Magyar Nemzet, 2002. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-22 / 45. szám

A Magyar Nemzet Gazdasági Klub A Magyar Nemzet különös gondot fordít arra, hogy teret adjon a gazdasági és társadalmi folyamatokkal kapcsolatos szakértői, tudományos írások­nak. Az eltelt időszak tapasztalatai arra indították szerkesztőségünket, hogy új fórumot hozzunk létre Gazdasági Klub elnevezéssel. Kihasználva a Magyar Nemzet Online adta lehetőségeket, minden második hét keddi napján - legközelebb február 26-án - 14.30 és 16.30 között élő, internetes adás­ban jelentkezünk (http://gk.mno.hu), és a magyar gazdaság általános, illetve speciális, de valamilyen módon fontosnak tekinthető kérdéseire keres­sük a választ a meghívott szakértők, közírók segítségével. Azért, hogy a teljesség igényét lehetőségeinkhez mérten érvényre juttassuk, minden élő je­lentkezést megelőző hét pénteki napján a vitára meghívott hat-nyolc szakember írását, véleményét a Magyar Nemzet mellékleteként közzétesszük. Ezek az írások a szerzők egyéni szemléletének megfelelően járnak körül egy-egy felvetett kérdést, így olvasóinknak lehetőségük nyílik arra, hogy elő­zetesen megismerhessék a szerzőknek az adott kérdéskörrel kapcsolatos álláspontjait. Az élő, internetes viták moderátora - minden alkalommal - Kulcsár Péter, a Magyar Gazdaságelemző Intézet igazgatója lesz. Mostani megjelenésünk témájának az inflációt választotta szerkesztőségünk, a kö­vetkezőnek pedig az ipari parkokat. E tárgykörben a Magyar Nemzet melléklete március 8-án jelenik meg, az internetes adás március 12-én lesz. Az infláció­­ monetáris politikai szemszögből : Hamecz István___________________________T­ avaly júliusban lépett hatályba az új jegybank­­törvény, amely a Magyar Nemzeti Bank célrend­szerének meghatározása terén hozta a legfonto­sabb változást. Az új törvény szerint a jegybank mindenekelőtt az árstabilitás eléréséért, majd megőrzéséért felelős, minden más gazdaságpo­litikai szempont csak másodlagos lehet dönté­seinek meghozatalában. Az új szabályozás meg­felel a fejlett országok többsége gyakorlatának és az európai uniós előírásoknak is. Az árstabilitás elérése azért vált a jegybank elsődleges céljává, mert a monetáris politika a kiszámítható gazdasági környezet megteremté­sével tud hozzájárulni a társadalom jólétének növeléséhez. Az árstabilitás és a kiszámítható­ság ugyanis a beruházások emelkedését és a gazdaság növekedési ütemének tartósan maga­sabb szintjét eredményezi. A múltban szélesebb feladatkörrel ruházták fel a jegybankot, őrködnie kellett a gazdasági növekedés, a versenyképesség fenntartása fe­lett. A nemzetközi, de a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy a gazdaságpolitika más ele­mei, elsősorban a tágan értelmezett fiskális po­litika hatékonyabb eszközökkel rendelkezik e célok megvalósításához. Ha a monetáris politi­ka az infláció elébe helyezi ezeket a célokat, an­nak hosszabb távon kizárólag magasabb inflá­ció lesz az eredménye, monetáris eszközökkel sem a növekedés, sem a versenyképesség ala­kulását nem tudjuk befolyásolni. Ez nem jelen­ti azt, hogy a jövőben a monetáris politika ne tá­mogatná a stabil gazdasági növekedést, de a ke­reslet élénkítésére csak akkor és olyan mérték­ben lát lehetőséget, amikor és amennyiben az nem veszélyezteti elsődleges célját, az árstabili­tás elérését. Európai uniós integrációnk elmélyítése, a közös valuta bevezetése szintén megkívánja a hazai infláció jelentős csökkentését. Az euró­­zónához csatlakozás Maastrichtban meghatá­rozott előfeltételeinek egyike az infláció EU-ban fennálló szintre szorítása. Ráadásul a többi, a kamatkülönbözetre, az árfolyam-stabilitásra, sőt még a fiskális politikára vonatkozó kritéri­um teljesíthetőségét is döntő mértékben befo­lyásolja az infláció nagysága, így nem túlzás azt állítani, hogy a fiskális fegyelem mellett az ár­­stabilitás elérése az Európai Monetáris Unióhoz való sikeres csatlakozás kulcstényezője. Fontos hangsúlyozni, hogy az árstabilitásra való törekvés elsősorban a társadalmi jólét hosszú távú emelése céljából, az ország jól felfo­gott érdekében történik. Saját érdekeink sze­rencsére egybeesnek az európai uniós követel­ményekkel. Sőt talán meg is könnyítik a mone­táris politika dolgát. Az európai integráció szé­les társadalmi és politikai támogatása erősíti a jegybank dezinflációs elkötelezettségének hite­lességét. Ugyanakkor az előírt kritériumok tel­jesítése a gazdasági élet többi tagját is a jegy­bank alacsony inflációra törekvő politikájával összhangban álló viselkedésre ösztönzi. Annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank e küldetését sikerrel teljesíthesse, meg kellett változtatni a monetáris politika rendsze­rét. Az éves infláció Magyarországon többnyire két számjegyű volt a 90-es években. 1995-től a forint előre bejelentett ütemű csúszó leértékelé­se jelentette az első számú eszközt az akkor 30 százalékos éves drágulási ütem mérséklésére. A havi forintleértékelés mértékének fokozatos csökkentésével 1999 elejére sikerült az inflációt 10 százalék alá szorítani, azonban az energia- és élelmiszerárak kedvezőtlen alakulása megállí­totta az addigi dezinflációs folyamatot. A továb­bi leértékelésiütem-csökkentések már hatásta­lanok voltak, és az infláció tartósan 10 százalék körüli szinten maradt. Az infláció beragadásának oka a monetáris politika szempontjából külső tényezők kedve­zőtlen alakulásán túl az inflációs várakozások alakulásában keresendő. A Magyarországon nominális horgonyként funkcionáló forintárfo­lyam előre kiszámítható pályája jelentős mér­tékben a piaci szereplők inflációs várakozásain, azok fokozatos mérséklésén keresztül segített hozzá a dezinflációhoz. Az 1999-ben és 2000- ben tapasztalt kedvezőtlen külső inflációs sok­kok tartósan beépültek a várakozásokba, és így hiába csökkentette a jegybank a forint évesített leértékelődését az euróhoz képest 7,5 százalék­ról 3,5 százalékra, a fogyasztói infláció 2000 vé­gén ugyanakkora maradt, mint 1999 elején volt. Az elsősorban az árfolyam által meghatározott ipari termékek és a sokkal inkább várakozások vezérelte piaci szolgáltatások drágulása közti rés jelentősen szétnyílt: az 1999 közepére jel­lemző három százalékpontos éves különbség 2001 elejére nyolc százalékpontra szélesedett. Az éveken át sikeresen működő árfolyam­­rendszer elvesztette tehát korábbi hatékonysá­gát, így szükség volt a dezinflációs stratégia és a monetáris politikai rezsim átalakítására, ami 2001 májusában és júniusában történt meg. El­ső lépés az árfolyamsáv 30 százalékra szélesítése volt. A széles sáv nagyobb mozgásteret ad a jegybanknak arra, hogy önálló kamatpolitikát folytasson, és a kamatlépéseken keresztül az ár­folyam alakulását is befolyásolja. Ugyanakkor az árfolyam korábbi kiszámíthatósága mint nomi­nális horgony megszűnt. Az új rendszerben ezt a szerepet az inflációs célkitűzés vette át. Az inflációs célkitűzés azt jelenti, hogy a jegybank több évre előre bejelenti, hogy milyen sebességgel fogja csökkenteni az inflációs rátát. Jelenleg 2003 decemberéig hirdettük meg az inflációs pályát. Az új rendszer bevezetésekor 10,8 százalékon állt az éves infláció. Első célun­kat 2001 decemberére tűztük ki, 7,1 százalék­ban, 2002 végére 4,51 százalékban jelöltük ki az elérendő inflációs szintet, amit 2003-ban 3,51 százalékra fogunk csökkenteni. Az első megmé­rettetésen sikeresen túljutottunk, 2001 decem­berében már csak 6,8 százalékos volt a fogyasz­tói árindex emelkedése az egy évvel korábbi szinthez képest. Jól tudjuk azonban, hogy ma még nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy nem foly­tatódik az utóbbi évek gyakorlata, és valóban európai szintre fog csökkenni az infláció. A jegybanki hitelesség megszerzése lassú folya­mat, azonban számos feltétel adott annak eléré­séhez. Az új monetáris rendszerben a jegybank sokkal nagyobb függetlenséget kapott, tehát rendelkezésre állnak az eszközök, amelyekkel kitűzött céljait megvalósíthatja. A fiskális politi­ka támogatja a jegybank céljait, a meghirdetett célokat a kormány és a jegybank együttesen tűzte ki. A közös célkitűzés azt is jelenti, hogy azt mindkét fél reálisnak, a fiskális és monetáris politika mozgásterének indokolatlan mértékű korlátozása nélkül is megvalósíthatónak tartja. A jegybank ezért együttműködő fiskális politi­kára számít. Amiként 2001-ben a visszafogot­tabb konjunkturális helyzetben a költségvetés­nek volt tere expanzívabb politikát folytatni, úgy a jövőben feltételezzük, hogy egy esetleges inflatorikusabb környezetben keresletszűkítő politikával fogja támogatni az inflációs cél el­érését, a rendszer hitelességének megtartását. A jegybank hitelessége növelése céljából transzparens működésre törekszik. Az inflációs célkitűzéses rendszer bevezetése óta az MNB nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kiépítse a kommunikációs csatornákat a gazdasági szerep­lők felé. A megújult Inflációs Jelentésben rend­szeresen ismerteti a döntések megalapozásához felhasznált technikákat, információkat és szem­pontokat. Közleményekben, állásfoglalásokban és háttértanulmányok publikálásával is folyama­tosan törekszik a közvélemény orientálására. Az inflációs cél és az inflációs várakozások eltérése nagyban befolyásolja a dezinfláció költ­ségét. A kitűzött cél és a várakozások között a hitelesség jelenti az összekötő kapcsot. Ha a piaci szereplők nem hisznek a cél megvalósulá­sában, és magasabb várakozásaik meg is jelen­nek az árazásban, valamint a bérek kialakításá­ban, a monetáris kondíciók sokkal nagyobb mértékű szigorítására van szükség, mint hiteles politika esetén. A szigorúbb monetáris politika azonban olyan költségterheket ró a vállalatokra, amelyek a profitabilitás csökkenésén keresztül néhányuk versenyképességét veszélyeztetik, és nemzetgazdasági szinten az alacsonyabb inflá­ció végül alacsonyabb kibocsátással és maga­sabb munkanélküliséggel párosul. A dezinflációval együtt járó növekedési ál­dozat azonban nem szükségszerű, vagy leg­alábbis lehetőség van annak minimálisra csök­kentésére. A monetáris politika nagyobb hite­lessége azáltal, hogy a piaci szereplők magatar­tásukat az inflációs célhoz igazítják, optimális esetben sikeres és akár költségmentes infláció­­csökkentést eredményezhet. A megvalósuló cél ezután tovább növeli a hitelességet, így a folya­mat önmagát erősíti. A mechanizmus mégsem ennyire egyszerű, ugyanis a különböző piaci szereplők várakozásai más-más csatornán keresztül járulnak hozzá a dezinfláció sikerességéhez vagy sikertelenségé­hez. Míg az új rendszer bevezetése óta az elem­zői várakozások folyamatosan közelítettek a ki­tűzött inflációs célhoz, és a különbség jelenleg alig több mint fél százalékpont, addig az év eleji bértárgyalásokon azt lehetett tapasztalni, hogy az utóbbi hónapok látványos inflációcsökkené­sét és a 2002-ben várható további csökkenést nem vették kellő mértékben figyelembe a tár­gyaló felek. Mivel a nominális bérek várható nö­vekedése nem igazodik ily módon a fogyasztói árak közelmúltbeli és a közeljövőben várható alakulásához, az infláció további csökkenése rö­vid távon a reálbérek túlzott növekedését és ez­zel együtt a vállalati szektor profitjának csökke­nését eredményezheti. Mindazonáltal a hiteles­ség kiépítése és megőrzése középtávon sokkal fontosabb annál, mintsem hogy a Magyar Nem­zeti Bank a nominálbérek növekedésére való te­kintettel engedjen az inflációs célból. A szerző a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója Hamecz István FOTÓ: NAGY ZOLTÁN f Gazdasági Jóldej 2002. február 22., péntek • Szerkeszti: Schubauer Ferenc ■ E-mail: gazdasagi.klub@mno.hu

Next