Magyar Nemzet, 2000. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-10 / 59. szám

­ Gyes, gyed, adókedvezmény... Támogatástörténet A XX. század folyamán a honi politikai vezetőség nemcsak az 1995-ös Bokros-csomag beve­zetésekor mutatott közönyt a népességfogyás iránt. Mind a harmincas, mind a hatvanas években a népi írók, illetve a lai­kus közvélemény tematizálta nyilvánosan a gondokat. A jel­zett okok közt a kívülről erőlte­tett modernizációt, a közösségi értékeket negligáló szélsőséges individualizmust, az anyaszere­pet leértékelő női egyenjogúság hangoztatását nevezték meg. A társadalmi nyomás hatására 1967-ben a pártállam bevezette a gyermekgondozási segélyt - ez jelentette az aktív népesedés­­politika kezdetét. A gyermek­­vállalás támogatásának gazdasá­gi motívumai és hatásai című friss akadémiai tanulmányból kiderül: ez a program három év alatt kifulladt. A demográfusszakma nyo­mására a politikai vezetőség hosszas előkészítés után - az 1973-as népesedéspolitikai hatá­rozat nyomán - növelték a csalá­di pótlék, a gyes és az anyasági segély összegét. Az eredmények ezután is csak átmenetiek voltak: 1981-ben csökkenni kezdett az ország lakossága, így 1984-ben újabb népesedési koncepciót ha­gyott jóvá az országos vezető­ség. A gyermekgondozási díjat 1985 januárjától vezették be, ezt a gyermek egyéves koráig fizet­ték abban az esetben, ha az anya előzőleg dolgozott. A csekély eredmény láttán 1988 után a családi pótlékot többször jelen­tősen emelték, 1990-ben pedig alanyi jogon járóvá minősítették. Ekkor a magyar családtámogatá­si rendszer európai viszonylat­ban az élen állt. Az 1994-ben hatalomra jutott Horn-Kuncze kormány a családtámogatást „nem népesedéspolitikai eszköz­ként, hanem költségvetési ki­adásként kezelte” - írja a tanul­mány. Az 1995-ben bevezetett Bokros-intézkedések nyomán a termékenység 1991 óta „lassu­ló csökkenése 1996-ban új len­dületet vett”. A polgári kor­mány hivatalba lépése után a családtámogatási rendszer ’95- ben leépített elemei visszaállí­tásra kerültek 1999-től. A csa­ládi pótlék a gyermek hatéves kora után iskoláztatási támoga­tásként jár, a gyest előzetes munkaviszonyhoz kötik, az élősködés lehetőségének mér­séklésére az adókedvezmények bővültek, és ismét jár a gyed 2000. január 1-jétől. 2000. március 10., péntek Fiatalkorban kevesebbszer szülnek a nők Ártott a családellenesség Hazánk népessége a jelenlegi - trianoni - országterületen is év­századokon át növekedett. Az Akadémia népesedéspolitikai ad hoc munkabizottságában a közelmúltban elkészült részje­lentés szerint a II. József elren­delte népszámlálás óta négysze­resére emelkedett a lélekszám. Trianon a reprodukciót is ked­vezőtlenül érintette: azok a nők, akik 1920-ban szülőképes ko­rúak voltak, „már nem vállal­koztak önmaguk utánpótlására, és ez azóta is egyfolytában jel­lemzi a hazai viszonyokat”. Ha­zánkban a második világháború után sem következett be az a baby-boom, amely Nyugat-Eu­­rópában helyrebillentette a rep­rodukciót. Az 1956-os szabad­ságharc leverése is a zsugoro­dást fokozta: az 1960-as évekre a világon egyedülállóan ala­csony - egy nőre jutó - gyerek­­számátlag, 1,8 alakult ki. Ki­mutatható a kivándorlás okozta veszteség is. Noha a pártállam vezetői aggódtak e folyamat miatt, és a hatvanas évek végén világszerte elismert családtá­mogatási rendszert vezettek be, ennek hatása csak átmenetinek bizonyult. (Ezt a támogatási rendszert rombolta le a Horn- Kuncze-kormány.) Csaknem háborús vesztesé­get szenvedett el a magyar tár­sadalom a rendszerváltozással. Csökkent a gyerekszám, foko­zódott a halandóság, folytató­dott az elöregedés. Az erkölcsi rombolás miatt kevesebb lett a házasságkötés, nőtt a válások száma. „Az 1995-ös családpolitikai kurzus hatására ütemessé vált a születésszámok csökkenése, az éves születésszám 110 ezer alá került 1996-ban, százezer alá esett 1998-ban” - jelzik az ada­tok a baloldali kormány család­­ellenes politikájának hatását. Az átlagos gyermekszám a lélek­taninak mondot 1,5-ös átlag alá került családonként. A mai ada­tok szerint száz nő csak 130 gyereket szül életében. A mély­pont ebben az évben várható az 1,28-as szinten. A családi mintaváltás is visszafogja a termékenységet. A korábbi 20-24 év helyett 25-29 éves korra tolódik a há­zasságkötés, így hiányoznak a korábban fiatalkorban szült gyermekek. Sajnos, a halálozási mutatók is romlottak a rendszerváltozás következtében. A mélypont 1994-ben volt. Az átmeneti ja­vulás után 1998-ban ismét csök­kent az átlagos várható élettar­tam. A férfiak esetében ez ma hatvanhat év körüli, a nőknél hetvenöt esztendő. •• Német kísérletek Elöregedőben van a német társa­dalom is: a múlt évtized végén a tizenöt évesnél fiatalabbak ará­nya mindössze 14,6 százalék volt, miközben az OECD-or­­szágokban ugyanez az arány 19,3 százalékon állt. A második világ­háborúban kétmilliós embervesz­teség érte az országot, s az egész­séges arányok helyreállítását ne­hezítette, hogy a népesedéspoliti­kai intézkedések a háború előtti szélsőséges kormány és az NDK módszereit idézték, s ezt az NSZK-ban igyekeztek elkerülni. A népességcsökkenés miatt a gazdaság 1960 és az 1970-es évek eleje között vendégmun­kásokra támaszkodott. Ez utóbbi tömeg 1978-ban több mint négy­milliósra duzzadt, s a lakosság hét százalékát képezte. „A be­vándorlók Németországban szü­letett gyermekei a német iskola­­rendszerben képződve már ma­gasabb igénnyel léptek fel, mint szüleik, ezt pedig a német társa­dalom fenyegetőnek érezte” - ol­vasható a Népesedéspolitika az NSZK-ban a háborútól napjain­kig című kéziratos tanulmány­ban. Németországban az adóked­vezmény már a háború után meg­illette a családokat, ezt 1954-ben egészítették ki családi pótlék jel­legű fix támogatással. A hetvenes években összesen 14 hét szülési szabadságra mehettek a nők, pénzt akkor kaptak, ha előzőleg munkaviszonyban álltak. Az 1980-as évek végén hatszáz már­kás anyasági ellátást vezettek be, ezt hét hónapig lehetett igénybe venni. Az 1991 után születettek­kel 24 hónapig maradhatott ott­hon az anya, s fix összegű jutta­tást kapott. Az állam a munkadók veszteségeit részben átvállalta. A szociális juttatásokra az NSZK a GDP bő negyedét fordítja. Népesedés Gyarapodásnak indulhat-e a magyar népesség? Hazánk lélekszáma ezekben a napokban lépi át a tíz­milliót - sajnos a csökkenés felé haladva. Évente kis­városaival zsugorodik a magyar népesség, s ez a mérték - arányait tekintve - egyedülálló a világban. A drámai folyamat okát számosan sejtik, általánosan elfogadott tudományos magyarázat azonban nincs. A fogyás által felerősödik az elöregedés folyamata. Még 1981-ben az átlagos kor hazánkban 36,3 év volt, tavaly ez a mutató már 38,5-re ugrott. A tudományos előrejelzések szerint - ha változás nem történik - 2050-ben hétmilliós lesz a hazai népesség, ezen belül 1,6 millió a művelődési integrációból kimaradó tö­meg nagysága. A kormányzati politikusok most elő­ször néznek szembe a folyamat veszélyeivel, noha a népességfogyás már 1981 óta tart, s évtizedekkel ko­rábban látni lehetett a baj bekövetkeztét. A megol­dást - ha van egyáltalán - sokan abban látják, hogy széles körben tudatosítani kell a demográfiai kataszt­rófa fenyegetését, e témának mindennapivá kell len­nie a médiumokban. A közbizalmat kell helyreállítani Cseh-Szombathy László vezetésével demográfiai ad hoc bizottság dolgozik A népességfogyás megállítá­sának lehetőségeit elemzi a Ma­gyar Tudományos Akadémia de­mográfiai ad hoc bizottsága, amely a kormányfő kezdeménye­zésére jött létre. A több mint fél éve tartó munkát, amelyben több száz oldalas tanulmányok szület­tek, Cseh-Szombathy László aka­démikus foglalta össze. A sum­­mázatot a miniszterelnökhöz jut­tatták el. A főbb tanulságokról a professzort kérdeztük. - A hazai népességfogyás előzményei évszázaddal korább­ra nyúlnak vissza: a XIX. század végén kezdett mérséklődni a szü­letésszám. Nagyjából ez jellemző Európa nyugati felére is. Ám adódtak jobb időszakok. Miért? - A második világháború után aktív családpolitikát indítot­tak el több országban, például Franciaországban. Ennek ered­ménye lett a népszaporulat föl­lendülése. Másrészt az is kedve­zően hatott ilyen szempontból, hogy a gazdasági helyzet a hábo­rús viszonyokhoz képest érzékel­hetően javult, így az emberek kalkulációi a gyerekvállalás te­kintetében jóval optimistábbak lettek. De a hullám emelkedése nem tartott túlságosan sokáig. Magyarországnak az a jellegze­tessége, hogy itt egyáltalán nem mutatkozott ez a fellendülés. Il­letve ami bekövetkezett, az erő­szakos beavatkozás eredménye: ez az a bizonyos Ratkó-korszak. És 1960-tól megindul az a csök­kenő folyamat, amely azóta kis megszakításokkal tart. - És elérkezünk 1981-be, amikortól a születések száma alatta marad az elhalálozások számának. Hogyan lehetséges, hogy nem sokkal korábban léptük át a tízmilliós lélekszámot, még­pedig növekedve, nem úgy, mint e napokban: fogyás közepette? - Ez elöregedést jelentett, to­vább éltek az emberek. A hetve­nes évek elején a halandóság mu­tatója kedvezőbb lett. Főképp a gyerekhalandóság csökkent. - Azt tudjuk-e, hogy a XIX. század vége felé miért esett vissza a születések száma? - A múlt század végén van az utolsó kolerajárvány. Tehát a családoknak nem szükséges a sok gyerek ahhoz, hogy legalább kettő vagy három maradjon. Mert előzőleg a születések szá­ma magas, de a halálozások szá­ma is nagy. Azonkívül ekkor kezdődik el a gazdasági moder­nizálódás, így a termelés nem igényel már olyan mértékű mun­kaerőt, mint a korábbi időkben. És lényeges fejlemény még, hogy elkezdődik a fogamzásgát­lóknak, elsősorban a kondomnak az alkalmazása. - Elképzelhető-e okként az, amit egyes publicisztikákban em­legetnek: a nemzetnek elment a kedve a szaporodástól? - Ennek nincs tudományos megalapozottsága. Még akkor sem, ha bizonyos változásokat nem tud megmagyarázni a tudo­mány. Annak például, hogy a második világháború után miért emelkedett egyes nyugat-euró­pai országokban a születésszám, amerikai és francia tudósok hom­lokegyenest ellenkező magyará­zatát adják. - Olvasni olyan feltételezést, amely szerint a nyugdíj bevezeté­se alakította ki azt a gondolko­dásmódot, hogy nem kellenek gyerekek, ha valaki megöregszik, majd eltartják őt nyugdíjasként mások gyermekei. - Ennek ellentmond az, hogy Magyarországon a XIX. század kilencvenes éveiben kezdett el csökkenni a népesség, ám az első nyugdíjat 1912-ben vezették be, egyébként a közalkalmazottak és a vasutasok körében. Tehát lé­nyegesen később, és akkor is csak korlátozott mértékben veze­tődött be a nyugellátás, mint a születések száma csökkenni kez­dett. Gondoljon csak bele, a Hor­­thy-korszakban vezették be a földmunkások nyugdíjazását, de ennek összege öt pengő volt. Bármennyire jó pénz volt is egy időben a pengő, ilyen kis summa nem volt elegendő ahhoz, hogy egy idős ember megéljen belőle. Azt a feltételezést tehát, hogy a nyugdíj az oka a népfogyásnak, a józan ész nem támasztja alá. Ugyanakkor a gondolat megje­lent, hogy a gyerekre fordított ki­adások megtérülnek az öregkori eltartással, már korábban. A XVIII. század végén Pálóczi Horváth Ádám már ír olyan ver­set, amelyben ez a gondolat, azaz a gyermeknek mint öregkorban kamatozó befektetésnek az ideája megfogalmazódik.­­ A pártállam évtizedeiben mutatkozott jele annak, hogy a politikai vezetőséget zavarja a születések számának visszaesése. Nem véletlenül születtek az „OTP-gyermekek”, azaz azok, akiket szüleik a lakáshoz jutás kedvéért nemzettek. Ilyen, kifeje­zetten pénzügyi kezdeményezések enyhíthetik-e a bajt?­­ A szociális kedvezmények­nek a hatása kimutatható, ilyen­nel kísérleteznek nyugati, északi országokban is, több-kevesebb eredménnyel. A gyes, a gyed be­vezetése nálunk is átmeneti sikert hozott. Azoknak a kedvezmé­nyeknek az ellenkezőjét jelentet­te az 1995-ben bevezetett Bok­ros-csomag. Ez utóbbinak a hatá­sa is csak hosszabb idő után m­u­­tatható ki egzaktan. Mégis,­annyi talán már megfogalmazható, hogy a társadalomnak az államba vetett bizalmát ingatta meg az akkori kormánydöntés. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fiatal családok elhiggyék: a jövő­ben nem vonhatják meg tőlük egyik napról a másikra azokat a kedvezményeket, amelyekre szá­mítottak akkor, amikor a gyerme­keket vállalták. - Mit érzékeltet a „gyermek­­vállalás” kifejezésnek a megjele­nése? Ilyen szóösszetétel a közép­korban aligha létezett. - Ez azt mutatja, hogy immár nincs a természetre bízva az, hogy mennyi gyerek születik egy családban. Ha ez a természet sze­rint érvényesülne, Európában át­lagosan hét-nyolc gyermek szü­letne egy-egy családban. Dél- Amerikában és Afrikában tíz-ti­­zenkettő. A gyermekvállaló csa­lád immár maga tervezi meg, hány utódot óhajt felnevelni élete során. E döntés meghozatalakor jelentősek az anyagi szempontok. Illetve az is, hogy az anya eseté­ben mi a másik lehetőség. Meny­nyit keresne, ha nem vállalna gyereket, s milyen állami segít­­ségre számíthat akkor, ha szül. Mérlegeli azt is, milyen karrier áll előtte egyik és másik esetben. Ezért lényeges, hogy a képzett, dolgozni akaró anyák is megfele­lő támogatást kapjanak a gyer­mekvállaláshoz, különbséget kell tenni köztük és azok között, akik szakmai pályafutást eleve nem terveznek, sorsukat eleve a csalá­don belül képzelik el.­­­­ Idehaza a demográfiai fo­lyamatoknak van egy veszélyes belső aránytalanságuk: az a né­pességrész fogy, amely önmagát munkájából fenntartja, az a né­pességrész azonban, amely a pol­gártársak adójából való segélye­zésre számít, növekszik. Ha ez a folyamat tovább tart, már a be­látható jövőben bekövetkezhet az összeomlás.­­ Ez rendkívül lényegbevágó körülmény. A nemzeti jövedel­met termelők - és most tág érte­lemben mondom a termelést - rétege kell ahhoz, hogy a külön­böző támogatásokat fenn lehes­sen tartani. Sajnos, idehaza jelen­tős azok tömege, akik egészségi okokból nem tudnak a „termelés­ben” részt venni. Számolnunk kell azzal az ötszázezresre be­csült tömeggel, amely az alkohol vagy a drog hatása miatt nem­csak nem akar dolgozni, de im­már csökkent munkaképességű.­­ Nem kimondottan tudomá­nyos kérdés, de fölvetem: szembe kell néznünk azzal, hogy mondjuk háromszáz év múlva csak néhány tudós lesz képes elolvasni Balassi verseit? - A magyar kultúra az utóbbi 1100 évben felhalmozott annyi értéket, hogy az egész emberiség szempontjából feltétlenül fontos ezek megőrzése. Erre a magyar anyanyelvűek képesek, ezért lé­nyeges, hogy az ő születésük, ne­velésük kontinus legyen. Hangsú­lyozom: nem faji, hanem kulturá­lis követelményről beszélek. Tör­ténelmünkben sokszor megtör­tént, hogy idegenek telepedtek be az országba, száz év múlva azon­ban leszármazottaik a legnagyobb sértésnek vették, ha nem tősgyö­keres magyarnak tekintették őket. Emlékezzen csak az 1848-19-es szabadságharcra. Német, horvát, szerb, román ősök leszármazottai haltak meg a magyar gondolatért. Cseh-Szombathy László: A magyar kultúra értékei az emberi­ség számára feltétlenül fontosak Kavran Zoltán felvétele Migránsok befogadása A statisztikai hivatal ettől az évtől működteti vándorlásstatisz­tikai osztályát, így a korábbi időkről nem mindig állnak ren­delkezésre pontos adatok. Mind­amellett idehaza a népesség csökkenésében tényező a kiván­dorlás is. Ennek lökést ad, hogy az egyik tengerentúli ország úgy­nevezett „vízumlottóval” csábítja el az itthon államköltségen ki­képzett, egészséges, vállalkozó szellemű fiatalokat. A XX. század adataira visz­­szatekintve látható, hogy 1921- től - tehát a trianoni döntést követő évtől - 1990-ig hazánk népessége „mérsékelten elván­dorló”. Miként A vándorlás sze­repe a magyarországi népesség számának megőrzésében 1999 és 2050 között című friss akadémiai tanulmányból kiderül: 1941 és 1950, valamint 1981 és 1990 kö­zött volt a legnagyobb az elván­dorlás: az utóbbi időszakban is százezres a „vándorlási veszte­ség” nagyságrendje. A bevándorlás a kilencvenes években jelentős: 1990 és 1997 között a bevándorlók száma több mint 38 ezer, a „belépők” - kü­lönböző jogcímen vagy anélkül itt-tartózkodók - tömege meg­közelítőleg 140 ezer ember. A szakemberek szerint ah­hoz, hogy 2050-ben is tízmillió legyen az ország lakossága, évente tízezres nagyságrendben kellene migránsokat befogadni. A dolgozat nem foglalkozik az­zal, hogy ez mekkora költségve­tési terhet jelentene, okozna-e társadalmi feszültségeket, meg­oldható lenne-e a bevándorlók asszimilációja. i11 Az oldalt írta: Molnár Pál 11

Next