Magyar Nemzet, 2003. szeptember (66. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-01 / 203. szám

siligmi mm • Lato ter Szerkeszti: Szényi Gábor 2003. szeptember 1., hétfő laioter@magyarnemzet.hu Misszió Funar városában Alföldi László a gúzsba kötött diplomáciáról és az erdélyi magyarság esélyeiről Lukács Csaba_____________________ Mától távozik posztjáról nemzetpolitikailag talán legfontosabb főkonzulátusunk, a kolozsvári magyar misszió vezetője. Alföldi László diplomataként két évtizede dolgozik a román-magyar kapcsolatok területén, de még nem tudja, hazaérkezése után milyen feladattal bízzák meg. - Húsz évvel ezelőtt kezdett dolgozni diplomataként a kolozsvári főkonzulátuson. Milyen volt akkor a légkör? - A Ceausescu-diktatúra legsötétebb éveit írtuk. Mindkét országban egypártrendszer uralkodott, a román-magyar kapcsolatok a mélyponton, szinte még protokolláris párbeszéd sem volt a két ország között. Ennek ellenére a főkonzulátus létének szimbólumértéke volt a romániai magyarság körében, ennek megfelelően igyekeztünk minél szélesebb kapcsolatrendszert kiépíteni az erdélyi magyar kulturális közélet vezetőivel. Akkor is tartottak fogadásokat, az írókat, költőket, médiamunkásokat próbáltuk ellátni könyvekkel, sajtótermékekkel, hoztuk a sok esetben életmentő gyógyszert. Nem volt egyszerű dolgunk, a különféle magyar intézmények vezetőinek legtöbbször engedélyt kellett kérniük, hogy részt vehessenek a rendezvényeinken. A nyolcvanas évek vége felé a magyar politika kezdte felismerni, hogy a szocialista táboron belül illendő nemzetiségpolitikán túllépett az idő, kezdett fontos lenni az erdélyi magyarság sorsa. Ekkor tartottak az erdélyi falurombolás ellen, 1988-ban, a Hősök terén tüntetést. Emiatt kellett bezárni a főkonzulátust. - Ma már diplomáciatörténeti kuriózum, hogy háborús állapotokhoz hasonló módon, alig negyvennyolc órát kaptunk az épület kiürítésére és az ország elhagyására. Olyan volt az egész, mint egy katasztrófafilm: a román vezetés utasítására két nap alatt mindent el kellett vinni, a radiátortól a titkos iratokon át a polcokon lévő Erdély történelme könyvig. - Akkoriban kevés esélye volt annak, hogy visszatérhet. - Valóban, bár bíztam abban, hogy az az időszak egyszer mégiscsak véget ér. Van valami sorsszerű abban, hogy éppen a marosvásárhelyi események idején tértem vissza Bukarestbe, azon a napon, amikor a sérült Sütő Andrást szállító repülőgép megérkezett a román fővárosba. A kilencvenes évek eleje érdekes tapasztalat volt számomra, hiszen nagykövethelyettesként dolgozva sok diplomatával volt alkalmam beszélgetni arról, hogy Magyarországnak milyen érdekei vannak ebben a térségben, és milyen fontos a másfél milliós kisebbség ügyének európai normák szerinti rendezése. - A bukaresti pezsgés után nem volt visszalépés Kolozsvár? - A főkonzul is éppen olyan misszióvezető, mint a fővárosban lévő nagykövet, tehát szakmai szempontból előrelépés volt a kinevezésem. Kolozsvár Erdély szellemikulturális fővárosa, nagy kitüntetése az életemnek, hogy itt ennyi évet eltölthettem. Az tény, hogy a kincses városban nincs annyi diplomáciai tevékenység, mint Bukarestben, van viszont számtalan egyházi, kulturális, közösségi intézmény. Itt sokkal mélyebb emberi és munkakapcsolatokat lehet kiépíteni, mint a fővárosban. Főkonzuli kinevezése politikai vihart kavart: Gheorghe Funar kolozsvári polgármester azonnali kiutasítását kérte a kormányfőhöz címzett közleményében. - Páratlan eset a nemzetközi diplomáciában, hogy a szomszédos ország főkonzuli rangú diplomatáját a város polgármestere ki akarja utasíttatni első munkanapján, mert állítólag nemzetközi kém és hírszerző tábornok. Kolozsváron, a város főterén érkezésemkor egy,jókora tábla várt, rajta a főkonzulátus irányába mutató nyíllal és a felirattal: ott a magyar kémközpont. Funar darus kocsit küldött, és emberei leszedték a magyar zászlót az épületről. Jóformán át sem adtam a megbízólevelem, máris az összes román és magyar újság címoldalára kerültem. Az ilyesféle reakciókra számítani lehetett, de a lényeg az, hogy a román kormány elismerte a munkámat, támogatásáról biztosított már az első pillanatokban. Én velük vagyok kapcsolatban, nem a város polgármesterével. Persze örültem volna, ha olyan polgármestere van Kolozsvárnak, akivel együtt lehet dolgozni a régió kulturális, gazdasági, turisztikai fellendítésén, de tudomásul kell venni a tényeket. - Funarral javult a viszonya? - Egyszer sem találkoztunk. - Fogadásokon sem futottak össze? - Nem. Én mindenhova elmentem, ahová fontosnak ítéltem, ám gondolom, a házigazdáim figyeltek arra, hogy elkerüljék az esetleges kellemetlenségeket. Persze a polgármester megtalálta a módját annak, hogy akadályozza a munkánkat: a főkonzulátusnak helyet adó református egyházat például folyamatosan különféle felszólításokkal bombázta a zászló miatt. - Az egyre megosztottabb erdélyi magyarság jeles személyiségeivel milyen volt a viszonya? Hogyan sikerült középen maradnia? - Hivatali időmben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy egyformán szívesen látott vendég legyek Markó Bélánál és Tőkés Lászlónál, Szőcs Gézánál és Domokos Gézánál egyaránt. Több száz emberrel megismerkedtem, sok barátot szereztem. Az erdélyi magyarság olyan változatos és közel annyiféle politikai, gazdasági, kulturális intézménnyel rendelkezik, mint az anyaországi társadalom. Úgy látom, az elmúlt években talán a magyar belpolitika hatására kiéleződött az a vita, amit korábban sikerült kollektív bölcsességgel mederben tartani. Bízom benne, hogy a nagyon fontos ügyekben a jövőben is sikerült félretenni a politikai ellentéteket. Hogyan látja a magyarság helyzetét most, a két ország uniós csatlakozásának küszöbén? - Ma nagyobb lehetőségek vannak az erdélyi magyarság előtt, mint korábban bármikor. Kitágult a világ, az emberek szabadon utazhatnak Európában, de az igazi szemléletváltás a két nép megbékélésének ügyében nem valósult meg olyan ütemben, mint ahogyan azt a romániai magyarság szeretné. A korábbi merev elutasítás megszűnt ugyan, de még sok a tennivaló. A magyar politikának az a feladata, hogy ebben segítse a romániai magyar civil társadalmat. - Valószínűleg az ön konzuli kerületéhez tartozik a legtöbb magyar anyanyelvű külföldi állampolgár. Hogyan győzték a temérdek tennivalót? - Amikor idejöttem, a konzulátus öszszesen két szobában működött. Nem volt saját irodám, váróterem sem akadt, az egész leginkább egy vidéki pályaudvarra hasonlított, mégis évente tizenkétezer vízumot adtunk ki. Négy év után nyugodt szívvel állok fel, egy olyan hivatalt hagyva magam után, amely méltó az anyaországhoz. Van tisztességes váróterem, háromszáz négyzetméterrel nagyobb felületen dolgozik a több mint húsz alkalmazott, akik évente huszonháromezer vízumot adnak ki. Bár a szigorúan vett konzuli kerülethez nem tartozik a tömbmagyar vidék, én soha nem küldtem el a Székelyföldről érkező embereket, akik érthetően szívesebben jöttek Kolozsvárra, mint Bukarestbe. Az erdélyi misszió kiemelkedően fontos a magyar diplomáciában: politikailag a legexponáltabb a kolozsvári főkonzulátus, és forgalmát tekintve is a legnagyobb. Több százezer emberrel kerültünk kapcsolatba, évente átlag negyven kormánydelegáció érkezik államtitkári vagy annál magasabb rangú politikussal. Ez a terület nagyon fontos a mindenkori magyar kormány számára. - A két ország állampolgárai számára ősszel bevezetendő kilencvennapos vízummentesség milyen hatással lehet a konzulátus munkájára és az érintettekre? - Az általunk kiadott vízumok kilencven százaléka egyéves időtartamra szóló munkavállalási vízum, ezeket tehát nem érinti a rendelkezés. A kilencvennapos vízummentesség mégis fontos, nagy könnyebbséget jelent azoknak, akik mondjuk kórházi kezelésre szorulnak nálunk, vagy éppen unokákra felügyelni jönnek, és harminc napon túl tartózkodnak az országban. - Most nincs a külügyben önön kívül olyan diplomata, aki húsz évet foglalkozott Romániával. Mi lesz a munkája a hazatérése után? - Erre a kérdésre még nem tudok felelni, számomra is csak a későbbiekben derül ki a válasz. - Katonától és diplomatától nem illik ilyet kérdezni, mégis kíváncsi vagyok: milyen érzéssel csomagol? - Úgy csomagolok, mintha nem csomagolnék. Kolozsvár immár életem része lett, bennem marad mindörökre. Bár nekem nincsenek erdélyi gyökereim, a feleségem, Kopacz Mária festőművész marosvásárhelyi származású, így az ő családja már az én családom is. Baráti szálak is idekötnek, Erdély az a hely, ahova egy születésnapi meghívás kedvéért szívesen vállalok akár két-háromszáz kilométeres utat is. Ide mindig érdemes visszajönni. A diplomata szerint a kolozsvári konzulátus kiemelkedően fontos fotó: mt/koszticsák szilárd Panaszkodó pedagógusok, avagy hurrá, nyaraltunk Panaszlevelet szeretnének eljuttatni a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz (GYISM) azok a baranyai pedagógusok, akik augusztus közepén vettek részt egy debreceni kiránduláson. A kormány júniusban határozatban bízta meg a tárcát, hogy tízezer rászoruló, fogyatékkal élő gyermek egyhetes ingyenes nyári táboroztatását szervezze meg, s a minisztérium a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht.-t bízta meg a feladattal. Nefrik András_____________________ Augusztus 11-16. között csaknem 250, Baranyából érkező, szociálisan hátrányos körülmények között élő kisdiák táboroztatására nyit lehetősége néhány pályázó településnek. Egyébként Gyurcsány Ferenc miniszter döntése értelmében a tízezer lehetséges résztvevő felét a regionális ifjúsági tanácsok választhatták ki. Ezért a Mobilitás Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodán keresztül végül Debrecenbe jutottak el a baranyai diákok. Az iroda előzetes tájékoztató levelében vízparti, vagy strandbelépést garantáló ifjúsági szálláshelyet ígért. Ehelyett azonban a pedagógusok szerint katasztrofális körülmények fogadták őket, vizet pedig egyszer láttak. Az étel minősége és mennyisége felháborító volt, a szálláshely koszos, beáztak a falak, a programok érdektelenek voltak és az ígéret ellenére csak egyszer jutottunk el néhány órára a városi strandra, ahol egy órát kaptunk az élményfürdőben - nyilatkozta lapunknak az egyik, neve elhallgatását kérő pedagógus, aki harminc gyerekkel vett részt a táborban. Komlói kolléganője szerint olyan körülmények közé kerültek a megérkezés után, hogy szólni sem tudtak a döbbenetről. - Volt, hogy nem kaptunk elég reggelit, két szelet szalámit, s egy 25 forintos sütővajat tálaltak fel, s gyakran még tea sem került az asztalra - panaszolja D. Györgyné, a Baranya megyei önkormányzat lakásotthonok igazgatóságának komlói munkatársa. Lapunk megkereste a debreceni vállalkozót, aki a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum megbízásából látta el a táborozókat. Baumann László elmondta, 22 éve dolgozik az idegenforgalomban, ám ilyen kritikát még sohasem kapott. A tanárnők azt felejtik el, hogy nem nekik, hanem a gyerekeknek kell jól érezniük magukat. Tudtommal azt kifogásolták, hogy túl sok a program, mert arra számítottak, hogy egy hétig csak strandolni kell - nyilatkozta a vállalkozó. A programokkal, úgy tűnikk, valóban nem volt gond, ugyanis mindennap reggel héttől estig tartó elfoglaltságot biztosítottak a csoportoknak. Volt városnézés, múzeumlátogatások, műemléki épületek megtekintése, az arborétumba és a közeli erdőbe is kirándultak a gyerekek, filmvetítésen vettek részt, erdei kisvasúton utaztak, majd voltak a vidám parkban is, ahol azonban csak két játékot próbálhattak ki, mert erre futotta a pénzből. A pedagógusok információi szerint Baumann 20 milliót kapott a nyaraltatásra, ám a vállalkozó lapunknak azt nyilatkozta, mindösszesen valamivel kevesebb mint ötmilliót számlázott Zánkára. A Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. igazgatója, Bogó Ágnes pontosította az összeget, a vállalkozóval kötött szerződés szerint ugyanis a két turnus után összesen valamivel több mint tízmillió forint jár majd Baumann-nak. - Én úgy látom, hogy mindenképpen egy jó kezdeményezés, hogy több ezer rászoruló gyermek ingyen nyaralhat, leszámítva az utazási költséget. Az igények ennél sokkal nagyobbak, ezért a legjobb az lenne, ha a jövőben még több gyermek nyaraltatását lehetne megoldani - közölte az igazgató aszszony. Mint megtudtuk, a GYISM és egy területi tisztiorvos ellenőrei is jártak tábor ideje alatt a debreceni vállalkozónál, ám a jelentések szerint nem találtak hiányosságokat. A baranyai pedagógusok ennek ellenére panaszlevelet juttatnak el az illetékes szaktárca vezetőjéhez, Gyurcsány Ferenchez. Közgáz-keresztelő: ki jön József nádor és Marx után? Bognár Nándor____________________ Hamarosan ismét új nevet kap a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem. Ez nem először fordul elő az intézmény életében - és igazán nem mondható, hogy az eltelt évtizedekben hemzsegtek volna a frappáns, tömör és kifejező elnevezések. A Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Kar elnevezés 1920-tól 1934-ig volt használatban, ezt követte a Magyar Kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar, majd 1953-tól lett a tanintézet Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem. Nem lett rövidebb a név 2000-től, Marx Károly nélkül sem, ugyanis csakhamar kialakult a mindmáig használatos Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem elnevezés. Az egyetem vezetői most elérkezettnek látták az időt, hogy újabb nevet válasszanak, nem utolsósorban azért, mert újabb karok csatlakoztak az intézményhez. Nyit és nyilvános névpályázatot írtak ki, azonban a beérkezett pályázatokról csak annyit tudhattunk meg az egyetem kommunikációs igazgatóságától, hogy 46 jeligés pályamunka érkezett be. Az információink szerint oktatókból és a hallgatói önkormányzatok képviselőiből álló bíráló bizottság három pályamunkát, három nevet hozott nyilvánosságra, és ezeket javasolják az Egyetemi Tanács elé terjeszteni. E három legalkalmasabbnak tartott, javasolt név, betűrendben: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Közgazdaságtudományi, Államigazgatási és Kertészeti Egyetem, valamint Corvinus Egyetem. Ezek tehát a legmegfelelőbb, legsikerültebb elnevezések. Hogy végül is melyik lesz a befutó, azt nem tudhatjuk, mivel a hétkarúra bővült egyetem egyetemi tanácsa csak javaslatot tehet, a döntést az Országgyűlés hozza majd meg. Ami jelenleg nyilvánosságra hozható, az csupán annyi, hogy a bírálók szerint ezek a pályamunkák voltak a legfrappánsabbak, a legszellemesebbek, a legkifejezőbbek. Ez a három név, amelyet 46 közül választottak ki, és amelyből kettő tulajdonképpen ugyanaz, a harmadik pedig az oktatott főbb szakterületek tételes felsorolásából tevődik össze. Azt tehát, hogy milyen volt a többi 43 ötlet, volt-e jobb, volt-e alkalmasabb pályamunka, nem tudhatjuk. Hogy szóba kerülte olyan viszonylag gazdaság közeli név, mint mondjuk Széchenyi István (tudva természetesen, hogy már viseli ezt a nevet magyar felsőoktatási intézmény), vagy Baross Gábor, esetleg Heller Farkas - ki tudja? Lehet, hogy az általuk képviselt gazdaságelméleti irányok nem divatosak manapság, így célszerűbb inkább egy „semleges” elnevezés? Így, külső szemlélőként legfeljebb elgondolkozhatunk: egy olyan egyetemen, ahol a Rákosikorszak sokakat kivégeztető - igaz, később hasonló sorsra jutó - belügyminiszterének, Rajk Lászlónak a nevét napjainkban is szakkollégium viseli, sok minden előfordulhat. Ott, ahol Marx Károly szobra jelenleg is központi helyet foglal el - jóllehet, talán elegendő lenne számára valamivel szerényebb elhelyezés is még szerencsésnek is mondható, hogy nem az 1945 utáni évtizedek valamelyik gazdasági „szakpolitikusának” a nevére esett a választás. Akkor pedig már legyen inkább Corvinus.