Magyar Nemzet, 2002. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

Magyar Nemzet Tisztelt Szerkesztőség! - Reflektorfényben a D-209-es szt-tiszt 2002. július 30., kedd Rovatvezető: Berszán Györgylevelek@magyarnemzet.hu Ki szégyellné magát? N­incs szégyellni valóm - jelen­tette ki Medgyessy Péter, ami­kor előző nap még tagadta, de a bi­zonyítékok súlya alatt másnap be­vallotta, hogy valóban az álkommu­nista elnyomó hatalom titkosszolgá­lati tisztje (III/II) volt. Ez az elhallga­tás felér egy jó kis hazugsággal. (Már csak az hiányzott: „Na és?”) Ebben a szférában, úgy látszik, nem divat a szégyenérzet. Mi viszont, akkor is, ha ez a vá­lasztók jó részét nem érdekli, sokan szégyelljük, hogy Horn Gyula után négy évvel ismét hiteltelen (párton­­kívüli) ember ül a miniszterelnöki székben. Horn Gyula hatalomra ke­rülésekor egy külföldi ismerősöm kérdése késztetett szégyenkezésre: miképpen történhetett, hogy a ma­gyar nép, amely 1­956-ban a szabad­ságáért egyként fordult szembe el­nyomójával, a föld egyik leghatal­masabb világhódítójával, s ezzel ki­vívta a­ világ csodálatát, most egy ak­kori elnyomót választott miniszter­­elnökének? Ezután 1998-ban felcsillant a re­mény, hogy jobbra fordul a sorsunk, és nem kényszerülünk ilyen szé­gyenhelyzetbe. Csalódtunk, máris itt a következő. 2002-ben a nemzetközi nagytőke képviselői, a médiák által agyontámogatott, a voksokért álnok módon nemzeti és vallási színben­­ tetszelgő internacionalista világpol­gárok gyanús győzelme következté­ben - a változatosság kedvéért - most az elnyomó szovjet érdekeket alázatosan kiszolgáló besúgót hagy­tuk a nyakunkra ülni. Sajnálatos, hogy a francia becsületlovagot ilyen jelzőkkel kell illetni. Nem csoda, hogy a franciák nem ismerték ke­gyeltjük múltját, hiszen a Magyar Köztársaság elnöke is csak most szerzett róla tudomást. Vajon az új fejlemények tükrében hogyan látják a dolgokat az adományozók? Igaz, ha nekik olyan jó szolgála­tot tett, az bizonyára megér nekik egy becsületrendet. Szívesebben láttam volna egy megérdemelt ma­gyar kitüntetést, Gresham-ügyben pedig egy ellenbecsületrendet. Nem ismerem, és nem is szeretném megismerni a jogi útvesztőket, csu­pán a logikára alapozom ezzel kap­csolatos véleményemet. Amennyi­ben ugyanis Medgyessy úr csak egy elvtársi beszélgetést folytatott az önkormányzati képviselőkkel egy­két forró fekete mellett, egy becsü­letrendlovagtól nem tisztességes dolog ezért 30 milliócskát zsebre vágni. Ha pedig ennél többet tett, az mindenképpen büntetendő. Nem kellene a bírókat is elítélni, ha rosz­­szul bíráskodnak? Már Kádár elv­társ is megmondta (és Medgyessy jó tanítványa volt), elkölteni csak azt lehet, amit megtermeltünk. Márpedig­­ bármily jól működik a magyar gazdaság - ennyi választási ígéret teljesítéséhez csodára is szükség van. Csodák pedig nincse­nek. Ennélfogva pedig az ígéretek teljesítése esetén: 1. Teljesen elszabadul az infláció, a gazdasági növekedés visszaesik, vagyis amit ad az egyik kéz, elveszi a másik (vagy még többet is). 2. Külső segítséget vesznek igénybe. Elképzelhető Soros és társai „nagylelkűsége”, ami átmeneti meg­oldást jelent. Ennek azonban nagy ára lehet. Gondoljunk a 70-80-as évek kölcsöneire. A sok milliárd dol­láros adósságot még ma is nyögjük. A hatalomért azonban nekik semmi sem drága, s most nem hiába resz­kettek érte. Amennyiben pedig a fantaszti­kus jóléti ígéreteket a nemzeti érde­kek álnok módon való emlegetését a választók hiszékenységére alapozott fogásnak szánták, nagy bűnt követ­tek el, ami nem maradhat büntetés nélkül. Magyar Miklós Budapest A Medgyessy-akta és ami mögötte van Gy. Németh Erzsébetet vissza fogják léptetni: az SZDSZ ezt az árat szabta a további támogatásért A­lig lépett hivatalába a Medgyessy-kormány, bő egy hó­napja talán a választások után, de már négy évre elegen­dő botrányt tudhat maga mögött. A botrány okozója maga Medgyessy Péter kormányfő, ugyanis a közvélemény előtt ki­derült, a kommunizmus ideje alatt a BM III/II-es csoportfő­nökséghez tartozó szt-tisztként dolgozott, D-209-es fedőnév alatt. A botrány kirobbanása pillanatában Medgyessy tagadta az Országgyűlés előtt, hogy ő valaha is szt-tisztként dolgozott volna. Majd másnap elismerte, hogy szt­­tisztként dolgozott a BM III/II-es ügyosztályában 1978 és 1982 között. Medgyessy nem szavahihető po­litikus, mivel egyik nap tagad, a másik nap beismer. Medgyessy indoka erre az, hogy előző nap még nem oldotta fel titoktartási kötelezettsége alól a titokgazda Lampert Mónika belügyminiszter. Medgyessy Lampert főnöke, ha Medgyessy akarta volna, akkor a botrány kirobbanásának pillanatában tiszta vizet önt a pohárba. De Medgyessy inkább hazudott. Akkor is, amikor először azt állította: „A Magyar Nemzet cikke tele van hazugságokkal”. Mert másnap beismerte az egészet Medgyessy azt állítja, hogy ő 1978 és 1982 kö­zött a BM III/II-es csoportfőnökséghez tartozó szt­­tisztként, a magyar érdekeket védelmezte a KGB el­lenében. Medgyessy szerint az ő érdeme, hogy Ma­gyarország az IMF-hez csatlakozott, ha ő nincs, ezt a Szovjetunió megakadályozza. Medgyessyt az MSZP kádári James Bondként akarja beállítani. Pe­dig ez nem igaz. A kádári titkosszolgálat elsődleges célja nem a haza, hanem a kommunizmus védelme volt. A szocialista országok titkosszolgálataira a legszorosabb együttműködés volt a jellemző. A megszálló Szovjetunió egy pillanatig sem engedte, hogy bármelyik ország önállóan cselekedjen saját érdekében. Moszkva és a KGB nem avatkozott bele a ma­gyar IMF-tárgyalási folyamatba. Már csak azért sem, mert mindig megbíztak Kádárban, aki a Szovjetunió számára ga­rancia volt, vele megbeszélték az ügyeket. Ha a magyar tit­kosszolgálat el is titkolt esetleg egyet s mást a szovjetek elől, az nem lehetett olyan lényeges kérdés, mint például a ma­gyar IMF-tárgyalások. Ugyanis a rendszer nem így műkö­dött, a magyar és a lengyel hatalom is kiszolgálta Moszkvát. E tárgyalások sikerében az orosz felderítés is sikeres volt, hiszen Moszkva ekkor éppen Magyarországon keresztül ju­tott olcsó hitelekhez. Kovács László pártelnök-külügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök állandóan azt bizonygatják, hogy a de­mokratikus Nyugat semmi kivetnivalót nem talál múltjában. Pedig ez nem így van, Kovács szándékosan félre akarja vezet­ni a közvéleményt. Az igazság az, hogy az EU sevillai csúcsta­lálkozóján kedvezőtlenül fogadták, hogy Magyarország egy terhelt mók­ú miniszterelnökkel kívánja útját az uniós tagság felé folytatni. A Medgyessy-botrányt követően a magyar köt­vények árfolyama esett, csakúgy, mint a nemzeti valuta, a fo­rint értéke az euróhoz képest. Kinek az érdeke volt, hogy ép­pen most robbanjon ki a Medgyessy-ügy? Minden bizonnyal az a szocialista politikus áll a Medgyessy-ügy kirobbanása mögött, akinek korábban ambíciója volt a miniszterelnök-je­löltségre. Most elérkezettnek látta a régóta várt alkalmat. Eh­hez csak meg kellett keresni az 1990 előtt a BM-ből kicsempé­szett Medgyessy-aktát. Ki tudja, hány ilyen akta forog kézről kézre az MSZP-n belül? Az MSZP-s politikusok a náluk lévő BM-aktákkal zsarolják egymást. A választási kampány során az MSZP több vezető személyisége, közöttük Kovács László is bedobta a törülközőt, mert Med­gyessy Péterrel úgysem lehet nyerni. Akár csalással, akár anélkül, tény, hogy Medgyessy Péter megnyerte a választásokat. Kovács László pancserpuccsát az MSZP frakciójának többsége hiúsította meg. Több MSZP-s országgyűlési képviselő is azon a véleményen van, hogy a pártelnök, Kovács László állhat a Medgyessy­­iratok kiszivárogtatása mögött. Az SZDSZ-frakció a Medgyessy-botrány kirobba­nása pillanatában megvonta a bizalmat Medgyessytől, majd másnap megadta. Az SZDSZ miért szavazott bi­zalmat Medgyessynek? Milyen alku született 24 óra alatt? Minden bizonnyal az MSZP beleegyezett abba, hogy az utolsó pillanatban majd visszaléptetik buda­pesti főpolgármester-jelöltjüket, Gy. Németh Erzsébe­tet Demszky Gábor javára. Az sem kizárt, hogy az SZDSZ kierőszakolta az MSZP-től, hogy ők jelölik majd 2004-ben az államfőjelöltet. Több politikai párt és civil szervezet lemondásra szólította fel Medgyessy Pétert. A most uralmon lévő MSZP-SZDSZ-koalíció csak úgy tudja megoldani a magyar demokrácia politikai-erkölcsi-etikai válságát, ha Medgyessy Péter és a hozzá hasonló személyek vég­leg távoznak a politikai és gazdasági életből. Az a ma­gyar nép jogos elvárása, hogy ne azok kerüljenek a leg­magasabb beosztásba, akik ’56-57-ben karhatalmisták vol­tak, vagy később azokat jelentgették fel, akik 1956 szellemé­ben a hazánkat megnyomorító diktatúra összeomlása érdeké­ben munkálkodtak. Ebben a magyar „demokrácia” szégyené­nek napja, július negyedike még jobban megerősített. Harangi Fülöp Budapest Jelentések a titkos ügykezelés számára M­ost, hogy a Medgyessy-ügy kapcsán ismét az érdeklő­dés középpontjába kerültek azok a „daliás” idők, ami­kor a D-209-es számú ügynök saját állítása szerint, a KGB el­len dolgozva „szolgálta” a Magyar Népköztársaságot, szeret­ném emlékeztetni mindazokat, akiknek memóriája kizárólag a 3,60-as kenyérig terjed, egy sokak által nem is annyira is­mert momentumra. Azokban a „daliás” időkben, aki abban a szerencsében ré­szesült, hogy munkahelye révén valamelyik nyugati országba kiküldetés keretében utazhatott, az út előtt meg kellett jelen­nie a személyzeti osztályon, ahol bizonyos viselkedési szabá­lyokra hívták fel a figyelmét, sőt azok betartására vonatkozó fogadalmat is aláírattak. Azt meg lehet érteni, hogy egy cég képviseletében kiutazó alkalmazott kötelezhető lehet az amúgy is elvárható illő viselkedésre, a vendéglátó országban elfogadott viselkedési normák és szokások betartására, de az már igencsak furcsa, hogy az aláírandó fogadalom nyugati út esetében kitért olyan részletekre is, hogy kikkel nem találkoz­hat az illető. A felsorolás a külföldre szakadt honfitársainkkal, akkori szóhasználattal, disszidensekkel kezdődött. De menjünk tovább. Az teljesen természetes volt, hogy egy-egy ilyen szakmai út, kiküldetés után kötelező volt úti jelentést készíteni, hiszen abban nincs semmi kivetnivaló, hogy a kiutazó főnökei, a cég vezetése szeretett írásban is ér­tesülni az út alatt elvégzett munkáról, annak eredményeiről, esetleges kudarcairól. De az igencsak elgondolkoztató, hogy a hetvenes években, tehát a Medgyessy-féle „daliás” időkben a nyugati út után, az előbb vázolt szakmai úti jelentésen kívül kötelező, hangsúlyozom: kötelező volt úgynevezett II. számú úti jelentést készíteni, az 1989-ig minden vállalatnál meglévő TVK (titkos ügykezelés) számára. Ezen úti jelentésnek arról kellett szólnia, hogy a kiutazó tapasztalt-e magával vagy a ve­le utazó társaival szemben „diverzáns tevékenységet”. Ő ma­ga, illetve társai kikkel találkoztak, mivel töltötték szabad ide­jüket, volt e közöttük olyan, aki - különösen az esti órákban - magányos útra indult társai vizsla tekintete nélkül. Ha ilyes­mi, netán egy több emberből álló csapatban előfordult, úgy a II. számú úti jelentés megírása valóságos bűvészmutatvánnyá fajult, hiszen írója, ha nem volt spicli, számíthatott arra, hogy az általa leírtakat összevetik társai jelentéseivel. Na ezeknek, az inkvizíciót megszégyenítő módszereknek volt egyik kiagya­­lója és működtetője a D-209-es elvtárs is. Végezetül egy viccnek is beillő, de megtörtént eset: Valaki, tele szép élményekkel tér haza első nyugati hivatalos útjáról, amikor odamegy hozzá egy közismerten politikailag aktív kollégája, és megkérdezi, mit látott odakint. A válasz, az akko­ri terminológia betartásával így hangzott: Láttam a kapitaliz­mus haldoklását. És az milyen volt? - szólt a következő kér­dés. Szép halál! - volt a talpraesett válasz. Úgy látszik, hogy a baloldali szavazók ezt a szép világot kívánták visszahozni 2002. április 7-én és 21-én, csak az a baj, hogy nemcsak ma­guknak, hanem nekünk, többieknek is. Dobai Miklós Budapest Czető Lászlóné (Budapest): Több­ször hallottam már rádióban, ol­vastam újságban, hogy ugyan „Ki volt Orbán Viktor? Hiszen a Soros Alapítvány segítségével tanult Angliában”. Nos, tehet-e arról bár­ki - jelen esetben Orbán Viktor -, hogy több mint tíz évvel ezelőtt el­nyerte azt a pályázatot? A volt kor­mányfőnek minden bizonnyal van hibája, de semmi esetre sem az, hogy egykor igénybe vette a Soros Alapítvány segítségét, és nem hagyta magát félreállítani. Nem ké­ne már őt mindenért felelőssé ten­ni. Emlékszem, 1998 nyarán, ami­kor a Fidesz győzelme után a ma­gyar tőzsdén csökkenés állott be (nem olyan nagyarányú, mint most), az MSZP szinte vért köpött Orbán Viktor felelősségét firtatva. Most miért nem teszik ugyanazt a D-209-essel szemben? A szocialis­táktól várom a meakulpázást, vagy ha nem kérnek bocsánatot, hát tá­madják meg keményen Medgyes­syt is. Vagy hiába várok? ■ Sátory János (Tata): Angliában éltem, amikor hosszú tiltakozás után Wilson miniszterelnök 1973- ban bekönyörögte hazáját a Közös Piacba. Akkor az a vicc járta, hogy belépés napján bevarrják a nadrág­zsebeket. Az angol humor így adta tudtára a népnek, hogy attól kezd­ve majd dolgozni kell... Hazánk most áll a belépés előtt. És megtör­ténhet az a szégyen, hogy Med­gyessy Péter fogja az országot beve­zetni az unióba. Az a M. P., aki csak zsebre tett kézzel látható. A D-209-ről van szó, aki szinte pro­­vokálóan akár érkezik, akár távo­zik, akár kimegy, akár bemegy, azt csak zsebre vágott kézzel teszi. A száraz angol humor találó volt. Ez most vonatkozik ránk is, és Med­gyessy Péter végre megtanulhatná, hogy sehol sem illik zsebre tett kéz­zel megjelenni. Mint jó házból származó úrifiú, ezt már azelőtt megtanulhatta volna, mielőtt elad­ta magát az MSZP-nek. ■ Kövér Károly (Szeged): Sokat el­árult érzelmeiről Medgyessy Péter, amikor entrée-ként kijelentette: az elaggott 56-osokkal nem kell többé foglalkozni, kihalásukkal elinté­zettnek tekinthetjük a témát. Ám a téma mégsem hagyta nyugodni a miniszterelnököt, mert a forrada­lom gondolata még ma is nyugta­lanító lelki teherként nehezedik rá. Megoldásként átvágta a gordiuszi csomót, és (sokak meglepetésére) egy sor nemzeti érzületű kezdemé­nyezést jelentett be a napokban, íme: 1. június 19. legyen a magyar függetlenség napja, 2. tartsanak parlamenti emlékülést, 3. október­ben rendezzenek emléknapot, 4. alapítsanak Nagy Imre-érdemren­­det, 5. a „lyukas” lobogót minősít­sék történelmi zászlónak. Nem sok ez a jóból? Nem sok ez egy volt pártállami vezetőtől? A fenti haza­fias kezdeményezések hiteleseb­ben csengenének, ha azokat nem a Kádár-rendszer haszonélvezőinek egyike javasolja, hanem a kárval­lottak. Medgyessy helyett - mond­juk - Pongrátz Gergely, akit azért mégsem terhel Gresham-ügy, és lemondásra sem szólítják fel a bí­rók III/II-es érintettsége miatt. A nép egy része nem jó néven veszi, ha a nemzet függetlenségét ötven­hat hóhérai akarják vele megünne­peltetni. Számomra ez a szocialista kezdeményezés cinikus, és azt bi­zonyítja, hogy a régi elit megőrizte erőszakos élelmességét és bolsevik rámenősségét. Úgy látom, hogy az igazi 56-osokat azért akarják idő előtt temetni, hogy helyettük föl­léphessenek mint a nemzeti füg­getlenség bajnokai. Sovány válasz­tási győzelmük mellé ezzel remél­nek némi politikai tőkét kovácsolni maguknak.­­ Tóth Attila (Budapest): Már a kampány­­idején s most a kor­mányzás eddigi ötven napjában is az volt a benyomásom, hogy a szo­cialisták pártjának nincs politikai filozófiája, csak a régi rutin és a zsigerekbe kiirthatatlanul beívó­­dott szokások irányítják szavaikat és tetteiket. Azt hallom a rádióban, hogy „a fiatalokat nem érdekli a múlt, csak az, hogy elmenjenek a buliba, s ott mennyiért tudnak meginni egy kólát, egy pohár bort, egy whiskyt”. S az hangzik el a té­vében, hogy az embereknek az a fontos, „mennyibe kerül egy gom­bóc fagyi, milyen hamar jutnak le a Balatonhoz, mennyi idő alatt ké­szül el a Bartók Béla út”. S látszik a nyilatkozó Medgyessyn, hogy ő ezt komolyan hiszi, sőt ezt tartja nor­málisnak, ideálisnak, tökéletesnek. Mert Medgyessy nem cinikus, ha­nem őszintén hiszi, hogy a társada­lom tagjainak az említetteknél fon­tosabb kérdésekkel nem kell fog­lalkoznia. A kiskorú társadalom az ideális, ahogy azt a késő Kádár­korszakban megszokta ő is, pártja is. Ez a megdöbbentő. Az, hogy Magyarország miniszterelnöke egy óvodában szeretne óvónéni lenni, s nem a „hozzáértő nép okos gyüle­kezetében hányni-vetni meg” gondjainkat, mint József Attila sze­rette volna már hetven esztendővel ezelőtt. KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyitt levele­ket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őr­zünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesz­tőség álláspontjával. Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.

Next