Magyar Nemzet, 2005. február (68. évfolyam, 30-57. szám)

2005-02-01 / 30. szám

2Magyar Nemzet • Belföld 2005. február 1., kedd Rovatvezető: Villányi Károly Mit mondott Szijjártó Péter? Gyurcsány Fernc és­ Szijjártó Pé­ter személyiségi jogi perének tegnapi, második tárgyalásán azt próbálták tisztázni, ponto­san mit mondott a Fidesz képviselő­je egy éve sajtótájé­koztatóján. A miniszterelnök szerint Szijjártó azt közölte akkor, hogy a kormányfő ér­dekeltségébe tartozó vállalko­zások jelentős állami megren­deléseket kaptak. Az ellenzéki politikus viszont azt állítja, ő úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc korábbi ér­dekeltségébe tartozó cégek ré­szesültek a megrendelésekből. A távirati iroda annak idején Szijjártó kérésére helyesbítette is a sajtótájékoztatóról kiadott tudósítását. A bíróság egy hét múlva dönt. (K. A.) Wekler Ferenc több pénzt akar Az atomtörvény módosítását, az Országos Atomenergia­hivatal hatáskörének megvál­toztatását és a tervezett budai nagy radioaktivitású atomhul­­ladék-tárolóval kapcsolatos kutatásokra szánt idei keret­­öszszeg emelését javasolja a kormányfőnek Wekler Ferenc (SZDSZ), atomügyi kormány­­biztos. „Bizonyos jogszabá­lyok, hatáskörök módosításá­ra van szükség ahhoz, hogy az atomhulladékok végleges el­helyezésének kérdése nyugvó­pontra jusson” - jelentette ki tegnap Wekler. (MTI) Sasvári elvesztheti pozícióit Munkatársunktól____________ I­ nformációink szerint ma tart tanácskozást a fővárosi Fidesz­­frakció vezetése, ahol szerepelhet az a közgyűlés által elfogadott in­dítvány, amely alapján egy közte­rületi reklámokkal foglalkozó ma­gáncég illegális tevékenységét utólag törvényesítették. A város­­tervezési bizottság által támoga­tott javaslat előterjesztője Sasvári Szilárd volt. Úgy tudjuk, az sem kizárt, hogy csütörtöki frakcióülé­sen a fideszes politikust vissza­hívják frakcióvezető-helyettesi tisztségéből, illetve a városterve­zési bizottságban betöltött elnöki posztjáról. Ismert, a fővárosi önkormány­zat évente több mint hetvenmillió forintot húz ki a fővárosi polgárok zsebéből, mivel hagyta, hogy a Médiacontact Kft. egy, a Matávval kötött szerződés alapján mintegy félezer reklámberendezést szerel­jen fel a budapesti telefonfülkékre. Köztudott, hogy a többi reklámcég közterület-használati díjat fizet. A Sasvári Szilárd által jegyzett bi­zottsági javaslat szerint a főváros nem szabhat ki közterület-haszná­lati díjat akkor sem, ha a telefon­­fülkék a rájuk szerelt berendezé­sek következtében terebélyesebbé válnak. Sasvári lapunknak elmondta: egy alkotmánybírósági határozat végrehajtásaként a Fővárosi Köz­gyűlés a múlt héten egyhangúlag 4S35SffiŰlHk£ji. Úgy fogalma­zott:az ömkormányzat az eddigi rendezetlenség fenntartása vagy­ a rendezettség megteremtése közül választhatott, s ez utóbbi mellett döntött. Az MTI-nek cáfolta, hogy a reklámcégnek kívánt vol­na kedvezni. Tegnap megírtuk: a Médiacontact felületeit a Csányi Sándor OTP-vezérigazgató érde­keltségébe tartozó Multireklám Kft. értékesíti. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm NATO-döntés a héten Az észak-atlanti szövetség szemlét tart a harckocsik felett A NATO még ezen a héten dönt arról, hogy elfogadja-e a Magyar Honvédség kiképzőit, könnyűlövész-katonáit és tankjait az ira­ki rendezés elősegítéséhez. Az arab ország újjáalakuló hadse­regének felajánlott 77 darab T-72-es harckocsit február köze­pén tekintik meg a szövetség szakértői. H Haraszti Gyula_______________ E­zen a héten dönt a NATO ar­ról, hogy elfogadja-e Magyar­­ország felajánlásait a szövetség iraki szerepvállalásához - tudta meg lapunk. Ismert, a kormány felajánlotta, hogy mintegy 150 fős könnyűlövészszázadot és csak­nem ötven kiképzőtisztet küld a NATO Bagdad közelében felállí­tandó kiképzőbázisára. Az eddigi tervek szerint a magyar lövészek feladata a tábor őrzés-védelme lenne, de a katonákat általános felkészítésben részesítik az alaku­lataiknál és a külszolgálatot meg­előző összetartó gyakorlatokon. Amennyiben a magyar könnyűlö­­vészszázadnak valóban az iraki NATO-tábor őrzése lesz a felada­ta, akkor ez a tervek szerint a ki­képzőközpont úgynevezett belső gyűrűjének biztosításából áll majd. Ez azt jelenti, hogy miköz­ben a tábort a külső kerítésekhez közeli övezetekben többnyire iraki és amerikai egységek védik, addig a hadiszálláshoz legközelebb eső zónát őriztetnék a magyarokkal. Gyurcsány Ferenc kormányfő iraki látogatásakor ugyanakkor be­jelentette, hogy a Magyar Köztár­saság 77 darab T-72-es harckocsi­val is hozzájárulna az iraki rende­zéshez, vagyis a NATO közvetítésé­vel tankokat adnánk át az arab or­szág újjáalakult hadseregének. A harckocsik állapotának megvizsgá­lására február közepén szakértői bizottság érkezik Magyarországra a NATO megbízásából. A Honvé­delmi Minisztérium közlése szerint a tankokból legfeljebb egytucatnyi szorul kisebb felújításra, de egyelő­re kérdés, hogy mit igényelnek a szövetségesek. Elképzelhető, hogy a NATO pályázatot ír ki a tankok felújítására. Az eszközök javíttatá­sát és fuvarozását a szövetség fi­nanszírozná. Lamperth elégedett a rendőrséggel Lamperth Mónika belügyminiszter új operatív irányítót neve­zett ki a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ élére, aki eddig a titkosszolgálatok második embere volt - derült ki tegnap az ORFK tavalyi tevékenységét értékelő sajtótájékozta­tón. A miniszter elégedett a rendőrség munkájával, de idén több területen javulást vár a szervezettől. I­­SWF.NDT PÁZ._________________ U­ niós mércével mérve is jó munkát végzett a rendőrség a múlt évben - értékelte a szerve­zet tavalyi tevékenységét Lam­perth Mónika. - Azt várom a szer­vezettől, hogy idén kiemelt figyel­met fordítson a közterületen elkö­vetett, a garázda, az erőszakos jel­legű bűncselekményekre, és hatá­rozottan lépjen fel a kábítószer­terjesztőkkel, a családon belül, a fiatalkorúak és idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel szemben - fejtette ki a miniszter. - A lakosság körében javult a rendőrség elfogadottsága, ezt a pozitív véleményt szeretnénk to­vább erősíteni, amelynek elérésé­hez egy belső korrupciótól men­tes, közösségi szemléletű, szolgál­tató rendőrségre van szükség - mondta el Bene László országos rendőrfőkapitány. Lamperth Mónika a Nemzet­­biztonsági Hivatal főigazgató-he­lyettesét, Jónás Endre dandár­­tábornokot nevezte ki a maffiael­lenes központ néven ismert szer­vezet - operatív irányításért fele­lős - helyettes vezetőjévé - érte­sült a Magyar Nemzet. A mi­nisztérium vezetője lapunk kér­désére elismerte Jónás Endre ki­nevezését. Elmondta azt is, hogy a megbízatás február elsejétől hatályos. Szavai szerint, miután a korábbi főigazgatót, Bácskai Já­nost felfüggesztették, helyettese, Mikó István dandártábornok egyedül irányította a központ munkáját, és szükségessé vált még egy vezető kinevezése.­­ Bácskai János tábornok megbíza­tása idén december 31-én lejár, az ellene indított bírósági eljárás befejezésének időpontja nem is­mert - indokolta döntését Lam­perth Mónika. Ismert, a központ 2003. július 24. óta működik kinevezett vezető nélkül, amikor Bácskai táborno­kot a brókerbotrány kirobbanását követően felfüggesztették tisztsé­géből. Bácskai János érdeklődé­sünkre nem kívánta kommentálni a kinevezés hírét. belpol@magyarnemzet.hu Az OM nem fizet Közel kétszázmillióval tartozik a tárca a hátrányos helyzetűeknek Fél éve egy fillért sem kap az Oktatási Minisztériumtól (OM) az Esélyt a Tanulásra Közalapítvány, amely a hátrányos helyzetű tanulók támogatásáért felelős. A szervezet tartalékait felhasz­nálva a napokban öt hónapra visszamenőleg kifizette a hallga­tóknak az ösztöndíjat, de a tárca még mindig nem folyósította nekik 198 millió forintos tartozását. 11 Farkas Melinda_______________ A hallgatóim hívták fel a figyel­memet arra, hogy szeptember óta nem kapják meg pályázaton nyert ösztöndíjukat a hátrányos helyzetű tanulók - mondta lapunk­nak Szabó László, a Budapesti Gaz­dasági Főiskola Vendéglátó-ipari Karának tanára. Szabó szerint a hallgatóknak pályázniuk kellett az ösztöndíjra. A támogatást azoknak a hátrányos helyzetű hallgatóknak ítélték oda, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 19 ezer forintot. A tanár közölte: a kétezer nyertes pályázat ellenére az érintett hallgatók ebben a tanévben még egyetlen fillért sem kaptak az alapítványtól, mert az oktatási tár­ca nem utalta át annak fedezetét a szervezetnek. Néhány egyetem meghitelezte tanulóinak az össze­get, hogy ne kerüljön veszélybe a hallgató tanulmányainak folytatá­sa. Szabó arról is szólt, hogy a szer­vezet támogatása évről évre csök­ken: 2002-ben még 400 millió, 2003-ban 350 millió, 2004-ben pe­dig már csak 220 millió forint jutott a költségvetésből. A tanár megdöb­bentőnek tartja, hogy éppen a hát­rányos helyzetű hallgatóknak nem fizetnek. Kiss Zoltán Balázs, az Esélyt a Tanulásra Közalapítvány megbí­zott ügyvezetője lapunknak azt mondta: a múlt hét végén korábban félretett tartalékaikból átutalták az öt hónapra visszamenőleges össze­get, de ennek fedezetét még mindig nem kapták meg az oktatási tárcá­tól. Hozzátette: a szeptember óta el­maradt kifizetések következmé­nyeként összesen 198 millió forint­tal tartozik az OM az alapítványnak. Az Esélyt a Tanulásra Közalapít­ványt még 1997-ben hozta létre a Horn-kormány. Alapításának célja az volt, hogy támogassa a rossz anyagi körülmények között élő, a felsőoktatásban tanulni készülő vagy tanuló hallgatókat, akik enél­­kül nem lennének képesek tanul­mányaik folytatására. Nem nyomoznak tovább Paizs ellen Míg az ellenzéki pártokból meglepetést váltott ki, hogy Paizs Miklós ügyében - akit közösség elleni izgatással gyanúsítottak - bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK vizsgálati főosztálya, a kormánypártok politikusai közömbösek az ügyet illetően. .i. Kristály Lehel________________ M­ eglepődtem, csodálkozom, és értetlenül állok a döntés előtt - mondta Halász János (Fi­desz) országgyűlési képviselő an­nak kapcsán, hogy a BRFK már nem nyomoz tovább a korábban jobboldali politikusok meggyilko­lására nyilvánosan buzdító Paizs Miklós ügyében. Hozzáfűzte: csak abban bízik, hogy ezután minden más esetben is azonos mérce érvé­nyesül a nyilvánosság minden szintjén, de a különböző hivata­lokban is. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője rámutatott, pártjának nem szokása a BRFK munkájáról nyilatkozni. Azt azonban hozzátette: elő­fordult már, hogy politikusok is beszéltek nyilvánosan mások fel­akasztásáról, és mégsem indult eljárás ellenük. Herényi Károly, az MDF országgyűlési frakcióveze­tője is megdöbbentőnek nevezte a nyomozás megszüntetését. A po­litikus szerint a rendőrség eljárá­sa csak akkor lenne elfogadható, ha Paizs cserébe elmeorvosi be­utalót kapott volna. Újhelyi Ist­ván, a szocialisták médiapoliti­kusa lapunknak nem kívánta kommentálni a hírt. A BRFK lapunk cikke nyomán indított eljárást Paizs ellen, aki ta­valy októberben a Budapest Rádió Fiala János vezette műsorában többek között Orbán Viktor, Kövér László, Csurka István, Grespik László meggyilkolására, Lovas Ist­ván újságíró kibelezésére és a Ma­gyar Nemzet munkatársainak fej­be rúgására szólított fel. ................ ..'l- ■' ................ ' ÚJABB TÁMOGATÁS A TILOS RÁDIÓNAK. T­öbb mint két és fél millió forin­tos támogatást kapott a Tilos Rádió tavaly az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) tartozó Műsorszolgáltatási Alaptól - tudtuk meg Székely Gabriella igazgatótól. A rádió a nonprofit műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók tavalyi fenntartási és üzemeltetési költségeinek támogatására szánt pénzekből szep­temberben 1,588 millió forintot kapott, majd decemberben 1,11 millió forintos műszaki fejlesztési támogatást vett fel annak elle­nére, hogy keresztényellenes műsoraival többször felhívta magá­ra a figyelmet. 2003 karácsonyán az adó egyik műsorvezetője azt mondta: „Kiirtanám az összes keresztényt.” Korábban az hang­zott el, keresztényibb cselekedet lett volna a Jobbik köztéri ke­resztjeit felaprítani és szétosztani a szegényeknek. 2003. decem­ber 19-én Krisztust fattyúnak nevezték. Az ORTT a rádió műsor­szolgáltatási jogosultságának harmincnapos felfüggesztésével büntette a médiumot, és figyelmeztetésben részesítette. Ezután tavaly februárban felolvastak egy sms-t, amelyben Orbán Viktort fasiszta patkánynak nevezték, és amely azzal zárult, hogy „pusz­tuljanak az egyházak!”. A médiahatóság ezért kötbért rótt ki a rá­dióra. Székely Gabriella azt mondta, a Tilos törvényesen pályázott a pénzekért, mert a feltételeket teljesítette, és független bizottság ajánlása alapján döntött a támogatásról a testület. Eltitkolt megbízás a BKV-tól? Kérdéses, hogyan nyerte el hatmilliárdos megrendelést a Siemens Folytatás az 1. oldalról ? Emlékezetes, a Siemens által fém­jelzett konzorcium nyerte a nagy­körúti villamostendert. A pályázat eredményhirdetése után nem sok­kal azonban kiderült, a Combino tí­pusú szerelvényekkel Európa-szer­­te problémák vannak, ugyanis hi­básnak bizonyultak a vázszerkeze­teik. Ekkor új pályázat kiírása he­lyett módosították a BKV és a Sie­mens közötti szerződést, amely alapján a német cég ígéretet tett, hogy az új villamosoknál kijavítják a hibákat, viszont egy évet csúszik a szállításuk. Ezért 2,5 milliárd forin­tos kártérítést fizet a BKV-nak, va­lamint 3,5 milliárd forintot elenged az eredeti 40 milliárdos árból. Semmi kivetnivalót nem talált a Siemens megbízásában Vajda Pál főpolgármester-helyettes. Közölte: az ilyen megbízások nyílt, nemzet­közi tendereken dőlnek el. A pályá­zatokat mindig a BKV szakemberei és a főváros illetékes bizottságai ál­tal delegált képviselők bírálják el. Vajda kijelentette: bár nem ismeri az ügyet, meggyőződése, hogy a bí­rálóbizottság szakszerűen válasz­totta ki a legjobb ajánlatot. Megje­gyezte: korábban már háromszor feljelentették őt más pályázatokkal kapcsolatban, ezért távol tartja ma­gát a közbeszerzési eljárásoktól. Zsinka László, a MIÉP fővárosi frakcióvezetője, a tulajdonosi bi­zottság alelnöke már kérdést inté­zett Vajda Pálhoz és a BKV egyik vezetőjéhez, milyen megbízást ka­pott a közlekedési társaságtól a Sie­mens. Választ azonban egyikő­­jüktől sem kapott. Zsinka kijelen­tette: 26 millió eurós megbízást nem lehet eltitkolni. Amennyiben ennek a gyanúja fennáll, és az is ki­derül, hogy nem volt minden elvá­rást kielégítő nyit közbeszerzés, úgy korrupciós üggyel állunk szem­ben, amelyért felelnie kell vezető politikusoknak és cégvezetőknek is - fűzte hozzá. Vajda Pál főpolgármester-helyettes a villamosok átadásánál fotóBURGER Zsolt

Next