Magyar Nemzet, 2000. október (63. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-02 / 231. szám

­ BELFÖLD______­_____________ Az EPP és a Fidesz A Fidesz elnöksége az országos választmány szombati döntése alapján kezdeményezi a párt felvételét KÜLFÖLD___________________ Folytatódó összecsapások : Két tucat halálos áldozatot követeltek eddig a palesztinok és az izraeliek közti legutóbbi összecsapások az Európai Néppártba (EPP). ---------------------------------------------------mmmmmmmmi Megfigyelési jelentés A HÉTEN VÁRHATÓAN nyilvá­nosságra hozzák azt a jelentést, amelyet a Legfőbb Ügyészség készített az Országgyűlés felké­résére a politikusok megfigye­lésével kapcsolatban - értesült a Magyar Nemzet. Az egyelőre államtitoknak minősülő doku­mentumot Polt Péter legfőbb ügyész már elküldte Áder Já­nosnak, a parlament elnöké­nek. Úgy tudjuk, a házelnök felkérte a titokgazdákat a Pinpoint Kft. szerepével is fog­lalkozó dokumentum titkosítá­sának feloldására. (B. L.) A pápa hitet tett II. JÁNOS PÁL vasárnap hitet tett a nemrég napvilágot látott vati­káni nyilatkozat, a Dominus Iesus mellett, állást foglalva ugyanakkor az ökumenikus párbeszéd folytatása, a más val­lások tisztelete mellett is. A pá­pa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében tért vissza­­ a nyilatkozatra, mely a katoli­kus egyház, illetve Jézus Krisz­tus „egyetlenségéről és egyete­mességéről” értekezett. (MTI) Szeretetlakoma HÁROM ORSZÁG, Magyarország, Ausztria és Szlovákia képviselőinek részvételével tar­tottak vasárnap szeretetlakomát Pozsonyban, és celebrált­ak hálaadó szentmisét a koronázó­templomban abból az alkalom­ból, hogy tíz éve a közép-euró­pai országok elindulhattak a demokrácia útján. (MTI) Tüntetés Minszkben ELLENZÉKI TÜNTETÉS volt teg­nap Minszkben körülbelül hét­ezer ember részvételével az ok­tóber 15-re kiírt parlamenti vá­lasztások bojkottjáért. A tünte­tők szabad és demokratikus vá­lasztások kiírását követelték. Táblákat magasba tartva, fe­hérorosz és európai uniós zász­lókat lengetve vonultak az utcá­kon. A táblákon a szavazástól való távolmaradásra szólították fel a lakosságot. (MTI) Alapítványi ünnep TÍZ ÉVE MŰKÖDIK Magyarorszá­gon a Konrad Adenauer Alapít­vány, amelyet Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter köszönt ma a Gellért Szállóban rendezendő ünnepsé­gen. Adenauer a Német Szövet­ségi Köztársaság kormányfője volt 1949. szeptember 20-tól 1963. október 15-ig. Nevéhez fű­ződik a német „gazdasági csoda” megteremtése. Az egykori ke­reszténydemokrata politikusról elnevezett alapítvány tevékeny szerepet vállal az európai integ­ráció elősegítésében. (MTI) , Jeruzsálemben és Ciszjordániában. Magyar aranyeső az utolsó két napon Sportolóink nagyszerű szereplésükkel felülmúlták az atlantai hét elsőséget asárnap befejeződött a sydneyi olimpia. Az utolsó két napon re­mekeltek versenyzőink: kajak-kenu­saink négy arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet lapátoltak össze. Férfi ví­zilabdázóink parádés mérkőzésen fö­lényesen győzték le az orosz válogatot­tat, és huszonnégy év után felállhattak az olimpiai dobogó legmagasabb foká­ra. Mondhatjuk így: helyreállt a világ rendje. „A csapat elmúlt négyévi mun­kájának eredménye az aranyérem - mondta Kemény Dénes, a pólózók ka­pitánya.” Női kézilabdázóink nagy csatában - hatgólos előny birtokában - végül alulmaradtak. „Büszke vagyok a Mol-Milford meccs még nem ért véget a csapatomra - mondta Mocsai Lajos vezetőedző. - A végjátékból minden­kinek tanulni kell, de csalódott nem vagyok.” Még szombaton Balogh Gá­bor, a budapesti világbajnokság győz­tese ezüstéremmel zárta az öttusaver­senyt. A millenniumi olimpiai játékok befejezéseképpen felejthetetlen záró­ünnepségben volt részünk. Juan Anto­­nio Samaranch, a Nemzetközi Olimpi­ai Bizottság elnöke elköszönt az olim­piai családtól, mert az olimpiai moz­galom élére hamarosan új elnököt vá­lasztanak. „A győztes Sydney - jelen­tette ki az elnök, és hozzátette: - Ez volt a világ legjobb olimpiája!” Szűnni nem akaró taps fogadta Samaranch szavait. A sportolók felszabadult, kö­zös, nagy seregszemléje után (Csollány Szilveszter vitte a magyar zászlót) ki­hunyt a láng, amely tizenhat napon át hirdette az olimpiai eszmét. Viszontlá­tásra négy év múlva, 2004-ben Athén­ban! Pólósaink huszonnégy év után felállhattak az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. A féktelen jókedv a vébén sem ismert határt FOTÓ: MTI/AP/DUSAN VRANIC •t* ,v 1 AK. B ■ / B I ^Blfl B B fl | K I Millenniumi év ■ 2000. augusztus-2001. augusztus flBf fll JB flj fl fl H 9 fl B I BH 0 H B B fl JBr fl j ■ ■ fl ■ fl W fl fl H fl I fl B fl fl K I ■ ■ fl B.j W fl B- B I B fl I fl B B B i fl I B. Ára:63 forint —L. ■ v^B I BB^-B. -L 1 -BB^LBUi J B Alapította: P­e­t­h­ő Sándor Igazgató-főszerkesztő: Liszkay Gábor • Főszerkesztő-helyettesek: D. Horváth Gábor, Szényi Gábor, Tarr Péter fg Hirdetésfelvétel: 476-2100,1075 Budapest, Wesselényi u. 8. Telefon: 342-6164, Fax: 342-6132 Terjeszti a Hírker Rt., a­z InterTicket ügyfélszolgálat (06-1) 266-0000 telefonszámon • Előfizetés külföldről Batthyány Kultur-Press Kft., Lapszerkesztők: Gajdics Ottó, Kő András, Ludwig Emil • Művészeti vezető: Gremsperger Péter Képszerkesztő: a­ Nemzeti Hírlap-kereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok • Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél-és 1j 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: 489-0120, telefax: 201-8891, mobil: 06/20-952-4522, e­mail: Koncz György • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. • Telefon: 216-1274, 476-2100, 06-30-916-3843, fax: 215- 11 Hírlapüzletági Igazgatósága (HELP) • Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a || batthyany@kultur­ press.hu. Bankszámla: Magyar Külkereskedelmi Bank, számlaszám: 5022062226304019 • 3197. Levélcím: 1450 Bp. 9., Pf. 74. • e-mail: mahir@mail.elender.hu • Kiadja a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Korlátolt 1j HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.).­­ Előfizetési díj egy hónapra 1282 forint, negyedévre: 3846 forint, fél évre 7692 forint, egy évre 15 384 forint ■ Nyomta-Felelősségű Társaság • Felelős kiadó: A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója •­ Telefon: 303-3441, 303-3442. Telefax: 303-3440, közvetlenül postautalványon vagy kutalással a Postabank és Takarék- fr­tás. Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: Burján Norbert igazgató • Vidék Lapigazgató: Lovas lajos • Lapigazgató-helyettes: Osztrovszky Mária • Terjesztési igazgató: Csóry György A pénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon • Előfizetés OTP-bankkártyával hétfőtől szombatig, 9-20 óráig,­­ ISSN: 0237-3793, Budapest ISSN: 0133-185X­­Mai számunkat szerkesztette: Gajdics Ottó Külföldi közvetítés Jugoszláviában : Stzistyi­n Imre (Ju­goszl­ávia) N­em tart igényt Milosevics az orosz közvetítésre, mégis két orosz diplomata - Vlagyimir Csizsov Balkán-megbízott és Alekszander Tolkacs külügyminisztériumi osz­tályvezető - tárgyal Belgrádban a szerb politikusokkal. Putyin magát Ivanov külügyminisztert küldte vol­na Jugoszláviába, hogy segítségre le­gyen a választások után előállt poli­tikai válság megoldásában, ám ezt Belgrád elutasította. Az Egyesült Ál­lamok és szövetségesei üdvözölték az orosz közvetítési szándékot. Hí­rek szerint éppen a nyugatiak vették rá Moszkvát, hogy tevékenyebb sze­repet vállaljon a jugoszláviai kérdés rendezésében. A napokban számos telefonbeszélgetést kezdeményeztek Putyinnal, maga Clinton is hossza­san tárgyalt vele. Zoran Djindjics, a Szerbiai De­mokratikus Ellenzék (DOS) vezetője szerint Milosevics fél az igazságtól, s azért zárkózott el az orosz közvetí­téstől. A Belgrádba látogató Jirí Dienstbier, az ENSZ emberi jogi megbízottja szerint pedig az igazság az egyedüli kiút ebből a válságból, s ezért reméli, hogy Belgrád elfogadja más országok közreműködését, hogy meg tudják állapítani a válasz­tások valós eredményét, s hogy el tudják kerülni a konfliktust. Az ENSZ-diplomata is úgy tudta, hogy Milosevics senkivel sem hajlandó a választásokról tárgalni. Dienstbier hosszasan tanácskozott Kostu­­nicával. A DOS egyébként már ko­rábban kezdeményezte, hogy szá­molják újra a szavazatokat, de nem­zetközi részvétellel. Milosevics ezt sem találta elfogadhatónak, sem az EBESZ-nek a választási eredmények nemzetközi hitelesítésére vonatkozó javaslatát. [Közvetítők...] Folytatás a 9., RIPORT A 6. OLDALON. D HPH KULTÚRA_____­______________ A csembalóverseny GAZDASÁG__________________ Birkózás a TVK-ért A Mal megvásárolta a BorsodChemtől annak TVK-részesedését A tőzsdei befektetők biztosra veszik: kettős magyar sikert hozott A budapesti nemzetközi zenei viadalt Cseh Dalma és Balog Gábor nyerte meg. Ünnepeltek az önkormányzatok Magyarország mintegy 3200 településének képviselői és polgármes­terei a Budapest Kongresszusi Központban szombaton ünnepelték az önkormányzati rendszer létrejöttének tizedik évfordulóját. Az Országgyűlés határozatban rögzítette: szeptember 30., az első hely­­hatósági választások napja legyen a helyi önkormányzatok napja.­ ­ Sz­abó Zsolt____________________ A­z önkormányzatiság alapérték, kikezdhetetlen politikai érdek és szándék. Az önkormányzás alkotmá­nyos joga nem a politikusokat, hanem a települések lakosságát illeti meg - emelte ki nyitóbeszédében Mádl Fe­renc köztársasági elnök. A hét nagy önkormányzati szövetség és az OTP Bank Rt. szervezésében megtartott ünnepség fővédnökeként az előző év­tized történetét felidézve megállapítot­ta: az önkormányzatok állami-társa­dalmi rendszerünk egyik legjelentő­sebb részét alkotják. Ugyanakkor fő­ként a kezdeti időszakban sokan kor­látlan helyi hatalomként értelmezték az önkormányzatiságot, amelynek azonban mindig a polgárokat kell szolgálnia. Pintér Sándor belügyminiszter - Orbán Viktor miniszterelnök üdvözle­tét küldve az ünnepi­ szakmai tanács­kozásnak - kijelentette: a polgári kor­mányzat határozott szándéka a tíz éve bevált önkormányzati rendszer to­vábbfejlesztése, gazdasági hatékony­ságának megerősítése. - Az EU-csatlakozáshoz szükséges egységet meg kell teremteni a politiká­ban a nemzeteken belül és a nemzetek között is - javasolta a magyar politiku­soknak, önkormányzati vezetőknek Herwig van Staa, az Európa Tanács helyi kamarájának elnöke, Innsbruck polgármestere. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 4. OLDALON­ Tisztelt Olvasó! M­ától megújult Magyar Nem­zetet vehet a kezébe, szán­dékunk szerint egy szebb és korsze­rűbb napilapot. A formai változá­sok alapvetően nem érintik a lap szerkezetét, ám a vezércikkek a harmadik oldalról a hetedikre ke­rülnek, a napi publicisztikák mellé, s hetente kétszer itt olvasható majd a Tollhegyen, Pilhál György rovata. A hatodik oldalon ezentúl nemcsak elemzéseket, hanem riportokat és interjúkat is találnak. Mától új he­lyen és új formában jelentkezik külföldi sajtószemléjével Lovas Ist­ván is. A héten már színesebb és látványosabb Műsorújságot és Ma­gazint lapozgathatnak majd a Ma­gyar Nemzet olvasói. A lap ára vál­tozatlan marad, s továbbra is tar­talmazza a Sportfogadás szerencse­napilapot. Reméljük, a változások elnyerik olvasóink tetszését! Figyelmünket mostantól még inkább a tartalmi megújulásra fordítjuk. Ehhez a jö­vőben is várjuk az Ön véleményét és javaslatait! A Kiadó

Next