Magyar Nemzet, 2002. augusztus (65. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

* EB Mafar Nemzet Tisztelt Szerkesztőség! 2002. augusztus 2., péntek Rovatvezető: Berszán György ­ Tisztelt Dévényi István! S­zeretnék néhány dolgot hozzá­tenni a Múlttalan tinédzserek című cikkéhez. 16 éves vagyok, és igazságtalannak érzem a mai fiata­lokkal kapcsolatos általánosítást. Elgondolkodtató, én is tudom, vannak ilyen emberek. De nagyon sokan vagyunk, akiket érdekel a napi politika, beszélgetünk róla, megpróbáljuk „kiásni” a dolgok gyökerét! Megérteni, hogy miért is zajlanak így a dolgok, megérteni, nem ész nélkül szajkózni azt, amit a tv-ből, rádióból, újságokból tu­dunk, meghallgatni a szüleinket, és azokat is, akik más véleményen vannak, mint mi. Nem szabad fe­lületesen, a dolgokat csak félig­­meddig értve véleményt alkotni. Nem szabad jogtalanul, értelmet­lenül lenézni, „lekommunistázni” azt, aki mást gondol. Nekem sokat számít, amit ott­honról hoztam. Máshol másképp mesélik a történelmet. Még keveset láttunk, tapasztal­tunk ahhoz, hogy a döntő kérdések­ben a saját, önálló álláspontunkat képviselhetnénk. Még csak mozaik­kockákból állunk, az egész kép lát­hatatlan. Néhány év vagy évtized (?) múlva biztosan értem majd, hogy ma ki mit miért tett. Miért dönte­nek fontos dolgokról számomra megérthetetlen logikával a „na­gyok”? Miért nem tisztul a kép az Erzsébet hídi tüntetésről? Nem tudom. Kevesen vannak, akik tudják. Még fiatal vagyok... De meg akarom érteni! Szerintem nagyon sok fiatalban ott van a vágy, hogy tudja, ma miért történnek úgy a dolgok, ahogyan történnek. Eh­hez a múltat kell vizsgálni, az okok ott vannak eltemetve, mélyen, na­gyon mélyen... Ha az ember rátalál valaminek az okára, indítékára, csak akkor alkothat felelősen véle­ményt, csak az okok és körülmé­nyek teljes ismeretében lehet maga­biztosan dönteni. De honnan, kitől tudhatnánk meg a valóságot? Mások máskép­pen mesélik a történelmet... Münnich Zsófia Debrecen r ! Nem teljes a kép T­öbb alkalommal is olvastam olyan cikket, amely a jelenlegi kormány munkáját igyekszik mi­nősíteni. Azonban nem értek min­denben egyet a lapokban publikáló adószakértővel, teszem ezt annak tudatában, hogy jelenleg még „csak” adótanácsadó vagyok. Hi­szen a kormánnyal szemben el­hangzó kritikák során többnyire az adó- és köztehercsökkenésekből fa­kadó költségvetési hiányok és a száznapos program költségei talál­hatók meg. Ez azonban csak akkor valósulna meg, ha az MSZP­­SZDSZ-kormány nem tenné meg a szükséges lépéseket a költségvetés egyensúlyának megőrzése érdeké­ben. A fellelhető adatok alapján bárki megállapíthatja, hogy sok te­rületen történik racionalizálás. A Honvédelmi Minisztérium meg­szünteti a költséges külföldi nyara­lásokat dolgozói részére, módosítja az eddigi honvédelmi beszerzéseket a kisebb hadsereglétszám miatt, de a többi minisztérium munkájában is vannak hasonló elemek. Úgy vé­lem, amikor egy kormány munká­ját valamilyen szinten értékeljük, akkor nemcsak a negatív elemeket kell megemlíteni, hanem, ha van pozitívum, akkor azokat sem kell elhallgatni, csak így teljes a kép. DarabAnt Attila Nyíregyháza Kocsis László (NyirAd): Újkori de­mokráciánk elérte erköcsi mély­pontját. A jelen helyzetről 20-30 év múlva valaki egészen jó szatírát ke­rekíthet. A történet magját alkothat­ja az a tény, hogy Kádár János ka­méleonarcú inasai miképpen csap­hatták be immáron sokadszorra Magyarország felét, megspékelve jó­kora adag, ma már egyre nyilvánva­lóbb csalással. Tévésztárocskáik fanfárjai közepette bemasírozott a parlamentbe besúgó, cenzor, Pap János bizalmi embere, exkarhatal­­mista stb., hogy aztán ott az idejét­múlt eszméiknek tág teret engedje­nek. Jönnek vissza a pénzes állások­ba a haverok, a vadásztársak, közbe­szerzés nélkül épül az autópálya, a nyugdíj-kiegészítést visszaveszik a benzin adójának emelésével, a hoz­zájuk közel álló potenciális bűnözők szabadlábra kerülnek, kimarják a másképp gondolkodókat, s a ma­gyar földet kijátsszák alólunk. Na és persze ne feledkezzünk meg a vörös torta habjáról, D-209 elvtársról, és arról a folyamatról, amellyel próbál­ják tisztára mosni a pelenkáját, ezzel­­ nincs jobb szó rá­­ hülyének néz­ve az állampolgárokat. Ő az a közhe­lyekben gondolkodó ember, aki so­ha sem fogja átlátni, hogy becsületet nem lehet pénzen venni. Személye csak fokozza az ország megosztott­ságát. Az egykor sokra hivatott SZDSZ dilettáns vezetővel mára már csak az MSZP bólogató kutyája ma­radt, és ekképpen jócskán rászolgált a mondásra: az emberi erkölcstelen­ség mértékegysége egy SZDSZ. Any­­nyit kéne megértenie a balliberális tábornak, hogy a demokráciánk külföldi megítélését nem a jobbol­daltól kell féltenie, hanem a saját portáján jajveszékelőktől. ■ Antal Lajos (Dunaújváros): Megle­petéssel olvastam a Magyar Nemzet hasábjain Katona Tamás, az Antall­kormány egykori külügyi államtit­kára, majd az Orbán-kabinet által támogatott, állomáshelyéről most visszatérő varsói diplomata bejelen­tését, hogy elindul az I. kerület pol­gármesteri székért Nagy Gábor Ta­mással, a Fidesz által támogatott, az országgyűlési választásokon sikere­sen szereplő jelenlegi polgármester­rel szemben. A MDF szétverésében jelentős szerepet játszó, egykor jobb sorsra érdemes MDNP-s politiku­sok, így Katona Tamás is, ismét a polgári összefogást akarják gyengí­teni. Kinek jó ez? Nem volt elég az MDF szétverése és a jobbközép erők gyengítése a Centrum pártba való besorolással? Baloldali ellenfeleink dörzsölhetik tenyerüket. Ennél job­bat ők sem tudnának kitalálni. ■ Záhonyi Lóránt (Budapest): Az elsőfokon elmarasztalt neves or­vos genetikus története a hazai humánértelmiség újabb szégyen­foltja. Kíváncsian várom a Legfel­sőbb Bíróság jogerős ítéletét. „A magzat nem lehet kereskedés tár­gya” című cikkében a Magyar Nemzet július 29-én foglalkozott vele. Az írás az örökbefogadás ha­zánkban ma átláthatatlan jogsza­bályi dzsungeléből lehetséges ki­utat kínál. Míg az illetékesek­ mie­lőbb elvégzik alkotmányos teen­dőiket, szerintem közvélemé­nyünk megnyugtatását szolgálná pl. az alábbi kérdések tisztázása: vajon mikor ismerkedhetünk meg az orvosi kamara fegyelmi-etikai bizottsága (vélhetőleg elmaraszta­ló) állásfoglalásával? Példátlan ha­zai népességcsökkenésünk idején a külföldre történő örökbeadást meddig lehet álhumánus gyer­mekmentési akciónak álcázni? Ez a védtelen kis emberpalánták (magzat, illetve gyermek) kiske­reskedelmi kiárusítása, ami az or­vosi esküvel ellentétes, s ráadásul hazánk lélekszámának szükségte­len apasztása. ■ Soós Kámánné (Karcag): Nehe­zen tudom elképzelni, hogy Meruk Józsefnek kizárólag Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési kép­viselő édesapjával kapcsolatban lennének adatai. De abban bizo­nyos vagyok, hogy Pokorni Zoltán és az egész Fidesz nagyon hiány­zik a politikai közéletből. Több nyilvánosságot nemes eszméik­nek! Ne hagyják magukba fojtani a szót! Bibó István méltatlan örökösei H­osszas időbeni átfutás miatt csak nemrégiben olvas­tam Haklik Norbert: Három „elemző” egy szólamban című írását (MN, április 29.), mely a Bibó István Közéleti Társaság által rendezett konferenciáról tudósított a válasz­tások kapcsán. Ezen Kéri László, Gombár Csaba és Kende Péter tartott előadást; az előadók ellen tiltakozom az Ame­rikai Magyar Öregdiákok nevében, és egyúttal Bibó István ’56-os államminiszter nevének besározása ellen is. Ismert, hogy annak idején a Kádár-rezsim a Nemzetkö­zi Pen Club nyomására életfogytiglani börtönre változtatta Bibó halálos ítéletét. Külföldön Szabó Zoltán könyvének megjelentetése segített ebben. (Bibó I.: Harmadik út, Ma­gyar Könyvescéh, London, 1960. Sajtó alá rendezte Szabó Zoltán). Bibót az ítélet után bebörtönözték, az ország igno­­rálta, agyonhallgatta, szovjet szokás szerint persona non grata lett. Kivétel volt Németh László, aki Bibó Istvánné pa­naszaira reagálva levelet írt Kádárnak, hogy enyhítsenek Bibó sorsán, mert levelet, csomagot, látogatást nem enge­délyeztek, és beteg is volt. Kádár arcátlan választ írt, mire Bibó őrizetét megszigorították. Márianosztrára vitték, megverték, hamis vádakat koholtak. (Minderről részlete­ket közöl Németh László leánya, Németh Ágota a Kortárs 2000. januári számában.) Az erősödő külföldi nyomás hatására 1963-ban Bibót szabadon engedték; szimpla állást engedélyeztek (katalo­gizált), s a nagyobbodó család nyomorgott. A sajtóban rendszeresen E. Fehér Pál vette pszichoterror alá, s pisz­­kálta munkásságát. Ez történt az ország erkölcsi óriásával, a demokrácia mentorával, a forradalom hősével. Ugyan­ezen időben Kádár továbbtanulás ürügyén „ügynököket” küldött külföldre, főleg az USA-ba. Ezek részt vettek az emigráns szervezetek ülésein, és azokat próbálták szétrob­bantani azért, hogy egy egységes „pro-Kádár” szervezetet hozzanak létre. Ez lidércálom volt, de az ügynökök azzal édesgették a forradalomhű emigránsokat, hogy Kádár nagyjából megvalósította a forradalom követeléseit, és most már Bibó is ezt mondja. Ez kontinentális méretű ha­zugság volt, és felborzolta a forradalomhű emigránsok idegeit: „felébredtünk”. Bibóval közvetlen kapcsolatba kellett lépnünk, de úgy, hogy őt ne veszélyeztessük Buffalóból. 1975-ben közvetlen kapcsolatba léptem vele telefonon. Gyógyulást kívántunk beteg apósának, és kér­tük, hogy járuljon hozzá látogatásunkhoz, megbeszélt jel­szó alapján, így aztán feleségem 1976-ban személyesen lá­togatta meg Bibót. Persze, rögtön kiderült az egetverő ha­zugság, mármint hogy Bibó a Kádár-rezsim működését a forradalom megvalósulásának tekinti. Baráti körünk egy másik tagja 1978-ban kereste fel Bibót. 1979-ben újból ne­kem látogatott el hozzá, de már csak telefonon beszélhetett vele, mert Bibó kórházban volt, betegen, és nemsokára meg is halt. A temetésén Illyés Gyula írófejedelem mon­dott beszédet. 1980-ban a buffalói öregdiákok Bibó István-díjat alapí­tottak, amit eddig több neves író kapott meg (Szabó Zol­tán, Kemény István, Sztáray Zoltán stb.) 1980-ban a Pári­zsi Magyar Füzetek kiadó könyvet jelentetett meg Bibó Ist­ván címmel. Az Új Látóhatár és a Bécsi Napló cikkeket kö­zölt Bibóról. 1981-től a Protestáns Magyar Szabadegyetem négykötetes művet jelentett meg, szintén Bibó István cím­mel. (Sajtó alá rendezte Kemény István és Sárközi Má­tyás.) 1991-ben az Amerikai Magyar Öregdiákok bronz­táblát helyeztek el a Parlament falán az 1956. november 4-i kiáltvány emlékére. 1992-ben az öregdiákok Bibó István-ösztöndíjalapot létesítettek (ehhez csatlakozott dr. Forgách Pál Calasanc­­tius Alapítványa). A két alapítvány eddig 85 kisebbségi di­ákot segített diplomához. 1996-ban az öregdiákok a Szege­di Egyetem jogi karával együtt Bibó-mellszobrot avattak a Dóm tér panteonjában (Budapesten nem adtak rá enge­délyt!) Ugyanezen évben genfi résztvevőkkel Bibó-konfe­­renciát rendeztünk a jogi karon, Szegeden. 1998-ban az öregdiákok asztali Bibó-bronzszobrot adományoztak több intézménynek, egyet az ELTE könyv­tárának és kettőt Erdélynek. 1999-ben bronzplakettet ad­tunk több budapesti intézménynek. 2000-ben az öregdiák­­ok márványtáblát helyeztek el az ELTE központi egyete­mi könyvtár aulájában. 2001-ben az öregdiákok Bibó-pá­­lyadíjat ajánlottak fel három magyar középiskolának és a Szegedi Egyetemnek egy-egy pályamunkára Bibó életéből. Az iskolák ezt elutasították­­ 2001-ben! Két komáromi magyar iskola viszont elfogadta, és ki is osztották a pálya­díjakat. Az öregdiákok a szegedi mellett még három konferen­ciát szerveztek Bibó életműve ismertetésére: 1995-ben Pozsonyban, 1997-ben Budapesten és 1998-ban Komá­romban. Mindezeket a sajtó elhallgatta, és Bibó István­nak, ennek az eruópai hírű szellemóriásnak és a demok­rácia mentorának nevét és munkásságát szovjet típusú agyonhallgatás vette körül. Egyfajta „conspiracy of silence”. Sokszor felmerül köreinkben a kérdés, sajtószabadság van-e Magyarországon vagy diktatórikus „piszkolódási szabadság” egy jelentéktelen kisebbség kezében. Mi törté­nik 2002-ben? Egy túlnyomórészt kétes összetételű társa­ság felvette és besározta Bibó nevét, gyűlést rendezett, és a Petőfi-kör vitáival „megszentelt” Kossuth Klub nevére maoista fekete pecsétet tett. Mi történt, hogy Bibó halála után 23 évvel - miután persona non grata lett - hirtelen előszedték a nevét? En­gedtessék meg, hogy a demokrácia nevében megkérdez­zük: ez a „közéleti társaság” mit művelt Bibó nevének, hí­rének megőrzésére az elmúlt 23 év alatt? Milyen manővert terveznek még a forradalom hősével? Engedtessék meg, hogy a múlt tapasztalatai alapján feltételezzük: Bibó nevé­nek zászlóra tűzése egy eddig eltitkolt, Bibótól teljesen ide­gen politikai szerepvállalás érdekében történik, mégpedig arra érdemtelenek kezében. Hagyjuk Bibó nevének, hírének a megőrzését folttalan karakterű emberek feladatának. Befejezésül hadd idézzek itt két beszédet, ami visszhangozza mindazt, amit itt el­mondtam. Vojt­a Miklós Ordass Lajos evangélikus püspök temeté­sekor mondott beszédének utolsó mondatait idézem: „Mindnyájan adósai maradunk. Azok közé tartozott, akik­re nem méltó a világ.” Egy másik érdekes mondás, egy a két háború között élt diplomatától származik: „Ha van egy tiszta ügy, és valaki piszkos kézzel nyúl hozzá, akkor nem a kéz tisztul meg, hanem az ügy piszkolódik be.” Prof. dr. Prágay Dezső, München 1956-ban az orvosi egyetem forradalmi BIZOTTSÁGÁNAK TÁRSVEZETŐJE, A PETŐFI-KÖR VEZETŐSÉGI TAGJA Bibó István levelek@magyarnemzet.hu Szabályzatellenes a közmédiumok megszállása A Magyar Televízió elnökének július 16-i, „önszántából” történt lemondása óta na­ponta olvashatjuk az ezzel kapcsolatos véleményeket. De nem jött szóba az ügy jogi szabályozottsága, márpedig ez éppen öt évvel ezelőtt megtörtént a közalapítvány kurató­riumában. Az MTV eredeti alapító okirata 1996-ban még így intézkedett: a részvénytár­saság ügyvezetését az elnök látja el. A televízió ugyanekkor alkotott szervezeti és műkö­dési szabályzata pedig így rendelkezett: a nagykuratórium összes tagja kétharmadának szavazata szükséges az MTV Rt. elnökének megválasztásához. 1997 nyarán a nagykuratórium - az „elnökbuktatásra” készülve - az alábbi kiegészí­téseket hozta az alapító okiratban: ha az elnöki megbízatás megszűnt, de az alapító (vagyis a Magyar Televízió Közalapítvány, amelynek kezelőszerve a kuratórium­ még nem jelölt ki elnököt, akkor az elnök feladat- és jogkörében az alapító által kijelölt alelnök jár el. Továbbá - ugyancsak a nagykuratórium­ ekkor így módosította a szervezeti és működési szabályzatot: a kuratórium elnökségének kizárólagos feladat- és jogköre az MTV Rt. működése körében javaslattétel az ügyvezetést ellátó alelnök kijelölésére. Vala­mint: az elnökségben az összes tag kétharmadának szavazatával hozható döntés az ügy­vezetést ellátó alelnök kijelölésének kérdésében. Továbbá: a nagykuratóriumi ülésen jelen lévők kétharmadának szavazata szükséges az ügyvezetést ellátó alelnök jelöléséhez. Az 1997-98. év fordulóján e változtatások alapján lépett hivatalába, az akkor megbuk­tatott törvényes televízióelnök helyébe az őt követő ügyvezető alelnök. Úgy tűnik, hogy ezek a szabályok most nemigen működnek, hiszen az ügyvezető kijelöléséről csupán az el­nökség határozott egyszerű szavazattöbbséggel (5 igen, 2 tartózkodó és 2 nem szavazat­tal), s a nagykuratórium még csak szóhoz sem jutott, amelynek pedig kétharmados igen szavazatára lett volna szükség az alelnöki választáshoz. A Magyar Rádióban is elnökcserére szánta el magát a szociálliberális oldal. De úgy lát­szik, nem az MTV-ben alkalmazott módszerrel, hanem - bevezetésként - az ORTT általi megtámadtatásával (a Vasárnapi Újság kapcsán, illetve az ORTT elnökének bírósági „hír­behozásával” a Czeizel-ügyben). Az ORTT MSZP-s elnökhelyettese - aki öt évvel ezelőtt még az MTV körül fejtette ki tevékenységét - máris testületbeli társa, az elnök asszony a lemondását követeli. Az ország médiaügyre figyelő nyilvánossága ennyi szabálytalanság láttán most azt vár­ja: szólaljanak meg a média pártatlanságára és szabadságára oly „kényes” hazai és külföl­di személyiségek és szervezetek, a volt köztársasági elnöktől a politikusokon és külföldi diplomatákon át az újságírókig.Farkas Zsolt, az MTV volt kurátora KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyitt levele­ket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őr­zünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesz­tőség álláspontjával Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.

Next