Magyar Nemzet, 1999. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
1999. március 27., szombat Érdekességek_________________________________________Magyar NffilZtft 25 „A nyolcvanötödik év felé már túl nehéz a machete.. Akire az Amazonas „halasítását” bízták „Iquitostól negyven kilométerre a dzsungelben halszaporító állomást telepítettünk az Amazonas mellé, hogy a ritkuló fajok utánpótlását biztosíthassuk. Tudja, a brazilok leginkább ívás előtt szeretnek halászni, a piracemák megjelenésekor hatalmas flották bukkannak fel, a halállomány egyre fogy...” Iquitos az Amazonas-vidék perui fővárosa, a piracema indián szó, az őslakosok nyelvén ívásra vonuló haltömeget jelent. Mindez nem egy tudományos filmben, hanem Woynarovich Elek lakásában hangzik el. A nyolcvannégy éves professzor két hónap után nemrég érkezett haza Peruból, ahol a kihalóban lévő halfajták mesterséges szaporításának eljárását „honosította” meg. Hasonló okból dolgozott már Katmanduban, három és fél évet töltött Venezuelában; járt már Indiában, Kínában, a Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken és Iránban is. Folyékonyan beszél németül, angolul, spanyolul és portugálul, összesen mintegy ötven, Nepálban, Madagaszkárban, Dél-Amerikában megjelent könyvet írt, legutóbbit szintén halakkal foglalkozó fiával együtt, aki jelenleg Bangladesben dolgozik dán felkérésre. „Őseimnek még a lengyel Wojnarovka faluban volt földjük, nevem a háború szót őrzi, magyarul valami olyasmit jelenthet, hogy hadfi” - mutatja családjuk nemesi címerét a professzor. Woynarovich Elek Mezőcsáton, a Tiszától nem messze nőtt fel; magától értetődőnek találta, hogy vízzel foglalkozzon. Hidrobiológiát tanult, az egyetem elvégzése után a Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézetben kapott munkát. 1939-ben bevonul, részt vesz Kárpátalja és Erdély felszabadításában, a bácskai harcokban, aztán - mivel bátyja elesik a Donnál - hat hónapra felmentik a szolgálat alól. 1943-ban megpályáz egy németországi ösztöndíjat, az évet a königsbergi Albertus Egyetemen tanulja végig mint halbiológus. Mikor hazaér, a Vértesben harcol egy lovasalakulattal, eztán Dániába indul, ahol a hadvezetés németül tudó tiszteket keres a VI-es csodafegyver működtetésére. 1945 márciusában Kaltenkirchenben az SS-katonának szánt hatszáz tizennégy-tizenöt éves magyar levente kiképzését bízzák rá. A háború után a Földművelésügyi Minisztérium halászati osztályára kerül, s 1953. január elsején addigi munkásságáért megkapja a mezőgazdasági tudományok doktora címet. 1956-ban a tihanyi halbiológiai intézet élére nevezik ki igazgatónak, amit ’62-ig vezet. Itt fejleszti ki a pontyikrák kikeltésének tömegszaporításra alkalmas mesterséges módszerét, ami világérdeklődést vált ki. Az eljárás leírása megjelenik orosz, angol és német nyelven is, s egy lengyelországi előadás után külföldre szóló ajánlatot kap. 1967-től hat évig Nepálban oktatja a mesterséges halszaporítás technikáit, majd három és fél évet tölt Venezuelában. A nyolcvanas évek elejétől hat évig haltenyészeti állomásokat telepít és működtet San Francisco mellett. Gyakorlatilag ezt a tevékenységet végezte Peruban is. Az állomás telepítését az alapok kijelölésétől az épületek felhúzásáig felügyelte. „Az indiák vendégszeretők - idézi fel első élményét. - Mikor odaértem, megkínáltak majomhússal, alig tudtam elhárítani. Azzal vágtam ki magam, hogy rokont nem eszem; erre elálltak tőle.” A professzor az állomás közös lakóépületében foglalt egy-egy szobát. Legfontosabb felszerelés a moszkitóháló, a többieket illetőleg „alapkomfortra” rendeztek be: áram generátorról, a felforralt esővízből kitűnő tea készíthető, a platano nevű főzőbanán sütve-főzve egyaránt ízletes. Lényeg a halak elhelyezése. „Egy ilyen állomás négy részből áll - magyarázza. - Első az anyahalakat tároló tó, második a laboratórium, ahol mesterségesen megtermékenyítik az ikrát, harmadik a lárvanevelő, majd tizenöt-huszonöt napos koruktól az utódnevelő.” Az új példányokat már lárvakoruktól el lehet vinni; egyaránt érdeklik a környezetvédőket és a díszhaltenyésztőket. A professzornak régebben személyesen kellett a döglött halakon bemutatnia egyegy fajta beinjekciózásának, az ivarcsatorna elvarrásának módját; mára azonban csak az állomás személyzetének munkáját felügyeli, és tanít. Legutóbb egy különleges harcsafajta befogására utazott a dzsungelbe, ami fél napot vett igénybe. „A helybeliek által használt módszert követtük - ismerteti az eljárást. - A háló egyik végét a csónakhoz rögzítjük, másikat egy bójával megjelölve a folyóba eresztjük. Lefelé csurgunk, és mivel a halak többsége áradáskor felfelé vonul, legtöbbjük magától kerül a hálónkba...” Ám egyre ritkábban vállalkozik ilyen kalandokra: „A nyolcvanötödik év felé már túl nehéz a machete” - adja okát. Pedig rendszeresen edzi magát. Minden reggel tornázik, több mint ezeregyszáz mozdulatot tesz, tréningben tartva a szívét. „Tizenhatévvel ezelőtt gondjaim voltak a szívemmel, akkor tanácsolták, hogy erőszakos, határozott mozdulatokkal tornázzak, ami nemcsak a testre, de a szívre is hat. Amikor elkezdtem, ötven ismétlés után le kellett ülnöm. Ma már ötszáz után sem fáradok el...” Búcsúzóul megmutatja a szobáját. A hat unokát ábrázoló fénykép, a nemzetközi tudományos elismerések keretbe foglalt példányai, az 1993-as Széchenyi-díj, nepáli teáskannák, afrikai állat-, indiai istenszobrocskák; üveglap mögé zárt amazóniai lepkék; fúrási mag az Asszuáni-gátból; kvarckristályba ágyazódott, ujjnyi vastag smaragdrúd; olajtartó edény Indiából, belülről festett mintájú illatszeres üveg Kínából, színes homokból összeállított tájképet hordozó üvegcse Brazíliából, és amire a legbüszkébb: több millió éves, megkövesedett őshal a brazíliai óceánból. „Szüleink felelősségérzetre neveltek minket - mereng. - Ha valamire vállalkoztál, kötelességed teljes egészében végrehajtani, mondták. Végig ezt tettem, de mindig újabb és újabb területek bukkantak elő...” S hogy miért pont ő utazhatta be a fél világot, a halszaporítás technikáit oktatva? „Örömmel adtam át másoknak, amit tudtam. Brazil és venéz tanítványaim kizárólag saját hasznukra fordították a tőlem kapott ismereteiket, másnak már nem akarták elmondani. Másik oka az lehet, hogy elméletben és gyakorlatban egyaránt képzett vagyok...” Telefoncsörgés szakítja félbe. „Szívesen adok tanácsot a helyi haltenyésztés lehetséges módszereiről, igen, holnap délelőtt ráérek” - mondja, és leteszi a kagylót. Az Egyesült Arab Emírségekből keresték. Regényt Huba Stílszerűen díszített professzori utazótáska Hálóvivők Iquitostól negyven kilométerre Magasított balsafalábakon nyugvó házak az Amazonas elöntött árterében Zenei vásár - sokáig ismeretlen volt e fogalom a magyar közönség előtt. Ma már kilátogathat helyi zenei vásárokra, vásárkísérletekre itthon is, amelyek üvözlendők, de amelyek úgy aránylanak a modellül szolgálói? hatalmas frankfurti zenei vásárhoz, mint falusi indóház a Nyugati pályaudvarhoz. Magam - hivatalból és lélekből egyaránt - a hazai zenei vásározás megizmosodásában vagyok érdekelt, de addig is, amíg megannyi közép- és kelet-európai vetélytársa közül valamelyik magyar próbálkozás kiemelkedhet, javaslom az érdeklődőknek, látogassák meg legalább egyszer a frankfurti óriást. Mennyire óriás? Tavaly óta megint 11 000 négyzetmétert nőtt, így immár 133 000 négyzetméteren vonultatja föl a 2044 kiállítót, akiknek mintegy fele német. A legnagyobb külföldiek mezőnyét az Egyesült Államok 226 kiállítóval vezeti, őt Nagy- Britannia 166-tal követi. Az 1980-as megalakulás óta megnégyszerezte kiállítói és látogatói számát, s megháromszorozta alapterületét a Musikmesse. Immár saját vasúti megállója is van a városközponttól amúgy sem messze eső vásárvárosnak, amelyen belül mozgó járdák és belső kisbuszok hidalják át a nemegyszer számottevő távolságokat. Vannak a frankfurti zenei vásárnak nehezebben áthidalható „távolságai” is. Az írott zeneműkiadás és a hagyományos hangszerek világa, no meg a lézerszínházak másik véglete között a lemezlovas-együttes és a mind „önjáróbb” stúdióberendezések nemigen képeznek „mozgó járdát”. Látszólag kevésbé kiáltó az ellentét a nagy tradíciójú zongoragyárak termékei, sőt a muzealitásból felébresztett más billentyűs hangszerek és távoli elektromos utódaik között - már csak azért is, mert időnként a fekete zongorát is ellátják midicsatlakozóval vagy éjszakai csöndes gyakorlást biztosító fejhallgatóval. Az elektromos billentyűsök jobb darabjain - kivált a Yamaha Clavinováján - pedig már finoman mintavételezett hangszerhangok szolgáltatnak illúziókeltő hangzást. A szintetizátorok megint elbűvölték a közönséget: előbb a szerdától péntekig tárgyaló szakmaiak, majd hét végén a betóduló liebhaberek keze alatt álltak ki fizikai terhelési próbákat is. Elgondolkodom: ezek a liebhaberek vajon a muzsika vagy a technika rajongói, élvezői-e? Hányan vannak, akik a bekészített dallamok és ritmusok hallgatása közben képzelik magukat zenésznek, akár a lemezjátszó előtt kalimpáló szobakarnagyok, s hányan avatkoznak a zenei folyamatba, vesznek részt cselekvően, akármilyen műfajban is, a muzsikálásban? Ez a kérdés persze csak a billentyűs instrumentumok esetében merülhet föl, fújni, venni tudni kell, még ha a szúnyogdongájú elektromos bőgő a konnektorban végződik is. Lehetetlen teljes képet vázolni a vásárról, amelyet látogatóként tán felmérhettem volna öt nap alatt, kiállítóként azonban csak mozaikkockákat próbálhatok összerakni. Évről évre több magyar hangot hallani a folyosókon sétálva, s immár minden téren találkozhatunk kiállítóinkkal is. Ezúttal a ProLight+Sound csarnokaiban is feltűntek magyar cégek, márpedig ez a legköltségigényesebb, s a nyugati konkurencia által legszorongatottabb terület. Új és új kiállítóink próbálkoznak a hangszerkészítés területén: a Makai és a Xilon-Ton hangszergyártó cégek elsősorban a zeneoktatás alsó és középfokát célozzák meg ütőhangszereikkel, dorombjaival a Legator visszatérő kiállító, s persze szokott helyén ott találtuk a szegedi vonóshangszer-gyárat, amely ugyancsak a gyerekek szélesebb felvevőtáborát tartja szem előtt feles, negyedes hegedűkig terjedően. Kottakiadóink közül a nagy múltú Editio Musica Budapest új oktatási és kortárs zenei kiadványait, valamint Liszt összkiadásának legfrissebb kötetét mutatta be. Az Akkord Zenei Kiadó standján pedig, amely a Bottesiniösszkiadás első kötetét, Lajtha Hat zongoradarabját és magyar szerzők duóit jelentette meg erre az alkalomra, igényes fúvós kamarazenei és zenekari kottáival a pécsi AXA jelentett új színt. A zeneműkiadás aligha dicsekedhet ma olyan piacnövekedéssel, mint az elektromos hangszerek és stúdióberendezések szférája, de amíg akadnak nem önműködő hangszerek, addig van remény a kották eladhatóságára is. Talán nem süllyed dekorációvá az írott zene. Dekorációvá egyébként emelkedni is lehet: a ceglédi Kármán Sándor Harley- Davidson motort formázó elegáns, átlátszó dobfelszerelése, a Turbo Designer az ütőhangszeres világcég, a Sonor standjának ékességeként csillogott. Hollós Máté Művészszoba Frankfurt zenei világvására A 150 éves Seiler gyár kiállította millenniumi zongoráját és annak pianínóváltozatát. A Meteor 340 centiméter hosszú, egytonnás, 280 ezer márkáért kapható, a Meteorit (képünkön) 270 centiméter magas, féltonnás, 130 ezer márkáért vásárolható meg. Mindkettő világít, és elektromosan nyílik