Magyar Nemzet, 1999. április (62. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

Mikor lesz vasúti rendőrség? 4. oldal Kik félnek a magyar mu­nkavállalóktól ? 6. oldal Ára: 49 Ft­a mm Nemzet A kormányépületeket is bombázhatják - Primakov kudarca után a Vatikán próbálkozik közvetítéssel A NATO kiterjesztette a célpontok övezetét HÍRÖSSZEFOGLALÓ - A NATO főtitkára felhatalmazta az euró­pai szövetséges erők főparancs­nokát, hogy terjessze ki a jugo­szláviai célpontok övezetét, és fokozza a légicsapások ütemét. Brüsszel cáfolta azonban, hogy a mindez már a csapások harma­dik fázisának kezdete volna. Az akció céljait, a népirtás megfé­kezését, a békemegállapodás el­fogadtatását Javier Solana nyi­latkozata szerint két-három hé­ten belül lehet elérni, s mint mondta, a NATO fennállásának 50. évfordulójának megünnep­léséig, tehát április 24-ig megtö­rik Milosevics ellenállását. Ha­sonlóképpen nyilatkozott Ken Bacon, a Pentagon szóvivője is, aki elismerte, hogy a korábban vártnál hosszabb ideig tart a NATO által kitűzött katonai cé­lok elérése a Jugoszlávia elleni légicsapások során. Ezután azonban már egyet­len olyan létesítmény sem lehet menedék a jugoszláv erők szá­mára, ahol a koszovói elnyomás akcióit tervezik, irányítják vagy kivitelezik. Ahogy George Ro­­bertson brit védelmi miniszter fogalmazott, Milosevics jugo­szláv elnök erői „sehol sem érezhetik biztonságban magu­kat” Jugoszlávia területén. A to­vábbiakban a szerb harcoló erőkre fektetik a hangsúlyt, bár kiemelt célpont marad a légvé­delem is. Ennek megfelelően a kato­nai nyomás tovább fokozódott, ez érezhető az egyre gyakoribb nappali támadásokból is. To­vább nő a menekültek áradata is, s a Koszovó körüli országok, elsősorban Macedónia, Albánia és Montenegró humanitárius se­gítséget kérnek a világtól a rá­juk nehezedő nyomás miatt. Kofi Annan, a világszervezet vezetője sürgette a Koszovóval szomszédos országokat, hogy hagyják nyitva határaikat, fo­gadják be a földönfutóvá lett embereket, és gondoskodjanak róluk. Egyben felszólította a nemzetek közösségét, hogy nyújtsanak anyagi, pénzügyi és logisztikai támogatást a mene­külteket befogadó országoknak. Az orosz kudarc után most a Vatikán is közvetíteni próbál a válságban, s csütörtökön küldöttség élén Belgrádba uta­zik Jean-Louis Tauran érsek, a vatikáni államközi kapcsola­tok vezetője (külügyminiszter) is. Szerda délelőtt egyébként a Vatikánban tárgyalásokat foly­tatott az a három orosz reform­­politikus, akik Jegor Gajdar vezetésével szintén közvetíte­ni szeretnének a viszályban, s tanácskoztak II. János Pál pá­pával. A nap folyamán még beje­lentették, hogy az orosz fekete­tengeri flotta hét hajóból álló rajt irányít a Földközi-tengerre a NATO hadmozdulatainak megfigyelése céljából. (Információink a 2. és a 3. oldalon) Miközben a NATO veszteségek nélkül egyre intenzívebben folytatja a légicsapásokat, tovább duzzad a menekültek áradata mti külföldi képszolgálat­­a. A párbeszéd új formái A kormány határozott álláspontja, hogy új fórumokat hoz lét­re az Érdekegyeztető Tanács helyett a társadalmi párbeszéd megvalósítására. Az ellenzék azon kritikája, hogy a kormány teljesen fel akarja számolni az érdekegyeztetést, kiszolgálta­tottá tenni a munkavállalókat, minden alapot nélkülöz, hiszen a formálódó tervek éppen ennek az ellenkezőjéről tanúskod­nak. Azokat a területeket és rétegeket is igyekeznek a jövőben bevonni az egyeztetésekbe, amelyek eddig csak a pálya széléről figyelhették az eseményeket. A kormány elképzelése szerint megalakul a Gazdasági Tanács, amely a gazdaság egé­szét érintő stratégiai témákat tárgyalná meg; lenne Szociális Tanács is, amely a szegények, a hátrányos helyzetűek sorsának a jobbításához dolgozna ki javaslatokat. A munka világával kapcsolatos kérdéseket - átlagkereset, foglalkoztatáspolitika, munkavédelem - az Országos Munkaügyi Tanács ülésein tár­gyalnák meg. A tervekből kikövetkeztethető, hogy az új fórumok a szak­­szervezetektől is új módszereket, új munkastílust követelnek. A kormány arra számít, hogy a szakszervezetek a jövőben az alsó szinteken, a munkahelyeken erősítik tevékenységüket. A versenyszférában például sok olyan területen igénylik segítsé­güket, fellépésüket, ahol a szakszervezeti határozatlanságnak, tehetetlenségnek eddig a munkavállalók itták meg a levét. A kormány programjának sarkalatos pontja, hogy a bérek növelésére az éves GDP-többlet ötven százalékát fordítsák, a másik felét pedig a gazdaság élénkítésére, a vállalkozók támo­gatására. Ha ugyanis az utóbbit nem forgatnák vissza a ter­melő, az érték-előállító szférába, akkor a következő évek gaz­dasági mozgatórugóit tennénk tönkre. A szakszervezeteknek ebben a vonatkozásban az alkura aligha nyílik lehetőségük. Keserű Ernő Titkos jelentés a budapesti közbeszerzésekről Szolnoki Andrea különös utazásai (Munkatársunktól) A fővárosi közbeszerzési botrányok szinte kivétel nélkül a szociális, egész­ségügyi szférából indulnak, ab­ból, amelyet Szolnoki Andrea szabad demokrata főpolgármes­ter-helyettes felügyel - jelentette ki tegnap Kupper András, a Fő­városi Közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke. Elmond­ta: a Fidesz birtokába jutott egy, tavaly májusban a pénzügyi bi­zottság által készített jelentés, amely feltárja a városházi közbe­szerzési visszásságot. A jelentést a városvezetőség olyannyira ti­tokban tartotta - fogalmazott -, hogy még a közbeszerzési bizott­ság elnöke sem láthatta annak el­lenére, hogy az önkormányzat működési szabálya és a vizsgála­ti felkérés szerint az eredményt nyilvánosságra kellett volna hoz­ni. A munka, amelyet az önkor­mányzati kézben lévő Multi Invest Holding Rt. készített, tar­talmazza azokat a közbeszerzési eljárásokat, amelyek végeredmé­nye legalábbis aggályos. (Folytatás az 5. oldalon) Mielőtt döntene, megszűnik a bizottság A társadalmi szervezetek székház nélkül maradnak Leáll a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázatának elbí­rálása, így bizonytalan, hogy mikor kapnak ingyenesen álla­mi ingatlanokat a társadalmi szervezetek, alapítványok a Magyar Nemzet értesülése szerint. A kényszerszünet oka, hogy a döntéshozó bizottság mandátuma lejár, mielőtt hatá­rozhatna a pályázatokról. Az üggyel kapcsolatban a KVI-nél hírzárlatot rendeltek el. (Munkatársunktól) A társadalmi szervezetek által használt ingat­lanok sorsáról két évvel ezelőtt rendelkezett a parlament. A ta­valy január 1-jétől hatályba lé­pett törvény több szakaszban határozta meg­ az ingatlanok helyzetének rendezését: az in­gyenes használati joggal ren­delkező társadalmi szervezetek tulajdonába adták az irodaingat­lanokat, illetve felkínálták ré­szükre a használatukban lévő egyéb helyiségeket bérbevételre. A tulajdonba nem adható ingat­lanok ingyenes használatát meg­hosszabbították tizenöt évvel, például a műemlék épületekben lévő helyiségek esetében. Mint arról beszámoltunk, február 28-ig több száz igénylés érkezett a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázatára a még gazdára nem talált ingatlanok ingyenes tulajdonba adására. Lapunk úgy tudja, a tizenhét me­gyében található kilencven in­gatlan közül a legtöbb igénylés a budapesti­ Andrássy út 124. szám alatt található irodákra érkezett, ami érthető, hiszen ér­téke több tízmilliós nagyság­­rendű. Az ingatlanok sorsáról az a bizottság döntött volna, amely egy évvel ezelőtt alakult meg a parlamenti pártok és társadalmi szervezetek képviselőiből. Mun­káját azért nem tudja elvégezni a testület, mert egy évig tartó mandátuma április 8-án lejár. (Folytatás a 4. oldalon) Értelmiségképzés alapok nélkül 7. oldal Húzó ágazat marad az idegenforgalom 8. oldal ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR LXII. 76., 1999. április 1., csütörtök Az aláírás elmaradt Elvi egyezség a Nemzetiről (Munkatársainktól) Bár a várako­zásokkal ellentétben szerdán még nem írták alá, megszületett az elvi megállapodás a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat között a Nemzeti Színház kérdésében, az Erzsébet tér sorsáról, valamint a Nemzeti Hangversenyterem fel­építéséről. A főváros elfogadta a kormány javaslatát, hogy az új Nemzeti Színház a Városligetben, a felvonulási téren épüljön fel, a tárca pedig vállalta, hogy felszíni közparkkal együtt mélygarázst épít a teátrum mellé. Eldőlni lát­szik az is, hogy az Erzsébet téren a vállalkozói szféra bevonásával szintén mélygarázst építenek, amely felett a korábbi tervekkel ellentétben nem közparkot, ha­nem konferenciaközpontot létesí­tenek. Elvi egyezség született ar­ról is, hogy a Nemzeti Hangver­senyterem nem a Közraktár utcá­ban, hanem a II. kerületi Ganz gyártelepen kap helyet, és a mi­nisztérium megkezdi a felépítését legkésőbb a Nemzeti Színház be­ruházása befejezését követő ki­lencven napon belül. (Folytatás az 5. oldalon) A maradékot meg kell semmisíteni Mától nincs ólmozott benzin (Munkatársunktól) Négyszázezer autótulajdonost érint, hogy mától már nem forgalmaznak az ország­ban ólmozott benzint. Az erről szóló, már a múlt év vége óta is­mert döntés megfelel az Európai Unió igényeinek, illetve az alkal­mazása, teljes körű bevezetése meg is előzi az EU-s gyakorlatot, mivel ott csak egy év múlva tiltják ki teljeskörűen a környezetszeny­­nyező üzemanyagot. A mától hatályos rendelke­zés a négyszázezer autótulajdo­nost nem érintette váratlanul. Egyes járműtípusoknál egyszerű beavatkozással alkalmazkodni lehetett a változáshoz. Az általá­nosabb „átállás” az üzemanyag­­töltő állomások dolga: az érintett autósoknak ugyanis másmilyen benzint kell értékesíteniük. Az egyik lehetőség az, hogy a gép­kocsik tankjába olyan ólmozat­lan, 98-as oktánszámú üzem­anyagot töltenek, melyben ada­lékanyag van. Ezt a folyadékot a régebbi típusú, főleg keleti gyártmányú járművek számára fejlesztették ki, s lényeges, hogy a környezetet az új „keverék” jó­val szerényebb mértékben szeny­­nyezi, mint az eddig használt ól­mozott benzin. (Folytatás a 9. oldalon) 9 776l 33 ^ 85042 ^9 07­6^

Next