Magyar Nemzet, 2001. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-02 / 152. szám

A Magyar Nemzet Belföld 2001. júnus 2., hétfő Rovatvezető: Szerető Szabolcs A közösség erkölcsi kategória „Az egyéni magatartásforma tévútra vezethet, mint a szocializmus eszményképe” Egyén és társadalom címmel rendezett a hét végén konferenciát a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. A rendezvényen el­hangzott: a hazai népesség egészségügyi állapotában nagyobbak a különbségek, mint azt az egyének társadalomban elfoglalt he­lye indokolná. ■ Blázsovics_____________________ ok szempontból sikeres a ma­gyar társadalom, de az egyén és a társadalom kapcsolatában több válságjelenség is megmutatkozik - jelentette ki előadásában Kopp Má­ria professzor, a SOTE Magatartás­­tudományi Intézetének igazgatója. A felmérések szerint az egyik ilyen válságjelenség a magyar társada­lomban, hogy jelenleg a középkorú férfiak halálozási aránya magasabb, mint az 1930-as években. Mint mondta, 1960-tól figyelhető meg ez a jelenség, 1989-ig növekedett a ha­lálozások száma a 45 és 60 év közöt­ti férfiak esetében, az elmúlt 12 év­ben pedig stagnált. Kopp Mária a kutatásokra hivatkozva arra is fel­hívta a figyelmet, hogy a magas ha­lálozási arány csak ötven százalék­ban tudható be az olyan önpusztító magatartásformáknak, mint az al­koholfogyasztás vagy a dohányzás. A professzor asszony szólt arról is, hogy a magyar társadalom egész­ségügyi állapotában nagyobbak a különbségek, mint azt az egyének társadalomban elfoglalt helye indo­kolná. Pokorni Zoltán leköszönő okta­tási miniszter, a Fidesz elnöke fel­szólalásában szintén a bizalom fon­tosságára hívta fel a figyelmet. Meg­látása szerint ha egy társadalomban jelen van a bizalom, akkor az csök­kenti a gazdasági szereplők költsé­geit, míg a bizalmatlanság költség­­növelő tényező. Hangsúlyozta, hogy a XXI. század Magyarországán a kö­zösségnek erkölcsi, etikai kategória­ként kellene megjelennie. Szólt arról is, hogy a rendszerváltás utáni ma­gyar társadalomban az egyén, az in­dividuum került a középpontba, de ez a magatartásforma ugyanúgy tév­útra vezethet, mint a szocializmus eszményképe. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy fontos fel­adat a közösség fogalmának „meg­tisztítása” és a közjó megteremtése.­­ A piac és a verseny önmagában nem képes arra, hogy megteremtse a közjót, ezért ezeken a területeken fenn kell tartani az állam szerepét - jegyezte meg a miniszter, aki hozzá­tette, hogy ez a gondolat áll a polgári kormány filozófiájának középpont­jában is. S Granasztói György, az egyesület elnöke és Pokorni Zoltán beszélget a tanácskozáson FOTÓ: NAGY ZOLTÁN Új köztisztviselői törvény TEGNAP LÉPETT hatályba a köz­­tisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítása. A jogsza­bály - amelynek célja, hogy megteremtse az egységes és ha­tékony közszolgálat alapjait - létrehozza a legfeljebb 300 fős főtisztviselői kart, és bevezeti a vagyonnyilatkozat-tételt a szfé­rában. A jogszabály szerint a felsőfokú végzettség mellett a köztisztviselők számára kötele­ző az etikai kódex betartása, az élettársakra is vonatkozó va­gyonnyilatkozat és a szigorú vizsgarendszernek történő megfelelés. (MTI) Felgyújtották a képviselő üzletét VÉLHETŐEN FELGYÚJTOTTÁK Török Endre kalocsai MDF-es városi képviselő üzletét. A tűz­eset szombat este történt, a műanyag-kereskedés raktára szinte teljes egészében leégett, hatszázezer forint kárt okozva a politikus vállalkozásának. And­rás István tűzoltó főhadnagytól megtudtuk: egyértelműen gyúj­togatásra gyanakszanak, ezért a rendőrség is bekapcsolódott a vizsgálatba. Török lapunknak elmondta: ismeretlenek az utóbbi időszakban három ízben lazították le gépkocsija kerekeit. A képviselő hozzátette: a városi kábeltévé „kérdőjelekkel teli” eladása és a „homályos hátte­rű” strandfürdőbővítés miatt nemrégiben interpellált, ami el­lenérzéseket váltott ki a kalo­csai képviselő-testület szabad demokrata tagjaiból. (MN) Leváltott iskolaigazgató ■ OsIIYÁN________________________ * É­rtetlenül áll Dunaújváros köz­gyűlésének döntése előtt Kis András képviselő (Fidesz), az újvá­rosi Szórád Márton Általános Iskola igazgatója, akit a legutóbbi közgyű­lésen megfosztottak igazgatói tiszt­ségétől. Mint mondta, az intézmény tantestülete 94 százalékban fogadta el igazgatói jelölését, pályázatát pe­dig a szakértői véleményben kiváló­nak minősítették. A negyvenfős tan­testületből mindössze hárman sza­vaztak kinevezése ellen, bár más je­lölt nem volt.­­ Politikailag is és szakmailag is útban vagyok a város vezetésének - vélekedett. Kis András úgy találja, ütközött a városatyák érdekeivel az a szándéka, hogy megtartsa az isko­la egyik tagiskoláját. Ezt jelzi, hogy többször megpróbálták ellehetetle­níteni az újtelepi iskola működését. Szerinte a közgyűlés azt is várja le­váltásától, hogy politikai befolyása csökken a városban. A képviselő úgy véli, az iskolában ezentúl neki mint matematika szakos tanárnak sem lesz helye, mert ezt a posztot már betöltötték. Elmondta: vezetése 16 éve alatt rendkívül sokat fejlődött az intézmény, éttermet, könyvtárat, napközis termet és két számítás­­technikai termet szereltek fel. Az iskola az elmúlt négy év alatt 15 mil­lió forintot nyert pályázaton. Mint mondta, a tantestület is értetlenül áll a történtek előtt. Új támogatási forma a fogyatékosoknak ■ Zivkovics Natália_____________ J­úlius elsejétől egységes fogyaté­kossági támogatást kaphatnak azok a sérült emberek, akiknek jo­gosultságát az arra illetékes orvos szakértői bizottság megállapította, és lemondtak korábbi ellátásukról. Az érintettek augusztus elején kap­ják meg a júliusi járandóságukat - tájékoztatta lapunkat Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztéri­um politikai államtitkára. Aki nem igényli az új támoga­tást, az továbbra is azt az ellátást kapja, amit korábban, például a va­kok személyi járadékát, a közleke­dési támogatást vagy az emelt ösz­­szegű családi pótlékot. Ez utóbbi csak 2002. december 31-ig folyósít­ható, de addig új jogosultságot is megállapíthatnak. A többi ellátás megállapítására viszont már nincs lehetőség. Az egységes fogyatékossági tá­mogatásnak kétféle összege létezik. A magasabbat, a nyugdíjminimum 80 százalékának megfelelőt azok kaphatják, akik halmozottan sérül­tek, vagy olyan súlyosan fogyatéko­sok, hogy mások segítsége nélkül nem képesek élni. A többi esetben a nyugdíjminimum 65 százalékát fo­lyósítják. Az alacsonyabb összeget eredetileg a nyugdíjminimum 50 százalékában határozták meg, nem­rég az Országgyűlés módosította azt 65 százalékra. Eddig körülbelül 75 ezren kérvényezték az új, egységes fogyatékossági támogatást. belpol@magyarnemzet.hu Idén eladnák az MTV-székházat ■ MTI________________________ E­ladásra kínálja az év második felében az MTV-székházát az Állami Privatizációs és Vagyonkeze­lő (ÁPV) Rt., a privatizációs tör­vénynek megfelelően. A vagyonke­zelő az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítására reagálva közölte: a privatizációs szervezet idei üzleti terve az ÁSZ javaslatait is figyelem­be véve már tartalmazza a szükséges lépéseket az MTV-székház hozzá­rendelt vagyonba történő átadására. Az ÁSZ ugyanis ezzel kapcsolatban kifogásolta, hogy a privatizációs szervezet tavaly nem rendelkezett elegendő készpénzállománnyal a hozzárendelt vagyonhoz kapcsoló­dó kiadásai teljesítéséhez. Ezért az igazgatóság a saját vagyonból négy­­milliárd forint készpénz átvezetésé­ről döntött. Ugyanekkor határozott arról is, hogy a hatmilliárd forint nyilvántartási értékű MTV-székhá­­zat a legutóbbi 4,5 milliárd forintos értékbecsléshez képest is alacso­nyabb értéken, négymilliárd forin­ton vezessék át a saját vagyonele­mek közé. Az ÁSZ figyelmeztetett: a privatizációs törvény ilyen átveze­tésre nem ad lehetőséget. „Eltűnt” a fővárosi Mentőkórház Vasárnaptól gyakorlatilag nem fogad betegeket a Mentőkórház, a személyesen vagy telefonon érdeklődőknek tegnap azt tanácsolták az intézményben, hogy a 104-es telefonszámon kérjenek felvilágosí­tást arról, mely ügyeletet adó fővárosi kórház fogadja be őket. Mint azt korábban lapunk elsőként megírta, július elsejétől az Országos Traumatológiai Intézetben kellett volna működnie a Mentőkórház­nak, ám az átköltöztetést elhalasztották, egyetlenegy műszert vagy bútort sem szállítottak még át a Szobi utcából a Fiumei útra. ■ Varga Attila__________________ A Mentőkórház Szobi utcai épü­letének bejáratán egy, a beteg­­felvétel szüneteltetéséről szóló tájé­koztató fogadta az érdeklődőket, az intézményben csak az ambulancia működött. Megtudtuk: a röntgent, a műtőt, a bútorzatot s a betegdoku­mentációt nem szállították még át az Országos Traumatológiai Intézet Fiumei úti épületébe. Az utóbbi in­tézet telefonközpontosa „a tájékoz­tatás hiánya miatt” tegnap nem tud­ta megmondani, hogy a Mentőkór­ház az eredeti terveknek megfele­lően az épületükben működik-e, vagy még nem. Ismert: Mikola István egészség­­ügyi miniszter márciusban döntött arról, hogy júliustól a Mentőkórház a traumatológiai intézet épületébe költözik, s a Fiumei úton létrejöhet a minőségi betegellátást biztosító Or­szágos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI). Lapunk június közepén el­sőnként számolt be arról, hogy az átköltöztetés késik, amit az Egész­ségügyi Minisztérium rendkívüli sajtótájékoztatón cáfolt. Egy lapunk birtokába került dokumentum sze­rint az Országos Mentőszolgálat Mentőkórházának járó- és fekvőbe­teg-ellátási, valamint ehhez kapcso­lódó oktatási feladatait július 1-jétől az OBSI-ban kell ellátnia. Később -ezt egy másik dokumentum bizo­nyítja - az összevonás ütemezése módosult: a Fiumei úti épület har­madik emeletén kialakítandó bel­gyógyászati és traumatológiai osztá­lyok július 20-ra készülnek el, s ez­után kezdődhet el a költözés, au­gusztus elsejétől a Mentőkórház dolgozói pedig már a Fiumei úti épületbe járhatnak dolgozni. Az in­tézmény átköltöztetése szakmai elő­nyökkel jár: jobb lesz a diagnoszti­kai készülékekkel való ellátottság, megoldottá válhat a mentőautók parkolása és a helikopteres leszállás - tudtuk meg szakmai szakértőktől. Ugyanakkor az átköltöztetés még így is elhamarkodott, hiszen a leen­dő Mentőkórház a traumatológia harmadik és hetedik emeletén mű­ködik majd, ez pedig akadályozhatja a sürgősségi betegellátást. Az átköl­töztetéssel kapcsolatban egyébként a Mentődolgozók Önálló Szakszer­vezete egy hónappal ezelőtt levélben fordult az egészségügyi szaktárca s a mentőszolgálat vezetéséhez, ám vá­laszt még nem kaptak a kérdésekre - tudtuk meg Torna Lajostól, az ér­dekképviselet vezetőjétől. A mun­káltató képviselője a hét közepén tart állománygyűlést a Mentőkórház dolgozóinak. Mikola István egész­ségügyi miniszter korábban lapunk­nak úgy nyilatkozott: minden közal­kalmazott állása megmarad. Összegyűltek az aláírások Törökbálinton kiírhatják a népszavazást a földkérdésről A MIÉP helyi szervezete összegyűjtötte a szükséges számú alá­írást Törökbálinton, ami alapján az önkormányzat képviselő­­testületének ki kell írnia a népszavazást a több száz hektár föld belterületbe vonása elleni kezdeményezésről - értesült a Ma­gyar Nemzet. A referendum kiírásához a törökbálinti jegyzőnek azonban még hitelesítenie kell az aláíróíveket. ■ Pál Gábor_____________________ T­ örökbálint több mint 400 hek­tár földet akar belterületbe vonni, többek között egy 16 hektá­ros, értékes, úgynevezett „természe­ti” területet, amely utóbbi tulajdo­nosát - a Nemax Kft.-t - természet­­károsítás miatt feljelentette a Duna- Ipoly Nemzeti Park, és bírság kisza­bását tervezi. A nemzeti park arra is felszólította a céget, hogy a jövőben hagyjon fel a védendő természeti te­rületen a munkálatokkal. A társaság ugyanis a ritka növényfajokban gaz­dag földön hozzávetőleg 730 millió forint eszmei értékű védett növény­zetet károsított meg, amikor néhány hete letaroltatta az éppen virágzó ár­­valányhaj nagy részét. Ezt­­ a tilta­kozó környezetvédők elmondása szerint - vélhetőleg azért tették, hogy egy környezetvédelmi szemlé­nél az ellenőrök ne találjanak ott vé­dett növényeket. A földterületre - amelyre 230 millió forint erejéig jel­zálogot jegyzett be a Medgyessy Pé­ter által vezetett Inter Európa Bank egyik cége - lakóparkot terveznek a cég ügyvezetői, akik cégvezetőként feltűnnek olyan gazdasági társasá­gokban is, amelyek felügyelő­bizottságának tagja Schmuck Andor exszocialista és Csintalan Sándor MSZP-s­ politikus. A Nemax a területen lakóparkot akar építtetni; a tervet segítő török­bálinti önkormányzat már elindítot­ta a 16 hektáros ingatlan belterület­be vonási eljárását. Ha a jegyző hite­lesíti az aláíróíveket, a képviselő­­testületnek 30 napon belül ki kell ír­nia a népszavazást. A referendum akkor lesz érvényes, ha a helyi vá­lasztópolgárok legalább 50 százalé­ka plusz egy fő elmegy voksolni.

Next