Magyar Nemzet, 2000. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-20 / 271. szám
Névnap Köszöntjük a ma névnapjukat ünneplő JOLÁN nevű olvasóinkat! A Jolán név Dugonics András író alkotása Árpád-kori tárgyú Etelka regényében. A név voltaképpen a régi magyar Jóleán (jó leány) női név felújítása, amellyel egyúttal a görög eredetű Jolantha, Jolentha elnevezést kívánta Dugonics magyarrá tenni. A Jolantha jelentése: a viola virága. Becézése: Jolánka. Ezen a napon történt: FELAVATTÁK a Lánchidat (1849). Megkezdődött a nürnbergi per, Hermann Göring és társai tárgyalásával (1945). Alakuló kongresszusát tartotta a Jurta Színházban a Fiatal Demokraták Szövetsége (1988). Ezen a napon született: SELMA LAGERLÖF (1858) Nobel-díjas svéd írónő; - Habsburg Ottó (1912) politikus, író, a Páneurópai Unió elnöke; - René Kolle (1937) német operaénekes, tenor. Ezen a napon halt meg: BÓLYAI FARKAS (1856) matematikus, akadémikus; - Jókainé Laborfalvy Róza (1886) színésznő; - Lev Tolsztoj (1910) orosz író, elbeszélő; Jób Dániel (1955) rendező, színigazgató, író. Az ő vezetése alatt virágzott az ún. második vígszínházi stílus. A Kárpát-medence időjárása A Kárpát-medencében hétfőn csendes, őszi időre számíthatunk. Reggel párás lesz a levegő, főként az Alföldön és Erdély mélyebben fekvő területein alakul ki köd. Napközben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel. Tartósabban ködös területek csak foltokban maradnak A délies szél mérsékelt marad. A hőmérséklet csúcsértéke a nyugati részeken 8, 12 fok között, keletebbre 12, 15 fok között alakul. Fronthatás: Légnyomás: nincs alig változik Hőmérsékleti szélsőértékek Magyarországon: Min.15.2°C. Debrecen (1902) Masz 18,6°C, Pécs (1951) Készítette. ICI Interaktív Meteorológia 2000. 11. 19., Hóra. www.icicom.hu Vízállás-jelentés *§# Duna, Pozsony: 304 cm, 8° S. -Körös, Nagyvárad: 36 cm, 9° Budapest: 189 cm, 12° Maros, Arad 40 cm, 8° Újvidék: 215 cm, 12° Dráva. Eszék: 191 cm, 9° Tisza, Huszt:15 cm. 8° Balaton, Siófok: 62 cm, 9° Tokaj: 454 cm, 8° Velencei-tó, Agárd: 126 cm, 8° Titel: 240 cm. 9° Fertő-tó, Fertőrákos: 43 cm, 8° az Adriai-tenger hőmérséklete: 17-19" Légszennyezettség (Bp.). NAP-KELTE november 21-én, kedden reggel is 5.50 és 9.00 között a Magyar ATV-n. A témákból: A Kereszttűzben Pallag László az olajbizottság elnöke; - Székely Zoltán mindazokat beperli, akik őt rágalmazzák. A Kinnpadon Székely Zoltán. - Csak akkor vállalná el a miniszteri posztot, ha az Egészségbiztosítási Pénztár irányítását a pénzügyitől az egészségügyi tára venné át. A stúdióban a bársonyszék várományosa, Mikola István. Mit láttak a bandaleszámolásból a Kerepesi úti Totál benzinkút alkalmazottai? - Stúdiónkban az ingatlanmaffiának az az áldozata, akinek a bérbe adott lakását a bérlő saját tulajdonaként adta el. - Miért vetkőztették le az autóstoppost? Miért verték meg? A nem mindennapi történet főszereplője a stúdióban. - Ébredjen vidáman Farkasházy Tivadar és Éles István jelenetével. - Millenniumi vetélkedő. Bombák a DAM udvarán ' ** —••• -..aff ■ •-.* • vw-v- . . v*. -.v. •• Kozma Erika__________.________ • • Öt második világháborús láncos bombát találtak a felszámolás alatt álló Diósgyőri Acélművek Rt. vashulladék-tároló terén tegnap hajnalban. Marjasné Endrédi Zsuzsanna felszámolóbiztos elmondta, egyelőre jól elszigetelt területen tárolják az öt darab robbanószert, és várják a tűzszerészeket, akik lapzártánkig nem érkeztek meg. Ha a bombák bekerülnek az égéstérbe, az komoly veszélyt jelentett volna a dolgozók életére. A mai munkakezdés attól függ, hogy a tűzszerészek mikor hatástalanítják a bombákat. Szerelemből ölt N MTI_______________________ Szerelmi viszony állt a hátterében a pénteken Pápán történt gyilkosságnak és öngyilkosságnak. Horeczky László ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: az 51 éves pápai férfi, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola gondnoka pénteken reggel felkereste az intézmény kollégiumában ügyelő nevelőnőt. A negyvenhat éves asszonnyal korábban szerelmi viszonya volt. Eddig ismeretlen helyről származó puskát vitt magával, áldozatát azzal többször fejbe verte. A nő belehalt sérüléseibe. A gyilkos elmenekült, majd látva az őt kereső rendőröket, kimászott a tetőre, és levetette magát az épület tetejéről. A férfi nem állt elmeorvosi kezelés alatt, viszont eljárás folyt ellene természetellenes, erőszakos fajtalankodás miatt. MEGJELENT Ludwig Emil FELVIDÉKI MŰEMLÉKKALAUZA, amely lapunk munkatársának negyedszázados gyűjtőmunkáját és helyszíni tapasztalatait foglalja össze tíz fejezetben. A szép kiállítású kötetet hatvanöt alaprajz gazdagítja, az eligazodást térképvázlat és helynévszótár segíti. A könyv minden nagyobb könyvesboltban kapható, ára: 1500 Ft. 2000. november 20., hétfő KrOHIkS. ’ Jl31|\dljuMR/PI Ufil Tocsik után Tasnádi Szőgyényit felkérték a vállalkozó védelmére . Hernádi___________________ A 800 millió forintos sikerdíjáról elhíresült Tocsik Márta, és az egy hónappal ezelőtt, a már lemondott Nógrádi László közlekedési miniszter autóbalesetében elhunyt fiatalember családjának védelmét ellátó Szőgyényi József ügyvéd most azt fontolgatja, hogy részt vesz Tasnádi Péter, az 1999. szeptember 9-én előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozó védelmében is. A Szikinger István és Bíró László által vezetett védői csoport képviselője a napokban kereste fel őt, hogy felkérje a munkára. Szőgyényi József lapunknak elmondta, hogy csak a tízezer oldalnyi bűnügyi irat elolvasása után dönt, hogy elvállalja-e a feladatot, vagy pedig más módon segít majd Tasnádi védőinek. Egyelőre azt sem tudja még, hogy a védelmi munka melyik területén lenne rá szükség. A legfontosabb - állítja -, hogy a Tasnádiügyben ő is olyan jól felkészült legyen, mint kollégái. Éppen ezért - tette hozzá -, még korai lenne arról beszélni, hogy a jövőben a Tasnádi Péter védelmét ellátó csoport vezetőjeként illetve tagjaként dolgozna, vagy csak a háttérben foglalkozna az üggyel, például tanácsadóként. Bíró Lászlótól, Tasnádi Péter ügyvédjétől és barátjától megtudtuk, hogy jelenleg öten látják el a vállalkozó védelmét, valamenynyien szeretnék megnyerni Szőgyényi Józsefet is. Bíró elmondta azt is, hogy a Pest Megyei Főügyészségen várhatóan a héten fejezik be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által november első napjaiban benyújtott vádemelési javaslat tanulmányozását. Ezt követően a főügyészség illetékesei találkoznak a védelem munkatársaival, majd a hónap utolsó napjaiban kerülhet sor Tasnádi ügyészi meghallgatására, ahol védői ismét kezdeményezik majd a vállalkozó szabadlábra helyezését. Lavina Tirolban BMTI _____________ Lavina temetett maga alá több embert tegnap Tirolban; a keresés nagy erőkkel folyik, de a kora délutáni órákig csak egy túlélőt, valamint egy halottat találtak, további 4-5 személyt még keresnek. Szemtanúk szerint a szerencsétlenség délelőtt történt a Festkogel csúcs körüli szabad síterületen. Délben már száz hegyi mentő kereste úgynevezett lavinakutyákkal, turisták és síelők segítségével az áldozatokat, s a helyszínen volt három helikopter is. A lavinát valószínűleg az utóbbi napok számos figyelmeztetése ellenére a mély hóban síelők váltották ki. Tirolban csütörtök óta kétezer méter felett 1,2 méter új hó esett le, ezért 2200 méter felett már egyetlen síelő súlya is elegendő a lavina megindulásához. A tiszta, hideg éjszaka nyomán ugyan az új hó viszonylag jól kötődött az előző hótakaróhoz, de mivel tegnap egész délelőtt napos volt az idő, az olvadó, vizes hó könnyen megcsúszhat - figyelmeztették a sportolókat a hatóságok. Miközben Graubünden kantonban a nagy hóesés nyomán több helyen előrehozták a szezonnyitást, a kanton déli részén a súlyos esőzések nyomán annyira megnőtt a sárlavinák veszélye, hogy több hegyoldalban fekvő falut ki kellett üríteni. RÖVIDEN AZ ÁRADÁSOK miatt tízezer család vált földönfutóvá Srí Lanka háború dúlta keleti részén. Az özönvízszerű esőzéstől megduzzadt folyók kiléptek medrükből, és hatalmas területet árasztottak el Batticada és Ampara körzetekben, a fővárostól háromszázötven kilométerre keletre. Eddig egy ember haláláról érkezett jelentés. (MTI) A TISZÁBA UGROTT a szegedi régi híd tetejéről egy húszéves fiatalember szombaton éjszaka, állapota súlyos, életveszélyes. Egy arra járó fiatalember vette észre, hogy valaki a vízbe vetette magát, majd úszni próbál, és segítségért kiabál. A szintén 20 éves szegedi fiatal utána ugrott, és kihúzta a partra. (MTI) AMFETAMINOKAT előállító laboratóriumot leplezett le, és letartóztatott három személyt a lengyel rendőrség. A rendőrök mintegy 250 kilogramm amfetamin előállításához elegendő vegyi anyagot foglaltak le,értéke meghaladja a kétmillió dollárt. (MTI) TŰZ ÜTÖTT KI a Somogy megyei Vése egykori termelőszövetkezeti munkásszállásából kialakított menekültbefogadó állomáson szombaton a késő esti órákban, feltehetően egy hősugárzó figyelmetlen használata következtében. Három város tűzoltói vonultak ki a tűzesethez, és vasárnap hajnalban oltották el a lángokat. A százhatvan délszláv menekültnek átmeneti otthont adó szálláshelyről hetven személyt kellett kitelepíteni, két felnőttet és egy gyermeket füstmérgezéssel szállítottak kórházba. (G. J. A.) MEGHALT egy húszéves fiú és életveszélyes sérülést szenvedett egy 14 és egy 16 éves lány ma hajnalban a Gávavencsellő és Balla között bekövetkezett balesetben. A fiatalok az egyik gávavencsellőidiszkóban szórakoztak. A hazafelé tartó fiatalok közé fékezés nélkül hajtott a 25 éves S. J. rakamazi lakos által vezetett Trabant gépkocsi, amelyben a sofőrrel együtt hét, a diszkóból hazafelé tartó fiatal volt. A sofőr alkoholos befolyásoltság alatt állt. (HP) KERESI A kecskeméti rendőrkapitányság azt a törött lámpájú Volkswagent, amely szombatra virradóra halálra gázolt egy 22 éves fiatalembert. A baleset körülményei egyelőre ismeretlenek. Az ezüstmetál színű gépkocsit 1981-85. között gyárthatták. A baleset az 52-es számú úton, az Úrihegy 155. számú ház előtt történt. Az autó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. (B. A.) ELTŰNT egy tizenegy éves állami gondozott kislány a kaposvári Vadrózsa lakóotthonból. A 130 centiméter magas, barna rövid hajú, barna szemű Nikolics Mónika november 13-án távozott el az otthonból, és azóta nem akadtak a nyomára. (G. J.) Drogfogások | BF.SZEDICS-MTI________________ Százhuszonkilenc kilogramm heroin rejtőzött egy déligyümölcsöket szállító török kamion rakománya között, amely tegnap hajnalban akadt fenn a vámvizsgálaton Nagylaknál. A pénzügyőrök arra figyeltek fel, hogy az úti okmányokon feltüntetett súly nem egyezik a mért adattal. A 233 csomag kábítószer értéke 696 millió forint. A Vám- és Pénzügyőrség Délalföldi Regionális Parancsnokság vámhivatalai ez évben huszonegy alkalommal hétszáz kilogramm feletti heroint, továbbá hasist, marihuánát és ópiumszármazékot foglaltak le. A kábítószerek értéke eléri a 3,838 milliárd forintot. Több mint 1100 ecstasy tablettát foglaltak le a hegyeshalmi határátkelőhelyen a vámosok a péntekről szombatra virradó éjszaka egy Audi típusú személygépkocsival az országba belépni szándékozó holland állampolgárságú férfi csomagtartójában. A keceli Korona diszkó bezáratására tesz javaslatot Bács-Kiskun megye rendőri vezetése, mert a pénteki akció nyomán a helyiség átfésülésekor 286 kábítószer-tablettát, 123 gramm amfetamin származékú és tizenhat gramm más drogtartalmú fehér port, illetve huszonkilenc darab marihuánás cigarettát találtak. Három gázpisztoly is előkerült. Előállítottak húsz fiatalt kábítószer-fogyasztás gyanújával. Mai televízió- és rádióműsor A rádió- és a televízió-műsorok részletesen és ajánlóval a szerdánként megjelenő, Színes, 32 oldalas MŰSORÚJSÁG című mellékletünkben olvashatók. ml: 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.35 Naprakész 12.01 Híradó délben 14.00 Minden lében két kanál 14.55 Rhapsodia demografica 15.50 Ezredforduló 16.00 Magyar Ház 16.25 Új katolikus templom Rákoskeresztúron 16.45 Maradj velünk! 16.55 A Kamerun-hegy árnyéka 17.20 Seregszemle 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... 19.15 Híradó este 19.50 Sporthírek 20.00 Millenniumi Mesék 20.30 112 magazin 21.10 MMM? 21.40 112 extra 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.40 Alaphangok 22.50 Fogadóóra 23.20 TL - Bajnokok Ligája-magazin 0.10 Ezredforduló m25.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Delta 9.00 Rajongó 9.30 Századfordító magyarok 10.20 Örökségünk 10.30 Tv-klinika 11.00 A jövő Magyarországa 11.30 Két szív háromnegyed ütemben 12.00 Déli harangszó 12.05 Boldog születésnapot! 12.50 Van öt perce? 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Zenebutik - Zenehíd 15.50 Vers mindenkinek 16.00 Iskola utca 17.30 Ugye, kicsit ismerős? 18.00 IS - Futballhétfő 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Esti mese 20.00 Híradó este 20.34 Sporthírek 20.40 Európa természeti csodái 21.35 Záróra különkiadás 22.00 Shoah 0.30 Nikodémusok órái DUNA TV: 4.10 Plusz egy óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Magyar világ 9.40 Napóra 10.25 A vidéki ház 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Energiaábécé 12.25 Esti kérdés 12.35 Miénk a tér 13.35 Mozgó Kép 14.05 Emlékképek 14.30 Különleges utazások 15.20 Zavattini 16.15 Katedra nélkül 16.35 Rendhagyó történelemóra 17.10 A világöregség kincsei 17.25 Mese 18.00 Napóra 18.55 Nők között 19.50 Sportképek 20.15 Építészmesterek 20.55 Tükör 21.30 Híradó sportpercek 22.00 Ezredforduló 22.05 Ezredvégi krónika 23.05 Sportképek - válogatás 23.35 Jevgenyij Halgyej, Sztálin fotósa 0.40 Híradó tv2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gazdagok és szépek 9.25 Csupa-csupa élet 9.50 Party Tv 10.50 Közvetlen ajánlat 11.40 Szerencsekerék 12.10 Miért éppen Alaszka? 13.10 Vörös grófnő 14.35 Xena 15.30 Kastélyszálló 16.25 Sonadoras 17.10 Maria Isabel 17.40 Esperanza 18.30 Tények 19.00 Most vagy soha! 19.45 Gyerekszáj 19.55 Vad angyal 20.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 21.30 Friderikusz - Az én mozim folytatódik 22.30 Forró nyomon 23.10 Jó estét, Magyarország 10.00 Végtelen határok 0.50 Színkép 1.20 Napló 2.00 Vers éjfél után RTL KLUB: 6.30 Reggeli 8.10 Mire gondolok? 9.00 Receptklub 9.15 Szeretni bolondulásig 9.45 Julieta 10.35 Top-shop 11.30 Delelő 13.00 Híradó 13.20 Kavalkád 13.30 Kalandos nyár 14.25 Önkéntes lovasság 16.00 Julieta 16.50 Joker 16.55 Szeretni bolondulásig 17.20 Hegylakó 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.50 Fókusz ráadás 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.15 Pusztító düh 22.55 Híradó 23.15 AutóMánia 23.45 Űrbalekok 0.35 Fókusz KOSSUTH : 4.33 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 9.04 Napközben 11.04 Szon■ da 11.35 Anno 12.02 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Veridég a háznál 13.20 Pravoszláv énekek 13.30 Krisztus közöttünk! 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Nyitott percek 15.05 Szóljon hozzá1 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Nyitott percek 17.05 Pénz, piac, profit 18.00 Esti Krónika 19.05 Sportvilág 19.30 A magyar népzene és népköltészet hete 20.30 Határok nélkül 21.05 Értsünk szót! 21.45 Tetten ért szavak 21.55 Szóló 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Régiók 23.04 A magyar népzene és népköltészet hete PETŐFI: 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 A rádió kívánságműsora 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiuszjáték-tér 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 A zene varázsa 22.00 Szálkák 23.00 Hírpercek 23.15 Visszajátszás 0.00 Éjfél után... BARTÓK: 6.00 Muzsikáló reggel 8.06 Pódium 9.15 Francesco Cilea operáiból 10.05 Irodalmi Újság 10.57 Barokk muzsika 11.30 A hét zeneműve 12.06 Hangverseny délidőben 13.46 Mendelssohn: fisz-moll fantázia 14.05 A magyar népzene és népköltészet hete 14.50 Hamari Júlia operaáriákat énekel 15.33 Fiatalok minikoncertje 16.05 Muzsikáló délután 18.05 Kora esti hangverseny 19.05 Barátságos bölcsességek 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 21.25 Spanyol melódiák rézfúvókon 21.45 James King operafelvételeiből 22.24 Vörösmarty Mihály összes drámája 0.05 Notturno