Magyar Nemzet, 2000. október (63. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-20 / 247. szám
Torgyán cáfolja Bálla állítását Abszurd és önmagának is ellentmondó az, hogy a vesztegetésen tetten ért Székely Zoltán azt mondta volna Bálla Dániel vállalkozónak, hogy a kisgazdapártnak, illetve az FTC-nek gyűjtötte a pénzt - jelentette ki Torgyán József tegnap egy zalaegerszegi sajtótájékoztatón. ■ Kis Ff.rf.nc_________________S zékely Zoltán mondta el korábban, hogy ő volt az, aki a volt kisgazda országgyűlési képviselőt - többszöri próbálkozása ellenére - sem volt hajlandó fogadni hivatalában. - Ezért is abszurd az állítás - tette hozzá Torgyán József. A kisgazda pártelnök a média frontális támadásának minősítette az elmúlt napokban az agrártárca jogtalan kifizetéseiről szóló híreket. Úgy fogalmazott: az FKGP ellen irányuló akció okát ismeri, de erről egyelőre nem kíván nyilatkozni. - Minden korrupciógyanús ügyet ki kell vizsgálni, és ha valakiről kiderül, hogy törvénytelenséget követett el, azt felelősségre kell vonni - nyilatkozta lapunknak Lányi Zsolt alelnök. Az FKGP politikusa elmondta: sajnálatos, hogy Székely Zoltán személyében rosszul választottak, amikor a kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportjának soraiba fogadták, de a tettenérés után azonnal kizárták a frakcióból. Lányi hozzátette: a valós hírek mellett számos alaptalan információ is megjelenik a sajtóban. Várhelyi András, az FKGP parlamenti frakciójának helyettes vezetője tegnap közölte, hogy minden ellentétes információval szemben csak öt hónapig - 1998. október 18-tól 1999. február 15- ig - volt az Árva Peták Kft. felügyelőbizottságának tagja. Hozzátette: csak névlegesen vett részt a felügyelőbizottságban, munkát nem végzett, és ezért ellenszolgáltatást sem kapott. Várhelyi András jelezte: helyreigazítást kér a Népszavától, mivel az újság ezzel ellentétes információkat közölt. " Folytatás az 1. oldalról • Úgy tudjuk, a jelentés szerint Bédi Csaba 1996 decemberében - szabadsága idején - szolgálati helyén személyi kódjának felhasználásával jutott Pokorni Zoltán adataihoz, hogy azt később átadhassa C. Zsuzsának vagy a magánnyomozónak. Információink szerint a legfőbb ügyészségi jelentés megerősíti a parlamenti vizsgálóbizottság által megállapítottakat. Ennek értelmében F. L. magánnyomozó Pokorni Zoltán személyéről megkezdte az adatgyűjtést, megfigyelte lakókörnyezetét, ismeretségi körét pedig arra kérte, tájékoztassák olyan momentumokról, amelyek alkalmasak Pokorni Zoltán lejáratására, kompromittálására. A megfigyelés csak rövid ideig tartott, mert a megbízó C. Zsuzsa közölte, hogy az ügy aktualitását vesztette. A jelentés szerint C. Zsuzsa tagadta, hogy találkozott volna a magánnyomozóval. Értesüléseink szerint a jelentés kitér arra is: a magánnyomozó Bédi Csabától megkapta másik négy fideszes politikus, Áder János, Deutsch Tamás, Orbán Viktor és Szájer József nevét, illetve lakcímét, valamint Sz. I. országgyűlési képviselőnek és munkatársának nevét, telefonszámát is. A magánnyomozónak C. Zsuzsa cége félmillió forintot fizetett ki, a kifizetés jogszerűségével kapcsolatban - tudomásunk szerint - nem folyt nyomozás, mert a bűncselekmény büntethetősége elévült. Úgy tudjuk, a Legfőbb Ügyészség által készített dokumentum részletesen foglalkozik a Pinpoint Kft. létrehozásával, tevékenységével és szerepével is. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, értesüléseink szerint a jelentésben az áll: a céggel kapcsolatban beszerzett dokumentumok hivatali visszaélés bűntettének gyanúját vetik fel, az elkövetők pedig katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó személyek lehetnek. Éppen ezért a Budapesti Katonai Ügyészség augusztus végén nyomozást rendelt el az ügyben. Ezen eljárásban többek között azt kell megállapítani, hogy a cég folytatott-e engedélyhez kötött, például magánnyomozói tevékenységet úgy, hogy erre nem volt megfelelő engedélye. 1999. JÚLIUS 16-ÁN Bárdos Andrást, az RTL Klub Akták című magazinjának műsorvezetőjét rendőrök állították meg a Szépvölgyi úton, mert vezetés közben mobiltelefonált. Az államigazgatási eljárás során kiderült, hogy a Bárdos által vezetett Opel Frontéra terepjáró tulajdonosa a Czégé Zsuzsa érdekeltségébe tartozó FX Filmkiadó Kft. Az Akták magazin az eset kirobbanása óta rendszeresen foglalkozott a megfigyelési üggyel. Bárdos András tavaly emlékezetes stúdióbeszélgetést készített például Földi Lászlóval, és az Aktákban mesélte el először személyesen az önmerényletéről szóló történetét Lakatos Miklós, a titkosszolgálat volt munkatársa is. Bárdos és Czégé kapcsolatáról később az RTL Klub vezérigazgatója és a Híradó főszerkesztője is értesült, ám arra sohasem derült fény, közrejátszott-e ez abban, hogy a műsorvezető és a tévécsatorna idén ősszel - közös megegyezéssel - szakított egymással. Úgy hírlik egyébként, hogy Bárdos a közeljövőben Juszt Lászlótól, a Lakatos-dossziét nyilvánosságra hozó Kriminális című lap főszerkesztőjétől kap majd munkát az ATV-n. wmmmmmmmismm Adatgyűjtés több politikusról Mától nyilvános a megfigyelési ügy jelentése MMMHNMMaMBMNa H MomorÁNYi ’__________ Tízezer családot is érinthet Somogyban, hogy a kibontakozási hitelpályázatokat nem bírálta el időben az FVM - jelentette ki Herényi Károly az MDF tegnapi sajtótájékoztatóján. Felidézte: az idei költségvetésben 65 milliárd forintot különítettek el a mezőgazdasági kibontakozási hitelre. Mint elmondta: szövetkezeti tagok kérték a segítségét, mert hónapokkal a határidő lejárta után a pályázók nem kaptak választ arra, hogy hozzájuthatnak-e az igényelt pénzhez. Az emberek számítottak a hitelre, sokan költséges pályázatokat adtak be. Véleménye szerint a gazdálkodók nemcsak a földművelésügyi tárcával elégedetlenek, hanem elmarasztaló vélemény fogalmazódik meg a kormánnyal szemben is az ügy miatt. Herényi választ vár Torgyán Józseftől arra a felröppent hírre is, hogy a miniszter az FVM belső utasításában megváltoztatta-e a parlamenti döntéssel egybecsengő kormányrendelet végrehajtását. Az ügy azért is súlyos - véli az MDF politikusa -, mert a konkrét gazdasági veszteségen kívül megrendíti a polgárok bizalmát a pályázati rendszerben. Interpelláció az FVM miniszteréhez Szokatlan módon koalíciós interpellációra kerülhet sor három hét múlva, mert Herényi Károly kifogásolja, hogy a földművelésügyi tárca - a képviselő információi szerint - nem hajtja végre a parlamenti határozatot, nem osztja ki a pályázók között a mezőgazdasági kibontakozási hitelt. 2000. október 20., péntek Belföld Magyar Nemzete Vita az egészségügyi büdzséről Az MDF is bírálja a tb-alapok költségvetési tervét Az ellenzéki pártok mellett az MDF is élesen bírálta az egészségügy és a tb-alapok következő kétéves költségvetési tervezetét a parlamenti vitában. A legkisebb kormánypárt felszólalója szerint bizonyos gazdasági érdekcsoportok szándékosan akarják még lehetetlenebb helyzetbe hozni az egészségügyet. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az Országos Mentőszolgálat támogatását, továbbá a tisztiorvosi és a vérellátó szolgálat, valamint a sürgősségi ellátás fejlesztését kezeli kiemelt területként az egészségügyi tárca a jövő évben - fejtette ki Gógl Árpád egészségügyi miniszter tegnap a 2001. és 2002. évi költségvetés parlamenti vitájában. Elmondta: a tárca jövőre 110, 2002- ben pedig 114 milliárd forint központi támogatásban részesül. A miniszter beszámolója szerint a tisztiorvosi szolgálat fejlesztése 3,2 milliárd forint többletet kap, a mentőszolgálatnak pedig kétmilliárd forinttal adnak többet, mint az idén. A vérellátó szolgálat fejlesztésére hárommilliárd forint pluszpénz fordítható a jövő évben, és egymilliárd forint többlettámogatás jut a sürgősségi rendszerek fejlesztésére. Gógl Árpád kitért a rákszűrésekre szánt 600 millió, illetve a Magyar Orvosi Kamara 170 millió forintos támogatására is. Ellenzéki felszólalók több ponton is bizonytalannak nevezték a központi költségvetés egészségügyre vonatkozó fejezetét és a társadalombiztosítási büdzsét egyaránt. Keller László (MSZP) ez utóbbi áttekintését hiányolta a miniszter beszámolójából. Gógl Árpád - a bírálatokra reagálva - röviden ismertette tevékenységének két évét. Elmondása szerint megteremtették és stabilizálták az alapellátást, kiépí tették a vérellátó szolgálatot, és kétszáz fölé emelkedett az országban működő mentőállomások száma. Kökény Mihály (MSZP) volt egészségügyi miniszter közölte: csodálkozik a „győzelmi jelentésen”, szerinte az egészségügyi tárca vesztese a kétéves költségvetésnek. Vélekedése szerint csökken az innovációra fordítható pénz, és számos bizonytalan elem - mint a várható infláció és a járulékbevételi többlet - található a társadalombiztosítás költségvetésében is. Csáky András (MDF) bírálta a tb-alapok büdzséjét, és - mint mondta - tiszta lelkiismerettel nem tudja azt elfogadásra ajánlani. Hangsúlyozta: a kormánytervek szerint 2002-re kevesebbet szánnak a GDP-ből az egészségügyre, mint 1999-ben. A költségvetési törvény alapján jövőre sem változik az egészségügy helyzete, és nagy optimizmus kell ahhoz, hogy ne beszéljünk romlásról - jelentette ki az MDF-es honatya. Azt is elmondta: előre megfontolt szándékkal akarják még lehetetlenebb helyzetbe hozni az egészségügyet. Ez nem politikai döntés, hanem egy szűk gazdasági csoport érdekérvényesítése, mivel ez egy évi 400 milliárd forintos piac - szögezte le a politikus. CÁFOLT MINISZTERCSERÉK. - Semmilyen személyi kérdés nem szerepel a kormány napirendjén - közölte érdeklődésünkre Borókai Gábor kormányszóvivő. Hozzátette: nincs olyan információja, amely szerint az egészségügyi miniszter távozna, és arról sem, hogy Deutsch Tamás felajánlotta volna lemondását. A Magyar Hírlapban az ifjúsági és sportminiszter távozásáról megjelent értesüléseket az ifjúsági tárcánál is cáfolták. (Munkatársunktól) 56-OS ELISMERÉSEK. Budapesten az 1956 os forradalom és szabadságharc kezdetének 44. és a köztársaság kikiáltásának 11. évfordulója alkalmából rendezett tegnap miniszteri ünnepséget a belügyi tárca vezetése. Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át. Emléktárgyat vehetett át Kopácsi Sándor nyugalmazott altábornagy, Budapest volt rendőrfőkapitánya. A demokratikus Magyarország honvédelmének megteremtéséért végzett tevékenységük elismeréseként Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára Maléter Pál-emlékérmeket illetve a Honvédelemért címet adományozta a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Politikai Elítéltek Közössége tagjainak (MTI-BH) FOTÓ: Burger ZSOLT ■M S Tar Zsuzsanna______________ A megvesztegetések visszaszorításáért folytatott küzdelmet kívánja elősegíteni az az előterjesztés, amelyet az igazságügy-miniszter nyújt be rövidesen a kormányhoz - közölte Sepsey Tamás. Mint mondta: a dokumentum, amely konkrét korrupcióellenes intézkedéseket tartalmaz, 26 pontból áll. Érinti az ország jogrendszerét és joggyakorlatát, a társadalom politikai rendszerét, a gazdaságon belüli korrupciót, a közintézményeket és a média szerepét. Abban az esetben, ha módosítani fogják a jogi személyek büntethetőségére vonatkozó jogszabályt, az Országgyűlés nem fog ragaszkodni a jelenlegihez, amely a mentelmi jog visszavonásához kétharmados többséget ír elő - vélekedett Sepsey -, és ez éppen Székely Zoltán országgyűlési képviselő utóbbi napokban kirobbant ügye miatt lesz így - tette hozzá. Magyarország a hála- és csúszópénzek elfogadási listáján - amelyet a Transparency International nevezetű nemzetközi szervezet készített - a középmezőnyben szerepel. - A volt szocialista országok között „mi vagyunk a legjobbak”, ám még nem értük el azt a szintet, amit a nyugati államok megkövetelnek - mondta az elnök. Az EU által tavaly hazánkról készített országjelentésből kiderül: a kormány több pozitív lépést tett a korrupció visszaszorításáért. Sepsey: A korrupció visszaszorítható Székely Zoltán ügye miatt a parlament az esetleges törvénymódosítások során valószínűleg nem ragaszkodna a jelenlegi jogszabályhoz, amely kétharmados többséget ír elő a mentelmi jog visszavonásához - közölte tegnap Sepsey Tamás, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke a Magyar Katolikus Püspöki Kar Visszaszorítható-e a korrupció című konferenciáján.