Magyar Nemzet, 2000. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-22 / 273. szám

Foodapest ötödik alkalommal • • Ö­sszesen 708 cég mutatkozik be a november 28.-a és a decem­ber elseje között, több mint 21 ezer négyzetméteren az ötödik alkalom­mal megrendezésre kerülő Fooda­pest Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer-gépipari Szakkiállításon - jelentette be Szebeni Márton, a Hungexpo Rt. projektigazgatója. A Foodapestre, amely Közép- Európa legjelentősebb élelmiszer­­ipari szakkiállítása, a résztvevők 30 százaléka külföldről érkezik, ahol a hivatalos kiállítókhoz kapcsolódva még csaknem 200 cég képviselteti magát. Az árumustrán legnagyobb arányban a feldolgozott élelmisze­rek szerepelnek a bemutatón, ezek alkotják a kiállított áruk mintegy 60 százalékát. Az élelmiszer-technoló­giával foglalkozó cégek megnöve­kedett érdeklődésének köszönhe­tően az idei kiállításon a feldolgozó­­ipari gépek, a hűtéstechnika, vala­mint a vendéglátó-ipari és a tisztí­tóberendezések nagyobb területen, külön pavilonban kerülnek bemu­tatásra. Az idei kiállítás kiemelt témája a Hagyományok-ízek-régiók elneve­zésű program, amely Magyarország hagyományos és tájjellegű élelmi­szereinek gyűjtését és széles körű megismertetését célozza. A progra­mot a Földművelésügyi és Vidék­­fejlesztési Minisztérium Agrármar­keting Centruma (AMC) mene­dzseli 1998 óta. Az AMC közösség standjain idén az élelmiszer-terme­lő régiók kis- és középvállalkozásai kapnak lehetőséget termékeik be­mutatására. Kiemelt esemény - rendez­vény a rendezvényen belül­­ lesz a VinAgora nemzetközi borver­seny, és a Magyar Marketing Szövetség Agrár és Élelmiszer­­ipari Klubjának szervezésében lebonyolításra kerülő Agrofood Filmfesztivál. Munkahelyteremtő támogatások Kihirdették a GFC-pályázatok eredményét Idén immár negyedik alkalommal hirdette ki a Gazdaságfejlesz­tési Célelőirányzat (GFC) pályázatainak eredményét tegnap a Gazdasági Minisztériumban (GM) Glattfelder Béla, a GM politi­kai államtitkára. A miniszter döntése alapján tizenhárom pályá­zó nyert el 10,5 és 200 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást. Az összességében 865 millió forint össze­gű támogatással 12,3 milliárd forint értékű feldolgozóipari be­ruházás valósul meg, és 1327 új munkahely létesül.­ ­ Mayf.r György________________ A Gazdasági Minisztérium keze­lésében lévő GFC olyan költség­­vetési forrás, amelyből az odaítélt tá­mogatások a kormány gazdaságstra­tégiájának megvalósítását szolgálják. A célelőirányzatban az idén eddig összesen 64 pályázatot fogadtak el, és a 6,011 milliárd forint támogatás se­gítségével 110,8 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, 7752 új munkahely létesült. Mint Glattfelder Béla jelezte: a 2000-re tervezett programok alap­vetően a magyar gazdaság verseny­­képességének javulását, a szerke­zetváltást, a minden piacon jól érté­kesíthető árualapok létrejöttét, a vállalatközi kooperáció kibonta­koztatását, a beszállítóipar fejlődé­sét, valamint a nemzetközi munka­­megosztásba és a nemzetközi ke­reskedelembe történő fokozottabb bekapcsolódást támogatják. A meghirdetett kiemelt programok beruházásokat, minőségbiztosítási rendszerek bevezetését és az ener­giatakarékossági programok meg­valósítását segítik. A beruházás ösztönzési programon belül a GFC- pályázat meghirdetése során a gaz­daság versenyképességének növe­léséért a korszerű technológiákat és termékeket meghonosító működő­tőke-befektetések össztönzésén túl kiemelt cél a beszállítóipari beruhá­zások támogatása is. A gazdaságfejlesztési pályázat támogatási formaként a korábbiak­ban visszatérítendő kamatmentes kölcsön helyett a vissza nem térí­tendő támogatást vette át. A pályá­zaton nyerhető támogatás értéke a beruházás költségeinek húsz száza­lékáig maximum százmillió forint lehet, illetve hárommilliárd forint feletti beruházásnál a támogatás maximálisan kétszázmillió forintig terjedhet. Glattfelder Béla jelezte azt is, hogy a jövő évben is fenntart­ják a GFC-pályázatoknál az idei kedvezményeket. Ezzel együtt bő­víteni szeretné a minisztérium a tá­mogatáshoz jutás lehetőségeit és az igénybe vehető adókedvezménye­ket. A gazdasági miniszter a gazda­ságfejlesztési szakmai bizottság ok­tóberi ülésén született javaslatokat figyelembe véve döntött a pályáza­tokról. Ennek értelmében összessé­gében 865 millió forint támogatást ítéltek meg tizenhárom vállalatnak. Kétszázmillió forintot kapott a tatabányai SCI Magyarország Elekt­ronikai Gyártó Kft. összeszerelő üzemének kapacitásbővítéséhez. Százmilliós támogatást kapott a budapesti Elmar Hungária Terme­lő és Kereskedelmi Kft., a Tigép Tiszakécskei Gépgyár Kft., vala­mint az egri ZF Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. Százmillió forint alatti támoga­tásban részesült a budapesti Actual Profilgyártó Kft., a dunaújvárosi Momert Rt., a soproni Clemco Ter­melési és Kereskedelmi Kft., a nemesgulácsi Gulács Ipari Szövet­kezet, a szegedi Florin Vegyipari és Kereskedelmi Rt., a tarnazsadányi Bott-Udecoop Kft., a budapesti Felina Hungária Kft., a debreceni Partium ’70 Műanyagipari Rt. és a berettyóújfalui Silvaniaimpex Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kft. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmmmmsmmmmmmmmmmmmgmmmmmr'mmns/tmmftmmm Magasabb jövedelmek Budapesten M Barát Mihály__________­______ V­ámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese tegnap, a hivatal budapesti sajtó­­tájékoztatóján közölte, hogy az összevonás alá eső jövedelem 1999-ben meghaladta a 3200 mil­liárd forintot, ez a megelőző évhez képest 15,8 százalékos növekedést jelent, ami elmarad az 1998. évi 18,6 százalékos emelkedéstől. Az szja-törvény szabályai sze­rint tavaly 4,428 millió fő számolt el közvetlenül, vagy munkáltatóján keresztül jövedelmével és adóköte­lezettségével. A szeptember köze­péig összesített jó bevallások száma 4,325 millió darab, ami 98 százalé­kát teszi ki a bevallásoknak. Az ön­bevallók súlya a múlt évben vala­melyest növekedett, elérte a 49,9 százalékot. Az elmúlt évi adóbevallások alapján az egy főre jutó éves átlagos jövedelem országosan 769 ezer fo­rintot ért el. A nem önálló tevé­kenységből származó 2858 milliárd forintos jövedelem az átlagosnál gyorsabban, 17,5 százalékkal emel­kedett. Ezzel szemben az önálló te­vékenységből származó 152 mil­liárd forintos jövedelem csupán 6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az összevont jövedelmek terü­leti megoszlásáról az elnökhelyettes elmondta: a megyék előző évi rang­sor csak minimális mértékben rendeződött át. Legmagasabbak az átlagjövedelmek Fejér, Győr- Moson-Sopron és Komárom-Esz­­tergom megyében, a legalcsonyabb értékek Bács, Békés, illetve Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyét jelle­mezték. A megyék lakosainak 1999. évi átlagjövedelme 649 ezer forintot ért el, ezzel szemben Budapest átla­ga 1,029 millió forintot tett ki. A legmagasabb bevallott éves jövede­lem 269 millió forint volt. Az 1999. évi szabályok szerinti összevonás alá nem eső jövedelem összege 316 milliárd forint, az előző évivel összehasonlítható jövedel­mek 286 milliárd forintot tettek ki. Az adósávok és az adókulcsok, va­lamint a jövedelmek múlt évi válto­zásának következtében a számított adó a jövedelmeknél lassabban, 8,9 százalékkal nőtt, összege 919 mil­liárd forint volt. A számított adót csökkentő tételek és az adókedvez­mények révén az adózók 1998-ban 283 milliárd forintot, tavaly pedig 11 százalékkal kevesebbet, 251 mil­liárd forintot vontak le adójukból. Vámosi-Nagy Szabolcs elmond­ta: idén kissé bonyolultabb beval­lásra kell majd számítani. Az elnök­­helyettes szerint a magyar adó­rendszer bújtatott nullaszázalékos kulcsot tartalmaz, hiszen az adókö­teles állampolgároknak mintegy ti­zede nem fizetett adót a külöböző csökkentő tényezők miatt. Kötelező BSE-tesztek Nincs általános húsliszttilalom az Európai Unióban HÍRÖSSZEFOGLALÓ F­ranciaországnak nem sikerült rábírnia uniós partnereit, hogy példáját követve általános ti­lalmat rendeljenek el az állati ere­detű takarmánylisztek felhaszná­lására a kergemarhakór (BSE) ter­jedése elleni óvintézkedésként. A kérődzők esetében már 1996 óta tilos az unióban a csont- és hús­liszt takarmányozásra való fel­­használása. Franciaország a BSE újabb eseteinek közelmúltbeli fel­­­bukkanása nyomán ezt a tilalmat terjesztette ki valamennyi háziál­latra, és szerette volna elérni, hogy az intézkedést a többi EU- tagországban is bevezessék. Ezt azonban egyelőre csak Nagy-Bri­­tannia és Portugália tette meg, a többi tagállam, élükön Németor­szággal úgy véli, őket nem, vagy csak kevéssé fenyegeti a BSE terje­dése - szól az MTI jelentése. Az EU-tagországok mezőgaz­dasági miniszterei tegnap megál­lapodásra jutottak arról, hogy ja­nuár 1-jétől minden olyan, 30 hó­naposnál idősebb szarvasmarhára kiterjesztik a kötelező BSE- teszteket, amelyek az úgynevezett kockázati csoportokba tartoznak. Egyidejűleg a bizottság javasolta a minisztereknek, hogy oldják fel a portugál marhahús behozatalára 1998 novemberében elrendelt ti­lalmat. A francia gazdák megsegítésére tegnap csaknem 3 milliárd frank (389 millió dollár) értékű segély­­csomagot nyújtott át Jean-Clade Galvany francia mezőgazdasági miniszter, a csomagon belül a mar­hatenyésztők 400 millió frank köz­vetlen segélyt kapnak, a franciák egyötöde ugyanis teljesen felha­gyott a marhahúsfogyasztással. Terjeszkedne az MAB M CzOVF.K OuvF.R________________ M­agyarországon is kész épü­letgépészeti, energiatechni­kai, ipari technikai cégek fölvásár­lására az MAB Anlagenbau Austria AG. Az egykori Mannesmann válla­latot az amerikai Andlinger csoport vásárolta föl kevesebb mint egy éve, mostanra befejezte a cég átalakítá­sát, így az épületgépészet, és az üze­meltetés teljes vertikumában képes szolgáltatásokat nyújtani. Piaci ter­jeszkedését ezzel viszont nem zárta le - mondta tegnap sajtótájékozta­tón Herbert Furch elnök. A csoport legújabb akvizíciója a salzburgi, át­számítva csaknem 4 milliárd forint forgalmú E. Schurich Central­­heizungen GmbH., még időszerűbb az innsbrucki 9 milliárd forint ár­bevételű gyenge- és erősáramú te­lekommunikációs, informatikai, biztonságtechnikai, automatizálási vállalkozás, a Fiegl&Spielberger. Az MAB forgalma 3,2 milliárd schil­­ling, operatív eredménye pozitív. Magyarországon az MAB ko­rábban is dolgozott ugyan, céget 1992-ben alakított. Az MAB Anlagenau Hungária Kft. ügyve­zető igazgatója, Brigancz János el­mondta, a társaság ma az ország négy legnagyobb épületgépészeti cégének egyike, 55 alkalmazottja van, az idén másfél milliárd, jövő­re 1,7 milliárd forint árbevételt tervez. Referenciái között említhe­tő a Madách Trade Center, a Ger­beaud Ház, a Marriotthoz tartozó Hotel Vasudvar, most többek kö­zött a Hiltonban és az Electrolux Lehelnél dolgoznak. Ipari beruhá­zást folytatnak az Audinál és a TDK-nál. 2000. november 22., szerda Gazdaság mia EB Új elnök-vezérigazgató a Magyar Posta Rt.-nél is Pazsay Gábor________________ N­ógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter november 21-i hatállyal felmentette Varjú Tamást, a Magyar Posta Rt. elnök­vezérigazgatóját. Ezzel egyidejűleg Kalmár Istvánt, a posta fel­ügyelőbizottságának elnökét ne­vezte ki vezérigazgatóvá. Az igaz­gatóság a tegnapi ülésen Kalmár Istvánt a Magyar Posta Rt. elnöké­nek is megválasztotta. A posta most menesztett veze­tőjét még Nógrádi László elődje, Katona Kálmán nevezte ki vezér­­igazgatónak 2000 január 10-i ha­tállyal, majd a posta igazgatósága júniusban elnökké. Varjú Tamás kinevezésétől kezdve azt hangsú­lyozta, hogy a posta piaca gyöke­res változásokon megy keresztül, a Magyar Posta csak abban az esetben tud talpon maradni, ha átalakítja szolgáltató rendszerét. A posta menesztett első embere leg­inkább a logisztikai háttér kiépíté­sét, a vállalatirányítási rendszer fejlesztését, valamit az elektroni­kus kereskedelemben való meg­határozó részvételt tartotta fon­tosnak az ország második legna­gyobb vállalatának jövőjét ille­tően. Varjú Tamás a menesztésé­vel kapcsolatos hírekről ezt meg­előzően azt mondta, hogy közte és a tulajdonos között nem esett szó a leváltásáról. Nógrádi László mi­niszter nem kívánt nyilatkozni a döntéséről. Lapunk úgy értesült, hogy Varjú Tamás menesztését követően az igazgatóságban is sze­mélyi változások várhatók. Kalmár István 49 éves villa­mosmérnök-informatikus, a Ma­gyar Posta Rt. felügyelőbizott­ságának elnöke, miniszterelnöki főtanácsadó, 1998 végétől töltötte be az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzé­si Hivatal (APEH) informatikai el­nökhelyettesi posztját. Burillák Attila, az APEH szóvivője lapunk­nak úgy nyilatkozott, hogy tudo­másul vették, ám sajnálják Kal­már István távozását az adóható­ságtól. Kalmár István Nőtt az építőipari termelés AZ ÉPÍTŐIPARI termelés volu­mene szezonálisan és munka­nap-korrekcióval kiigazítva szeptemberben 6,4 százalék­kal csökkent augusztushoz ké­pest, de 5,1 százalékkal meg­haladta az egy évvel korábbi szintet - derül ki a KSH leg­frissebb jelentéséből. Az épít­kezések száma szeptemberben 8,3 százalékkal, évkezdettől 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszo­nyítva. Az építőipari vállalko­zások szeptemberben az egy évvel korábbival lényegében azonos volumenű új szerző­dést kötöttek, az új szerződé­sek évkezdettől halmozott adata pedig 23,7 százalékkal haladta meg az előző év január-szeptemberit. (MTI) Turisztikai ajánló A HAZAI TURISZTIKAI és ide­genforgalmi lehetőségek jobb megismertetése érdekében a Gazdasági Minisztérium azt tervezi, hogy az egész magyar­­országi turisztikai kínálatot megjelenteti az interneten - tudtuk meg Glattfelder Béla politikai államtitkártól. A GM tervei szerint így akár a legki­sebb panzió szolgáltatásait is le lehet kérni, sőt a helyfoglalás is megoldható a világháló segít­ségével. A rendszert szeretnék kiegészíteni a hazai kulturális ajánlatokkal is. (M. Gy.) Infrastrukturális felkészültség A KÖZLEKEDÉS területén 40 százalékban jelenleg eleget tu­dunk tenni az Európai Unió jogszabályi előírásainak - mondta el tegnap Kazatsay Zoltán, a Közlekedési és Víz­ügyi Minisztérium nemzetkö­zi és EU-integrációs helyettes államtitkára egy infrastruktu­rális kapcsolatokkal foglalko­zó szemináriumon. A helyet­tes államtitkár szerint az or­szág uniós csatlakozását köve­tően a közlekedésben lesznek olyan területek, ahol néhány éves türelmi időt kell kér­nünk. A csatlakozási tárgyalá­sokat 2001 végén, vagy 2002 elején befejezhetjük - mondta Kazatsay Zoltán. (P.G.I.) Index: nőtt a forgalom AZ INDEX.HU RT. 2000 első ki­lenc hónapjában 248 millió fo­rint árbevételt ért el, az éves árbevétel 370-380 millió forint között alakul - közölte Braun Róbert, a társaság vezérigazga­tó-helyettese tegnap Budapes­ten. Az egész éves árbevétel mintegy 20 százalékkal múlja felül az eredetileg tervezettet, és négyszerese az 1999-esnek. Braun elmondta: a cég meg­kezdte a tárgyalásokat a BÉT- tel a részvények tőzsdei beve­zetéséről. (B. M. T.) Autóipari klaszter A REGIONÁLIS Fejlesztési Hol­ding, a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány, az eszter­gomi önkormányzat és a Ma­gyar Suzuki Rt. tegnap létre­hozta a Közép-magyarországi Autóipari Klasztert. A most megalakult gazdasági szervezet célja, hogy a közép-magyaror­szági régió kis- és középválla­latai szoros kapcsolatot alakít­hassanak ki a területen lévő nagyvállalatokkal. A klaszter egy meghatározott regionális gazdasági terület termék- és szolgáltatásalapon szervező­dött vállalkozásaiból áll, amelynek tagjai formális és in­formális kapcsolatban vannak egymással, árukat és szolgálta­tásokat cserélnek. (H. E.)

Next