Magyar Nemzet, 2002. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
8 Magyar Nemzet * Külföld 2002. július 30., kedd Rovatvezető: Stier Gábor ASEAN-értekezlet Bandar Seri Begawan. A Délkeletázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tíz tagállama a terrorizmus elleni közös harcról kezdett tegnap kétnapos tanácskozást Brunei fővárosában. Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam - külügyminiszterei közös nyilatkozat kiadását tervezik. Részt vesz a tanácskozáson, és várhatóan aláírja a közös nyilatkozatot Colin Powell amerikai külügyminiszter is. A tagállamok aláírnak egy emlékeztetőt arról is, milyen közös intézkedésekre van szükség a terroristák pénzforrásainak elrekesztéséhez. (MTI) Szájer európai diákok előtt beszélt Berlin. A magyar gazdasági élet alakulásáról és aktuális politikai kérdésekről tartott előadást tegnap Berlinben Szájer József, az Országgyűlés Fidesz-frakciójának külügyi kabinetvezetője. Az Európai Néppárt diákszervezete, az Európai Demokrata Diákok (EDS) nyári egyetemének keretében tartott tanácskozáson Szájer elmondta: annak ellenére, hogy Magyarországon nem a jobboldal alakított kormányt, jelentősen megerősödött a polgári erők mögött álló civil társadalom. (MTI) Az EU közeledik Teheránhoz Brüsszel. Az Európai Unió bővíteni szeretné a kapcsolatokat Iránnal, de a párbeszédnek a gazdaságon túl ki kell terjednie a politikai témákra is - ezt az üzenetet vitte Javier Solana, az EU közös külpolitikájának főképviselője Teheránba. Solana tegnap megbeszélést folytatott Kamal Harazi iráni külügyminiszterrel. Az EU-iráni viszony sohasem érheti el teljességét, ha nem küszöbölik ki azokat a problémákat, amelyek akadályozzák e pozitív kibontakozást. Az egyik ilyen ügy a tömegpusztító fegyverek terjedése, illetve megszerzése, valamint Irán magatartása a közel-keleti helyzet iránt - vélekedett Solana. (MTI) Guatemalában II. János Pál pápa Tegnap Guatemalába érkezett II. János Pál pápa. Ez az egyházi vezető 27. látogatása a latinamerikai térségben, ahol már jóval érkezése előtt hívők ezrei tolongtak az utak és templomok környékén, hogy a szentatya közelébe kerüljenek. A pápa szerdai miséjén, amelyet már Mexikóvárosban celebrál, szentté avatja az egyház első indián származású - XVI. században élő - papját, Juan Diegót. (T. Cs.) Távozott Dávid Lévi Az exminiszter szerint szociális katasztrófa várhat Izraelre HÍRÖSSZEFOGLALÓ Tegnap reggeli rádiónyilatkozatában Dávid Lévi izraeli tárca nélküli miniszter megerősítette, hogy vasárnap este benyújtotta lemondását Ariél Saron kormányfőnek, tiltakozásul a tervezett drasztikus költségvetési megszorítások ellen, amelyek - megítélése szerint - végletes szegénységbe taszítják a lakosság hátrányos helyzetű rétegeit. A közszolgálati rádió tegnap reggeli műsorában nyilatkozva, Lévi kijelentette: nem tud felelősséget vállalni azért a „szociális katasztrófáért”, amely küszöbön áll a szociális kiadások tervezett radikális csökkentése miatt. Másfelől ellenzi Ariel Saron miniszterelnök kormányának működési módját is, mert tapasztalata szerint nem a kormányban születnek meg a lényegi döntések. Az ötletgazdának, Szilvan Salom pénzügyminiszternek egyébként tegnap elmaradt a Szálam Fajjdd palesztin pénzügyminiszterrel tervezett találkozója - jelentette be az izraeli rádió az okok említése nélkül. A Palesztin Hatóságot illető pénzek korábban bejelentett átutalását azonban az előzetes elképzelés szerint végre fogja hajtani Izrael - hangsúlyozta a rádió. Jasszer Arafat fogadta tegnap Jesse Jackson amerikai polgári jogi aktivistát F0TÖ: REUTERS/OSAMA SILWADI Vezércsere az al-Kaidánál Bizonyítékokat tüntettek el az amerikai katonák HÍRÖSSZEFOGLALÓ Egy Londonban megjelenő arab napilap szerint az al- Kaida nemzetközi terroristahálózat vezetését legidősebb fia vette át Oszama bin Ladentől. A megbízhatónak számító asz-Sark al- Auszat tájékozott forrásokra hivatkozó jelentésében megjegyzi: a hálózat élén bekövetkezett változásról szóló hír megerősíti azokat a találgatásokat, amelyek szerint Oszama bin Laden, az eddigi vezér meghalt vagy súlyosan megsebesült. Bin Laden legidősebb fia egyébként az al-Kaida körein kívül szinte alig ismert. Eközben az ENSZ kiadta jelentését, miszerint az amerikai katonák június végén nem sokkal az afganisztáni násznépet ért téves bombázás után a helyszínre érkeztek, és eltüntették a bizonyítékokat. A The Times című brit napilap tegnapi száma szerint az előzetes jelentés megállapítja, hogy az ENSZ vizsgálóbiztosai nem találtak semmilyen fegyvert, és nem bukkantak bármely más olyan bizonyítékra sem, ami megerősítette volna, hogy az amerikai repülőgépeket célba vették légvédelmi fegyverekkel. A jelentés rámutat arra, hogy aránytalanságok fedezhetők fel az amerikai hatóságok kijelentései és a valóságos események között - írja az újság. A The Times a világszervezet előzetes jelentésére hivatkozva közli: „egyértelmű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy megsértették az emberi jogokat”. Unionista rendbontás Észak-Írországban Belfastban a hét vége a rendőrség és az unionista csoportok összetűzéseinek jegyében telt el. Szombaton és vasárnap este a város egyik protestáns lakónegyedében unionista tüntetők gépkocsikat gyújtottak fel. A kivezényelt rendőrosztagokra repeszbombákat és Molotov-koktélokat dobáltak, sőt golflabdákat is felhasználtak fegyverként. A rendőrök újra meg újra gumilövedékek sortüzével válaszoltak. A zavargásban aránylag nem sokan vettek részt, rendőri jelentés szerint a legnagyobb unionista csoport létszáma sem érte el a százat, de alighogy sikerült feloszlatni a csődületet, a tüntetők ismét összeverődtek, és újból rátámadtak a rendőrökre. Vasárnap éjfélig összesen két rendbontót tartóztattak le. Noha a dühöngő tömegből egy-két lövés is eldördült, egyik oldalról sem érkezett jelentés balesetről vagy kórházi ápolást igénylő sérülésről. A katolikus nacionalisták távol tartották magukat az összecsapásoktól, de politikai vezetőik minden bizonnyal kiaknázzák majd a helyzetet. Míg David Trimble ulsteri főminiszter, a UUP, a legerősebb ulsteri unionista párt vezetője azt követeli Tony Blairtől, hogy rekessze ki a Sinn Fein képviselőit az ulsteri kormányzatból, amennyiben az IRA nem áll el az erőszakcselekményektől, a nacionalisták rámutathatnak, hogy a legújabb erőszakcselekményeket nem ők, hanem az unionisták követik el. Mi több, ez a helyzet valószínűleg nem is fog sokat változni, amíg néhány hét múlva véget nem érnek Ulsterben az orániai rend által szervezett menetelések. Az unionisták évről évre megismétlődő tüntetéssorozata csaknem minden alkalommal csatározássá válik a menetelők és a rendőrök, sokszor pedig az unionisták ésa nacionalisták között. kuspol@magyarnemzet.hu Moszkva támogatja flottabázisát Oroszország nem szándékozik növelni a kalinyingrádi területen állomásozó csapatainak létszámát. Nagyon fontos azonban a csapatok harcképességét megfelelő szinten tartani, hiszen az ország biztonságát garantálja a haditengerészet flottájának jelenléte Oroszország legnyugatibb csücskében - fejtette ki tegnap az orosz védelmi miniszter. MTI Szergej Ivanov a balti-tengeri flotta főhadiszállásán tartott sajtóértekezletén ismét felhánytorgatta, hogy a NATO-tagságra esélyes balti köztársaságok nem aláírói az európai hagyományos fegyvereket korlátozó szerződésnek (CFE). Hozzátette, hogy ezt a kérdést mindenképpen rendezni kell Észtország, Litvánia és Lettország NATO-csatlakozása előtt. Lengyelország európai uniós tagsága, illetve a balti köztársaságok NATO- és EU-csatlakozása kapcsán Ivanov megismételte, hogy Oroszország nem hagyja magára a Lengyelországgal és Litvániával határos kalinyingrádi területet, a moszkvai vezetés mindent megtesz a vízummentes összeköttetés biztosítására az anyaország és a kalinyingrádi enklávé között. A miniszter szerint komoly kételyeket vet fel a vízumkényszer gyakorlati alkalmazása, ugyanis a tranzitforgalmat lebonyolító Litvániának kötelessége biztosítani a vízumok kiadását még Oroszország legtávolabbi pontjain is. Nagy kérdés, hogy Litvánia miként birkózik meg ezzel a feladattal - mondta Ivanov, aki egyúttal élesen bírálta Litvániát azért, mert nem hajlandó területén átengedni a kalinyingrádi területről az anyaországba szállítandó lejárt szavatosságú rakéta-üzemanyagot. Az orosz védelmi miniszter tegnap délután háromnapos munkalátogatásra Litvániába utazott tovább. A tengerparti Palangában litván kollégájával, Linas Linkeviciusszal a kétoldalú katonai kapcsolatokat, a terrorizmus elleni nemzetközi szövetségben való részvételt, a NATO és Oroszország új típusú együttműködését, valamint a 2003 júliusától bevezetésre kerülő litván vízumkényszer problémakörét tekinti át. A tárgyalások zömét ma tartják. Phenjan hajlandó a tárgyalásokra ■ MTI________________________ Phenjan kész az előfeltételek nélküli konstruktív párbeszédre az Egyesült Államokkal és Japánnal a megosztott Koreai-félszigetről - hangsúlyozta tegnap Igor Ivanov orosz külügyminiszter. „Oroszország örömmel látja, hogy Phenjan javítja kapcsolatait Washingtonnal és Tokióval” - emelte ki az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek a koreai fővárosban adott nyilatkozatában. A külügyminiszter szerint a tárgyalásokra már a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Bruneiben tartandó mai csúcstalálkozóján sor kerülhet, ugyanis az ASEAN- értekezleten részt vesz Colin Powell amerikai külügyminiszter is, bár országa nem tagja a szervezetnek. Ivanov korábban Dél-Koreába is ellátogatott. Oroszország ugyanis azon kevés államok egyike, amelyek Észak- és Dél-Koreával is baráti kapcsolatban állnak. Az orosz külügyminiszter kész közvetíteni a két Korea közötti konfliktusok feloldásában és a párbeszéd felújításában. Szöul és Phenjan jogilag háborúban állnak egymással, mivel az 1950-53-as háború óta nem kötöttek békét. George W. Bush egy januári beszédében Észak-Koreát Iránnal és Irakkal együtt a „gonosz tengelyéhez” sorolta. Ez a kijelentése megváltoztatta az amerikai diplomácia viszonyulását a kommunista államhoz. HÁTTÉR A szocializmus vietnami útja g. Gábrif.i. Győző Ú jabb öt évre miniszterelnökké választották Vietnamban Phan Van Kai eddigi kormányfőt. Egyetlen jelöltként indult a posztért, ezért megválasztása senkit nem ért meglepetésként. A régi-új államfőnek már vannak érdemei, sikeres erőfeszítéseket tett az életszínvonal javítására és a bürokratikus államapparátus átalakítására. Az országot egyébként az elnök-miniszterelnök-pártfőtitkár triumvirátus irányítja, a parlament csak jóváhagyja a párt döntéseit. Bár a politikai megbízhatóság még mindig a legfontosabb szempont a személyi döntéseknél, a vezetésben megfigyelhető a hozzáértésre és modernizációra való törekvés. A parlamenti képviselők 93 százalékának van diplomája és 11 százalékuk 40 év alatti. A tavaly megválasztott pártfőtitkár, Nong Dac Manh a parlament alakuló ülésén legfontosabb célként a „tiszta kormányzat” megteremtését, a korrupció elleni harcot jelölte meg. A pártfőtitkár emellett felhívta a képviselők figyelmét a szocializmus további építésére és a demokrácia kategorikus elutasítására. Mindebből jól látszik, a továbbiakban sem lesz demokrácia a vezetésben. A pártelit nem szándékozik kiadni a hatalmat a kezéből, inkább hatalmas szomszédja, Kína felé tekint. Peking sikeresen hajtja végre a piacgazdaságra való áttérést a párt rendületlen felügyelete mellett. A vietnami vezetésnek is ez a gondja. Hogyan lehetne megőrizni a politikai hatalmat a gazdasági szerkezet átalakítása mellett? A déli területek, Ho Si Minh várossal (Saigon) az élen erőteljes „nyugatizálódáson” mennek keresztül, és az össztermék egyre nagyobb részét adják. Kezdetben a kommunista vezetés a kollektivizálást és a szigorú szabályokat erőltette. 1986-tól kezdtek az erőltetett állami beavatkozások helyett a tényleges piaci folyamatoknak és a magánvállalkozásoknak helyet engedni. Elemzők szerint az ország a legjobb úton van arra - ha a törvényhozás is elfogadja, hogy belépjen a WTO-ba, a Világkereskedelmi Szervezetbe. A gazdasági reformok zajlanak. Bill Clinton - a háború befejeződése óta első amerikai elnökként történt - látogatása 2000 novemberében nem csak politikai előrelépés volt. Az Egyesült Államok is érzékelte, ez a Vietnam már nem a régi háborús ellenség, az ország - az ideológiai ellentéten túl - baráti viszonyra törekszik a világ országaival. Nem elhanyagolható módon pedig egy 80 milliós piac. A felszínen még szilárd a diktatúra, a média állami irányítás alatt áll, és még manapság is szigorúan büntetik a hivatalos állásponttól való eltérést. A rendszer azonban lassan erodálódik, így elképzelhető, hogy kialakul egy sajátosan „ázsiai szocializmus”, ami nevében még szocialista, formálisan még ezen elvek szerint működik, de gazdaságilag az állami szektor veszteségessége mellett - teljesen kapitalista.