Magyar Nemzet, 2001. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

Nagy Érdemű Consiliarius Úr, Tekintetes Uram! Valahára talán lehet szerencsém az én sze­rencsémet öszveszedni, s elkezdeni azt a hazafiúi iparkodásomat, a­mely nem ma­gyar szívem, hanem az időnek szomorú környülállásai miatt csüggedett el. Nálunk nem a hazának fiai változtak el, hanem a haza, vagy talán nem is a haza, hanem egyéb... Boldog vagy­ok kisded Erdély! Bár a csinos Európának legvégsőbb szélein fek­szel is, boldog vagy, és te fogod bé a leg­utolsó Magyarnak szemeit, mikor mi már vagy Oesterreicherek vagy Rusznyákok le­szünk az Árpád és a hét Kapitányok sírja felett! De nem panaszolkodom. Biztat en­­gemet a szűk Erdély, míg ha Magyaror­szág Styriává lesz is, biztat engemet ez a kis tartomány, melynek nemes töreke­­dései a Duna s a Tisza négy tágas circu­­lusait megszégyenítik. Vajha tihozzá­tok, Bethlen fejedelem tartományának nagy lelkű polgárai! - vajha tihozzátok csak egyszer beutazhatnék: akkor,­­­ok akkor Volga és Caspium kiköltözött la­kosinak, édes elhunyt őseimnek erek­lyéit bámulhatnám máz nélkül való egyenességtekben! Énnékem ez a szerencse - egy Bihar vármegyében születettnek - nem adatott. Hányt engemet a szerencse tulajdon ha­zámban és tulajdon hazámért... és egyedül az nyugtatott engemet, s a serkengetett ed­dig, az ébresztett a munkára, hogy ha nem telt is, akartam, ha másért nem is, legalább a jövendőért. Ti pedig más hazából való testvért hazánkfiai! Ti boldogultok, s leg­alább minket elkedvetlenedteket vigasz­taltok. Néktek örülni fog a jövő, ama ké­ső, emberi nyom, mi rajtunk pedig szána­kozik. Éljetek szerencsésen magyar Helve­­tiának szerencsésebb polgárai; mi csak igyekezni akarnánk, ti néktek pedig mun­kálkodni is lehet; munkálkodjatok! Én magamat és csekély tehetségemet ajánlom a Tekintetes Consiliarius Úrnak Hív tisztelője Csokonai Vitéz Mihály (Csokonai Nagybajomban, 1798. au­gusztus 4-én írt levele Aranka Györgyhöz) * ... Ez a Mihály, ha tíz-húsz évvel gyor­sabban születik - hamarabb - nagyon jóravaló valaki lesz. Elkésett, elkéset­ték... ő már Voltaire-t fordítja, a sze­gény, s mivel nem harcias lélek, csinál ő is egy minden-mindegy filozófiát. Ha fölemelik az Olimpuszra, az is jó, ha be­letapossák a sárba, az se rossz. Az ő har­ciassága voltaképpen nem is ő benne, Csokonaiban tombolt. De az akkori, az­előtti, jóval azelőtti s a mostani Magyar­­országban. Megfojtunk mindenkit, aki nem éli a mi életünket (nem jut eszembe hirtelenül, hogyan mondják ezt magya­rosabban). Azon nem csodálkozom, hogy Csokonai megírta ódáját a csikóbő­rös kulacshoz, s hogy köpött a maga élet­idejének Magyarországára. De azon má­ig s utolsó órámig csodálkoztam és cso­dálkozom, hogy nem írta meg a legfáj­dalmasabb magyar blaszfémiát. (Ady Endre: A magyar Pimodan) A TARTALOMBÓL A borotva élén 24 Israel Shamir az álbalról és áljobbról és a szomjúság fegyveréről Pártkeresők 25 Miről árulkodik valójában a közvélemény-kutatás? Sándor György: 25 Rendőrségi jegyzőkönyv-részlet Drakula a főportán 26 Guta népe 27 Szlovákok Magyarországon (2.) Habsburg Ottó: Európa nyelvei 28 Marathón és Jalta 28 Geopolitikai emlékeztető Egy kisgazda Szudánból 29 Festőállvány majomcsontvázért 32 A rejtélyes villa 32 Római kori leletek Hévízen Kőemberek: ég alatt, föld alatt 34 Mediterrán zarándokutak (2) Légion, en avantl 36 Mire vigyáz a kerti törpe? 40 A Szigetköz mint osztrák üdülőparadicsom Ottawa, 2001. augusztus 26. FOTÓ: REUTERS — JIM YOUNG

Next