Magyar Nemzet, 2000. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-05 / 80. szám

2000. április 5., szerda Fogyatkozni látszanak a felső­­oktatásról szóló cikkek, hozzá­szólások a jobboldali sajtóban, de azért időről időre megjelen­nek újabb - többnyire kritikus, zsörtölődő hangvételű - írások. A korábbi, felszabadult hangvé­telű, a kormány felsőoktatási politikája iránti megelőlegezett bizalomról tanúskodó írások visszhangjának elmaradása tör­vényszerűvé teszi a hangulat megváltozását. Oda jutottunk, hogy régóta elismert pro­fesszorok sértődötten, gyakran felháborodottan szólalnak meg az újsá­gokban. De hát a világ meg nem áll, és meg kell keresni a szakmai köz­életi megnyilvánulások más lehetőségeit is. Eh­hez kíván néhány, eddig talán figyelmen kívül ha­gyott szemponttal szol­gálni ez az írás. Először is meg kelle­ne gondolnunk, hogy a cikkírók meglehetősen jól körülhatárolható kö­rének milyen elvárása le­het az írásaikra való re­akciót illetőleg. Arra nem lehet számítani, hogy az Oktatási Minisz­térium újságban reagál ezekre az egyébként hasznos cikkekre, hiszen - államigazgatási szem­pontból érthetően - leg­feljebb panaszos ügy válthatja ki a főhatóság efféle reakcióját. Ettől még akadhatna az OM- ben olyan személy, aki vesz egy lélegzetet, és kanyarít egy hosszabb lélegzetű cikket, érintve sok-sok felvetett felső­­oktatási kérdést. Esetleg adresz­­szálhatna a minisztérium egy konkrétabb választ a Professzo­rok Batthyány Körének, mely­nek tagjai igencsak aggódnak a felsőoktatás jövője miatt. Azt hiszem, ez sem lehetséges, mert jelenleg nincs a társaságnak olyan mandátuma, melynek alapján ilyesmire számíthatna. Nincs a társaság abban a hely­zetben, hogy a felsőoktatás ügyét arányaiban át tudná te­kinteni, így bizonyos mértékig részérdeket képvisel. Ha ez a részérdek nem is jelenti szük­ségképpen más elismert érde­kek csorbítását, a jövőben na­gyobb súllyal lehetne felvetni problémákat a felsőoktatás tel­jes vertikumának figyelembe­vételével és bővebb „terepisme­retek” birtokában. Annyi viszont bizonyos, hogy egyedül a Batthyány Kör­höz tartozó professzorok vállal­koztak arra, hogy - szerintem jogos - kritikai észrevételeket tegyenek a felsőoktatás állapot A szerző egyetemi tanár, Szombathely tával és állami irányításával kapcsolatban. Tekintsük azonban most a felsőoktatás minisztériumi irá­nyítása körül felhalmozódni lát­szó kérdéseknek azt az aspektu­sát, hogy mit lehet számon kérni a politikai vezető erőtől. Ve­gyük szemügyre a Fidesz vá­lasztási programját tartalmazó kiadványnak (Szabadság és jó­lét, a polgári jövő programja, 1998) a felsőoktatásra vonatko­zó fejezetét (65-70. oldal). Ez­zel közelebbről megismerked­vén világos lesz: a Fidesz a fel­sőoktatás tulajdonképpeni belső viszonyainak megváltoztatása terén kevés konkrétumot vállalt. A programban kevés a számon kérhető elem, másrészt - mint afféle pártprogramban - sok a sommás vállalás és általános­ság.­­Könnyebb volna a jövőben a pártoknak tárcaprogramokat kialakítani akkor, ha a felső­­oktatást közelről ismerő szak­mai szerveződések tézisszerűen és részletesen sorolnának fel nagyszámú kívánalmat. Ekkor nem szorulna a tárca vezetősége minisztériumi tisztviselők „kon­cepcióira”.) Lássunk tehát néhány sze­melvényt az említett program­ból. A kiadvány 66. oldaláról: „... elősegítjük a minisztériumi érdekképviseleti elit európai kommunikációs képességének a növekedését”. Sok szó esik a szövegben az Európai Unióról. De ki hiszi el, hogy az EU meg­oldja belső bajainkat? „Beillesztjük a kialakítandó hazai tanegységrendszert az európai kreditrendszerekhez. ” Ezt a programpontot fontosnak és komolyan vehetőnek tartom. A kreditrendszer széles körű bevezetése a kormányzati cik­lus egyik meghatározó felsőok­tatási eredménye lehetne, ha meg lehetne csinálni. Hol tart az ügy? Jobb helyeken sehol. Ehhez az oktatói állomány je­lentős bővítése volna szüksé­ges, és számos egyéb tényező. Ismereteim szerint eddig főleg kényszeredett álcselekvés tör­tént a felsőoktatási intézmé­nyekben. Hogy miképpen lehet majd a hazai kredit­rendszert az európaihoz illeszteni, különösen a választási ciklus alatt, arról fogalmam sincsen. További programpont (69. oldal) a négyszintű felsőoktatási képzési rendszer kiteljesítése. Itt a felsőfokú szakkép­zés az új elem, mint is­meretes. Megvalósítása helyeselhető, megvaló­­­síthatósága felől sem le­het kétség. A főiskolák számos okból bukni fognak a dologra. A fel­sőoktatási elitet ez a kérdés nyilván hidegen hagyja. Ugyanakkor a program ezen kitételé­vel: „...fokozódjon az intézmények vezetői rendszerének további szakszerűsödése" (66. oldal), nem tudok mit kezdeni. Szól a program a hallgatói létszám nö­veléséről. Ez valóban korparancs. A nagyüze­mi diplomagyártás való­ban beindult, a számos egyete­met érintő kedvezőtlen hatáso­kért magát az elképzelést fele­lőssé tenni nem lehet. A program szerint (89. ol­dal) sor kerül az egységes szak­mai keretkövetelmények kidol­gozására, „.. .melyek egyenjogú­­síthatják a különböző képzési formákat (nappali, esti, levele­ző, távoktatás). Fontos hangsú­lyozni, hogy számos szak eseté­ben ez ma még nem lehetséges (pl. orvosképzés)...”. Nos, ez utóbbival egyet lehet érteni. Nem szeretnék levelező tagoza­ton végzett sebészorvos keze alá kerülni. De akár csak a bio­lógus tanároknál hogyan lehet jó lelkiismerettel fenntartani a levelező képzést? Hogyan lehet egy napon említeni a levelező képzéssel azt, hogy valaki heti több alkalommal részt vesz a gyakorlatokon, látja, tapasztalja az élő természetet mikroszkópi megfigyelésektől a terepgyakor­latokig? Mert hogy vannak le­velező tagozaton végzett jó bio­lógiatanárok? Tudom én, hogy sokan nagyon is megdolgoztak azért a levelező diplomáért, és ma is jobban megbecsülik, töb­bet bizonyítanak, mint számo­san mások. Mégis előre kéne te­kinteni, megszüntetni a levelező képzést ott, ahol az a szakterület természetével nem összeegyez­tethető. Jellegzetes, hogy a nap­pali képzést akkreditáltatni kell, külön a levelező képzéssel aztán már nem nagyon törődik senki. Valószínű, hogy a levelező kép­zésnek és a távoktatásnak széle­sebb körű bevezetését a felsőok­tatási - és javarészt az egész ér­telmiségi - elit csak nehéz szív­vel helyesli. Későbbi bekezdésre célozva (70. oldal) bizonyára sokan he­lyeseljük azon elvet, hogy az in­tézményi integrációt a realitás talaján kell végrehajtani. Ez a közelmúltban így is történt, el­tekintve néhány minisztériumi rögtönzésből. A program arról nem tehet, hogy az integráció oda vezet, hogy a Dunántúl fel­sőoktatása végképp leszakadni látszik a Dunától keletre fekvő országrész felsőoktatásától. Ar­ra hivatkoznak majd a felelősök (gondolom, ha megkérdezi őket valaki), hogy ott ígéretesebbek a viszonyok, felkészültebbek az intézmények és így tovább, és hogy így döntött mindenféle grémium. Én viszont úgy gon­dolom, hogy a két országfél kö­zötti aszimmetria további növe­lése nem egyeztethető össze egyetlen jóakaratú kormány működésével sem. Ha már vé­gigmegyek a program felsőok­tatási részének talán minden lé­nyeges pontján, megemlítem, hogy helyes döntés volt szerin­tem a szakfőiskolák és egyete­mek kettős rendszerének meg­hagyása. Ami a minőségbiztosí­tás bevezetését illeti (70. oldal), ez nagyon szép gondolat. Csak hát látni kell a felsőoktatási in­tézmények dolgozóinak szociá­lis helyzetét, mely megkérdője­lezi a megvalósíthatóságot. Ami ebben a fentebb bemu­tatott programban nincs bent, annak végrehajtását a szaktár­cától elvárni nem lehet. De hát egyáltalán ki, mikor és hol pre­zentáljon egy megfogalmazó­dott igényt? A Professzorok Batthyány Köre talán felvethet ilyen kérdéseket, bár eddig nem sok sikerrel tette. A parla­ment oktatási bizottsága aligha tárgyalóképes a felsőoktatási elit irányában (legyünk őszin­ték). A Rektori Konferencia és Főigazgatói Konferencia szere­péről, működéséről nem sokat tudni. És végül az Oktatási Mi­nisztérium felsőoktatási ügyek­kel foglalkozó apparátusa, ta­pasztalataim szerint, gyakorla­tilag ugyanolyan szellemben dolgozik, mint mondjuk tíz, húsz vagy harminc éve. Ezzel a kérdéssel külön cikkben lehet­ne foglalkozni. Nem kellene felső szinten átgondolni néhány dolgot? Izsák János / Átgondolandó kérdések Futamok a felsőoktatásról S a Húsvét előtt M­árcius elején nagy tél volt még. Csak a hóvirág bátorkodott elő, s vagy állván, élvén megmaradt, vagy valami bakancs letapodta. Szent Péter akkor magához kérette Sándort, s azt mondotta ne­ki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák meleget. Sándor el is indult, de csak az első égi csapszékig jutott, ott letette a zsákot, s bort kért magának, de sokat! Itta a jó bort, tüzeset, pirosat. Vagy itta a rossz, vizezett bort, rontott bort? - nem is tudom. Nem is tudom, hogy hamisították-e a bort akkoriban az emberek. Meleghozónk csak itta, itta a bort, a zsákról megfeledkezett. Szent Péter akkor magához kérette Jó­zsefet, s azt mondotta neki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák me­leget. József el is indult, de csak az első égi csapszékig jutott, ott letette a zsákot, meglepődött s meg is örült, hogy Sándort ott találta, s bort kért maguknak, de sokat! Itta a jó bort, tüzeset, pirosat a két vándor. Vagy itta a rossz lőrét - nem is tudom. Meleghozóink csak itták, itták a bort, a zsákról megfeledkeztek. Szent Péter akkor magához kérette Benedeket, s azt mondotta neki, hogy menjen le a földre, vigyen magával egy zsák meleget. Benedek el is indult, s az első égi csapszékig eljutott, ott gyanút fo­gott, s benézett. Sándort, Józsefet, a két borisszát ott találta, épp bort kértek ma­guknak, tüzeset, pirosat. Benedek akkor megdühödött, s borukat az asztalról lesö­pörte. Folyt szét a bor az égi utakon, mint a pirkadó nap, a felhők között piros csíkot hagyott. Benedek ekkor fülön fogta a két­ bor­­isszát, zsákjukat is vállukra adta, s im­már elindultak a földre, a három jó barát, kik a naptárban is együtt járnak, elindultak a földre, zsákjukban elhozni a meleget. Hogy fölengedjen a fagy, hogy fölen­gedjenek az emberi szívek. Nagyanyám kertjében is ébredni kezdtek akkor a virágok: nárcisz, jázmin, ibolya, tulipán. A legények alig várták már a húsvétot, számolták a napokat, s a lányok is készülődtek, minden csúf lány festette magát, mert félt, hogy a locsolás­ból másként kimarad. Nem is locsolás volt az, hanem kiöntés. A csapatba verő­dött fiúk, talán még a pálinkától is fölbá­torodván, kirángatták szobájukból a lá­nyokat, s vödör vízzel öntötték őket nya­kon. Szegény lányok, alig győztek ruház­­kodni, szárítkozni. Húsvét hozta el a gyöngy nevetést is, s a megfázást is, homlokfájást, tüdőgyul­ladást. S nagyanyám kislányához, ki úgy le­het, a legszebb lány volt akkor a környé­ken, érkezett egy magányos ködlovag. Egyedül jött, nem portyázó csapatokkal, nem ontotta a pálinkagőzt, s apró kölnis­üvegéből csipetnyi kölnit hintett csak. Ő lett az én apám. Ő volt az én apám. Már mindent belepett a feledés, már mindent benőtt a fűz. De ha néha arra járok, a fű tengeréből még mindig felüti fejét a virág, még mindig látom, itt volt a kert, nyílik az ibolya, nyílik a jácint. Pintér Lajos Nézőpont Magyar Nemzet­i Szerkesztőbizottság Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MÁDL FERENC, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: KORMOS VALÉRIA Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, TÓTH GÁBOR Szerkesztőségvezető: W­intermantel István Vezető publicista: Lőcsei Gabriella Szerkesztők: Győri Margit, Kő András, Marafkó László Rovatvezetők: Meszleny László (belpolitika), Halász Csilla (gazdaság), Róna Katalin (kultúra), Pietsch Lajos (külpolitika), Keserű Ernő (levelezés), Faggyas Sándor (publicisztika), Árvay Sándor (sport), Kertész Gábor (fotó) Művészeti vezető: Szabó Attila Szerkesztőség: 1133 Bp., Visegrádi utca 110-112. Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. _________Telefon: 359-0500, telefax: 359-0651__________ Kiadja a P & B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500 Felelős kiadó: BÁNYÁSZ PÉTER vezérigazgató Terjesztési igazgató: Csóry György Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Bp., Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500; telefax: 329-1240,329-1461. Vezérigazgató: Ritter Tamás A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjeszti a Hírker Rt., az NH Rt., a regionális rt.-k. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság (LHI) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, a hírlap-előfizetési irodában, valamint a kiadóban. Tel.: 465-8504, fax:349-1580 Előfizetési díj: egy évre 15 384 forint, fél évre 7692 forint, negyedévre 3846 forint, egy hónapra 1282 forint. Kedvezményes előfizetési díj a kiadóban magánszemélyeknek: egy évre 13 384 forint, fél évre 6692 forint, negyedévre 3346 forint. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon/fax: 0036 1 201-8891, E-mail: batthyany@kultur-press.hu Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: level@mail.magyarnemzet.hu HU ISSN 0133—185X HU ISSN 0237-3793 Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 http://www.observer.hu A Magyar Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük...” Világképzavar Kötelező olvasmány is lehetne. Ez ötlik fel a Nemzetbiztonsági Hivatal friss kiadványának tanulmányozójában. A mindössze 68 ottatás NajL&vírösig v T 999'hemileg átalakítja az olvasó világ­képét. Nagy ugyanis az ellentmondás a kereskedelmi médiumok által sugárzott balga infantilizmus és ama valóságanyag között, mely földkerekségünk tényleges folyamataiból ad ízelítőt. „A szervezett bűnözés összefonódásra törekszik a gazdaság, a politika, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a tömegkommu­nikáció jelentős képviselőivel” - olvasni az egyébként nyílt, hoz­záférhető kiadványban a mondatot, mely soha nem hangozhatna el a jelentős nézettségű tévécsatornákon. Félelmetes lenne ugyanis belegondolni, mi mindent üzenhet az áléit társadalomnak, hogy immár mindenkinek a szavai mögött közvetlen érdekeket, még­hozzá meglehetősen sötét érdekeket is lehet keresni. Kicsodák is voltak, akik az enyhe kábítószerek kereskedelmi forgalomba hozá­sát siettették? Kiket is szolgáltak volna? Ki volt az, aki a halasztott vámfizetést foglaltatta törvénybe, föllendítve ezzel az olajbűnö­zést? Hogyan is sikkadhatott el az igazságszolgáltatásban a lehall­gató-berendezések vásárlásának ügye? - hogy frissebb példával is éljünk. Kicsodák szerveztek lejárató kampányt egy médiacézár megrendelésére egy másik médiavezető ellen?... És nyújthatnánk még a hátborzongató gondolatsort. Azt a szót, hogy maffia, igyekszik elkerülni az NBH-évkönyv, inkább azt írja: „a bűnözésre szakosodott, intézményként működő félkatonai szervezet”, s ennek „végcélja a szervezet politikai legiti­mációja”. Épp lapunkban jelentetett be 1995-ben, hogy a „hídve­­rés” megtörtént a politika és az alvilág között. Ezek után azt, hogy kik akadályozták a szervezett bűnözés elleni törvény megszületé­sét, s kik vetettek ki a tervezetből fontos paragrafusokat, már meg­kérdezni sem merjük. Ugyanezek a személyek valószínűleg támadni fogják az NBH- évkönyvet azért, mert leleplezi az embercsempészet valós mozga­tórugóit. A migránsokat gyakran „szerencsétlen, támogatásra szo­ruló üldözötteknek” igyekeznek feltüntetni az ismeretlen forrásból jól fizetett jogászok a társadalom előtt. Az NBH-évkönyv ezt a ha­misítást is leleplezi: a menekültstátust kérelmezők „.. .sokszor igen leleményesek és rendkívül felkészültek. Az elbírálás szempontjá­ból fontos jogszabályokat alaposan ismerik. Kibúvókat keresnek és megtévesztésre törekszenek. Nem ritka a hamis, valótlan adato­kat tartalmazó okmányok felhasználása, fiktív lakcímek feltünteté­se, nem létező alkalmazotti jogviszony igazolása.” E szokatlan mondatokból nem kevesebb derül ki: a migránsok jelentős része kifejezetten arra törekszik, hogy egy idegen állam adófizetőin élősködjön, s miközben „üldözöttnek” tünteti fel ma­gát, európai országba érve feltűnően agresszív az ottani törvény­­tisztelő lakókkal szemben. Keveset hall a polgár a hazai baloldali szélsőségről. A kötet még fényképeket is közöl egy baloldali demonstrációról. A Sza­badság téri szovjet emlékműnél 18 ember számolható össze a „nem létező” szélsőbaloldal képviselői közül: a fotó a tüntetőknek csak egy részét ábrázolja... Kijelenti a könyv, hogy a baloldali szélsőséges nézeteket valló csoportosulások „jellemzője, hogy kapcsolatot tartanak nemzetközileg elszigetelt országokkal”. Az ezután következő felsorolásban azonban a kötet a milosevicsi Szerbiát nem említi, nyilván jó okkal. Ám hozzáteszi: „Új tenden­ciaként jelentkezik, hogy utazásaikkal nemcsak a szimpátia elnye­rését vagy a figyelemfelhívást szolgálják, hanem azoktól anyagi támogatás megszerzését is remélik.” Mindezt a gyakrabban emle­getett jobboldali szélsőségesekre is vonatkoztatja az NBH-kötet. Kifejezetten a szélsőbaloldalra utalva írják a könyv meg nem ne­vezett szerzői, hogy „Egyes csoportjaik alapvetően az alkotmá­nyos alapelvek tiszteletben tartásának hangoztatása mellett próbál­nak szélsőséges propagandát kifejteni.” Ezt látván az olvasó nem is meri fölidézni: kik is hivatkoztak az utóbbi években unos-unta­­lan az alkotmányra, s közben kötötték kétes üzleteiket... A néhány óra alatt végigolvasható kötet állítólag csak korláto­zott példányszámban jelent meg. Holott középiskolásaink iskola­táskájában lenne a helye: az új nemzedék ne lehessen olyan k­öny­­nyen manipulálható, mint a pártállamban szocializálódott generá­ciók. A „képzavar” helyett ugyanis valós világkép kell ahhoz, hogy a társadalom jó válaszokat adjon a várható kihívásokra. Molnár Pál

Next