Magyar Nemzet, 2000. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-05 / 80. szám
2000. április 5., szerda Fogyatkozni látszanak a felsőoktatásról szóló cikkek, hozzászólások a jobboldali sajtóban, de azért időről időre megjelennek újabb - többnyire kritikus, zsörtölődő hangvételű - írások. A korábbi, felszabadult hangvételű, a kormány felsőoktatási politikája iránti megelőlegezett bizalomról tanúskodó írások visszhangjának elmaradása törvényszerűvé teszi a hangulat megváltozását. Oda jutottunk, hogy régóta elismert professzorok sértődötten, gyakran felháborodottan szólalnak meg az újságokban. De hát a világ meg nem áll, és meg kell keresni a szakmai közéleti megnyilvánulások más lehetőségeit is. Ehhez kíván néhány, eddig talán figyelmen kívül hagyott szemponttal szolgálni ez az írás. Először is meg kellene gondolnunk, hogy a cikkírók meglehetősen jól körülhatárolható körének milyen elvárása lehet az írásaikra való reakciót illetőleg. Arra nem lehet számítani, hogy az Oktatási Minisztérium újságban reagál ezekre az egyébként hasznos cikkekre, hiszen - államigazgatási szempontból érthetően - legfeljebb panaszos ügy válthatja ki a főhatóság efféle reakcióját. Ettől még akadhatna az OM- ben olyan személy, aki vesz egy lélegzetet, és kanyarít egy hosszabb lélegzetű cikket, érintve sok-sok felvetett felsőoktatási kérdést. Esetleg adreszszálhatna a minisztérium egy konkrétabb választ a Professzorok Batthyány Körének, melynek tagjai igencsak aggódnak a felsőoktatás jövője miatt. Azt hiszem, ez sem lehetséges, mert jelenleg nincs a társaságnak olyan mandátuma, melynek alapján ilyesmire számíthatna. Nincs a társaság abban a helyzetben, hogy a felsőoktatás ügyét arányaiban át tudná tekinteni, így bizonyos mértékig részérdeket képvisel. Ha ez a részérdek nem is jelenti szükségképpen más elismert érdekek csorbítását, a jövőben nagyobb súllyal lehetne felvetni problémákat a felsőoktatás teljes vertikumának figyelembevételével és bővebb „terepismeretek” birtokában. Annyi viszont bizonyos, hogy egyedül a Batthyány Körhöz tartozó professzorok vállalkoztak arra, hogy - szerintem jogos - kritikai észrevételeket tegyenek a felsőoktatás állapot A szerző egyetemi tanár, Szombathely tával és állami irányításával kapcsolatban. Tekintsük azonban most a felsőoktatás minisztériumi irányítása körül felhalmozódni látszó kérdéseknek azt az aspektusát, hogy mit lehet számon kérni a politikai vezető erőtől. Vegyük szemügyre a Fidesz választási programját tartalmazó kiadványnak (Szabadság és jólét, a polgári jövő programja, 1998) a felsőoktatásra vonatkozó fejezetét (65-70. oldal). Ezzel közelebbről megismerkedvén világos lesz: a Fidesz a felsőoktatás tulajdonképpeni belső viszonyainak megváltoztatása terén kevés konkrétumot vállalt. A programban kevés a számon kérhető elem, másrészt - mint afféle pártprogramban - sok a sommás vállalás és általánosság.Könnyebb volna a jövőben a pártoknak tárcaprogramokat kialakítani akkor, ha a felsőoktatást közelről ismerő szakmai szerveződések tézisszerűen és részletesen sorolnának fel nagyszámú kívánalmat. Ekkor nem szorulna a tárca vezetősége minisztériumi tisztviselők „koncepcióira”.) Lássunk tehát néhány szemelvényt az említett programból. A kiadvány 66. oldaláról: „... elősegítjük a minisztériumi érdekképviseleti elit európai kommunikációs képességének a növekedését”. Sok szó esik a szövegben az Európai Unióról. De ki hiszi el, hogy az EU megoldja belső bajainkat? „Beillesztjük a kialakítandó hazai tanegységrendszert az európai kreditrendszerekhez. ” Ezt a programpontot fontosnak és komolyan vehetőnek tartom. A kreditrendszer széles körű bevezetése a kormányzati ciklus egyik meghatározó felsőoktatási eredménye lehetne, ha meg lehetne csinálni. Hol tart az ügy? Jobb helyeken sehol. Ehhez az oktatói állomány jelentős bővítése volna szükséges, és számos egyéb tényező. Ismereteim szerint eddig főleg kényszeredett álcselekvés történt a felsőoktatási intézményekben. Hogy miképpen lehet majd a hazai kreditrendszert az európaihoz illeszteni, különösen a választási ciklus alatt, arról fogalmam sincsen. További programpont (69. oldal) a négyszintű felsőoktatási képzési rendszer kiteljesítése. Itt a felsőfokú szakképzés az új elem, mint ismeretes. Megvalósítása helyeselhető, megvalósíthatósága felől sem lehet kétség. A főiskolák számos okból bukni fognak a dologra. A felsőoktatási elitet ez a kérdés nyilván hidegen hagyja. Ugyanakkor a program ezen kitételével: „...fokozódjon az intézmények vezetői rendszerének további szakszerűsödése" (66. oldal), nem tudok mit kezdeni. Szól a program a hallgatói létszám növeléséről. Ez valóban korparancs. A nagyüzemi diplomagyártás valóban beindult, a számos egyetemet érintő kedvezőtlen hatásokért magát az elképzelést felelőssé tenni nem lehet. A program szerint (89. oldal) sor kerül az egységes szakmai keretkövetelmények kidolgozására, „.. .melyek egyenjogúsíthatják a különböző képzési formákat (nappali, esti, levelező, távoktatás). Fontos hangsúlyozni, hogy számos szak esetében ez ma még nem lehetséges (pl. orvosképzés)...”. Nos, ez utóbbival egyet lehet érteni. Nem szeretnék levelező tagozaton végzett sebészorvos keze alá kerülni. De akár csak a biológus tanároknál hogyan lehet jó lelkiismerettel fenntartani a levelező képzést? Hogyan lehet egy napon említeni a levelező képzéssel azt, hogy valaki heti több alkalommal részt vesz a gyakorlatokon, látja, tapasztalja az élő természetet mikroszkópi megfigyelésektől a terepgyakorlatokig? Mert hogy vannak levelező tagozaton végzett jó biológiatanárok? Tudom én, hogy sokan nagyon is megdolgoztak azért a levelező diplomáért, és ma is jobban megbecsülik, többet bizonyítanak, mint számosan mások. Mégis előre kéne tekinteni, megszüntetni a levelező képzést ott, ahol az a szakterület természetével nem összeegyeztethető. Jellegzetes, hogy a nappali képzést akkreditáltatni kell, külön a levelező képzéssel aztán már nem nagyon törődik senki. Valószínű, hogy a levelező képzésnek és a távoktatásnak szélesebb körű bevezetését a felsőoktatási - és javarészt az egész értelmiségi - elit csak nehéz szívvel helyesli. Későbbi bekezdésre célozva (70. oldal) bizonyára sokan helyeseljük azon elvet, hogy az intézményi integrációt a realitás talaján kell végrehajtani. Ez a közelmúltban így is történt, eltekintve néhány minisztériumi rögtönzésből. A program arról nem tehet, hogy az integráció oda vezet, hogy a Dunántúl felsőoktatása végképp leszakadni látszik a Dunától keletre fekvő országrész felsőoktatásától. Arra hivatkoznak majd a felelősök (gondolom, ha megkérdezi őket valaki), hogy ott ígéretesebbek a viszonyok, felkészültebbek az intézmények és így tovább, és hogy így döntött mindenféle grémium. Én viszont úgy gondolom, hogy a két országfél közötti aszimmetria további növelése nem egyeztethető össze egyetlen jóakaratú kormány működésével sem. Ha már végigmegyek a program felsőoktatási részének talán minden lényeges pontján, megemlítem, hogy helyes döntés volt szerintem a szakfőiskolák és egyetemek kettős rendszerének meghagyása. Ami a minőségbiztosítás bevezetését illeti (70. oldal), ez nagyon szép gondolat. Csak hát látni kell a felsőoktatási intézmények dolgozóinak szociális helyzetét, mely megkérdőjelezi a megvalósíthatóságot. Ami ebben a fentebb bemutatott programban nincs bent, annak végrehajtását a szaktárcától elvárni nem lehet. De hát egyáltalán ki, mikor és hol prezentáljon egy megfogalmazódott igényt? A Professzorok Batthyány Köre talán felvethet ilyen kérdéseket, bár eddig nem sok sikerrel tette. A parlament oktatási bizottsága aligha tárgyalóképes a felsőoktatási elit irányában (legyünk őszinték). A Rektori Konferencia és Főigazgatói Konferencia szerepéről, működéséről nem sokat tudni. És végül az Oktatási Minisztérium felsőoktatási ügyekkel foglalkozó apparátusa, tapasztalataim szerint, gyakorlatilag ugyanolyan szellemben dolgozik, mint mondjuk tíz, húsz vagy harminc éve. Ezzel a kérdéssel külön cikkben lehetne foglalkozni. Nem kellene felső szinten átgondolni néhány dolgot? Izsák János / Átgondolandó kérdések Futamok a felsőoktatásról S a Húsvét előtt Március elején nagy tél volt még. Csak a hóvirág bátorkodott elő, s vagy állván, élvén megmaradt, vagy valami bakancs letapodta. Szent Péter akkor magához kérette Sándort, s azt mondotta neki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák meleget. Sándor el is indult, de csak az első égi csapszékig jutott, ott letette a zsákot, s bort kért magának, de sokat! Itta a jó bort, tüzeset, pirosat. Vagy itta a rossz, vizezett bort, rontott bort? - nem is tudom. Nem is tudom, hogy hamisították-e a bort akkoriban az emberek. Meleghozónk csak itta, itta a bort, a zsákról megfeledkezett. Szent Péter akkor magához kérette Józsefet, s azt mondotta neki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák meleget. József el is indult, de csak az első égi csapszékig jutott, ott letette a zsákot, meglepődött s meg is örült, hogy Sándort ott találta, s bort kért maguknak, de sokat! Itta a jó bort, tüzeset, pirosat a két vándor. Vagy itta a rossz lőrét - nem is tudom. Meleghozóink csak itták, itták a bort, a zsákról megfeledkeztek. Szent Péter akkor magához kérette Benedeket, s azt mondotta neki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák meleget. Benedek el is indult, s az első égi csapszékig eljutott, ott gyanút fogott, s benézett. Sándort, Józsefet, a két borisszát ott találta, épp bort kértek maguknak, tüzeset, pirosat. Benedek akkor megdühödött, s borukat az asztalról lesöpörte. Folyt szét a bor az égi utakon, mint a pirkadó nap, a felhők között piros csíkot hagyott. Benedek ekkor fülön fogta a két borisszát, zsákjukat is vállukra adta, s immár elindultak a földre, a három jó barát, kik a naptárban is együtt járnak, elindultak a földre, zsákjukban elhozni a meleget. Hogy fölengedjen a fagy, hogy fölengedjenek az emberi szívek. Nagyanyám kertjében is ébredni kezdtek akkor a virágok: nárcisz, jázmin, ibolya, tulipán. A legények alig várták már a húsvétot, számolták a napokat, s a lányok is készülődtek, minden csúf lány festette magát, mert félt, hogy a locsolásból másként kimarad. Nem is locsolás volt az, hanem kiöntés. A csapatba verődött fiúk, talán még a pálinkától is fölbátorodván, kirángatták szobájukból a lányokat, s vödör vízzel öntötték őket nyakon. Szegény lányok, alig győztek ruházkodni, szárítkozni. Húsvét hozta el a gyöngy nevetést is, s a megfázást is, homlokfájást, tüdőgyulladást. S nagyanyám kislányához, ki úgy lehet, a legszebb lány volt akkor a környéken, érkezett egy magányos ködlovag. Egyedül jött, nem portyázó csapatokkal, nem ontotta a pálinkagőzt, s apró kölnisüvegéből csipetnyi kölnit hintett csak. Ő lett az én apám. Ő volt az én apám. Már mindent belepett a feledés, már mindent benőtt a fűz. De ha néha arra járok, a fű tengeréből még mindig felüti fejét a virág, még mindig látom, itt volt a kert, nyílik az ibolya, nyílik a jácint. Pintér Lajos Nézőpont Magyar Nemzeti Szerkesztőbizottság Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MÁDL FERENC, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: KORMOS VALÉRIA Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, TÓTH GÁBOR Szerkesztőségvezető: Wintermantel István Vezető publicista: Lőcsei Gabriella Szerkesztők: Győri Margit, Kő András, Marafkó László Rovatvezetők: Meszleny László (belpolitika), Halász Csilla (gazdaság), Róna Katalin (kultúra), Pietsch Lajos (külpolitika), Keserű Ernő (levelezés), Faggyas Sándor (publicisztika), Árvay Sándor (sport), Kertész Gábor (fotó) Művészeti vezető: Szabó Attila Szerkesztőség: 1133 Bp., Visegrádi utca 110-112. Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. _________Telefon: 359-0500, telefax: 359-0651__________ Kiadja a P & B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500 Felelős kiadó: BÁNYÁSZ PÉTER vezérigazgató Terjesztési igazgató: Csóry György Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Bp., Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500; telefax: 329-1240,329-1461. Vezérigazgató: Ritter Tamás A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjeszti a Hírker Rt., az NH Rt., a regionális rt.-k. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság (LHI) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, a hírlap-előfizetési irodában, valamint a kiadóban. Tel.: 465-8504, fax:349-1580 Előfizetési díj: egy évre 15 384 forint, fél évre 7692 forint, negyedévre 3846 forint, egy hónapra 1282 forint. Kedvezményes előfizetési díj a kiadóban magánszemélyeknek: egy évre 13 384 forint, fél évre 6692 forint, negyedévre 3346 forint. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon/fax: 0036 1 201-8891, E-mail: batthyany@kultur-press.hu Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: level@mail.magyarnemzet.hu HU ISSN 0133—185X HU ISSN 0237-3793 Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 http://www.observer.hu A Magyar Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük...” Világképzavar Kötelező olvasmány is lehetne. Ez ötlik fel a Nemzetbiztonsági Hivatal friss kiadványának tanulmányozójában. A mindössze 68 ottatás NajL&vírösig v T 999'hemileg átalakítja az olvasó világképét. Nagy ugyanis az ellentmondás a kereskedelmi médiumok által sugárzott balga infantilizmus és ama valóságanyag között, mely földkerekségünk tényleges folyamataiból ad ízelítőt. „A szervezett bűnözés összefonódásra törekszik a gazdaság, a politika, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a tömegkommunikáció jelentős képviselőivel” - olvasni az egyébként nyílt, hozzáférhető kiadványban a mondatot, mely soha nem hangozhatna el a jelentős nézettségű tévécsatornákon. Félelmetes lenne ugyanis belegondolni, mi mindent üzenhet az áléit társadalomnak, hogy immár mindenkinek a szavai mögött közvetlen érdekeket, méghozzá meglehetősen sötét érdekeket is lehet keresni. Kicsodák is voltak, akik az enyhe kábítószerek kereskedelmi forgalomba hozását siettették? Kiket is szolgáltak volna? Ki volt az, aki a halasztott vámfizetést foglaltatta törvénybe, föllendítve ezzel az olajbűnözést? Hogyan is sikkadhatott el az igazságszolgáltatásban a lehallgató-berendezések vásárlásának ügye? - hogy frissebb példával is éljünk. Kicsodák szerveztek lejárató kampányt egy médiacézár megrendelésére egy másik médiavezető ellen?... És nyújthatnánk még a hátborzongató gondolatsort. Azt a szót, hogy maffia, igyekszik elkerülni az NBH-évkönyv, inkább azt írja: „a bűnözésre szakosodott, intézményként működő félkatonai szervezet”, s ennek „végcélja a szervezet politikai legitimációja”. Épp lapunkban jelentetett be 1995-ben, hogy a „hídverés” megtörtént a politika és az alvilág között. Ezek után azt, hogy kik akadályozták a szervezett bűnözés elleni törvény megszületését, s kik vetettek ki a tervezetből fontos paragrafusokat, már megkérdezni sem merjük. Ugyanezek a személyek valószínűleg támadni fogják az NBH- évkönyvet azért, mert leleplezi az embercsempészet valós mozgatórugóit. A migránsokat gyakran „szerencsétlen, támogatásra szoruló üldözötteknek” igyekeznek feltüntetni az ismeretlen forrásból jól fizetett jogászok a társadalom előtt. Az NBH-évkönyv ezt a hamisítást is leleplezi: a menekültstátust kérelmezők „.. .sokszor igen leleményesek és rendkívül felkészültek. Az elbírálás szempontjából fontos jogszabályokat alaposan ismerik. Kibúvókat keresnek és megtévesztésre törekszenek. Nem ritka a hamis, valótlan adatokat tartalmazó okmányok felhasználása, fiktív lakcímek feltüntetése, nem létező alkalmazotti jogviszony igazolása.” E szokatlan mondatokból nem kevesebb derül ki: a migránsok jelentős része kifejezetten arra törekszik, hogy egy idegen állam adófizetőin élősködjön, s miközben „üldözöttnek” tünteti fel magát, európai országba érve feltűnően agresszív az ottani törvénytisztelő lakókkal szemben. Keveset hall a polgár a hazai baloldali szélsőségről. A kötet még fényképeket is közöl egy baloldali demonstrációról. A Szabadság téri szovjet emlékműnél 18 ember számolható össze a „nem létező” szélsőbaloldal képviselői közül: a fotó a tüntetőknek csak egy részét ábrázolja... Kijelenti a könyv, hogy a baloldali szélsőséges nézeteket valló csoportosulások „jellemzője, hogy kapcsolatot tartanak nemzetközileg elszigetelt országokkal”. Az ezután következő felsorolásban azonban a kötet a milosevicsi Szerbiát nem említi, nyilván jó okkal. Ám hozzáteszi: „Új tendenciaként jelentkezik, hogy utazásaikkal nemcsak a szimpátia elnyerését vagy a figyelemfelhívást szolgálják, hanem azoktól anyagi támogatás megszerzését is remélik.” Mindezt a gyakrabban emlegetett jobboldali szélsőségesekre is vonatkoztatja az NBH-kötet. Kifejezetten a szélsőbaloldalra utalva írják a könyv meg nem nevezett szerzői, hogy „Egyes csoportjaik alapvetően az alkotmányos alapelvek tiszteletben tartásának hangoztatása mellett próbálnak szélsőséges propagandát kifejteni.” Ezt látván az olvasó nem is meri fölidézni: kik is hivatkoztak az utóbbi években unos-untalan az alkotmányra, s közben kötötték kétes üzleteiket... A néhány óra alatt végigolvasható kötet állítólag csak korlátozott példányszámban jelent meg. Holott középiskolásaink iskolatáskájában lenne a helye: az új nemzedék ne lehessen olyan könynyen manipulálható, mint a pártállamban szocializálódott generációk. A „képzavar” helyett ugyanis valós világkép kell ahhoz, hogy a társadalom jó válaszokat adjon a várható kihívásokra. Molnár Pál