Magyar Nemzet, 2000. február (63. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-14 / 37. szám
6 Magyar VmM Amióta megtörtént, csak járok fel-alá a lakásban, mint egy eszelős. „Bele ne őrülj már”, mondja a menyasszonyom, mire én: „De hát elvették tőlem a Tiszát a rohadékok, a Tiszát, az eddigi életemet!” Mint ahogy tőlük is. Itt minden a Tiszából épült. Honnan lesz itt pénz például új templomra? - Mezőkövesden hajtunk át éppen; kísérőm az út mentén emelkedő, kéttornyos, vörös téglás épület felé mutat. - A Tisza-tó mentén az idegenforgalomból épült ki a környék, abból élt meg a vállalkozó, abból szedte az adót az önkormányzat, s a folyóból horgászta ki a mindennapi betevőt a szegény ember is... Érsek Zsolt, Tisza menti telek- és háztulajdonos aggodalmát a folyó mentén élő emberek félelme csak növeli: úgy érzik, tönkrement az egzisztenciájuk, és hogy senki sem fogja kártalanítani őket. És abban, ami történt, hibás a magyar állam is. Eddig is hozott a folyó mindenfélét, mondjuk csersavat, trágyalevet, habosodott a teteje, és olykor bűzlött, mint a pöce - mégsem néztek utána, mi is jön át Romániából. Itt januártól januárig tartott az üzem. Mikor nyár végén, szabadságuk végeztével elvonultak a magyarok, megjelentek az osztrákok, s maradtak akár a tél végéig is. A környéken egymást érik a horgászboltok, a büfék, a fagyizók, s a benzinkutak. Ha befuccsol az idegenforgalom, annyi nekik, mint ahogy annyi azoknak is, akik a tiszai hal szállításából, terítéséből, árusításából éltek. A változás legalább egymillió embert érint. Kiszámolta ezt már valaki? - kérdi Zsolt. A vázoltakat Papp Tamás falusi turizmusból élő vállalkozó is igazolja: a negyvenes éveinek közepe felé járó férfi iparengedélye csónakkölcsönzésre és szállásadásra szól, folyékonyan beszél németül, tíz-tizenkét osztrák csoportot horgásztatott a vízen évente. És most? Épp a héten mondta vissza az első osztrák vendégét. Tegnap érdeklődött mobiltelefonon: „Na, was ist los bei Ihr?”, de mit felelhettem volna? Mondtam, hogy semmi ne is jöjjön, úgysem talál halat. Nem akarta elhinni - nevét keserűen. Az osztrák vendég pedig jó vendég. Ha megkapja, amit elvár, még borravalót is ad, és jövőre is visszajön. És akkor már nem Ausztriában vásárolja meg a horgászathoz szükséges kiegészítő kellékeket, hanem itt, a Tisza-tó környékén, ahol még mindig olcsóbb, mint odahaza. Pedig egyegy komolyabb felszerelésért idehaza is elkérnek húsz-harmincezer forintot. Végighajtunk a gáton, majd gumicsizmát húzunk, s a tiszavalki ártéren átvágva beballagunk egészen a hajózócsatornáig. A zsilip előtt két csónak halad a part menti vízben; munkaruhát viselő férfiak törik evezővel a jeget. Mackótermetű, pofaszakállas férfi lép partra az egyikből; gumicsizmát, katonai zubbonyt és basabellsapkát viselő Sárvári Zsolt, a tiszabábolnai panzió tulajdonosa. Egykettőre fellángolnak az indulatok: Zsolt szerint a folyó nem pusztult ki teljesen, Tamás szerint minden kihalt belőle, még a szúnyoglárva is! Meg kéne várni a jelentést, egyelőre ellentmondásosak a hírek, mondja Zsolt, s ahogy mondja, a Szamos fölött nem pusztult ki teljesen a víz, maradt kérész is, két hét múlva lehet jönni próbahalászatra. - A fürdőkádon kívül sehonnan sem foghatsz itt halat, nem érted meg?! - kiabálja Tamás. - Miért, ellenőrizted, hogy maradt-e kérész? Ha megmaradt, lesz mit enniük a halaknak, s lesz másik élet is! - üvölti vissza Zsolt. - Nekünk bíznunk kell, propagandát csinálni, hogy nézzétek, gyerekek, nem halt ki teljesen a folyó, él, mozog! Három éve nem horgásztam, de az idén kijövök ide, a legtöbb időmet ezzel töltöm! Akár már most mernék inni belőle! Azt sulykoljátok az emberek agyába, hogy ez itt pöcegödör?! Hát nem! Úgy terelik távolabb egymástól a két vitázót. - Tipikus reakció - mondja keserűen Tamás valamivel később. - Az itteni vállalkozók mind hazabeszélnek, mert kizárólag a folyóból éltek, még jó, hogy azt mondják, „Nem történt semmi, jöjjetek, gyerekek”, de ha egyszer nem így van! A cián nem olyan, mint a szörp; nem hígul, csak vegyül, a koncentrációja nagyon lassan csökken. Ez a felhő gyilkolni fog még a Fekete-tengerben is! A rohadt életbe, ez olyan, mintha atombombát dobtak volna a paradicsomra! - A másik tényező a dolog pszichológiája - magyarázza Érsek Zsolt is. - A vízi ember elképzelhetetlennek tartja, hogy nincs hal a Tiszában. Itt nőtt fel, eddig mindig volt hal a vízben, hát most is lesz, gondolja és nem bírja felfogni, hogy nem lesz, nincs! Jó, ha az élővilág tíz százaléka megmaradt. A Tisza felső folyása, a Szamos fölött olyan gyors, hogy abban nem marad meg hal, maximum planktont és moszatot sodorhat idáig a víz... A poroszlói Gréti büfé tulajdonosa sincs rózsás kedvében. Két héttel ezelőtt kezdődött az üzem, mondja, és akkora volt a forgalom, hogy azon kezdtek gondolkodni: fél hat helyett ötkor nyitnak. - Egerből, Miskolcról, Debrecenből, az egész Dunántúlról érkező vendégeim voltak - mondja a tulajdonos. Ha esett, ha fújt, eddig minden vasárnap délelőtt megjelent itt két idősebb úr Nyíregyházáról. Ezen a héten már nem láttam őket... - Bezárni még ugyan nem kell, a büfét eltartja a helyi kereslet, de minimum harmincszázalékos bevételkieséssel számol. Ő még szerencsés, de Poroszlón legalábbötven vállalkozás élt közvetlenül a halászatból, nem is beszélve a másodlagosan kapcsolódó szolgáltatásokról... Ugyanez a helyzet Sarudon is. Újonnan épült kőházak, „Zimmer frei” táblák végig az út mentén. - Egy ilyen épület minimum két-hárommillió forintot ért eddig; most jó, ha négy-ötszázezer forintért el lehetne adni őket, úgy, mint tizenkét évvel ezelőtt, mikor kezdett fellendülni a környék - morogja sötéten Tamás. Az ingatlanok ára ötödére zuhant vissza; nem kell senkinek a kiadó szoba, ami eddig biztos jövedelmet nyújtott: fejenként ezer-ezerötszáz forintot kértek el egy éjszakára; a panziókban egy hét ezerötszáz schillingbe került legálisan. A Tiszából kivett illegális jövedelem ugyanis felbecsülhetetlen. A környékbeliek szerint házak épültek a Tisza mentén rabsiolásból, azt a csapást mégis elbírta a folyó. A feketén kínált halra egyaránt vevő volt a panziótulajdonos, a halkereskedő, meg mindaz, aki szerette a halászlevet. A tiszai hal eljutott Pestre és a Balatonra is - ahol persze ottani halként szolgálták fel. És most, ahogy Veres László, a Tisza-tavi halőrök legendásan szigorú főnöke Dinnyésháton elmondja, az elkeseredettebbje még mindig képes elvinni a mérgezett halat. A mezőkövesdi kapitányságon már több eljárást is kellett indítani, szabálysértés miatt. Pedig ha komolyan veszem a veszélyeztetés fogalmát, akár még bűnvádi eljárást is lehetne indítani ellenük. Ha sikerül hazavinniük, lepikkelyezniük és lefagyasztaniuk egy időre, nincs az a hatóság, amelyik megmondja, nyáron honnan bukkantak fel ezek a halak mondjuk a Balatonnál. Ha valaki megkóstolja, amit ezekből készítettek, akkor lehet csak igazán elmondani, hogy méregerős halászlevet evett... - ecseteli Veres László, miközben a háta mögött a parton a polgári védelem lúgos fertőtlenítő oldatot locsol szét a parton. A halőrök főnöke szerint kétségbeesésre nincs ok. A tározóba nem jutott be a méreg, és tavaly negyvenmillió forintért telepítettek ide és a holtágakba a tiszai nyurgapontyot, egynyaras pontyot, kétszáz-kétszázezer példány süllőt, busát, harcsát, hatvanöt mázsa compót; ezenkívül azonnal kiadták a teljes halászati és horgászati tilalmat. - Május-június előtt nem is igazán oldjuk fel. Ennyi idő kell, míg a fennhatóságunk alá tartozó negyven kilométeres szakaszt és a tározót ellenőrizzük, s a mintákat kiértékeljük - jósolja. - Korai még temetni a folyót. Az igazság úgyis csak akkor derül ki végérvényesen, ha levonulnak a tavaszi árvizek, felfrissül a folyó, és radarral végigpásztázzák a medret. - Addig is inkább azon kéne gondolkodni, hogyan tudunk segíteni - veszi vissza a szót Érsek Zsolt. - Rengeteg sportoló, színész, művész él itt a Tisza mentén, és kaptak annyit ettől a helytől, hogy saját pénzükkel beszálljanak mondjuk az újratelepítés költségeibe, ha valaki esetleg nyitna egy bankszámlát erre a célra. A magam részéről átutalnék egy kisebb összeget... A víz partján álló utolsó konténer színültig tele óriási, szürkésbarna haltetemekkel: busák, nyurgák, süllők. A legnagyobb három méter hosszú, meglehet vagy ötven kiló. Némelyik test még meg-megrándul, pedig a konténer itt áll már egy napja. - Hány mázsa fér bele? - kérdem az egyik munkástól. - Nyolcvan — feleli - , és ez csak az egyik. Elvittünk innen vagy egy tucatot. Regényi Huba Kétségbeesett halászok, megroppant egzisztenciák a Tisza-tó körül Atombomba a paradicsomra? A szakemberek szerint legkorábban nyár elejére készül el az összesített kárfelmérés mti-fotó - K. szabó Sándor i * Pájszer, bugazsák, pisztolynak látszó tárgy: rendőrmúzeum a Keletinél Ahonnan nem lehet érzéketlenül távozni Fairbódéban posztól a bejáratnál egy közeg. Megkérdezném, jó helyen járok-e, de elakadok a mondat felénél: a rendőr műanyagból van. Szabályos egyenruha, álmatag arckifejezés. Hosszú szempillái, finom vonásai árulják el: kirakati hölgy volt valamikor. Mosonyi utcai rendőrkapitányság, egykor a lovas laktanya, jelenleg a Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeum bejárata. A fiatal, tíz hónapos rendőrmúzeum igen sikeres, az innen körülhordozott vándorkiállítást a karácsonyi ünnepek előtt mintegy negyedmillióan nézték meg szerte az országban. Kalanovics László nyugdíjas ezredes, tárlatvezető fogad és kalauzol. A rendőrségi feladatokat alig kétháromszáz éve még kapuőrök, éjjeliőrök látták el a városokban. A múzeum legrégebbi darabjai körülbelül százötven évesek. A vitrinben finom acélból készült, harminccentis Mannlicher szurony, felette fa- borítású csappantyús, elöl töltős mordály. Kiegészítésképpen ezüstlapos, veretes válltáska, lőpor és töltény tárolására való. A ruházat zsinóros, huszáros-hajdús, de már kék. Fényes bőrcsizma és csákó jár hozzá. Odébb néhány fogolytartói kellék árulkodik a korabeli őrizetesek sorsáról. A bilincs vastag, széles, fekete vas, hozzá képest szinte vicc a mai „karperec”. Van itt fagolyós lánc vastüskékkel, az egykori áristomban szigorításhoz használhatták. Itt van elhelyezve - minden kegyeleti igény nélkül - két megsárgult koponyatető is, rajtuk kimódolt, cirkalmas betűkkel: „Rózsa Sándor. Rablógyilkos. Élt hatvanöt évet.”, és „Rózsa András. Sándor öccse, rablógyilkos.” Századforduló: feltűnik a kakastoll bokréta a csákón. Tekintetes, fess csendőrtisztek, csizmaverő karddal az oldalukon. Rast-Gasser forgótáras pisztoly. Uramöcsém, urambátyám. A Magyar Királyi Csendőrségnek véget vet a következő kiállítási blokk: a Vörös Őrség megalakulása. Piros karszalag: „Önkéntes Őrezred”. Szurony, revolver. Kiáltvány: a Vörös Őrség kis kátéja. „Mi volt eddig a rendőr? Kizsákmányolt szegény ember. Mi most? Dolgozó testvéreit védelmező hazafi. Ki ellen harcol? A tőkések ellen. Mi a tőke? A dolgozók visszatartott munkabére. Van-e különbség tőkés és tőkés között? Nincs.” Odébb egy elegáns dicsérő okirat, már a két háború közötti időből: „Nagy 14 Imre rendőrt behatoló tolvaj elfogásának alkalmával tanúsított kiválóan éber és ügyes eljárásáért megdicsérem, rendőrfőkapitány.” A rendőrség jó néhányszor intézett politikai ügyeket, sőt a második háborúban Kassát védte az ellenségtől. A negyvenes években belügyminiszteri rendeletre rendőrök oszlatták fel Szálasi Ferenc pártját. Rohamrendőrsisak feketére festett fémből, áramvonalas, poroszos hangulatú, homlokán, fejtetőjén díszítés. Egyenruháinkra minden kor és nép, amely történelmünkbe hatolt, jelet rakott. A hatalmas háttérfotón Horthy egy partin. A vitrinben elegáns, marokba simuló Frommel öntöltő pisztoly. Kulcsos rézbilincs. Bojtos kardpánt: a rendőrségben nem nemesemper is kardot köthetett. Oklevél: „Szabó 3 Mihálynak. Önt a Magyar Királyi Rendőrség őrszemélyzetének állományába próbarendőrré felveszem.” Alább igazolvány arról, hogy Szabó 3. Mihály próbarendőr nagyszülőkig visszamenően tiszta keresztény származású. A teremben fönt, közben az összes magyar belügyminiszter fényképe. Miközben továbbhaladunk a két háború közti kiemelkedő bűntények felé, el kell mennünk egy régimódi, odahasalós rendőrségi sorozatvető mellett. A falon Az Est korabeli tudósítása a madocsai rémről. Mellette a cinkotai bádogosmester iszonyú tette: hét fiatal nőt fojtott meg és helyezett lecinezett bádoghordókba az udvarán. Fénykép a mumifikálódott tetemekről. A tettes megszökött, aztán felszívta a háború. Odébb fémtokos rendőrigazolvány. Az új eskü szövege: „...ha eskümet megszegem s a törvényeket megsértem, sújtson a Magyar Népköztársaság törvénye és dolgozó népünk megvetése.” A rendőröltözet egyre puritánabb, a téli változat átvesz a kozákoktól némi medvejelleget. A piros terembe vezet az út, pártállami relikviák közé. A rendőrőrsök irodáiból begyűjtött festmények: Marx-Engels-Lenin, a kommunizmus szentháromsága. Vörösréz kisplasztika: vállas, durván szép arcú rendőrnő (újkori parasztmadonna), militarizált ruházatú gyermekével (úttörő). Békeharc. Gumibot-történelem: kis tömegoszlató rövid markolattal, hajlékony, virgonc műanyag „dádával” a végén. A bikacsök utóda: hosszú, tömör gumihenger, nyélbe rejtett könnygázspray-vel. Odébb az Ifjú Gárda „dögös szerelése”. A kriminalisztikai kiállítást maga Kántor nyitja. Fülét hegyezve áll a legendás rendőrkutya, mögötte simogatás elleni tábla: „Vigyázat! Méreggel preparálva!”. Szemben a tévében Csupati őrmester kalandjai, végtelenítve. Mögötte bokszokban a tipikus és kiemelkedő bűncselekmények bemutatása, bolti és piaci lopásoktól a csempészeten, orgazdaságon át a fali telefonkészülékek fosztogatásáig és a bankrablásig. A bűnelkövetők fekete csíkkal a szemük helyén, bilincsükön vezetőszíjjal rekonstruálnak. Kiállítva a kellékek: pájszer, bugazsák, pisztolynak látszó tárgy. A bankrablásbokszban elhelyezett tábla értesíti a látogatót, hogy a Whiskyst bemutató sorozat még nem állítható ki, mert csak az ügyészség által lezárt eseteket mutathatja be a múzeum. Átellenben az emberölési módozatokat felvonultató fényképek és tárgyak. Csecsemőgyilkosságok, rablógyilkosságok, perverz csonkítások, a hihetetlen, feneketlen emberi aljasság dokumentumai. A terem végében színpad, a színpadon hetvenes évekbeli panelszobabelső, a gépi perzsán hason fekvő áldozat (feji oldalon vértócsával), szekrényajtók nyitva, teli hamutartó. A helyiségben műanyag rendőrök helyszínelnek. A tárlatvezető elmondta: a rendőriskolák diákjai rendszeresen járnak ide tanulni. A terem túlvégén az a tárlat, amely vándorkiállításként az országot járja: a drog világa. Hogyan csempészik a drogot? Cipőtalpban, autó alján, pótkerékben, intimbetétben, bélrendszerben. Hogy néz ki? A kokain úgy, mint a porcukor, a marihuána úgy, mint a vadkender, a hasis úgy, mint az összekapart légyürülék. Hogyan termesztik a marihuánát? Mit okoz? Hogyan lehet a drogot elkerülni, illetve a fogyasztást abbahagyni? Szerdánként és szombatonként szakemberek tartanak előadásokat, és a tárlatvezetők kis tégelyekben igazi kábítószert mutatnak az érdeklődőknek. Sági Zoltán, a múzeum vezetője szerint több kábítószer-problémával küzdő fiatal kért már itt tanácsot a szociális munkásoktól. A diszkrét beszélgetésekre külön elfüggönyözött helyiség szolgál. Nagyobb általános iskolás, illetve köz szépiskolás csoportok is felkeresik a kiállítást. Sági Zoltán tárgyalásokat folytat az FBI magyarországi képviselőjével, hogy a múzeum az ő anyagukból is kiállíthasson. Egy másik terv szerint a rendőrnapra olyan kiállítás állna össze, amelynek főszereplői rendőröket alakító színészek. A fakabátban ácsorgó férfi-egyenruhás hölgyrendőrt - a búcsúzásnál tudom meg - a szomszéd házmester kezdeményezésére Gézának nevezték el. Néha rászólnak, mert nem pucolja a bakancsát. Géza meg csak áll. Nem fogja szitok, nem fogja az idő. Szolgál, véd. Áll a vártán. Balavány György Hazai tudósítás 2000. február 14., hétfő