Magyar Nemzet, 2000. október (63. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-27 / 252. szám

IBM a prcienstel • Tőzsde 2000. október 27., péntek Nem követtük Amerikát A Nasdaq öt és fél százalékot esett Kivételesen nagy áreséssel lepte meg az amerikai Nasdaq a befektetőket. A fejlett technológiai társaságok részvényeit tömörítő piacon az áresés meghaladta az öt százalékot. A tőzsde történetében eddig csak nyolc olyan kereskedési nap volt, amikor ennél nagyobb zuhanás történt. A külföldi ha­tásoknak fokozottan kitett pesti börze közönségét fokozott aggodalommal töltötte el ez az előzmény, de ezúttal a ma­gyar részvények többsége nem követte a tengerentúli ár­esést: a BUX fél százalékkal a szerdai értéke fölött fejezte be a napot. A részvényforgalom csökkent a korábbi időszakhoz viszonyítva, az üzletek értéke mintegy 12,5 milliárd forintot tett ki.­ ­­­elei Béla______________________ R­ossz kilátásokat festett a pes­ti befektetők elé tegnap reg­gel az amerikai irányadó indexek süllyedése. A Dow Jones ipari in­dex 0,64 százalékkal zárt az előző napi értéke alatt. A DJIA hanyat­lásának egyharmadát az AT and T okozta, amelynek harmadik ne­gyedévi bevételei tizenkét száza­lékkal estek, s ez mélybe rántotta a papír árfolyamát. Az igazi zuha­nás azonban a Nasdaqon követ­kezett be, amelynek összesített indexe, a Nasdaq Composite 5,56 százalékot veszített egyetlen ke­reskedési napon. A tengerentúlról érkező hírek hatására az európai tőzsdék is mínuszban kezdtek, s a hazai szakértők is pesszimista nyilat­kozatokat tettek. A Budapesti Ér­téktőzsdén azonban a nyitás és a folytatás sem indokolta a piaci szereplők reggeli aggodalmát. A BUX szerény emelkedéssel kez­dett, s rövid kilengésektől elte­kintve jellemzően az előző napi zárószintet mintegy egy százalék­kal meghaladta. Az index napi minimumát a nyitást követő per­cekben érte el 8083 pontnál, a te­tőpontjára pedig délelőtt érke­zett, 8200 pont fölé. A kereskedés utolsó harminc percében bekö­vetkezett süllyedés eredménye­ként a BUX kevéssel a napi átla­gos értéke alatt, de pontosan fél százalékkal az előző napi értékét meghaladva hagyta el a parkettet. A zárás előtti negatív fordulat idején a New York-i tőzsdén viszont éppen felfelé araszoltak az árak. A vegyipari hármas továbbra is az érdeklődés középpontjában maradt, emellett azonban a be­fektetők újra kezdtek bízni a telefóniában, s ennek köszönhe­tően a Matáv majdnem ötmilliárd forintos forgalmat generált, s kur­zusa közel három százalékot ja­vult. A nap nyertese a Borsod­­Chem lett. A hosszú ideje nyo­mott áron forgó részvény tegnap a második legnagyobb forgalmat produkálta, s a mintegy másfél milliárd forintos forgalomban hat százalékot drágult, átlépve a Milford feltűnése óta nem látott, nyolcezer forintos határt. A TVK tegnap a befektetők legszebb re­ményeit is túlszárnyalta. A papír a hetek óta tartó drágulását továb­bi, majdnem egyszázalékos nye­reséggel fejelte meg: délután 6200 forintot is megadtak érte. A jelen­legi érték már meghaladja azt a meglehetősen magasnak tartott, hatezer forintos árfolyamot, amennyit a közelmúltban a Mol fizetett a BorsodChemnek egy na­gyobb TVK-pakettért. A vegyipari trió harmadik tag­ja, a Mol húzta tegnap a rövideb­bet. A 3,6 százalékos tegnapi vesz­teség után újra ötezer forint alá bukott a kurzusa. Elemzők a gáz­áremelés korlátozott bevezetésé­nek tulajdonítják a fordulatot, ám a brókercégek már a hét elején, a döntést megelőzően profitrealizá­lásra biztatták a befektetőket a né­hány nap alatt bekövetkezett, mintegy tizenöt százalékos drágu­lás miatt. A jelek szerint a befekte­tők egy része valóban elérkezett­nek látta az időt a röviddel azelőtt 4500-4600 forintos árszinten megvett részvények értékesítésé­hez. A vesztesek közé sorolt be tegnap az Antenna Hungária is. A részvénykibocsátásra készülő társaság papírja több mint négy százalékkal lett olcsóbb, azaz a kurzus már nem éri el a legutób­bi kibocsátás - akkor alacsony­nak tartott - szintjét sem. Válto­zatos volt a kereskedésben a kár­pótlási jegy pályája. A papír tíz­forintos veszteséggel kezdett, ahonnan délig visszakapaszko­dott az előző napi, 570 forintos szintjétre, s a zárásban a két ér­ték között félúton állapodott meg, mintegy egy százalékkal a szerdai szintje alatt. I KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGYEK Vételi FA Vételi Lejárat kam. (%) n.árf. kam. n.hoz. K2000/11 2000.11.23 13,5 100,13 10,44 12,50 K2000/12 2000.12.21 13,25 100,01 11,87 11,25 K2001/01 2001.01.25 11,75 99,25 13,73 8,84 K2001/02 2001.02.22 10 98,52 13,87 6,76 K2001/03 2001.03.299 97,75 13,95 5,23 K2001/04 2001.04.26 9,75 97,71 13,99 4,92 K2001/05 2001.05.31 9,75 97,42 13,92 3,98 K2001/06 2001.06.28 9,75 97,23 13,83 3,23 K2001/07 2001.07.26 9,75 97,52 13,08 2,48 K2001/08 2001.08.23 9,5 98,31 11,56 1,69 K2001/09 2001.09.27 9,75 99,20 10,62 0,80 I DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK Lejárat árf. hoz. (%) árf. hoz.(%) 0001108 2000.11.08 99,66 10,42 0,00 0,00 0001115 2000.11.15 99,46 10,45 99,68 6,21 0001122 2000.11.22 99,26 10,48 99,55 6,40 0001129 2000.11.29 99,05 10,66 99,40 6,71 0001206 2000.12.06 98,80* 11,04 99,22 7,20 D001213 2000.12.13 98,55 11,42 99,02 7,70 0001220 2000.12.20 98,28 11,80 98,80 8,19 0001227 2000.12.27 98,01 12,18 98,57 8,69 0010103 2001.01.03 97,71 12,56 98,32 9,18 0010124 2001.0124 96,77 13,69 97,47 10,66 0010221 2001.02.21 95,75 13,86 96,64 10,86 0010321 2001.03.21 94,76 13,92 95,84 10,92 0010418 2001.04.18 93,79 13,98 95,05 10,98 0010613 2001.06.13 91,99 13,87 93,54 11,00 0010808 2001.08.08 90,32 13,72 92,09 11,00 0011003 2001.10.03 88,75 13,57 90,68 11,00 I ÁLLAMKÖTVÉNYEK Vétel Eladási Foldalm. Kötvény nettó árf. nettó árf. kamat 2000/G 100,37 100,69 6,84 2001/F 101,95 104,44 5,63 2001/D 100,49 101,38 3,33 2001/E 100,78 102,30 7,13 2001/F 100,93 102,82 3,90 2001/G 99,99 100,68 3,96 2001/H 99,80 101,48 5,07 2001/J 100,41­­ 102,76 5,77 2002/F 101,58 105,13 4,79 2002/G 102,33 106,70 5,25 2002/H 99,42 102,52 0,51 2002/J 99,45 103,43 1,13 2002/J 96,14 98,69 2,78 2002/K 95,13 98,47 4,03 2002/L 93,27 97,35 1,06 mit 98,10 100,10 1,14 2003/H 97,70 99,70 1,27 2003/J 101,69 106,47 3,38 2003/J 94,95 99,37 0,41 2003/K 93,05 97,63 2,86 2004/F 98,00 100,00 8,10 2004/G 98,30 100,30 7,59 2004/H 96,52 101,57 4,83 2005/C 100,00 0,00 2,42 2005/D 99,40 101,40 28,25 2005/E 93,40 98,74 6,74 2005/F 97,70 99,70 1,81 2009/B 96,08 102,33 1,98 2011/A 85,26 90,82 1,17 1 A POSTABANK VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2000. 10. 26. Valuta Egység Vétel Eladási RTS 100 1861,33 1956,79 AUD1 159,82 169,70 BEF 100 634,92 667,48 CAD1 203,24 215,81 CHI1 169,85 178,92 CZK1 6,78 7,91 DEM1 130,95 137,67 DEK1 34,24 36,36 ESP 100­ 153,93 161,83 EUR1 256,13 269,26 FIM1 43,08 45,29 FRS1 39,05 41,05 GBP1 444,00 466,77 ITL 1000 132,28 139,06 JPY 100 284,24 301,82 I­BÉT - HATÁRIDŐS­­ BUX ÉS RÉSZVÉNYÜGYLETEK K­iÁMT VfiaEladásÚj Rfa VíllffiKMbt(k­Ft) DmrftG»L BUX Index 00.November 8183,00 38,000 0 -■ 00.December 8110,00 8­350,00 8100,00 8450,00 8279,00 40,00 1230 1018016000 34180 01 Január 8 347,50 38,000 0 -01 Június 8 921,00 0,000 0 4663 01.December 9140,00 9170,00 9170,00 9­320,00 9170,00 70,001 917 000 372 BorsodChem részvény 00.November 7 780,00 60,000 0 00.December 8 045,00 8270,00 8045,00 8­700,00 8270,00 305,00 222 181 526 000 204 OlJanuár -V 8 265,00 465,000 0 01 .Március 8100,00 8290,00 8100,00 9200,00 8290,00 290,00 11 9100000 189 01 Június 8910,00 8910,00 8 700,00 8910,00 8910,00 730,00 70 62370000 585 MATÁV részvény OO.November 1 350,00 1400,00 1 350,00 1400,00 1400,00 14,00 29 39 860 000 121 OO.December 1 370,00 1 430,00 1 370,00 1 430,00 1411,00 35,00 110 155613000 1306 Ol Január 1 447,00 1 447,00 1 447,00 1 447,00 1 447,00 35,00 20 28 940 0002 01 .Március 1 400,00 1 470,00 1400,00 1995,00 1460,00 58,00 271 388 668 000 1084 01 Június 1 440,00 1 532,00 1440,00 1 532,00 1519,00 26,00 513 764 305 000 648 01. Szeptember 1 543,00 1 543,00 1 543,00 1 543,00 1 543,00 12,007 10801000 118 MOL részvény OO.November 4945,00 4945,00 4945,00 4945,00 5110,00 -190,001 494 500 197 OO.December 4950,00 5150,00 4­950,00 5545,00 5100,00 -20,007 3 524 500 2903 01 .Március 5095,00 5355,00 5095,00 5­800,00 5150,00 -145,00 474 247972000 3501 01 Június 5340,00 5340,00 5340,00 5500,00 5340,00­­245,00 5 2 670 000 1620 01.Szeptember 5740,00 5740,00 5740,00 5740,00 5665,00 30,00 79 45 346 000 859 OTP részvény OO.November 14310,00 0,000 0 350 OO.December 14 645,00 14755,00 14 645,00 14755,00 14 795,00 195,00 12 17 674 500 1515 01 .Szeptember 16125,00 16125,00 16125,00 16125,00 16125,00 310,001 1612 500 11 Richter részvény OO.November­ 14840,00 0,000 0 OO.December 15 450,00 15465,00 15450,00 17080,00 15 450,00 90,00 2T 32 461 500 264 Ortúnius 16450,00 16 450,00 16450,00 16450,00 16 450,00 195,005 8 225 000 13 TVK részvény 00.November 6300,00 6300,00 6300,00 6300,00 6300,00­­45,00 15­9 450 000 20 00.December 4950,00 6395,00 6000,00 6395,00 6055,00 50,00 31 19585 000 479 01 .Szeptember 7180,00 7180,00 7180,00 7190,00 7180,00 40,00 1 50 35900 000 50 MMÜHMMMMMMM Lezárul a Keler 2000 7.F.1.F.1_______________________________ A­z esztendő végéig lezárulhat a Központi Elszámolóház és Ér­téktár (Keler) informatikai fejlesz­tési programja, az 1997-ben indí­tott Keler 2000 projekt. Horváth Gergely, az elszámolóház vezérigaz­gatója tegnapi sajtótájékoztatóján megállapította, hogy egy folyama­tosan bővített programot hajtottak végre, viszont a költségek lényege­sen alatta maradtak a tervezettnek. Az első évben 12 millió dollárt, azt követően további négyszázmillió forintot költöttek hardver- és szoft­verfejlesztésekre. Az elszámolások 1999 óta valós idejűek, s ugyanekkor tette lehető­vé a Keler a brókercégek és azok ügyfeleinek értékpapírjainak elkü­lönített nyilvántartását. Tavaly óta a Keler képes a dematerializált ér­tékpapírok elszámolására és a ki­nyomtatott értékpapírok átalakí­tására is. Az idén újjászervezték a derivatív termékek elszámolását, s felkészültek az értékpapír-köl­csönzés bonyolítására, amely vár­hatóan a közeljövőben válik gya­korlattá a hazai piacon. A Keler 2000 lezárását követően a tervek között szerepel többek között az ezután létrejövő energiatőzsde el­számolásának kialakítása és a Keler regionális szerepének meg­alapozása. ■ ­ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2000.10.26. Devizanem Árf. 1 egységre forintban Angol font 453,56 Ausztrál dollár 164,42 Cseh korona 7,55 Dán korona 35,30 Euró 26284 Finn márka 44,21 Francia frank 40,07 Holland forint 119,27 írfont 333,74 Japán jen (100) 294,80 Kanadai dollár 210,47 Lengyel zloty 68,10 Luxemburgi frank (100) 651,56 Német márka 134,39 Olasz líra (1000) 135,75 NLG1 116,22 122,19 Osztrák schilling 19,10 NDK1 32,12 34,11 Portugál escudo (100) 131,10 PSN1 60,82 74,34 Spanyol peseta (100) 157,97 PTE 100 127,75 134,31 Svájci frank 174,33 SEK1 30,03 31,89 Svéd korona 30,95 SKK1 5,43 6,34 Szlovák korona 6,04 USD1 309,52 325,39 USA-dollár 318,71 019c­­JfX Nyitóérték Minimum Maximum OLAD,L­J 8099,90 8083,67 8212,13 AJ­J­I MAX: 188,00 Előző: 8084,96 Változás:+40,24 (+0,50%) A BÁV RT. október 25-én tartott közgyűlésén a zártkörűvé válás mel­lett módosították a társaság alapszabályát alapító okiratot a zártkö­rű működésnek megfelelően, illetve dr. Szentpétery Kálmán vezér­­igazgatót igazgatósági taggá választották. A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság bejelentette, hogy százmillió eurós összegű, többdevizás hitelszerződést írt alá az Eu­rópai Beruházási Bankkal (EIB). A hitel futamideje 15 év, a hitel kamata a Mal döntése alapján fix vagy változó, azonban mindkét esetben igen kedvező a társaság számára. A hitelfelvétellel a Mol tovább növeli pénzügyi rugalmasságát. A hitel az első részlete an­­­­nak az EIB által jóváhagyott kétszázmillió eurós hitelkeretnek, amelyet a bank a társaság hazai olaj- és gázipari beruházásainak fi­nanszírozására hagyott jóvá, beleértve az olaj- és gázmezők terme­lésbe állítását, a szállítási és tranzitkapacitások növelése céljából a föld alatti gáztárolók rehabilitációját és új gázvezetékek építését. A Mal a hitelkeretet továbbá töltőállomás-hálózataink fejlesztésére, környezetvédelmi és biztonságtechnikai beruházásokra kívánja fel­használni. A LENGYEL KINCSTÁR tegnap nem engedélyezte, hogy a PKN Orien piacvezető olajipari csoport stratégiai részt szerezzen a Rafinéria Gdanskéban, amely a második legnagyobb szereplője a lengyel olajpiacnak. A döntés szerint a PKN­ Gdanska tranzakcióval versenygátló üzemanyag-monopólium jönne létre a lengyel piacon. Elemzők szerint a PKN-nek elsősorban a Mollal kell térségbeli együttműködésre törekednie - írta a Reuters. A SIKERTELENÜL ZÁRULT Magyar Értékpapír-forgalmazó Rt. 1,25 százalékos tőzsdei vagyonhányadának aukciójára kiírt pályázat a Budapesti Értéktőzsde tájékoztatása szerint. A BÉT ügyvezető igaz­gatója indoklása szerint az eladási limitár mértékénél alacsonyabb árú ajánlat érkezett, amelyet így a tőzsdei vagyonhányad nyilván­tartásáról szóló szabályzat III. fejezetének 4.6. pontjában foglaltak szerint sikertelennek kell minősíteni. A TEGNAPI, 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján jelentős ke­reslet mutatkozott­­ 44 milliárd forintnyi ajánlatból a Magyar Kincstár Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) húszmilliárd fo­rintot fogadott el. Az átlaghozam 11,68 százalék, míg a legalacso­nyabb elfogadott hozam 11,20 százalék, a legmagasabb 11,73 szá­zalék lett. EURÓPA HARMADIK legnagyobb bankja, a svájci UBS a harmadik negyedévben éves szinten 73 százalékkal, 2,08 milliárd svájci frankra növelte üzemi eredményét, és így felülmúlta az elemzők ál­tal megjósolt, 52 százalékos növekedést. R­Ö­V­I­D­­­E­N 1 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (A) SZEKCIÓ Kk­. Előző köt. Előző 52 hét Nyitó Min. Átlag Max Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző dátumaVált. (Ft)Vált. (%) Min Max Borsodchem Rt. 7650 7650 7976 8100 8 045 872 1554163740 194 867 7­590 2000.10.25 455 5,996000 12050 Danubius Rt. 4485 4­400 4 446 4490 4450 50 18 603 345 4184 4 500 2000.10.25­­50­­1,11 4105 6290 DÉMÁSZ Rt. . 13150 13150 13 521 13 800 13400 115 135238950 10002 13150 2000.10.25 250 1,9012500 23 050 Egis Rt. 13500 13 400 13 424 13 500 13400 10 28190100 2100 13 295 2000.10.25 105 0,796 850 14 800 Graboplast Rt. 2 320 2320 2352 2 395 23555 825565 351 2315 2000.10.25 40* 1,73 1765 3­080 Graphisoft NLG 3940 3900 3985 4020 3970 30 14927535 3746 3900 2000.10.25 70 1,79 3610 6585 MOL Rt. 5080 4 880 4 984 5100 4 880 803 1 739393445 349030 5060 2000.10.25­­180­­3,56 3650 .5 760 Matáv Rt 1350 1349 1387 1417 1386 2118 5734795343 4 133 415 1349 2000.10.25 37 2,74 1267 2655 NABI 5500 5410 5 443 5 500 54104 1 197370 220 5 480 2000.10.25­­70­­1,28 4 505 6 790 OTP törzs 14295 14160 14349 14430 14 400 276 1013292490 70619 14170 2000.10.25 230 1,62 9 900 18 000 Pannonplast Rt. 4250 4250 4271 4 350 4250 34 37957855 8888 4 250 2000.10.250 0,00 3905 8 200 Pick Rt. 7500 7160 7 230 7 500 7280 58 84632950 11705 7 490 2000.10.25­­210­­2,80 7160.14 900 Prímagáz Rt. 1680 1625 1675 1680 16508 921 500 550 1650 2000.10.250 0,00 1405 3 800 Richter 15100 14905 15102 15 350 15 090 144 681 086 580 45098 15 090 2000.10.250 0,0010250 20250 Rába 2355 2325 2356 2400 2350 127 119120645 50 561 2375 2000.10.25­­25­­1,05 1950 2980 Synergon 1160 1140 1159 1195 1165 117 45632385 39384 1160 2000.10.255 0,43 1070 4650 TVK 6 000 6000 6262 6­425 6200 739 1098852945 175­480 6150 2000.10.25­50 0,81 3080 7000 1 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (B) SZEKCIÓ áll. Előző köt. Előző 52 hét Nyitó Min. Átlag Max Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző dátumaVált. (Ft)Vált. (%) Min Max Agrimpex 1200 1200 1200 1200 12003 18 000 15 1000 2000.10,24 200 20,001050 26 000 Antenna Hungária Rt.5 550 5270 5448 5 550­­­5 300 115 78232 320 14 362 5 550 2000.10.25 -250 -4,503 900 17995 BIF Rt­-----2 400 2000.10.25----Brau Union Rt 4105 4105 4105 4105 41051 82100 20 4150 2000.10.25 -45 -1,083 255 6100 CEGF­-------2 200 2000.01.24---Csopak Rt.­-----1 000 2000.10.25----Domus Rt.­------537 2000.10.13---DÉDÁSZ Rt.­-------6800 2000.10.20---Elmű Rt. 15400 15400 15400 15400 154001 169 400 11 15 500 2000.10.19 -100 -0,6512500 18850 Émász Rt. 5100 5100 5106 5115 51154 428905 84­5 245 2000.10.25 -130 -2,484 440 6445 Eravis törzs­------5000 2000.10.25---Fotex Rt. 300 300 302 303 301 24 9 582972 31738 300 2000.10.251 0,33 81 457 Garagent Rt.­------645 2000.10.12---Globus Rt. 2 500 2455 2483 2 500 2 4557 2418810 974 2 540 2000.10.25­­85­­3,351990 2850 Humán Rt. 2 050 2050 2050 2055 2050 74 47748750 23 292 2 050 2000.10.250 0,001650 2800 Hungagent­-----705 2000.08.15---Ibusz Rt.­---- -­--550 2000.10.24 - -­-Inter-Európa­-------10000 2000.10.25--Konzumbank Rt.­------715 2000.09.05---Kékkúti Ásványvíz­-- -­----2820 2000.10.24----Mezőgép 1650 1630 1639 1665 1630 21 11851400 7229 1650 2000.10.25 -20 -1,21 1600 2195 Novotrade Rt.­------1030 2000.10.25----OTP elsőbbségi 8610 8600 8782 8900 8 8008 3802450 433 8660 2000.10.25 140 1,624 600 9100 Pannon Váltó Rt. 630 630 630 630 6304 112770 179 630 2000.10.250 0,00 550 900 Pannonflax Rt. 800 760 780 820 810 27­3 408 625 4 368 795 2000.10.25 15 1,89 325 16­5 Phylaxia Pharma Rt. 65 65 65 67 664 200 750 3070 65 2000.10.251 1,54 51 210 Quaestor­-----190 2000.10.13----Skála-Coop Rt. -­------1200 2000.10.25----Styl Rt.­-----1200 2000.09.15----TITÁSZ Rt 8 400 8 400 8415 8 500 8 5009 16 274 805 1934 8 400 2000.10.25 100 1,197 305 8950 Zalakerámia Rt. 2 590 2545 2 575 2595 2570 58 22986225 8925 2590 2000.10.25­­20­­0,771315 3­330 Zwack Unicum Rt.6415 6410 6410 6415 64104 1 025610 160 6410 2000.10.250 0,005970 9495 ÉDÁSZ Rt. 13500 13500 13 727 14000 136505 713800 52 13400 2000.10.25 250 1,8713 000 19 600­­ BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (C) SZEKCIÓ Üzl. Nyitó Min. Átlag Max Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft)Vált. (%) Előző 52 hét Min Max Arago 651 645 651 651 6452 58 554 90 680 2000.10.25 -35­­5,15 433 1000 Aranypók Rt.­----10495 2000.09.22---EHEP­------400 2000.10.20--Eravis elsőbbségi­--7000 2000.10.05--Fűzfői Papír Rt­------540 2000.10.13--Gardénia Rt. 173 173 179 181 1803 103830 581 209 2000.10.20 -29 -13,88 173 415 HB Westminster Rt.­------120 2000.10.25--Humet Rt 112 110 111 112 1116 1021415 9193 112 2000.10.25 -1­­0,89 22 270 Kartonpack­--­-----300 2000.10.25---Konzum Rt.­------100 2000.10.19---Második Dev. Factory -­-----8 800 2000.10.12--Rizikó Faktory­-----1670 2000.10.24--Székesf. Hűtőipari Rt­-----300 2000.02.14--Székesf. Hűtőipari Rt bem.-­---650 2000.06.28--­ KÁRPÓTLÁSI JEGY­­ Nyitó Min. Átlag Max Záró Üzl. szám Forg. (Ft) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft)vált. (F) Előző 52 hét Min Max Kárpótlási jegy (AB) 560 560 568 570 565 11 2068593 3640 570 2000.1025 -5­­088 470 947

Next