Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)

2004-11-29 / 316. szám

mKmmmmmifmmmmmmmmmmmam M Hl..... Bubik István (1958-2004) Országúti baleset áldozata lett a Jászai Mari-díjas, érdemes művész címmel elismert színész­ ­ MFTZ Katal­in_________________ A tragikusan elhunyt Jászai Mari- és érdemes művész-dí­jas színész negyvenhat évet élt. 1958. május 19-én született Buda­pesten. Amint befejezte tanulmá­nyait, a Színház- és Filmművésze­ti Főiskolát, 1981-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek 1993-ig tagja maradt. Ekkor sze­gődött a frissen alapított Művész Színházhoz, majd annak megszű­nése után egy rövid, Thália szín­házi átmenettel. 1997-től a Kele­men László Színkör markáns szí­nészeként dolgozott, melyet a Mű­vész Színházban Taub János fő­rendező keze alatt összekovácso­­lódott társulat magva alapított. 1998-ban szerződött át a csoport az Új Színházhoz, Márta István igazgató hívására. Bubik István pályája kezdetétől a közönség kedvence volt, tehetsé­gével, pontos­ tömören karakteri­­záló készségét pedig a rendezők is méltányolták. Jó fizikuma is sokat nyomott a latban, fiatalságának éveiben eljátszotta a magyar és az egyetemes drámairodalom legis­mertebb hőseit, de rockoperák fő­szerepeit is megkapta. Sajnos, te­hetségéhez mérten (e sorok írójá­nak maga is panaszolta) jó ideje már ritkán kapott filmszerepet, ami okkal bántotta. Sosem nagyolta el a rábízott fi­gurát. Jóllehet, szerepalkotását az érzelmek is vezérelték, az életből ellesett, pontos jellemfestéssel tette plasztikussá egy-egy, mondhatni, gránittömbből kifaragott alakját. Fiatalon kapta meg János szerepét Bródy Sándor A medikus című színművében, Ádámét Az ember tragédiájában, Áronét Madách Mózesében, és ifjúsága teljében, természetesen, Csongorét Vörös­marty drámakölteményében, meg a halhatatlan szerelmesét a Rómeó és Júliában (később Mercutiót is alakította). Játszotta a II. Richárd király címszerepét, A viharban a nyers, bárdolatlan erő figuráját, Calibant. Drámaian indulatos Bánkot alakított Katona színmű­vében, és alattomos Tartuffe-öt Moliere komédiájában. Robbané­konyan indulatos drámai alakítá­sai nem homályosították el vígjáté­ki szerepeit sem, melyekben vérbő komédiázó kedv talált utat magá­nak, akárcsak legutóbb az Úrhat­nám polgár pompás-tömör karika­túrájában az Új Színház színpadán. A romantikus szerelmes szerepek hőskorából való volt Armand-ja A kaméliás hölgyben, övé volt Jézus szerepe Schwartz-Greene-Tebe­­lak Godspelljében, erőteljes Aegis­­tus királya a Nemzeti Színház kü­lönleges, rituális-szuggesztív Ma­gyar Elektra-előadásában. Az ő ne­véhez fűződött az impozáns cím­szerep a Kerényi Imre rendezte Szörényi- Bródy-rockopera, az Ist­ván, a király nemzeti színházbeli, hosszas szériát megélt produkció­jában. Muzikalitása, amelyet a szí­nészzenekarban is kamatoztatott, a zenés játékok, rockoperák drámai szerepének eljátszására is alkal­massá tette, melyeket nagy megje­lenítő erővel játszott el. Valósággal a testére szabták a Koldusopera Bicska Maxiját. Dávid Ferenc ösz­­szetett történelmi szerepét pontos értelmezéssel, lélekrajzzal formálta meg Páskándi Géza Vendégség, vagy Egy az Isten című drámájá­ban. Sütő András erdélyi havasi tragédiát sugalló Advent a Hargi­tán című, lírai hangú színjátékábann Zetelaki Gábort játszotta, de alka­tához híven ki más alakíthatta vol­na nemzedékéből Agárdi Gábor szerepét, mint ő? De éppúgy érezte a commedia dell’arte stílusát is, amikor Taub János rábízta Arlec­­chino szerepét A hazugban, s Ko­dály Háry Jánosának címszerep­ében is kipróbálhatta magát. Művészete elmélyült az Új Színházban eltöltött években. Gol­­doni A chioggiai csetepatéjában éppúgy otthon érezte magát, mint Büchner Woyczekjének fenyegető őrnagy­ szerepében. Szótlanságá­ban is sorsot vetített a néző elé Gorkij Éjjeli menedékhelyének Klescs-figurájában. Pompás kari­katúráját adta az elvakult, öntelt, ostoba márkinak Bulgakov Ál­szentek összeesküvése című da­rabjában (D’Orsigni), bővérű hu­morral, nagy kedvvel játszotta Tomport, a mesterembert a Szentivánéji álomban. S immár fájdalmas lezárásaként pályájá­nak, e hónap elején mutatta be Ritka (a) magyar című verses, ős­időkbe vesző dobpergéssel kísért előadóestjét költészetünk maga válogatta legjobbjaival. A magyar színházművészet Parnasszusán s immár panteonjában a helye. 2004. november 29., hétfő Ku­ltUPd 1 Dfl Hosszú lesz a tél W Bayfer Zsgt.­___­______________________________________ - István, és mi lesz akkor, ha nem? Ha Isten ne ad­ja, mégsem? - Akkor nagyon hosszú lesz a tél... Kedden jött volna be a stúdióba. Elmondani, hogy miért igen. S persze nagy ilyenkor a csábítás elmesélni, hogy mennyire jóban voltunk. Nem voltunk. Tudtunk egymásról. Én régebb óta őróla. Hi­szen titokban színész akartam lenni sokáig, csak soha nem volt bátorságom komolyan gondolni. De legendás időkben - Istenem, tényleg legendás idők voltak, vagy csak a bennünk élő kamasz tesz min­dent legendává? - figyelhettem őt is, messziről, ti­tokban, csodálkozva. Funtek Fricit, Mácsait, Hirtlinget­­ és őt. Akkoriban attól voltam művész éppen, hogy szabad bejárásom lehetett a Nemzeti­be s a Várszínházba. Megnézhettem nyolcvanszor a Csíksomlyói passiót és a Magyar Elektrát. Néz­tem Bubik Istvánt a Magyar Elektrában, néztem, ahogy feldúlja, szétszedi a színpadot. Azután esténként mi, még majdnem gimnazis­ták, úgy beszéltünk róla, hogy a „Bubik Pista”... Szeretünk bizalmasan szólni azokról, akiktől távol vagyunk, de akiket irigyelünk, akikre felnézünk - akikhez szeretnénk, ha közünk lenne... Megbe­széltük hát, bátran, pirulás nélkül, hogy szerintünk milyen volt a „Rubik Pista” az Elektrában, meg mi­lyen a Tartuffe-ben, meg mit tudom én... S ha Gyulán, nyáron, ahová statisztálni jártunk, a köze­lünkbe került valahogy a kocsmában, vagy meg­ivott velünk egy sört, akkor egészen kicsike lett a gyomrunk, s ebből következően persze fesztelenek voltunk, módfelett. S elszaladt valahogyan húsz esztendő. Úgy szaladnak el mindig húsz esztendők, mint a cickány szíve dobbanása. " Elszaladnak húsz esztendők, összeraknak hor­daléknak mindenfélét, egzisztenciát, hírnevet, fon­tosságtudatot, nagy szerelmeket és kicsike szerető­ket, aztán meghal valaki. Mondd, Isten, miért azok halnak meg mindig, akiknek nem volna szabad? Tudom, tudom, igazából senkinek sem volna szabad... Persze... Ez így humánus. Keresztényi. De azért... Tényleg ő volt most a legfontosabb? Bálra készültök odafönt, Uram, aztán kellett egy igazi komédiás? Valaki, akiben volt még szenvedély... Aki ki tudja rúgni a ház oldalát... Szükség volt, Uram, odafönt is egy becsületes, nagy emberre? Micsoda előadásra készülődtök hát, Uram? Hát lehet, hogy az égben tényleg minden este bál van? Uram... Csak akkor, ha kérhetem, legalább ti vigyázza­tok rá, Uram! Mert zabolátlan legényt szólította­tok magatokhoz. Zabolátlan őserőt, aki nem bírja a hazugságot. Ugye, Uram, ti sem bírjátok oda­fönt, s ezért kell mindig a Bubik Pistáknak meg­halni éppen? S akármilyen szerepet ne bízzatok rá, Uram! Kérjétek meg, hogy szavaljon! Sokat. Ritka magyart... Adyt... Tényleg, Uram, Adyval hogy vagytok? Ha van nálatok olyan szállodaféle, tegyé­tek őket egy szobába. A két ős Kajánt. Mert hát, tu­dod, Uram, bíbor palástban jöttek mindketten... S lovat, Uram, lovat mindenképp adjatok alája! Lovas ember volt, aki most fölment közétek. Lovas embernek lenni pedig nem úri passzió, Uram, ha­nem lélek. Lélekség. Olyan lélek, ami nem kunko­­rodik befelé... * S ne akard, Uram, soha, hogy olyan kicsike le­gyen, meg együtt hajoljon a korszellemmel! Tény­leg, Uram, van-e nálatok is korszellem? Ha igen, s ha olyan, mint ez a miénk idelent, akkor legalább értem, miért éppen ő... Mert azt te sem viselheted könnyen, Uram. Csak tudod, Uram, ha így oldod majd meg min­dig a problémáid, akkor elfogyunk lassan idelent, s akkor ne velünk pörlekedj, hogy hát micsoda vilá­got csináltunk, a mindenségit neki... Nagy tél jön. Teás, boros, köddel teli, s a ködök mögött min­dig egy-egy odaképzelt halál. Mert „Szent Kelet vesztett varázsa, / Ez a gyalá­zatos jelen”... Utoljára Veszprémben ígértünk egymásnak valamit, igaz, Pista... S valóságosan szólítottalak így, az elrepült húsz esztendő után. Kicsike cic­kány szívek dobbanása a vastagodó avarban, s oda az élet... ígértük egymásnak, hogy majd csinálunk jobb­­világot. Jobb Magyarországot. Erőset. Bátrat. Lo­vasat. Ahová majd hazatalál és Kaján... Megint egyel nehezebb a sors, István. Kevesebben lettünk megint. Kevesebbek egy igennel. Láttam egyszer könnyet a szemedben, Ist­ván. Te is az enyémben. Már nem remélem, Uram, de ajánlom: legyen bál az égben! Minden este. Őneki... Csokonai és Debrecen Az irodalmi napokon országos regénypályázatot hirdettek Remek hangulatú, váratlan fordulatokban is bővelkedő irodalmi napokat zárt Debrecen. Az irodalomelméleti munka középpont­jába a történelmi regényt állító, szellemében pedig a város legna­gyobb költőjét idéző rendezvénysorozatnak egyik csúcspontja volt, hogy Kósa Lajos polgármester országos regényíró-pályáza­tot hirdetett, melynek főszereplője Csokonai és Debrecen. Domb­ Margit S­okak szerint kissé meglepő döntés volt az irodalomelméle­ti értekezések témájául választott történelmi regény mint téma. Ám bőven indokolja az Alföld szerkesz­tőségéhez kötődő irodalmárokból álló kuratórium koncepcióját, hogy amint Sándor Iván esszéíró fogal­mazott, a történetszövés klasszikus vagy formabontó útvesszői mindig a legfontosabbat rajzolják ki: az emberi sorsot. Ez pedig olyan „vil­lanófény”, ami egyszerre vetkőztet pőrére és mutat utat az élhetőbb élet eléréséhez. S mint ilyen, ma időszerűbb, mint valaha. De van a témaválasztásnak ennél sokkal kéz­zelfoghatóbb mozgatója is, ugyanis négyszáz éve látott napvilágot az el­ső regény, Cervantes műfajteremtő alkotása, a Don Quijote kiadásával. A Kettétört életpályák-sorozat - aminek útjára indítója a Porkoláb Gyöngyi által vezetett Debreceni Kör Dáma Egyesület volt - a város­ban élt költőt, Niklai Ádámot idéz­te. Összegyűjtött verseit Aczél Géza költő, az Alföld főszerkesztője ren­dezte sajtó alá. Amint a költőtárs előszavában írja, Niklai a huszadik század egyik poéta doctusa volt, aki méltallanul kevés figyelmet kapott kortársaitól. Ha a Csokonai-pályázat meghir­detése volt az idei debreceni irodal­mi napok egyik csúcspontja, akkor a másiknak minden kétséget kizá­róan az Alföld-díjasok estjét ítélhet­jük, aminek Ady kedvenc debrece­ni tartózkodási helye, az egykori Angol Királynő épülete adott ott­hont, s amit a költőóriás, Juhász Fe­renc, és a hazájától távol szakadt, majd idős korára visszatért Ferdi­­nandy György jelenléte tett fényes­sé. A díjak átadását követő felolva­sóest Csikós Sándor színművész közreműködésével igazi csemege volt: Ferdinandy apát, hazát és tör­ténelmet idéző, megdöbbentően őszinte, átütő erejű prózája és Ju­hász ékes magyar nyelven bugyogó drámai erejű lírája egyaránt méltó tolmácsot üdvözölhetett az előadó­ban. Juhász Ferenc személyes be­szélgetés alkalmával elmondta: közéleti megszólalásait összegyűjtő kötetének kiadása után most a nagy eposzra készül, aminek harminc­éves előzménye és háromszáz olda­las jegyzetanyaga van. A téma Is­ten, ember és halál. Csokonai Vitéz Mihály Ismert mondókák lemezen 11 Nidbát_____________________________ A legismertebb, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló mondókák hallhatók a közelmúlt­ban a Fortuna Records gondozásá­ban megjelent Nagy mondókás­­album című felvételen. A lemezen a mondókák téma szerint kerültek egy-egy csokorba, amelyet tizen­kettő meg még egy dal egészít ki. A Fortuna Records Kiadó elsősorban óvodás és kisiskolás gyermekek ré­szére ad ki minőségi, verses lemeze­ket. Annak érdekében, hogy a „cél­közönséghez” valóban igényes kiad­ványok jussanak el, a szerkesztés óvónőkkel, tanítónőkkel alakul. A kiadványok többségén gyermekek adják elő a dalokat és verseket, ame­lyeket akusztikus hangszerekkel ze­nészek kísérnek. E lemezen tizenkét témakörben gyűjtöttek össze a szer­kesztők mondókákat, melyeket kis­gyermekek, illetve Szabó Gyula szín­művész adnak elő. A mondókákhoz kapcsolódik egy-egy dal is, Terray Orsolya (ének), Vigh Dániel (furu­lya), Wolfárt László (hegedű) tolmá­csolásában. A lemezt Fehérné Farkas Ibolya szerkesztette, az anyag zenei rendezője Zónai Tibor.

Next