Magyar Nemzet, 2003. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-05 / 80. szám

B Magyar­­Veret Magazin 2003. április 5., szombat Romániában rágalomhadjárat folyik Wass Albert ellen Szobordöntö­get­ők Wass Albert Üzenet haza Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok állása változó. És törvényei vannak a szeleknek. Esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. Ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend, s nem vesz magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad. A kő marad. Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada, mert erősebb a baltánál a fa, s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már, s a sújtó kéz is - szent, szent jóvátétel - hasznos anyaggá vált a föld alatt. A víz szalad, a kő marad, A kő marad. Üzenem a háznak, mely fölneveli: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők, és kiássák a fundamentumot, s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot. Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel, és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentum Istentől való, és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, de a kő marad, a kő marad. És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjuk leszek, és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magas ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad és csak a kő marad, a kő marad. Maradnak az igazak és a jók, a tiszták és a békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Sikasszák már az égben fönt a rostát, s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És leszen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad! Haki­­i­k Norbert - Haraszti Gyula idélyben jelenleg több iskola is Wass Albert nevét viseli, valamint köztéri szobor tiszteleg az író em­léke előtt Holtmaroson és Szász­­régenben. Nemrégiben a szobrok eltávolításáért indított eljárást a Hősök és Mártírok Kultuszának Országos Egyesülete. Vasile T. Suciu, az egyesület vezetője - szélsőségesen magyarellenes né­zeteiről ismert marosvásárhelyi történész - a Művelődé­si és Vallásügyi Minisztériumtól kérte a szászrégeni és holtmarosi szobrok eltávoli­tását a tavalyi évben megho­zott, 31-es számú sürgősségi kormányrendeletre hivat­kozva, amely tiltja azt, hogy háborús bűnökért jogerősen elítélt személyekről utcákat nevezzenek el vagy köztéri szobrot állítsanak nekik. A rendelet megszületését a ’89- es változások óta újult erőre kapó Antonescu-kultusz in­dokolta. Mint ismeretes, független amerikai történészek sze­rint legalább 800 ezer zsidót végeztek ki Romániában, valamint a román hadsereg által megszállt területeken Antonescu marsall 1940 és 1944 közötti uralkodásának idején. Az események súlyát talán jól érzékelteti, hogy a vasgárdista „zendülés” idején - 1940 januárjában - csak Bukarestben 121 ezer izraelita személy esett áldozatul a „román nemzeti érzület” tombolásának, ezenkívül az 1941-es jászvásári (iasi-i) pogrom 8-12 ezer áldozatot követelt alig néhány éjszaka leforgása alatt. Mindennek ellenére az utóbbi esztendőkben afféle kultikus személy­ként, nagy román hősként kezdték tisztelni Antonescut keleti szomszédunknál. Több városban utcák viselik a nevét (például Kolozsvárott is), mindemellett Erdély­ben, Szászsármáson is szobrot emeltek neki a helyi orto­dox templom kertjében. S hogy az Antonescu-kultusz letörését célzó rendelet miként hozható kapcsolatba Wass Alberttel? Egy 1946- os, a magyar arisztokrácia megfélemlítését célzó koncep­ciós per miatt, amelynek során távollétében ítélték halál­ra Wass Albertet, valamint apját, Wass Endrét is magyar katonatisztek románellenes vérengzésre történő felbuj­­tásának vádjával. „A halálos ítélet akkor kezdődött ellenem, amikor megjelent angolul az Adjátok vissza a hegyeimet! - me­séli az író a halála előtti utolsó interjúban, amelyet ifjabb Szalay Róbert floridai otthonában készített vele. - Ez olyasmi volt, amit a románok nem tudtak megbocsátani. Akkor itt ellenem is hajszát indítottak, de Nixon volt az, aki megvédett, és kijelentette, hogy politikai okokat nem fogad el. Amiért nem szeretnek a románok, nem jelenti azt, hogy bűnös vagyok. Különösen segített az is, hogy mielőtt még összeomlottunk, sikerült tizennyolc zsidó családot elbújtatni a havason, ahol ismertem minden fát és bokrot, és ahol vadászházak voltak a nyári vadászatok számára. Ezekben szállásoltuk el őket. Csak egy család hagyta ott az erdőt, mert jobban féltek a medvéktől, mint a németektől. Mikor kiderült, hogy Amerika nem ad ki, a románok elkezdtek fogdmegeket küldeni, hogy hall­gattassanak el. Ekkor már Ceausescu volt hatalmon.. A költő a perről és a halálos ítéletről csak évekkel ké­sőbb, közvetve szerzett tudomást - a tárgyalás idején már Németországban tartózkodott a családjával együtt. A Polisz című folyóiratban nemrég Szakács István Pé­ter közölte Wass Albert rövid önéletrajzát. Az írás szerint a költő már 1944 októberében a magyar hadsereg szárnysegédjeként Erdélyen és Magyarországon keresz­tül erős orosz, román támadások közepette vonult visz­­sza a frontvonalról. Wass Albert megrendült hangon szól a visszavonulás során tapasztaltakról. „Ami ott a szemem elé tárult, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat láttam, egészen kicsiket, há­roméveseket is, és megcsonkított, lefejezett magyar férfi­akat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és az oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam” - emlé­kezik a „felszabadítók” kegyetlenségére. Egy évvel a bor­zalmak után parancsot kap, hogy kísérje el Sopronból azt a nyugat felé tartó vonatot, amelyen a magyar tisztek családjai menekültek el az országból, így érkezik Német­országba, ahol az amerikai POW-tábor „vendéglátása” után családjával együtt a bajorországi Bleichbach nevű kis faluban tartózkodik 1949 májusáig. Ekkor írja meg az Adjátok vissza a hegyeimet! című munkáját, amely azon nyomban bestseller lesz, lefordítják németre, spanyolra, hollandra és angolra is. Bleichbachból később Hamburg­ba költözik, éjjeliőrként helyezkedik el sógora építkezési vállalatánál, és világi lelkészként szolgál a magyar mene­kültek református közösségében. Közben értesül az elle­ne hozott romániai ítéletről, és úgy dönt, hogy jelentke­zik az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára. Ismét gyűjtőtáborba kerül, ahol egy évig foly­tatja lelkészi hivatását, majd 1951. szeptember 21-én ér­kezik meg New York kikötőjébe. Erdélybe mindvégig visszavágyik, de örökös emigrá­cióra kényszerül. Elsősorban az ellene hozott halálos íté­let miatt nem tér haza soha, olyan ítélet miatt, amely a szakemberek szerint tipikus koncepciós per eredmé­nye. A Kolozsvári Népbíróság által 1946-ban lefolytatott eljárást a peranyag tanúsága szerint rekordidő - két hét és néhány nap - alatt zárták le, holott 63 anyaországi és erdélyi magyar fölött ítélkeztek. Valamennyiük ellen az volt a vád, hogy a második bécsi döntés idején atrocitá­sokat követtek el a román lakossággal szemben, vagy arra bujtattak fel magyar honvédeket, de az eljárás rö­vidségéből, kollektív jellegéből és a kiszabott büntetések súlyosságából (halál, börtön vagy kényszermunka) a szakértők szerint csak arra lehet következtetni, hogy a perekkel az erdélyi magyarok megfélemlítése volt a cél. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került na­cionalista-kommunista román hatalom mindent meg­tett, hogy bosszút álljon a magyarságon. Az ítéletek a magyar arisztokrata földbirtokosságnak is szóltak, hi­szen a pert követően a Wass család összes ingatlan és in­gó vagyona az új hatalomé lett. Ezzel azt is jelezhették, hogy a kollektivizálást senki sem ússza meg a Szovjet­unió csatlósává vált Romániában és Sztálin kelet-euró­pai gyarmatain. A román hatóságokat aggaszthatta Wass Albert írói tevékenysége is. Könyvei feketelistára kerültek, nem je­lenhettek meg 1989-ig. Az író mostohaanyjának, a családot képviselő egyet­len tanúnak a vallomását mellőzték a tárgyaláson, de né­hány falubéli - feltehetően előre megírt - terhelő elbe­szélését perdöntőnek ítélték az ügyben. Wass Albertet és apját ilyen körülmények között találták bűnösnek tizen­egy román nemzetiségű embertelkes lakos erőszakos halálával kapcsolatban, illetve a vasasszentgotthárdi gyilkosságok ügyében, amelyek két román és két zsidó személy életét követelték. A népbíróság szerint 1940- ben, a második bécsi döntés idején a Wass grófok felbuj­tották a magyar katonatiszteket a likvidálások elvégzésé­re. A tettek színhelyén, a Czege-tó partján és az ombortelkei román pap házában azonban egyetlen meg­hallgatott szemtanú sem tartózkodott a gyilkosságok időpontjában. Ezeken a napokon az író szintén a vasasszentgotthárdi kastélyuktól több mint száz kilomé­­terre lévő Barostyán tartózkodott, hogy segítsen dr. Ionel Popescunak, Szászrégen polgármesterének a jávorszar­vas-vadállomány megóvásában. Ezt később több mint tíz tanú igazolja, amikor az írót 1979-ben beidézik az amerikai igazságügyi minisztériumba, miután a Simon Wiesenthal Központ megbízásából egyetemi kollégája, Merdinger professzor a floridai újságokban publikálja az Elena Ceausescutól Romániában átvett koncepciós do­kumentumok egy részét. Az írót ekkor részletes vizsgá­latnak vetik alá, s ezt követően felmentik a vádak alól. Az USA elnökének bizalmát olyan mértékben élvezi, hogy egyik fia, Wass Huba a West Point-i katonai akadé­mia elvégzését és a vietnami háborúban való részvételét követően - főhadnagyként - oktató lesz Washington ál­lamban, ahol később az öbölháború stratégiájának egyik kidolgozójaként jeleskedik. Mindezek ismeretében az a kérdés is felvetődik, mi­ként futhat be ilyen karriert egy „háborús bűnös” gyer­meke az emberi jogi kérdésekre oly érzékeny Egyesült Államok hadseregében... Persze több mint valószínű, hogy a Hősök és Mártírok Kultuszának Országos Egye­sületét a legkevésbé sem a tények motiválják Wass Al­bert lejáratását célzó akciósorozatukban. Hiszen köztu­dott, hogy az utódállamok előszeretettel próbálják a ma­gyarságot „bűnös nemzetként” beállítani, visszamenő­leg is megindoklandó az igazságosnak aligha tekinthető békeszerződések területi rendelkezéseit. A román állam Wass Alberttel szembeni ellenérzései korábban olyan módon is megnyilvánultak, amelyhez képest a nemrégiben kirobbant „szoborügy” csupán ke­délyes incidensnek is tűnhet. A nyolcvanas évek közepe táján ugyanis több alka­lommal tettek kísérletet Wass Albert meggyilkolására diplomatának álcázott román titkos ügynökök. Az eset kapcsán az Interpol, valamint az FBI is nyomozott - ta­lán valamelyik amerikai irattárban még mindig fellelhe­tők a vizsgálatok dokumentumai. Wass Albert leveleiből annyit tudhatunk, hogy 1985 őszén különös baleset érte­­ egy rendszám nélküli teherautó ütötte el a lakóhe­lyéhez közeli nagyáruház előtt. Az író csak könnyebb sé­rüléseket szenvedett, mindazonáltal az amerikai bűnül­dözés kötelességtudatának hála, a vétkes jármű hamaro­san megkerült - ekkor már a román nagykövetséghez tartozó rendszám díszelgett rajta. Ezt követően az FBI egyik nyomozója felkereste az írót, és megkérte, hogy ne utazzon el a clevelandi erdélyi napra, azonban foglaltas­son magának szállást a­ megszokott helyen. Wass Albert így is tett, minek eredményeképpen az FBI nyomozói­nak a román konzulátus két, tévészerelőnek álcázott emberét sikerült azon kapniuk, hogy éppen bombát pró­bálnak elhelyezni az írónak szánt szobában. A vétkes személyek azonban diplomáciai védettség alatt álltak, így az Egyesült Államok hatóságai nem tehettek egyebet, mint hogy kiutasították őket az országból. A nyolcvanas évek végén is akadt példa arra, hogy rálőttek a kertjében sétálgató íróra, aki később gyakorta kedélyesen el is tré­fálkozott azon, hogy „a románok olyan orgyilkost küld­tek rá, aki még lőni se tud”. Mindemellett az író halálá­nak körülményeivel kapcsolatos ellentmondások miatt sokakban felmerült a gyanú, hogy öt évvel ezelőtt, azon a februári napon valójában nem is öngyilkosság történt, hanem az utolsó, ezúttal sikeres merénylet... Mindmáig sok a bizonytalanság Wass Albert életút­­jával kapcsolatban. Egy dolog azonban kétségbevonha­tatlan: Wass Albert abban az ügyben, amelyben a román vérbírák 1946-ban elmarasztalták, nem lehet vétkes, hi­szen a gyilkosságok időpontjában azok színhelyétől több száz kilométerre tartózkodott - éppenséggel egy román kormánytisztviselő társaságában. Ennek ellenére úgy tű­nik, az erdélyi magyarság jogaiért írásaiban és közéleti tevékenységében is markánsan kiálló írót a román sovi­niszta körök mindmáig érdemesnek tartják arra, hogy elszánt kísérleteket tegyenek emlékének befeketítésére. Annak a művésznek a lejáratására, akit nemrégiben A fantineli boszorkány román nyelvű fordításának megje­lenésekor a kritika úgy ünnepelt, mint az egyik legszebb, románokról szóló nagyregény szerzőjét. Ettől függetlenül úgy tűnik, a Wass Albert-szobrok elleni merényletkísérlet , sikerrel jár. Miután Bukarest,­­tetemes pénzbírságot helyezvén kilátásba, hivatalosan is parancsba adta az emlékművek eltávoli­tását, a holt­marosi szobrot a lelkész a templomba menekítette, míg a szászrégeni kanonok lepellel takarta le az alkotást. Történik mindez 2003-ban az EU-tagság várományos Romániában. S hogy valójában Wass Albertét vagy a szobordöntögetőket vezérelték-e sovén indulatok? A vá­lasz a történtek ismeretében aligha kérdéses. Műveit csak a kommunista rezsim bukását követően ismerhette meg az anyaországi olvasó. Azóta az erdélyi születésű, ám életének java részét kényszerű emigrációban töltő író nagy népszerűségre tett szert hazánkban. Wass Albert neve azonban mostanság nem csupán amiatt szerepel a sajtóban, mert nemrégiben neki ítélték a posztumusz alternatív Kossuth-díjat. Egy koncepciós perre és a háborús bűnösök kultuszáról szóló rendeletre hivatkozva ugyanis román soviniszta körök az író köztéri szobrainak eltávolítását indítványozták Erdélyben - úgy tűnik, sikerrel.

Next