Magyar Nemzet, 2002. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
Magyar Nemzet Tisztelt Szerkesztőség! - Reflektorfényben a D-209-es szt-tiszt 2002. július 30., kedd Rovatvezető: Berszán Györgylevelek@magyarnemzet.hu Ki szégyellné magát? Nincs szégyellni valóm - jelentette ki Medgyessy Péter, amikor előző nap még tagadta, de a bizonyítékok súlya alatt másnap bevallotta, hogy valóban az álkommunista elnyomó hatalom titkosszolgálati tisztje (III/II) volt. Ez az elhallgatás felér egy jó kis hazugsággal. (Már csak az hiányzott: „Na és?”) Ebben a szférában, úgy látszik, nem divat a szégyenérzet. Mi viszont, akkor is, ha ez a választók jó részét nem érdekli, sokan szégyelljük, hogy Horn Gyula után négy évvel ismét hiteltelen (pártonkívüli) ember ül a miniszterelnöki székben. Horn Gyula hatalomra kerülésekor egy külföldi ismerősöm kérdése késztetett szégyenkezésre: miképpen történhetett, hogy a magyar nép, amely 1956-ban a szabadságáért egyként fordult szembe elnyomójával, a föld egyik leghatalmasabb világhódítójával, s ezzel kivívta a világ csodálatát, most egy akkori elnyomót választott miniszterelnökének? Ezután 1998-ban felcsillant a remény, hogy jobbra fordul a sorsunk, és nem kényszerülünk ilyen szégyenhelyzetbe. Csalódtunk, máris itt a következő. 2002-ben a nemzetközi nagytőke képviselői, a médiák által agyontámogatott, a voksokért álnok módon nemzeti és vallási színben tetszelgő internacionalista világpolgárok gyanús győzelme következtében - a változatosság kedvéért - most az elnyomó szovjet érdekeket alázatosan kiszolgáló besúgót hagytuk a nyakunkra ülni. Sajnálatos, hogy a francia becsületlovagot ilyen jelzőkkel kell illetni. Nem csoda, hogy a franciák nem ismerték kegyeltjük múltját, hiszen a Magyar Köztársaság elnöke is csak most szerzett róla tudomást. Vajon az új fejlemények tükrében hogyan látják a dolgokat az adományozók? Igaz, ha nekik olyan jó szolgálatot tett, az bizonyára megér nekik egy becsületrendet. Szívesebben láttam volna egy megérdemelt magyar kitüntetést, Gresham-ügyben pedig egy ellenbecsületrendet. Nem ismerem, és nem is szeretném megismerni a jogi útvesztőket, csupán a logikára alapozom ezzel kapcsolatos véleményemet. Amennyiben ugyanis Medgyessy úr csak egy elvtársi beszélgetést folytatott az önkormányzati képviselőkkel egykét forró fekete mellett, egy becsületrendlovagtól nem tisztességes dolog ezért 30 milliócskát zsebre vágni. Ha pedig ennél többet tett, az mindenképpen büntetendő. Nem kellene a bírókat is elítélni, ha roszszul bíráskodnak? Már Kádár elvtárs is megmondta (és Medgyessy jó tanítványa volt), elkölteni csak azt lehet, amit megtermeltünk. Márpedig bármily jól működik a magyar gazdaság - ennyi választási ígéret teljesítéséhez csodára is szükség van. Csodák pedig nincsenek. Ennélfogva pedig az ígéretek teljesítése esetén: 1. Teljesen elszabadul az infláció, a gazdasági növekedés visszaesik, vagyis amit ad az egyik kéz, elveszi a másik (vagy még többet is). 2. Külső segítséget vesznek igénybe. Elképzelhető Soros és társai „nagylelkűsége”, ami átmeneti megoldást jelent. Ennek azonban nagy ára lehet. Gondoljunk a 70-80-as évek kölcsöneire. A sok milliárd dolláros adósságot még ma is nyögjük. A hatalomért azonban nekik semmi sem drága, s most nem hiába reszkettek érte. Amennyiben pedig a fantasztikus jóléti ígéreteket a nemzeti érdekek álnok módon való emlegetését a választók hiszékenységére alapozott fogásnak szánták, nagy bűnt követtek el, ami nem maradhat büntetés nélkül. Magyar Miklós Budapest A Medgyessy-akta és ami mögötte van Gy. Németh Erzsébetet vissza fogják léptetni: az SZDSZ ezt az árat szabta a további támogatásért Alig lépett hivatalába a Medgyessy-kormány, bő egy hónapja talán a választások után, de már négy évre elegendő botrányt tudhat maga mögött. A botrány okozója maga Medgyessy Péter kormányfő, ugyanis a közvélemény előtt kiderült, a kommunizmus ideje alatt a BM III/II-es csoportfőnökséghez tartozó szt-tisztként dolgozott, D-209-es fedőnév alatt. A botrány kirobbanása pillanatában Medgyessy tagadta az Országgyűlés előtt, hogy ő valaha is szt-tisztként dolgozott volna. Majd másnap elismerte, hogy szttisztként dolgozott a BM III/II-es ügyosztályában 1978 és 1982 között. Medgyessy nem szavahihető politikus, mivel egyik nap tagad, a másik nap beismer. Medgyessy indoka erre az, hogy előző nap még nem oldotta fel titoktartási kötelezettsége alól a titokgazda Lampert Mónika belügyminiszter. Medgyessy Lampert főnöke, ha Medgyessy akarta volna, akkor a botrány kirobbanásának pillanatában tiszta vizet önt a pohárba. De Medgyessy inkább hazudott. Akkor is, amikor először azt állította: „A Magyar Nemzet cikke tele van hazugságokkal”. Mert másnap beismerte az egészet Medgyessy azt állítja, hogy ő 1978 és 1982 között a BM III/II-es csoportfőnökséghez tartozó szttisztként, a magyar érdekeket védelmezte a KGB ellenében. Medgyessy szerint az ő érdeme, hogy Magyarország az IMF-hez csatlakozott, ha ő nincs, ezt a Szovjetunió megakadályozza. Medgyessyt az MSZP kádári James Bondként akarja beállítani. Pedig ez nem igaz. A kádári titkosszolgálat elsődleges célja nem a haza, hanem a kommunizmus védelme volt. A szocialista országok titkosszolgálataira a legszorosabb együttműködés volt a jellemző. A megszálló Szovjetunió egy pillanatig sem engedte, hogy bármelyik ország önállóan cselekedjen saját érdekében. Moszkva és a KGB nem avatkozott bele a magyar IMF-tárgyalási folyamatba. Már csak azért sem, mert mindig megbíztak Kádárban, aki a Szovjetunió számára garancia volt, vele megbeszélték az ügyeket. Ha a magyar titkosszolgálat el is titkolt esetleg egyet s mást a szovjetek elől, az nem lehetett olyan lényeges kérdés, mint például a magyar IMF-tárgyalások. Ugyanis a rendszer nem így működött, a magyar és a lengyel hatalom is kiszolgálta Moszkvát. E tárgyalások sikerében az orosz felderítés is sikeres volt, hiszen Moszkva ekkor éppen Magyarországon keresztül jutott olcsó hitelekhez. Kovács László pártelnök-külügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök állandóan azt bizonygatják, hogy a demokratikus Nyugat semmi kivetnivalót nem talál múltjában. Pedig ez nem így van, Kovács szándékosan félre akarja vezetni a közvéleményt. Az igazság az, hogy az EU sevillai csúcstalálkozóján kedvezőtlenül fogadták, hogy Magyarország egy terhelt mókú miniszterelnökkel kívánja útját az uniós tagság felé folytatni. A Medgyessy-botrányt követően a magyar kötvények árfolyama esett, csakúgy, mint a nemzeti valuta, a forint értéke az euróhoz képest. Kinek az érdeke volt, hogy éppen most robbanjon ki a Medgyessy-ügy? Minden bizonnyal az a szocialista politikus áll a Medgyessy-ügy kirobbanása mögött, akinek korábban ambíciója volt a miniszterelnök-jelöltségre. Most elérkezettnek látta a régóta várt alkalmat. Ehhez csak meg kellett keresni az 1990 előtt a BM-ből kicsempészett Medgyessy-aktát. Ki tudja, hány ilyen akta forog kézről kézre az MSZP-n belül? Az MSZP-s politikusok a náluk lévő BM-aktákkal zsarolják egymást. A választási kampány során az MSZP több vezető személyisége, közöttük Kovács László is bedobta a törülközőt, mert Medgyessy Péterrel úgysem lehet nyerni. Akár csalással, akár anélkül, tény, hogy Medgyessy Péter megnyerte a választásokat. Kovács László pancserpuccsát az MSZP frakciójának többsége hiúsította meg. Több MSZP-s országgyűlési képviselő is azon a véleményen van, hogy a pártelnök, Kovács László állhat a Medgyessyiratok kiszivárogtatása mögött. Az SZDSZ-frakció a Medgyessy-botrány kirobbanása pillanatában megvonta a bizalmat Medgyessytől, majd másnap megadta. Az SZDSZ miért szavazott bizalmat Medgyessynek? Milyen alku született 24 óra alatt? Minden bizonnyal az MSZP beleegyezett abba, hogy az utolsó pillanatban majd visszaléptetik budapesti főpolgármester-jelöltjüket, Gy. Németh Erzsébetet Demszky Gábor javára. Az sem kizárt, hogy az SZDSZ kierőszakolta az MSZP-től, hogy ők jelölik majd 2004-ben az államfőjelöltet. Több politikai párt és civil szervezet lemondásra szólította fel Medgyessy Pétert. A most uralmon lévő MSZP-SZDSZ-koalíció csak úgy tudja megoldani a magyar demokrácia politikai-erkölcsi-etikai válságát, ha Medgyessy Péter és a hozzá hasonló személyek végleg távoznak a politikai és gazdasági életből. Az a magyar nép jogos elvárása, hogy ne azok kerüljenek a legmagasabb beosztásba, akik ’56-57-ben karhatalmisták voltak, vagy később azokat jelentgették fel, akik 1956 szellemében a hazánkat megnyomorító diktatúra összeomlása érdekében munkálkodtak. Ebben a magyar „demokrácia” szégyenének napja, július negyedike még jobban megerősített. Harangi Fülöp Budapest Jelentések a titkos ügykezelés számára Most, hogy a Medgyessy-ügy kapcsán ismét az érdeklődés középpontjába kerültek azok a „daliás” idők, amikor a D-209-es számú ügynök saját állítása szerint, a KGB ellen dolgozva „szolgálta” a Magyar Népköztársaságot, szeretném emlékeztetni mindazokat, akiknek memóriája kizárólag a 3,60-as kenyérig terjed, egy sokak által nem is annyira ismert momentumra. Azokban a „daliás” időkben, aki abban a szerencsében részesült, hogy munkahelye révén valamelyik nyugati országba kiküldetés keretében utazhatott, az út előtt meg kellett jelennie a személyzeti osztályon, ahol bizonyos viselkedési szabályokra hívták fel a figyelmét, sőt azok betartására vonatkozó fogadalmat is aláírattak. Azt meg lehet érteni, hogy egy cég képviseletében kiutazó alkalmazott kötelezhető lehet az amúgy is elvárható illő viselkedésre, a vendéglátó országban elfogadott viselkedési normák és szokások betartására, de az már igencsak furcsa, hogy az aláírandó fogadalom nyugati út esetében kitért olyan részletekre is, hogy kikkel nem találkozhat az illető. A felsorolás a külföldre szakadt honfitársainkkal, akkori szóhasználattal, disszidensekkel kezdődött. De menjünk tovább. Az teljesen természetes volt, hogy egy-egy ilyen szakmai út, kiküldetés után kötelező volt úti jelentést készíteni, hiszen abban nincs semmi kivetnivaló, hogy a kiutazó főnökei, a cég vezetése szeretett írásban is értesülni az út alatt elvégzett munkáról, annak eredményeiről, esetleges kudarcairól. De az igencsak elgondolkoztató, hogy a hetvenes években, tehát a Medgyessy-féle „daliás” időkben a nyugati út után, az előbb vázolt szakmai úti jelentésen kívül kötelező, hangsúlyozom: kötelező volt úgynevezett II. számú úti jelentést készíteni, az 1989-ig minden vállalatnál meglévő TVK (titkos ügykezelés) számára. Ezen úti jelentésnek arról kellett szólnia, hogy a kiutazó tapasztalt-e magával vagy a vele utazó társaival szemben „diverzáns tevékenységet”. Ő maga, illetve társai kikkel találkoztak, mivel töltötték szabad idejüket, volt e közöttük olyan, aki - különösen az esti órákban - magányos útra indult társai vizsla tekintete nélkül. Ha ilyesmi, netán egy több emberből álló csapatban előfordult, úgy a II. számú úti jelentés megírása valóságos bűvészmutatvánnyá fajult, hiszen írója, ha nem volt spicli, számíthatott arra, hogy az általa leírtakat összevetik társai jelentéseivel. Na ezeknek, az inkvizíciót megszégyenítő módszereknek volt egyik kiagyalója és működtetője a D-209-es elvtárs is. Végezetül egy viccnek is beillő, de megtörtént eset: Valaki, tele szép élményekkel tér haza első nyugati hivatalos útjáról, amikor odamegy hozzá egy közismerten politikailag aktív kollégája, és megkérdezi, mit látott odakint. A válasz, az akkori terminológia betartásával így hangzott: Láttam a kapitalizmus haldoklását. És az milyen volt? - szólt a következő kérdés. Szép halál! - volt a talpraesett válasz. Úgy látszik, hogy a baloldali szavazók ezt a szép világot kívánták visszahozni 2002. április 7-én és 21-én, csak az a baj, hogy nemcsak maguknak, hanem nekünk, többieknek is. Dobai Miklós Budapest Czető Lászlóné (Budapest): Többször hallottam már rádióban, olvastam újságban, hogy ugyan „Ki volt Orbán Viktor? Hiszen a Soros Alapítvány segítségével tanult Angliában”. Nos, tehet-e arról bárki - jelen esetben Orbán Viktor -, hogy több mint tíz évvel ezelőtt elnyerte azt a pályázatot? A volt kormányfőnek minden bizonnyal van hibája, de semmi esetre sem az, hogy egykor igénybe vette a Soros Alapítvány segítségét, és nem hagyta magát félreállítani. Nem kéne már őt mindenért felelőssé tenni. Emlékszem, 1998 nyarán, amikor a Fidesz győzelme után a magyar tőzsdén csökkenés állott be (nem olyan nagyarányú, mint most), az MSZP szinte vért köpött Orbán Viktor felelősségét firtatva. Most miért nem teszik ugyanazt a D-209-essel szemben? A szocialistáktól várom a meakulpázást, vagy ha nem kérnek bocsánatot, hát támadják meg keményen Medgyessyt is. Vagy hiába várok? ■ Sátory János (Tata): Angliában éltem, amikor hosszú tiltakozás után Wilson miniszterelnök 1973- ban bekönyörögte hazáját a Közös Piacba. Akkor az a vicc járta, hogy belépés napján bevarrják a nadrágzsebeket. Az angol humor így adta tudtára a népnek, hogy attól kezdve majd dolgozni kell... Hazánk most áll a belépés előtt. És megtörténhet az a szégyen, hogy Medgyessy Péter fogja az országot bevezetni az unióba. Az a M. P., aki csak zsebre tett kézzel látható. A D-209-ről van szó, aki szinte provokálóan akár érkezik, akár távozik, akár kimegy, akár bemegy, azt csak zsebre vágott kézzel teszi. A száraz angol humor találó volt. Ez most vonatkozik ránk is, és Medgyessy Péter végre megtanulhatná, hogy sehol sem illik zsebre tett kézzel megjelenni. Mint jó házból származó úrifiú, ezt már azelőtt megtanulhatta volna, mielőtt eladta magát az MSZP-nek. ■ Kövér Károly (Szeged): Sokat elárult érzelmeiről Medgyessy Péter, amikor entrée-ként kijelentette: az elaggott 56-osokkal nem kell többé foglalkozni, kihalásukkal elintézettnek tekinthetjük a témát. Ám a téma mégsem hagyta nyugodni a miniszterelnököt, mert a forradalom gondolata még ma is nyugtalanító lelki teherként nehezedik rá. Megoldásként átvágta a gordiuszi csomót, és (sokak meglepetésére) egy sor nemzeti érzületű kezdeményezést jelentett be a napokban, íme: 1. június 19. legyen a magyar függetlenség napja, 2. tartsanak parlamenti emlékülést, 3. októberben rendezzenek emléknapot, 4. alapítsanak Nagy Imre-érdemrendet, 5. a „lyukas” lobogót minősítsék történelmi zászlónak. Nem sok ez a jóból? Nem sok ez egy volt pártállami vezetőtől? A fenti hazafias kezdeményezések hitelesebben csengenének, ha azokat nem a Kádár-rendszer haszonélvezőinek egyike javasolja, hanem a kárvallottak. Medgyessy helyett - mondjuk - Pongrátz Gergely, akit azért mégsem terhel Gresham-ügy, és lemondásra sem szólítják fel a bírók III/II-es érintettsége miatt. A nép egy része nem jó néven veszi, ha a nemzet függetlenségét ötvenhat hóhérai akarják vele megünnepeltetni. Számomra ez a szocialista kezdeményezés cinikus, és azt bizonyítja, hogy a régi elit megőrizte erőszakos élelmességét és bolsevik rámenősségét. Úgy látom, hogy az igazi 56-osokat azért akarják idő előtt temetni, hogy helyettük fölléphessenek mint a nemzeti függetlenség bajnokai. Sovány választási győzelmük mellé ezzel remélnek némi politikai tőkét kovácsolni maguknak. Tóth Attila (Budapest): Már a kampányidején s most a kormányzás eddigi ötven napjában is az volt a benyomásom, hogy a szocialisták pártjának nincs politikai filozófiája, csak a régi rutin és a zsigerekbe kiirthatatlanul beívódott szokások irányítják szavaikat és tetteiket. Azt hallom a rádióban, hogy „a fiatalokat nem érdekli a múlt, csak az, hogy elmenjenek a buliba, s ott mennyiért tudnak meginni egy kólát, egy pohár bort, egy whiskyt”. S az hangzik el a tévében, hogy az embereknek az a fontos, „mennyibe kerül egy gombóc fagyi, milyen hamar jutnak le a Balatonhoz, mennyi idő alatt készül el a Bartók Béla út”. S látszik a nyilatkozó Medgyessyn, hogy ő ezt komolyan hiszi, sőt ezt tartja normálisnak, ideálisnak, tökéletesnek. Mert Medgyessy nem cinikus, hanem őszintén hiszi, hogy a társadalom tagjainak az említetteknél fontosabb kérdésekkel nem kell foglalkoznia. A kiskorú társadalom az ideális, ahogy azt a késő Kádárkorszakban megszokta ő is, pártja is. Ez a megdöbbentő. Az, hogy Magyarország miniszterelnöke egy óvodában szeretne óvónéni lenni, s nem a „hozzáértő nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg” gondjainkat, mint József Attila szerette volna már hetven esztendővel ezelőtt. KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyitt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.