Magyar Nemzet, 2004. augusztus (67. évfolyam, 200-228. szám)

2004-08-31 / 228. szám

ÉN NEM TUDOM... ) Kristóf Attila__­_________________________________________ (mi a kettős mérce...) Én nem tudom, java­solhatom-e a NOB- nak, hogy vezesse be a kettős mércét az olimpián. Athént már lekéstem, de négy év múlva a politikai korrektség eme leleményével élve olyanok is esélyt kap­hatnának, akiket egyébként sorsuk, s főként fizikumuk, e nemes ver­sengésből kirekeszt. Természetesen nem arra gondolok például, hogy a jobb-, illetve baloldali maratonisták más elbírálás alá essenek, egyszerűsíteni le­hetne a dolgot akképpen - miként ez a társadalmi, művészeti, tudo­mányos és médiaéletben bevett gyakorlat­­, hogy aki a haladó hosz­­szútávfutók sorába tartozik, annak Maraton Athéntől 42 kilométer helyett csak 30-ra van, s így ilyen hosszú futásra köteleznék, míg a jobboldali maratonistának az oda-vissza távot kellene megtennie. Ha netán így is győzne, fix, hogy a doppingvizsgálat valamely tiltott (szélsőséges, rasszista) szert mutatna ki a szervezetében, bár a hala­dók doppingolás terén is nyilván előbbre vannak, mint a maradiak. Más távokon vagy akár hármasugrásban a haladók által elért eredményt vagy megtett távot yardban mérnék, az igazolt trockistá­­két vagy buharinistákét lábban, a kései Lukács-tanítványokét hü­velykben, míg a jobboldaliak maradnának a méternél, a rasszista fa­siszta, falangista szélsőségesek pedig a versztánál. Ez azt jelentené, hogy egy Lukács-követőnek két métert kellene megtennie, hogy nyerjen a százméteres síkfutásban, míg egy MIÉP-esnek száz versz­­tát, ami Novoszibirszkben sem csekélység. Természetesen, bár a politikai korrektség ezt követeli, az afro... - becsszó nem tudom, jelenleg hogy illik mondani - szóval a nem fe­­­­hérbőrű, nem protestáns versenyzők, mármint azok, akiknek színe más árnyalatú, nem élveznének pozitív diszkriminációt bizonyos sportágakban, például atlétikában, futásban, ugrásban és egyebek­ben, ahol nem a lóerő, hanem a gyorsaság és a ruganyosság számít. Pardon! Erről jut eszembe, van egy rasszista viccem. Egy fehér ker­get hét négert. Mi az? A százméteres síkfutás döntője. A csalás itt csak az egy fehér, mivel az athéni döntőben csak egy kívülálló sápadt arcú játszott némi szerepet, az, aki a rajtpisztolyt elsütötte. Tehát, főként a futószámokban, bármilyen rosszul hangzik is, az indoeurópai rassznál kellene valamelyik kedvező mércét alkalmazni, miként ez mondjuk a Magyar Televízióban történik, ahol egy Juszt László szépség- és minőségmérce lehet. (A Pulitzer-emlékdíj kurató­riuma kidolgozhatna például egy metódust arra vonatkozóan, hogy egy európai, mármint négerek közt egy fehér európai egyenlő esé­lyekkel vegye fel a versenyt a kenyaiakkal vagy etiópokkal. Egy kis lökhajtásos farmotor talán megtenné.) Visszatérve a kettős mércéhez: a véznább súlylökők hétkilós go­lyóbis helyett egykilóst hajigálhatnának, ugyanígy a kalapácsvetők is. Hármasugrásban a haladó­ liberális kétszer hármat ugorhatna. A bíróság, mármint a versenybíróság, nem az a honi magyar, amelyet a tényállás jobban érdekli, mint az igazság, egy Demszky for­mátumú liberálistól akár a kilences ugrást is elfogadhatná hármas­ként, így esetleg világrekord születne, s nem is negatív, miként az a horvát tengerparton restaurált istállók esetében az építési költsé­gekkel történt. Egyébként, ha a főpolgármesteri teljesítményével Demszky négyszer nyerni tudott Budapesten, Athénban akár min­den edzés nélkül elindíthatnánk hétpróbában, fix, hogy nyerne, ő ugyanis, mióta a kádári rendőrök megverték, verhetetlen. (Hogy az olimpián nincs hétpróba a férfiaknál? Be kell vezetni.) Sajnos, kettős mércés ötletemből valószínűleg semmi sem való­sul meg az olimpián. Idehaza viszont különb dolgok is történnek. Vessünk egy pillantást tévésztárjainkra. Mi történne, ha teljesít­ményüket stopperrel és méterrel mérnénk? Mi lenne, ha mondjuk saját súlycsoportjukban meg kellene mérkőzniük egy igazi sztárral? De ez mind semmi. Mi lenne, ha például egy mérce alá állítaná mondjuk a független magyar bíróság a Népszava vagy a Demokrata egyes állításait? Milyen eredmény születne, ha valamely objektív mérlegen megmérnénk a jobb- és baloldali sajtó állításait, igazságait, hazugságait, tényfeltárásait és rágalmait? Hogy ki nyerné meg mondjuk a pimaszság olimpiáját, én nem tudom... _______________________________­______________________ ­ Rövidre vágva Egy és más Friderikusz Sándornak a szólás szabadságáról ■ Csontos János______________________________________________ S­zeptember végén. E szókapcsolatról a Magyar Televízióban mostanság nem Petőfire asszociálnak, hanem a tévéelnökre, aki szeptember végéig moratóriumot hirdetett „a nem létfon­tosságú számlák kiegyenlítésére”. A kis bérű tévéseknek rég­óta számolniuk kell az akadozó kifizetésekkel - ám nem titkolták el ama megfigyelésüket, hogy Friderikusz Sándor számláján valahogy mindig pontosan megjelenik az esedékes összeg. A minőséget meg kell fizetni, mondhatnánk erre, ha nem tudnánk: a szólásszabadság apos­tola az üzenetrögzítők hőse is. Persze ama bizonyos üzenetben az előbb puccsista társaságba keveredett, majd emiatt magát elszégyellő, ezért morális MSZP-fordulatot meghirdető Lendvai Ildikó csupán „a Péter” támogatásáról biztosította a közszolgálati showmant a tévéel­nökségért folytatott versengésben - most viszont már „a Ferenc” jóin­dulatú a valuta. Mivel a médiasztár az üzenetrögzítőjére immár jobban vigyáz, csak sejtéseink lehetnek, zökkenőmentesen zajlik-e a mentor­váltás. Mindenesetre közérdekű adat volna, hogy Friderikusz szep­temberi járandósága „a nem létfontosságú számlák kifizetésének” té­véelnöki moratóriuma alá esik-e... Már az is botrány, hogy A Hét című közszol­gálati magazin helyiértékét egy félbulvár jellegű műsor uralhatja, amit újabban kivisznek egy fő­városi tetőteraszra, a felhőket nyilván előűző sá­mánokkal tartva távol. De hogy a közvéleményt tájékoztatni hivatott „közéleti, politikai” (itt a vé­ge, a forgó embléma a jelzőhöz nem illeszt jelzett szót, így nem tudjuk a dolog műfaját) kínosan egyoldalú politikacsinálásba fogjon, az még eb­ben a következmények nélküli országban is elfo­gadhatatlan. Vegyük csak a legújabb esetet: Fri­­derikusz az athéni doppingügy kapcsán megszó­laltatja Bakanek Györgyöt, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak (tehát Gyurcsány tár­cájának) a szakmai főtanácsadóját. Bakanek úr szerint: „A doppingszabályzatban benne van, hogy a doppingolásért az a felelős, akinek a szer­vezetében a doppingszereket megtalálták. Természetesen nehezen hi­hető a magányosfarkas-teória, hogy egy ember, akinek egészségügyi képzettsége nincs, maga próbál ki magán bizonyos gyógyszereket. Ezeket, ugye, be kell bizonyítani. Őszintén remélem, hogy ezekben az esetekben orvos nem működött közre, mert ebben az esetben az orvos a diplomájával játszik.” Amikor pedig épp azt mondja, hogy a doppin­goló nem magányos farkas, megjelenik a háttérben vágóképként Schmitt Pál. Még véletlenül sem Gyurcsány Ferenc. Friderikusz a pav­lovi reflexekre hat a képi politizálással, akárcsak akkor, amikor a saj­tóhíreket kizárólag kormánypárti lapok szalagcímeivel illusztrálja. Ez azonban csak pitiáner ügyeskedés a nyir rágalmazáshoz képest, amivel lapunkat illeti. Idézzük a Pulitzer-emlékdíjas médiamunkást: „A műsor elején mondanom kell valamit a becsületünk érdekében. A Magyar Nemzet című újság e hét szerdai számában meggyanúsított minket. A lap a következőket írja: »Ha Kiss Péter lesz a miniszterelnök­jelölt, Medgyessy Péter megvárja a konstruktív bizalmatlansági indít­vány benyújtását; ha viszont Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP, akkor lemond. Értesüléseink szerint - írja a Magyar Nemzet - ezt közölte a kormányfő a Magyar Televízióban Friderikusz Sándorral, A szólás szabadsága című műsorban. Csakhogy - így a Magyar Nemzet - az in­terjúnak ezt a részét kivágták a vasárnap este felvételről sugárzott anyagból.­ Ezt írja tehát a lap. Kategorikus állításként, cáfolatunk da­cára, sőt annak ismeretében, amit előzetesen írásban közöltünk is a Magyar Nemzet munkatársával, hogy tudniillik az interjú rövidítésé­nek két oka volt: az egyik terjedelmi, mert a fevétel túlságosan hosszú­­­ra nyúlt; a másik pedig az, hogy nem ízléses, legalábbis úgy véltük, ha a távozó miniszterelnökkel minősíttetjük lehetséges utódait. A Magyar Nemzet úgynevezett értesülése pedig alaptalan, közönséges pletyka. Világos tehát a helyzet. Valaki nem mond igazat: vagy mi, vagy a Ma­gyar Nemzet, így tehát kötelességünknek éreztük, hogy megmutassuk önöknek a szóban forgó interjúrészletet, hogy láthassák és hallhassák: mondta-e Medgyessy Péter azt, amit a Magyar Nemzet a szájába ad? Tehát, idézem még egyszer: »Ha Kiss Péter lesz a jelölt, akkor megvár­ja a konstruktív bizalmatlansági indítványt, ha viszont Gyurcsány Fe­rencet jelöli az MSZP, akkor lemond.« Nézzék a vágatlan felvételt!” S a bejátszott „vágatlan felvételben” szó szerint elhangzik a következő, tit­kosított mondat Medgyessytől: „Én úgy látom, ezt nem tagadom, hogy ahhoz, hogy az országban a kormányzás megbízható módon menjen, Kiss Péter nagyon jó választás, de én természetesen meg fogom hajta­ni a fejemet, ha a kongresszus más döntést hoz.” Friderikusz ennek el­lenére nem átallja a néző szemei közé mondani: „Ez volt tehát a múlt vasárnapi adásunkból kihagyott rész. Az pedig, hogy ki nem mondott igazat: a Magyar Nemzet vagy mi, most már pontosan tudják önök.” Elké­pesztő cinizmus. Kedves Friderikusz úr, hát akkor menjünk sorjában, mint az újságíró-iskolában! Szögezzük le: Medgyessy a szerdai pártkongresszust meg­előző vasárnapon Kiss Péter mellett voksolt. A kongresszus három nappal később már Gyur­csány mellett. A szocialista küldöttek az addigi információk alapján hozták meg döntésüket, ám ezek közül egy fölöttébb fontosat ön elhallgatott előlük. Úgy hallgatta el, hogy kivágta, elvégre a szólás szabadságának is van határa. Egyik indo­ka a terjedelem volt, bár ezúttal senki nem vetet­te volna az ön szemére, hogy terjengős, hiszen egy leköszönő miniszterelnök minden szava köz­ügy, sőt történelmi adalék. Ugyanakkor Med­gyessy eszmefuttatását arról, hogy Orbán Viktor hol bámult le, terje­delmi okokból nem tartotta szükségesnek megkurtítani. Sántít a má­sik indok is, hogy nem ízléses a kormányfőnek utódait minősíteni. Már miért ne volna az, ha még javában hivatalban van, s véleménye a dolgok alakulására (mint ahogy az be is igazolódott) döntőnek mond­ható? Felhívnám kolléga úr figyelmét a tényre: az MSZP kongresszusa Gyurcsányt jelölte utódnak, s Medgyessy le is mondott, nem várva be a bizalmatlansági indítványt. A vágóasztali finomkodás tehát alapve­tően befolyásolta a kongresszusi befutó sorrendjét, azaz A szólás sza­badsága lényegében Gyurcsánynak korteskedett Kiss Péter ellenében. Hogy ki hazudik és ki nem, ennyi adalékból nem dönthető el: Friderikusz bármilyen kivágott interjúrészletet bevághatott egy héttel később. Nem szívesen nyitnék új maszter-maszter vitát, de lehet, hogy a mi „pletykánk” egy másik részben szerepel - a vágatlan anyagot ugyanis Nika György hírigazgató döntése miatt nem láthattuk. Friderikusz az interjúadástól is elzárkózott, mondván: csupán drót­postán hajlandó válaszolni kérdéseinkre. Miután - napilap s nem he­ti műsor lévén­­ ragaszkodtunk a hétfői információkéréshez, a jól fize­tett közszolga „Nem vagyok én a Magyar Nemzet asszisztense!” felki­áltással, kollégánk válaszmondatának közepén, elköszönés nélkül ki­nyomta a telefont. Csak tudnám, miért emlékeztet ez engem az ismé­telt doppingvizsgálatot megtagadó dobóatlétáink viselkedésére... Az MSZP kongresszusa Gyurcsányt jelölte utódnak, s Medgyessy le is mondott, nem várva be a bizalmatlan­­sági indítványt. A vágóasz­tali finomkodás tehát alap­vetően befolyásolta a kong­resszusi befutó sorrendjét, azaz A szólás szabadsága lé­nyegében Gyurcsánynak kor­teskedett Kiss Péter ellenében 2004. augusztus 31., kedd Nézőpont - Matar Nemzet 0 nar Nemzet Ol/ „...a dolgot ét magát nézzük... Jogállami korrupció : Ugró Mikl­ós___________­______________________________________ J­elen állás szerint nyugodtan leírhatjuk, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, legrosszabb esetben a párt rosszal­ló fejcsóválásával kell számolnunk, perektől nem kell fél­nünk. „Bizonyítékként” hivatkozhatunk Medgyessy Péterre, akit ez idáig nem citáltak bíróság elé a becsületükre kényes szabad demokraták. Korrupciógyanús ügyletekben bővelkedik a párt. Ezek egy ré­sze a parlamenti jegyzőkönyvben is szerepel, ezért felidézésük nem rágalmazás, hanem közszolgálati tájékoztatás. Korrupciós gyanúra adnak okot Demszky Gábor főpolgármester horvátorszá­gi ingatlanvásárlásai, felújítgatásai, a helyi tömegközlekedés ne­hézségeit áthidaló eredeti megoldásai, Wekler Ferenc hirtelen tá­madt szőlészeti-borászati elmélyültsége, a neki és verhetetlen csa­ládtagjainak juttatott vissza nem térítendő állami támogatások, a reklámcélból ingyen is osztogatott számítógépek kakaóbiztos be­szerzése a piaci ár többszöröséért, az autópályák, utak, ösvények és mezsgyék MO-tól 1000-ig tartó építésének folyamatos pályázta­tása és szabotálása. Ez mind az SZDSZ, jobban mondva SZDSZ-es személyiségek sara. Kétes tisztaságú akciók, amelyekről lapunk bőségesen beszámolt, de a korrupció vádját konkrétan és egyér­telműen először a még hivatalban lévő miniszterelnök fogalmazta meg. Sőt Medgyessy sejtetni engedte, hogy ez csak a jéghegy csú­csa, mert jól néznénk ki, ha egy kormányfő nem tudna ezeknél többet, szaftosabbakat, súlyosabbakat is. Sajnos a részleteket nem közölte szeretett népével, a közvéleménnyel, így kijelentése üres fenyegetésnek hatott. Akár Salamon Béla szállóigéje: „Ha én egy­szer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni...” Más kérdés, hogy Medgyessyt ennek ellenére leküldték „Bogdányba”. Persze nem újdonság, hogy Medgyessy mint felelős miniszter­­elnök beszél a vakvilágba, ostobaságokat hord össze, képtelen rá­galmakat fogalmaz meg. Országértékelő beszédében a Fidesz által előállított ezermilliárdos költségvetési hiányról szónokolt, amely­ről akkor nem kívánt bővebben értekezni. Érdekes módon ezt a ti­tokzatos hiányt még a ballib sajtó sem firtatta soha, mintha nem is lett volna. A feltűnő érdektelenség magyarázata nyomorúságo­san egyszerű: nem is volt. Még ráutaló jelei sem voltak, ellentétben az SZDSZ korrupciógyanús ügyeivel. Annak idején a Fidesz nem kérte számon a miniszterelnök állítását, annyira átlátszóan és szá­nalmasan infantilis volt, nem is perelt, mert egyszerűen nem volt mit. Most az SZDSZ szóbeli magyarázatot kért, de nem kapott. En­nek ellenére sem fordult a független magyar igazságszolgáltatás­hoz, nyilván tart attól, hogy akad még bíróság, amelyik nem zár­kózik el a valóságbizonyítási procedúrától. Márpedig amíg az SZDSZ nem kér törvényes elégtételt, addig mi Medgyessy Péter­nek hiszünk. Annak a Medgyessynek, akinél - Lendvai Ildikó sze­rint - az emberi becsület, méltóság, tartás, lelkiismeret szempont­jai első helyen szerepelnek. Az önigazoló rajongást hagyjuk meg a puccsista könyöklőknek, mi nem emberi kiválóságai miatt hi­szünk Medgyessynek, még csak azért sem, mert sarokba szorítva, kényszerűségből igazat szólt, egyszerűen képesek vagyunk a té­nyekből levonni a logikus és kézenfekvő következtetéseket. Magyar Bálint elképzelni sem tudta, hogy mire gondolt a mi­niszterelnök, amikor ilyen kijelentéseket tett. Felvilágosítjuk az oktatásügyi miniszter urat, hogy a szótár szerint a korrupció nem csak megvesztegetést, hanem közéleti züllöttséget, fejlettséget is jelent. Ebben az értelemben az SZDSZ tizenöt éve korrupt párt. Mi több, mindenfajta korrupció felbujtója és haszonélvezője. T­OLL HEGYEN A háromnapos kenyérről % H Puhár­ György________________________________________________ Azt vettem észre magamon, hogy amióta ez a nagy szocialista-szabad demokrata marakodás megy, nekem egyre szimpatikusabb a leköszönő kormányfő. Hasonlókat mond régi szomszédom, a céklafejű Béla is, azt mondja, még ha jobbat hoztak volna a helyére, rendben, ehelyett jött ez a kukkeros, szűk ember, egyenest a KISZ-kongresszusról. Persze - sietek hozzátenni - csak viszonylagos ez a Medgyessy­­szimpátia. Olyan, mint amikor az embernek a megszokott kétnapos he­lyett háromnapos kenyeret adnak a boltban. Ilyenkor visszasírja a két­naposat, az egy kicsivel jobb volt. Nagyjából ilyen a helyzet a Medgyessy-Gyurcsány viszonylatban. Az ember már-már beletörődik, hogy a nyakába sózzák a Kádár-bankárt, elkeseredetten számolgatni kezdi a napokat, hányat kell még aludni, mire elzavarják, erre előkerül valahonnét a ködből egy másik ember nagy mellénnyel, tömött bukszá­val, és fölcsimpaszkodik a trónra. Hát persze, hogy szimpatikussá lesz Medgyessy. Logikus. Nyakamat rá, ha készülne közvélemény-kutatás, most nagyot ugrana fölfelé. Bi­zony, nagy bűne volt neki, hogy ki akarta rúgni a kormányból a Csilla­got. Mintha kéne ahhoz brummogós Kuncze rábólintása, hogy a magyar miniszterelnök hogyan alakítja a saját kormányát, amelyért ő a felelős, és nem a Szadesz-vezér. Medgyessy Péter nem akarja tovább az autópályás gazdasági minisz­tert - mennie kell. Mármint neki. Hogyan? A régi bevált trükkökkel írták az epilógust. Pitiáner, szalonképessé szelídített Rajk-per az egész, vigyor­­ral futtatott, EU-habbal befújt, formatervezett gáncs. Forog a gyomor.

Next