Magyar Nemzet, 2003. szeptember (66. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-20 / 220. szám
Rejtőzködő Magyarország Zámoly-Kerekszenttamás templomromja S Iunchf, Emil.__________________________ Vértes és a Velencei-tó között elterülő tágas Zámolyi-medence névadó települése hosz- /osszú főutcás, fésűs beépítésű, kétezer lelkes JL JL község. Zámoly az Árpád-korban jelentős hely volt, a királyi székváros, Fehérvár külső védelmi övezetének része. A tatárjárás után Csókakő várának tartozéka, a XIV. században a közeli Csákvár gazdájának, Csák Máté tartományúinak birtoka, majd a Szeghy család tulajdona. Középkori plébániatemploma a XII. században épült Szent Lőrinc vértanú tiszteletére. A hódoltság első évtizedeiben - a faluval együtt - rommá lett, az 1600-as évek derekán a visszatelepülő lakosok részben újjáépítették, de 1683-ban a török ismét felperzselte a települést. A község új birtokosa, a Lamberg család építtette a főutcán álló új Szent Lőrinc-templomot 1836-37-ben korai klasszicista stílusban az 1773 és 1775 között készült barokk épület helyébe. Zámoly ősi plébániatemplomának maradványa a Székesfehérvár felé vezető országút nyugati oldalán lévő temetőben található. Tört kőből épült nyugati orma magasan áll, az oldalfalakat részben kiegészítették. Szentélye - az 1100-as évek végére jellemzően - félkörívvel záródik. A településtől északra, a csákvári kereszteződéstől Gánt felé vezető országút mentén, a zámolyiak szőlőhegyének lábánál egy másik rom rejtőzködik. A helyben bányászott dolomitból rakott, kör alaprajzú építmény a helybeliek vélekedése szerint „valami török hagyomány lehet”, valójában a szintén a hódoltság idején elpusztult Kerekszenttamás község templomának maradványa. A kétkedő Tamás apostol tiszteletére szentelt rotunda a falunak is nevet adó plébániának épült a XII. században. A román korban nálunk is gyakori centrális épülettípus a Magyarországon ritkábban előforduló, apszis nélküli változatot képviseli. Helyenként négy-öt méter magasan álló, egy méter 30 centiméter vastagságú körfalának hófehér köveit forró mészhabarccsal forrasztották egybe, a szinte bonthatatlanul kemény szerkezet ezért volt képes túlélni a háborúk, a környéken építkezők és a garázda turisták rombolását. Az eltűnt településről nem sokat tudunk. Első említésekor, 1321-ben a Csák nemzetség tulajdonában volt, az 1400-as évek elején Csókakő, 1453 és 1461 között Vitány várának birtokaként szerepelt. A XVI. század dereka óta elhagyottan áll. Az épület kormeghatározása céljából Molnár Vera művészettörténész (1940-1979) kisebb ásatást folytatott 1962-ben. Az Alba Regia 1963-64. évi számában közzétett jelentése szerint a belül hat és fél méter átmérőjű (kívül több mint kilencméteres) körfalon a bejárat délen nyílott. Oltárának helyét semmi sem hangsúlyozza, az északkeleti falba mélyedő kis négyszögletes fülke talán a szentségtartó számára készült. A padlózatot meszes terrazzo borította. Többé-kevésbé ennyi látható ma is Szenttamás kerék templomából. Az időközben elszállt negyven esztendő alatt csak néhány kődarabbal lett szegényebb a védett rom. (Múlt heti számunk fotóját Mészáros József készítette. A hibás aláírásért elnézést kérünk.) A SZERZŐ FELVÉTELE ALÁMERÜLT ATLANTISZOM Kőre írt fájdalom Mössi Zoitán unaalmas temetőjében található Csokonai Lillájának, a magyar irodalom egyik legismertebb múzsájának sírja. Ki is volt Lilla? JLx Domby Márton, Csokonai kortársa és életrajzírója ezt a választ adja: „Ezt bizonyosan kérdeni fogja mindenki, ki azt fogja kérdezni: ki volt Csokonai? Lilla tehát egy becsületes komáromi kereskedő, Vajda Péter Úrnak leánya, most pedig Komárom mellett egy becsületes almási kereskedő, Lévai Úrnak hitvese... Nekem volt szerencsém 1806-ban és 1808-ban nála lenni. Ő derék termetű, kinyílt homlokú s szívű, kellemetes, vonzó ábrázatú, szőke s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból, melyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt, sokat vesztett.” 1798 márciusában (ekkor Csokonai Nagyvázsonyban Édes Gergelynél, lelkész és költő barátjánál tartózkodik) Lilla férjhez megy, és Dunaalmáson telepszik le. Ferenczy Miklóstól tudjuk - aki körzeti orvosként a helyi Csokonai-emlékek felkutatója, gondozója és lelkes híve volt, s több könyvet írt Lilláról -, hogy férje halála után (az általa állított sírkövön ott áll az 1840-es dátum, s az ism élt 76 évet) négy év özvegység következett. Másodszor Végh Mihály hetényi református espereshez ment férjhez, s 1855. február 15-én halt meg. Azt olvastam Ferenczynél, bár ez nekem túl romantikus, hogy „a halott asszony mellett nem találtak mást, mint Csokonai búcsúlevelét, melyet haláláig megőrzött, a Lilla-dalok első példányát, valamint imádságos könyvét”. Csokonai 1797-ben többször is hosszan időzött Bicskén, a volt iskolatársánál. Innen ment Komáromba, ahol egy csizmadiamester házánál, akinek felesége költő volt, megismerkedett Vajda Juliannával. Aztán visszatért Bicskére, és onnan írta első szerelmes levelét Lillának. A SZERZŐ FELVÉTELEI Magyar Kenet • Magazin 2003. szeptember 20., szombat Csöppnyi történelem m Franc, G tz f. t. i. a_______________________ H a valaki gorombán, közönségesen beszél, mondják úgy is: alpárian. De nem csak a névadó vezérről megragadt jelzőben és a gazdag vidéknek cseppet sem mondható, szépségekben azonban annál bővelkedőbb Holt-Tisza menti falucska, Tiszaalpár. Éli a magyar vidék mindennapi életét csendesen. Könnyű megszámolni boltjainak számát, biciklit is többet látni az utcáin, mint autót. A házak szolidak, s bár a hagyományos paraszti építészet már itt is elfeledőben, azért elvétve még látható néhány tornácos ház, léces kukoricagóré. Ugyanígy ritka a modern luxuspalota is. Ami van, s piacon kínálják, még bagóért sem kell - bezzeg Nyugat-Magyarországon vagy a főváros mentén tíz-hússzoros lenne az ára. Visszaszorult a halászat, a réti legeltető gazdálkodás, maradt némi szőlő- és gyümölcskertészet, dohánytermelés. Tiszaalpár mégis büszke, hiszen van történelme, nem is akármilyen, pazar természeti kincsei, csodálni való hagyományai és emlékei. Az alpáriak emlékezetében kétely nélkül él a legutóbbi időkig, hogy - amint Anonymus krónikája mondá - Árpád „Új- pár” mezején vívta meg a honfoglalás első csatáját Zalánnal. Erről az ősi tiszteletről tanúskodik, hogy a Templomdombon 1996-ban, a millecentenárium évfordulójára Árpád-szobrot emeltettek a helyiek. De a falu történelme még régibb időkre nyúlik vissza. Már az őskorban kedvező helyet adott a letelepedőknek: az Ős-Tisza mentén a Krisztus előtti ötödik évezredből maradtak fenn leletek, a Körös-kultúra nyomai. A bronzkor, majd a római idők szarmata emlékei mellett avar temetőt is feltártak a régészek. Maga Alpár neve a Névtelen krónikája után I. Géza 1075-ből származó alapítólevelében bukkan fel, amikor is a király e területet a garamszentbenedeki bencés monostornak ajándékozza. Hiába pusztított a tatár, a török, Alpár újjáépült. Később azonban a Tisza szabályozása, a folyami átkelőhely elvesztése lassú hanyatlás kezdetét jelentette. Hogy a falusi turizmus újból talpra állítja-e a falut, nem tudni. Pedig sok érték teszi vonzóvá az utazó számára. Nem csak „rezervátumi formában” művelik az ősi kosárfonást: itt ez a népi iparművészek napi mestersége. A híres löszfal mentén, a földvár dombjának tetején áll a környék egyik legjelentősebb barokk műemléke, a 250 esztendős Jótanács Anyja templom, közelében pedig a 2001-ben felépült skanzen. Ebben az Árpád-kori település keresztmetszetét látni: vesszőfonatú, árkos kerítéssel, zsúptetős, kettős vesszőfalú karámmal, szabad kemencékkel és kemencebokrokkal, melyekben többek között a lepénykenyeret sütötték eleink. És a veremházak is felépíttettek ismét, szalmával vagy földdel fedve. Bennük a kicsiny kemencék, ülőgödrök, vesszőfonattal erősített padkák, rajtuk a szalmával bélelt fekhelyek s célszerű rendetlenségben acserépköcsögök, tálak. A házak között, a parányi téren, a kicsiny telep közepében áll a „táltosfa”, a kultikus-rituális központ. Regöseink, igriceink mondhatták itt történeteiket-énekeiket az ősi tudásról, talán még Zalán legyőzetéséről is... S ha az ember felocsúdik a régvolt igézetéből, nem kell messzi mennie: csodás természeti rezervátumban találja magát a folyó holtágánál. Romlatlan vidék, védett madarak sokasága, „tüskevári” élővilág, növényzet fogadja. Gólyát, gémet, kócsagot látni, partifecske cikázik a vízitökkel, tündérrózsával és sólyommal, no meg náddalsással benőtt víz fölött. Vadregényes a táj, ősöreg fák hajolnak a víz fölé, egy-egy elszáradt törzs rá is bukik festőjén. A halászok ladikja töri meg a némaságot olykorolykor mennek szerencsét próbálni, vagy lerakni-felszedni a varsát. Érthetetlen, hogy nicsenek vállalkozók, akik a természeti kincsekre, szépségekre és a múlt különlegességeire építve országosan meghirdetett „erdei iskolát” vagy honismereti tábort szerveznének ide, a Kiskunsági Nemzeti Park e gyönyörű szigetére.