Magyar Nemzet, 2004. április (67. évfolyam, 80-108. szám)

2004-04-16 / 94. szám

ED Tisztelt Szerkesztőség! 2004. április 16., péntek Rovatvezető: Berszán György Tudományos kutatás veszélyben M­iután a költségvetési zárolá­sok miatt végre kellett hajta­nunk az Országos Tudományos Ku­tatási Alapprogramok (OTKA) ko­rábbi években elnyert és a pályázati úton már jóváhagyott támogatásai­nak csökkentését, kötelességünk felhívni a közvélemény és a nyilvá­nosság figyelmét a következőkre: A Magyarországon folyó alapku­tatások költségei nagy részét az OTKA pályázatain elnyert pénzek biztosítják. Folyamatosan mintegy ötezer kutató munkája függ ezektől. A költségvetési támogatás az el­múlt két évben 6,7 milliárd forint volt. Az áfa törvény megváltozása és a kétévi infláció figyelembevételével­ ennek reálértéke húsz százalékkal csökkent. A 2004-es költségvetéséből 1,266 milliárd forintot zároltak, ami a fen­ti reálérték-számítás alapján az OTKA támogatásának összesen a 35 százalékos csökkenését jelenti. Az elvonás: - sérti az OTKA-törvényt, amely 85 százalékos kötelezettségvállalást biztosít; - a korábban már elnyert, szer­ződésben rögzített három-négy éves kutatásokat félúton megakasztja; - visszafordíthatatlan folyama­tokat indít el a magyar kutatóhelye­ken, növeli a fiatal kutatók elván­dorlását, és a legkomolyabb veszély­be sodorja Magyarország közép- és hosszú távú versenyképességét. A tervezett elvonások a magyar kutatóműhelyek számára valódi vészhelyzetet teremtenek. Aláássák a miniszterelnök 2003 novemberé­ben, a World Science Fórumon be­jelentett szándékát, miszerint ki­emelten kezelik a kutatás-fejlesztés támogatását, és az arra szánt össze­geket 2006-ra a jelenlegi 1,01 száza­lékról a GDP 1,8-1,9 százalékára emelik, ami az EU átlagos százaléka. A kutatóműhelyek megerősítése és az ország versenyképessége érde­kében az OTKA költségvetésének jelentős növelése szükséges a 2005- ös évben. Prof. Kollár László, az OTKA Élettelen Természet­­tudományi Kollégium elnöke Prof. Sándor Péter, az OTKA Élettudományi Kollégium elnöke Prof. Taxner-Tóth Ernő, az OTKA Társadalomtudomá­nyi Kollégium elnöke Kiskapuk és kijátszóik A milliárdos sikkasztásokkal vá­dolt fekete bárányokat fehérre mosni szándékozó paragrafushaj­­lítgatások megkérdőjelezik szemé­lyes szabadságomat. Előfordul, hogy a nagy zsiványokat olyan erős paragrafuskordon védi, hogy a pol­gárokban joggal rendül meg a tör­vények szakszerűségébe és célirá­nyosságába vetett bizalom. Laikus előtt olyan a látszat, mintha a bün­tetés mértékét inkább a védelem szakmai tudása és leleményessége, mint az elkövetett bűn határozná meg. Már-már azt érzem, a jogsza­bályokban rejtőző kiskapuk felis­merése és bűnözők előtti nyitogatá­­sa olyan jogtudományi versengéssé nemesül a bírói pulpitus két oldala között, amelyben a védelem tovább fényesítheti szakmai hírnevét, a fő­szereplő pedig neki kedvező ered­ményhirdetést váró, hallgatag néző. Aki a jogban járatlan, az csak any­­nyit lát, hogy a címeres gazember olcsón megúszta a milliárdokat el­tüntető bűvészmutatványt. Korchmáros István közgazdász, Budapest Reményik Ágnes (Gödöllő): Meg­döbbenéssel és felháborodással ol­vastam a Köznevelés című folyóirat március 26-i számában a tisztázat­lan körülmények között készült, megkérdőjelezhető eredményű, Vásárhelyi Mária által végzett „ku­tatásról” szóló cikket. Mivel fiam által érintett vagyok a témában - ő ugyanis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem negyedéves történelem szakos hallgatója -, nem tehetem meg, hogy ne adjak hangot vélemé­nyemnek. Egy ilyen tanulmány megjelentetése egy pedagógiai szaklapban milyen káros következ­ményekkel járhat egy fiatal, állást kereső történelemtanárnál, aki a ta­nulmányban szereplő egyetemen szerezte meg diplomáját? Gyerme­kemről bátran állíthatom, hogy sem „nyíltan”, sem „féloldalasan”, de még csak „kvázi módon” sem rasszista, s nem antiszemita. Tár­saival együtt ő is megtagadta az el­fogadhatatlan, nyíltan provokatív hangvételű kérdőív letöltését. Őt és hasonló gondolkodású társait ez a felmérés kifejezetten rossz színben tünteti föl. Hogy fogja majd egy is­kolaigazgató felelősen eldönteni, hogy az iskolájánál állást kereső, frissdiplomás történ­elemtanár ép­pen melyik kategóriába tartozik? Ennek a tanulmányn­ak a megjelen­tetésével a döntéshozókat bizony­talanságba sodorták, és megbélye­geztek olyan fiatalokat, akik erre semmilyen módon nem szolgáltak rá. Azt pedig egyenesen elfogadha­tatlannak tartom, hogy az Oktatási Minisztérium hivatalos lapjában helyt adnak egy ilyen írásnak! ■ Szabó István (Emőd): Bayer Zsolt írása (Új moralisták, farizeusok, 32. rész, MN, április 3.) után megnéz­tem a Megváltó utolsó 12 órájáról szóló filmet. Nálunk is megtörtént a csoda, amelyről Bayer ír. A sok, pattogatott kukoricával, literes Co­­ca-Colával feltankolt nézőnek az el­ső öt perc után torkán akadt a falat, és onnantól kezdve vágni lehetett a csöndet. A zokogás akkor kezdett rázni először­­ és nem is hagyott el a film végéig amikor ütlegelni kezdték botokkal a szerencsétlen, meggyötört Embert, Isten fiát, aki képes volt magára venni az emberi­ség bűneit, szenvedve helyettünk. Tisztán éreztem a csapások súlyát, a korbácsütések pedig elevenként hasítottak a húsomba. Azt kérdez­tem magamtól: hogyan üthet egy ember így egy másik embert? Mi­lyen érzésvilága lehetett annak a daróclelkű római katonának, aki így tudta verni embertársát? És va­jon milyen lelki atyák lehettek azok a zsidó főpapok, akik honfitársukat - koncepciós vádak alapján - ha­talmukat féltve kiszolgáltatják az idegen megszállóknak? Ráadásul - farizeus módon - a rómaiaktól kö­vetelik Jézus halálát? A passió egy ember gyalázatos, előre kitervelt el­ítélése, megalázása, az emberi mél­tóság, a törvény előtti egyenlő elbí­rálás sárba tiprása, meggyalázása. A film pontosan megmutatta azt a történetet, amelyet régóta isme­rünk. Láttatta velünk az emberi ke­gyetlenséget, brutalitást, de láthat­tuk Isten nagyságát és a Megváltó szeretetét is.■ Kaári Sándor (Makó): Hallgatom a szocialista Mandur Lászlót a tévé­ben, és konstatálom, hogy nem mond igazat. A kérdésre, hogy mi­ért nem szavazták meg a Fidesz elő­terjesztését, miszerint sürgősségi eljárást (szavazást) javasoltak a ki­sebb létszámú parlamentre vonat­kozóan, a válasz már nem is volt meglepő. Előbb négypárti egyezte­tést kell tartani, hogy kialakuljon a konszenzus - mondta Mandur. Sajnos senki nem emlékeztette őt a kérdezők közül, hogy például 2000- ben megvolt az egyetértés a köztár­saság elnökének személyéről, de a parlamenti titkos szavazáskor a baloldal felrúgta a megállapodást, és ezért csak egyszerű többséggel, a harmadik fordulóban (!) sikerült megválasztani Mádl Ferencet köz­­társasági elnökké. Ennyit a baloldal adott szaváról, a konszenzusról. levelek@magyarnemzet.hu Életveszélyes gyógyszeráremelések Az egészségügyi pénztár által csökkentett támogatások rontják a betegek gyógyulási esélyeit E­gy éve már, hogy Matejka Zsuzsanna főigazgató asz­­szonyhoz fordultunk levelünkkel. Kértük, hogy az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a forgalomban lé­vő két gyomorkímélő gyulladáscsökkentő mellett biztosítsa más gyomorkímélő gyulladáscsökkentők OEP-támogatását is, hisz a két forgalomban levő készítmény nem alkalmas va­lamennyi, a hazánkban élő több mint százezer rheumatoid arthritisesben, Bechterew-kórban, illetve kötőszöveti beteg­ségekben szenvedő, köztük kétezer kisgyermek számára. Ki­emeltük, hogy a nem gyomorkímélő gyulladáscsökken­ők körülbelül 600 ember halálát okozzák évente Magyarorszá­gon. Ez a tény önmagában indokolja más gyomorkímélő gyulladásgátlók, így a VIOXX és a Celebrex támogatását az eddig támogatott Mesulid és Moralis mellett. A VIOXX-ot és a Celebrexet Romániában, Szlovákiában, Csehországb­an, Szlovéniában és Lengyelországban is támogatja a társada­lombiztosítás. Matejka Zsuzsanna akkor azt válaszolta, legyünk türe­lemmel, foglalkozik problémánk megoldásával. Mi, akik betegségünk következtében néhány év alatt fo­gyatékossá és munkaképtelenné válunk, akiknek ízüle­ti, gerince eltorzul, kötőszövete, belső szervei, veséje, érrend­szere tönkremegy, mi, akik tíz évvel rövidebb ideig élünk a várható átlagéletkornál, türelemmel vártunk. Az OEP azon­ban a következő újévi meglepetéssel szolgált nekünk. 1. Az eddigi két, 90 százalékban támogatott gyomorkímé­lő gyulladáscsökkentő, a Mesulid árát több mint a három­szorosára, a Moralis árát - háromheti adagnál - több mint ezer forinttal emelte. A Nidol tabletta, bár lényegesen ol­csóbb az előbbieknél, hatásában messze nem azonos. 2. Megemelte egyes gyomorvédő gyógyszerek, köztük ki­emelten a Losec árát. 3. Eltörölte kísérő betegségeink kórházi finanszírozását, vagyis reumatológiai betegségünk mellett fennálló csontrit­kulásunk, magas vérnyomásunk, cukorbetegségünk stb. ke­zelését már nem fizeti meg a kórházaknak az OEP. 4. A gennyes ízületi gyulladásnak, amely betegségünk és kezelésünk rettegett szövődménye, s amelynek halálozási aránya fejlett egészségügyű országokban is 15 százalék, kór­házi normatív ápolási ideje 12 nap. Sehol a világon nem tud­nak gennyes ízületi gyulladást 12 napos kórházi kezeléssel meggyógyítani. Az OEP mindezen rendelkezéseket anélkül hozta meg, hogy a Reumatológiai és Fizioterápiás Szakmai Kollégium, illetve az Immunológia Szakmai Kollégium véleményét fi­gyelembe vette volna. Vannak sajnos más panaszaink is. Csontritkulást megelőző és gyógyító gyógyszert csak akkor kaphatunk, ha elértük a csontritkulás küszöbértékét, holott köztudomású, hogy a szteroid kezelés kikerülhetetlenül csontritkulást okoz, ami megelőzhető lenne. Férfiak még az esetben sem kaphatnak 90 százalékos támogatást biszfoszfo­­nát kezelésére, ha csontritkulásuk van. Ha ezek a nyilvánva­ló igazságtalanságok fennállnak, mit remélhetünk a biológiai kezelések finanszírozásától, amelyet szintén finanszíroznak Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában is? Bármily nehéz anyagi helyzetben legyen is az ország, képtelenség, hogy a fo­gyatékos, létükért küzdő betegekre az OEP vezetése ekkora terhet helyezzen! Tájékozottak vagyunk, ismerjük betegségünket s annak kezelési módszereit, s tudjuk, hogy más országokban, akár a környező országokban, milyen lehetőségek állnak sorstár­saink rendelkezésére. Az OEP és a gyógyszergyártók vitája nem ránk, betegekre tartozik. Ránk az tartozik, hogy a tizen­öt százalékos áremelés a valóságban háromszáz százalék a legtöbb gyógyszer esetében, mivel még a kilencvenszázalé­kos támogatást is megszüntette az OEP. Ezek a gyógyszerek bennünket nem gyógyítanak meg, csak átsegítenek a követ­kező napra. A több mint százezer kötőszöveti betegségben szenvedő embert és azok családjait testileg, lelkileg és anya­gilag ellehetetlenítik. A főigazgató asszonynak haladéktalanul vissza kellene vonnia a minket sújtó rendelkezéseit. Az ENSZ által meghir­detett csont és ízület évtizedében élünk, amely a mozgásszer­vi betegek életminőségének javítását tűzte ki célul. Az OEP által hozott rendelkezések viszont a mi életminőségünket nem javítják, hanem lényegesen rontják! Ebbe nem törődhe­tünk bele. Schopper Györgyné, a Magyar Lupus Egyesület elnöke; Dr. Majtényi Sándor, a Bechterew Klub elnöke, Budapest Eltávozott körünkből egy élő legenda B­arátságtalan az idei április. A húsvét már nem találta körünkben Zórád Er­nőt. A társak, barátok és rajongók számára vigasztalásul itt hagyta finom vonalú rajzait, a színes akvarelleket és a páratlan stílusú, hi­hetetlen felkészültségről, kor- és emberis­meretről tanúskodó képregényei garmadát. „A képregényrajzoló másodosztályú állam­polgár” - panaszolta gyakran Zórád Ernő, hiszen az eltelt évtizedekben állami elisme­résre, kitüntetésekre nem számíthatott, s a könyvkiadók sem árasztották el megbízá­sokkal, jóllehet méltán számíthatott volna sikerre. „Ismert vagyok, közismert, de nem elis­mert - nyilatkozta némi maliciéval, több mint harminc esztendővel ezelőtt, amikor nyugdíjazását kérte. - Megalázóan alacsony a nyugdíj, még kegydíjnak is nevetséges, de ezután legalább azt rajzolom, amit én aka­rok, és nem amit a szerkesztőség kiagyal” - számolta le az asztalra az ezer­néhányszáz forintot. Egyúttal kiderült: Zórád írónak is kiváló. Nem véletlenül születtek meg ezután több kiadást megérő, saját maga illusztrálta csodái az Egy vándorfestő ifjúságai és a le­gendás Tabán album. Az a képeskönyv, amely után több önálló kiállítása is létrejött, amelyek a mellőzés után meghozták a meg­érdemelt sikert is. Kritikusok és műgyűjtők rajongtak Zórád Ernő képálmaiért. Budán, a Rózsadomb lábánál indul fölfe­lé a Margit utca, ott található egy földszintes házban a Margitkert vendéglő, az egykori Peyerli. Ide járt néhány évtizedig Zórád Ernő is. A korcsma kistermében üldögélt estén­ként a világhírű balettmester Harangozó Gyula, a garabonciás költő Berda József, olyan legendás hírlapírók, mint Ruffy Péter és Baráti Géza, itt tanyázott a komor vad­disznófej alatt a pénteki asztaltársaság - egy polgári kör a hatvanas években?! -, és itt ült az asztalnál Zórád művész úr, aki minden al­kalommal kipakolta az otthon elkészített hi­deg vacsoráját, hiszen ez volt e vendéglő ne­vezetessége: az ételt mindenki maga hozta, csak a gyengécske bort adták hozzá, jó eset­ben Budafokról. „Ez nem vacsora, ez gasztri­­kus kéjelgés” - állapították meg a vendégek egy-egy jól sikerült este után. Mára megfogyatkozott a vendégkör. Ha van egy csöppnyi igazság, akkor az égi Pe­yerliben gyülekeznek. Ott ül a régi asztaltár­saság és Sebestyén úr, a főpincér is ott fönn hozza már a fél liter „rosszat”, és minden bi­zonnyal megérkezett az üzenet a Zórád-ház­­hoz is:­­ Várunk, Ernő, foglaltuk neked a helyet... György András, Budapest KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyílt levele­ket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A leve­lek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszol­gálat 8-17 óráig a 322-8306-os, illetve a 413-1547-es telefonszámokon. Címünk: 1450 Bp. 9, Pf. 74.

Next