Magyar Nemzet, 2000. október (63. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

mhmmsmm Székely Zoltán már gyanúsított Több zsarolási ügy terheli a képviselő számláját? Székely Zoltán országgyűlési képviselővel tegnap közölték a Fő­városi Ügyészség nyomozói, hogy gyanúsítottá vált. A politikus útlevelét rövidesen bevonják. A kisgazda frakcióból kizárt kép­viselőt tegnap délután a Kútvölgyi úti kórházban keresték fel a nyomozók. A Magyar Rádió Krónika című műsora úgy tudja: már márciusban Font Sándor MDF-es frakcióvezető-helyettes birtokában volt az a hangkazetta, amely rögzítette, hogy Székely Zoltán Em­őd polgármesterét zsarolta meg. M Mni.nivÁNYT-VIrÁNYI________ T­ úri András, a Fővárosi Ügyész­ség Nyomozó Hivatalának osztályvezető ügyésze lapunk kér­désére elmondta, nem kívánja kommentálni azt a felröppent hírt, amely szerint - Székely Zoltánon kívül - újabb kisgazda politikus került volna az ügyészség látóköré­be vesztegetéssel összefüggésben. Mint megtudtuk, tegnap jogi értelemben is gyanúsítottá vált Székely Zoltán. Az ügyészség nyo­mozói ugyanis közölték vele: hiva­talos személy által fontosabb ügy­ben, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Túri András megjegyezte, más eljárás­jogi szabályok vonatkoznak a gya­núsítottra, aki például észrevételt vagy indítványt tehet ügyében. Egyébként az ügyészség jelenleg nem tervezi Székely letartóztatását. Annak firtatására, hogy a képviselő utazhat-e külföldre, a nyomozó hi­vatal osztályvezetője közölte: rövid időn belül a Belügyminisztérium útlevélosztálya közli a politikussal, hogy bevonják az útlevelét. A Magyar Rádió Krónika című műsorának információja szerint már márciusban Font Sándor MDF-es frakcióvezető-helyettes birtokában volt az a hangkazetta, amely rögzítette Székely Zoltánnak és Em­őd polgármesterének, Le­­hoczky Istvánnak a beszélgetéseit. A rádió úgy tudja, hogy a Borsod megyei település polgármestere maga vette szalagra a kisgazdapárt frakciójából kizárt képviselő zsaro­lásait. Állítólag Székely ugyanazt mondta Lehoczky Istvánnak, mint a politikust lebuktató Balla Dániel vállalkozónak. A Krónika úgy érte­sült, hogy Székely azzal fenyegette a polgármestert: vagy beveszi az éppen folyó csatornázási munkába a Székely által megnevezett két cé­get, a Csőszer Rt.-t és a Nemzetkö­zi Betonútépítő Rt.-t, vagy - akkor még közbeszerzési bizottsági el­nökként - gondoskodik az önkor­mányzat ellehetetlenítéséről. A Krónika szerint az „ellehetetle­nítést” úgy érthette Székely, hogy a Környezetvédelmi Alaptól járó pénz kifizetését lassítja. Lapzártánkig Font Sándort nem tudtuk elérni, mivel az or­szággyűlési képviselő hivatalos úton az Egyesült Államokban tar­tózkodik. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanakkor Em­őd polgár­­mesterén kívül megpróbálták zsa­rolni Újszász polgármester asszo­nyát is. Nagyné dr. Szelmák Erika azonban lapunknak csupán any­­nyit mondott: tudna egy-két dolgot közölni, de ezt az ügyet a maga ré­széről már lezárta. Megjegyezte, hogy állításait nem tudná bizonyí­tani, és nem szeretne egy rágalma­­zási perbe belebonyolódni. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy Újszá­szon Székely Zoltán személyesen nem vett részt a zsarolásban. Infor­mációink szerint a kisgazda politi­kus két személyt küldött a már em­lített esetekhez hasonló instruk­ciókkal a polgármester asszonyhoz, akitől ők negyvenmillió forintot kértek. A pénz átadása azonban vé­gül nem történt meg. Orbán a bírálatokról Folytatás az 1. oldalról­­ A miniszterelnök megjegyezte: fon­tos, hogy a fiatalok 30-40 év múlva ne a mostanihoz hasonló nyomorú­ságos nyugellátást kapjanak, de egyelőre sokkal fontosabb a jelenle­gi nyugdíjasok helyzetének javítása. A béremelésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: ő is 2-300 százalé­kos béremelést tartana indokoltnak elsősorban az egészségügyi dolgo­zók és a pedagógusok esetében, ám az 5-6 százalékos gazdasági növe­kedés erre nem biztosít forrásokat. Ugyanakkor leszögezte: az egész­ségügyre a következő két évben 140 milliárd forinttal többet fordítanak. Orbán Viktor visszautasította a családtámogatással kapcsolatos vá­­dak­at. Mint mondta, nehezen értel­mezhető az az ellenzéki állásfogla­lás, miszerint a rendszer „félolda­las”, mert a családok 17 százaléka nem tudja igénybe venni. A kor­mányfő ezzel szemben úgy véleke­dik: elismerést érdemel, hogy a ka­binet intézkedései alapján a csalá­dok 83 százaléka jelentős kedvez­ményeket tud igénybe venni. Az előterjesztés megalapozott­ságát vitató álláspontokra reagálva úgy fogalmazott: a prognózisok szükségszerűen tökéletlenek, hi­szen senki sem ismerheti a jövő minden elemét. Leszögezte: az inf­láció csökkenő trendjét sikerült megtartani, és reális esélye van an­nak, hogy 2000 végére is 10 száza­lék alatt marad a pénzromlás üte­me. Hozzátette: a kormány ennek érdekében mindent megtesz, töb­bek között csak 6 százalékos lakos­sági gázáremeléshez járult hozzá. Keller László (MSZP) szerint a miniszterelnöki felszólalás igazta­lan megállapításokat tartalmazott, amelyeknek semmi közük nem volt a realitásokhoz. Úgy fogalmazott: egy felelős kormányfő nem enged­heti meg magának, hogy a nemzet hosszú távú érdekei elé helyezze sa­ját érdekeit és a magánnyugdíj­rendszer kapcsán nemzedékeket állítson szembe egymással. A fideszes Mádi László kijelen­tette: frakciója és a koalíció támo­gatja a költségvetést, amely végre lehetővé teszi, hogy az elmúlt tíz­éves nehéz időszak kedvezőtlen ha­tásait némileg korrigálja. Sáling Jó­zsef (MSZP) örömét fejezte ki a mi­nimálbér emelése miatt, de úgy lát­ja, ez feszültségek okoz majd, mivel az intézkedés a foglalkoztatottak negyedét érinti. Kurucsai Csaba (FKGP) megerősítette, hogy a kis­gazda frakció - minden kritikai észrevétel ellenére - támogatja a kétéves költségvetést.­­ Alapvető és döntő érv az előreláthatóság és a tervezhetőség: a választási évben nem a napi politikai csatározások határozzák meg Magyarország pénzügyi mozgásterét - közölte. Jó szándékúnak nevezte a kor­mány előterjesztését a MIÉP-es Lentner Csaba, de azt frakciója el­utasítja, mert szerinte a tervezés mögött nincs olyan önálló alapokra épülő magyar pénzügy-politikai rendszer, amely ennek a kivitelez­hetőségét megalapozná. Hangsú­lyozta: mindezek ellenére egyetér­tenek a minimálbér emelésével, a családok, illetve a tudományos élet kiemelt mértékű támogatásával. Tervekben gazdagnak, tettekben szegénynek nevezte a kormány két­éves működését Kovács Kálmán (SZDSZ). Emlékeztetett, hogy az ál­lamháztartás hároméves prognózi­sában lényegesen nagyobb öszsze­­geket terveztek különböző beruhá­zásokra, mint amekkorák a kétéves költségvetésben vannak. Lezsák Sándor (MDF) szerint a költségve­tési törvényjavaslat nehezen átte­kinthető, emiatt lecsökken a képvi­selők ellenőrzési és véleménynyil­vánítási lehetősége. Jelezte: az MDF több módosító indítványt is készít. - Pozitív változásként értékel­hető, hogy az önkormányzatoknak szánt központi források reálérté­ken is emelkednek a következő két évben - fogalmazott Szita Károly fideszes képviselő, Kaposvár pol­gármestere. Balogh László (MSZP) ezzel szemben úgy vélte: a kétéves költségvetés hátrányosan érinti az önkormányzatokat, mivel az egyre növekedő feladatokhoz egyre ke­vesebb forrás áll majd a testületek rendelkezésére. A képviselők kö­zött vita bontakozott ki a családtá­mogatási rendszerről is, amelyet az ellenzék nem tart kielégítőnek. A költségvetési javaslat általános vitáját ma zárja le a parlament. ■ Lapunk csütörtöki számában az MTI téves tudósítása alapján pon­tatlanul közöltük Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter parla­menti felszólalását. A később a távirati iroda által helyesbített szö­veg szerint a miniszter kijelentette: az ifjúsági és sportbizottság ülésén a parlamenti vita eddigi hangula­tához képest nagyfokú egyetértés alakult ki az ISM költségvetési fe­jezetében megfogalmazódott el­képzeléseket, fejlesztési progra­mokat illetően. 2000. október 21., szombatBelföld * Magyar Nemzet Politikai nagyüzem Budapesten 8 Pásztor________­____________ M­egbeszélést tartottak a na­pokban a Fidesz és az MDF budapesti vezetői, ahol áttekintet­ték az előző két év együttműködé­sének tapasztalatait kerületi és fő­városi szinten. A résztvevők - töb­bek között Mitnyan György fide­­szes és Szőke László MDF-es bu­dapesti választmányi elnökök - megállapodtak abban, hogy a két párt fővárosi vezetői a jövőben rendszeresen találkoznak, és kö­zös programokat szerveznek. Megállapították, hogy Budapest egyre rosszabb helyzetbe kerül, ezért közös céljuk az alkalmatlan fővárosi vezetés, az egymással a ha­talomért marakodó MSZP-SZDSZ koalíció leváltása. A föld alatti és a felszíni közle­kedés együttes javítása oldhatja meg a XI. kerület problémáját - áll abban a nyilatkozatban, amelyet a budapesti kerület két parlamenti képviselője írt alá. A szocialista Molnár Gyula és az MDF-es Csa­­pody Miklós megegyezésre szólítja fel a kormányt és a fővárosi veze­tést. Minderről tegnap Molnár Gyula pártalelnök számolt be. Az ellenzéki politikus szerint el kell kezdeni a metróberuházást, ám át kell tekinteni a felszíni közlekedés javításának lehetőségeit is. Az MSZP budapesti területi szövetsége ma tartja tisztújító ülé­sét. Az elnöki posztra hárman pá­lyáznak: Molnár Gyula - informá­ciónk szerint őt támogatja Kovács László pártelnök és a leköszönő budapesti elnök, Lendvai Ildikó is­­, Baráth Etele, a parlamenti frak­ció helyettes vezetője és Mandur László, az MSZP közgazdasági ta­gozatának ügyvezető alelnöke. Úgy tudjuk, Horn Gyula volt párt- és miniszterelnök többször kije­lentette: nem szabad engedni, hogy Molnár Gyula legyen a szo­cialisták fővárosi vezetője. mmmmmmB PÁLYÁZAT. Tóth István Zoltán (balra), az Országimázs Központ vezetője adta át tegnap az irodalmi pályázat díjait FOTÓ: SOMOSKÖVY BÉLA Új szervezet a fővárosért? Az MDF budapesti választmánya azt javasolja, hogy a parla­ment alkosson törvényt a fővárosi közmunkák tanácsa felállítá­sáról - jelentette be Szőke László, a testület elnöke tegnapi saj­tótájékoztatóján. Mint megtudtuk, hamarosan elkészül az új szervezettel foglalkozó törvényjavaslat tervezete. A Mol­d­ványi I­ntézményes együttműködésre teremtene lehetőséget a kor­mány és a főváros vezetése között a közmunkák tanácsának felállítása - véli az MDF budapesti választmá­nya. A párt szerint a kormány és a főváros ellentétének egyik oka, hogy az egyeztetésnek nincs hivata­los formája. Megoldás lenne az új fórum létrejötte, ahova majdnem egyenlő arányban delegálhatna ne­ves szakembereket a kormány és a Fővárosi Közgyűlés. Szőke László felidézte, az 1870-ben már létrejött tanácsnak olyan beruházások kö­szönhetők - például a Sugár út, a mai Andrássy út vagy a Vörösmar­ty tér -, amelyek meghatározzák Budapest arculatát. Salamin András elnökségi tag szerint az agglomerációt és a fővá­rost összekötő közlekedési, csator­na- és úthálózat gyorsabban fej­lődne, ha a létrejönne a közmun­kák tanácsa, amely többek között költségvetési forrásból és a főváro­si telkek eladásából befolyt pénz­ből gazdálkodhatna. Gógl Árpád értékel . MTI___________________________ G­ógl Árpád egészségügyi mi­niszter tegnap Tapolcán egy sajtóbeszélgetésen az esetleges le­mondására utaló újságírói kérdé­sekre válaszolva kijelentette: a kor­mány szóvivőjének közléséhez nincs hozzáfűznivalója. Borókai Gábor ugyanis arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy jelenleg sze­mélyi kérdések nincsenek napiren­den. Arra vonatkozóan, hogy siker­­történetnek vagy kudarcnak tartja az egészségügy történetét, a mi­niszter kijelentette, hogy több ben­ne a siker, mint a kudarc. Gógl Ár­pád sikernek ítéli, hogy teljessé vált és szakvizsgához kötötten működik az alapellátás, s kiépült a sürgőssé­gi rendszer. A közeljövőben átadják a kétszázadik mentőállomást, a két hiányos helikopterállomás helyett pedig már hét működik. Támogatás Demszkynek ■ MTI________________________ A­ z SZDSZ Tolna megyei vá­lasztmánya Demszky Gábor pártelnökké választását és prog­ramját támogatja - jelentette be tegnap a megyei választmány szekszárdi sajtótájékoztatóján Job­ban Zoltán elnök. Hozzáfűzte: a december 2-ra meghirdetett orszá­gos tisztújító küldöttgyűlésen Tol­na megye küldöttei megszavazzák Budapest főpolgármesterét az SZDSZ elnökének. - Biztosak va­gyunk abban, hogy az ország legsi­keresebb és legjelentősebb helyi politikusa garancia nemcsak az SZDSZ, de az ország sikeres meg­újulására is - jelentette ki a megyei választmány elnöke. A szekszárdi önkormányzat SZDSZ-frakciójá­­nak a tájékoztatón jelen lévő tagjai hozzászólásaikban kifejezték meg­győződésüket, hogy a megújuló SZDSZ az a párt, amely Demszky Gáborral az élén visszatalál tíz év­vel ezelőtti önmagához, s leváltja a jelenlegi, „az ország polgárait meg­osztó és kirekesztő hatalmat”.

Next