Magyar Nemzet, 2001. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-25 / 198. szám

m Magyar Nemzet Magazin 2001. augusztus 25., szombat Felvágta ereit a kegyetlen páros egyik tagja A hadifogoly halála Donászi Aladár tudta, hogy ép elmével nem kerülhet ki a börtönből, mivel ott mindent meg fognak tenni, hogy megtörjék - állítja Tábori Zoltán, aki 1996-ban Nagyvadak címmel könyvet jelentetett meg a hírhedt Bene-Donászi bűnözőpárosról, majd évekig levelezett a magyar kriminológia leghidegvérűbb gyilkosával BDf.vf.NYi István_______________________________ D­onászi Aladár augusztus 10-én halt meg. A Sopron­kőhidai Fegyház és Börtönben raboskodó férfi borot­vapengével tizenöt centiméter hosszan két, a bal ol­dali nyaki főütőeret és a nyaki izomzatot feltáró met­szést ejtett önmagán. A sérülések azonnali orvosi beavatkozás mellett is halálosak lettek volna. A jelentés szerint Donászi Ala­dár az utolsó estén egyszemélyes zárkájában fél tízig tévét né­zett, majd nyugovóra tért. Az éjjel fél tizenegykor kötelező el­lenőrzéskor a felügyelő észlelte, hogy Donászi Aladár az ágy mellett a földön, fejjel az ajtó felé fekszik. A zárkaajtót 22 óra 36 perckor nyitották ki, és már az elsődleges vizsgálat megállapí­totta, hogy Donászi Aladár életét vesztette.­­ Hol száraz, hol fehér guillotine-ként emlegette Donászi le­veleiben a sopronkőhidai büntetőintézetet. Tisztában volt vele, hogy rendőrgyilkosként az átlagosnál szigorúbb bánásmódra számíthat, ám a hétévnyi magány több volt, mint amit el bírt viselni. Donászi Aladár ugyanis készült a börtönévekre, képze­letében a fegyház királyaként tetszelgett, ám a hatóságok ma­gánzárkába száműzték, megfosztva őt a szereplési lehetőség­től. Ezzel elveszett számára az élet értelme - így magyarázza Tábori Zoltán a többszörös gyilkos öngyilkosságának lehetsé­ges okát. Márpedig Tábori Zoltán sokat tud Donászi Aladárról, mivel két éven keresztül, a riportkötet készítésekor s később is tartotta a kapcsolatot az elítéltel.­­ Szerdán jelent meg a Bene-Donászi páros elfogásáról szó­ló hír az újságban, és én mindjárt másnap engedélyt kértem a hivatalos szervektől, hogy hozzáláthassak a kötet megírásához. Az illetékesek örültek az elképzelésnek, mivel tudták, hogy ha a két férfi nem tesz beismerő vallomást, akkor az ügyészség ko­moly bajba kerülhetett volna - emlékezik a kezdetekre Tábori Zoltán.­­ A rendőrségen beszédtéma volt, hogy ha Benéék ta­gadnak, akkor a gyengécske bizonyítékok miatt akár föl is menthetik őket. Egyik esetben sem maradt ugyanis szemtanú, tehát elegendő lett volna, ha azt mondják, hogy a gyilkos fegy­vereket a kukában találták. A könyv szerzője szerint a hatóság mindvégig attól félt, hogy az elkövetők visszavonják a vallomásukat, vagyis az ügyészségnek kapóra jöttek a könyvben szereplő őszinte be­szélgetések. A szerző úgy véli: ez magyarázza, hogy példátlan módon miért engedték őt már ügyészi szakaszban a két bűnö­ző közelébe. - Két éven keresztül írtam a könyvet, s ez idő alatt rengete­get beszélgettem a rendőrökkel. A nyomozók tapasztalatból tudták, hogy a gyanúsítottakat az első napokban kell megtör­niük, mivel ilyenkor még nem gondolkodnak „ügyvéd fejjel”. Az elkövetők szinte örülnek, hogy az üldözés időszaka végetért, s megkönnyebbülésükben mindent beismernek. A két férfinak volt miről mesélnie. A 41 éves Donászi Aladár és a 44 éves Bene László a szegedi fegyházban ismerkedett meg egymással. Donászi 1989 márciusában szabadult a Csillagból, s még abban az évben Benével közösen több, vagyon elleni bűn­cselekményt követett el. 1991 tavaszáig hat dohánylerakatot fosztottak ki, s több mint 16 millió forintos kárt okoztak a do­hányértékesítő vállalatnak. Tábori Zoltán szerint ebben az idő­szakban vált nyilvánvalóvá a két bűnöző személyisége közötti különbség. Bene megelégedett volna a lerakatok fosztogatásá­val, ám társa nagyobb akciók végrehajtására vágyott.­­ A kettősben Bene volt a népi, Donászi pedig az igazi urbá­nus figura. Bene László élvezte a békés falusi környezetet, ahol élt, és nem akart komolyabb bűncselekményekben rész­tvenni. Donászi azonban katonás pózt vett fel, amivel már nem volt összeegyeztethető a cigarettalopás. 1991. június 12-én Donászi Győrbe utazott, hogy megsze­rezze a Győr és Környéke Vízművállalat dolgozóinak fizetését. A pénzszállító jármű kísérőjét, Ősz Zsigmond rendőr főtörzsőr­mestert több lövéssel olyan súlyosan megsebesítette, hogy a szerencsétlen ember néhány nap múltán belehalt a sérüléseibe. Donászi zsákmánya 870 ezer forint volt. Nem egészen egy év­vel később - immár közösen - a Budai Skála Áruház pénzszál­lító járművét tartóztatták fel. Donászi feltépte a gépkocsi hátsó ajtaját, és azonnal lőtt. A pénzkísérőként dolgozó huszonegy éves Sádt Győző­ egyetemi hallgatót a halántékán érte a löve­dék. A fiatalember a helyszínen életét vesztette. Az elkövetők zsákmánya ezúttal egy üres pénzeszsák volt. A fiatalember értelmetlen halála nem állította meg a párost. 1992 novemberében újabb akcióra készülve Székesfehérvár környékén tartottak lőgyakorlatot. Két vadász meghallotta a fegyverek hangját, s orvvadászokra gyanakodva a helyszínre indult. A bűnözők a lebukástól tartva Izsó Lászlót és ifjú Tóth Tamást több lövéssel leterítették. Mindkét vadász a helyszínen meghalt. Az önmagát harcosnak, Magyarországot pedig csata­térnek tekintő Bene László később így vélekedett az esetről: „Bátor harcosok voltak azok a vadászok, különösképpen a vé­kony arcú Tamás. Tulajdonképpen párbajoztam vele, nekem volt szerencsém, hogy életben maradtam. Utolsó töltényig har­coltunk Tóth Tamással, szülei büszkék lehetnek rá, még a vál­­lamat is átlőtte. Én is harcos vagyok, nem akartam embert ölni egyébként, csak védekeztem, különben is a vadászok kezdtek először tüzelni. Tóth Tamás lelke nem halt meg, velem van a Csillagban, a barátom lett, gyakran beszélgetünk.” Habár közvetve, de Donászi Aladár tehető felelőssé az ártat­lanul letartóztatott Jambrik Mihály tragédiájáért is. A postai kézbesítőt a soroksári postahivatal kirablásával gyanúsították, és több hónapig előzetes letartóztatásban tartották. A tévedés­re csak Donászi Aladár letartóztatásakor derült fény, mivel a rablógyilkos többek között a soroksári bűncselekményt is beis­merte. A család kálváriája ezzel azonban nem ért véget, mivel Jambrik Mihály a szabadulását követően nyomtalanul eltűnt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság végül 1995. január 26-án hozta meg ítéletét, amelyben Bene Lászlót és Donászi Aladárt több emberen, részben kiterveltem nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek. A bíróság a kiszabható legsúlyo­sabb büntetésről, az életfogytig tartó szabadságvesztésről dön­tött, kijelentve, hogy a két férfi leghamarabb húsz esztendő Bene László: Donászi az öldöklésből merítette a bátorságot Dr. Irk Ferenc a lakosság félelmeiről, a körforgalomról és a túlterhelt börtönökről A táska és a cipzár Magyarország közbiztonsági helyzete jobb a nyugat-európai átlagnál. Sokkal több az ismert bűncselekmény, mint tíz évvel ezelőtt, s ezek közül minden második felderítetlen marad. A megoldást nem felülről kellene várnia a társadalomnak - állítja dr. Irk Ferenc, az Országos Kriminológiai Intézet vezetője. Az Oka munkatársai a közvéleményt leginkább foglalkoztató bűncselekménytípusok okait, hátterét, a védekezés és a megelőzés lehetőségeit kutatják. Írai: arány________________________________ őrség sokkal kevesebb anyagi forrással és sokkal ve­­lünk történne kevesebb bűntény, és az elkövetők nem vesebb emberrel dolgozik, mint bármely nyugat­ en­ járkálnának szabadlábon. A Az intézet információs anyaga hangsúlyoz­­rópai ország rendőrsége. Igaz, a felderítési arány -A lakosság bűnözéstől való félelme a Valós ádá­za hazánk nemzetközi, európai uniós kap- rendkívül sokat romlott a rendszerváltozás előtti álla­­toktól független. A lakosságnak többnyire halvány csalatait a bűnüldözés terén. Ezek a kap­­pathoz képest­­ nyolcvan százalék volt, s mára le- fogalma sincs, hány bűncselekmény történik Magyar­­csalatok segítségünkre vannak abban, süllyedt ötven alá­­, de körülbelül ez az EU-konform országon - néhány esztendeje egyébként évi félmillió hogy a magyar bűnüldözés a nyugati színvonalra arány. Persze tudomásul kell venni azt is, hogy aki körül ingadozik. A többség kevesebbnek gondolja, emelkedjen­ csak a kriminálstatisztikát, a rendőrségi, ügyészségi mint a valóságban, és azt a keveset érzi jóval több­- Bármit is mond a sajtó arról, hogy Magyaror- forrásokat vizsgálja, hamis képet kap. Tudniillik ezek­nek, mint korábban. A média igazi küldetése ezen a szág milyen veszélyes hely - például a kocsilopások csak az ismertté vált bűncselekményeket mutatják, s téren nemcsak az, hogy feltárja a valós helyzetet, ha­­tekintetében -, a szakemberek tudják, hogy hazánk a látencia igen magas, nem az is, hogy megértesse a társadalommal: az utca helyzete, bár rosszabb a korábbinál, az uniós átlagnál . A lakosság számára nem vigasz, hogy másutt embert is tud tenni a bűnözés ellen. Jó ötvenéves jobb. Ehhez vegyük hozzá azt is, hogy a magyar rend­ még rosszabb a helyzet. Az lenne megnyugtató, ha nó­ múltja van ebben az országban a csodavárásnak, ezt kellene aktív, védekező magatartássá átformálni. Ha nem húzom be a táskámon a cipzárt, és úgy utazom a metrón, nagy az esélyem arra, hogy valaki kilopja a pénztárcámat. Nem félni kell tehát, hanem behúzni végre a cipzárt, és már meg is védtük magunkat a zsebtolvajoktól. Millió ilyen lehetőség van. Erről szól a SZEM - szomszédok egymásért - bűnmegelőzési mozgalom is. Ne rácsokat tegyünk az ablakra, mert lassan bebörtönözzük magunkat, és tűz esetén a la­kótelepi, emeleti, berácsozott lakásokból nem lehet elmenekülni.­­ Minél több rács vesz körül minket, annál jobban fogunk szorongani.

Next