Magyar Nemzet, 2001. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-03 / 256. szám

Hager Nemzet Magazin Bi 2001. november 3., szombat ­* Iszlám a hálóban WTf.mf.si F f. r f. n r. Osama.com Iszom a bűnládán (narancsléből és vízből készült macskafröccsöt), és egy olasz labdarúgó-mérkőzést nézek a harmadik szememmel, mert egyébként dolgozom. Mindegy, milyen csapatok, mindegy, milyen eredmény. Csak ne magyar legyen. Közben bevillan a maffia által befut­tatott Sinatra egyik száma: „Ifi can make it there / I­I make it anywhere / New York, New York...” Feltehetően ez ma Oszama kedvenc száma is. (Ha ott sikeres vagyok, bárhol sikeres leszek, mondja a dal.) És akkor megakad a szemem­­ nem, nem egy barna lányon, hanem az egyik ka­pu mögé elhelyezett három hirdetőtáblán: „osama.com” áll rajtuk. Na, ezt már megnézem. Az egyik méta keresőprogram ki is hoz egy csomó webhelyet. A legtöbb persze az ügyeletes Antikrisztus bűneit taglalja, de van olyan is (persze amerikai), ahol dinamittal, atombombával, vegyi fegyverrel pusztíthatjuk el a gonoszt flash animáció segítségével (Oszama, anyádat! - felirat mellett). De engem nem ezek érdekelnek. Rábukkanok egy tajvani konyhaedényeket gyártó cégre, bizonyos Ming Yi Industrial Co. Ltd.-re. Mivel még húsz szó sincs, ami O-val kezdőd­ne a kínaiban, meg aztán miért hirdetnének ezek olasz meccsen, ezt is kizárom. És hirtelen megvan: olasz cég hirdet többfunkciós tollat, amelynek tényleg „Osama quadrant” a neve. Ára 34 ezer líra (17,56 dol­lár). Hát ez a kapitalizmus, honjaim, ami ellen Oszama, mint látható, oly kevés eséllyel küzd. Mozlim humor AS-HADU ANLA BLAHA ILLA-ALLAH WA AS-HADU ANNA MOHAMADDAN RASULA KAH. Ez az igazhitűek hitvallása Allah és Mohamed, az ő prófétája mellett. Ezt nem árt leszögezni, mert a mozlimok nemigen tréfálnak. Kétféle foglalkozást nem szeretnék űz­ni: arab postás nem lennék az Egyesült Államokban vagy humorista Irakban. Mindjárt itt van egy vadiúj kilencedik századi gyöngyszem. Valaki azt mondta Asabnak: Ha a hagyományokkal törődnél, és nem mesélnél vicceket, Allahnak tetsző dolgot cselekednél. Allah nevére, válaszolt Asab. Meghallgattam a hagyományokat, és őr­zöm őket. Akkor mondd el nekünk is, mondta az ember. Nafaitól hallottam, hogy a próféta, Allah áldja meg őt, azt mondta: Két tulajdonság van, amelyekkel ha az ember rendelkezik, Allah kivá­lasztottjai közé kerül. Na, ez szép hagyomány. És melyik az a kettő? Nafai elfelejtette az egyiket, én meg a másikat, felelte Asab. Aki még bírja, annak előrántok egy másik kilencedik századi iszlám sarkát. Egy embert, aki istennek merészelte nevezni magát, a kalifa elé vit­tek. A kalifa azt mondta neki: Valaki tavaly azt merte állítani, hogy ő a próféta, és lenyakaztattam. Helyesen cselekedtél, felelt az ember. Tavaly nem küldtem senkit. Az ezeregyéjszaka meséi mellett talán a Naszreddin molláról szóló viccekben van a legtöbb humor. Na, ebből sincs olyan sok azért. Egyszer Naszreddin mollát megkérdezi egy hódító: Mollá, a nagy uralkodóknak mind tiszteletre méltó címeik voltak, Is­ten nevével. Például: „Isten segítette”, „Isten kinevezte”. Mit szólnál egy hozzám való uralkodói névhez? „Isten megtiltotta”, mondta Naszreddin. Egy más alkalommal Naszreddin egy kihalt úton sétált, amikor lova­sokat látott közeledni. Azt hitte, rablói, netán gyilkosai közelednek. Gyorsan átmászott a temető kerítésén, és befeküdt egy nyitott sírba. A lovasok becsületes utazók voltak, de tudni akarták, miért cselek­szik így ez az ember. Követték hát. Mit csinálsz a sírban? Segíthetünk? Miért vagy ezen a helyen?, kérdez­ték a mollát a lovasok. Azért, mert egyenesen kérdeztek, még nem biztos, hogy egyenes vá­laszt is kaptok. Minden emberi nézőpont kérdése. Én miattatok vagyok itt, ti pedig miattam. Naszreddin egyszer vett egy hegedűt, és elkezdett nyekeregni rajta: Nyiiiiiiiiiiiiiiiiiiii... Ugyanazt a hangot, ugyanazon a húron. Néhány óra múlva a felesége nem bírta tovább: Naszreddin! Nyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii... Miért játszod ugyanazt a hangot, megőrjítesz! A hegedűsök le-föl mozgatják az ujjaikat, és különböző húrokon játszanak! Igen, drágám, mondta Naszreddin, tudom is, hogy miért. És miért? Mert ezt a hangot keresik: Nyiiiiiiiiiiii... IslamOnline.net Hogy mennyire nem tréfálnak Allah követői, arra álljon itt egy kérdés­felelet a Kérdezzük meg a hittudóst című, igen-igen látogatott háló­szemről. NÉV: Mozlim az Egyesült Államokból CÍM: Fontos kölcsönhatás a mozlimok és a nem mozlimok között KÉRDÉS: Az amerikai termékek bojkottjával kapcsolatosan kérde­zem. Lehet-e mozlimoknak pihenési célból az USA-ba utazniuk, illetve diplomás szakemberként elhelyezkedniük ott? VÁLASZ: Dr. Ali Jum’ah mufti, az iszlám jog professzora az Al-Azhar Egyetemen: „Allah, a legkegyesebb és a legizgalmasabb nevében. Minden dicséret és köszönet Allahé, és béke és áldás legyen az ő Pró­fétáján! Kedves Testvérem az iszlámban, remélem, hogy erőfeszítésünk, amely pusztán csak Allah kedvéért vagyon, találkozik a te várakozásoddal! Egyes termékek bojkottja kevés vagy egyáltalán semmi haszonnal nem járna. Kivéve, ha kormányok tiltanának be egész termékcsoporto­kat. Például olyan háztartási cikkek bojkottja, amelyeket csak a mozlim országok használnak, csak a mozlimoknak okoznának kárt. A gyártó ká­ra nem érdekes. Ami viszont a nem mozlim országok bankjaiban elhelyezett mozlim pénzeket illeti, már más a helyzet. Itt az egyes ember is sokat számít, és Allahot megkövetve vissza kell vonnia a pénzét, amellyel csak az ellensé­get erősíti. Pihenés, pláne szórakozás céljából olyan országokba utazni, amelyek támadást indítottak mozlimok ellen, helytelen dolog, mert az ottani vá­sárlások csak az ellenség gazdaságát erősítenék. Végül pedig, ami mozlim diplomások ilyen országokba történő ki­vándorlását illeti, nem elítélendő, mert a mozlim hit követeiként jól tud­ják szolgálni hitünk, valamint az otthon maradottak ügyét. Allah vezessen az egyenes ösvényen, amely neki tetsző. Ámen. A mindenható Allah tudja a legjobb választ.” Na, ezt kapjátok el, honjaim, ne a lépfenét, amely csak a hisztéria fo­kozására jó, pánikban tartja, és cselekvésképtelenné teszi az embereket. És ezzel a kampány kiagyalói el is érték céljukat. (Csak zárójelben jegy­zem meg, Széles Gábor, aki okos ember, egy interjúban eljátszadozott a gondolattal: mi lenne, ha a gazdag arab országok januártól nem dollár­ban, hanem euróban tartanák a pénzüket. VÁLASZ: Az amik befűthet­­nének a dolcsival.­ Mi kéne Arra a kérdésre, hogy mi volna a leghasznosabb az afgánok megsegélye­­zésére, egy Mahabulla nevű tizennyolc éves kereskedő adta meg a legrö­videbb választ a Kodzsa Bawancs bazárban: Texasi keksz. Egy Ahmed Khan nevű igazhitű kicsit bőbeszédűbb volt: Dobjanak le cipőt, kabátot és dollárt! A tálibok zászlaja Még senki nem látja a háború közepét, nemhogy a végét. De nem árt elgondolkodni, mit tegyen egy keresztény kultúrkörben felnőtt katona, ha egy csomó tálib egyszer csak fehér zászlóval elindul feléje. Lőjön vagy sem? Mivelhogy a tálibok zászlaja fehér. Úgy ám. ENCIKLOPÉDIA ÉNEZER Az olvasások szerint... W S f. b f. ő k János Ú­gy hírlik, ez most az olvasás éve épp. Rossz előjel. Mert aminek éve - hónapja, napja, világnapja - van, az védelemre szorul. Hány hónapja is van hátra? Szegény. Olyan ez, mint a nők napja. Férfi­nap nincs. Miért is kéne férfinap, amikor, miképpen mon­dani szokás, az esztendő 365 napjából 364 az övék? Vagy olyan ez az olvasás éve, mint a madarak és a fák napja. Ők sem állnak jól manapság. A madarak és a fák. Vagy akár a Föld napja. Hát az sem áll jól. Még ha legalább állna. De fo­lyamatosan forog. „Állítsátok meg a Földet, le akarok száll­ni!”... Az olvasás ügye sem áll jól. Aminek éve van, s ami amúgy ügy, az eleve vesztésre áll. A nagyokosok a szép utópiának kijáró tisztelettel sajnálják le. Vitacikkek, tanulmányok szól­nak arról, hogy a realitáshoz, tehát a virtuálishoz és audiovizualitáshoz képest ki hány könyvet vesz kézbe, s ez miért olyan kevés. Minden napra egy mese. Olvasási és sze­xuális szokásaink egy polcon, elemezzük, hány numera, hány könyv, és csillagokat látunk a Gutenberg-galaxistól. Valaha volt olvasó népért mozgalom, most van olvasás éve. Az olvasást mindig támogatni kellett. Jár a baba, jár... Én a magam részéről író vagyok. Nem kenyerem az olva­sás, legföljebb kiflim. Elvileg persze az író is olvas. Akkor vi­szont az olvasó is ír. Attól mentsen meg az isten, de sebaj, ír­jon mindenki. És olvasson mindenki, írjuk meg egymást, és olvassuk ki egymást. Olvassunk egymás gondolataiban. Gondolatolvasás! írottkő? Írott malaszt? Szentírás? Az írás szó kétértelmű. Ismert egy profán és egy szent ol­vasata. Kiírtad magadból? A profán értelmű írás az, amely kikerül a kezünk alól. Vagy sikerül, vagy nem­­ más kérdés. Amit papírra vetünk. Odavetett fél mondatok. Amit oda ro­vunk. Lerótt kötelesség. Gépírás, kézirat. Formanyomtat­vány. A szent értelmű írás ennél sokkalta több. Sokak szá­mára a szent értelmű írás maga a Biblia, tehát a Szentírás. Avagy a sors könyve. Ott minden meg van írva. Az írások szerint... Az olvasó szó ugyancsak kétértelmű. A profanitás opti­káján keresztül tekintve rá embernek tűnik. Egy embernek, aki olvas, írók álma ő, hisz olvas,­ó... Fogja szellemi táplá­lékát a metróban, avagy fölégörnyed a könyvtárban, leg­szebb szemmel verés. Az olvasó szem tüstént megismerszik, egy sor, két sor, három sor, s egy szemből elvileg az is kiol­vasható, hogy latin betűs, héber vagy épp kínai-e az előtte levő szöveg. Ha viszont az olvasó szóra szent optikán keresz­tül tekintünk, akkor füzérré lesz, rózsafüzérré. Merthogy a rózsafüzér nem más, mint olvasó. Szentolvasó. Mi szem­számnak ingere - íme, ahol a betű és a szám egy lesz, meg­olvasni annyi, mint megszámolni. Üdvöz légy, Mária, ke­gyelemmel teljes... Bezzeg az olvasás szó mily egyértelmű. A ráolvasás még hagyján, ott csak-csak megvillan a szellem, igaz, ezo­terikus szellem ez, amely ránk olvas, gyógyítandó minket vagy ránk olvasva bűneinket, ám az olvasás szó eddig csak a maga konkrét, profán értelmében mutatkozott meg lelki szemeink előtt. Az írások szerint lehet jósolni. Vajon lehet-e jósolni az olvasások szerint? Az olvasás szó szent értelme az, ami kibontásra vár. Hogy vethessünk valamikor kártyát, s dobhassunk akár egy hátast is, ha kedvünk tartja majd - az olvasások szerint. _ Mossunk teligőz mosógéppel! IVathy Zsuzsa _________________________­__________ P­ ápát nem az iskolái, nem az értelmisége, nem a földbirtokosai, hanem az iparosai tették naggyá, mondja egyik ismerősöm. Mert fölkészületlenségem okán vitatkozni nem tudok vele - jól­lehet Pápán születtem, iskolába is ott jártam­­, gyorsan beszer­zőn az ipartestület emlékkönyvét, amelyet néhány évvel ezelőtt, a száz­éves fennállás alkalmából adtak ki Pápán. Ebben találom ezt a címben szereplő teligőz mosógépet is. Hanauer Zoltán vaskereskedő reklámozta 1906-ban. Az ipartestületi könyvből - Huszár János tanár úr szerkesztette, ő ma­ga is iparoscsaládból való, Huszár Kálmán szita­rosta készítő mester egyik gyermeke - nemcsak egy egészen új történelmet ismerek meg, az iparosok munkájával és életlehetőségeivel írt történelmet, hanem olyan olvasmányt kapok a kezembe, amelyet érdekessége, kuriózum volta tesz sokáig emlé­kezetessé. Megtudom, volt osztálytársaim nagyszülei, dédszülei milyen külföldi országokat jártak be, hogy a szakmában minél több tudásra és jó hírre te­gyenek szert, hogy cselédek gyerekeiből, nemesi családokból egyaránt lett kiváló iparosember; hogy a rézüstök, kávédarálók, rézmozsarak, egy-egy templom kupolája, a keresztelőkút fedele néha ugyanannak a rézművesnek a keze alól került ki, sőt még a permetezők és a pálinkafőzők is; hogy a he­tivásárok, az országos vásárok micsoda élményt jelentettek, és mekkora rang volt egy országos kiállításról díjat, emlékérmet elhozni, milyen tuda­tosan törekedtek az iparoscsaládok arra, hogy ők is művelt emberek legye­nek, színházba, hangversenyre jártak, saját zenekaruk, énekkaruk vagy da­lárdájuk volt és báljaik, emlékünnepeik, rituális szórakozásaik. És akkor még nem említettem a történelmet, a húszas éveket, a harmin­cas éveket, 1945-öt és az elmúlt ötven évet. Milyen fondorlatokkal élt az új „demokrácia”, hogy rákényszerítse az iparosokat a szövetkezetbe való be­lépésre: a fodrászüzletben szombaton, csúcsforgalomkor rendszeresen ki­kapcsolták a villanyt, hogy a vizes fejeket ne tudják megszárítani, a cuk­rászhoz pedig mindig éjjel kettőkor zörgettek be, hogy a belépésre agitálják. De volt más is: a nagyipar megjelenése, az életformák és életszokások változása. Ennek során a konflisból taxis lett, a kötélgyártóból paszomány­készítő, a kovácsból géplakatos, a szitásból drótháló- és kerítéskészítő, a fényképész unokájából tv-operatőr. Túlzás nélkül mondhatjuk, abba, hogy az elmúlt ötven évben hogyan alakult egy-egy iparoscsalád élete, a történel­men kívül az is belejátszott, milyen szakmában, milyen anyaggal dolgozott. Ács Endre devecseri felmenői bognárok voltak. Nagyapja otthon, majd Bécsben szerezte meg szakmai tudását. Édesapja, Ács Antal is előbb apja műhelyében dolgozott, majd Fiuméban, utána Pesten, a Mischura kocsi­gyárban. Büszke volt rá, hogy dolgozott a cirkuszos szájáknak, s hogy épp­úgy tudott hintót, csézát, szánkót készíteni, mint fuvaroskocsit, molnárko­csit, szekeret. 1926-ban hazajött Pápára, s attól kezdve az otthoni ipartes­tület tagja lett. A gazdasági föllendülés a harmincas évek közepén érkezett meg. Egy­­egy tehetősebb molnárnak két-három kocsija volt, a henteseknek szintén. Ha a kocsigyártó kivitt a vásárra két-három kocsit, biztosan eladta. De ké­szített fakarosszériás tűzoltókocsit is, a környék földbirtokosainak hintó­kát, vadászkocsit, vagy amit rendeltek. Fia, aki a szakmát folytatta, elvég­zett öt gimnáziumi osztályt, mellette képzőművészeti szakkörbe, rajzkörre járt. Gépkocsi-vezetői vizsgát is tett. 1948-ig tartott a fénykor. A bognárcsalád életében ekkor egy különös szakmai epizód is lezajlott. Goda Géza bácsitól, a város ismert taxisától orosz katonák - akár csak egy kirándulásra, miért ne? - meg akarták szerez­ni az Opel Olympiáját. Beszálltak és felszólították, vigye őket­­ Veszprémbe. Mikor beértek a Bakonyba, a vezetőre hátulról rálőttek, kitették az autóból és továbbhajtottak. De rosszul vezettek, vagy csak az utat nem ismerték, Farkasgyepűnél legurultak a Szamár-hegyről. Sebtiben eltűntek, a kocsit otthagyták. Goda Géza bácsi bement a kórházba, kiszedette a vállából a go­lyót, a kocsiját bevontatta, és Ácséknál új fa alvázat csináltatott hozzá. A töb­bit a lakatosok megoldották. A kocsikészítőknek nem volt megoldhatatlan a feladat, az Opel Olympián kívül már Lancia- és Kadett-alvázat is készítettek. Az Ács család története - szerencsére - nem alakult rosszul, az apát be­léptették a téeszbe, de saját eszközeivel, otthon dolgozhatott, a fia pedig egypár év kitérő után az ács- és tetőfedő-szövetkezet tagja lett. Később megtanulta a bútorkészítést, és az elmúlt 35 év alatt a bútor mellett ajtót, ablakot, parkettát - szinte mindent - csinált. Most újra saját műhelye van, két segéddel. Hetvenéves elmúlt, és nem szeret arra gondolni, mi lesz, ha megöregszik, és már nem tud dolgozni. Addig is vállal lépcsőt, korlátot, díszes kaput és néha - nosztalgiából - hin­tót, csézát vagy szánkót. Ilyenkor eszébe jut: 1945-ben, amikor a frontról hazaszökött, először a halottakat takarították el a városból, majd az oro­szok felszólítására a kastély előtti bombagödörbe beledobálták a hintót, csézát, vadászkocsikat és a bútorok egy részét. Azután elföldelték. Komi­kus? Szomorú? Vagy egyik se? Ennyit a pápai ipartestület emlékkönyvéről, az időről, az életrevalóság­ról és a történelemről. S búcsúzóul még egy hirdetés a könyvből: „Angya­lokkal álmodik, ha­ sodrony-ágybetétét Huszár Kálmán szitás- és sodrony­fonó készíti.”

Next