Magyar Nemzet, 2005. január (68. évfolyam, 1-29. szám)
2005-01-29 / 27. szám
24Magyar Stemmer Magazin 2005. január 29., szombat 10...______________________________________________ Mit választanak? A szavazásra jogosultak egy 275 fős nemzetgyűlés tagjait választják meg, egyúttal a 18 tartomány mindegyikében voksolnak a helyi törvényhozás tagjaira is. Irak kurdok lakta területein szintén saját, 111 fős parlament kap megbízást. Az iraki nemzetgyűlés tagjai ezután megválasztják a nagyrészt formális jogkörrel rendelkező államelnököt és két elnökhelyettest. A törvényhozás jóváhagyása mellett ők nevezik ki az új kormányfőt és kabinetjének tagjait - ami lényegében azt jelenti, hogy az új kormány megalakulásához többségi támogatásra van szükség a nemzetgyűlésben is ahhoz, hogy ott elfogadják. Kik választhatnak? Az ENSZ becslései szerint jelenleg 25 millió körüli iraki közül hozzávetőleg 15,2 millió választásra jogosult van, közülük 1,2 millióan külföldön adhatják le szavazatukat. Külföldön 14 országban (többek között az Egyesült Államokban, Iránban, Szíriában, Nagy-Britanniában, Svédországban, Németországban) várják az urnákhoz a szavazókat (de Magyarországról például Németországba kell utazniuk a voksolni vágyóknak). Az iraki hatóságok a belföldön szavazók mintegy 50 százalékának (hét-nyolc millió fő) megjelenésére számítanak. Kik indulnak? A nemzetgyűlési helyekért nyolcvan választási szövetségbe tömörülve 230 párt mintegy hatezer jelöltje száll versenybe. A legesélyesebb jelöltek az Ijád Allávi ideiglenes kormányfő és az ország legbefolyásosabb síita vallási vezetője, a jelöltként egyébként nem induló Ali al-Szisztáni nagyajatollah által támogatott aspiránsok. A síita pártok - amelyek mögött a lakosság 60 százaléka áll - egyetlen választási szövetségbe tömörültek, ez az Egyesült Iraki Szövetség. Allávi pártja ugyanakkor önálló listán indul. Az ország északi részén élő kurdok pártjai is közös listát állítottak országos szinten. A várakozások szerint a választók vallási és etnikai hovatartozásuk alapján adják le szavazataikat (a síiták a síita - akár vallási fogantatást akár világi - pártokra, a kurdok kurdokra). Az arányosság elvének érvényesülése érdekében a szavazók pártlistára voksolhatnak. A jelölteknek harminc év felettieknek kell lenniük. A szabályok szerint igyekeznek biztosítani, hogy a képviselők legalább fele nő legyen. Ezt úgy kívánják elérni, hogy a pártlistán szereplő jelöltek meghatározott része csak nő lehet. A pártok listáján legalább 12, maximum 275 jelölt szerepelhet. Nem indulhatnak a választáson a Szaddám Húszein Bász pártjában hajdan vezető tisztséget betöltött személyek, katonatisztek, militáns csoportok tagjai vagy ilyen csoportokkal kapcsolatban álló pártok. Mire kapnak mandátumot a megválasztottak? a fentiek sze rint létrejött átmeneti kormány 11 hónapig lesz hatalmon, a nemzetgyűlés feladata pedig a végleges alkotmány elkészítése. Amikor ez elkészül, népszavazást tartanak róla (a tervek szerint 2005. október 15-én). Ha azonban nem sikerül kellő ütemben haladni a munkával, akkor a népszavazás elhalasztható hat hónappal, ez idő alatt a nemzetgyűlés küldöttei tovább dolgozhatnak a tervezeten. Amennyiben a munkálatok az eredeti tervek szerint haladnak, és megtartják az októberi népszavazást, a szavazók pedig rábólintanak az alkotmányra, újabb választásokat írnak ki. Ez a jelenlegi forgatókönyv szerint 2005. december 15- én lenne, amelynek eredményeként egy következő, az új alkotmány előírásai szerint megalakuló kormány léphet hivatalba 2005. december 31- én. Amennyiben az alkotmány elbukna a népszavazáson, akkor december 15-én parlamenti választások helyett újabb nemzetgyűlést választanak, amelynek további egy éve lesz az alkotmány tökéletesítésére. Iraki választási kérdezz-felel körzetek és halálzónák Ki felel a lebonyolításért? A felelős testület a nyugati mintára létrehozott Független Iraki Választási Bizottság (Independent Electoral Commission of Iraq, IECI). Sok helyen azonban azért nem tudják regisztráltatni magukat a választói névjegyzékbe a szavazásra jogosultak, mert a halálos fenyegetésektől tartva a bizottság tagjai egyszerűen szétszéledtek. Hogyan szavatolják a választás tisztaságát? A visszaélések elkerülése érdekében a szavazólapokat Svájcban nyomtatják. A többszörös szavazás elkerülésére a szavazatukat már leadott választók ujját több napig nem lemosható tintával jelölik meg. Az iraki választási bizottság külföldi megfigyelőket kért a választás tisztaságának szavatolásához segítségként. Hogyan szavatolják a biztonságot? jellemző az ország választás előtti légkörére, hogy továbbra is sok területen van jelentős ellenállás. Az egyik ilyen település Moszul, ahol a választási és a szavazatszámláló bizottság tagjait halálosan megfenyegették. Nem egy helyen a szavazás lebonyolításához szükséges bizottsági tagoknak csak a felét sikerült összegyűjteni. A merényletek elleni rendszabályként január 29-én és 30-án úgynevezett halálzónákat hoznak létre. Ezekben tilos lesz a gépkocsival való közlekedés, így akarják elejét venni a kedvelt helyi taktikának számító, autóba rejtett pokolgépekkel elkövetett öngyilkos merényleteknek. Ha valaki mégis behajt ezekbe a zónákba, arra felszólítás nélkül tüzet nyitnak. „És nem a kerekekre fogunk célozni” - tette hozzá az amerikai hadsereg egyik szóvivője a múlt héten elhangzott bejelentéshez. Az amerikai hadsereg egyébként 135 ezerről 150 ezer fölé emelte az országban állomásozó katonái számát a választás idejére. A szavazóhelyiségek védelmét azonban a legtöbb helyen az iraki biztonsági erők látják el. Az ő felkészültségük viszont messze elmarad az amerikaiaké mögött, ami sok gondot okozhat. Az ország határait három napra lezárják (január 29-től 31-ig). Ezt az időszakot munkaszüneti napnak nyilvánítják, a hivatalok és a boltok zárva tartanak. Természetesen kérdéses, hogy az ország azon részeiben, ahol a rossz közbiztonság miatt még regisztráltatni sem tudták magukat a választópolgárok, érnek-e valamit ezek az intézkedések. Az egyik amerikai tábornok szerint a biztonsági helyzet a 18 tartományból négyben - amelyekben ráadásul a lakosság egynegyede összpontosul - fogja elriasztani a szavazókat az urnához járulástól. A négy tartomány közül kettőben fekszik a három legnagyobb iraki város: Bagdad, Moszul és Fallúdzsa. FOTÓ: AFP - TOBY MELVILLE/WPA P00 Demokrácia ex machina Folytatás a 21. oldalról Mivel Irak esetében sem a tömegpusztító fegyverek létezését, sem a terroristakapcsolatot nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, az egyenlet - úgy tűnik - egyszerűsödött. A veszélyt - állítja a Pentagon tanácsadója - a globalizációs hálózatokról való lekapcsolódás önmagában előidézi: Amerikára és a „mag” országaira a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a már említett forráskódot, programot, szabályrendszert, amellyel az úgymond fejlett országok, a „mag” a maga képére formálhatná a „hiányterületek” államait, nem tudják exportálni, mert ezek az országok nem részei a hálózatoknak, amelyeken át ezeket az ideákat a busmanok fejébe csepegtethetnék. Ha kell tehát, a kapcsolatot akár katonai erővel is, de helyre kell állítani. Barnett teóriája kétségkívül tetszetős, ám újdonság benne talán egyedül az a szókimondó egyszerűség, amellyel a tömegpusztító fegyverek, a latorállamok és a bennük menedéket lelő terroristák is kiestek a képletből. Az elmélet elég ingoványos talajra épült. Miért pont ott halad például a választóvonal, ahol? (Szinte érezni azt a gyermeki izgalmat, amellyel Barnett berajzolta a piros vonalat a térképre; jó játék, az kétségtelen.) Milyen alapon tartozik a maghoz mondjuk Észak-Korea, és nem Románia, vagy hogyan kerül oda Grúzia, miközben Marokkó nem? De egyáltalán, miért a térképen húzódik ez a vonal? Niall Ferguson, aki több neves egyetem előadója és egy pár hónappal ezelőtt szintén divatcikké vált könyv szerzője (Colossus: The Rise and Fall of American Empire), ugyanilyen megfontolásokból áll ki az iraki háború mellett, de körültekintőbben érvel, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy az „amerikai birodalom” romlását elsősorban nem külső veszedelmek okozhatják, hanem belső feszültségei. Az amerikai hadigépezetet ugyanis meglepően olcsó működtetni, az új hadjáratok, az iraki és afganisztáni újjáépítésre juttatott pénzek nem viselik meg túlzottan az Egyesült Államok költségvetését. Míg 1950- ben a GDP tíz százalékát tették ki a hadi kiadások, addig a kilencvenes évekre ez négy százalékra mérséklődött, és 2005 végéig várhatóan 3,5 százalékra csökken, miközben a hadi kiadások összegszerűen folyamatosan emelkednek. Ez azt jelenti, hogy a növekvő gazdaságból bőven finanszírozhatóak e vállalkozások. A katonai büdzsével tehát nincs közvetlen összefüggésben az a tény, hogy az amerikai költségvetés az utóbbi két évtizedben szinte felfoghatatlan mértékben adósodott el, olyan hihetetlen méretekben, hogy - jegyzi meg Ferguson - egyszerűen senki sem hajlandó elhinni. Egyrészt a lakosság is eladósodott, hiszen az egyéni fogyasztás egyre nagyobb szerepet játszik a gazdaság növekedésében, a fogyasztás növekedése pedig a megtakarítások csökkenésével és különféle kölcsönök felvételével járt. Másrészt a költségvetés helyzete is destabilizálódott, mivel a politikusok nem hajlandók szembenézni a ténnyel: az adócsökkentések és az egyre finanszírozhatatlanabbá váló nyugdíjrendszer miatt adósságspirálba került a büdzsé, amelynek hiányát - megvásárolt államkötvények formájában - Ázsia finanszírozza. Például Kína, amely már több százmilliárd dollár értékben birtokol amerikai állampapírokat, hogy nemzeti valutáját mesterségesen a dollár értéke alatt tartsa (ez segíti a világpiacot elárasztó olcsó exportját). És hogy miért nem hajlandók a politikusok szembenézni ezzel a „hiányterülettel”, a jövő generációit veszélyeztető folyamatokkal? Ferguson szerint ehhez túl rövid az az idő, amelyet a politikusok vezető pozícióban töltenek. Egy négy évre megválasztott politikusnak alig két és fél éve van arra, hogy kampányolás helyett kormányzással foglalkozzon. Újraválasztását szem előtt tartva melyikük lenne olyan őrült, hogy szavazói elé állva azt mondja: vagy drasztikusan adót emelünk, vagy radikálisan lefaragjuk a szociális kiadásokat, vagy teljesen felforgatjuk az eddigi rendszert, mert ez így nem mehet tovább? Ha e gondolattal visszatérünk Barnett szép teóriájához, észrevehetünk egy riasztó mozzanatot: a terjeszteni szándékozott kód, szabálygyűjtemény hibás. Lehet, hogy e társadalmi programnál valóban nem találtak még jobbat, de ettől - és ezt már Churchill is látta - ez a program „vírusos”, egyre inkább a rövidlátás, a pazarlás és a nemtörődömség tüneteit mutatja. Míg e program terjesztésének lehetőségei korlátozottabbak voltak, és az erőforrások kimeríthetetlenebbnek tűntek, a vírus jelenléte nem volt ennyire szembeötlő. Úgy tűnik, hogy a hálózatok és a kommunikációs technikák fejlődése két okból is virulensebbé tette a problémát. Először is: miközben adott idő alatt egyre több információt, üzenetet tudunk továbbítani a társadalom szereplőihez, és ez megkönnyíti a demokrácia terjedését, a politikát lenyelni látszik a kommunikáció leviatánja. A politikai PR, a „spin doctorok” ma a közélet hősei, és nem vezetőink. A tanácsadó cégek, amelyek gurui visszafejtették a „forráskódot”, és kiaknázzák a benne rejlő biztonsági réseket, halálpontosan dolgozzák ki megbízóik számára a testreszabott üzeneteket. A népszerűségi mutatók figyelése közben a tartalommal, az üzenet hosszú távú következményeivel viszont senki sem törődik. A második ok, amely miatt a vírus szembetűnőbb, az a tény, hogy a világ egyre több pontján figyelhetjük meg e program futását, hiszen a „dübörgő kilencvenes évek”, az évszázad gazdaságilag legrobusztusabb évtizede e program rohamos elterjedésével kezdődött (elég, ha a berlini fal leomlására és annak következményeire gondolunk). Ami egyben azt is jelenti, hogy a programmal együtt a már említett vírus is soha nem látott sebességgel sokszorosítja magát. (Az emelkedő olajárak, a fogyatkozó esőerdők és az egyre kitapinthatóbb klímaváltozás jelzi a pusztítását.) Léteznek persze olyan helyi javító mechanizmusok, amelyekkel e hibák korrigálhatók. Ehhez azonban az kell, hogy az érintettek időről időre leváljanak a hálózatokról, illetve blokkoljanak bizonyos csatornákat. Példákat bőséggel lehet találni a közelmúltban. Argentína, amely korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlásaival, a terjesztett program szerint próbálta gyógyítani válságba zuhant gazdaságát, csak elmélyítette krízisét. Miután azonban visszautasította ezeket a tanácsokat, új, helyi kóddal pár év alatt a gyógyulás jeleit mutatja. Közismert tény az is, hogy az 1997. évi ázsiai pénzügyi válságból azok az államok épültek fel leghamarabb, amelyek megtagadták az IMF tanácsainak teljesítését, és helyi megoldásokkal kísérleteztek. Ezek után kijelenteni, hogy a „szétkapcsoltság” mindig veszélyforrást jelent, és akár katonai erővel is helyre kell állítani a hálózatok épségét, több mint rövidlátó megközelítés. Az iszlámot sokan igyekeznek ma középkoriként és fejlődésellenes kultúraként feltüntetni. Ennek a politikába mélyen beágyazott vélekedésnek a gyökereit kutatta pár hete a Washington Monthly magazinban közölt cikkében Michael Hirsh, a Newsweek hírmagazin szerkesztője, aki úgy vélekedik: a most folyó iraki ka- A rombolás helyett építésre buzdító választási plakát Bászrában