Magyar Nemzet, 2001. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-06 / 5. szám
gazdasag@magyarnemzet.hu 2001. január 6., szombat Gazdaság Magyar Nemzet ED Rovatvezető: Schubauer Ferenc Előtérbe kerülnek a régióigények Az ITDH erősítené a külföldi jelenlétet A lényegi irányok nem változnak a kereskedelemfejlesztés és befektetésösztönzés területén, de kicsit erőteljesebbé szeretnénk tenni a környező országokkal kialakított kapcsolatokat - emelte ki Skultéti Vilmosba Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. január 1-jétől kinevezett új vezérigazgatója, tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Mayf.r György_________________ S kultéti Vilmos vezérigazgató jelezte: a környező országok mellett szintén erősíteni kell az Egyesült Államokkal és Japánnal meglévő gazdasági együttműködésünket, valamint nyitni szeretnének az arab országok és Dél-Korea felé is. Az ITDH munkáját segíti a Gazdasági Minisztériummal és a Külügyminisztériummal meglévő jó kapcsolat, valamint hozzásegíthet a kht. megerősödéséhez, hogy a turisztikai képviseletek egy része is hozzájuk került. Skultéti Vilmos szerint az ITDH jelenlegi kilenc irodából álló belföldi hálózata lefedi a régióigényeket, ezért a további működésükben is a regionalitás elve fog érvényesülni. A 33 országban 36 képviseleti irodából álló külföldi hálózat azonban hosszabb távon erősítésre szorul. Amint sikerül felmérni az igényeket és biztosítani a pénzügyi feltételeket, megvizsgálják, hogy hol kell új irodát nyitni. Mindezek ismeretében az adott feladat elvégzéséhez kell az ITDH belső szervezetét alakítani, oly módon, hogy feladatorientáltan működjenek és megmaradjon az alapvetően jól dolgozó társaság. A Magyarországra irányuló befektetésekről szólva a vezérigazgató elmondta: arra kell törekedni, hogy akik eddig befektettek a hazai piacon, azok újra befektessenek és egy magasabb szinten folytassák eddigi tevékenységüket. Ehhez természetesen kormányzati lépések is szükségesek, hogy a képzett munkaerő, a kedvező gazdasági környezet, a jó munkafeltételek területén is vonzóbbá tegyük Magyarországot a külföldi tőke számára. Az ITDH befektetésössztönzési és kereskedelemfejlesztési feladatai során részt vett a kiemelt gazdasági programok, így többek között a zöldmezős termelőberuházások megvalósításában, a hátrányos helyzetű régiók fejlesztésében, a magyar termékek külpiacra juttatásában, a kis- és középvállalkozásokat segítő beszállítói célprogramok létrejöttében, az EU- csatlakozásra való felkészülésben valamint a külpiaci információk átadásában. Az ITDH közreműködésével az elmúlt évben 922 millió euró összértékű külföldi zöldmezős befektetési döntés született, amely mintegy 14 400 új munkahelyet teremtett. Háromszázhuszonhét szakmai programot (kereskedelemfejlesztési és befektetési konferenciák, üzletember-találkozók, partnerkeresések és termékbemutatók) szerveztek meg, ezek közül a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatból megvalósultak száma 288, a PHARE-forrásból támogatottaké 39 volt. Kettőszázkilenc programra kereskedelemfejlesztési és 118-ra befektetésössztönzési céllal került sor. A rendezvények csaknem felét belföldön rendezték, a programok összköltsége mintegy egymilliárd forintot tett ki. ■ Skultéti Vilmos: Tanulmányok: 1978 JPTE Pécs, magyar-angol szakos tanár. 1989 ELTE Debrecen, angol szakos középiskolai tanár. 1991 Pittsburghi Egyetem, USA MBA/közgazdász; Szakirány: marketing. 1994 Ingatlanforgalmazó és értékbecslő. 1998 Okleveles felsőfokú ingatlanszakértő, Nottingham Trent (GB) és Budapesti Műszaki Egyetem. Munkahelyek: 1989 Alba Regia Építőipari Vállalat vezérigazgatói tanácsadó. 1990 Price Waterhouse Corporate Finance Manager. 1991 Loranger Manufacturing Ltd. Ford cég beszállítójaként a marketingfeladatok végzése. 1993 Loranger Rt., Székesfehérvár, Sóstó Ipari Park, ügyvezető. 1996 MAI Magyar-Amerikai Ingatlanfejlesztő Kft., ügyvezető. 1998 Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadóként területpolitikai kérdések intézése. 1999 MAI Magyar-Amerikai Ingatlanfejlesztő Kft., fejlesztési igazgató. Külföldi szakmai gyakorlat: Seagram Co. Ltd. (USA és Kanada) New Yorkban a Seagram-csoport marketing, befektetési és pénzügyi részlegénél. Loranger Manufacturing Ltd., (USA) marketing és pénzügyi feladatok. Nyelvtudás: angol, német, francia. Skultéti Vilmos: A lényegi irányok nem változnak a kereskedelemfejlesztés és befektetésösztönzés területén fotó: Tóth Tibor Bővülő internetes kínálat M Mayf.r________________________ Megújult a Gazdasági Minisztérium www.gm.hu címen elérhető internethonlapja. A tartalom folyamatos gyarapodása szükségessé tette egy könnyen áttekinthető, felhasználóbarát forma kialakítását, amely egyszerűbb és gyors eligazodást kínál az érdeklődők számára. A hatezer internetes oldalt tartalmazó - és így Magyarország egyik legnagyobb adatbázisára épülő - új honlapot a különböző felhasználói célcsoportok szerint kialakított tartalom és szolgáltatások jellemzik. A honlap használatát az egyszerűbb és gyors keresési lehetőség, a mai követelményeknek megfelelő információtárolás és a rendszeres frissítés teszi kényelmessé. Újdonság a honlapon a Gazdasági Klub, ahol ingyenes regisztráció mellett a klubtagok hírlevél formájában rendszeres tájékoztatást kapnak a minisztérium fontosabb eseményeiről, döntéseiről. A közeljövőben további interaktív szolgáltatásokkal is bővül a honlap kínálata, így többek között moderált fórum, chat-line, illetve ügyfélszolgálat bővíti a lehetőségeket. Könnyebbé vált az otthonteremtés Népszerűek a tavaly bevezetett támogatott hitelek Folytatás az 1. oldalról • Az OTP tapasztalatai szerint a lakás célú támogatásokról szóló kormányrendelet július elsejei módosítása után jelentősen megnőtt az érdeklődés a kiegészítő kamattámogatásos hitelek iránt, arányuk az összengedélyezésen belül a kezdeti 10 százalékról mára ötven százalékra nőtt. A Földhitel- és Jelzálogbank - az előzetes adatok alapján - éves szinten mintegy 12 milliárd forint kedvezményes kölcsönt hagyott jóvá, melyből több mint 10 milliárdnyit már folyósítottak - tájékoztatta lapunkat Zádori János sajtófőnök. Az FHB által jóváhagyott hitelek közel kétharmada építési vagy vásárlási célt szolgál. Építési célra az összes hitel 25 százaléka, tehát valamivel kevesebb, mint 3 milliárd forint, vásárlási célra pedig 41-42 százaléka, tehát 4,9-5 milliárd forint jut. A fennmaradó rész egyéb célt, például felújítást szolgál. Az FHB tapasztalatai szerint az utóbbi négy-öt hónapban felfutott az építési célú hitelek állománya, ami leginkább a támogatási rendszer júliusi bővítésével magyarázható. Ezt támasztja alá az az adat is, hogy a hárommilliárd építési hitelből 2,5 milliárdot a második fél évben hagyott jóvá az FHB. Zádori János szerint az új támogatási rendszer jelentősen bővítette a lakáshoz jutás lehetőségeit. 2000 még az ismerkedés éve volt, idén további felfutásra lehet számítani. A jelzálogbank terveiben idei évre 12-18 milliárd közötti jóváhagyott hitelösszeg szerepel. Az első év tapasztalatairól elmondta: az igénylők 60-65 százaléka hitelképesnek tűnt a megbeszélések alkalmával. A beadott hitelkérelmek több mint 80 százaléka pozitív elbírálást kapott, ha probléma akadt, az általában a felajánlott ingatlannal függött össze. Az utóbbi hónapok örvendetes változása, hogy lényegesen lerövidült az elbírálási idő: az egyszerűbb nyomtatványok és a nagyobb felkészültség miatt ennek átlagos hossza alig éri el az egy hónapot. Dinamikus lakáshitelállománynövekedésről számolt be a Postabank is: a hitelállomány növekedése már megközelíti az ötmilliárd forintot, az ügyletek darabszáma pedig a háromezret. Az átlagos kölcsönösszeg 1,750 millió forint körül alakult. A 2000. évi állomány 53 százalékát lakásépítésre, 43 százalékát pedig lakásvásárlásra folyósították. A hitelállományon belül a Postabanknál 55 százalék a támogatott, 45 százalék a támogatás nélküli kölcsön. A vissza nem térítendő állami támogatások folyósítása már megközelíti az egymilliárd forintot. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. múlt év második fele óta forgalmazza a kedvezményes lakáshitelt, melynek folyósított állománya eléri az 1,5 milliárd forintot. A piaci feltételek mellett kínált lakáshitel-állománya is a második fél évben indult lényeges növekedésnek: az egész évi, 2,8 milliárd forintos állományból 2,5 milliárdnyi ebben az időszakban keletkezett. A lakáspiac élénküléséről tanúskodnak a Központi Statisztikai Hivatal adatai is: az első háromnegyedévben csaknem 31 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 42 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Az idei év első kilenc hónapjában 18 ezer új lakóépület, 11 ezer nem lakóépület és 700 üdülőépület építésére adtak engedélyt az építésügyi hatóságok. Az első háromnegyed év adatai alapján valószínűsíthető, hogy a kiadott építési engedélyek száma 2000 végére elérte a kormány által várt 40 ezres szintet. EZ ÉV JANUÁRJÁTÓL A KORMÁNY DÖNTÉSE értelmében nem kell illetéket fizetni az új építésű lakások után. A kedvezmény a vállalkozóktól és cégektől vásárolt új építésű ingatlanok esetében jár, míg ha egy magánszemély építi fel saját lakását, és azt később eladja, a tranzakció illetékköteles. A döntés határt is szab a mentességnek, mely 30 millió forintos ingatlanérték-határig vehető igénybe. Amennyiben a megvásárolt lakás értéke ezt az összeget meghaladja, úgy a teljes vételár összege után kell az illetéket megfizetni - mondta lapunk kérdésére Heves Gábor, a Fővárosi Földhivatal ügyosztályvezetője. A változtatással a kormányzat célja volt elősegíteni és felgyorsítani a vállalkozói alapon működő lakásépítéseket. Szakértők szerint ez a lépés a költözni szándékozókat új lakások vásárlására ösztönözheti. (Cs. A.) Növekvő ipari termelői árak AZ IPAR TERMELŐI árai 2000 novemberében az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal, míg az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap az MTI-vel. A KSH közleménye szerint a novemberi havi növekedési ütem megegyezett a 2000. évi legmagasabb, januári rátával. Tavaly októberben az ipari termelői árak 0,8 százalékkal voltak magasabbak a szeptemberinél, míg az egy évvel korábbi szintet 12,8 százalékkal haladták meg. Az elmúlt év január-novemberében az ipari termelői árak 11,7 százalékkal emelkedtek a bázishoz képest. (MTI) Papírgyári rekonstrukció A DUNAPACK RT. nyíregyházi gyárában tegnap megkezdte a termelést a 300 millió forintos költséggel felújított hullámpapír-gyártó gépsor - tájékoztatta az MTI-t Sápi Tamás beruházási előadó. A rekonstrukció során részegységcseréket hajtottak végre, ami a gyártási sebesség növelését, és a minőség javítást szolgálja. A százszázalékos osztrák tulajdonban lévő társaság árbevétele 1999-ben 9 milliárd forint volt, 2000-ben pedig a tervezett tízmilliárd forint helyett elérte a 11 milliárdot. (MTI) Vodafone-fejlesztés A VODAFONE ügyfeleinek száma december végéig elérte a 200 ezret. A cég az elmúlt 13 hónapban 160 millió dollárt fordított saját hálózatának kiépítésére, a teljes rendszer megvalósítása 250 millió dollárba kerül majd - jelentette be tegnap Vitai Attila, a Vodafone magyarországi vezérigazgatója. A társaság mától már kizárólag saját hálózatán bonyolítja a fővárosi forgalmat, országosan továbbra is biztosítják a nemzeti roaming-lehetőséget a Pannon GSM hálózatán. (P. G. I.) Olajár: kéthetes csúcson Európában KÉTHETES CSÚCSOK közelében járt a tegnap délutáni európai kereskedésben a nyersolaj, annak jeleként, hogy a piac egyre erősebben bízik az OPEC napi termelési kvótájának jelentősebb visszafogásában már januárban. A globális szabadpiaci alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent minőség februári határideje a londoni nemzetközi olajtőzsdén tegnap délután 20 centes nyereséggel 25,55 dollár volt. (MTI) Bizalmi indexek az eurózónában DECEMBERBEN JAVULT a fogyasztói bizalom az euróövezetben, a termelőszektor hangulata ugyanakkor nem változott novemberről - ez derült ki az EU-bizottság tegnap nyilvánosságra hozott felméréséből. Az átfogó bizalmi index 103,3 volt decemberben a novemberi 103,2 után. (MTI)