepe van saját állami gondozott múltjának is...) Azt tudja velük átéreztetni, szuggesztív módon, hogy amit megtanulnak, az valami rendkívüli dolog. Kezdem érteni az edzéseiket nézve, hogy a fejlett országokban, a nagy múltú kollégiumokban miért épül be a nevelési rendszerbe magától értetődő természetességgel az ökölvívás? Kiégeti a gyáva csordaszellemet, egészséges önbizalommal ruházza fel a gyerekeket, lovagias szellemre, a gyengék, a lányok védelmére inspirál. Erős önfegyelmet épít be, tiszteletet ébreszt a másik iránt.- Végül is úgy tűnik, simogatni csak az tud igazán, aki egyszer tisztességesen megtanult ülni az életben. Tudja..., amikor megláttam, amint az egyik nem túl udvarias természetű, kezelhetetlennek ítélt gyermekünk elvette Orbán Sándortól a táskáját, és diadallal vitte előre... elkönnyesedett a szemem. Orbán Sándort kezdi elragadni a lelkesedés az új szakosztály jövőjéről szólván. - A belekóstoláson már túlvagyunk, elkezdhetünk továbblépni! Az érdeklődés frissessége félreismerhetetlen. Jó lenne több iskola érdeklődőit is ide vonni. A kötélnégyszög a jellem kohója. Ha valaki egyszer átéli azt a sajátos, félelmetes és mégis felemelő magányosság érzését, ami a sarokban elfogja az ökölvívót... az ezerszer is meg fogja gondolni, hogy az utcán hogyan viselkedik. Tudós szakemberek kikutatott konkrét példákat sorakoztattak már fel e sportág előnyeiről. Kivezető útként jelölik meg a fiatalkorú bűnözés mocsarából, oly pszichopatikus tünetek kezelését látják megoldottnak általa, mint az agresszivitás és kisebbrendűségi komplexusok. Ez a sportág fejleszti a legjobban és tartja karban az idegmechanizmusokat, a vérkeringést, az akaraterőt és a bátorságot. Abody Béla könyv méretű opusza jut eszembe. („Kesztyűs kézzel”) Mint azt a nagy tekintélyű sporttárs írja: az ökölvívómérkőzésekre egyetlen sötét, „operai” öltönyében szokott eljárni. Azt a közönséget tisztelte meg ezzel a gesztussal, amelynek mindenkor tartása volt... „Talán azért - írta Abody bá’ mert az ökölvívás nevelő hatása nemcsak a sportágat gyakorlók magatartására érvényes. Hanem azokra is, akik másfajta, közvetettebb kapcsolatba lépnek vele, s így fogadják magukba szép, férfias üzenetét.” Baróti Szabolcs „Küldd padlóra, aki utadba áll!” A szeretet elillant Ütéscsiszolás a Csata utcában Orbán Sándor-módra HAVRAN ZOLTÁN FELVÉTELE Tükör 1998. május 16., péntek Pályapóker Jelentkezési rituálé, gondoskodó elbocsátás Más életrajzot vár el a japán, mást a német A gödöllői egyetem tanárképző intézetében van egy különleges, eddig nem volt tanszék, amely munkavállalási tanácsadókat készít fel. Szükségességét a munkanélküliség, lehetőségét (a pénzt) a Világbank adta, amely 1991-ben arra figyelmeztetett, hogy a munkanélküliséget sajátos módszerekkel kell kezelni, és ez szakembereket kíván. A Munkaügyi Minisztérium által kiírt pályázatot a gödöllőiek nyerték meg, mert rugalmasnak bizonyultak, és megvoltak azok a tanszékeik - közgazdasági, pszichológiai, pedagógiai, jogi, szociológiai és számítástechnikai -, amelyek tudásanyagából az új tantárgyak szintetizálhatók. Dr. Szilágyi Klára pszichológust, tanszékvezető professzort kérdezem: - A munkavállalási tanácsadás lényegében pályaválasztási eligazítás? - Nem. A pályaválasztás iskolaválasztás volt. Aki ápolónő akart lenni, az az egészségügyi szakiskolába vagy szakközépiskolába ment, gyakran nem azért, mert elhivatottságot érzett, szerette az embereket, hanem mert az iskola közel volt a falujához. Motiválták a választást egyebek között a szakma kereseti kilátásai is. Kockázatot nem kellett vállalni. - Attól nem féltek, hogy vizsga után az ember nem tud elhelyezkedni. Az állás készen állt, várta, hogy valaki elfoglalja. - Most megfordult a sorrend, a munkaerőnek kell készen állnia. Miskolcon egy szakközépiskolában csúcstechnológiát telepítettek, mert meghallották, hogy „jönnek az amerikaiak”. Korábban az sem járt a pályakezdők fejében, hogy esetleg nem alkalmasak a szakmára vagy ott nem tudják kibontakoztatni a képességeiket. Nos, a tanácsadó pályaorientációs munkát végez, ami egy hosszú, eltervezett folyamat. Pszichológiai módszerekkel feltárja az érdeklődést, rávezet az önismeretre, a képességek számbavételére, illetőleg fejlesztésére. Megérteti, hogy ki-ki saját sorsának kovácsa. Gyakorlati ismereteket is ad, a munkaerő-piaci információtól kezdve a munkakeresés technikájáig, az állásra való jelentkezés rituáléjáig, aminek elsősorban a multiknál hódolnak. Például: öten ülnek az asztal egyik oldalán a jelentkezővel szemben, s meghatározott szempontok szerint kérdeznek és értékelnek. Másképpen az olaszok, másképpen az amerikaiak. Aszerint, hogy mely országból jött a tulajdonos, a jelentkezőnek más életrajzot kell írnia. Arra is felkészít a tanácsadó, hogy a kérdőíven vagy a szóbeli meghallgatáson mit akar megtudni egy cég. Figyelmeztet, hogy hazudni tilos, mert az a kérdőívek feldolgozásakor úgyis kiderül, és akkor minden elveszett. A felkészítést követően az álláskeresőnek kell döntenie arról, hogy milyen képzést vállal, tekintetbe véve saját alkalmasságát és a piac követelményeit. - Milyen szempontok alapján választja ki alkalmazottait egy magyar vállalkozó? - Hogy az illető rokonszenves-e vagy sem. - A sikeres elhelyezkedés után egy váratlan felmondásra is felkészítenek? - Igen. Az újrakezdésre. Megjegyzendő: ezt a cég is megteheti, amelyik leépít. Külföldön bevált a gondoskodó elbocsátás, amikor a vállalat jó előre közli a szándékát, úgy, hogy az álláskeresés és az átképzés akkor folyhat, amikor az elbocsátandó még munkában áll. Elképzelhető, hogy a tanácsadó a lehető legkörültekintőbben felkészít egy eleve jó képességű embert, aki a legkeresettebb szakmára képezte át magát, és mégsem tud elhelyezkedni? A tanácsadó arra késztet, hogy ne egyetlen célt fogalmazzanak meg, egyetlen pályához ragaszkodjanak és azt is vegyék tudomásul, hogy egy célhoz több úton is eljuthatnak. Nincs királyi út, hogy gimnázium-orvosegyetem-kórházi állás. A világ nem ilyen. Úgy gondolom, hogy a munkavállalási tanácsadó szolgáltatását csak az elhelyezkedni nem tudó, viszonylag iskolázott pályakezdők veszik igénybe, akik azt továbbtanulásnak fogják fel, és nem a néhány osztályt járt fiatalok, valamint az elhelyezkedésről már lemondott, tartós munkanélküliek. Egy tévedést szeretnék eloszlatni. Azok, akik nem fejezték be az általános iskolát, jobbára nem azért maradtak ki, mert nem értették a tananyagot hanem, mert nem szerettették meg velük az tanulást. Ezért többen a pályaorientáció folyamán magukra találnak. Az úgynevezett tartós munkanélküliekről sem kell lemondani, hiszen közöttük is van olyan, aki - akár tanulással is - visszavezethető a munkaerőpiacra. - Valamit nem értek. Pályaorientációban ifjabb és idősebb munkanélküliek részesülnek, és velük a munkaügyi központokban az önök által kiképzett szakemberek foglalkoznak. Tehát terápiát alkalmaznak megelőzés helyett. Nem volna alkalmasabb hely a felkészítésre az iskola? Arról nem is szólva, hogy egy falusi fiatal ugyan hol szerezhet önismeretet, hol kaphat piaci információkat? - Mindenképpen az iskolában kellene kezdeni. Erre vannak elképzeléseink. Néhány lelkes tanár önként vállalkozott erre a feladatra. De nem volna illő megterhelni azt, akit például teljesen kitört a magyar nyel és irodalom oktatása. Nem várható el tőle, hogy tudja, mi a különbség a villany- és a gépszerelő között. A tanácsadás, külön szakterület, és szakosított tanárt követel. Itt még nem tartunk. De már vannak a tanulókhoz szóló pályaorientációs füzetek, amelyek az érdeklődési terület kialakításához, az önismerethez adnak segítséget. A kérdőívekből megtudhatók a képességeik például a térlátás, a nyelvi kifejezőképesség, a kapcsolatteremtés, az ötletgazdagság, a kézügyesség szintje. A füzetek azonban drágák, ezért számos módszert számítógépre vittünk, és a gyerekek akár csoportosan is eljátszhatnak velük. - Hogyan képzeli el a tanácsadás meghonosítását az iskolában ? - A hetedik és a nyolcadik osztályban kezdeném. A tanár különböző feladatok megoldásából megismerné érdeklődésüket és aspirációikat. A kilencedik és tizedik osztályban már megszervezhet egy üzemlátogatást vagy egy találkozást a választott szakma művelőjével, hogy a tanulók összehasonlíthassák elméleti ismereteiket a gyakorlattal, és csak az érettségi után kell dönteniük arról, hogy melyik mesterséget vagy annak közeli rokonát sajátítsák el. Meglepő, hogy a gyerekek eleve mennyi szakmát ismernek. Diákokkal és tanárokkal pályapókert játszva - amikor az egyik játékos megnevez egy szakmát, és a következőnek az utolsó betűvel kezdődő foglalkozással kell folytatnia (asztalos-sóbányász-szobafestő), a fiatalok fölényesen nyertek. E tekintetben nyitottabbnak, tájékozottabbnak bizonyultak a tanáraiknál. Kovács Judit