Magyar Nemzet, 2003. szeptember (66. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-20 / 220. szám

Rejtőzködő Magyarország Zámoly-Kerekszenttamás templomromja S I­unchf, Emil.__________________________­ ­ Vértes és a Velencei-tó között elterülő tágas Zámolyi-medence névadó települése hosz- /os­szú fő­utcás, fésűs beépítésű, kétezer lelkes JL JL község. Zámoly az Árpád-korban jelentős hely volt, a királyi székváros, Fehérvár külső védelmi övezetének része. A tatárjárás után Csókakő várának tartozéka, a XIV. században a közeli Csákvár gazdájá­nak, Csák Máté tartományúinak birtoka, majd a Szeghy család tulajdona. Középkori plébániatemploma a XII. században épült Szent Lőrinc vértanú tiszteletére. A hódoltság első évtizedeiben - a faluval együtt - rommá lett, az 1600-as évek derekán a visszatelepülő lakosok részben újjáépítették, de 1683-ban a török ismét felper­zselte a települést. A község új birtokosa, a Lamberg család építtette a főutcán álló új Szent Lőrinc-templo­­mot 1836-37-ben korai klasszicista stílusban az 1773 és 1775 között készült barokk épület helyébe. Zámoly ősi plébániatemplomának maradványa a Székesfehérvár felé vezető országút nyugati oldalán lévő temetőben található. Tört kőből épült nyugati orma magasan áll, az oldalfalakat részben kiegészí­tették. Szentélye - az 1100-as évek végére jellemzően - félkörívvel záródik. A településtől északra, a csákvári kereszteződéstől Gánt felé vezető országút mentén, a zámolyiak szőlő­hegyének lábánál egy másik rom rejtőzködik. A hely­ben bányászott dolomitból rakott, kör alaprajzú épít­mény a helybeliek vélekedése szerint „valami török ha­gyomány lehet”, valójában a szintén a hódoltság idején elpusztult Kerekszenttamás község templomának ma­radványa. A kétkedő Tamás apostol tiszteletére szentelt rotunda a falunak is nevet adó plébániának épült a XII. században. A román korban nálunk is gyakori centrális épülettípus a Magyarországon ritkábban előforduló, apszis nélküli változatot képviseli. Helyenként négy-öt méter magasan álló, egy méter 30 centiméter vastagsá­gú körfalának hófehér köveit forró mészhabarccsal for­rasztották egybe, a szinte bonthatatlanul kemény szer­kezet ezért volt képes túlélni a háborúk, a környéken építkezők és a garázda turisták rombolását. Az eltűnt településről nem sokat tudunk. Első említésekor, 1321-ben a Csák nemzetség tulajdo­nában volt, az 1400-as évek elején Csókakő, 1453 és 1461 között Vitány várának birtokaként szere­pelt. A XVI. század dereka óta elhagyottan áll. Az épület kormeghatározása céljából Molnár Vera művészettörténész (1940-1979) kisebb ásatást folytatott 1962-ben. Az Alba Regia 1963-64. évi számában közzétett jelentése szerint a belül hat és fél méter átmérőjű (kívül több mint kilencméteres) körfalon a bejárat délen nyílott. Oltárának helyét semmi sem hangsúlyozza, az északkeleti falba mé­lyedő­ kis négyszögletes fülke talán a szentségtartó számára készült. A padlózatot meszes terrazzo bo­rította. Többé-kevésbé ennyi látható ma is Szenttamás kerék templomából. Az időközben elszállt negyven esztendő alatt csak néhány kődarabbal lett szegé­nyebb a védett rom. (Múlt heti számunk fotóját Mészáros József készí­tette. A hibás aláírásért elnézést kérünk.) A SZERZŐ FELVÉTELE ALÁMERÜLT ATLANTISZOM Kőre írt fájdalom Mössi Zoitán unaalmas temetőjében található Csokonai Lillájának, a magyar irodalom egyik legis­mertebb múzsájának sírja. Ki is volt Lilla? JLx Domby Márton, Csokonai kortársa és élet­rajzírója ezt a választ adja: „Ezt bizonyosan kérdeni fogja mindenki, ki azt fogja kérdezni: ki volt Csoko­nai? Lilla tehát egy becsületes komáromi kereskedő, Vajda Péter Úrnak leánya, most pedig Komárom mellett egy becsületes almási kereskedő, Lévai Úr­nak hitvese... Nekem volt szerencsém 1806-ban és 1808-ban nála lenni. Ő derék termetű, kinyílt hom­­lokú s szívű, kellemetes, vonzó ábrázatú, szőke s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból, me­lyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt, sokat vesztett.” 1798 márciusában (ekkor Csokonai Nagyvá­­zsonyban Édes Gergelynél, lelkész és költő barátjánál tartózkodik) Lilla férjhez megy, és Dunaalmáson te­lepszik le. Ferenczy Miklóstól tudjuk - aki körzeti or­vosként a helyi Csokonai-emlékek felkutatója, gon­dozója és lelkes híve volt, s több könyvet írt Lilláról -, hogy férje halála után (az általa állított sírkövön ott áll az 1840-es dátum, s az ism élt 76 évet) négy év öz­vegység következett. Másodszor Végh Mihály hetényi református espereshez ment férjhez, s 1855. február 15-én halt meg. Azt olvastam Ferenczynél, bár ez ne­kem túl romantikus, hogy „a halott asszony mellett nem találtak mást, mint Csokonai búcsúlevelét, me­lyet haláláig megőrzött, a Lilla-dalok első példányát, valamint imádságos könyvét”. Csokonai 1797-ben többször is hosszan időzött Bicskén, a volt iskolatársánál. Innen ment Komá­romba, ahol egy csizmadiamester házánál, akinek fe­lesége költő volt, megismerkedett Vajda Juliannával. Aztán visszatért Bicskére, és onnan írta első szerel­mes levelét Lillának. A SZERZŐ FELVÉTELEI Magyar Kenet • Magazin 2003. szeptember 20., szombat Csöppnyi történelem m Franc, G t­z f. t. i. a_______________________ H­ a valaki gorombán, közönsége­sen beszél, mondják úgy is: alpá­­rian. De nem csak a névadó ve­zérről megragadt jelzőben és a gazdag vidéknek cseppet sem mondható, szépségekben azonban annál bővelkedőbb Holt-Tisza menti falucska, Tiszaalpár. Éli a magyar vidék mindennapi életét csende­sen. Könnyű megszámolni boltjainak szá­mát, biciklit is többet látni az utcáin, mint autót. A házak szolidak, s bár a hagyomá­nyos paraszti építészet már itt is elfeledő­ben, azért elvétve még látható néhány tor­­nácos ház, léces kukoricagóré. Ugyanígy ritka a modern luxuspalota is. Ami van, s piacon kínálják, még bagóért sem kell - bezzeg Nyugat-Magyarországon vagy a fő­város mentén tíz-hússzoros lenne az ára. Visszaszorult a halászat, a réti legeltető gazdálkodás, maradt némi szőlő- és gyü­mölcskertészet, dohánytermelés. Tiszaal­pár mégis büszke, hiszen van történelme, nem is akármilyen, pazar természeti kin­csei, csodálni való hagyományai és emlé­kei. Az alpáriak emlékezetében kétely nél­kül él a legutóbbi időkig, hogy - amint Anonymus krónikája mondá - Árpád „Új- pár” mezején vívta meg a honfoglalás első csatáját Zalánnal. Erről az ősi tiszteletről tanúskodik, hogy a Templomdombon 1996-ban, a millecentenárium évfordulójá­ra Árpád-szobrot emeltettek a helyiek. De a falu történelme még régibb időkre nyúlik vissza. Már az őskorban kedvező he­lyet adott a letelepedőknek: az Ős-Tisza mentén a Krisztus előtti ötödik évezredből maradtak fenn leletek, a Körös-kultúra nyo­mai. A bronzkor, majd a római idők szar­mata emlékei mellett avar temetőt is feltár­tak a régészek. Maga Alpár neve a Névtelen krónikája után I. Géza 1075-ből származó alapítólevelében bukkan fel, amikor is a ki­rály e területet a garamszentbenedeki ben­cés monostornak ajándékozza. Hiába pusz­tított a tatár, a török, Alpár újjáépült. Ké­sőbb azonban a Tisza szabályozása, a folya­mi átkelőhely elvesztése lassú hanyatlás kezdetét jelentette. Hogy a falusi turizmus újból talpra állít­ja-e a falut, nem tudni. Pedig sok érték teszi­­ vonzóvá az utazó számára. Nem csak „re­­zervátumi formában” művelik az ősi kosár­fonást: itt ez a népi iparművészek napi mes­tersége. A híres löszfal mentén, a földvár dombjának tetején áll a környék egyik legje­lentősebb barokk műemléke, a 250 eszten­dős Jótanács Anyja templom, közelében pe­dig a 2001-ben felépült skanzen. Ebben az Árpád-kori település keresztmetszetét látni: vesszőfonatú, árkos kerítéssel, zsúptetős, kettős vesszőfalú karámmal, szabad kemen­cékkel és kemencebokrokkal, melyekben többek között a lepénykenyeret sütötték eleink. És a veremházak is felépíttettek is­mét, szalmával vagy földdel fedve. Bennük a kicsiny kemencék, ülőgödrök, vesszőfonat­tal erősített padkák, rajtuk a szalmával bé­lelt fekhelyek s célszerű rendetlenségben a­­cserépköcsögök, tálak. A házak között, a pa­rányi téren, a kicsiny telep közepében áll a­­ „táltosfa”, a kultikus-rituális központ. Re­göseink, igriceink mondhatták itt története­­iket-énekeiket az ősi tudásról, talán még Za­lán legyőzetéséről is... S ha az ember felocsúdik a régvolt igéze­téből, nem kell messzi mennie: csodás ter­mészeti rezervátumban találja magát a fo­lyó holtágánál. Romlatlan vidék, védett madarak sokasága, „tüskevári” élővilág, növényzet fogadja. Gólyát, gémet, kócsagot látni, partifecske cikázik a vízitökkel, tün­dérrózsával és sólyommal, no meg náddal­­sással benőtt víz fölött. Vadregényes a táj, ősöreg fák hajolnak a víz fölé, egy-egy el­száradt törzs rá is bukik festőjén. A halá­szok ladikja töri meg a némaságot olykor­olykor­ mennek szerencsét próbálni, vagy lerakni-felszedni a varsát. Érthetetlen, hogy nicsenek vállalkozók, akik a természeti kincsekre, szépségekre és a múlt különlegességeire építve országosan meghirdetett „erdei iskolát” vagy honisme­reti tábort szerveznének ide, a Kiskunsági Nemzeti Park e gyönyörű szigetére.

Next