Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)
2004-11-16 / 303. szám
s I. Templomokat fosztogatnak Hevesben __Zsitka László__________________ B etörők járják október óta Heves megye templomait. A bűnözők főleg Gyöngyös és Heves városának környékén fosztogatnak - tudtuk meg Oravecz Évától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. A sorozatos bűncselekmények elkövetői a perselyekben lévő pénzt igyekeznek megszerezni, de más értékeket is elvisznek. A nagyfügedi római katolikus templomban betörték az ajtót, majd hatezer forinttal távoztak. Gyöngyöstarjánban már a zárat feszegették, amikor megszólalt a riasztó, és kereket oldottak. A karácsondi templomnál sem jártak sikerrel, mert vasrács volt az ajtón. Adácson a plébános zavarta meg a tolvajokat, akiket a helybéliek üldözőbe vettek, de végül elmenekültek. A szemtanúk az egyik bűnözőről személyleírást adtak, a rendőrség egy alacsony termetű, kreol bőrű, fekete hajú férfit keres. Október 24-re virradóra öt községben kíséreltek meg, illetve követtek el betörést. Tarnazsadányban nem volt pénz a perselyben, elvittek azonban egy erősítőt. Erken sem találtak pénzt, innen három öltözet papi misézőruhát és egy palástot zsákmányoltak. Tarnamérán húszezer, Zaránkon harmincháromezer forintot szedtek ki a perselyből. Tarnaörsön eredménytelenül kíséreltek meg behatolni a templomba. Néhány nap múlva Tarnadobon a szintetizátort emelték el. Erdőtelken a riasztó mentette meg a kegyhelyet, az alatkai kápolnában nem volt mozdítható érték. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket. Tízmilliós károk a vihar után Csak becsülni lehet a pusztítás mértékét • Tegnap is dolgoztak a katasztrófaelhárítók Egyelőre nem tudható pontosan, mekkora károkat okozott a hét végi viharos időjárás országszerte. Becslések szerint a kifizetendő térítés összege akár több tíz millió forint is lehet. A biztosítók tegnap kezdték meg a bejelentések feldolgozását az érintett megyékben, a katasztrófavédelem munkatársai pedig főleg az utakra dőlt fákat és tetőszerkezeteket takarították el, valamint a beázott pincéket víztelenítették. MN-ÖSSZEÁLLÍTÁS • • Öt megye településein kezdték meg tegnap a legnagyobb biztosítótársaságok a hét végi viharos időjárás következményeinek kárfelmérését - tudtuk meg az Allianz kommunikációs osztályától, valamint az Aegon által kiadott közleményből. A legtöbb helyen a szél okozott tetősérüléseket, az eső pincéket öntött el, számos parkoló gépkocsit pedig a letört faágak rongáltak meg. Az Aegonhoz vasárnap és tegnap háromszáz telefonos bejelentés érkezett, az Allianz csaknem száz hívást rögzített. A biztosítók általános szokása szerint a kárfelmérés után azonnal utalják a megállapított összeget, a helyreállítást tehát elkezdhetik a károsultak. Becslések szerint - 50-100 ezer forintos térítésigénnyel számolva - a szélvihar több tízmillió forintnyi kárt okozott. A megrongálódott villamos vezetékek miatt Borsod, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében sok helyütt még tegnap sem volt áram, így országszerte több ezer fogyasztó maradt órákra energiaellátás nélkül. A hibát az áramszolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei napközben orvosolták. Az északkeleti országrészben a Szolnok megyei katasztrófavédők vonultak ki legtöbbször a vihar sújtotta helyszínekre - tudtuk meg Jánosi Zsolt szóvivőtől. Negyvenhatszor riasztották őket a két nap alatt. Szolnokon például a szél ledöntötte egy köztéri üzlet fém tetőszerkezetét, amely a környéken parkoló járművekben okozott károkat. A tűzoltók feldarabolták, majd egy daruval emelték le a tetődarabokat az autókról. Sok helyütt okozott úttorlaszokat a rengeteg letört faág, de egyetlen helységet sem zárt el teljesen a külvilágtól - tette hozzá a szóvivő. A hét végén helyenként 100 kilométer/órás sebességű szél ugyancsak sok épületet rongált meg Hajdú-Bihar megyében, ahol szintén tart a kárfelmérés. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszt és Bükkszentlászló között kidőlt fák miatt még tegnap is járhatatlan volt az új fotó: mti/vajda János ÍTÉLETIDŐ SOK HELYÜTT. Több mint százezren maradtak áram nélkül tegnap az észak-romániai Suceava megyében az erős havazás és a heves széllökések miatt. Az óránként 80 kilométeres sebességű szél mintegy 260 távvezetéket rongált meg, a hó vastagsága pedig eléri az 50 centimétert az észak-romániai megyében. Ukrajna nyolc megyéjében több mint száz városban és faluban nincs áram az országban második napja tomboló viharos időjárás miatt. A Kanada keleti partvidékén fekvő Új-Skócia tartományban vasárnap szintén meghaladta a százezret azok száma, akiknél szünetelt az áramszolgáltatás a heves hóvihar miatt. Horvátországban eltűnt két osztrák turista és egy horvát halász a tengeren a szélviharok következtében. Olaszországban a hét végi ítéletidőben ketten meghaltak, többtucatnyian pedig megsebesültek. (MTI) Nincs influenzajárvány Ajánlott az oltás, de világméretű veszélytől nem kell tartani Nincs jele annak, hogy világméretű influenzajárványtól kellene tartani, bár a kórokozók folyton átalakulnak, és a régiek mellett újak jelennek meg. A szakemberek szerint hazánkban egyelőre nincs járvány, megbetegedések csak elvétve történtek. 11G. Juhász Judit__________________ H áromszázmillió adag influenza elleni oltóanyagot használnak fel idén a világon, de a jelek szerint az egész ,Földre kiterjedő járványtól egyelőre nem kell tartani - tájékoztatta lapunkat Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Hozzátette: az influenzavírus jellemzője, hogy folyton átalakul, újabb és újabb változatai jelennek meg. A világméretű influenzajárvány megjósolható, hiszen az emberiség történetét végigkísérték az ilyen katasztrófák. Emberéletek millióit követelte az 1918-as spanyolnátha, az 1957-es ázsiai influenza, az 1968-as hongkongi járvány és az 1977-es orosz influenza. 1968-ban és az ezt követő években Magyarországon is több millióan betegedtek meg. A főigazgató hozzátette: a szakemberek folyamatosan attól rettegnek, hogy egyszer olyan vírus alakul ki, amelynek nincs ellenszere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint akár emberek milliói is meghalhatnak, ha a madárinfluenza kórokozója egyesül az emberi influenza valamelyik változatával. A WHO és az EU működteti figyelőrendszerét; nyolcvan nemzeti laboratóriumban vizsgálják az influenzaközpontokban izolált törzseket, ezek jelzik a tendenciákat, és központilag tesznek javaslatot a hatásos oltóanyag összetételére. Magyarországon tavaly néhány hét alatt 430 ezren betegedtek meg influenzában, de idén egyelőre nincs jele járványnak. A háziorvosokhoz 1,3 millió adag térítésmentes oltóanyagot szállítottak ki. A szakember mindenkinek javasolja, hogy oltassa be magát. M £M' Li •--,- - MM ^ ^ %* - •.-.-i'-, t ——1^—Mi Több járőr a bankok körül • Zsili KA Együttműködési megállapodást írtak alá tegnap a pénzintézetek védelméről az országos rendőrfőkapitány és a Magyar Bankszövetség vezetői. A két szervezet szakértőiből álló előkészítő bizottság a hitelintézetek sérelmére elkövetett súlyos vagyon és személy elleni - bűncselekmények számának növekedése miatt látta sürgetőnek a megállapodást. Az Országos Rendőr-főkapitányság vállalta, hogy a veszélyeztetett épületek környékét sűrűbben ellenőrzik a járőrök, amelyek útvonalát úgy alakítják ki, hogy a bankjegykiadó automatákat is érintse. A rendőrség az intézmények elleni támadások elkövetését segítő körülményekről, az új bűnözői módszerekről soron kívül tájékoztatja a pénzintézeteket. Az egyezség a bűncselekmények megelőzését, megszakítását és felderítését tartja a legfontosabb célnak. A dokumentum aláírói egyetértettek abban, hogy az együttműködésnek a hitelintézetek működésének, feladatellátásának, ügyfélfogadásának, személy- és vagyonvédelmének biztonságát kell szolgálnia. A Magyar Bankszövetség vállalta, hogy a hitelintézeteket érintő rendkívüli események elemzésének felhasználásával ajánlásokat tesz a bűncselekmények megelőzésére, a kár mérséklésére. Gondoskodik arról, hogy az adat- és titokvédelmi jogszabályokban érintett adatokról, információkról illetéktelen ne szerezhessen tudomást. 17 2004. november 16., kedd Kraftika lír! Nyugalmukért tüntettek a Wekerle-telepiek ___Munkatársunktól Nem sok reményük lehet a fővárosi XIX. kerületi Wekerle-telepen, a Határ út közelében lakóknak a nyugalomra az elkövetkezendő tíz évben. Úgy tűnik, hiába tüntettek tegnap félpályás útlezárással reggel nyolc és tíz óra között az áthaladó kamionforgalom ellen, a hírek szerint a Főpolgármesteri Hivatal rövid távon nem ígér megoldást az ott élők kálváriájára. Miként Tömpe Gézáné, a demonstráció szervezője az Mtinek elmondta: naponta huszonötezer jármű halad el a házuk előtt, ezért szeretnék, ha a Kőér utcai és a Nagykőrösi úti csomópont között egy kilométeres elkerülő szakasz épülne. Hozzátette: nagyon sok gyermek allergiás, asztmás, több felnőtt lett tüdőrákos a környéken. - Annyit tudtunk segíteni a Határ út környékén élőknek, hogy nyár óta kijavítottuk a kátyúkat, így legalább a rezgés kisebb lett - nyilatkozta lapunknak Steinerné Török Katalin, a kerület polgármestere. A végső megoldás a Főpolgármesteri Hivatal ígérete szerint 7-14 év múlva készülhet el. A tervek szerint először a város belső elkerülő útjait építik meg, és csak azután fejezik be a külső gyűrűt. Kéthly II SZENTKIRÁLYI__________,______ Ma 115 éve született Kéthly Anna. Róla mondták, hogy ő volt az egyetlen férfi a parlamentben. Ezért ha Gyurcsány Ferenc (és a Hiller Pisti) meg akarnának emlékezni a szociáldemokraták nagyasszonyáról, nagyon vigyázzanak szavaikra - de leginkább hallgassanak. Elítélték a vizsolyi biblia tolvajait Első fokon börtönbüntetésre ítélte az Encsi Városi Bíróság a vizsolyi biblia tolvajait. Az ügy négy vádlottja közül az első- és másodrendűre másfél, illetve egy év letöltendő szabadságvesztést róttak ki, két társukat egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A férfiak 2002. február 10-én törtek be a református templomba, s ellopták a bibliát, amely később előkerült. (HP) Előzetesben marad Farkas Péter A kábítószerrel való visszaélés bűntettével meggyanúsított olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter és két társa a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnapi, elsőfokú döntésének értelmében 2005. február 17-ig előzetesben marad. (Zs. L.) Három áldozata van a hidegnek Hárman haltak meg kihűlés miatt vasárnap éjjel. Debrecenben egy hajléktalan hunyt el a hideg miatt, Mikepércsen és Csongrádon saját házukban vesztették életüket alvó férfiak hasonló körülmények között. (MTI) Idős nőt ragadott el egy fehér cápa Cápatámadás miatt feltehetően meghalt tegnap egy idős nő a dél-afrikai Fokváros egyik strandján. A nagy testű állat megragadta az asszonyt, és elúszott vele. Később felfedeztek a térségben egy hatméteres fehér cápát. A holttestet nem találták. A környék összes strandját lezárták. (MTI) Kínában épül a legmagasabb ház Legkésőbb 2008-ig megépül a világ legmagasabb épülete a kínai Kantonban. Pekingi bejelentés szerint 580 méter magas televíziós tornyot emelnek a nagyvárosban német, brit és francia építészek tévéi alapján, 140 millió eurós (35 milliárd forint) költségvetéssel. (MTI) CÍMLAPKÉRDÉS Miről írt a Majgyar Nemzet a címlapján 1990. november 19-én? A lehetséges válaszokat elolvashatja az mno.hu honlapunkon, a „CÍMLAPKÉRDÉS” rovatban. A megoldás betűjelét küldje be a 2004. november 19-i lapszámból kivágott számmal együtt a kiadóba, 2004. november 25-ig. A helyes választ a nyertes nevével együtt november 26-i lapszámunkban közöljük. A nyertes egy kellemes hétvégét tölthet el egy jó nevű szállodában.