Magyar Nemzet, 1999. május (62. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-25 / 119. szám

1999. május 25., kedd A NÉVNAP Orbán és Gergely nevű olvasóinkat köszöntjük. Az Orbán latin eredetű név, je­lentése: városi, római, finom, művelt, udvarias ember. A pá­pák között II. Orbán volt, aki 1095-ben meghirdette az első keresztes háborút. Orbánban tiszteljük az utolsó fagyosszen­tet is, kultusza a IX. századra nyúlik vissza. Orbán-naptól megszűnik a fagyveszély. Orbán a vincellérek védőszentje. A Gergely görög, latin név, jelentése: éberen őrködő. Több pápa hallgatott e névre. Az egy­ház ma VII. Gergely pápára emlékezik. IV. Henrik német király miatta vállalta a Canos­­sa-járást. H . SZÜLETÉSNAP Marx György atomfizikus (1927. május 25.): „A tanítvány nem edény, amelyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amit fel kell lobban­tani." (Hajdú-Bihari Napló) Lovaspünkösd az ügetőn Lovaspünkösdöt és majálist ren­dezett a Nemzeti Lovas­ marke­­tingtársaság május 22-én, szom­baton a Kerepesi úti ügetőpá­lyán. A program délelőtt fél li­kor kezdődött látványos be­mutatókkal, majd délután két órakor sor került az ügetőfuta­mokra. Ezekben világhírű fogat­hajtók: Lázár Vilmos, Lázár Zol­tán, Finta Gábor, Bárdos György, Kecskeméti László, Fe­kete László, Dobrovicz József, Juhász László, Bozsik József, Dallos Andor ültek - kivételesen - suskyba, majd jött a színészek, kaszkadőrök, jégkorongozók, öt­tusa- és vívóvilágbajnokok ver­senye. Ezekben Bubik István, Epres Attila, Gulyás Kiss Zoltán, Hajdú Levente, Svasznek Bence, Hidasi Gábor, Székely Zoltán, Hanzély Ákos, Pécsi Gábor, Császár Attila és Gergényi Péter álltak rajthoz lovaikkal. A segéd­­hajtók a Kéményseprő Díjért versenyeztek kéményseprőruhá­ban. Összesen tizenegy futam­ban bizonyítottak az indulók. Este hét órától a Marsall együttes adott nosztalgiakoncer­tet. A pünkösdi lovasünnep tűzi­játékkal ért véget. (érte) Nagy sikere volt a lovas haditornának is Kertész Gábor felvétele Kálmán Imre-díj A hét végi siófoki szezonnyitó ünnepségen átadták az ott szüle­tett Kálmán Imre zeneszerző em­lékére alapított kitüntetést. Az emlékplakettet most a Latabár di­nasztia nevében Latabár Katalin, továbbá alakításaiért Fillár István kapta. LONDON 36 000 Ft ■ MANCHASTER 40 000 Ft Q ISTAMBUL 39 900 Ft Q TEL AVIV 52 000 Ft R NEW YORK 85 000 Ft U MIAMI 84 000 Ft ■ LOS ANGELES 98 000 Ft J 25 év alatti utasoknak számos kedvezménye : | EL-ZOR UTAZÁSI IRODA | Repülőjegyek kedvezményes áron a CL ZOR a belvárosban már két helyen! U LARNACA 36 000 Ft ■ ] ATHÉN 31 000 Ft | AMSTERDAM 34 000 Ft | Az árak a reptéri illetéket nem tartalmazzák.­­ | EL-ZOR • Bp.VL.Andrássy út 38.­­ 1 Tel.: 269-3316,311-0409 [ Bp.V., Petőfi S. u.3.Tel.: 267-7013,267-7014 ! HÍRLAPÁRUS MUNKAKÖRRE budapesti lakosok jelentkezését várjuk! HÍRKER Rt. Budapest IX. Táblás u. 32. Tel.:347-7300/262 m. (Janó Gabriella) Krónika Budapest-Bécs napok Ivókút másodszor A Budapest-Bécs napok kereté­ben ivókutat avatott szombaton délután az V. kerületi Deák Fe­renc utcában Demszky Gábor főpolgármester és Michael Häupl tartományi miniszter, az osztrák főváros első embere. A gránit-réz ivókutat ajándékba kapta Budapest. Az MTI értesü­lései szerint a két évvel ezelőtt Bécsben készített kutat egyszer már üzembe helyezték Budapes­ten, a Margitszigeten, ismeretlen vandálok azonban megrongálták. Az osztrák főváros költségén Bécsben helyreállították, s most ismét felavatták a kutat, ezúttal a Belvárosban. Volt katonák akartak fegyvert rabolni Javult a sérültek állapota Felfegyverkezve, csoportosan el­követett emberölési kísérlet miatt akár 15 évi szabadságvesztésre is ítélheti majd a bíróság azt a két fiatalembert, akik vasárnap haj­nalban mindenáron fegyvert akartak szerezni a Bolyai János Katonai Főiskola fegyverraktárá­ból. A 23 éves és 26 éves, büntet­len előéletű budapesti testvérpár - akiknek apjuk katonatiszt - a raktár előtt őrszolgálatot teljesítő húszéves P. N.-t életveszélyesen, a segítségére siető K. Zs. főhad­nagyot és V. A. zászlóst pedig súlyosan megsebesítette. A min­denre elszánt bűnözőket az idő­közben riasztott katonáknak és rendőröknek sikerült elfogniuk, lefegyverezniük, illetve P. E. szá­zados - a figyelmeztető lövést követően - egyiküket többször megsebesítette. A megsebesített katonák túl vannak az életveszélyen - tudta meg a Magyar Nemzet. A sérül­tek egyikét a csepeli Weiss Manfréd Kórházba, míg a másik kettőt az Országos Traumatológi­ai Intézetbe szállították. Mindkét egészségügyi intézmény ügyele­tes orvosa, Czakó Zoltán és Ka­­las László megerősítette: a kato­nák állapota javult az elmúlt né­hány órában, a körülményekhez képest jól vannak. Megtudtuk, egyetlen sérültön sem terveznek további műtéteket. Persze ha va­lamelyikük esetében szövőd­mény lépne fel, akkor az orvosi beavatkozás elkerülhetetlen lesz. Több mint érdekes, hogy katonai sérültekről van szó, mégsem a Honvédkórházba szállították a megkéselt katonákat. Amikor a miértre rákérdeztünk az Országos Traumatológiai Intézet ügyeletes orvosánál, nem tudott válaszolni. Honvédségi forrásokból úgy értesültünk, hogy a támadók so­rozatlövő fegyverekhez akartak hozzájutni, de hogy milyen cél­ból, az mind a mai napig nem ismert. Kiderült, a támadók egyike a Bolyai, a másik meg a szolnoki Kilián Katonai Fő­iskolán végzett. Ennélfogva megfelelő helyismerettel rendel­keztek, tudták, mit hol kell ke­resni, és azzal is tisztában vol­tak, a fegyvereket őrzik az ille­téktelenektől. (h. 1. l.-sz. b.) Közveszélyokozás Kigyulladt a Fradi-vonat Közveszélyokozás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást in­dított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is­meretlen tettes ellen a Fradi-szur­­kolókat szállító vonaton vasárnap este keletkezett tűz ügyében - tá­jékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a MÁV-ot 20 millió forint kár érte. A vonat a Nyíregyházán megtartott fut­ballmérkőzés után este hét óra körül indult vissza Budapestre, és a szerelvény négy kocsijában mintegy 350-en voltak. A török­szentmiklósi vasútállomáson vette észre egy rendőr, hogy az utolsó kocsi egy része lángol. A vonatot vészfékkel megállították, a mozdony személyzete néhány utas segítségével lekapcsolta az égő vagont, majd a vonat további része beérkezett Szajolba. A tűz­oltók a nyílt pályán eloltották az égő személykocsit. # VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ·­ Napkelte: Napnyugta: 4 óra 56 perc 20 óra 27 perc Pollenjelentés A napos időjárás következtében ugrásszerűen megnövekedett a levegőben szálló virágpor mennyisége, és erre számíthatunk a közel­jövőben is. Mostanában a pázsitfűfélék pollen­je vált ki szénanáthás tüneteket. antszinfo KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK Időjárási körkép Kedd Szerda Csütörtök ATHÉN változó 24 zápor 24 változó 25 BÉCS változó 25 változó 25 zápor 24 BRÜSSZEL változó 14 változó 13 zápor 13 ISZTAMBUL zápor 22 zápor 21 változó 22 JERUZSÁLEM napos 32 napos 33 változó 30 LONDON zápor 15 szeles 13 változó 13 LOS ANGELES változó 24 napos 27 napos 29 MIAMI változó 24 napos 27 napos 29 MOSZKVA zápor 17 változó 18 változó 18 NAGYVÁRAD napos 23 változó 23 változó 24 NEW YORK zápor 20 változó 22 napos 22 PÁRIZS szeles 18 változó 17 változó 17 POZSONY változó 25 változó 25 zápor 24 PRÁGA változó 24 változó 24 zápor 23 RÓMA napos 26 változó 27 változó 25 SYDNEY esős 19 változó 19 változó 19 UNGVÁR változó 20 változó 21 változó 21 ÚJVIDÉK változó 23 változó 24 változó 24 VANCOUVER változó 19 felhős 18 borult 16 Fontosabb telefonszámok Orvosmeteorológia Távolabbi kilátások 30 napos előrejelzés Széljelentés Balatoni élőszavas táj. Speciális tájékoztatás (120 Ft/perc) ( 180 Ft/perc) ( 240 Ft/perc) 06-90304612 06-90304631 06-90304628 06-60505055 06-90490015 06-90504001 Készítette: Vízhőmérséklet Balaton 17 fok Fertő-tó 16 fok Velencei-tó 17 fok Tisza-tó 16 fok Adriai-tenger 19-20 fok Égei-tenger 19-21 fok Fekete-tenger 14-16 fok Földközi-tenger 16-22 fok Atlanti-óceán 13-21 fok Széljelentés (Beaufort) Balaton Fertő tó Velencei-tó Tisza-tó 2-3/4 2-3/4 1-2 / 3-4 1-2/3-4 A MOZAIK KARAMBOLOZOTT Gál Zoltán szocialista képviselő, az Országgyűlés volt elnöke szombaton, Budapesten. A po­litikus nem sérült meg. A bal­eset a II. kerületi Tárogató úton történt, amikor egy német rend­számú Opel egy keresztező­désben nem adta meg az el­sőbbséget a Gál Zoltán által ve­zetett Mercedesnek. RÁC BÚCSÚ. A hagyományok szerint a szerbség egyik legfonto­sabb ünnepe, tavaszköszöntő Szent Miklós napja alkalmából az idén is megtartották a rác bú­csút Egerben. FALUKÖZPONTOT avattak vasárnap Balatongyörökön. Az épületegyüttes polgármesteri hi­vatalt, kulturális központot, taka­rékszövetkezeti irodát és tízfős rendőrőrsöt foglal magában. PINCÉRVILÁGREKORD. Vasárnap éjfél előtt tizenhárom perccel, 77 kilométer megtétele után célba ért Gabora Attila 44 éves mesterfelszolgáló, a Salgó­tarján Pincéregylet vezetője, aki világrekordot állított fel a leg­hosszabb placcon való felszolgá­lásban. Gabora reggel nyolckor indult a somoskői vártól, majd Bátonyterenye és Pásztó érinté­se után jutott el Salgótarjánba. ÉLETÉT VESZTETTE egy nő, súlyosan megsérült három rendőr és egy fiatalember vasárnap este Csongrád megyében, amikor Kis­telek és Ópusztaszer között két autó frontálisan összeütközött. A 20 éves Sz. M. előzni akart, megcsúszott, és ezután ütközött a vele szemben szabályosan közle­kedő rendőrautóval. ÖSSZEÜTKÖZÖTT egy sze­mélygépkocsi egy bárányokat szállító kamionnal az M5-ös autópálya 117 kilométeres szel­vényénél hétfőn 13 óra körül. A kamion felborult, és mintegy 200 bárány elpusztult. Személyi sérü­lés nem történt. Az életben ma­radt nyolcszáz állat ellepte az autópályát, amelynek forgalmát órákra le kellett állítani. VÍZBE FULLADT egy horgász szombat este Salgótarjánban. A 32 éves V. Attila halálának kö­rülményei még tisztázatlanok. VILLÁM CSAPOTT egy 26 éves fiatalemberbe szombat dél­után Dabason családi házának kertjében. A helyszínen életét vesztette. JÁSZOK HARANGJA. Ha­rangfelszenteléssel tették emlé­kezetessé szombaton Jászalsó­­szentgyörgyön a jászok idei ta­lálkozóját. A településen egy­ben a falu fennállásának 600. évfordulóját is köszöntötték. A harangot Seregély István egri érsek szentelte fel. MEGÚJULT a katolikus gim­názium Kaposváron. A jó nevű iskola épületének rekonstruk­ciójához szükséges költségek jelentős részét a németországi Renovalis segélyszervezet áll­ta. Az épületet Balás Béla me­gyés püspök áldotta meg szom­baton. A PROHÁSZKA KÖR vendé­ge ma, kedden 18.30 órakor P. Nemeshegyi Péter S. J. nyugal­mazott teológiai tanár. Előadása címe: A történelmi Krisztus. He­lye: MDNP XI. kerületi klubhe­lyisége (Fadrusz u. 2.). AZ ALZHEIMER-KÓRRA, az idősek egyik legsúlyosabb, rokkantságot, szellemi-fizikai leépülést okozó betegségének a kezelésére új hatástani csoportba tartozó gyógyszert hoz forga­lomba Magyarországon is a No­­vartis multinacionális gyógy­szergyár. A HALÁLKATLANKÉNT is emlegetett somogybabodi Off Road-pályán - a szombati és va­sárnapi küzdelmeket követően - kettesben autózott egy fiatal oszt­rák pár. Egy éles kanyarban az árokba borult terepjárójuk, mely­nek következtében a 23 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője csak könnyebb sérülést szenvedett. LEZUhANT. Közepesen sú­lyos nyaki zúzódásokat szenve­dett az a fiatalember, aki sár­kányrepülőjével egy vízmosás­ba zuhant Budapesten a III. ke­rületi Jablonka utca környékén, hétfőn a kora délutáni órákban. A mentők csak hosszas kutatás után lelték meg az eszméleténél lévő férfit, akit kórházba szállí­tottak. AGYONLŐTTE édesanyját, majd magával is végzett egy 47 éves gyöngyösi férfi, a holttes­tekre péntek este találtak rá a rendőrök. A rendőrségre lakos­sági bejelentés érkezett arról, hogy a 70 éves asszonyt és 47 éves fiát, a megszokottól el­térően, napok óta nem látták a szomszédok. Magyar Nemzet 15 Az ötös lottó nyerőszámai: 7, 42, 49, 55, 79; jokerszám: 175 489 A hatos lottó nyerőszámai: 15,25,26, 32, 37,40; a pótszám: 34 Lóverseny A szombati ügetőversenyek eredményei I. 1. Veterán (3), 2. Vuk (5), 3. Zász­lós (7). 10, 10, 11, 11, 15. Bef.: 90. H. bef.: 416. II. 1. Baletthölgy (2), 2. Só­lyom (6), 3. Kerepes (1). 10, 19, 24, 20, 34. Bef.: 1842. H. bef.: 18 241. III. 1. Cák (5), 2. Csalfa (3), 3. Ceylon (8). 10, 23, 13, 16, 10. Bef.: 51. H. bef.: 191. IV. 1. Túró Rudi (7), 2. Üzér (9), 3. Angyal (8). 10: 44, 14, 12, 10. Bef.: 60. H. bef.: 242. V. 1. Zádor (2), 2. Zala Szépe (6), 3. Za­­nussi (3). 10: 27, 13, 10, 17. Bef.: 84. H. bef.: 195. VI. 1. Bernát (3), 2. All Star (4), 3. Anno (7). 10: 88, 10, 13, 17. Bef.: 278. H. bef.: 9J4. VII. 1. Utász (3), 2. Vesta (7), 3. Április (10: 10: 13, 10, 18, 12. Bef.: 74. H. bef.: 456. VIII. 1. Zádor (2), 2. Zala Szépe (6), 3. Drewerful Speed (1). 10: 23, 10, 16, 14. Bef.: 32. H. bef.: 158. IX­I. Ureáz (8), 2. Vitáis (5), 3. Bitterfeld Baby (9). 10: 58, 22, 37, 18. Bef. 384. H. bef.: 1628. X. 1. Bankett (3), 2. Ványa Bácsi (9), 3. Varázs (2). 10, 129, 20, 76, 79. Bef.: 10 741. H. bef találat nem volt. XI. 1. Bullvale Star (10), 2. Volvo (5), 3. Rádiós (6). 10 79,14,11,12. Bef.: 114. H. bef.: 625. A vasárnapi galoppversenyek eredményei 1. 1. Bikeur (7), 2. Akito (1), 3. Early Man (2). 10: 26, 10, 20, 15. Bef 147. H. bef.: 226. II. 1. War Lord (6), 2. Tomas (2), 3. Laeroy (1). 10­58, 18, 24, 19. Bef.: 207. H. bef. 404. III. 1. Napocska (5), 2. Kálim (3), 3. Tanga(1). 10: 37, 18, 15,45. Bef.: 168. H. bef.: 1292. IV. 1. Na­tional Fi­rt, 2. Matrózlány (9), 3. Bonjour Suzy (2). 10: 33, 10, 18, 14 Bef.: 79. H. bef.: 131. V. 1. Nettike (6), 2. Reverendás (7), 3. Junga Kö­nig 10: 116, 31, 76, 23. Bef.: 254. H. bef.: 16 238. VI. 1. Andrásfi (4), 2. Abu (6), 3. Judith’s Temper (2). 10: 22, 10, 17,57. Bef.: 163. H. bef. 901. VII. 1. Gautho (4), 2. Arany­oroszlán (6), 3. Love Sayyal (8). 10: 166, 437, 10, 10. Bef.: 454. H. bef.: 1825. Vlll. 1. Vadorzó (4), 2. Ezred­év (6), 3. Asija (1). 10: 23, 13, 31, 36. Bef.: 194. H. bef.: 916. IX.­­ Tündér (6), 2. Rivot (3), 3. Saga (5). 10: 35, 13, 13, 26. Bef.: 165. H. bef. 1112. X. 1. Szimbólum (9), 2. Barbi­­zon (6), 3. Kozálka (7). 10, 57, 16, 15,31 Bef.: 338. H. bef.: 1738.

Next