Magyar Nemzet, 2003. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-10 / 8. szám
Cuba libre Medgyessy Péter miniszterelnök kubai telelésével vannak tele az újságok napok óta. Mikor utazott, kivel utazott, hol tartózkodik jelenleg, csak úgy röpködnek a kérdések. Ha jól meggondoljuk, nem is érdemel különös figyelmet ezen esemény, hiszen a mindenkori állam- és kormányfőt a hétköznapi emberhez hasonlóan megilleti az üdülés, pihenés az egész évi fárasztó munka után. Neki, valamint minisztereinek, főtisztviselőinek és még jó néhány nagyvállalkozónak, bankembernek meg is van az anyagi alapjuk arra, hogy szabadságukat télen a napsütötte tengerek partján, luxuskörülmények között töltsék el. Szemben az átlagjövedelmű családokkal, akiknek bizony komoly anyagi megterhelést jelentett most, karácsony táján, hogy elutazzanak akár vonattal, akár gépkocsival Nyíregyházára vagy Pécsre, meglátogatni a nagymamát és a rokonságot. .. Azt hiszem, sok nyugdíjas nevében jelenthetem a miniszterelnök úrnak, hogy a nyár elején kapott 19 ezer forintos alamizsnapénzek elfogytak, s igen sokan várják, hogy mikor következik be az ön által a kampányában megígért jóléti rendszerváltozás? Ha történetesen én volnék a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, bizony nem tudnék gondtalanul sütkérezni a kubai tengerparton, akkor, amikor itthon az emberek százezrei súlyos gondokkal küzdenek, s mindezek betetőzéseként jó néhány szerencsétlen hajléktalan küzd a fagyhalállal a téli éjszakában Budapest utcáin. Simon Istvánné Budapest Jaj, csak nem lesz újabb árvíz?! - kiáltottam fel, amikor olvastam, hogy miniszterelnökünk ismeretlen helyen üdül, és meglehetősen alulképzett kormányszóvivőnk csak telefonon tartja vele a kapcsolatot. Az értelmetlen hazudozások után nem sokkal kiderült, hogy Kubában üdül. Nem is olyan régen, a múlt nyáron, a Duna rombolt, házak dőltek össze, családokat tett földönfutóvá. Sürgős kormányintézkedésekre lett volna szükség, ám az ország miniszterelnöke a francia tengerparton üdült, és még a hazajövetelt sem siette el; nagy kényelmesen hazaautózgatott. Most a Tisza fagyos árja fenyeget, érthető az asszociáció: szociális tudattól áthatott miniszterelnökünk most sem lenne elérhető. Csak nem ismétlődik meg a múlt? Dávid Gábor Budapest Magyar femet • Tisztelt Szerkesztőség! 2003. január 10., péntek Rovatvezető: Berszán György Nem értem, mit csodálkoznak azon, hogy D-209 kódszámú miniszterelnökünk feleségével, két sztárújságíróval, állítólag a saját költségén, a legnagyobb titoktartás mellett Kubában élvezte a tengert és a napsütést. A kubai tengerparti pihenésnek is vannak előnyei. Olcsó, bár nem olcsóbb olyan más trópusi tengerpartoknál, ahol van történelem, érdekesség, kiemelt világörökségnek számító látnivaló is. Nyugat-európai nyugdíjasok a drága otthonmaradás helyett télen Indiába, Ceylon szigetére, Thaiföldre, Mexikóba vagy Egyiptomba költöznek, mert az olcsóságon kívül azt is élvezik, hogy sok szépség is várja őket. Kubában, az öregedő Fidelen kívül, semmi érdekes nincsen, olcsón pedig legfeljebb a híres és kézzel sodort szivarok kaphatók. A Cég régi szigorúan titkos tisztjének miért kellett titokban magánjellegű utat tenni, és miért éppen Kubába? Emlékezetem szerint Kádár Jánosról mindig jóval előre tudtuk, hová és mikor megy szabadságát eltölteni. Bakáts Edit Keszthely levelek@magyarnemzet.hu A „pártatlan” köztelevízióról A nagy átverés, avagy akié a hatalom, azé a szó • A politikai komisszárok jól végzik a dolgukat Hurrá! Végre hátradőlhetünk székünkben újfent semleges, közszolgálati tv-műsoraink szerkesztési színvonala miatt. Az elmúlt években alattomosan becsempészett nacionalista, soviniszta, sattöbbista ordas eszméket derék balosaink egy csapásra felszámolták. A hetente alig négy órát kitevő, a baloldali nézők érzékenységét kutyába se vevő A Hét, az Éjjeli menedékhely, bizonyos egyházi műsorok, az Aranyfüst - mit mondjak, egy füst alatt elillantak, megcsonkultak vagy átalakultak, miközben villámgyorsan, hétvégét, sőt ünnepnapot se kímélve, napi 3-6 órával (Nap-kelte, Nap-nyugta) bővült, közszolgálatiasodott a királyi adó. Nem kell ám itt kuratóriumoskodni, elnökre várni, lacafacázni! Műsorok, arcok tűntek el, egyesek visszajöttek, átjöttek, persze, súlyos milliókért - úgyis szegény az eklézsia, lásd MTV milliárdos tartozása -, de hát ha lúd, legyen kövér. A tartozást aligha, viszont a milliós fizetéseket bízvást fedezi az azóta ránk szabadult hirdetésözön. A Nap-keltében például közel 45 percen át szekírozzák (hülyítik) a bizonyára egész másra kíváncsi, gyakran sietős nézőt. Meg kell hagyni, a műsorok átcsoportosítása is profi munkára vall, s félő, még ellenállásba se ütközött. A nemszeretem adásokat (lásd fenn) tegyük át az m2-re, és ezzel máris feleztük a magyarországi nézők számát. A Hét viszont maradhat, hisz már a mi fiunk (Baló Gy.) szerkeszti, és az sem baj már, ha csak viszonylag keveseket untat. Sőt, a határon túl élő néző, aki a laposodó, egyre kommerszebbé váló MTV-t aligha látja, az Aranyfüst csonkításán (40 perc) kívül szinte semmit nem vesz észre. Kis hazánk megokosodhat a most már végképp „közszolgálativá” varázsolt (értsd: erőszakolt) MTV-n. Itt van például a fél napokat is kitevő Nap-kelte és ismétlései. Pártatlansága már a műsor kereteinél is lenyűgöző: a lapszemlénél 6,5:1,5 az arány a baloldal javára, az Ébredjen vidáman! humorpercei szinte kizárólag a jobboldal ostorozásából állnak, míg az úgynevezett semleges betelefonálók már-már Bolgár Gy. torz rádióműsorára (Beszéljük meg!) emlékeztetnek. A Blikk főszerkesztőjétől a volt katonai hírszerzőn át a Heti hetes jeleséig terjedő szerkesztői névsor ismeretében aligha lehet kétségünk a Nap-kelte ordító politikai elkötelezettségéről. Hét napra hétből hét telitalálat! Tény, hogy kezdetkor voltak napok, amikor legalább a beszélgető politikus-partnerek száma, szintje kiegyenlítődött, ugyanakkor a „faggatók” (kereszttűz) zöme - olykor mind a három! - mindig balliberális. Egyébként, ha netán jobboldali újságíró kérdez - talán kétszer hetente -, a balos kollégákkal szemben lapjának nevét még véletlenül sem közük. Manapság már a látszatsemlegesség is odalett. Kérdem én, hogy jön egy közszolgálati tv szerkesztője ahhoz, hogy a Váci utcai árudákat „ocsmány, gagyi tömeg”-nek (Aczél J., okt. 23.), az SZDSZ-t kifütyülőket „elvetemültek”-nek (Verebes L., okt. 26.), a Fidesz-képviselőket „fosztogatók”-nak (Forró T., dec. 26.) minősítse, hogy Friderikusz „arrogáns a Rogán” szójátékkal (dec. 25.) viccelődjön? Apropó, Friderikusz! Miféle kiegyensúlyozottság az, ahol a karácsonyi időszakban immáron negyedik napja ugyanaz a Friderikusz kérdezgethette tucatnyi (!) hasonszőrű társát órákon át? Valószínű, így népszerűsíti őt a baloldal a tv-elnöki posztra... Hipokrita módon a szeretet ünnepére hivatkozik, de ahelyett, hogy alkalomszerűen jeles egyházi személyeket, művészet- és egyháztörténészeket, szegényeken segítőket, hajléktalanokat, kisebbségi képviselőket interjúvolna, a nyílt és burkolt (ön)tömjénezés, a jobboldali politikusok durva és méltatlan kibeszélése (kampányolás) folyik, és ki tudja még, meddig? Az első három nap meghívottjai: Konrád, Aczél, Galla, Hankiss, Váncsa, Jánosi, Gál B., Pallagi, Bárándy, Horn, Görgey, Magyar B., Eörsi /., Verebes. A balliberális oldallal szemben mindössze Rogán Antal és Nagy Feró szerepelt. Lenyűgöző (14:2) pártatlanság! Médiatörvény, ORTT, Alkotmánybíróság, tisztesség, kiegyensúlyozottság, hol vagytok? Elnézem a (még tűrt) Századunk dokumentumképeit 1948 decemberéről, a beinduló hazugságok és demokratúra filmkockáit. Egyre több a hasonlóság. Elvtársak, jó úton járunk! Már csak a Mária Valéria hidat, a Nemzeti Színházat (újra), a Terror Házát és a tiszai védőgátat kell fel- és szétrobbantani... Kucsera János München-Budapest Egy ukrajnai A Magyar Nemzet december 20-i számában jelent meg dr. Gacsányi Sándor ny. debreceni egyetemi docens levele, amelyben Hermann Róbert történész állásfoglalásával (Magyar Nemzet, október 12.) szemben hiteles adatot vélt találni egy magyar hadifogoly 1849. évi szibériai száműzetéséről. A levélíró Mezey István Az igazi Japán (Bp. 1939) című könyve 137. oldalán írottak alapján emlékezett meg Alekszej Horváthról, aki „az egykori orosz igazgatás alatt álló kelet-kínai vasút igazgatója volt, valamikor a legnagyobb méltóság az egész Távol-Keleten. Magyar családból származott, édesapja az 1848-as szabadságharcban esett orosz hadifogságba, a kozák csapatok magukkal hurcolták Szibériába, ott később orosz állampolgárrá lett. Fiát már orosz hadapródiskolában neveltette. Úgy vélem, hogy ennek az adatnak a hitelét, jelentőségét nem csorbítja, hanem inkább növeli az a körülmény, hogy Mezey könyvében - érthető módon - Petőfiről nem esik szó.” Valóban nem esett, mert nem is eshetett, jóllehet Horváth tábornok személye a Petőfi-kutatók előtt nem ismeretlen Hermann Friedrich Bönisch osztrák újságíró (1896— 1978) egyik cikke nyomán. Bönisch 1916 és 1920 között élt a Távol-Keleten, ebből 1917-ig oroszországi hadifogságban, és ő volt az az író, akinek a Petőfi Sándor szibériai száműzetéséről koholt legendák megalapozását köszönhetjük. Ebben a cikkben szólaltatta ugyanis meg Lev Ivanovics Szkridelszkij alezredest, a mandzsúriai vasútvédő osztag parancsnokának, Horváth tábornoknak a törzstisztjét, aki a tábornokát is ilyen magyar hadifogolycsaládból származtatta. Ez azonban nem volt igaz. A szovjet hungarológia egyik legkiválóbb alakja, a II. világháborús Börzsöny-vidéki harcokban megsebesült, s később magyarul tökéletesen megtanult és a kultúránk szerelmesévé vált egykori haditudósító, az élete utolsó szakaszában a Harvard egyetem professzorává vált jeles Petőfi-kutató, Alekszandr Abramovics Gerskovics (1924-1992) a magyarul Az én Petőfim (Cikkek, tanulmányok) című tanulmánykötetében (Bp., 1979) Petőfi halhatatlansága (Egy legenda nyomában) címmel megjelent írásában levéltárak, szolgálati listák és ügyiratok sorozatát áttekintve tisztázta a tábornok származását, mert a „Hadtörténeti Levéltár - CGVIA - anyagából sikerült megállapítani, az I. világháború küszöbén a cári hadseregben mintegy tucatnyi Horvát nevű tiszt szolgált, többségük Harkov vagy Poltava vidékéről származott. A szolgálati listákból ítélve a Horvátok közül csak egy jutott magas katonai rangra, és több mint 20 éven át szolgálati kapcsolatban maradt Szibériával. Ez Dmitrijs nem Alekszej Leonyidovics Horvát volt, aki szolgálatát Szibériában ezredesként kezdte. 1895-ben az I. usszurijszki zászlóalj parancsnoka volt, 1902-ben pedig kinevezték a kelet-kínai vasút igazgatójává (lásd: Tábornoki ranglista; összeállították 1914. április 15-én Pétervárott, 1914,338. oldal - oroszul). D. L. Horvát általam megtalált teljes szolgálati listája - írta Gerskovics - arról tanúskodik, hogy 1859. július 15-én Poltava vidékén született, helyi nemesek gyermeke, pravoszláv felekezetű, szolgálatát 1879-ben kezdte, mint egy utászzászlóalj testőrgárdájának főhadnagya. A másik »Horvát-anyag« 1911- ből (egy határbiztosító különleges hadtest törzséből) dokumentumszerűen bizonyítja, hogy az illető az Amúron túli katonai körzetben szolgált, és valamelyest fényt is vet ennek a becsvágyó embernek a jellemére, aki magas rangja ellenére éveken át harcolt a kelet-kínai vasútvonal igazgatóságával, hogy ne csak közigazgatási, hanem szakmai vonalon is léptessék elő. Könnyen előfordulhatott, hogy miután 1917 után idegenbe került, az ekkor már elaggott és feldühödött tábornok, aki véletlen folytán egy Magyarországon elterjedt nevet viselt, megfelelő objektumává vált az osztrák lap szenzációhajhász cikkének” (Gerskovics idézett műve, 54. oldal). Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a valóban létezett Horvát tábornok apja sem volt kivétel: az ő származására hivatkozva sem lehet legalább egyetlenegy konkrét, 1849- es magyar hadifogoly szibériai száműzetését bizonyítani. Többről pedig szó se essék... Kovács László RÉGÉSZPROFESSZOR MTA Régészeti Intézet, Budapest Horvát tábornokról Morelli Edit (Budapest): Örömmel indultam a Szépművészeti Múzeumba, a Fametszetek története a XV-XX. századig című kiállítás megtekintésére. A kiállítás első részén még csak csodálkoztam, hogy a jeles nemzetközi mezőnyben magyar mester nem szerepel. Eljutván a XIX. századig, felháborodtam, hogy az Iparművészeti Főiskola megalakulása után az új, jelentős és népes tanszakot, a fametszést meg sem említi, a nemzetközileg elismert magyar fametszők munkáiból egyet sem mutat be a kiállítás. Netán a rendezők népes serege restellte a magyar mesterek nemzetközi jelentőségét? A Szépművészeti Múzeum nevében ugyan nincs benne a „magyar”, de eddig úgy gondol tam, hogy a nemzeté. ■ Farkas Zsolt (Budapest): Karácsonyi ünnepi számok Fókusz rovatában az Európai Unióról szólva a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyilvánvalóan téves megállapítást tett Kapisztrán Szent Jánost illetően, hogy ti. 1456. október 23-án győzelemre vezette a magyarokat a nándorfehérvári ütközetben, és hogy azóta szól tiszteletükre a déli harangszó egész Európában. Ezzel szemben köztudomású, hogy a Hunyadi Jánossal együttműködő híres ferences prédikátor július 21-én szalasztotta meg Mohammed szultán seregét azt követően, hogy egy héttel korábban a török hajóhadat szétverték, majd háromszor vetették vissza a támadókat a vár falairól. Néhány hét múlva a pestisjárvány elvitte Hunyadit, majd október 23-án követte őt a keresztes hadakat csodás hatású beszédeivel oly eredményesen lelkesítő Kapisztrán János is. Abban az évben rendelte el II. Calixtus az egész világon a déli harangszót, de az újabb ismeretek szerint még a csata előtt, buzdításul a keresztes hadaknak. A győzelem után tedeum mondására szólított föl a pápa, s behozta augusztus 6-ra az Urunk színeváltozásának ma is meglévő ünnepét. ■ Kovács Gábor (Szeged): A Magyar Nemzet január 4-i számának 33. oldalán a magyar nevekkel kapcsolatos cikkben a szerző a következőket írja: „...különlegessége a magyar nyelvnek, hogy elöl van a vezetéknév, s hátul a keresztnév”. „...egyesek szerint ennek oka, hogy míg Nyugaton az egyén akarta megmutatni magát, Keleten fontosabb volt a családi kötelék...” Ez a kissé misztikus magyarázat annyiban téves, hogy a különbség oka az urál-altaji és az indogermán nyelvek szerkezete közötti alapvető különbözőség. Az urál-altaji nyelvekben (így a magyarban is) a birtokos, illetve a jelző van elöl és ezt követi a birtok, pl. a jelzett szó. Az indogermán és a sémi nyelvekben ez éppen fordított. A történelem folyamán az azonos nevű (keresztnevű) személyek megkülönböztetésére többnyire egy jelzőt alkalmaztak: származás (pl. szegedi), foglalkozás (pl. szabó), tulajdonság (pl. nagy) vagy egyéb szerint. Így lett a magyarban a nyelv logikája szerint Szegedi Csanád, Nagy Károly vagy Szabó János, míg az indogermán nyelvekben Francois de (vagy von) Szeged, Charles the Great (Charlemagne) vagy Johann Schneider stb. Más, önállóan fejlődött urál-altaji nyelvekben (japán, kínai, koreai stb.) ugyancsak a családnév van elöl. Nem a nyelvi logika szerint önállóan fejlődött urál-altaji nyelvekben (finn, észt, török stb.) a XIX. vagy XX. században nyugati befolyásra (svéd, francia stb.) a nyelv szellemétől idegen indogermán mintát alkalmaztak. Ha azonban névsorok összeállítására kerül sor (pl. telefonkönyv), akkor mindannyian (indogermánok is) a mi nyelvi logikánk szerinti névsorrendet használják, mást nem is lehetne. Isten mentsen tehát azoktól a törekvésektől, hogy felzárkózzunk a nyugati névviselési sorrendhez. Ne majmoljuk a rosszabbat, csak azért, mert nyugati! KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyitt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával Ügyfélszolgálat 8-17 óráig: 215-3976, illetve a 204-es mellék. Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.